Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

Nosztalgiamagyarázatok

A lényekkel

Hagyomány és folytonosság

kezdem. Annyi van belőlük, hogy fölsorolásuk órákig tat tana, de ha önkényesen választok is közülük, ugyanarra az egy pontra mutat mindegyik folytonosságéhünk támadt, és igyekszünk ezt az éhet csillapítani.

Az eisö tény: egy hirdetés. A Hortobágyi Akarni Gazdi ság közli mindenkivel, aki nádtetős házat szeretne, hogy nemcsak szállítja a nádat, hanem föl is rakja a tetőre. Alig mondatot* ki erre az évezredés anyagra, hogy korszerűtlen, máris visszanyúlunk hozzá. A nádtető ismét korszerű, de korszerű a fagerenda váz, a boltív a hullámvonalas oromzat is.

A második tény: egy ember újrafölfede- Béee Budapest vőlegényének” nevezték báró Pof maniczky Frigyest, a múlt század végén. Alig vettük el tőle nemcsak ,,menyasz- szonyát, a várost hanem a város egyik utcáját *s, már bocsánatkérőn visszanyúlunk hozzá: teret kapott. Emléktáblát és emlékkönyvet

A harmadik tény: egy gyárkeresztelő. A Magyar Hajó- és Darugyár, amely Gheorghiu Dei nevét viselte, most bejelenti, hogy a Ganz Danubius nevet veszi föL Vele párhuzamosan díj létesül a gyáralapító emlékére. Ganz Ábrahám ismét korszerű.

Végül a negyedik tény: egy reklamáció. 'Azt írta valaki a Magyarország című hetilapban, hogy a Soproni Városszépítő Egyesület alighanem a legrégibb egyesülete az országnak. Alig jelent meg a cikk ezzel az ártatlan föltételezéssel, máris jelentkezett másvalaki, hogy nem oda, Buda. Mert a legrégibb egyesület igenis a Magyar Honvédelmi Szövetség Központi Lövész Klubja. A budai polgárok ugyanis 1696-ban alapították meg lóvészegyesületüket, a hosszúnevű klub pedig épp az idén jelentette be, hogy a regi lcvészegylet utódjaként kívánja elismertetni magát. Ami tegnap még „polgári”, korszerűtlen volt, most főtitkárral, főjegyzővel és főpénztárossal ismét korszerű.

A tényekből elég ennyi, jöjjön a magyarázat. Igen ám, de ebből is sok van; elég lesz, ha csak egy külfödit és egy hazait ismertetek.

A külfödU éppoly találomra választom, »hogy a tényeket is választottam, csak bele kellett lapoznom a Valóság című folyóirat egyik számába. Szemelvények külföldi folyóiratokból, a magyarázatkínáló cikk az amerikai Harper’s Magazine-ben jelent meg eredetileg. A tüntetet, amelyet én folytonosságéhnek nevezetem, a cikkíró nosztaliga- nak hívja. Terjedését: nosztalgiahullámnak Mi magyarázza? A cikk szerzője szerint sok magyarázatkísérlet van rá Amerikában, de mindegyek akörül kering, hogy az emberek csalódtak a fejlődésben. Hogy bfzonytalanságérzés hatat maeodott ei rajták. Hogy nem is annyira megőrizni, vagy “ a mattat, mint inkább

idealizálni az elvesztettnek érzett — noha eredetileg sem létező — ártatlanságot. Hogy az ipari társadalom átalakulása... megzavarta az embereket. Sokan nem képesei? szembenézni a jövővel, és a múltban keresnek menedéket. „Hogy tehát azért tölte- keznek nosztalgikus érzelmekkel, mert ezek az érzelmek „folyamatosságot keltenek vagy legalábbis a folyamatosság illúzióját keltik egy olyan társadalomban, amely a gyors változások korát éli.”

És most lássunk egy hazai magyarázatot! A terep síkos, óvatosan indulok el rajta.

Rosszul értelmezett szocialista büszkeség volna, gondolom én, ha tagadnánk a hazai tények magyarázatkísérlete közben, hogy mi is csalódtunk. És nem egyszerűen a fejlődésben. Inkább fejlődésreményeinkben. Mert egyrészt nem váltak be. Másrészt ami bevált, annak csak üdvös következményeire számítottunk. Csodát vártunk a technikától, a tudománytól. És kapunk is csodát. De kaptunk zajt, levegőszennyezést, növénypusztulást. rvtrátos vizet.

