Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-06 / 4. szám
Hétfői magazin... Hétfői magazin .. Hétfői magazin. Ismerőstől ismerősig Robiit Hood és a többiek A mátranováki filmszínház egy olyan amerikai filmet tűzött műsorára a tél eleién, amelyet nem szinkronizáltak. A filmkockáik alján levő feliratot kellett olvasni, alig telt el tíz perc a műsorból, amikor egy öreg bácsi felkiáltott: „Gépész úr pörgesse mér lassabban, mert nem tudok mindent elolvasni!” . Ezt a kedves történetet Deák János mozigépész mesélte el, aki 29 éve szórakoztatja a mátranovákiakat. — Villanyszerelő az eredeti szakmám, a helyi bányában dolgoztam. Az ötvenes évek elején szóltak nekem, hogv kéne egy mozigépész a falúnak, mert szeretnék itt is beindítani a mozgóképszínházat. Megmutatták a gép kezelését, aztán jártam három évig tanfolyamra Salgótarjánba, a tanulóidőm alatt is dolgoztam már a moziban. Az első film, amelyet a vetítőfülkéből néztem végig. a Robin Hood volt, nagyon tetszett. érdekes történetet dolgozott fel. Emlékszem telt ház előtt játszottuk, bár akkoriban nem volt ritka. hog)r egv-egy filmre még pótszékeket is beraktunk. Sajnos, a televízió megjelenésével. és főleg elterjedésével lecsökkent a moziba járók száma. Ma már csak a fiatalokra lehet számítani — mesélte a •jól meatermedt nyugdíjas korú férfi. — A legtöbb emberi; ma is a vígjátékok, a jó szórakozást ígérő férnek vonzanak. A drámákból elég az is, amit a tv sugároz. — Minden filmet végignéz, ami a keze ügyébe kerül? — Ki tekintse meg, ha már én se? Valamelyik nap számoltam össze, hogy körülbelül négyezer filmet láttam életemben. Azok tetszettek a legjobban, melyekben Belmondó játszotta a főszerepet A mozizást csak szeretettel lehet csinálni, nem fizetnek ugyanis valami jól. Havonta tizenkétszer vetítek, és ezért a fizetségem nem éri el még az ezer forintot sem. Ez csak amolyan kiegészítés a nyugdíjam mellé. De nem is ez a lényeg. A film tanít és nevel. még a kevésbé sikerűitekben is van valamilven tanulság. Szívesen nézek tudományos- és természetfilmeket Annyi mindent megtanulhat belőlük az ember. — Sokszor van műszaki hiba? — Nagyon ritkán, ugyanis mindig ellenőrzőm a gépet, mielőtt használnám. Nálam csak néha szakadtak el a filmek, főleg ha öregek voltak, de mindig tovább tekertem a cellüloidszalagot és csak az előadás végén ragasztottam meg. acetonnal, ami köztudott, hogy oldja a műanyagot. — Meddig akar hivatalból moziba járni? — Azt pontosan nem tudom, de már kicsit unom, nem is a vetítésit, hanem, hogy le kell járni a domb tetejéről, ahol lakom, ide a falu központjába. Meg aztán nagyon szeretek horgászni. Sokszor eljön értem a fiam, hogy „papa menjünk el a tóra, vagy a Tiszához”, de sajnos, a gyerekem csak hétvégeken ér rá, amik or én esténként munkába megyek. Ilyenkor bezzeg mind a ketten szidjuk a mozit, még azt is aki kitalálta, mert legjobban a tiszai pontyokat szeretjük, azok olyan kisportolt halak, nem kövérek, nem zsírosak, sokkal ízletesebbek mini a tavi rokonaik. Legtöbbször csak azt várják, hogy mikor lógatnak be valamit föntről, nem nehéz őket kifogni. És itt vannak a gerléim. velük is többet kéne foglalkoznom. Hogy kiről olvasnék legközelebb? Nagyon szeretem a mézet, kíváncsi lennék egy méhész életére. V. M. >1- »»' ,*•> A meredek domboldalon ** már eljegesedett az út, a CT 95—82.es forgalmi, rend- számú Trabant el is akad a kaptató végén. Ketten is támogatjuk, hogy följusson a szilváskői paradicsomhoz, a síelők birodalmába. Ha már így alakult, akkor szót is báliunk a bajból kikerült „sofőrrel”, dr. Titkos Károllyal, az OTP megyei igazgatóságának jogtanácsosával. Talán a neve is az oka, hogy tőle tudjuk meg a titkot: a síelést elkezdeni sohasem késő. Feleségével együtt — aki mellette mosolyog — középkorúak, mégiscsak tavaly februárban kötöttek, azaz csatoltak lábukra lécet először. Beleszerettek a száguldásba, a siklás örömébe. Most is kicsalogatta őket a festői környezetbe a délelőtti szikrázó napsütés, a gyönyörű idő. — Ide nagyon szeretünk járni — pillantgat a ' pálya felé a szikár férfi —, mert alkalmas pálya. Alkalmazkodik a mi tudásunkhoz! —teszi