Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-01 / 51. szám
Egyetlen mondat apropóján Rétságon a KISZ kongresszusi leveléről Egyetlen mondattal volt csak baj. így hangzik: „Szorosabb együttműködésre törekszünk, a Hazafias Népfronttal annak érdekében, hogy a fiatalok lakóhelyükön érdemi szerephez jussanak a helyi politikai viszonyok, a környezeti kultúra, az emberi kapcsolatok formálásában.” A mondat a KISZ KB Mi a teendőnk? című kongresszusi leveléből való, akik között pedig vihar kerekedett belőle, azok a rétsági körzet KlSZ-akti- vistái. A napokban beszélgettek a vitaanyagról. Még mielőtt félreértés esnék, sietek leszögezni: nem a mondat tartalmával volt a baj. Sőt! A jelenlévők között természetes volt annak igazsága. A problémát az okozta, hogy ez a mondat az egyetlen a hétoldalas vitaanyagban, mely a lakóterületükön a KISZ-tag fiatalok helyzetét érinti. Valóban nem érdemelnének több figyelmet? Megyénk KISZ-tagságának 22 százaléka kötődik a lakóterülethez. Nem kevés. S abban is biztosak lehetünk, hogy nemcsak nógrádi sajátságról van szó, országszerte léteznek a Rétság környékéhez hasonló aprófalvas területek, onnan hát ez a mellőzés, perifériára szorultság? A rétsági vitatkozókban régi seb szakadt fel: a falu hátránya a várossal szemben. — Igaz, még nem kell útlevél, hogy bemehessünk a városba — fogalmazott túlzó indulattal, keserű gúnynyal a romhányi Varga László —, de mi, vidékiek másodrendű állampolgároknak érezzük magunkat. Kaptak a szón a többiek, sok minden előkerült. Bevásárlási, ellátási gondok, a kevés munkalehetőség, a leromlott kultúrházak meg, hogy sok helyütt még csak egy rendes presszó sincs, ahol összejöhetnének a fiatalok. Hétköznap eljárnak ugyan a falvakból tanulni, dolgozni, de hét végére csak hazajönnek. A város előnyei sokukat elcsábítják, vannak azonban, akik frissen alapított családjukkal is szívesen maradnának, de ráviszi őket a kényszer, hogy megváljanak szülőfalujuktól. — Én nem akartam városi lenni — jelentette ki határozottan a nógrádi Rottek Ferenc. — Azért is jelentkeztem mezőgazdasági főiskolára. Leszerelés után nagyon megrázott, hogy csak háromezer forintos fizetéssel kaptam munkát. Anyagi okok miatt mentem vissza dolgozni a hadseregbe egy időre. Most fizikai munkás vagyok. Mezőgazdasági üzemmérnökként egyszerűen nem tudok elhelyezkedni a környéken. Az eset a pályaelhagyások okainak elemzése felé terelte a vitát. Elítélhető-e a benzinkutas mérnök? Mi fontosabb, a pénz vagy a szakma szeretete? Képes-e számot vetni a felsőoktatási intézménybe jelentkező fiatal, azzal, mi vár rá a diploma megszerzése után? — Ha tudja is az ember, hogy nem a legjobban kereső szakmára megy, nem nagyon foglalkoztatja — fűzte tovább gondolatait Rottek Ferenc. — Olyankor még csak az eszme van, a lelkesedés. Aztán jön a csalódás. Szerintem nem lehet egyértelműen elítélni a pályaelhagyókat. Sőt! Sokszor nagyon fontos, hogy az e.rvber talpraesett legyen, merjen, és tudjon változtatni, ha az élet megköveteli. ' — Ne csak a problémáinkat emlegessük — intett a romhányi Daku István. — Gondolkodjunk el azon, vajon rászolgálunk-e munkánkkal, hogy megérdemeljük a segítséget. Bizony, nem mindig. — Én mint „öregedő” KlSZes, üdvözlöm azt a törekvést, hogy állítsunk magasabb követelményeket — vette át a szót a tereskei Kiso László. — Fontosnak tartom a politikai jelleg erősítését is. Főleg falun és a kisebb üzemeknél van szerintem jó lehetőség arra, hogy bekapcsolódjunk a helyi politikába, együttműködve a párttal, szakszervezettel, Hazafias Népfronttal. K' kell használni a