Nógrád, 1985. december (41. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

kaleidoszkóp GYŰRI LÁSZLÓ: ÚJÉV Behívattak az iskolába. — Megint mit csináltál? — kérdeztem fiamat. — Ne gondolj semmi külö­nösre. Csak megnősültem. — Tessék?! — Megnősültem. — Hogyhogy megnősültél? — valami megpattant ben­nem, de sikerült egy pilla­nat alatt lehiggadnom. — Kit vettél el? — Tanya Murzinát, az osz­tálytársnőmet — felelt a fi­am, és mintha mi sem tör­tént volna, a kopott tanköny­vét az iskolatáskájába dugta. — Állj meg, Jurik, állj meg, Itt valamit nem értek, légy szíves magyarázd meg, mit jelent ez az egész? — Mit kell itt magyarázni? Egyedül nehéz, tehát megnő­sültem. — Mi az, hogy egyedül ne­héz? Miféle nehézségekről fecsegsz? — A szokásos nehézségek­ről. Tudod, milyen nehéz . most tanulni? Ez nem olyan, mint amikor ti tanultatok a mamával. Nektek az egész fizika az Ohm-törvénnyel be­fejeződött. Es tudod, hogy utána még mennyi fölfedezést tettek? — N-n-nem tudom. — Na látod. Te nem tu­dod, de nekem tudnom kell! A relativitás egyik elmélete szerint, mire végzel az isko­lával, a tudásod már csak az egynegyedét éri. — De Jurik, mégiscsak ... — szóltam a lehető leglá- gyabb hangon —, hogy jön a tanuláshoz ez az egész... a te -.. hát hogy is mondjam?.., — Még ha csak a tanulás lenne — legyintett a fiam —. azt még egyedül is lehetne viseli. De az úttörő-olimpiára el kell menni? El kell! Az önképzőbe kell járni? Kell! Múzeumba kell? Kell! Fémet gyűjteni kell? Kell! Papírt gyűjteni kell? Kell! Hát vé­gezd el ezt mind egyedül. Amikor a fakultatív tárgya­kat is kiötlötték, mi Tányá- val egészen becsavarodtunk, ö ritmikus tornára fut, én meg megpróbálom ezalatt a számtanleckét megcsinálni. Hogyan lehetne ezt mind egyedül? — No, azt értem, hogy se­gíteni kell egymásnak. De sokat végeztem, helyettem ő ment el a kerületi versenyre, tudod, oda, ahol a gránáto­kat kellett hajigálni. Tányka nagyon derék lány! Én már teljesen megzava­rodtam, azt sem tudtam, hogy mit mondjak, mit kérdezzek, — És mégis, hogy gondol­játok a továbbiakban? —szól­tam automatikusan, — Természetesen befejez­zük az iskolát. Aztán a ove- reket is a lábára kell állíta­ni. A. Porter: Korai házasság nem elég az, ha csak barátok vagytok? Feltétlenül szükség van erre a ... — Ne-e-em! A barátság szóba sem jöhet. Ismerjük mi az ilyen barátságokat! Elő­ször barátság, azután min­denféle szerelem, és végül semmire sem marad idő. Itt mindennek olyan komolynak kell lennie, mint nálatok a mamával, hogy mindenkinek meglegyen a maga feladata. — No-no... — dünnyög- tem, keresve a szavakat. — Tehát érdekházasságot kötöt­tél? Ha jól értettem? — Miféle érdekházasság. Szanyka Puzirjov, az tényleg érdekházasságot kötött. Tu­dod, mik az ő Nyinkájának a szülei? A papácska — kémia- professzor, a mamácska — ál­talános tanulmányi felügyelő. Tudod, hogy segítenek nekik? És ha látnád, az a Nyinka milyen szeplős — a fiam kissé elgondolkozott —, igaz, Tánykával nekem is szeren­csém van. Nekem épp meg. felel. A múlt negyedévben, amíg én az integrálszámítá­— Milyen gyereket, Jurik? Most miről... — a nyelvem odaragadt a szájpadlásomhoz. — Vovkáról, a