Nógrád, 1986. február (42. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-26 / 48. szám
» Talányos magazin *m Tudományos magazin a Tudemányos magazin » ■»— ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------————.—.———————————----------------------------------------------■———■——-------------------------------------------------------------------------N yugat-Szibéria komplex fejlesztési program ja keretében új városok létesülnek. Képünkön a tyumenyi terület Sze-Jaha települése. Olajok és zsírok Szovjet televízió: földi és űrtechnikai fejlesztés Az olajok és zsírok a természetben igen elterjedtek és az ember már a legrégibb korokban megismerkedett velük. Így például Közép-Egyip- tomban már i. e. 5000 évvel ismerték a lent, amint ezt a régi sírok feltárása alkalmával megállapították. Az északi népek régebben inkább az állati eredetű zsiradékokat (halolaj, sertészsír stb.) használták, a növényi zsiradékok (szezám, len, ricinus, stb), főleg a déli népeknél jutottak szerephez. Napjainkban is igen fontos termékek ezek, nélkülük el sem képzelhető mindennapi életünk, akár táplálkozásunkat, akár egyéb köznapi szükségleteinket vesszük figyelembe. A zsíradékfelhasz- náiás igen sokrétű, szerteágazó, és a táplálkozás mellett az ipari hasznosítás jelentősége is állandóan nő. Ha a három legfontosabb tápanyagot, a fehérjét, a szénhidrátot és a zsiradékot egymással összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy a fogyasztás szempontjából a zsiradék az ntolsó helyen áll, viszont ka- tóriatartalom tekintetében a másik kettő közül messzire kimagaslik, tehát a legnagyobb energiát képviselő tápanyag. A növényi olajok elsősorban napraforgóból, kókuszpálmából, olajpálmából, földidióból, gyapotból, szójából nyerhetők. Európában egyértelműen a napraforgóé a vezető szerep, mind mennyiségi, mind mi.őségi tekintetben. Olaja a természetben előforduló egyik legfontosabb nélkülözhetetlen zsírsavból, a li- nolsavból 55—60 százalékot tartalmaz. Ez az anyag külső hatásokra nagyon érzékeny, és bámulást szenvedhet, de szerencsés módon a napraforgóolajban jelentős mennyiségű E-vitamin is van, amely védi az olajat az avasodástól és egyéb bámulástól. Fontos zsiradékunk a margarin is, amely ma már mint vajpótló anyag túlhaladta eredeti célját, és általános táplálkozási zsiradékká vált, főleg az északi országokban. A hazai margarin egyik fontos alkotórésze a keményített (hidrogénezett) napraforgó- olaj. Az étkezésen kívül a napraforgóolaj fontos ipari zsiradék, illetve ipari készítmények alapanyaga is (textilszappanok, kenőszappanok), keményített állapotban pedig szappanok alkatrésze. Az ipar az aprított és pörkölt olajos őrleményből rendszerint sajtolással nyeri ki az olajat. A sajtolás mellékterméke az olajos pogácsa, amely még mindig tartalmaz 5—6 százalék olajat. A nyers olajat tisztít iák, finomítják, nyálkátlanítják, savtalanítják, halványítják, szagtalanítják. Technikával a tűz ellen Gyorsabban, magasabbra, messzebbre —, amióta az ember védekezni próbál a tűzvészek és katasztrófák ellen, mindig ez volt a jelszó. Ma e jelszavak megvalósításának a műszaki feltételei is egyre határozottabb körvonalat kapnak. Különösen a repülőtereken szolgálatot teljesítő tűzoltó-berendezésektől követelik meg az egyre nagyobb teljesítőképességet, s ez főleg az utóbbi évek során valóban minden korábbit felülmúlóan megnőtt. Ez vonatkozik a jármű gyorsulására, a víz- és habágyúk szórási magasságára, amelyek együtt a tűzoltás technikájának változását is magukkal hozzák A tűzhöz száguldó monstrumok' —, amelyeknek súlya