lehetőségeket. — Az biztos, hogy csak politikust, határozott, nem mellébeszélő KISZ-t érdemes csinálni, amelynek van szava, és ki is mondja azt, — szögezte le Varga László. — Céljaink alapvetően nem változtak. Lehet, hogy túl pesszimista vagyok, de kicsit félek, hogy megint csak beszélünk. Cselekvésre lenne szükség. Az utóbbi időben örömmel tapasztalom, hogy kezdik újra keresni a KISZ-t, a tömegszervezetek. Ne hagyjuk ki az alkalmat. Bár, hogy sikerül-e előrelépni, már nem annyira a hozzám hasonló „kiöregedőkön” múlik... A társaságban valóban csak elvétve találni tizenévest. Többségük 30 körül jái már. Rétság környékén is úgy van, mint országszerte a KISZ-ben: a tagok többsége két pólust képvisel, a tizenéveseket és a harmincasokat. Az utóbbiak közül sokan már öregnek tartják magukat a KISZ-hez, mégis felelősséget éreznek a mozgalom jövőjéért. Gondolataik, tapasztalataik átadásával igyekeznek segíteni a nyomukban járó korosztályokat, hogy megtalálják helyüket az ifjúsági szövetségben. Kovács Erika Népszerű az orosz Á Magyar—Szovjet Baráti Társaság, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselete és a Puskin Nyelvi Intézet kihelyezett magyar tagozata közötti megállapodást írtak alá csütörtökön Budapesten, a Barátság Házában. A dokumentum —, amelyet Bíró Gyula, az MSZBT főtitkára, Pócs Ilona, a Gorkij Nyelviskola vezetője, Ivan Bagyoi, az SZBTSZ képviselője, valamint Alekszej Grebenyev, a Puskin Intézet tagozatának igazgatója írt alá — körvonalazza az Orosz Nyelv- és Irodalom Tanárok Nemzetközi Szövetsége, a MAPRJAL idén augusztusban Budapesten megrendezendő, VI. kongresszusának előkészítésével kapcsolatos feladatokat. A konferencianyelv ra várhatóan a világ 69 or szágában működő 168 tag- szervezet küldi el képviselőit Magyarországra. A megállapodás rögzíti továbbá az orosz nyelv népszerűsítését, az orosz nyelv- és irodalom oktatás színvonalának emelését, a nyelvtanárok továbbképzését szolgáló rendezvények és akciók tervezetét is. Áz ellenőrzési iroda tanulságos vizsgálatai Három áfészt, négy takarékszövetkezetet és nyolc lakás-, illetve garázsszövetke- zetpt vizsgált meg az elmúlt évben a MÉSZÖV ellenőrzési irodája. Az alapos munka több gazdálkodásbeli fogyatékosságra hívta fel a figyelmet, fontos tanulságot szolgáltatva a fogyasztási szövetkezeteknek az idei esztendőre is. Az ellenőrzésnek alávetett három áfész esetében mindenekelőtt szembetűnő a gazdasági eredmények ellentmondásos alakulása. Míg az Ipoly- vidéki Áfész és az Egyesült Zagyvavölgye Áfész eredménye az utóbbi két esztendőben — többek között az ez időben átvett Zöldért-tevékenység, illetve a nem megfelelő döntés-előkészítés miatt — visszaesett, a Börzsöny Áfész e két évben dinamikusan fejlődött. Utóbbinál az ütemes előrehaladásban döntően közrejátszott az, hogy a korábban veszteséges vendéglátó üzemágat szerződéses üzemeltetésre állította át, ezáltal 12 százalékos eredményszintet biztosítva. A szerződéses üzemeltetés kiterjesztése az Egyesült Zagyvavölgye Áfész esetében is jelentősen mérsékelte a más területeken keletkező veszteségeket, a kisterenyei szövetkezet boltjainak jelenleg a fele dolgozik ebben a formában. Az Ipolyvidéki Áfész későn kezdte a szerződések megkötését, a vizsgálat ideje alatta a vendéglátó egységeknek csupán 35 százalékát működtette szerződéssel. Megszívlelendő tanulság, hogy mindhárom szövetkezetnél jelentős nagyságúak az improduktív költségek, s a vizsgált két esztendőben emelkedtek. Az improduktív költségek zömét a nehéz pénzügyi helyzetből adódóan késedelmi kamat gyanánt fizették a