harmadik B-bői. Tánykával magunkhoz vettünk egy kisdobost. — Aha... De mi szüksé­getek van erre a Vovkára? — De furcsa vagy papa! Hogyhogy, mi szükségünk van rá? Azt hiszed, olyan könnyű ezzel a gyerekkel? De Tánykával úgy döntöttünk, hogy patronáljuk. Meg meg is kéne házasítani. De hát hogyan, az ő korában ? ... No jól van papa — nézett az órájára a fiam —, mennem kell. Még el kell juttatnom az orosz leckét Tánykának, egész este helyettem énekelt az énekkarban. Gyorsan a táskába hajigál- ta a könyveit, és elrohant. — Csak egyet nem értek — fordult vissza az ajtóból —, miért nősülnek meg a fel­nőttek? Nektek nincs órátok, nincs iskolán kívül tevékeny­ségetek, még csak hulladékot sem gyűjtőtök ... Mintha csak futkosnátok a hokikorongot kergetve. Fordította: Mlgray Emiid Tévedés Intézményünk kollektívája élenjáró volt. Mindig kezde­ményeztünk. .. Elsőként tettünk olyan fel­ajánlást, hogy nem kínozzuk a vadállatokat, a madarakat és a rovarokat! Ki volt az ababua nyelv tanulási lázá­nak elindítója? Szintén mi. Erről az újságban is megje­lent a hír. Mi szerveztük meg a „Meg ne mukkanj éjfél után!” mozgalmat is. Avantgardizmusunként sze­retett minket az igazgató is. Minden negyedévben prémiu­mot kaptunk. Az egyik gyűlésen a mi Szun- dovszkijunk egy agyalágyult pillanatában szó szerint ezt mondta: „Javaslom, hogy a következő negyedévi vállalá­sunk valami új legyen: ezen­túl dolgozzunk a munkahe­lyen, nehogy elveszítsük , a szakmai jártasságunkat." Mi­vel a sajtó is jelen volt. kény­telenek voltunk megszavazni. Most apránként fizetünk meg túlbuzgóságunkért. Minden­nap dolgozunk. A fizetésért. Csak a fizetésért, mert, pré­mium az nincs. Újév új hóval, ú) fehérre' hajolj rám, ne a tegnapi feketével, ne ocsmány saraknak hosszú idejével! Kívántunk boldog újesztendőt, szállt a kéz, sárban motyogtunk szép illendőt, hóesés — szaporát, mocskot elijesztőt. És lap. lap, mennyi rengeteg lap utazott, érkezett, csöngetett mindennap: kopogott, koppant, a ládákba belobbant. És mennyi hó volt a lapokon! Friss csapás, egy lucfenyő szárnya, egy orom, egy bogáncs, mint szikrázva, fényesen borong! A lapok hát ezt hoztak: havat, nem halált, míg mi csak rímjét a rossz sarat éltük át botolva, már magunk is latyak. Várunk: talán az újesztendő mégse köd, mégse sár, de millió zsebkendő — vég, csücsök — integet egyre közelebbről. A fehér szösz — látom — a száraz erkélyen is átszáll, érkezik, eláraszt, s én mélyen hallgatok. Ez a vers a válasz. URBAN IÁD A Vicctárfal Á történelem, során egyes népekre, nemzetekre különböző jelzőket aggattak. Ezek alapján az egész világ úgy tartja számon, hogy az angolok kimértek és hidegvérűek, a fran­ciák felelőtlenek és pikánsak, az olaszok muzikálisak és heves vérmérsékletűek, a németek fegyelmezettek és ha­talomra törők. A skótokról az terjedt el, hogy „skótok”, szóval nem any- nyira takarékoskodók, inkább zsugoriak, pénzsóvárok, akik minden pennyt a fogukhoz vernek. Zsugoriságukról a vicc­faragók kötetnyi történetet találtak ki. A ma is kedvelt skót viccek gazdag tárházából nyújtunk most át egy színes csokrot. után ' Találkozik két skót. — M; történt veled? — kér­di