Nógrád, 1986. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-18 / 15. szám

Sßsrfielelfisifli tanfolyama Háromnapos felkészítő kezdődött pénteken a salgó- bányai KISZ-iskolán Hajdú- Bihar és Nógrád megye több mint nyolcvan, dolgozói KISZ- alapszervezetben sportfele­lősként tevékenykedő fiatal részére. A táborban az előttük álló egy év feladataival, ten­nivalóival ismerkednek meg. Tóth József, a KISZ KB munkatársa, előadásával kez­dődött a program, amely az olimpiai ötpróbáról és a me­xikói olimpiára való kijutás lehetőségével kecsegtető Ma­gyar Ifjúság Kupáról szólt. Dr. Eperjesi László, a SZOT testnevelési és sporttanácsó- nak vezetője a Szakszerveze­tek sporttevékenységéről tartott tájékoztatót, majd Tollár Lajos, az MSZMP megyei bizottságának politi­kai munkatársa beszélt me­gyei sportpolitikai kérdések­ről. Ma Horváth Jó­zsef katonapolitikai előadá­sát hallják a résztvevők, majd a nógrádiaknak Ré_ pássy László' a megyei ta­nács osztályvezető-helyettese beszél a nógrádi versenysport­ról. Vasárnap az ifjúsági mozgalom jellemző vonásai­ról hangzik el Schmirel Jó­zsef, a megyei KlSZ-bizott- ság politikai képzési munka- bizottsága vezetőjének elő­adása. A. háromnapos prog­ramot a két megye képviselői között megrendezett különbö­ző sportversenyek tarkítják. Számítástechnika az MKM-ben Sikeres számítógépes és Ba- sic-tanfolyanaot szervezett ta­valy a Magyar Kábel Művek Balassagyar mati Kábelgyára. A televíziós Basic-adásokhoz kap­csolódó tanfolyamon 20 dol­gozó szerzett alapfokú számí­tástechnikai képzettséget. Nél­külözhetetlen^ az új technika megismerése, hiszen a válla­latnál működik a város je­lenleg legkorszerűbb profesz- szionális gépe, amelyhez az egyes munkaterületeken adat- szolgáltató személyi számító­gépek kapcsolódnak. Megnövekedtek a külföldi igények A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben nemrég jelentős költség felhasználásával be­fejezték a szöggyártás korsze­rűsítését. Közben kiderült, hogy a korábban erőteljesen jelentkező belföldi igények visszaestek. Ezzel szemben a megfelelő piackutatás ered­ményeként jelentősen megnö­vekedtek a külföldi vevők kívánságai. Ez azt jelenti, hogy amíg korábban, éven­ként ezer-kétezer tonna szö­get szállítottak külföldre, ad­dig az idén 10 ezer tonna kü­lönböző méretű szögféleség kerül a külföldi piacokra. A legtöbbet Szovjetunió, Fran­ciaország, NSZK, Olaszország, Ausztria és NDK kapja. A vevők listájára feliratkozott az Egyesült Államok is. A Szovjetunióba és a Skálának r Két feladat megoldására vállalkozott január hónapban a BRG Salgótarjáni Gyárának kollektívája. A szocialista bri­gádok vállalása alapján a Szovjetunió Kommunista Pártja XXVII. kongresszusa tiszteletére január végéig más­fél millió rubel értékben szál­lítanak ki URH adó- és vevő- készülékeket. A folyamatos teljesítést pillanatnyilag elekt­romos anyagok hiánya zavar­ja, ennek ellenére bíznak a dolgozók és a gyár vezetői abban, hogy hó végére telje­sítik ígéretüket. Másik kötelezettségük bel­földi megrendelést szolgál. A Skála részére kétszázhuszon­hét ugyancsak adó-vevő készü­léket kell legyártaniuk a hó végéig. Ezen kötelezettségük­nek a jövő hét elejére már eleget tesznek. NÓGRÁD Tanácsi vezetők