szövetkezetek, a pénzügyi zökkenőkhöz pedig leggyakrabban a szerződéses kintlévőségek járultak hozzá. Nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy két szövetkezetnél igen tetemes normán felüli hiány keletkezett, ami egyértelműen a belső ellenőrzés hiányos működésére utal. A gyökerek azonban mélyebbre nyúlnak: lassú a szervezeti rendszer korszerűsítése, ezért esetleges, s nem eléggé hatékony a belső ellenőrzés sem. A négy takarékszövetkezetnél lebonyolított vizsgálat kedvező fejlődést mutat mind a bevétel, mind a jövedelmezőség szempontjából. Bevált döntésnek bizonyult, a kiegészítő tevékenység körének bővítése, s eredményt hozott a takarékos költséggazdálkodásra való törekvés is. A betétállomány valamennyi ellenőrzött takarékszövetkezetnél számottevően növekedett, ami a működési terület bővítését követő új kirendeltségek megnyitásának és a már működők fejlesztésének tudható be. A betétkezelés jó színvonalú, a kölcsönfolyósítás vizsgálata viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a céljelleg megvalósulásának helyszíni ellenőrzését gyakran elmulasztják. A lakás- és garázsszövetkezetek alapszabályszerű működését vizsgálva megállapította az ellenőrzési iroda, hogy a nyolc szövetkezet közül ötnél semmiféle előrelépés nem történt. Némelyik szövetkezetnél a közgyűlést sem tartják meg, illetve a vezetőség vaav a tagság érdektelensége miatt késve rendezik meg. Jellemző, hogy az igazgatóságok nem készítenek munkatervet, üléseiket alkalomszerűen hívják össze. Tiniklub Pásztón Hetente egy alkalommal találkoznak a 7. és 8. osztályosak a város művelődési központjában, hogy játékos formában ismerkedjenek meg egyes szakmákkal és hasznosan töltsék el iskolán kívüli szabad idejüket — bp — „Hogyan lettem elöljáró...* Csendes esak ezer lelket számláló kis faluban. Igaz, kemény a tél, átható a hideg, akinek nem muszáj, nem mozdul az b teára. Szemet gyönyörködtető, kedves település Mohora, dombhoz simuló házaival, kanyargós útjaival. Mozgást csupán az iskola udvarán látunk, ahol fittyet hányva, télnek, hidegnek gyerekek rohangálnak. Az őket őrző felnőttektől érdeklődünk: „Vidáminé?” — Ja, a Kati! Vagy otthon, vagy a gyógyszertárban találják — igazítanak útba. Otthon a férj fogad, korholóan megjegyzi: — Rohangál az mindig, nem tud egyhelyben megmaradni. Most szabadságon van, mégis naponta bejár a munkahelyére, nem képes elszakadni a gyógyszertártól. Amikor meg itthon van, percenként nyitják rá az ajtót... Rohanva érkezik Vidámi József né, már jelezték neki, vendégei vannak. Hiába, kis helyen gyorsan terjed a hír. Először meglepődik. Róla akarunk írni? Ugyan mit? Magyarázzuk, hogy nem is csak róla, hanem a falu gondjairól, örömeiről az emberi vágyakról.. Erre megnyugszik. Akkor jó, arról lehet. Az első kérdésünk mégis személyesre sikeredik, mert őszintén szólva, valóban arra voltunk kíváncsiak, hogy lesz valakiből községi elöljáró? Mohorán Vidámi Jó- zsefné viseli ezt a rangot. Mióta is? A fiatalasszony gyorsan visszaszámol. — Több mint egy éve. — Aztán magától mesélni kezd: — Én is furcsállottam, hogy engem szemeltek ki erre a posztra. Először is, nem vagyok tősgyökeres mohorai. Igaz, 15 éve élek a községben. Balassagyarmatra jártam dolgozni az 1-es számú gyógyszertárba, s csak nemrégen kerültem az ittenibe. Tudniuk kell azt is, hogy az emberek előtt felszólalni soha nem szerettem, bár rengeteg gondolat fogalmazódott meg a fejemben a községről, a közösségről. Igazságszerető. őszinte embernek vallom magam. Ami szívemen, az a számon. Ebből már sok konfliktusom adódott. Inkább ezt