Nógrád, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-05 / 30. szám
iedellezi családok NOGRAD AZ OLVASÓ KÉRDEZ Kedvezőtlen a táppénzesheiyzet A legutóbbi NÖGRAD-fórum meghívottjának. Viezián Gyulának, a megyei társadalombiztosítási igazgatóság vezetőjének eddig a gyermekes családokra és a nyugdíjasokra vonatkozó válaszait adtuk közre. Az alábbi kérdések-vála- szok a dolgozók betegállományával, a táppénz szabályaival s ezzel összefüggésben a betegek ellenőrzésének rendjével foglalkoznak. Mátraverebélyben már a II. világháború előtt is dolgoztak repülőmodellezők, akik az akkori típusok apró változásait reptették a környék dombjairól. A terep . adta nagyszerű lehetőség, a repülés, barkácsolás szeretete egész kis modellező dinasztiákat alakított ki a Hátramenti településen. A kezdeti nehézségek után sikerült létrehozni egy önálló klubhelyiséget, amely ideális környezet a különböző repülőmo- dellek készítésére, kipróbálására. — Hetente kétszer-három- szor találkozunk, kivéve versenyek előtt. olyankor mindennap tartunk edzéseket — kezdte mesélni Ludányi István, a mátraverebélyi modellezők vezetője. — Kevesen tudják, hogy a modellezés kemény fizikai munka, éppen ezért pont olyan alapos sportorvosi vizsgálaton esünk keresztül. mint bármelyik sportág űzői. Ha szóba kerül valahol a hobbink, mindenki egy bütykölő, zárkózott emberre gondol. Ez a kép nagyon messze áll a valóságtól. Mi ugyanis a saját készítésű repülőinket röptetjük is. Sokszor többet kell szaladnunk, mint egy futballistának, alkalmanként két-három kilométert. futunk kis égijárgá- nyunk után. Naponta hétszer ugyanis minden versenyen — így természetesein az edzésen is — hét start van. B>r, ha gyakorolunk- többet is lehet rohangálni, amikor jó idő van. Télen alapozunk és rendbe hozzuk gépeinket a barkácsszobánkban. Az épület, ahol vagyunk, rengetegszer gazdát cserélt már. Ha tudnának beszélni a falak, biztos nagyon sok érdekes dolgot mondanának. A felszabadulás előtt csendőrpihenő volt, aztán itt tartózkodtak a körzeti megbízottak, majd a téesziroda költözött ide, utána mi. Több termes az épület, magunk hoztuk rendbe 1979-ben a külsejét, 1980-ban pedig a belsejét tettük széppé. Így már megkezdődhetett a szervezett nagy munka. — A barkácsszobában rengeteg szerszám áll. — Ezeket a gépeket is mi állítottuk, szereltük össze, minden tagunk dolgozhat velük. összesen harmincán vagyunk, vegyesen. Tagságunkra, hadd mondjam így a családiasság jellemző. Ha egy úttörőkorú bekerül hozzánk, megszereti a precíz munkát, s ha jól megy neki, elküldjük különböző versenyekre. Amikor megnő- bevonul katonának, leszerelés után megnősül, és feleségével jár el közénk. Sok házaspárunk van, a feleségek nagyrésze nemcsak a háttérmunkában, a felkészülésben segít. Szinte mindenkinek van már versenybírói minősítése. Amikor kisbabát vár egy-egv pár, mindig azzal biztatjuk őket: meglásd modellező lesz a gyei eked! Van is rá jó néhány példánk. A legfiatalabb minősített versenyzőnk, Baty- tyán Viktor, öt és fél éves. Édesapjával látogatja foglalkozásainkat. — Egy ekkora gyerek még olvasni sem tud! — Lehet, de nagyon ügyes kisfiú, és ha nem is ismeri a repülőszárnyakon lévő beül két. össze tudja rakni az egyszerűbb gépeket. Az utánpótlással sincs gondunk, Bá- tonvterenyén és Mátraverebélyben is működik úttörő modellezőklub, és van olyan általános iskola, ahol technikaórákon tanítják a modellezés alapjait, amit eddig mi oktattunk. Azok a repülők, amelyek a falon vannak- mind profi munkák, egész kis műremekek — mutatott körbe. — Természetesen, nem itt kell kezdeni, hanem az egyszerű papírrepülőgépek hajtogatásánál. Ki ne csinált volna már ilyesmit gyerekkorában? A mi papírcsodáink azonban egy kicsit különböznek a köz-«mértéktől, valamivel boryai-ltabbak, ezeken már meg. hiújuk magyarázni az aerodinamika alaptörvényeit. Úttörőink tavaly rendkívül eredményesen versenyeztek az országos bajnokságon, negyedik helyezést ért el Oláh