Nógrád, 1986. március (42. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-21 / 68. szám
WlAG PROLETÁRJA! EGYESÜLJETEK! í* lí 96S , i\U/V, ÍGŐ TA^>" AZ MSZMP N'Ó^RÁD . MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA* Will II 11 ■mill ill H ■ I Win IM XLII. ÉVF., 68. SZÁM ARA: 1.80 FORINT 1986. MÁRCIUS 21., PÉNTEK Mai számunkban: Szovjet társadalomtudósok Nógrád megyében Emlékezetes napok Visszapillantó tükör » Forradalmunk, amely „látóvá tette a vakot „A magyar proletár forradalom még a vakot is látóvá teszi”. Lenintől származnak a sokszor idézett szavak — az orosz proletárforradalom vezére a magyar proletárforradalom vezetőihez küldött üzenetében írta e mondatot. Egy világforradalomban gondolkodó teoretikus és gyakorlati politikus szavai ezek, amtelyekkel az ugyancsak világforradalmi távlatokban cselekvő kis forradalmi párt világforradalmi jelentőségű lépését üdvözölte: a Kommunisták Magyar- országi Pártját a hatalom megragadása után. Hogy mivel tette látóvá a vakot a magyar munkásosztály? Elsőképpen azzal, hogy az egész viiág előtt bebizonyította: a munkásság győztes forradalma korántsem orosz sajátosság, hanem a kor, a proletárforradalmak korának sajátossága — az imperializmus lánca végképp megszakadt, s megkezdődött a kapitalizmusból a szocializmusba való világméretű átmenet kora. A nagy októberi szocialista forradalom és a másfél évvel későbbi Magyar Tanácsköztársaság történelmi mérlegét nézve az új korszak beköszöntőnek ténye föltehetően senki által nem vitatható. De vajon így volt-e ez már 1919 márciusában is? Valóban látóvá tette a Tanácsköztársaság a vakot? Aki valaha is nézegetett a Magyar Tanácsköztársaságról szóló könyveket és képösszeállításokat, aligha feledheti a tizenkilences budapesti május elseje hangulatát. Emlékezetünk történelmi képcsarnokába bevésődtek a világforradalom nagy ünnepére készült dekorációk fotói, és azok a képek, amelyeken sok nyelvű feliratok és transzparensek mögött a magyar proletár-forradalomra fölesküdt külföldiek, a Tanácsköztársaság internacionalistái vonultak föl. Internacionalisták. Ezzel az elnevezéssel kerültek be a történelembe azok a magyarok, cseriek, lengyelek, románok és még sok más nemzet fiai, akik az orosz forradalomért harcoltak, a Dnyepertől a Távol-Keletig, és így nevezték azokat az ideganajkúakast, akik a Tanácsköztársaság Magyarországán, a magyar Vörös Hadsereg soraiban vonultak csatába a kor egyetlen forradalmáért, a világforradalomért. A Tanácsköztársaság könnyen „látóvá” is tehette a vakot. A történelemben ugyanis soha nem volt annyira egyértelmű a forradalom és az ellenforradalom nemzetközisége, mint az oroszországi október után. Soha nem volt annyira világos, hogy a proletárforradalom —, amely Közép- és Ke- let-Európa több országában a társadalom belső fejlődéséből lett itt és most szükségszerűvé — csakis egy nemzetközi méretű forradalmi bullám sikerében válhat diadalmas valósággá. Erőt és felelősséget adott a forradalmároknak az a körülmény, mint Kun Béla a budapesti munkás- és katonatanács 1919. április 19—i ülésén megfogalmazott: „két világáramlatnak harca csap össze a magyarországi Tanácsköztársaság fölött: az imperial ista kapitalizmus és a bolsevista szocializmus... Ez a nemzetközi osztályharc kérdése... Amikor mi megalapítottuk a proletárdiktatúrái Magyarországon, nem arra alapítottuk számításainkat, hogy mi képesek leszünk majd katonai erővel, rendszeres háborúval megbirkózni az antant csapataival. Nem