sokszor már az 50 tonnát is meghaladja — ma már képesek rá. hogy 0-ról 80 km/óra segességre 40 másodperc alatt gyorsuljanak fel, amihez természetesen hatalmas motorteljesítmény szükséges. A követelmények azonban nemcsak itt, hanem a tűzoltás klasszikus területein, például az épülettüzek oltásában is egyre nagyobbak. A Szovjetunió területe 22,4 millió négyzetkilométer. a föld szárazföldi területeinek egyhatoda. Elég egyetlen pillantást vetni a térképre, hogy meggyőződhessünk arról, a Szovjetunió területének több mint egyharmada a 60. szélességi körön túl fekszik. A Távol-Északon számtalan olyan járás létezik, ahol minden egyes négyzetkilométerre mindössze egyetlen lakos jut. Hasonló a helyzet egyes déli, sivatagos körzetekben is. Számos ok miatt még a legkorszerűbb berendezésekké! is bonyolult feladat lenne minden rénszarvasteien, vagy távoli jurta tv-összeköt+etésé- nek biztosítása. Ezért összességében a szovjet televíziózás a komplex fejlesztés útját. azaz a földi és az űrtechnika egyidejű fejlesztésének útját választotta. ,Te1en- leg a Szovjetunió lakosságának 90 százaléka láthatja a 42 nemzetiség nyelvén szóló televíziós műsorokat. Az űrtechnikát a televízió kizárólag „saját céljaira”, 1959 óta alkalmazza. A „Luna—3” mesterséges hold segítségével a tudósok először pillanthatták meg a hold túlsó oldalát. Hasonló televíziós rendszer működött a Jurij Gagarint az űrbe emelő űrhajó fedélzetén is. A fedélzeti televíziós rendszerek további fejlesztése gyakorlatilag a kép minőségének javítására és a felhasználási területek kibővítésére irányuló, folyamatos munkák sora. Néhány fontosabb epizód ennek az érzékeltetésére. Az első televíziós rendszer százszoros felbontóképességű volt és másodpercenként tíz képet továbbított (azaz az űrhajó fedélzetén lejátszódó eseményeket csak „általánosságokban” lehetett látni). A „Vosztok—3” űrhajótól kezdve (1962) a kép élesebbé vált — négyszázszoros felbontással. a Szojuz űrhajókon működtetett rendszer pedig már elérte a műsorszóró szabványt, azaz a 625 sort és másodpercenként 25 kéoet. Ezt követően lehetővé vált a szí- neskéo-továbbítás. A Szojuz—T (1979) berendezései segítségével, lehetővé vált a fedélzeti számítógép-rendszer adatainak televíziós továbbítása is. Az elmúlt esz- téndőben Leonyid Kizim, Vlagyimir Szolovjev és Oleg Atykov 237 napos űrexpedíciója során, az orvosoknak első ízben nyílt lehetőségük a fedélzeten tartózkodó kozmonauták szív- és egyéb belső szerveinek működését tv- képernyőn tanulmányozni. Természetesen nem minden esetben vonható párhuzam a speciális szolgálati és a műsorszóró televíziózás fejlődése között. Egyértelmű azonban, hogy a két terület között szoros a kapcsolat. Az első speciális űrátjátszót (retranszleátor), amelynek többek között a televíziós műsorok továbbítása is a feladata volt, a Szovjetunióban 1965-ben helyezték üzembe. Ez voit az ismert „Molnyi- ja”. Két évvel később helyezték üzembe az „Orbita” mesterséges holdak láncát, amely a „Molnyijákkal” egy rendszerben üzemel. Ezzel a televíziózás nagy lépést tett előre. Szibéria, Távol-Kelet, Szahalin és Kamcsatka lakosságának nagy része bekapcsolódhatott a moszkvai központi tv műsorának vételébe, a helyi televíziós központok pedig lehetőséget kaptak adásaik továbbítására a központ irányába. A rádió- relés és kábeles összeköttetési vonalakon keresztül rendszert alkotó „Orbita” állomások hálózata lehetővé tette — ha a nagyobb régiókat vesz- szük figyelembe — a Szovjetunió gyakorlatilag teljes területének besugárzását. Minden egyes régión belül az „Orbita”-rendszer természetesen nem oldotta meg a tökéletes ellátást, bár műszaki szempontból a világ egyik legnagyobb ilyen kategóriájú rendszere. Bonyolult követőhajtó művel felszerelt. 