Ez a csalódás persze általános, hazai magyarázatnak nem elég. A mi folytonosságéhünknek közelibb magyarázata is van, és ez a magyarázat saját társadalmi fejlődés- történetünkben rejlik. Saját illúzióinkban és saját kijózanodásainkban. Azzal kezdtük negyven évvel ezelőtt, hogy „a múltat végképp eltöröljük”, és hogy „holnapra” megforgatjuk az egész világot”. Soha vakmerőbb programot. Ahhoz, amire hajlam van manapság, hogy ezt a programot, úgy, ahogy van, megmosolyogjuk, semmi kedvem. Kor- parancs volt ez a program akkor, és valódi elszánás is volt hozzá. Abból a múltból sokmindent kellett végképp eltörölni. Azt a világot csakugyan meg kellett forgatni. De mint kezdők a történelemcsinálásban, túl sok mindent töröltünk el. és túl sok _ mindent forgattunk meg. És eljött az idő. gyakorlatot szerezvén immár a történelemcsinálásban, hogy belássuk: aki teljesen eltörli a múltját, vagyis nem néz visszafelé az nem lát előre sem: aki pedig teljesen megforgatott világban lakik, annak kényelmetlen az élete. A történelmet kemény erők formálják, de ami puhának lászik az érzelem példa«! —, kemény tőrténrfemformáló erő az is.

Egyszerűen hogy ami túlbuzgóságból,

megszakadt, összeköttessék. Hogy legyen nádfedél a házon, és hullámvonal az oromzaton. Hogy aki Budapest szépítője volt vagy iparteremtő, az megbecsültessék. És, hogy vallhassa magát őspolgári egyesület jogutódjának egy mai lövészklub. Honfoglalás ez — visszafelé.

az «tején tartunk.

Faragó Vilmos GYŐRI LÁSZLÓ:

Fába álmodoH- szobrok

VÁZA

Az idő a mindenségbe téve, hűvös, friss vizébe. A mindenség meglökődik, csattanva szétfröcskölödik.

Cserepeit illesztgetjük, összeforr-e, nézegetjük, de végtére kidobódik, a semmibe hajítódik.

DEÁK MŐR:

KÚT

az évek csak múlnak múlnak

nincsen már fénye a múltnak a jövő kúttá mélyül az évek kútba hullnak sose maradtam kívül csak mint a vízbefúltak

hajamban hínár béka éveim hordaléka gyerekként megdermedtem valaki jár a kútra ráhajol újra és újra mi lesz ha visszaretten?

KÁLD1 JÁNOS:

Szánkózás

A télidő az igazi.

Dúdol a szél altatóan. Elvész, süllyed lassan a A falu is nyakig hóban.

Vakító a lanka, lejtő.

Tejszínfehér, mint az álom. A télidő az igazi.

Hó az ágon s a virágon.

Veszem én is kicsi szánom. Vígan, hévvel nekivágok. Meg nem állok kilenc hétig, Végigsiklom a világot.

Somogyi pásztorfaragó ősök mintájára vette először kezébe * faragókést Nagy Ferenc faszobrász, a népművészet mtri» re. Képünkön: Patkó I’ista-kürt részlete j

H

a tizenhét éves, könnyen előfordulhat vele, hogy kikerül a hétköznapi keretek közül —, ahogy mondani szokás: elkapja a gépszíj. Felnőttekkel is előfordul ilyesmi, csak velük nehezebben. Van tapasztalatuk, hogyan kell kikerülni a bajt. A gépszáj legtöbbször nem úgy kapja el az emberfiát, hogy ne szabadulhatna ebből a kényszermozgásból. Szabadulhat, de annak ára van. Ez az ár persze csak szimbolikus. Nem készpénzről van szó. Nyugalom, önbecsülés, állampolgári biztonság, meg- hunyászkodás egyaránt lehet ^ár”. Dodi esetében sem volt ez másként.

Hazafelé kísérte barátnőjét, Arankát egy külvárosi buszon. Mondta nekem Dodi, bogy Aranka személye nem befolyásolta a történtek menetét. Azonban nekem Dodi hiába beszél, magam is voltam tizenhét éves férfi, tudom, ha az emberfia barátnője is ott van. másként áll a dolgokhoz. Így van ez jól, máért lenne ez másként. Valószínűnek tartom, hogy Dodi akkor is szóvá tette volna az esetet, ha Aranka nincs ott. A megállónál a vezető gyorsabban indított a kelleténél. Egy idős nő kászálódott lefelé. Még fogta a kapaszkodót, amikor a vezető indított, egyben csukta is az ajtót. Egy pillanatra fennállt a veszély, hogy a kapaszkodó karra csapódó ajtó bennszorítja a nőt, az induló busz pedig magával rántja. Aki látott már ilyet, az tudja, minimum kéztöréssel jár. Ha igy történt volna, ma nem Dodit Várná a vádlottak padja, hanem a buszsofőrt. Dodi tanú tenne. Akkor a buszsofőrre mondanák, elkapta a gépszíj, figyelmetlen volt. De az idős nőnek, és a buszsofőrnek szerencséje volt. Az idős nő megúszta ijedséggel, a vezető pedig talán észre sem vette, mit okozott. És itt léphetett Volna ki először Dodi a dolMózes Lajos:

gok menetéből. Ha nem szól a következő megállónál semmit a buszsofőrnek, hanem csak leszállnak, hazakíséri Arankát, és kész. Nem így történt, hiszen ha az emberfia tizenhét éves, és vele van barátnője, akkor lovagiasabb, nehezebben tűri még a másokat ért sérelmeket is. Odaszólt a buszvezetőnek: — Nagyon udvarias voltál az előző megállónál.