hittük azt, hogy azzal a hat divízióval, amelyet a fegyverszüneti szerződés a Tanács- köztársaság számára engedélyezett, meg tudjuk állítani azt az offenzívát, amely minden oldalról fenyeget bennünket. Hangsúlyoztuk és hangsúlyozzuk, hogy mi a magyarországi Tanácsköztársaság sorsát a nemzetközi proletárforradalomra alapítottuk”. De a proletárforradalom nemzetköziségéhez hasonlóan nyilvánvaló voit az ellenforradalom nemzetközisége is. Ká- j rolyi Mihály —, aki mindvégig lojális volt a munkáshata-1 lom iránt, ide kritikusan szembehelyezkedett a Tanácsköztársasággal — májusban így írt erről egyik levelében: „a körülzárás, úgy hiszem, napok kérdése — az ellenforradal- márok nagy örömére. Felfordul a gyomrom, ha ezekre a zsebhazafiakra gondolok, akiknek sokkal jobban illenék az „igen — mindig” jelszó, mert ezek tényleg mindig bárkivel bárki ellen szövetkezni készek, ha nem hazájukról, de hitvány anyagi érdekeik megmentéséről van szó...” Folytathatjuk a lenini mondat értelmezését a Tanács- köztársaság alkotását illetően is. Kádár János szavait idézve a Magyar Tanácsköztársaság 133 napos fennállása azért is népünk történelmének kiemelkedő szakasza mert, „létrejötte azt jelentette, hogy hazánkban először került minden hatalom a dolgozó nép kezébe. Nagy tetteket vitt végbe a tanácshatalom a társadalmi átalakításban, a szocializmus céljainak gyakorlati demonstrálásában. A munkáshatalom súlyos örökségét vett át a megbukott tőkés földbirtokos rendszertől, amely rendkívül kimerült országot hagyott maga után. Rendkívüli erőfeszítéseket tett is a termelés és az elosztás megszervezésére, a tanácsrendszer gyors kiépülése és működése, a pénzintézetek, az ipari és a kereskedelmi vállalatok államosítása, s a népgazdaság megszervezése, a szűkös lehetőségek közepette is a dolgozók ellátásának bizonyos javítása, jelentős szociálpolitikai intézkedések kezdeményezése és bevezetése, a munka- és életkörülmények emberibbé válása mind-mind mutatta, hogy a dolgozók új világa épül. Kiemelkedő volt a gyermekvédelem, a kulturális forradalom elindítása és útjának szélesre tárása. Eredményei, amelyeket a tanácshatalom a külső imperialista túlerővel és az alattomos belső ellenséggel küzdve, az ingadozókkal meg a tapasztalatlanságból fakadó nehézségekkel is birkózva, rövid fennállása idején elért, tanúsították, a szocialista munkáshatalom teremtőképességét. A proletárhaza védelmében létrejött a magyar Vörös Hadsereg. ’ Az antant katonai túlereje megdöntötte a Duna völgye első proletárhatalmát. A proletárhatalom emléke azonban tovább élt a munkásság és a földműves szegénység tudatában, éltetve a reményt, hogy ismét felvirrad a győzelmes forradalom napja. p- G. Megkezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka Csütörtökön, 10 órakor a Parlamentben megkezdődött az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Az ülésteremben helyet foglalt Lo- sonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke; Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára; Lázár György, a Minisztertanács elnöke. Sarlós István, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg a tavaszi ülésszakot. Az időközi választásról szóló jelentést Pesta László jegyző ismertette. A február 22-i időközi választáson Zala megye 5. számú országgyűlési képviselői választókerületében megválasztott dr. Czoma László képviselőt, az Országgyűlés igazoltnak jelentette ki. Az országos választási listán — elhalálozás folytán — megüresedett