Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-11 / 264. szám
VILÄG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XLI. ÉVF., 264. SZÁM ARA: 1,80 FORINT 1985. NOVEMBER 11., HÉTFŐ Eső után a földeken Őszi finis a mezőgazdaságban Mai számunkban: Közművelődési próbálkozások Egy szüreti mulatság után érkezett lapunk munkatársa az ecsegi művelődési otthonba, ahol a jól sikerült rendezvény után a kistelepülés közművelődési gondjai kerültek előtérbe. Kovács Erika riportjából kiderül, hogy maroknyi ember, fizetség nélkül, csupán belső indíttatásból is tehet szűkebb pártriájáért. (Riport a 4. oldalon.) Üj módszer, közvetlen választás A Nógrád Megyei Tanács szakszervezeti bizottságához három és fél százan tartoznak, akiket nemrég próbára tett a bizottság tagjainak újszerű választása. A többes jelölés okozta bonyodalmakat is lefesti Zsély András írása a 3. oldalon. Ünneprontás Az egyik településen volt kenyér, a másikon meg nem. Vajon mi okozhatta a fölvásárlási lázt az ünnepek előtt ? — teszi föl a kérdést jegyzetében Kelemen Gábor a 8 oldalon. Akik az ünnepen is dolgoztak ŐSZÜLÖM, TEKINTÉLY Mindkettőt példamutató termelőmunkával, a közösség igazi szolgálatával, azaz a lehetőségekhez igazodó ki- | vánságok teljesítésével, a felesleges magyarázkodások elutasításával,' konkret és sokoldalú kezdeményezésekkel, a cselekvések sokaságával lehet csak kivívni - hangzott el a nemrég befejeződött szakszervezeti bizalmiak, bizalmihelyettesek, főbizalmiak, helyetteseik és az alapszervezeti tisztségviselők megválasztásakor, amikor a szakszervezeti munka hatékonyságának javítása, a jó értelemben vett érdek- védelmi munka került szóba. Ugyanezeket a gondolatokat erősítették meg a megyei küldöttválasztó értekezlet résztvevői. A munkában való példa- mutatás garantálása nem jelent különösebb gondot. Ellenben a szakszervezeti tagság érdekeinek mindenkori, valósághű, reális képviselete már több fejtörést okoz. Pedig ez az a terület, ahol alapvetően eldől a szak- szervezei mozgalom iránti bizalom, a tekintély, annak megalapozottsága és nagysága. Tartóssága érdekében viszont a legtöbbet a szak- szervezeti bizalmiak, helyetteseik, a főbizalmiak és helyetteseik, az alapszervezeti vezetőségi tagok és az aktívák tehetnek. Rajtuk áll annak sikeres megértetése, hogy az indokolt érdekvédelem csak akkor válik lehetségessé, ha annak megteremti a mindenkori szilárd I anyagi alapját, ha jelentősen és folyamatosan növekszik a dolgozók és a vállalatok teljesítőképessége, értékteremtő tevékenysége. A mostani választásokon még egyértelműbbé vált, hogy a szakszervezetek jog- és hatásköre továbbra is megmarad, az ezzel járó felelősséggel együtt. A munkastílus, munkamódszer változását, felfrissítését viszont l az új helyzet követeli meg. I Mert tovább folyik a gazda-' ságirányítás korszerűsítése,' amelynek során új fogalmak- | kai, új tartalommal kell megismerkedni az egységes értelmezés és főleg a cselekvés érdekében minden tisztségviselőnek. Ehhez pedig minden időben, megbízható, információkkal rendelkező Szakszervezeti tisztségviselőkre van szükség. Jogos ez az igény azért is, mert a választások során igen sokan új bizalmiként, főbizalmiként, a kívántnál kevesebb tapasztalatokkal kerültek a mozgalomba. Főleg fiatalokról és nőkről van szó. Az előbbiek is mutatják, hogy múlhatatlanul szükség van a szakszervezeti bizalmiak felkészítésére, hogy ne álljanak értetlenül az új jelenségek előtt, hanem talpraesetten igazodjanak a megváltozott új körülményekhez. Erre utalt a többi között Tóth Józsefné az SZMT- titkára, amikor a HVDSZ megyei bizottságot választó küldöttértekezletén elmondta, hogy a tagság igényli a tájékoztatást, az állandó információt, hogy tisztában legyen a követelményekkel. Ebből is látszik, hogy az oda és vissza történő információáramlásnak milyen fontos szerepe van a felvilágosító, a jó irányban befolyásoló, cselekvésre késztető eredményes nevelői munkának. Ezért több üzemben, így a salgótarjáni öblösüveggyárban és másutt mát hozzáfoatak a bizalmiak felkészítéséhez. Vannak, ahol a differenciált továbbképzést kívánják megvalósítani. Ebben a munkában nem a forma, hanem a tartalom az elsődleaes. Ugyanis a demokratizmus kiszélesítése, az önállóság növekedése a helyi döntések számának emelkedése igen felértékeli a helyi szakszervezeti tiszt- séqviselők szerepét és fele- ! össégét. V. K.