az egyik. — Kihúzattam két foga­mat. — Tegnap azt mondtad, hogy csak egy fogad fáj. — Igen, de az orvos nem tudott visszaadni a pénzből! Tanévkezdéskor mondja az apa i fiának: — Közöld a tanító úrral, hogy amíg ilyen bonyolult a nemzetközi helyzet, a világ­atlaszt nem vesszük meg! már ezer dollárt kapok egy fellépésért! Gondold csak el, húronként kétszázötven dol­lár! Micsoda összeg! — Fiacskám, nem lenne ér­demesebb hárfával koncertez­ned? ☆ A skótnak meghalt a fele­sége. Temetés után odamegy hozzá a temető gondnoka és megkérdi: — Mivel ültessük be a megboldogult sírját? A férfi némi gondolkodás után dönt: — Krumplival. másfél napi veszteglés táviratozik a cégnek: „Hajóm második napja zá­tonyon. stop, sürgős választ kérek, hogy mit csináljak, stop.” A cég válasza rövidesen megérkezett: „A zátonyra futás napjától kezdődően, stop, vegye ki a szabadságát, stop.” A skót súlyos beteg lett, a családja elvitte őt egy híres professzorhoz. A tanár a vizsgálat után közli a beteg­gel, hogy sürgős operációra van szükség. — És mibe kerül a műtét? — kérdi a skót. — Száz fontba — hangzik a válasz. — Jaj, kérem szépen — sopánkodik a páciens —, az rettenetesen sok pénz! — Akkor operáltassa meg magát az asszisztensemmel, ő csak ötven fontot kér! A skót töri a fejét egy da­rabig, majd megkérdi: — Mondja professzor úr, inasa nincs? Ha Lengyelországban dol­gozó újságíró az ember, ak­kor elöbb-utóbb óhatatlanul kapcsolatba kerül a kormány szóvivőjével, legalább egy kérdés erejéig. Ez pedig majdnem annyi, mintha egy intézménnyel kerülne kapcso­latba, hiszen Urban az el­múlt négy esztendőben egy­személyes intézménnyé vált. Lehet szeretni vagy nagyon nem szeretni, lehet vele vi­tatkozni, a stílusán fönm- akadni, csak egyet nemigen lehet — megkerülni. Az im­már rendszerré vagy inkább intézménnyé vált keddi saj­tóértekezletek a külföldi új- ságiróknaík elmaradhatatlan programot jelentenek és las­san még a külföldi sajtóban is az első számú információ forrósává válnak. Mindez a szóvivőt nem akadályozza meg abban, hogy továbbra is folytassa mester­ségét, az újságírást és ebbéli minőségében ne verekedjen saját nevén vagy különböző álnevein. Példa erre az aláb­bi írás, amit Urban a len­gyel Ludas Matyinak (horri- bile diotu, egy valódi kor­Jerzy Urban mányszóvivő egy valódi vicc­lapnak ír) szánt: „Jerzy Ur- bannak hívnak és a kormány­ban dolgozom, mint szóvivő. Elővettem egy darab papírt, hogy végre elszámoljak a há­zaimról”- Mint kiderült, Ur­ban azt szeretné, hogy jut­tassanak neki abból a 7—8 villából és házból, amelyet a Műemlékek országa Egy skót kisbirtokoshoz át­megy a szomszédja, és felhá­borodva kezdj mondókáját: — Uram, ön a kertjében alagutat fúrt a házam szenes­pincéjéig, és azóta rendszere­sen lopja a szenemet! A földbirtokos ijedten men­tegeti magát: — Jóságos ég, én meg azt hittem, hogy egy szénbányára bukkantam! — Mondja csak, asszonyom, jó volt az a kanalas orvos­ság, amit felírtam? — öh, istenj volt, doktor úr! Elmúlt tőle a fejfájásom, a fiamnak lement a láza, már nem köhög, a férjemnek el­múlt a vesegörcse, a mara­dékkal pedig kifényesítettem az ezüst étkészletünket! A sikeres, fiatal