12 méteres fémtükör antennák felépítése azonban a ritkán lakott területeken nem gazdaságos. A Szovjetunióban ez idáig, mintegy 90 „Orbita” állomás épült. Hasonló állomások üzemelnek az „Inter- szputnvik” szervezetéhez tartozó más tagországokban is Üiabb állomások építését n°m tervezik, mivel ezek a rpiuk r-M* feladatokat már teljesítették. cifokérmája Ma már elméletileg világos’ hogy a föld minden pontjának televíziós besugárzása csak közvetlen szórású szput- nyikok segítségével oldható meg, amelynek jeleit a hagyományos televíziós készülékek hagyományos antennákkal is fogni tudnak. A műsorszórás céljaira készült első szovjet stacionáris műholdakat (Raduga, Ekrán) a 70-es évek közepén állították pályára. Az Ekrán jellemzője a nagy sugárzási teljesítmény, ami lehetővé teszi egyszerűbb — az Orbitánál egyszerűbb — vételi antennák alkalmazását is. Az Ekrán segítségével 9 millió négyzetkilométernyi, 20 milliós lakosú — korábban televíziós szempontból fehér foltnak számító — terület besugárzása vált lehetővé. Ez a rendszer alapvetően Szibéria, a Távol- Észak és részben a Távol-Kelet területeit öleli fel. Az alkalmazott frekvenciatartomány azonban nem teszi Tehetővé a Szovjetunió határövezeteinek besugárzása*, serivel ez zavart okozna a szomszéd államok műsorszórásában. A fenti körzeteket 1980 óta egy újabb rendszer — Moszk- va-rendszer — is kiszolgálja, amely „Horizont” típusú műholdakkal üzemel. A vételhez 2,5 méter tükörátmérőjű antennára van szükség. Fejlesztés alatt állnak kisebb méretű eszközök is. A „Horizontok” a speciális jelfeldolgozási módszerek eredményeként nem zavarják a szomszédos rádiós és televíziós rendszereket. A földi és űrbéli eszközök fejlesztésének köszönhetően ma már a Szovjetunió lakosságának túlnyomó része a köz- társasági, körzeti és helyi adók műsorai mellett foghatja * szovjet központi adó első műsorát is. A televíziózás általánossá tételének egyes kérdései ma még megoldatlanok, de megoldásuk már a közeljövőben várható. A jövőt a Szovjetunió bármely pontján fogható helyi és központi programok számának növelése jelenti. Marina Ivanova A magyar tudomány vidéki műhelyei A fájdalom Olajfeldolgozó berendezés a Csecsen-Ingus Autonóm Szocialista Szovjet Köztársaságban levő Lenin olajfinomítóban: Ezzel a címmel tartotta akadémiai székfoglaló előadását Brüsszelben a közelmúltban dr. Csillik Bertalan, akit a Belga Királyi Orvostudományi Akadémia levelező tagjává választott. A Szegedi Orvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetében levő professzori szobájának falát diplomák és elismerő oklevelek díszítik. Az egyetemen folyó tudományos kutatómunkáról a tanszékvezető a következőket mondja: — Több mint tfz éve kutatunk egy fontos témát. Munkánkat siker koronázta. A téma ma már magyar szabadalmi bejelentés, és a kőbányai gyógyszerárugyár közreműködésével megtörtént a svájci, amerikai, belga, japán szabadalmi bejegyzés is. — Mit rejt a „téma” jelölés? — A krónikus fáidalom- szindrómák kezelése témakörben került sor a lényeges fölfedezésre. A kutatási témát egyaránt támogatta az Egészségügyi Minisztérium, valamint a Magvar Tudományos Akadémia. Ennek lényege, hogy van a fájdalomnak egy, mondhatni „haszontalan” formáig. melyet krónikus fájdalomnak is nevezőnk. Arról van szó. hngv általában a fájdalom egyfajta hasznos figvel- meztetés: azt jelzi, hogv testünk, szervezetünk valamelyik része veszélyben van, károsodásnak