Attila, Vernyik László és Jakubovics Gyula. Az idén is szeretnénk indítani őket a Papír Kupán, a nyíregyházi papírgyár versenyén. Az érdekessége a versenynek az, hogy csak vállalat által készített termékekkel lehet rajthoz állni. — Hogyan készül egy repülő? — Kapunk különböző nagyságú anyagot, modellécekre vágjuk, megcsiszoljuk. Amikor megvan, különböző fa alkatrészeket faragunk belőle, összeillesztés és .ragasztás után elkészül a repülő váza. A szárnyakat japán papírral borítjuk be és lelakkozzuk úgy, hogy egyforma legyen a lakk vastagsága mindenhol. Különben rosszul, vagy egyáltalán nem fog repülni gépünk. Aztán jöhet a festés, és a motorbehelyezés —, ha nem vitorlázórepülő — és kész. — Hogyan kapnak nevet a gépek? — Nekem a lányom minden repülőm -,keresztanyja”. Még el sem készülök. már ott sündörög körülöttem, hogy apuci ugye én nevezhetem el ezt a gépet is. Hát ki tudna erre nemet mondani? Vankó Magdolna Hogyan alakult a megye táppénzeshelyzete az elmúlt években? Mit mutat ez a többi megyékkel összevetve? Megyénk táppénzeshelyzete hosszú időszakra visszatekintve is általában kedvezőtlenebb az országos átlagnál. Az első három legrosz- szabb érték között szerepelünk, gyakran megelőzve a hozzánk hasonló gazdasági szerkezetű megyéket is. Az a kedvező tendencia, amely a megyei párt-végrehajtóbizottság 1975-ös, és a kormány 1976. évi határozatát követően megindult, s melynek eredményeként a táppénzeshelyzetet 1980-ban még reálisnak értékelhettük, sajnos visszájára fordult. A megyei tápnénzesaránv évről évre emelkedett, s 1985-ben, 6.6 százalék — szemben az országos 6.2-vel. Megyénkben naponta átlagosan 5500 dolgozó marad távol munkahelyéről keresőképtelenség címén, évenként, mintegy másfél millió munkanap esik ki emiatt. A táppénz megállapításának nemrégiben bevezetett új módszere egyszerűsítette-e a táppénz megállapítását az arra jogosultaknak? Az 1985. január 1-től érvényes előírások szerint a megelőző naptári évben elért ún. nettó kereset képezi a táppénz alapját. Jelentős könnyebbség, hogy az év közben munkahelyet változtatók esetében csak a legutóbbi munkahely keresete számít, ezért kevesebb levelezés szükséges. Kedvező az is, hogy a táppénz mértékét a kórházi ápolás időtartalmára sem kell csökkenteni. Bonyolította viszont munkánkat a kereset nettósítása, továbbá a hosszabb megbetegedések esetén annak figyelemmel kísérése, hogy a keresőképtelenség harminc- egyedik, illetve kilencven- egyedik nanjától a táppénz mértéke 5—5 százalékkal felemelésre kerüljön. Megyénkben a táppénzköltség 1985-ben 208 millió forintra emelkedett. Ez az összeg 51 százalékkal magasabb az 1981. évinél, s 2 százalékkal haladja meg az 1984 évi költséget. Előfordul-e megyénkben táppénz csalás? Ki ellenőrzi a táppénzen lévőket? Sajnos, előfordul táppénzcsalás, méghozzá széles skálán: az orvosi utasítások be nem tartása, felülvizsgálatról távolmaradás. ..fekvő beteg” szórakozóhelyen tartózkodása, italozása: házépítésben, terménybetakarításban — különösen bogyós gyümölcsök szedésében — való részvétele. Találkozunk azonban a család legdurvább formáival is. mint az orvosi igazolás illetéktelen javítása, meghamisítása. Az ellenőrzési kötelezettsége az egészségügyi szolgálatnak és a munkáltatóknak van. A szankcionálás is a munkáltatók hatásköre és feladata. Lehetőségük van a táppénz részleges, vagv teljes elvonására. de ezen túlmenően fegyelmi fele!ÖS«éff-e vpu .Se?