hozzá nevetve, feje tetejére állítva az igazságot. — Széles, mód van a szlalomozásra, ami a kezdőknek elengedhetetlen a biztonság megszerzéséhez. Es családias. Mindenki mindenkit ismer. — Sokáig várt, amíg belekóstolt a síelés tudományába. — Nincs korhoz kötve. Fizikum kell hozzá és némi ügyesség. Tíz éven át építkeztem. megszereztem a kellő fizikumot, azt hiszem. Szikrázik a nap a lesikló- pályán. ifjabbak és korosabbak békésen megférnek egymás mellett szlalomozás közben, de a melegedés céljait szolgáló faházban ugyanúgy. Valóban családias a hangulat; itt is, ott is időnként kisebb csoportok verődnek össze beszélgetni. Kakuk József, a Salgótarjáni Síklub titkára — ők a gazdái-létrehozói ennek a gyönyörű pályának — árgus szemekkel figyel a rendre, de nem akad dolga. Tőle tudjuk, hogy szombaton majd kétezer ember is megfért itt, vasárnap délig hat- százan élvezték a sport adta örömöket. A bányától kapott és elsősegélynyújó hellyé átalakított lakókocsinak nem volt még vendége: ez a harmadik tele a pályának, de egyetlen törés történt mindössze. Aki akar, ötszáz méteren át száguldhat lefelé márkás (és kevésbé márkás) sílécein a Szilváskő 57 méteres szintkülönbségű, harmincszázalékos lejtőjén. Hegyi Szabol- csot a sífelvonó mellett szólítjuk meg. A kilencéves („februárban leszek!”) fiatalember már öt éve szerelmese a sínek. Ha van rá ideje, m,ert az úszás és a német is sok időt elvesz tőle. Most van. Köszön és már viszi is a felvonó. — h — • • Öröm (*\fa cksieke felnoHnck Különösen sűrű a forgalom, december 20-a óta. a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeumban. ..A múzeum ifjú és valamivel idősebb, játékos kedvű dolgozói” — ahogyan a kiállítás szórólapján olvashatjuk —. vasútmodell-bemutat ót szerveztek a gyerekeknek az ünnepekre meglepetésként. Időszerű és sikerült ez a meglepetés. Erről az eddigi több mint kétezer látogató tanúskodik, meg az a tény, hogy ennvi apukát és gyere- ket egvütt jönni a múzeumba, még nem láttam. Délelőttönként 10 és 16 óra között működnek a modellek, s ez idő alatt vasárnap is jöt- tek-mentek az emberek, mintha zarándoklaton lettek volna. ,l‘/l/ ! i Történetesen ehetnékem támadt. Megesik az ilyesmi az emberrel, bárhol koptatja is az aszfaltot. Akkor éppen a pesti Kecskeméti (méthy) utca tájékán jártam hiábavaló ügyben; egy ismerős ügyvédet kerestem éppen ott — a 28-as közösségben —, ahol éppen nem volt, mondták, hogy majd jöjjek vissza egy óra múlva, vagy holnap reggel, vagy holnap dél körül, vagy holnap estefelé úgy fél ötkor, vagy... Ilyenek az ügyvédek. Enitj akkor is kell. A hely nevére nem emlékszem. Halászcsárdaként indult néhány évvel ezelőtt, terasza is van nyáron, ott eszik a halászlevet a porban-füstben a szerencsétlenek, akik valószínűleg nem is hallottak még Kisköréről, a kiskörei víztározó déli végében álló halászcsárdáról, nemhogy ettek volna az ottani szép Juhászné (a gebin vezetője) halleveséből. A harcsalével együtt a nyáron még hatvan forint volt, a jövő szezon árai még nem ismertek. De vissza belvárosi vendéglőhöz! Kirakatában megbámultam azt az öreg színészt, aki valamikor minden magvar filmen látható volt. Kisded társasággal ült a függöny nélküli kirakatablak mellett, odabent a vastag Furcsa pár faaszbalnál és nagyon finoman nevetett valamin. Miért kell nyugdíjba tenni az ilyen öreg színészeket, akik ilyen finoman tudnak nevetni valamin? — erre gondoltam és betértem. Üres box, vagy asztal nem volt, a vendéglős mégsem nézett át rajtam, leültetett egy német mellé, akiről messziről lesírt, hogy kezdő világjáró. Szerényen viselkedett, majdnem bocsánatkérő- en, amiért merészkedett előttem ennél az asztalnál főzeléket rendelni körettel. Hát ez az! A főzelékről is látszott már eleve, hogy némettel kerültem egy asztalhoz, de akkor már késő volt az elvekkel foglalkozni... Miért bántanám meg a kedves kocs- márost, amikor olyan ragasz- kodóan kerített helyet ’ nekem? Rendeltem valamit, aztán még elnéztem a vendégek kavalkádját, volt ott mindenfele náció. Közben a német szerény erszénykotorá_ szás között fizetett és ugyanolyan bocsánatkérően, amint ott ült, elhúzta a csíkot. Akkor