Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 21. szám
Közeleg az érettséget jelentő vizsga ideje! Szalag a hajtókán Az iskolai élet hagyományos hez, a helyi szokásokhoz idő. bálkozik mega szakma elsajá- érettségi-felvételi vizsgadolgorendje szerint elérkezett a múl ez is. títását igazoló szakmunkás- zatok megírására május 19— szalagavató ünnepségek ide- Nógrád megyében megköze- bizonyítvány megszerzésével. 20-án kerül sor. A szóbeli feje. Ezekben a hetekben, na- lítőleg kétezer különböző szí- A7 adatok a nappali tagoza- leletekre június 9—22. között pókban rendezik meg a me- nű monogramos szalag talál ton tanulókra vonatkoznak, adnak alkalmat a bizottságok, gye középiskoláiban az gazdára. A megye gimnáziu- a tanév végi vizsgaidőszakban Bár mindez nagyon távoli- utolsó éves diákok várva-várt maiban és szakközépiskoláiban a munka mellett, esti tagozaton nak tűnik még, de épp a sza- ünnepét, s elkezdődik a visz- — Salgótarjánban, Balassa- tanulók is bizonyítványt sze- lagavató ünnepségek jelzik, szaszámlálás: a készülődés az gyarmaton és Szécsényben — reznek. ideje komolyan számolni a érettségi és szakmunkásvizs- összesen 924 negyedik osztá- A vizsgák ideje ezúttal is vizsgakötelezettségekkel, gára. A tradíciók szerint lyos diák tanul. A salgótar- májusban jön el, jelentkezni A diákünnepségek sorát a ugyan a hajtókára kerülő Sza_ jáni, balassagyarmati, bátony- február 15-ig kell az iskolák Salgótarjáni Madách Imre lagocska zöld színű az terenyei szakmunkásképző igazgatójánál. A gimnázium- Gimnázium és Szakközép]sko. ... . ..... . intézetben, illetve a Szécsényi ban és szakközépiskolákban la nyitotta meg még decemei e , ensege.. 1 ie ve a mar Nógrádi Sándor Szakközépis- tanulók május 12_én, a ma- bér végén, tegnap folytatta a közelgő érettséget jelképezve kola szakmunkásképző tago- gyár irodalommal kezdik az sort a Stromfeld gépipari — manapság az iskola színei- zatán összesen 998 diák pró- érettségi vizsgák sorát, a közös szakközépiskola. A szkíták kincse Nyeregtakaró töredéke — I. e. V. század Kultikus balta — i. «. I. évezred eleje és övcsat — i. e. I. évezred eleje Gazdaság és kuliéra E zt a szót: válság, évtizedeken át csak a polgári kultúrával és a tőkésgazdasággal kapcsolatban írtuk le. Varga Jenőt, minden idők legnagyobb magyar közgazdászainak egyikét, a sztálini időkben keményen megbírálták, mert túlságosan kedvezően (vagy realisztikusan?) ítélte meg a kapitalizmus közeljövőjét, így aztán a tőkésvilág permanens válságáról kötetek jelentek meg, közben a kapitalizmus halálos ítéletét a valóság mintha életfogy- tiglanra változtatta volna. Mikor az olajárrobbanás bekövetkezett, föllélegeztünk: itt a tőkésgazdaság rég várt válsága. Csakugyan volt válság, de hallani sem akartunk arról, hogy az hozzánk is „begyűrűzhetik”, A mi gazdaságunk „válságáról” most sem szívesen szólunk, de a nehézségeket senki sem tagadja. S érdekes jelenséget figyelhetünk meg: gazdaságunk mai korlátozottsága mintha a nemzeti, sőt kulturális kisebbrendűség új hullámát zúdítaná ránk, mintha a cserearányok romlása olyan csapás lenne, amely minden tekintetben megbénít, és csaik a közvetlen gazdasági érdekek érvényesülését engedélyezi. A gazdasági problémák hullámai már-már elmossák a kultúra