Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-15 / 88. szám
Vannak veszélyes időszakok. Az emberek életében is, de a vállalatokéban is. A gazdálkodók számára rendszerint kritikus idő az új gazdasági év indítása az esztendő első hónapja. Alig fejeződött be az egyik tatám, máris sarthoz kell állni az újabb táv elején. A gyári emberek tudják ezt, és különös gonddal kész!" tik elő a januári kezdést. A folyamatosság, a lendület megtartása azonban nem mindig sikerül. A Salgótarjáni Ruhagyárban régi üzemi „bútordarabok” sem emlékeznek olyan gyenge évkezdetre, mint az idei. Pedig a kilátások, legalábbis az exportkötéseket illetően igen biztatóak voltak: novemberben niég úgy tűnt, annyi a külföldi igény, hogy nem is tudják teljesíteni. HiftadékliQ hasinesisása az öblöslivsg- gyárban r A salgótarjáni öblösüveggyárban nyolc üvegoilvasató kemence ontja a füstgázokat. Hosszú ideig kizárólag a környezetet szennyezték az égéstermékek, mostanra viszont már nyereséget „hoznak” a vállalatnak. — A hulladékhő hasznosításához tíz évvel ezelőtt kezdtünk hozzá — mondja Bessenyei István, a műszaki osztály vezetőhelyettese. — Akkor építettük az első olyan kazánt, amely füstgázokkal üzemel. Jelenleg már három ilyen berendezéssel rendelkezünk. A harmadiknál most végezzük a próbaüzemelést. s májustól meleg vizet szolgáltat majd a városnak. Az első kazánnal kapcsolatos kiadásokat saját erőből i*]lta a gyár kollektívája. A másikra viszont már 10 milliós hitelt adott a bank. A harmadik berendezés költségeit hasonlóképpen energiaracionalizálási hitelből fedezik, összege 24 millió forint. A pénzből 10 milliót fordítottak a kazán üzembe helyezésére, 8 milliót az oxigénfejlesztő megépítésére és 6 millióba került a- fűtés- rendszer korszerűsítése. — Az első és a második kazán ráfordítási költsége már megtérült — magyarázza a szakember. — Korábban ugyanis az ingatlankezelő vállalattól vásároltuk a tisztálkodáshoz és a fűtéshez szükséges meleg vizet. Utoljára 1982-ben vettük igénybe a SÍK szolgáltatását, 10.2 millió forint értékben. Azóta tökéletesen önellátók vagyunk. sőt mi szolgáltatunk hőenergiát Salgótarjánnak. Az így elért bevételünk tata valy 3 millió forint volt, amely egyértelműen a nyereségünket növelte. A három kazánt négy kemencére kötötték rá. Egy- egy berendezés akár 1,5 millió .kilokalóriát is 'jppes előállítani évente. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben a gyár még több hőenergiát adhat a városnak. Így lesz a jelentős kiadásból számottevő haszon, csak merni kellett kezdeményezni és vállalkozni. Az öblösüveggvária'k példája feltétlenül követendő'! — A hulladék bő hasznosításának növelése lehetővé teszi s-zámunkra a földigáz fel- használásának mérséklését — közti Bessenyei István. — Az elmúlt esztendőben a gvár energiafelhasználása meghaladta az X millió 226 ezer gigazsult, s 79 százalékát földgáz tette ki. Egyelőre hozzávetőlegesen 200 ezer köbméter földgáz kiváltására kerülhet sor, s ez 1 millió forint költségmegtakarítást. azaz nyereséget eredményez a gyárunknak. Adódik a kérdés: folytatódik-e az energiaracionalizálási program a salgótarjáni öblösüveggyárban? Elvégre ezen csak nyerhetne a gazdasági egység. — Egyelőre nincs szó újabb hőhasznosító kazánok építéséről és üzembe helyezéséről — válaszolja az osztályvezető-helyettes. — A lehetőség azonban adott hozzá. Vgyihogy nincs kizárva a program folytatása,’' hiszen valóban csak nyerhetünk általa. (kolaj) Számítógépes műkéz Egy angol kutatócsoport 12 évi munkával, egy mindössze \54ü grammos, elemmel működtetett, számítógépes vezérlésű . műkezet fejlesztett ki. A kis számítógép a ruha övén Helyezhető el. A számítógép a kéz ujjait a tenyérbe beépített négy motor, sebességváltó és fék működtetésével egyenként mozgatja. A műkézen elhelyezett érzékelők visszajelzései alapján az elektronikus ellenőrző egység dönt arról, hogy a 14 lehetséges közül a kéz miiven alakot öltsön, s mekkbra erőt fejtsen ki. Kézi vezérléssel A tények azonban másként alakultak. Komoly üzletek maradtak el, vagy csúsztak át későbbi időre, mind nagy szériás tétel. A januárra tervezett próbagyártásokra nem jött létre üzlet, noha ezek a januári termeléá egyhar- madát jelentették volna. A bajokat tetézte egy sor hiányzó hazai alapanyag, noha ez nem érte meglepetésként a ruhagyárat, hiszen elhárítására, enyhítésére már az elmúlt évben számtalan intézkedést tett. A hazai kelmék hiánya a belföldi és a szovjet exporttermelést, akadályozta. De szegény embert még az ág is húzza! — Nagy mennyiségű külföldi alapanyag jött be, .