két képviselői hely betöltésére az Országgyűlés Boldizsár Ivánt — két tartózkodással — és dr. Schöner Alfrédot — egy tartózkodással — képviselővé választotta. Az Országgyűlés Kárpáti Ferenc képviselőt — miniszterré történt megválasztására tekintettel — a külügyi bizottságban viselt tagsága alól felmentette; majd dr. Búzás Jó- zsefné képviselőt a kereskedelmi bizottság, Boldizsár Iván, Duschek Lajosné és dr. Schöner Alfréd képviselőt a külügyi bizottság, Weibl Elemér képviselőt a település- fejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagjává megválasztotta. A törvényhozó testület tudomásul vette a Népköztársaság Elnöki Tanácsának az Országgyűlés december 21-i berekesztett ülésszaka óta alkotott törvényerejű rendeletéiről szóló jelentését. Ezután az Országgyűlés elnöke bejelentette, hogy a Minisztertanács megbízásából, Hetényi István pénzügyminiszter benyújtotta az illetékekről szóló törvényjavaslatot, dr. Markója Imre igazságügyminiszter a sajtóról szóló törvényjavaslatot, továbbá három képviselő interpellációt nyújtott be. A képviselők döntöttek az ülésszak tárgy- sorozatáról: 1. Az illetékekről szóló törvényjavaslat tárgyalása; 2. A sajtóról szóló törvényjavaslat tárgyalása; 3. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolója az építő- és építőanyag-ipar helyzetéről és feladatairól; 4. Interpellációk. Ezután Hetényi István pénzügyminiszter emelkedett szólásra. Hetényi István beszéde az illetékekről szóló törvényjavaslatról Hetényi István előterjesztésében hangsúlyozta, hogy kormány megbízásából olyan törvényjavaslat elfogadását kéri, amely minden magyar állampolgárt közvetlenül érint. A törvényt a kormány azért kezdeményezte, mert az 1966-ban hozott jogszabály most már végleg elavult. Az akkor meghatározott mértékek mára az ár- és jövedelmi viszonyok lényeges átalakulása miatt részben túl alacsonnyá, részben túl magassá váltak. De ami ennél is fontosabb: társadalmi, gazdasági fejlődésünket más rendező elvek alakítják, ma másként vélekedünk például az ésszerű személyi vagyon mértékéről, a tulajdon köréről, mint húsz évvel ezelőtt- Sok vonatkozásban változott lakáspolitikánk is. és ezt az illetékszabályokban is tükrözniük kell. Ennek az előterjesztésnek nem az a célja, hogy az illetékfizetési terhek növekedjenek. Nem nő ennek nyomán a lakosság illetékterhe, viszont arányosabbá, méltányosabbá válik az egyes illetékek megoszlása. Az illetékek egyik része nem más, mint meghatározott vagyontárgyak után — a megszerzéskor fizetendő — egyszeri vagyonjellegű adó. A józan mértékű illetékek lehetővé teszik, hogy a mentességek, kedvezmények rendszere is ésszerű körre szoruljon vissza. A miniszter a továbbiakban az egyes illetéknemek főbb vonásaira és összefüggéseire hívta fel a figyelmet. Hogyan ítéljük meg azt a vagyon felhalmozód ást, amely az öröklés útján végbemehet? Az örökség erőteljes adóztatása esetén nem veszélyeztetnénk-e azt az ösztönző erőt, mely ma a családok jelentős részénél érvényesül az utódokról való gondoskodás során? Másfelől a nagymértékű örökségek menynyiben állnak összhangban a társadalmi esélyegyenlőségről vallott nézeteinkkel? Több, egymásnak részben ellentmondó szempont összhangját kellett megteremteni. Ennek alapján az kristályosodott ki. hogy olyan rendszer és mértékek kialakítása célszerű, amely honorálja a családoknak azt a törekvését, hogy életük munkájának eredményéből utódaikat is részeltessék, de az illeték le hetőleg gátolja meg a jelentős