értékvédő gátjait. Az áraik emelkedésének szökőárja lehetetlen helyzetbe hozza a kultúra hordozóinak előállítását: ami — csekélyke — dotációt például a könyvkiadás kap, azzal a művelődésügy a más tárcához tartozó nyomdaipart dotálja. Drágul a lap. drágul a könyv, s hogy eladható legyen, netán még hasznot is hozzon, ahhoz nemcsak színesebbé, hanem felszínesebbé, tarkábbá és alanta- sabbá is kell lennie. Alantas alatt értve az öncélú szenzációhajhászást, izgalmasságot. erotikát. így képeslapban, filmen, színpadon, szórakozóhelyeken a női test olyan mutogatását, amely a nőt s a nézőt egvaránt lealacsonyítja. De nem ez a legsúlyosabb, hanem hogy a sajtóban rég lejártnak hitt idealisztikus, sőt misztikus ostobaságok és filozófiai-politikai téveszmék kapnak nyilvánosságot, azon az alapon, hogy „ez kell a népnek”: az asztrológiától a ku- ruzsláson, magnet izmi.: son át, a világtéremtési vagy világ- vége-koncepciókig, sőt a zsarnokságok (hol fasisztoid hol „balos”) kultuszáig —. hogy csak ábécérendben említsek egv-két jellemző címszót. Csillagjóslás? „Azért csak lehet benne valami” — mondhatja a megzavart kisember, akire hivatkozva, megjelentetik a szemetet. Kétségtelen, hogy a problémák kiútja: a gazdasági hatékonyság. s a demokratizmus összekapcsolása. És a demokratizmusnak éppúgv érvényesülnie kell a kultúra tért)'étén is, mint a gazdaságosságnak. Csakhogy az a jelszó, mi szerint „azt kell adni. ami eladható, amit a tömeg (az olvasó, az ifjúság, a nép stb) kíván” — végzetes lehet, ha a szükségképpen még mindig elmaradott és évezredek maradi hagyományát, babonáit, tévhiteit is hordozó tudati szférára meggondolás nélkül alkalmazzuk. Nem is szólva arról, hoev ki mondja meg: mit kívánnak a „tömegek”? Azok, akik éhben gazdaságilag is érdekelve vannak, elsősorban a szórakoztatás kis- és nagypolgári „nagymenői”, haszonélvezői, üzletelő főnökei, akik olykor szemtelenül lebecsülik a munkásosztályt, és egy nyugatnmádó sznob réteg meg csak a krimit« kalandregényt, pornót, bestsellert óhajtó ..átlagember” (azaz a kispolgár) igényeihez igazítanák a tömegkommunikációt, a mulattatást, a folyóirat-kultúrát, a könyvkiadást és nem utolsósorban a könyvtárak és művelődési otthonok minden szolgáltatását. A demokratizmus nem jelentheti a hangoskodó félmfl- veltek kulturális rémuralmát, de a kultúra gazdaságnak való szolgai alávetettségét sem. Az értékek védelméről, sőt terjesztéséről nem mondhatunk le. Egyetlen példa: ha az állami kiadók kénytelenek is kisebb értékű (de nem ártalmas) műveket megjelentetni, hogy szóhoz juttassák az olvasót, sőt eltartsák a kortársi magyar irodaiam javát (amely a jelenben mindig ráfizetéses) — ne súlyosbítsák helyzetüket az igénytelenség kiszolgálásában való fölösleges versennyel olyan magán-, gmk-, testületi, sport- vagy akár tömegszervezeti kiadások, amelyek nem vállalják az érték közvetítését is, hanem csak nyereségre törnek. D e nemcsak erről van szó. Arról is, hogy a hatékonyság és demokratizmus mellett a kultúra létkérdés is: az előbbi kettő sincs meg nélküle. Kr is tó Nagy István '| Kályhától kályhásig '„Na — mondom a komának — igazi télvízi témát kerítsünk izibe .., mert amikor januárban verőfényes tavaszi idő lohasztja a kevéske havat, mindjárt