ran kitéve. Ilyenkor az orvostudomány feladata az, hogy az okot elhárítsa, amely a fájdalmat kiváltja. A krónikus fájdalom azonban már függetlenné vált az októl, mintegy önmagáért van, s rettenetes,, gyötrő, hiábavaló szenvedésnek teszi ki a beteget — de rajta keresztül a családnak, a hozzátartozóknak, a szűkebb környezetnek, s végső soron az egész társadalomnak is jelentős terhet jelent. Módszerünket az ilyen típusú fájdalmak megszüntetésére dolgoztuk ki: ilyen az övsömört követő, gyakran évtizedekig tartó fájdalom, a cukorbetegek úgynevezett polineuropátiája, a daganatos betegségeket kísérő fájdalom stb. Kitűnik az elmondottakból, hogy ezeknél a betegeknél maga a fájdalom, méghozzá ,a krónikus fájdalom megszüntetése, gyógyítása a fő feladat a terápia során. — Hogyan gyógyították ezt a betegséget régebben? — Az idegtudományok neu- rotanát S. R. Cajal fogalmazta meg még a század elején. Az akkori gyógymódok vagy a sebészeti beavatkozást sürgették, vagy a gyógyszeres megoldást. Ezen a dogmán kellett változtatni. Sikeres kísérletek után találtunk rá a megoldásra. A krónikus „öncélú” fájdalom csillapítására szolgáló eyósy-. szerek és gyógyeljárások száma önmagában is bizonyítja a kezelés problematikus voltát. Míg a fájdalomcsillapító szerek sok esetben a hozzászokás veszélyét rejtik magukban, az idegsebészeti műtétek ideiglenes hatásuk. vagy csonkító jellegük folytán, s a nemritkán föllépő troflkus zavarok miatt, ugyancsak nem tekinthetők végleges megoldásnak. Ismeretes a kiváló idegsebész, Livingston híres aforizmája: „A fájdalom kezelésére az a legjobb idegsebész, akinek nincs karja.” — Milyen hipotézisekre támaszkodott a kutatás? — Az ingerület feldolgozásának már ismert útvonalát gondoltuk át újra. Több mint száz éve ismert, hogy a vékony idegrostok és a vastagabb idegrostok gerincvelői végződései között olyan közjáték folyik, melyet magasabb központokból származó leszálló ingerületek befolyásolnak. Állatkísérletek alapján megállapítottuk, hogy az érző idegrostok felvesznek a bőrből egy fehérjeszerű anyagot, az úgynevezett idegnövekedési faktort, s ezt egy sajátos mechanizmus eljuttatja az érződúcban levő idegsejtekhez. Kiderült, hogy ha ezt a szállítási folyamatot megakadályozzuk, akkor az érző idegseit központi nvúlvánva a gerincvelőben elfonnyad, s így legtöbb esetben megszűnik a krónikus fájdalomérzet. Erre a célra a Vinblastin nevű anyagot hasz■—--------------------------------------------I NÓGRÁD - 1986. fel náljuk, rendkívül kis meny- nyiségben a beteg bőrén át juttatjuk be a szervezetébe. Ez teljesen veszélytelen, és még csak kellemetlen érzéssel sem jár. Ez a gyógyulás útja. — Mikor kezdődött meg a kísérletes gyógyítás a felfedezésük alapján? — Az Ideggyógyászati Szemlében tavaly megjelentettük a gyógyítás pontos leírását. Szűcs Attila dr. és az én nevem alatt megjelent cikk rögzítette a fölfedezés lényegét. Kísérleti munkánk alapján 1981-ben a szegedi idegklinikán megkezdtük a neuralgiás fájdalmakban szenvedő betegek Vinblastinnal illetve Vincris- tinnal való kezelését. Munkánkat több szegedi klinikával együttműködve végeztük, de ezen kívül számos hazai és külföldi kutatóintézettel is kollaboráltunk. Most már (55 beteg kezelésének kétéves követési tapasztalatával rendelkezünk; ezeket az eredmérveinket számos nemzetközi kongresszuson ismertettük. Állatkísérleteinket megismételte Vall professzor is Londonban. és hasonló megállapításra jutott: a klinikai kipróbálást ugvancsak Angliában végezte el Layman professzor, a m'énkkel azonos eredménynyel. Polner Zoltán őr 26. szerda 5