---------------------------------------------—-----------A z utóbbi napok időjárása valamelyest megkönnyítette a mezőgazdasági üzemek munkáját. A több-kevesebb csapadék fellazította a földeket, a gépek könnyebben haladnak a táblákon, országszerte a finiséhez érkezett a betakarítás és az ősziek vetése. Az elmúlt héten 25—30 milliméter csapadék hullott le Hajdú-Bihar megyében, s ez a mennyiség elegendő a mint. egy 120 ezer hektárnyi őszi vetemény csírázásához és kikeléséhez. A hajdúsági földeken a vetés befejezése után a mélyszántásra csoportosították át a gépek jelentős részét. A tervezett 185 ezer hektárból mintegy 125 ezret megforgattak már az ekék. Az időjárás rendkívül kedvező, a Miskolcon, á Borsod megyei pártbizottság székházában, vasárnap országos szeminárium kezdődött az új vállalatirányítási rendszerről és az üzemi demokráciáról A háromnapos tanácskozás rendezője a több mint 20 évvel ezelőtt alapított „Borsodi iskola” nevű szervező-továbbképző és racionalizáló vállalat, mely igen korán felismerte a vezetéstudomány korszerűsítésének fontosságát. Továbbképző stúdiumait eddig több mint tízezer vezető végezte el; a miskolci Nehézipari Műszaki Egvetem intézeteként alakult utóbb vállalattá szervezett cég ma már egy-egy üzem, intézmény vezetőinek komplex továbbképzésére is vállalkozik. Az országos tanácskozáson másfél száz ipari és mezőgazdasági vezető vesz részt. A plenáris és szekcióüléseken a tárgyköröket legjobban isgazdaságok dolgozói arra törekszenek, hogy a fagyok beállta előtt befejezzék a mélyszántást. Véget ért a mintegy 150 ezer hektáron termő őszi gabona vetese Bács-Kiskun megyében is. A haíárszemlék szerint megfelelően fejlődnek a vete- ménvek, a lazább szerkezetű talajokon azonban hiányos a növényállomány, ezt újra- vetéssel pótolják majd a gazdaságok. Az ünnepek alatt is dolgoztak több zalai gazdaság dolgozói Az esőzések lehetővé tették a munka folytatását a cukorrépa-ültetvényeken. Ismét elindultak a kombájnok a kukoricatáblákon, s vasárnapra a szövetkezetekmerő neves szakemberek, tudósok tartanak előadásokat, illetve vezetik a vitákat, A vasárnapi plenáris ülés bevezető előadásait Lakatos Ernő. az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője és Sárközv Tamás egyetemi tanár, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdasági—jogi tanszékének vezetője tartotta. Lakatos Ernő, a szocialista demokrácia új vonásairól, a hatalom és a demokrácia összefüggéseiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a szocialista demokrácia fejlesztése, elmélyítése pártunk történelmi programja. amelvet végre kell és végre fogunk hajtani. Hatékony működése elősegíti társadalmi céljaink megvalósítását, ám a demokráciát még vezetőknek és vezetetteknek is tanulniuk kell. Gyakorlásának — mondotta — alapvető feltétele az értelmes, kulturált, megalapoben be is fejezték a kukoricatörést, A gazdaságok többsége pótolta a lemaradást, erejüket most a tavaszi mun. kák előkészítésére koncentrálják. Finiséhez érkezett a munka a Pest megyei gazdaságokban is. Az őszi érésű növények többsége már a tárolók- ;bah és a feldolgozó üzemekben vánl a cukorrépa-, a ku- koricáföldekert és a zöldségül tétvényeken akad még egy kevés tennivaló. A betakarítással egyidőben jól haladtak a szövetkezetekben a vetéssel is. földben van már a csaknem száztizenegy és fél ezer hektárnyi őszi vetésű növény magja. A gazdaságokban végeztek az őszi mélyszántás felével is. zott vita, az őszinte szó. ezzel lehet megszerezni egy-egy hasznos ügy érdekében a tömegek támogatását. Sárközy Tamás előadásában az új vállalatirányítási ;end- szerről, annak kihatásairól szólva rámutatott: az intenzív gazdálkodás sikerének egyik kulcsa a szocialista vállalatirányítás kialakítása, ami pedig nem megy máról holnapra. és sok buktatóval, előre nem látható gonddal jár. A szervezeti kérdések megoldása rendkívül bonyolult feladat, s a siker érdekében vállalni, kell a fokozatossággal járó belső ellentmondásokat, A szeminárium további részében a többi között megvitatták a törvényességi felügyelet, a foglalkoztatás helyzetét, a vállalatirányítás új tartalmi és formai kérdéseit, a káder- és személvzeti munka korszerűsítésének tennivalóit. Salgótarjánban olyan ipari üzemek is találhatóak, amelyek az év minden