fölösleges jókedve kerekedik az embernek. „Január, február ... itt a nyár... ” tartja a mondóka, de a másik mást mond a kutyáról meg a télről, hidegre meleg és fordítva — bolond a világ. Egyszer jártam a dóri fazekasnál. De az „csak” fazekas, semmi más, igaz, annak egészen kiváló. Hoztam onnan (Győr-Sopron megyében van amúgy), egyetlen kis kályhacsempét emlékbemutatóba. Szépen koron- gozott darab mohazöld mázzal, széleitől befelé hirtelen mélyülő, középen gombot formázó külsővel. Sokáig a lakás díszeként szolgált. Valóban szép volt, amilyen szép és hidegen is meleget ígérő tud lenni, akármilyen kályhaszem, kályhacsempe, ha jó mester készítette. Bánkon van ilyen mester (kályhás, kályhakészítő talán több is), Farkas Gyulának hívják. Talán nem egészen szakszerű az okoskodásom, de úgy vélem, hogy a kályhakészítő és a kályhaépítő között olyan különbözőség lehet, ami a lényegre mutat. A kályhakészítő ugyanis az egész meleget árasztó mesterművet egvmaga készíti az agyagőrlésétől a formázásig és az égetés után a kályha felénítéséig. Éppen ;sak nem 6 fűt benne, s a kéményt sem 5 söpri. De, amúgy meg mindent egymaga végez el a kész kályháig. Farkas Gyulát a nyitott oldalú terjedelmes és ilyentájt, télvíz idején, meglehetősen szellős műhelyben találjuk. Hogy aztán a kályhásnak mikor van szezon —, ez is nagy kérdés. Talán —, miként a szűcsnek is — inkább nyárón, vagy legalábbis a jó időben. Akkor hetente bedurranta- nak a kemencébe. Zömök testalkat, középtermet, a tűzi emberek pirosas bőrmázzal bevont arca, vidáman fénylő kék szemek, szobrásztömzsi uijak, agyaghoz szokott erős izmok a karon, a vállon —, ilyen a „nagy húszas”, (ahogy a felesége mondja rá nevetve), bánki kályhás. Jó messzire hozta el a mestersége a szülőföldtől Gyula bátyánkat. 1920- ban SzatmárnémeHben született és sehol a környezetében, rokonságban nem volt előtte kályhás senki. Apja a vasútnál szolgált, neki meg már a fia is alaposan beletanult a szakmába. Van egy találmányuk —, lehet róla beszélni, mert az Országos Találmányi Hivatal elfogadta, bejegyezte — az egyenesen a 424-es mozdony elvén működík-alapszik! Ki tudná megmondani, min múlik ez vagy az a nagy felfedezés, ki tudja pontról pontra követni — miből, hogyan, kik és milyen munkák, próbák által lesz a mester akármilyen pályán, vagy szakmában? Többnyire valami „egészen kicsi dolgon múlik minden” az életben ... Hát, a találmány! Megnéztük a rajzokat is. Gyula bácsi türelmesen mindent elmagyarázott; itt legyen elég talán mégis csak annyi — egy zárt térben elhelyezett cserépkályha az alulról érkező kinti hideg levegőt fel- fűti, egyben a benne elhelyezett tartályban is melegíti a vizet, miközben egy csőrendszeren át a víz is és a meleg levegő is minden helyiséget befűt valamilyen egyszerű módon. Ennél többre most nem vállalkozom, a lényeg. hogy Farkas Gyula nem csupán kályhacsempe- készítő és kályhaépítő mester, hanem alkotó ember, amolyan művészféle, a kályhakészítés művésze. Lehet nagy szavakat hordani, mint hasábfákat a kályhába_ke- mencébe, de tudom azt is, hogy amióta vagy húsz éve itt a bánki kisvasút mellett a domboldalban megvetette első kemencéje alapjait, nem érkezett panasz vagy kifogás a munkájára. Pedig dolgoznak eleget Arrafelé Szatmárban voltak ám