« döbbenten tapasztaltuk, hogy minősége csapnivaló — folytatja a pechszériát Gyöngyösi Róbert főmérnök. — Aprólékos munkával átválogattuk az egészet, menteni ami menthető, de a 60 ezer méternek majdnem az egyhar- madát vissza kellett küldenünk. A januárra esedékes tervet 66 százalékra teljesítette a gyár — s ez tőle egyáltalán nem szokásos. Február végére sikerült a 77 százalékot elérni, végül első negyedéves : tervét 95,6 száza" légik valósította meg. Szalagot nem állítottak le, embereket nem küldtek haza. Ennek ára a színia naponta ismétlődő „tűzoltás”, a kézi vezérléssel szabályozott termelés volt. A „tűzoltó i'ő- paiar.csnok’ posztján Zsa- lakovies Albert, termelési osztályvezető tevékenykedeti. — A hibás minőségben szállított külföldi keiméből annyi végül is megmaradt; hogy tudtunk belőle dolgozni. Igaz, tetemes többletmunka-ráfordítással — idézi föl. — Jobbágyinak voít hát munkája, s az első két hónapban a hollókői üzemnek is. Ott viszont márciusban hazai anyagra tértek át, s ezzel tovább sűrűsödtek a gondok. Volt kelme, amit háromszor kellett, újragyártat- ni a partnerrel! Emiatt határidőmódosítást kértünk vevőnktől, ami ugyancsak nem piros pont. A legnagyobb változásokon azonban a salgótarjáni üzem esett át, elsősorban az elmaradt próbagyártások miatt. Hamar előkapták a kis szériás tételeket, hiszen valamit dolgozni kell. A tarjániak havi 12—14-féle terméket varrták, míg más telepen havonta legfeljebb négy modell fordult meg. A dolgozók a zökkenőkből annyit érzékeltek, hogy a szokottnál kevesebb a szabott anyag. Ezt szóvá is tették a műszaki tanácskozáson. A nehéz helyzetet nem kendőzték el előttük, hiszen elviselni is tűrni, is könnyebb, ha legalább tudják, hogy miért. Molnár Zsuzsa, az „A” szalag varrónője január elejére teszi a legkomolyabb anyaghiányt. — Nálunk azóta jobb a helyzet, csak nagyon sok a kis széria — mondja. — Mire az ember begyakorolná, már kezdheti az újat. A pénzem is csak közepes, többet szoktam bekeresni. A gyárban az első két hónapban kifizetett bér a tavaly Ilyenkorinak felel meg, mintha nem is kaptak volna a dolgozók bérfejlesztést. Márciusban már e téren is észrevehető a javulás, hiszen emelkedett a tervteljesítés százaléka is. — Az egész A szalag teljesítménye úgy 85 százalék körüli — teszi hozzá Szalai Józsefné diszpécser. — Pár száz darab szoknya. ugyanennyi blézer, állandóan váltani kell. A „B” szalag sem dúskál a kiadós tételekben. rr- Visszavetik a saatogfof a kis szériák, hiszen minden átállás Ifl—1® százalékot csíp el a teljesítményből — így látja Balogh Sándorné szalagvezető. — Ráadásul rendkívül igényes szoknyákat varrtunk exportra, gond volt a kellékekkel, anyagokkal. Völgyi Lászlóné gyártástechnikus újabb nehézségeket sorol: — A fiatal szakmunkások közül sokan nehezen viselik a normázott munkát, elmennek. Bejátszott a járvány is. az influenzaszezonban, rendszeresen maradt üresen sok hely a gép mellett. Nem győztük mozgatni az embereket, újraszervezni a munkál. Az influenzajárvány egyébként még a gyár legjobb 1 brigádját, a jobbágyi Egyetértést is hátráltatta. Pedig a csapat programja tisztázott, . terve erős, januárban teljesítette is, de a februári 50 százalékos megjelenést semmi fortéllyal nem tudák kivédeni. A gyár gyenge januári, februári teljesítmányében döntően külső okok játszottak közre, ám saját hibáktól sem volt men es a kollektíva — Az anyagellátási zűrökről vajmi keveset tehetünk, de ami a Kellékeket Illeti, ott nem indokolt a hiány, vagy a késedelmes