látogatása az SKÜ-ben Tegnap délelőtt a Salgótar- nálása. pótlása, illetve felújí- jáni Kohászati Üzemekbe Iá- tása. Ezzel kapcsolatban el- togatott Devcsics Miklós, a hangzott, hogy az erre fordí- Nógrád Megyei Tanács VB tandó költségek fejét a megyei elnöke. C. Becker Judit, a tanács átvállalja, de a koha- Salgótarjáni Városi Tanács VB szati üzemeknek kell vállalni a elnöke, valamint Romasz Adolf, költségek másik felét, a megyei tanács elnökhelyet- A tanácsok és a kohászati tese. A megye és a város ta- üzemek közösen keresik a la- nácsi vezetői megbeszélést kóterülethez tartozó Petőfi Ál­folytattak a kohászati üzemek talános Iskola és a Kohász gazdasági és politikai vezetői-- Művelődési Központ korsze- vel, a nagyüzemhez tartozó rűsítő felújításának íehetősé- lakóterület aktuális fejlesztési gát, valamint a Kohász Sport- kérdéseiről. egyesület fejlesztésének út­A tanácskozás résztvevői jadt. A feladatok megoldásá- megvitatták, hogy a most kéz- ra rendezési tervet készítenek, dődő VII. ötéves tervidőszak- A megyei tanács vezetőd a ban, illetve tíz esztendő táv- gyár képviselőinek kíséreté- latában miként fejlődhet a ben látogatást tettek több gyári lakóterület az egész me- üzemben, majd a délutáni gyeszékhely fejlesztésével kői- órákban további megbeszélést csönhatásban. Fontos kérdés- folytattak a Kohász Művelő­ként szerepelt a napirenden a' dési Központban, illetve az régi, leromlott lakások sza- SKSE-klubházban. Egyházi személyek fogadása a megyei tanácson Berki Mihály, a megyei ta­nács . elnökhelyettese tegnap fogadta Nógrád megye veze­tő egyházi személyiségeit; a kerületi espereseket, a katoli­kus békebizottság és az egy- .házközi békebizottság megyei vezetőit, valamint, a különbö­ző vallási felekezetek képvi­selőit. A hagyományossá vált év eleji fogadáson’ a megyei tanács elnökhelyettese tájé­koztatta a jelenlévőket az ak­tuális gazdasági és társada­lompolitikai kérdésekről, kü­lönös tekintettel a VI. ötéves terv teljesítésére, a VII. öt­éves terv célkitűzéseire. Szólt a lakásépítési program meg­valósulásáról. az egészségügyi és szociálpolitikai feladatok teljesítéséről, a közoktatás feltételeinek javításáról, nem­zeti programunk azon kér­déseiről, amely területeken tovább mélyülhet a tanácsok és a helyi egyházi szervek gyakorlati' együttműködése. Az egyházak képviselői elis­meréssel szóltak a tanácsok tevékenységéről, melynek eredményeként a nehezebb feltételek mellett is tovább javultak a megye lakosságá­nak életkörülményei. Az 1986. évi fejlesztési tervek és a VII. ötéves terv koncep­ciójának megvalósításában to­vábbi segítőkészségüket nyil­vánították a felszólaló egy­házi személyek. A fogadáson jelen volt Kazinczi Pál, a HNF megyei bizottságának titkárhelyettese is. Naptár 1986. január 18., szombat, J Piroska napja. A Nap kel 7.26 — nyug­szik 16.23 órakor. A Hold kel 11.04 — nyugszik 0.26 órakor. ☆ 1986. január 19., vasárnap, Sára napja. A Nap kel 7.25 — nyug­szik 16.25 órakor. A Hold kel 11.22 — nyugszik 1.33 | órakor. 1 Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1901. január 18-án született Békéscsabán, és 77 éves , korá­ban, 1978-ban hunyt el Tevan Margit ötvösművész, Munka- esy-díjas kiváló művész. ☆ Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1901. január 19-én született Egerszalókon. és 43 éves ko­rában. 