hegedűs A hajó, amelyen egy skót így dicsekszik az apjának: cég utazója hazatérőben volt, — Képzeld, papa, külföldön zátonyra futott. Az ügynök Három skót fivér közül az egyik elutazik Amerikába, és harminc évig nem ad élet­jelt magáról. Egy szép napon aztán levelet ír, hogy haza­látogat. A két otthon maradt fivér kimegy elé a pályaudvarra. A vendég csodálkozva látja, hogy mindkét testvérének óri­ási szakálla van. — Mi ez, mit jelentsen ez a hosszú szakáll? — Hát nem emlékszel? Ma­gaddal vitted a borotvánkat! Bulgária gazdag kulturális örökséggel rendelkezik, és nem kis részt mondhat ma­gáénak a világ közös kultu­rális kincsei között. Nagy gondot fordítanak az emlé­kek megvédésére, elvégzik a restaurációs munkákat. A világ kulturális kincsei­nek nyilvánított nyolc bolgár emlékmű egyike a Rilai ko­lostor. A kolostor — az Atoni- félsziget mellett — Európa legnagyobb keleti pravoszláv kolostoregyüttese, amely épí­tészeti. festészeti és fafaragó művészi alkotások együttesét őrzj. Iván (876—946) bolgár szerzetes alapította. A XIII. és XIV. században ismert kulturális, könyvtári és felvi­lágosító központ volt. Külö­nösen nagy szerepet játszott a bolgár újjászületés idején. A kolostor gazdag ikongyűjte­ménnyel. több mint 16 ezer egyedülálló könyvkötette] és értékes falfestményekkel rendelkezik. pletyka szerint 6 építtet, vagy neki építenek Varsóban és környékén. A lengyel szóvivő el panaszol ja, hogy ismerősei­re és barátaira nincs jó ha­tással, hogy letagadja házait, mert úgy vélik, hogy a ba­rátság már nem a régi. „így aztán nem marad más hátra, mint hogy beköltözzek vala­melyik palotába és ha jön a tulajdonos, akkor tanúkat ál­lítsak a pletykálkodók közül, hogy a ház igenis az enyém.” Urban beszámolt egy olyan veszélyről is, amely a pro­minens személyeket fenyege­ti. Ez pedig a válogatás nél­küli kézfogás kötelessége, ami Lengyelországban 1981, decembere, a szükségállapot bevezetése után igen kényes dolog volt. A prominens sze­mélynek ugyancsak meg kel­lett gondolnia, hogy kinek, mikor és hol nyújt kezet, mert könnyen előfordulhatott, hogy a keze üresen maradt. Ez a veszély mára elmúlt, de az még megfigvelhető. hocv aki korábban ellenzéki volt és mára föladta nézeteit, a nyilvánosság előtt még igyek­szik tartani magát­És még egy Urbamiada a választások napján tartott számtalan sajtóértekezletek egyikéről. Urban bejelentette, hogy egy „incidens” miatt meg kellett szakítani a sza­vazást az egyik faluban, mert Leontyna Antonyak választó- polgár egészséges fiúgyermek­nek adott életet a. szavazó­helyiségben, bábaasszonyként pedig a választások tisztasá­gát ellenőrizni hivatott úgv. nevezett bizalmi férfiú mű­ködött közre... László József Meg­könnyeb­bülés Három tehene volt a ci­gánynak. Egyszer kiüt a kör­nyéken a marhavész, a ci­gány tehenei közül megdöglik egy. A szomszédai vigasztalására így válaszol: — Annak döglik, akinek van. Elhull a második is, ekkor így vigasztalja magát: — Jut is, marad is. Amikor a harmadik is el* pusztul, megkönnyebbülten sóhajt fel: — No, hála istennek, itt már megszűnt a marhavész! NÓGRÁD — 1985. december 31., kedd a

Next

/
Oldalképek
Tartalom