*;) is. Ez irányú feladataikat azonban —, néhánv kivételtől eltekintve —, nem végzik következetesen. Igazgatóságunk és kirendeltségünk esetenkénti betegellenőrzést végez. Gyakorta előfordul, hogy a beteg dolgozó tápvénzét már kimerítette, rokkantsági nyugdíjra azonban még nem jogosult. Hogyan oldják meg az ő rehabilitációját, illetve számíthat-e valamilyen anyagi támogatásra? Az elsődleges megoldás a rehabilitációs munkakörben történő elhelyezkedés. Az ehhez szükséges eljárást — még a keresőképtelenség ideje alatt — kezdeményezheti a dolgozó, az üzemorvos, vagy az illetékes főorvosi bizottság. Tapasztaljuk, hogy gyakran késve történik ilyen intézkedés. sokkal inkább a rokkantsági nyugdíj igénybevételére irányuló törekvés figyelhető meg. Az a munkaviszonyban. vagv szövetkezeti tagsági viszonyban álló dolgozó, aki rehabilitációs munkakörben nem helyezhető el, munkaképességét legalább 50 százalékban elveszítette és a nyugellátáshoz szükséges szolgálati idő felével rendelkezik, rendszeres szociális járadékra jogosult Ennek összege 1986-ban havi 2320 forint. A legalább 10 év szolgálati idővel rendelkező és nem rehabilitálható. 50. életévét betöltött nő illetve 55 életévét betöltött férfi pedig átmeneti járadékra szerezhet jogot. Az önhibájukon kívül ellátatlanul maradt keresőképtelen dolgozók különös méltánylást érdemlő kivételes esetben —• átmeneti időre — további táppénz-, vagy szociális segélyben részesülhetnek. Köztudott, hogy az 1—3 napig terjedő betegállomány esetén a munkáltató fizeti a táppénzt. Miért született ez a szabályozás? Célja az volt, hogy a munkáltatókat anyagilag is érdekeltté tegye a táppénzes fegyelem megszilárdításában, ösztönözze a táppénzzel való visszaélések megelőzésére, a felelősségre vonásra. A rendelet —, sajnos — nem érte el ezt a célt. Más, ez ellen ható tényezőket nem említve is jól érzékelteti a hatást az így kifizetett összeg nagyságrendje, mely mind megyei, mind országos szinten alig valamelyest haladja meg az összes táppénzeskölt- ségek egy százalékát. Nyugdíjas olvasónk üzemi balesetet szenvedett tavaly azután, hogy a termelőszövetkezetben 1066 órát ledolgozott. Ezután már csak három hétig kapott táppénzt, pedig több hétig kórházban is volt, s még mindig beteg. Az üzemi balesetből eredő betegsége miatt az idén jogosult-e még üzemi baleseti táppénzre? Baleseti táppénzre a nyugdíjas dolgozó is mindaddig jogosult, amíg az üzemi balesetből eredően keresőképtelen Az éves foglalkoztatási keretbe, (jelenleg 1260 óra) azonban ez az időtartam is beszámít. A keret kimerítésekor tehát nyilatkoznia kellett arról, hogy a továbbiakban a nyugdijat, vagy a baleseti táppénzt kéri folyósítani. Olvasónk feltehetően az előbbi mellett döntött. Amenv. nviben az említett balesetből eredő keresőképtelensége ez évben folytatólagosan fennáll, úgy az orvosi igazolások benyújtása esetén táppénzét — külön kérelem nélkül —, tovább kell folyósítani, természetesen már az ez évi órakeret terhére. Január elsejétől a KŐPORC Vallalat hét önelszámoló egységet alakított ki. Ezek egyike a balassagyarmati gyáregység 100 millió forint termelési érték előállítását tervezte az idei esztendőben. — bp — ajtó ritkán nyílik... A csemege áruház kávézópultjánál álldogálunk, amikor ismerősöm felhívta a figyelmemet a régmúlt divatját magán hordozó, szürke keménykalapos öregemberre. Nézd — mondta — kilencvenhárom éves, de gondolkodását, szellemét nem kezdte ki az idő. Pedig teljesen magányos, ritkán nyitják rá az ajtót. Valóban így lehet, mert amikor becsöngetek Salgótarjánban Csarba Pista bácsi Malinovszkij úti lakásába, a kis öreg arcára először döbbent riadalom ül, aztán megcsillan valami fény a szemében. — Beszélgetni, velem? Tessék, csak tessék beljebb, egyenest a szobámba. A téli alkony belopózik az ablakon, megvilágítja a ,-békebeli”, vaskos diófából készült ruhásszekrényt, a példás rendben vetett ágyat, az öblös karosszéket. Rendszereiéiről árulkodik az éjjeliszekrény összes kelléke, a kifényesített öreg vekker is. No, aztán a Pista bácsi! Madárcsontútestét pedáns öltözet takarja, bár mentegetőzni kezd, van őneki három váltás öltönye, keményített nyakú inge, de hát jtthonra ez is megteszi, ez a flmrwntinfk A beszélgetés minduntalan elakadozik, mert a kis öreg szemébe könnyeket csal az emlékezés. Természetes el- érzékenyülés ez olyan embernél, aki a századforduló előtt, 1894-ben született. — Bizony.bizony, akkoriban Tarján még község volt, apró házsorokkal, köztük meg a