1944 decemberében a fasiszták elleni fegyveres harc­ban áldozta fel életét Valasek József bányamunkás, kiváló kommunista. Havazás Várható időjárás ma estis: Keleten is csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások lesznek, elszórtan futó hózáporral. Nyu­gat felől újabb felhősödés, és a délutáni óráktól egyre több he­lyen havazás várható. Az időn­ként még erős lökésekkel kísért északnyugati szél lassan mérsék­lődik. Legmagasabb nappali hőmér­séklet —6 és —1 fok között alakul. A lottó nyerőszámai: 1, 20, 49, 61, 69 — A megyében csaknem 700 a rendszeres nevelési se­gélyben részesülő gyerekek száma, 14.3 százalékuk ci­gány. A segélyek kezdemé­nyezésénél az iskolák, óvo­dák. egészségügyi dolgozók mellé bekapcsolódtak a vö­röskeresztes aktívák is. Sípálya, sífelvonó társadalmi munkában A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényben: A Pécskő északnyugati lej­tőjén pénteken száznyo lovain­kat méter hosszú sífelvonót adtak át rendeltetésének. A berendezés egy körülbelül kétszáz méter hosszú és száz méter széles, negyven méter szintkülönbségű gyakorlópá­lyát szolgál ki. Az első fel­vonó átadását egy hét múlva követi a második, amely már a sport gyakorlottabb műve­lőit is kielégíti. Ennek hosszú­sága négyszázhuszonöt méter, a páiva hossza hatszáz, szé­lessége huszonöt méter, a szintkülönbség körülbelül száz méter. Még ezen a télen szeretnék befejezni s két­százötven méter hosszú ród- lipályát is. A felvonók és a lesiklók megépítésében — a Salgótarjáni' Kohászati Üze­mek anyagi támogatása mel­lett — a vállalat sok száz munkása, szakembere vett részt társadalmi munkában. A Pócskő-hegyi síparadi­csom építése idén és jövőre folytatódik. A harmadik fel­vonó megépítésevei megte­remtik egy ezerkétszáz mé­ter hosszú lesiklás lehetősé­gét a Pécskő jól ismert szik- laorma alól egészen a salgó­tarjániak kedvenc üdülőpark­jáig. a Zója-ligetig. 1986. január l#-tól 20-ig Devizanem vételi eladás) árf. 100 Ft-ban Ai^ol tont 6797,63 6811,23 Ausztrál dollár 3310,35 3316,97 Belga frank 93,95 94.13 Dán korona 524,09 525,13 Finn márka 869,46 871.20 Francia frank 62.»,35 6*26 «1 Holland forint 170*,11 1707,53 Japán yen (1000) 235,68 234,14 Kanadai dollár 33;6,49 3383,25 Kuvaiti dinár 16336.83 16369,53 Norvég korona 621,99 623,23 NSZK-márka 1919.17 1923,01 Olasz líra »1000) >8,13 >8.19 Osztrák schilling 272 93 273,47 Portugál escudo 30,23 30,29 Spanyol peseta 30.71 30,77 Svájci frank 2266,42 2270.96 Sv'éd korona 619,95 621,19 i r. és cl. rubel 2797.20 2802,80 I'SA-dollár 4731,14 4740,62 ECU (Közös P.) 4189,82 4198,20 Darvas Enikő és két társa szabad idejükben szobájuk falát csinosító faliképeket ké­szít a szécsényi Nógrádi Sándor Szakközépiskola kollégiumában. —RT— Lsvasszakosztály alaSm't A természethez közelebb jutni, az állatok szeretetét gyakorolni, növelni a fizikai erőnlétet és egyben sportolni is. Ezekkel a célokkal alakult meg pénteken délután , az MHSZ megyei szervezetének keretében a Szalvai Mihály Honvédelmi Klub lovasszak­osztálya. A megyei vezetőség salgótarjáni székházéban megtartott alakuló ülésen har­mincán írták alá a