napján termelnek. A háromnapos ünnep számunkra nem jelentett munkaszünetet. Az öblös- üveggyárban például '350 ember dolgozott, s több mint hatmillió forintos árbevételt jelentő terméket produkáltak. Ebből tőkésexportra 1,1, szocialista kivitelre 0,5 millió forint értékű árut állítottak elő. A három nap alatt a gyár minden termékét gyártották, így a többi között készült pezsgőspohár, kehely, lámpabúra és mézeskancsó is. Az ötvözetgyárban ugyancsak folyamatosan termeltek a három nap alatt. Két fontosabb termékükből közel hétmillió forint értékben állítottak elő ferroszilíciumot és ferrovanádiumot. Az ünnep idejét használták fel arra is, hogy a további gyártások tervezett üteméhez a feltételeket megteremtsék. A kohászati üzemeket „hétköznapi” módra sújtotta az ünnepek alatt is a vasúti kocsik hiánya. Meglehetősen nagy mennyiségű készárujuk van már raktáron, amit a szállítóeszközök hiánya miatt Sok a panasz a szigorodott gazdasági körülményekre az iparvállalatok körében. A Balassagyarmati Fémipari Vállalat vezetői nem panaszkodnak. Nincs is rá okuk, hiszen az eltelt háromnegyedévben a tervüket 101,6 százalékra teljesítették. Több mint száz... ...százalék a teljesítményük annak ellenére, hogy az év elején akadtak gondok. Akkor munkaerő-átcsoportosítással tettek eleget a megrendeléseknek, sőt, az adminisztratív állomány is besegített a termelésbe. A gyár öt üzemében azután utolérték magukat, mi több. az októberi programot is teljesítették. Az év hátralevő két hónapjában sem lesz gond, hiszen az éves 460 milliós termelés rendelésekkel fedezett, a kapacitás pedig elegendő. A nyereség... ...is több lesz, mint azt korábban tervezték, év végére eléri a harmincmillió forintot. Ezt a nyereséget nem csupán a termelés bővítésével érték el, hanem azzal is, hogy sok gondot fordítottak a nem tudnak rendeltetési helyére juttatni. Itt is dolgoztak, de elsősorban félkésztermékeket gyártottak. Készárut a szegverő üzem állított elő, ahol egy gmk tagjai 100 tonna szeget gyártottak. Ebből a 100 tonnából 32 szovjet. 20 francia exportra készült, a többit a hazai felhasználók kapják. A már elkészült termékekből 1080 tonnát indítottak útnak ezalatt az idő alatt. Kétszáz tonna szeget a Szovjetunióba irányítottak, Irán felé 110 tonna rúdvasat és 23 tonna horganyzott huzalt indítottak. A Nógrádi Szénbányák Vállalat a háromnapos ünnepet az éves terv teljesítésében mutatkozó hiány pótlására használták fel. Az évforduló napján a kányási és a mén- kesi üzem egy-egy fronton termelt, 8-án, és 9-én minden üzem három műszakban dolgozott. Ezt a többletmunkát a bányászok önként vállalták, vállalásuk eredményeképpen a három nap alatt 4379 tonna szén került a felszínre. A kitermelt mennyiségből 1100 tonna a TÜZÉP-telepekre jutott, a kitermelt szén elszállítása nem okozott gondot. , belső tartalékok kiaknázására. Így például számottevő az állandó költségek csökkentése: ez utóbbit tizenöt százalékkal megkurtították. Termelékenyebb munkára serkentette a dolgozókat a nyereségérdekeltségi rendszer, de hozott a konyhára a hulladék- anyagok újrahasznosítása is. Az export... ...bővítése nem mindenkinek adatik meg. A vállalat minden üzeme előállít most már olyan termékeket, amelyeket tőkés- és szocialista piacokon egyaránt keresettek. Az idei exportteljesítmény meghaladja a 38 millió forintot, amiből 17 millió 600 ezret dollárban fizetnek. Vadonatúj termék az USA- ba szállítandó lökhárító, amelyből Ford típusú gépkocsikhoz két év alatt 25 ezer darabot kell gyártaniuk. Most a piacot kutatják, hiszen a berendezések lehetővé teszik más típusú gépkocsik lökhárítóinak legyártását is. Idejében gondoltak a jövőre. A soron következő esztendő első negyedévének kapacitását már sok megrendeléssé lekötötték. Megyénkből is többben tanul nak nappali és levelező tagoz aton az egészségügyi főiskolán. Közöttük a balassagyarmati Sümegi Tiborné, aki ezekben a hetekben készült el szakdolgozatával. A fiatal szakember az Ipoly-parti városban közegészségügyi járványügyi ellenőrként dolgozik, konzulense Kis Sándor biológus, a Nógrád Megyei KÖJÁL munkatársa. Képünkön a parazitológiai laboratóriumban a szakdolgozathoz szükséges vizsgálatokat végzik ek — kulcsár — Az új vállalatirányítási rendszer és az üzemi demokrácia Országos szeminárium Miskolcon Túl a teruen Fémipariak nem panaszkodnak