A maga részéről elintézett- nek vélte az ügyet, lesegítet- te Arankát a buszról. A busz azonban nem indult, nyitott ajtóval állt. Farkasszemet néztek a buszsofőrrel. Dodi nem azért állt ott, mert provokálni akart. Várta, hogy elmenjen a busz, átmehessen az út másik oldalára. A buszsofőr kinyitotta a fülke ajtaját, és kiszólt: — Mi nem tetszet neked?

— Az, hogy milyen udvarias voltál az előző megállóban.

— Gyere csak fel, megbeszéljük.

Itt léphetett volna ki másodszor Dodi a történet menetéből. Tévedés lenne azt hinni, hogy nem gondolt arra, ha fellép „megbeszélni” —, akkor nem kaphat egy pofont. Gondolt rá, mert nem volt idealista. Ott nőtt fel a külvárosban. De azzal tisztában volt, hogy igaza van. Utóbb annyit bevallott nekem, ha nincs ott Aranka, akkor talán csak beint a buszvezetőnek. Vannak egyezményes jelek, gesztusok, amik hivatottak rendezni az ilyen ügyeket. Aki beintett, úgy érzi, tett valamit. Akinek beintenek, az úgy érzi, érte valami. Nem intett be hanem fellépett a buszra. És itt válik fontossá Aranka személye. — Ne menj fel, te hülye — kiáltotta, és megpróbálta Dodit lecibálni a

buszról. Földhözragadt női ösztönével megérezte, hogy ebből verekedés lehet. Azonban csak annyit ért el, hogy Dodi védtelenebb lett a buszvezetővel szemben. Meg is kapta a balost, pont a szeme alá. Dodi leszédült a buszról, az ajtók záródtak, a busz elrobogott, kékesfekete füstfelhőt bodorítva.

Aranka hidegvizes papírzsebkendőt kerített, azt szorította Dodi arcára, ne kéküljön be. Közben szidta, hogy lehet ilyen marha, hogy leáll kötözködni egy buszvezetővel. Tudhatná, hogy az ilyen mindig bajjal jár. Ezen a ponton gondolta Dodi, neki ehhez a csajhoz semmi köze, akár itt is hagyhatná az út szélén. De azért hazakísérte.

Maga is elindult hazafelé. Utóbb nekem azt mondta, gondolt rá, hogy feljelenthetné a buszvezetőt. De szerintem ez csak kegyes áltatás. Ha valaki tizenhét éves, nem a rendőrséggel toroltat meg egy ökölcsapást. Nehezen szervezné össze a látleletet, a tanúkat. Minden haverja kiröhögné, talán még spiclis- kedésnek is tekintenék, nem egy vagány sráchoz méltónak. Ráadásul Dodinak úgy tűnt, errefelé a rendőrök és a buszvezetők jó barátságban vannak egymással. A rendőrök nehezen hinnék el, hogy egy buszvezető megüt egy utast.

Dodi hazafelé menet összetalálkozott két barátjával, Lacival és Sanyival. le sem tagadhatta volna, mi történt vele. Lényegileg ez volt a harmadik pont, hol elléphe- tet volna egy kegyes hazugsággal a gépszíj elől. Mert amint elmesélte, ez már nem csak őt kötelezte a jogos bosszúra, hanem két barátját is.

Elindultak megkeresni a buszvezetőt Abban egyeztek meg, mindenki ad neki egyet. Mondhatná báirki, nem lova- gias cselekedet hárman támadni egy embert. Sok szó esett eddig a lovagiasságról. De emlékezzünk csak Julius Caesar esetére. Ott is, egy összeesküvő szúrása elég lett volna Caesar halálához. Csoportlélektani szempontból így helyénvaló, akár római patríciusokról, akár kültelki ipari tanulókról van szó. Ezen az érven kívül az is a közös fellépés mellett szólt, hegy csak így remélhették elérni a célt, a buszvezető megbüntetését Külön-külön megverte volna őket.