beérkezés — véli Gyöngyösi Róbert. — Ezek általában kaphatók. hát ne akkor jöjjön be a címke, amikor a hozzávaló ruhát, már néhány napja varrják! Szalagon belüli szervezési malőröket is látunk. Ha egy varrónő a széria végéig vihet egy műveletet. akkor tegye ezt lehetővé számára a szalagvezető! A ruhagyár bravúros teljesítményeiről hites, így hát nem kis megrázkódtatást hozott az év eleji elmaradás. Vajmi keveset vigasztalja a kollektívát az, hogy a társ- vállalatok még ettől is súlyosabb gondokkal küszködnek, -hiszen mindenkinek a maga baja fáj. Most úgy tűnik, a második negyedév valamelyest köny- nvebbséget hoz. A rendelések és a feltételek oldaláról is rendezettséget ígér a következő három hónap. Sétagaloppra természetesen nem számíthatnak, de megnyugtató mar az *«, hogy előrelátóbb, ezért gondosabb. kőiül tekint óbb lehet a felad atok megternerése. — szeodi — Számítástechnikai képzés ipari szakembereknek Az Esztergomi Ipari Vezetőképző Intézet elektronikai Qk-tarási irodát njutott Budapesten azzal a céllal, hogy meggyorsítsa a számítástechnikai képzést, és széles körben felkeltse az érdeklődést az elektronika alkalmazása iránt. Az országos hatáskörű iroda munkatársai — tudományos kutatók, a vállalati gyakorlati munkákban jártas szakemberek — feltérképezik, hogy eddig milyen tanfolyamokat szerveztek az üzemi dolgozók körében, és számba veszik az új igényeket is. Ezek ismeretében hirdetnek meg speciális számítástechnikai tanfolyamokat azoknak, akik már dolgoznak, illetve dolgozni fognak a korszerű elektronikai eszközökkel. Egyebek között a robottechnikáról, a számítógépes műszaki tervezésről és a mikroprocesszoros rendszerekről tartanak továbbképző és alapismereteket nyújtó tanfolyamokat. ' Az oktatás egy részét olyjan gyárakban, üzemekben szervezik meg, ahol már számítógép vezérli a termelést, vagy ipari robotokkal dolgoznak. Több mint harminc éve dolgozik a cipész szakmában Pásztor Bertalan, aki a Szé" csényi Szolgáltató Szövetkezetnél tevékenykedik. Az ügyes kezű cipészmester havonta mintegy 350 pár cipő kisebb-nagyobb javítását végzi el. —RT— Megkérdeztük: Hogyan érint bennünket az olajár csökkenése? tartósan, gazdaságosan a jeAz olajháborúról nap, mint nap olvashatunk az újságokban. hallhatunk a rádióban, tévében. Önkéntelenül felmerül bennünk a kérdés: hogyan érintette a magyar népgazdaságot ez a negatív árrobbanás, (így nevezik), és milyen hatása van annak, hogy napjainkban mélyponton van e folyékony energiahordozó ára? A Konjunktúra- és Piackutató Intézet (Kopmt) árupiaci kutató osztályának vezetőjét, dr. Nyers József- nét kérdeztük meg. tapasztalatai, ismeretei alapján, mi a véleménye minderről. A Kopint osztályvezetője válaszát annak a folyamatnak érzékeltetésével kezdte, amely a hetvenes évek olajárrobbanásával indult. Ennek következtében nagyarányú takarékosság kezdődött a fejlett tőkésországokban. melynek eredményeként olajfogyasztásuk az 1973-as szinten stagnál. 15—22 dollár kö2ött Mivel a kőolajat exportáló országok szervezete, az OPEC a termelés korlátozásával- sem tudta tartani az olaj árszintjét, 1985 novemberében feladta ezt az elvet, annak érdekében. hogy a szervezeten kívüli kőolajtermelő országok- kai szemben megvédje piaci részesedését. A szervezeten kívüli termelők. Nagy-Britan- nia. "Norvégia, Mexikó a legutóbbi években felfuttatta olajtermelését, és nem hajlandók egyezkedni az OPEC-cel. Az árharc következtében 29 dollárról 15—13 dollárra csökkent az olaj hordónkénti ára. de a becslések szerint Nagy-Britanniának még 5 dolláros áron is érdemes lenne eladnia. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy a 1-5 dollár körüli szabadpiaci áron kevés olajat vásárolnak, mert a forgalom jelentős része hosszú lejáratú szerződések keretében bonyolódik, ami a régebbi, magasabb árai tartalmazza. Felmerül a kérdés, hogy mélypontnak tartjuk-e a jelenlegi 15 dolláros olajárat? Ha annak tartanánk, mikor, miiyen mértékű emelkedés várható? A Kopint prognózisa szerint 30 dollárra 1990-ig valószínűleg nem kúszik fel újra az olaj ára. A feltételezés szerint 15—22 dollár között stabilizálódik majd az ár szintje. Az év végéig az erős hullámzás valószínűleg lecsillapul. Az alacsony ár az olajat; importáló fejlett országokban az 1984-ben megindult fellendülés folytatását segíti, ami a kőolajfogyasztás enyhe növekedésével jár. Az olajexportőröket viszont nehéz helyzetbe hozta a jelenlegi árszínvonal, még az angol font árfolyama is zuhanni kezdett. Az eladósodott olajtermelő államok, mint Mexikó. Nigéria és a népesebb arabországok szamára pedig katasztrofális bevételük erőteljes csökkenése. Gondok a vegyiparban Ám. a nemzetközi pénzpiacot érzékenyen érintené, ha adósai fizetésképtelenné válnának. ezért nem céljuk a fejlett tőkésor.szágoknak. különösen az- Egyesült Államoknak. hogy az alacsonyan tartott olajárakkal pénzügyi csődbe juttassák a latin-ame- i rikai országokat, vagy a nehéz helyzetben lévő arab államokat. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy számos már I működő olaikút sem t.ermelnp I lenlegi árak mellett nem is szólva az új feltárások beruházási igényéről. Tehát rendkívül bonyolult érdekviszonyok határozzák meg és befolyásolják a kőolaj világpiaci árát. Hogyan érzékelte mindezt a magyar népgazdaság az elmúlt közel másfél évtized folyamán? Mint tudjuk, a Szovjetunióból exportáljuk ezt a fontos energiát, és az úgynevezett bukaresti árelv előírásai szerint fizetünk érte. Ennek érteimében öt év átlaga adja az árat. ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy mintegy tíz esztendőn keresztül a világpiaci árnál olcsóbban kapta a magyar népgazdaság a szovjet olajat. így nálunk nem volt a hetvenes években árobba- nás, csak lassú begyűrűzés. Idén az 1981—85. közötti évek átlagát fizetjük, ez magasabb a jelenlegi tőkés szabadpiaci árnál, amely először 1987-ben befolyásolja maid kisebb mértékben a KGST- árakat. Hogyan érinti mindez a kőolajszármazékok magvar exportárait? — kérdeztük beszélgetésünk során dr. Nyers Józsefnét. Megtudtuk, hogv Nyugaton, a kőolaj árával párhuzamosan, olcsóbb lett 1 szén es a földgáz, és csökken a petrokémiai termékek ára is. Ez azt jelenti, hogy a magyar szállításokért is az ala- CóOnj-ubb világpiaci árat fizetik Nyugaton, például a PVC- porért, a műtrágyáért, vagy az egyéc, kőolaj feldolgozásából származó termékekért. A vegyipari vállalatok többségét érinti ez az árváltozás. Nagyságrendjére jellemző, .hogy a fejlett tő&ésör szagok-, ba irányuló 190 milliárd forint értékű magyar export, mintegy 20 százaléka szinhid- rogénipari termék. I fövöben is: lakarékesság Arról viszont szó sem lehet, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzet miatt lemondjunk erről a tőkésexport-le- helőségről. Mór folynak a tárgyalások arról, miként segítsék a vegyipari vállalatokat a veszteség elviselésében. Tény, hogy minél íeídolgozottabb az exportált termék, annál kevesebb lesz rajta a veszteség. Elképzelhető az elkövetkezendő évek folyamán az is, hogy az árcsökkenés átterjed a többi energiaigényes termékre, például a kohászati gyártmányokra, a cementre. A fejlett nyugati országokban az áraktól függően rugalmasan módosítják az energia-felhasználás szerkezetét, az erőműveket át tudják állítani széntüzelésről olajra, vagy földgázra. Nálunk ennek technikai feltételei kevésbé vannak meg. A népgazdaság utóbbi években kialakított kombinatív energiastratégiája érthető módon az atomenergiára és a szénre alapozza a villamosenergia-termelést, mivel kőolaj- és földgáz- termelésünk. illetve beszerzésűnk lehetőség« korlátozottak. Bár az olajárak csökkenése némileg módosíthat energia- stratégiánkon. az ország szűkös devizahelyzetét ismerve, valószínű, hogy a jövőben is az atom-, illetve gazdaságosabb széntüzelésű erőművek lesznek a meghatározók. S. még valószínűbb, hogy ezután is épp úgy —, sőt még jobban — kell takarékoskodnunk az energiával, mint ez idáig. Ha a gazdag olajkinccsel rendelkező Anglia is ezt teszi, Magyarországnak sem maradhat más választása. r. r.. 3 l NOGRAD - 19ö6. április 15„ k«dd