erdők, volt fa bővében, ott akkora kandallókat raktak, amilyet emerrefelé nem is álmodtak azok, akiknek tellett az ilyesmire. Más dolog az angol kandalló, annak nagyobbik része úgy kandalló, ahogy a házak előtti zsebkendőnyi kert — kert a mi fogalmaink szerint. De. azért mindkettőt veheti (és veszi is), komolyan az angol. A jó kályhás az egészet komolyan veszi és együtt látja, együtt emlegeti az agyagot (Bánknál, Romhánynál kiváló van belőle elég), a formát- a mintázatot a mázt és a mindent eldöntő, mindent állandósító alkotó tüzet. Amiben kiég kétszeri rakásra a kályhacsempék milliárdja. Egy bizonyos Blanitzky Istvánnál kezdte a szakmát tanulni Németiben, de az olyan kacifántos ember volt, amilyenről manapság már nemigen hallani — mindent dugót az inas elől. Ügy kellett a hóna alatt kilesni, hogy milyen mázhoz, miből menynyit mér és ken fel a mester. Hát, gondolom, nemcsak jó szem kell az ilyesmihez, hanem „ab ovo”, eleve elrendelt, meglévő tehetség, nem kevés. Szatmárból aztán, amikor már sok mindent megtanult, persze, hogy Pestre került a fiatal segéd és egyenesen a nagy Hardtmuth céghez, ami a saját korában valóban sokoldalú, kiterjedt ipari vállalkozás lehetett. Kezdettől fogva máig márka — elég csak az 1847-ben Ceské Budejovicé- ben Kari Hardtmuth által alakított eeruzagvárra gondolni. De. éppen ez a Kari alapított ugyanott egy kerámiaüzemet is, vagyis az osztrák iparmágnás- (báró is volt közöttük), család foglalkozott sok mindennel, ami némiképp összehozható. Így a kályhakészítéssel is. Itt esett meg, hogy Farkas Gyula fiatal segéd érdeklődni kezdett —, hol építenek itt kandallót? Mondták neki, hogy a Nyúl utcában, közel a Széna térhez (ma Moszkva tér) dolgozik egy régi jó mester, ugyancsak a cég alkalmazottja, a Limbrummell Lipót. Valami miniszterfélének készít kandallókat. Gyula segéd elballagott megnézni a kandallót, mert tán viszketett is a tenyere a régi szép szatmári kandallók után. Hát, ott találta a Lipi bácsit a nagy munkában, de ott volt a megrendeld is. „Hol a kandalló kérem szépen ...? ” tette fel a kérdést, s amikor az öreg rámutatott egy kicsit széles, amúgy meg inkább alacsony, peremes kályhára, csak nem állta meg szó nélkül . .. „Hót, ez nem kandalló, ez kályha...” Kapta is Lipi bácsi a simítófát. i Ha az ember minden darabra ráírja a nevét — ez bizony jelenthet valamit. A sokféle mintázatú, formájú, nagyságú kályhacsempe és kandallórészlet kívül őrzi a gyönyörű mázat, s belül valamennyiben ott a készítő neve és a helységé. Ide Bánkra szinte hazajött a mester. Pesten már nem volt maradása. Mindent körbeépítettek házakkal. Ide hozzánk gyakran járt a környéken „megtermő” agyagért. Régen kinézte a helyet. De a tüzelés! Arról azt tartja, hogy mindenképpen külön szakma. Meg lehet tanulni valamennyire, de ahhoz, hogy az agyagot és mázat örök időkre, (így kiégetve bronzhoz, kőhöz hasonlóan végső anyagnak számít!) szólóan a tűz megalkossa, alighanem több is kell egyszerű tanulásnál. És amikor minden egy ponton találkozik — a hőlég, a gáz, a levegő, az ember figyelme és tehetsége —, akkor felbőg a kemence és emeletes lángot lövell. De a kályha titkát ma kevesen firtatják. Mi melegít majd jóemberek ? T. Pataki László NÓGRÁD — 1986. január 25., szombat 1