vállatam, mint önmagámmal kerüljek összeütközésbe. — Mint mondta, nem szeret sokadalom előtt beszélni. Mégis, mikor szakadt el a cérna ? — Egy falugyűlésen. Amikor arról beszéltek, hogy passzívak az emberek, nem lehet őket mozgósítani tár sadalmi munkára, közösségi összejövetelekre. Bátorságot vettem, felszólaltam. Igaz, csendesek, visszahúzódók lettek a mohoraiak, főleg mióta elköltözött a tanács, az áfész, a tsz. De törődik-e velük valaki? Ha elvárunk valamit az emberektől, először adni kell. Közelítsük meg őket szép szóval, kedvességgel. Itt vannak például az idősek. A lakosság majdnem 30 százaléka öreg, Megkíséreltük-e összehívni őket? Mondjuk egy nyugdíjas-találkozóra.. A hitetlenek kinevettek, volt aki megjegyezte : na, ezt megnézem magamnak. Balázs Dezső bácsi, idős gyógyszerész, segí tett a szervezésben, mozgósításban. Később bekapcsolódott a vöröskeresztes titkár is, aztán jöttek az üzemek, a gazdaság, a tsz, a Drogunion. Tőlük pénzt kaptunk. A meghívók intézését egy fiatalember vállalta magára. Vagyis megmozdult az egész falu. És a 32 éves fiatalasszony olyan találkozót szervezett a kultúrházban, ahol 170 idős ember tölthetett el egy vidám estét. A 90 éven felülieket külön ajándékkal köszöntötték. Ügy gondoljuk, ezután természetes hogy pár hónap múltán megalakult a nyugdíjasklub. Azóta kirándulnak. Visegrádra, Esztergomba, színházba járnak Magyarnándorba, kedvezményes jegyekkel. S úgy gondoljuk, az is természetes, hogy amikor felmerült a gondolat, emberi kézre lenne szükség a gyógyszertár előtti park a hősök emlékműve környékének rendbehozatalához, a nyugdíjasok jelentkeztek először társadalmi munkára. De szintén ott voltak a járdalapok lerakásánál, az iskolai tor naterem építésénél. És húzták maguk után a fiatalokat is, akiknek időközben jött meg az étvágyuk, miért ne lehetne a nyugdíjasklub mellett ifjúsági klub is? — A tanácsválasztásokat megelőzően a népfront tanácstagnak javasolt, június 8-án meg is választottak. Az ezt követő első tanácsülésen pedig a falu elöljárója lettem. Kilenc fiatal, agilis tanácstaggal együtt alkotjuk az elöljáróságot. — Mibe szólhat bele, miben dönthet egy községi elöljáró? — Sok mindenbe beleszólhat, s egy sor dologban dönthet is. Például hozzánk tartoznak a szociális- és gyámügyek, a segélyek megállapítása, véleményt kérnek a művelődésiház- igazgató kinevezéséhez, az utcaelnevezéshez, mi ellenőrizzük az intézményeket. A nagyobb horderejű dolgokat természetesen a székhelyközség tanácsával kell megvitatnunk. — Van most ilyen Mohorán? — Van. Korszerűtlen az óvoda, lyukas a tető. Többször szóltunk már emiatt, eh jöttek, megnézték, felmérték azóta sem történt sémim. Vagy az iskolai illemhely... Azt mondtam, ha tudtunk csinálni 80 ezer forintos tor naszobát, társadalmi munkában, ezt is át tudnánk alakítani. Csakhát anyag kellene hozzá. A beszélgetést, minduntalan megszakítja egy-egy beóvakodó falubéli. ,, Katikám, írd már ezt alá!” vagy „Megint nincs világítás az utcában...” — Mindig itthon a lakásán fogadja az embereket? — Legtöbbször. Mert a tanácsi kirendeltség szomorú állapotban van. A feljárati lépcső balesetvesze- lyes, a fűtést hosszú ideig nem tudtuk megoldani. Azt tartom, ha az emberek hivatalos ügyben felkeresik a hivatalt, az legyen méltó küllemében is az ügyfelek fogadására. Mert az emberek szemében a hivatal valami magasabb fórum, amitől sokat várnak. Ez is fontos lenne, ám az még többet jelent, hogy a lakosság a településfejlesztési hozzájárulást egy új óvoda építésére szavazta meg... Kiss Mária 4 NOGRAD — 1986. március t„ szombat i