társadalmi esélyegyenlőtlenséget előidéző, túlzott saját munkával meg nem alapozott vagyoníelhalmozást. Mindezek figyelembevételével az ingyenes vagyonszerzés esetében a fizetendő illeték továbbra is az örökhagyó, az ajándékozó és a vagyonszerző közötti rokoni kapcsolat jellegétől és a vagyon értékétől függ. Ez azt jelenti, hogy igen csekély az illetékteher a közvetlen hozzátartozók közötti kisebb értékű vagyonmozgás esetén, de lényegesen nagyobb a távolabbi rokonok között, illetve sávosan progresszív a vagyoni érték növekedése esetén. Az ár- és jövedelmi viszonyok változására tekintettel az öröklési és ajándékozási illetékek a javaslat szerint általában 20—40 százalékkal alacsonyabbak lesznek mint a ma hatályban levők. Az általános szabályokat néhány indokoil mentesség, illetve kedvezmény egészíti ki: például a 100 000 forint alatti ingó örökség, a takarékbetét, illetve a kötvény öröklése illetékmentes. A visszterhes —, tehát adásvétel esetén fizetendő — vagyonátruházási illetéket a jelentős értékű es ellenőrizhető forgalmú vagyontárgyak, mint például az ingatlan és a gépjármű adásvétele esetén kell fizetni. Csak olyan vagyontárgyak után célszerű ugyanis illetéket előírni, amelyek megszerzéséről a hatóságnak biztos tudomása lehet. Mai és előre látható gazdasági viszonyaink közepette a leginkább elterjedt és figyelmet érdemlő vagyontárgy a lakás. A lakáspolitikai célokkal való összhang megkívánja —, és ennek az igénynek a javaslat következetesen eleget tesz —, hogy a lakás megszerzésének általában igen jelentős terhét az illeték érzékelhetően ne fokozza. Tökéletesítjük az illetékel- járást is. A forgalmi értékek megállapítását a jövőben kizárólag az illetékhivatalok látják el. Megszűnik tehát a tanácsok által kiadott értékbizonyítvány és az abból adódó vita, hogy az illetékhivatal miért állapít meg ettől az okmánytól eltérő forgalmi értéket. Az illetékek második nagy csoportja: az eljárási illeték. Ez azon alapszik, hogy aki az állami szerveket „dolgoztatja”, az vállaljon részt ennek költségeiből. Ez azonban nem lehet olyan mértékű, hogy az állampolgárt jogainak érvényesítésében az illeték gátolja. Az egyes konkrét államigazgatási eljárások költségei nem, vagy csak nagy nehzségek árán lennének megállapíthatók. Ezért széles körben átalányjellegű eljárási illetéket indokolt meghatározni. Ennek célszerű mértéke 100 forint, s ez egyszerre helyettesítheti az eddig külön-külön lerovott beadványi és kiadványi illetéket. Végezetül a miniszter köszönetét mondott közreműködésükért a törvényjavaslat előkészítésében részt vett szakembereknek társadalmi és érdekképviseleti szerveknek, Dr. Bölcsey György (Budapest 63. vk.), az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának titkára, a törvényjavaslat bizottsági előadója, Budapest XXI. kerületi tanácsának elnöke, a testület nevében javasolta, hogy a bizottság által beterjesztett módosító indítványokkal a törvényjavaslatot a képviselők fogadják el. A törvényjavaslat vitájában felszólalt dr. Horváth Jenő budapesti, dr. Talóssy Frigyes , budapesti képviselő, majd Hetényi István válaszolt az elhangzottakra. Ezután határozathozatal következett: az Országgyűlés általánosságban és a megszavazott módosításokkal részleteiben is — egy tartózkodással — elfogadta a törvényjavaslatot. Szünet után a sajtóról szóló törvényjavaslat megtárgyalásával folytatódott az ülés. Dr. Markója Imre igazságügyminiszter emelkedett szólásra. (Folytatás a 2. oldatonJ