jött az élveteg negyvenes (nő) és úgy helyezkedett, hogy közvetlenül a képembe tudjon bámulni. Nem zavart az evésben, megszoktam, hogy tömegek figyeljék étkezéseimet. Kemény italokat ivott narancslével, ismerem ezt a fajtát — tisztán sportból, vagy miből, belebámul az ember képébe, boldogan figyeli, hogy rakod meg a gyomrod, minden módon tud- t.odra adja, hogy milyen érdekesnek tart, és amikor már bekaptad a horgot... Most is így lett volna. Alig értem a végére, megérkezett a barátja, húsz évvel fiatalabb nagy fejű, kócmóc ürge, akj lehűtött volna, ha lett volna miért. Innen átmentem a szomszédos Vén Diákba, mert az ügyvéd megérkezett és el tó ment, mialatt én táplálkoztam. A Vén Diák amúgy a jogi karral majdnem szemben egy presszó, egy bár, és egy kedves csehó keveréke, a felszolgálónők télen sem viselnek melltartót, a vékony selyemblúzok alatt, de ez tisztán üzleti fogás, mert a hely utca felőli részébe kizárólag ezért ülnek be egész napokra a kifejezetten vén diákok, (negyvenesek, ötvenesek, hatvanasok.) A hátsó traktusban a hozzám hasonló fiatalok foglalnak helyet, többnyire párban, és hallgatják a diszkózenét a hangfalak segítségével. A furcsa párra itt lettem figyelmes. Középen ültek az egyik asztalnál és már ez is mutatja, hogy hol tartanak az életben — az elején, a legelején, amikor semmi sem fontos igazán, amj nem a másik. A fiú két méter körüli volt, még a kötelező katonai szolgálat előtt, koptatott márkás farmert viselt és Adidas melegítőfélét, a lány mindenféle finom színű holmit aggatott magára, de jellemző talán, hogy egyáltalán nem tudom — végeredményben mi volt rajta? Ritka eset, hogy feltűnés nélkül akár órákon át megfigyelhető valami, amit szerelemnek neveznek. Úgy ültem, hogy a hátam mögött már csak a faitól falig tükör széles fakerete legyen és mert természetes módon előre nézhettem, láttam, ahogy a lány a fiút nézi. Megszakítás, pillanatnyi megtorpanás, rebbenés, szomoro- dás, bármiféle cseppnyi hangulatváltás nélkül ugyanazzal a mélyről jövő rajongással. Egy csomó dolgot gondoltam közben. Hogy milyen kár — ezt nem lehet filmre venni! Amit erről filmen láthat az ember az durva utánzata egy mai Rómeót néző Júlia rajongásának. Az a lány tényleg boldog volt ott a Vén Diákban, és ami végképp szokatlan, hogy ezt minden pillanatban bevallotta. Furcsa pár volt, mondom. T. Pataki László Aki eljött, az biztos, hogy nem bánta meg. A kiállítók — Kádár Mihály, az MHSZ nyugdíjasa, Varga László nyugállományú munkásőr- tiszt és kis rokona, a 13 éves Csákvári Dániel, valamint Berkv Tibor nyugdíjas műszerész — féltett kincsüket, csodálatos villanyvonataikat hozták el, rakták ki a vitrinekbe, mutatják meg a mesebeli városokat ábrázoló terepasztalokon. Néhány különlegesség is megtekinthető. A jobbágyi Berky Tibor tulajdona az a japán gőzmozdony, amelyik 476(1) darabból állítható össze, meg a világ legkisebb elektromos mozdonya, amely a Német Szövetségi Köztársaságban készült és 35 milliméteres. A 73 évgs, két fiúunokával büsz.kélkedő nagyapa 14 éve foglalkozik modellezéssel: — Igv másképpen megy el az ember élete,, mintha csak ülne otthon, orvosokhoz járna, szedné a gyógyszereket. Így elfeledkezik az ember a bajairól,.. Csak az évek szaladnak. Az első villamos mozdonyt az első fiúunoka kapta a nagypapától, aki gyermekkorában nem juthatott hozzá. A szenvedély kialakulásában másoknál is gyakran játszanak szerepet a gyerekek. A három salgótarjáni közül Varga László így beszél: — Húszonnégv évvel ezelőtt. amikor kétéves volt a fiam, vettem - neki egy villanyvonatot. aztán addig-ad- dig szórakoztunk vele, míg rádöbbentem, hogy engem jobban érdekel... — Nekem azért tetszik a kiállítás, mert van ' alagút — fogalmaz tömören a bátony- terenyei első általános iskolás Bakos Krisztián, A kiállítás nagyon tetszett — írták be sokan a vendégkönyvbe. Győri Andrásné még azt is: „Kár, hogy ritkán rendeznek ilyen jellegű, felnőtteket és gyermekeket érdeklő, látványos kiállítást;” Ez a szelíd bírálat egyben a múzeum kezdeményezésének elismerése. A vasútmodell-bemutatő e hét péntekjéig látható. (ok) NÓGRAD — 1986. január 6., hétfő t