Lesbe álltak a végállomásnál. Jó néhány busz elment, amikor úgy tűnt Dodinak, megérkezett az ő ellenfele. Az utasak leszálltak, új utasok nem szálltak fel. A buszvezető egyedül maradt, és Fülest olvasgatott. Dodi rányitotta a fülkeajtót maid emlékeztette a buszvezetőt, mit tett nemrégiben. A buszvezető tagadta, hogy barmit csinált volna, akár most, akar régebben. Azonban érkezett egy másik busz is a végállomásra. Dodi úgy érezte, a bosszúra még van ideje, a bizonyításra már nincs. Pofonvágta a buszvezetőt, maid átadta a helyét Lacinak. Laci is lekente a maga pofonját. Sanyinak már nem maradt ideje megütni a buszvezetőt, csak felé ütött egyet, és máris szaladt a többiek után, akik akkor már leugr róttak a buszról. Sanyi ráadásul nekiszaladt az újságosbódénak, és alaposan megütötte magát.

Kerülő úton mentek haza. Útközben Dodinak kétségei támadtak, elmondta barátainak, hogy lehetséges, hogy önbíráskodás < magában nem is ez vak az a buszveze- nem vezet Jóra. Megtették a tő. Valahogy az bajuszosabb feljelentést, sőt prezentálták a

volt... vagy gülüszeműbb. tetteseket is. Azt, hogy kis- Bárki bármit mond az ön- sé törődött a három fiú, az- bíráskodásról, mégiscsak zal magyaráztak, hogy szöknie gvan az az előnye, hogy ni akartak, megnyugszik tőle az ember, Bent a rendőrségen aztán nem gyötri tovább az eset. A Dodi hamarost megbizonyiv három fiú megegyezett ab- sodhatott arról, hogy a buszban, a „buszvezetők meg- sofőröket és a rendőröket kapták a magukét”. A ma- több kötelék is fűzi egymás- guk részéről nem foglalkoz- hoz. Több mint eddig sejtettek aZ esettel tovább. Kerü- te. Nem csak, hogy jó bate úton jártak haza, semmi rátságban vannak egymással; több. Azonban a buszvezetők de a státusuk is megegye- is csoportlélektani szempon- zik. Mindkettő hivatalos sze- tok szerint kezelték az ese- mély. Aki pedig megtámadja tét. Ök sem tettek feljelentést őket, (akár önbíráskodási, de keresni kezdték a három akár más szándékkal) az hú. suhancot. vatalos személy elleni erőHetekkel később egy dél- szakot követ el, nem szimp- után meg is találták őket. la pofozkodásban vesz részt: Egy buszvezető jelezte a vég- Mondta Dodi, hogy nagyon állomáson, hogy látott három hosszúnak érezte azt az időt, pont olyan fiút ácsorogni a amíg a fiatalkorúak rendlakótelepen. Nyolc buszve- őrsége átvette a kapitányság zető ült egy buszba, és kiró- hatásköréből őket Mert a bogtak a helyszínre. A fiúk csoPort lélektan szabálysze- látták, hogy jön egy rűségei alól még a rendőrök busz, még el is méláztak rai- sern kivételek, ta, hogyan kerül ide, de mi- Kérdeztem Dodit, mi lesz re „leesett a tantusz”, már most. Vállat vont, mondta, nem menekülhettek. A busz- semmi különös, hamarosan vezetők körbekapták őket. tárgyalás lesz, valamilyen Az volt a legrohadtabb az ítélet. Ö fél év felfüggesz- egészben — mesélte Dodi —, tettre számít, mint büntetlen hogy egyből felismertem az előéletű fiatalkorú csak nem én emberemet, mert pont az kap többet. Ha elítélik, va- jött velem szemben. Mái- lószínűleg az ipari tanulóktól mint az, akitől a pofonvágást is kirúgják, mehet segédkaptam. Végig ő volt a leg- munkásnak. Aranka már révadabb, ő ütött a legjobban.

A buszvezetők köztudomásúlag nagyon összetartó emberek. A nehéz fizikai mun- ®P^m

ka, az utasok iránt felelősség komoly csoporttugen mással jár, talált magának okosabb fiút, — Itthonról is elmegyek, albérletbe, mert lehülyézett. Azt a gü- érzett 'üszemű bajszos buszvezetőt pedig úgyis megtalálom egvdatot alakít ki bennük. Nem szer„~ m°ndta határozottan,;

— Hiaba kérte at magat másik járatra. Ha a világ végé-; re megy, ott is megtalálom.

csodálható hát, hogy Dodival mértéken felül elbántak. Köztük is az a szokás, ha adnak. mindenki ad. Sanvival és Lacival kevesebbet törődtek. Megérezték, ők csak mellékszereplők az ügvben. A verés után beszállították a három fiút a rendőrségre. A

N

I éztem Dodit, tizenhét éves, serkenő baiszű fiú. Semmi különö- ebb, arrafelé tucatiával ácso- rognak hasonló fiúk a videóbuszvezetőknek fejlettebb diszkó előtt. Tucatjával, és jogérzékük van, mint a fia- mindig akad köztük balek, talkorúaknak. Tudják, hogy a akit elkaphat a gépszíj.