lovasszak­osztály megalakítására a be­lépési nyilatkozatot a lovas­sportot kedvelők. Az elképzelé­sek, tervek most körvonalazód­nak, s csupán az bizonyos már. hogy a lovastelepet Sal­gótarjánban a Vadaskertben kívánják kialakítani, amihez a szakosztályi tagok munká­ján kívül társadalmi összefo­gásra, segítségre is számíta­nak. Elsőként most alakult lovas­szakosztály a Magyar Hon­védelmi Szövetségen belül, ami — tekintve a fiatalok szép számú belépését is — kitűnő kezdeményezésnek tű­nik a fegyelmezett magatartás kialakítása s a hazafias-hon­védelmi nevelés szempontjából is. A szakosztály az alakuló ülés után is várja a lovassport iránt érdeklődők további je­lentkezését, s ha a terveket si­kerül megvalósítani, úgy áp­rilis—májusban meg is kez­dődhet a lovaglás a Vadas­kertben. PIACI JELENTÉS Gyér felhozatal, mérsékel! forgalom dió 50, száraz bab 50—65, sa­Bár minden kapható volt, kevés felhozatal, mérsékelt forgalom jellemezte Salgó­tarjánban a heti piacot. Ke­vés vágott baromfit kínáltak, élő csak mutatóban volt. Ma­gas a fokhagyma ára, egy kiló 100 forintba került. Valame­lyest olcsóbb lett a tojás, da­rabja 3.30—3.50, Primőrök kö­zül a legdrágább volt a kí­gyóuborka kilója 200 forintért kereste gazdáját. A burgonya kilója 7—8 fo­rintba kerül. A vegyes 7öldség 30—40 forintért kapható. A vöröshagyma 16—20. fejes ká­poszta 10—13, kelkáposzta 20, karalábé 14—16. karfiol 30 Ft kg. A téli retek 10—12 fo­rintba kerül. Bőven volt alma. Jonatán, starking és golden minden mennyiségben kapható, minő­ségtől függően 12—24 forin­tos kilónkénti áron. A körte kilója 20—25 forint. A héjas vanvu káposzta 25 es a mák 100 Ft kg. A primőrökről: a hegyes-erős zöldpaprika darabja 3—4 fo­rint, mérték kilóra is 100 fo­rintért. A hónapos retek cso­mójáért 13 forintot kértek. Volt paraj 80, sóska 100 forintért. A termesztett sampinyongomba kilója 100—120 forint. A zöld­hagyma csomója 16 forint. Egy kiló paradicsom 100 forintba került. A balassagyarmati piacon: az élő tyúk 50, a vágott liba 90, a burgonya 5—6. a sárga­répa 16, a petrezselyem 26, a vöröshagyma 12, a fejes ká­poszta 10. a kelkáposzta 16. a karfiol. 24. a paradicsom 100, a fokhagyma 120. a sóska 70. a gomba 100. az alma 12—20. a körte 26—32, a mák 80, a bab 70 és a savanyú káposzta 20 Ft kg. A tojás darabja 3 £o-. rint. i Veszteglő járművek, őrjáratos kocsik Erős havazás Nógrád megyében Tegnap a késő délutáni órákban nagy pelyhekben hullani kezdett a hó Nógrád megyében. Szinte egyik órá­ról a másikra nyolc-tíz cen­timéteres vastag hótákarót varázsolt az utakra. Vártuk, vártuk az igazi telet, de föl­készültünk-e rá? Ezzel a kérdéssel tárcsáztuk fel a Bu­dapesti Közúti Igazgatóság salgótarjáni üzemmérnöksé­gének ügyeletét, akik kapcso­latban állnak a megye más területeivel —, így Balassa­gyarmattal, Parassaposztá- val, Szendehellyel és Diósje- nővel — is. Ben'kő Győző ügyeletes elmondta1 hogy az intenzív havazás először Sal­gótarján és környékére volt jellemző, Balassagyarmatról öt óra tájban csupán hószal- lingózást jeleztek. Délután hét szórógép járta s. 21-es, 22-es és 23-as főút', aaalat, ezen. túl a megyeszékhely környékén azokat az emelke­dőket igyekeztek megtisztíta­ni. ahol a közlekedés