szegénység... Magam a Pécs- kő utcában laktam öt testvéremmel, meg az édesanyámmal. aki egyedül nevelt minket. Jóapám korán meghalt. Anyám cselédeskedett, az uraknál, mosott, takarított. Alig fejeztem be a hat elemit, 12 éves koromban, már az acélgyárban dolgoztam, mint öntőtanonc. Azt kérdi, milyen volt akkor a gyár? Tán még nagyobb is. mint most. ötezer embernek adott kenyeret. Hengereltünk ott síneket, abroncsokat, drótot. Szorgalmas gyerek voltam, jól kitanultam a szakmát, ha a szükség úgy hozta, három napot egybefűztünk a mun- Icáml, dolgoztunk éjjel, nappal. Az első segédfizetésem — mintha ma lenne, úgy emlékszem — 168 koronára rúgott. Én a szépet mindig szerettem, vásároltam is magamnak öltöny ruhát, csináltattam finom, puha zsevró cipőt. Így hívták no, a legjobb fajta volt. — Azt hallottam. Pista bácsi tizenhét évi öntészkedés után átpályázott a kereskedelembe. — Pécsre kerültünk szegény jó feleségemmel. Ott van a képünk a falon, tessék megnézni. 1930-ban készült Pécs városában. Szép asszony volt, jó asszony volt. Tizenkét esztendeje hagyott el, nyolcvanöt évet élt. De a kereskedelemről kérdezett. Igen, a sógorasszony segítségével nyitottunk egy apró boltot. Nem ösmertem a fáradtságot, hajnalban nyitottam, ötven liter tejet adtam el, aztán jött a sütemény, kenyér. Nálam mindig talált a vevő rizst, kockacukrot, lisztet. Negyven állandó könyves kuncsaftom volt. Hogy az mit jelent? Hát azt, hogy vásárolhattak hitelbe is. Megpihen a kis öreg a beszéddel, fiókot húz, gyógyszereket mutat, gyákorta fáj keze, lába, de szerencsére a motor, az még jól dobog, az orvos elcsodálkozik, ha meghallgatja. A vérnyomás is rendben, csakhát ez a magányosság. ez igen nyomasztó. Sokszor képtelen, riasztó ötleteket támaszt az ember fejében. Hogy minek már az élet, miért nincs már vége? Aztán a gyógyszerek közül előkotor a kis öreg egy marékra való jelvényt. És hangulata azonnal derűsre vált. Nézegetjük a csecsebecséket, orosz feliratos valamennyi. — Honnan, Pista bácsi? — Azoktól a turistáktól kapom, akik idejárnak a Ka- rancs Szállóba. Perfekt beszélek oroszul. Még ma is. Amikor egy-egy szovjet csoport megérkezik, megszólítom őket. elmesélem nekik, hogy az első világháborúban Szibériában voltam hadifogoly. Limonádégyárbam. dolgozz tam. Később az Urálba vetett a sors, egy nagy gyárban öntészkedtem. Eltanultam társaim nyelvét, dalait, szokásait. Látná csak, hogy örülnek nekem az orosz emberek. Elhalmoznak ajándékokkal. Azt mondják, apró kedvességek ezek a hazai szóért... — Hogyan, mivel telnek a napok? Eláruija-e nekünk a hosszú élet titkát? Razza a fejét a kis öreg. Nincsen annak titka. Kire ez méretett, kire az. — Bár igaz, életemben nem italoztam, nem dohányoztam, józan ember voltam. Bálba járni, táncolni, igen szerettem, de csak módjával. A rádión ma is s jó cigányzenét hallgatom a legszívesebben. A napjaim múlasa? Esie megvacsorázok. egy tojást, vagy szardíniát, utána torna. Meglepődött? Kell a kis testmozgás az öreg csontoknak. Emelgetem karom, lábam, amikor elfáradok, lefekszem. Az éjszakák rosszak. Akkor van idő elgondolkozni. Nem azon, hogy mi volt, hanem, hogy mi lesz eztán. Délben megteszem a napi sétámat. Eljárok ebédért, a gyógyszertárban dolgozik egy asszonyka, jó pártfogóm, ő fizeti az ebédemet, kimossa a ruháimat, ágyneműmet. Hét végére meghív magához ebédezni. No. ennyi a kapcsolatom az emberekkel, mert a nap többi részét az ablaknál ülve töltöm. Nézelődök kifelé. Rajtam ül a magány... Letörli a könnyeket a kis öreg, elmélázik. De érdeklődve emeli a fejét, amikor az öregek napközi otthonáról beszélek neki. — Nem is hallottam, hogy van ilyen. Gondolja, el bírnék én még oda menni? Mit szoktak ott csinálni? Televíziót is néznek? Es újabb, újabb kérdések születnek. Felvillanyozódik a kis öreg a gondolatra. Da aztán lemondóan legyint. Fájnak már a lábaim, nehezen bírnám á járást... Talán, ha valaki elkísérgetne.. . Kiss Mária í NOGRAD - 1986. február 5., szerda §