elaka­dására számítani lehetett. Igv a salgói, a ceredi és a Mát- rakeresztes iránvába haladó utakat tisztították. Készenlét­be helyezték a hóekéket is. közülük kettőt a környező termelőszövetkezetektől bé­Elfogták a A Budapesti Rendőrfőkapi­tányságra f. hó 16-án. a haj­nali órákban bejelentették’ hogy egy ismeretlen fegyve­res bűnöző 04.30 óra körül megtámadta a Magyar Pos­ta pénzszállító gépkocsiját a XXII. kerületben a 70-es ba­latoni út 14. kilométerkőjé­nél. A bejelentés szerint a mű­szaki hiba miatt megálló pénzszállító gépkocsi vezető­jét és kísérőjét egy férfi lő­fegyverrel a pénzt tartalmazó rekesz kinyitására kényszerí­tette, majd onnan egy 11 és fél millió forintot tartalmazó zsákot magához vett. A sze­mélyzetet a gépkocsiba zárta és zsákmányával elmenekült. A Budapesti Rendőrfőkapi­tányság azonnal nagy erőkkel megindította a nyomozást. reltek. A parassapusztai 2-es főútvonalon, valamint a 22-es úton a rétsági elágazótól zagyvapálíalváig őrjáratos ko­csik ügyelték a rendet. Az üzemmérnökség ügyeletese azt is elmondta, hogy a meteoro­lógiai előrejelzés szerint —1 amely Pest. Heves és Nógrád megyére vonatkozik — a ha­vazás erősödését tegnap este elsősorban Heves megyében jelezték. Ám, az időjárás sze­széi vei k i sz.á mi thatat 1 an ok, amit mi sem bizonyít jobban: mint azt, hogy késő este Ba­lassagyarmat környékén is sűrű pelyhekben hullott a hó, erős északi szél kerekedett. Ekkor már húsz hóeke és szó­rógép dolgozott az egész me­gye területén. A rendőrség ügyeletén ér­deklődtünk arról, történt-e tegnap baleset Nógrád útja­in. van-e fennakadás a for­galomban a hirtelen jött tél miatt. Megtudtuk, hogy ki­sebb koccanásoktól eltekint­ve. balesetről lapzártáig nem kaptak jelentést, bár olvasó­ink telefonon felhívták a fi­gyelmünket az utakon elakadt vagy éppen veszteglő jármű­vekre.- ria - li tetteseket Még az elkövetés napján alapos gyanúja merült fel an­nak. hogy a rablást a pénz- szállító gépkocsi vezetője, Je­lenesik Sándor, 38 éves duna­újvárosi lakos, postai alkal­mazott koholta. Megállapo­dott bűntársával. Kovács Jó­zsef 38 éves dunaújvárosi la­kos cipészkisiparossal, hogy a 14-es kilométerkőnél mű­szaki hibát színlelve megáll, társa pedig „kirabolja” a gépkocsit. A bűncselekmény­re több hónapon át készültek, Jeleneik Sándort és Ko­vács Józsefet, a rendőrség el­fogta és előzetes letartózta­tásba helyezte. A bűncselek­mény elkövetését mindketten beismerték, és a pénz nagy részét a rendőrség lefoglalta. Az ügyben a rendőrség foly­tatja a nyomozást. NOGRAD a Magva» Szocialista Munkáspárt Nőgrád Megyei Bizottsága e> a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596, Kiadja a Nóerád Megyei Lapkiadó Vállalat. Eelelós kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér t Telefon • 12-542 Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lap- ellátási Irodánál (HELIRJ Budapest, V., József nádor tér 1.1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 4» forint, negyedéviéi 129 forint egy évre.: 3X6 forint. Előállítja: a Nógrád Meevei Nvomdaipari Vállalat. 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 4, Piái 36. Felelős vezetőt kelemen bíbor igazgató. HU ISSN 0133-I3J5. _____j

Next

/
Oldalképek
Tartalom