Nógrád, 1985. november (41. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-07 / 262. szám
I muiÉásság helyzete Nógrád megyében Az MSZMP XIII. kongresszusára készülve, az Irányelvek vitája során több helyen is — főként nagyüzemekben — javasolták, hogy a pártszervek vizsgálják meg a munkásság helyzetét. Az elmúlt öt évben több olyan változás ment végbe, amely valóban indokolja a kérdés tüzetesebb elemzését. A párt testületéi is érzékelték, hogy a gazdasági fejlődés, a társadalmi-politikai konszenzus, a szövetségi politika megújítása és fenntartása érdekében a társadalom e nagyon fontos csoportjának problémáival foglalkozni kell és megfelelő politikai programot szükséges kialakítani a továbbhaladás érdekében. Ezt figyelembe véve. több hónapos előkészítő munka után, a megyei pártbizottság a közelmúltban megvitatta a munkásság helyzetéről készült elemzést, majd döntött a fejlődés érdekében megvalósítandó politikai feladatokról is* Közelebb egymáshoz A megye gazdasági helyzetéből fakadóan fez aktív keresők döntő többsége a munkássághoz tartozik. Az iparnak történelmileg kialakult súlya gazdasági életünkben ma is meghatározó. Szerkezete azonban az elmúlt másfél évtized alatt jelentősen átalakult. A bányászat szerepének csökkenésével egyidő- foen elkezdődött egy olyan ipartelepítés, amely az addig meglevő, majd az átszervezés közben felszabaduló munkaerőt is felvette. A fő célkitűzés akkor a foglalkoztatottság megoldása volt, ezt az ide települő, főként könnyűipari üzemek többnyire meg is oldották. Ezek nem igényeltek magas szakmai felkészültséget, többségében viszonylag rövid idő alatt elsajátítható ismeretekkel, betanítással, tömegesen munkába lehetett állítani embereket, főként a női munkaerőt. Ennek következményéképpen a hetvenes évek végéig folyamatosan nőtt a munkáslétszám, ma eléri a 70 ezret. Ezen a szinten a növekedés megállt, sőt, egyes üzemeknél lassú csökkenés figyelhető meg. A jövőben a folyamat várhatóan erősödni fog, a technikai, technológiai fejlődés, jobb munkaszervezés, hatékonyság növelése az iparban foglalkoztatottak számának csökkenését fogja eredményezni. Az itt felszabaduló munkásokra ugyanakkor nagy szükség van a nö- yekvő szerepet játszó szolgáltatásban. Az ipartelepítés további következményekkel is járt. Annak idején. 1978-ban 13 nagyüzemet kiemelten kezeltünk, mert ide koncentrálódott a munkások 46.8 százaléka. Ma 22 üzemre fordítunk megkülönböztetett figyelmet és az összmunkásoknak mindösz- sze 40 százaléka dolgozik ezekben. Vagyis, a foglalkoztatottaknak mintegy 60 százaléka kisüzemekben végzi tevékenységét, ezek szerepe az utóbbi években növekedett. A munkásokkal folytatott beszélgetésben gyakran vetődött fel a megye iparának súlya. szerepe a népgazdaság egészén belül. Miközben értékelik és elismerik az új ipari üzemek letelepítését, új iparágak meghonosítását, hiányolják olyan, a mai gazdaságpolitikai követelményeknek megfelelő, korszerű. versenyképes, jól jövedelmező üzem létesítését, amely serkentőleg hat más üzemekre, a lakosság életszínvonalának alakulására is. A megye településviszonyaiból következően a munkásság több mint 50 százaléka falvakban él. Ezt figyelembe véve, Nógrádban neím csak a városok tekinthetők munkástelepüléseknek, hanem a falvak is. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a munkások nagy része naponta ingázik, arányuk az utóbbi tíz év alatt mindössze 3 százalékkal csökkent, annak ellenére, hogy helyben, mezőgazdasági üzemekben, vagy azok mellett is létesültek ipari munkahelyek. Az utóbbi években végbement gazdasági és településpolitikai változások, a nehezebb életkörülmények következményeképpen a falun élő munkások döntő többsége nem akar lakóhelyet változtatni. nem akar a városba költözni. A munkaidőn túli munkavállalás, valamint a háztáji termelés fellendítése a falun élők számára ma kedvezőbb lehetőséget biztosít a városokban. A folyamat jelentős hatást gyakorol, a különbségek alakulására is. Napjainkban ugyanis kisebb a különbség a falun lakó munkás és a termelőszövetkezeti dolgozó között, mint például a kiegészítő jövedelemmel rendelkező, vagy nem rendelkező munkás között. Igen pozitív folyamatnak tekintjük, hogy a falun élő munkásság és más rétegek közeledése felgyorsult. A falusi családok nagy része vegyes összetételű, munkás, tsz dolgozó, értelmiségi nagyon sok családban él együtt. A kedvező folyamatok mellett látnunk kell az ellentmondásokat is. A falvak politikai, társadalmi életében nagy szükség volna a munkásokra, ami az ingázás miatt alig lehetséges. A naponta eljáró munkások nagy része politikai, társadalmi tevékenységét a munkahelyén végzi, sok esetben sem ideje, sem ereje nem marad ahhoz, hogy a lakóhelyi közösség életébe is bekapcsolódjon. Hiszen a munkával, az életformával kapcsolatos értékek közvetítésével serkentőleg hatnának a fejlődésre. A munkásság jellemzőit vizsgálva, még egy nagyon fontos jelenségre szükséges utálni, a szakmai felkészültség változására. A jelenlegi felmérés szerint a munkások 40—42 százaléka szak-, 15 százaléka segéd-, 43—45 százaléka betanított munkás. _ A hetvenes évek végén a szakmunkások aránya ettől jobb volt, elérte az 50 százalékot. Az okokat vizsgálva, két fontos jelenségre figyelni kell. Mindenekelőtt arra, hogy technikai fejlődésünk lelassult, a munka nem igényli a szakmai ismeretek szélesítését, illetve növelését. A munkás egyénileg nem eléggé érdekelt felkészültsége gyarapításában, az üzem pedig a pillanatnyi érdekekből kiindulva nem ösztönzi megfelelően a folyamatot. A másik, hogy a segédmunkát több helyen jobban megfizetik, mint a szakmunkát. Ezért, bár tömegesnek a jelenség nem mondható, de több esetben előfordul, hogy szakmunkások is vállalnak segédmunkát a nagyobb jövedelemért. A munkaerő további tartalékai kimerültek, ezért a munkásság utánpótlásának szinte kizárólagos forrása az ifjúság. Kedvezőnek tekintjük, hogy az utóbbi években főként az elméletigényes és nagyobb társadalmi presztízsű szakmák iránt —, mint például a műszerész, csőszerelő, karosszérialakatos — valamelyest nőtt az érdeklődés a középiskolát végzett jobb tanulmányi eredményt elért tanulók körében. Ha az utánpótlást a társadalmi mobilitás oldaláról nézzük, akkor azt látjuk, hogy a folyamat változatlan, elsősorban munkások, tsz-dolgozók, alkalmazottak gyermekei választják életpályául a munkáséletet. Értelmiségi gyerekek szinte kizárólag csak kényszerhelyzetben jelentkeznek a szakmunkásintézetekbe. Helytállással, cselekvéssel Pártunk XIII. kongresszusának helyzet- elemzése, határozata kedvező fogadtatásra talált a munkásság körében is. Érzékelték a megbecsülést, munkájuk elismerését, helytállásuk szükségességét. A kongresszusnak a gazdaság, az életszínvonal javítását szolgáló intézkedéseiben saját érdekeik figyelem- bevételét és megvalósulását is látják. Bíznak a pártban, egyetértenek a politikai célkitűzésekkel és támogatják azt. Ez a társadalmi, valamint a közéleti tevékenységben kifejezésre is jut, adott helyzetben helytállásával, cselekvésével bizonyítja ezt. Munkásságunk legöntudatosabb, ideológiailag legképzettebb rétegét gyakran foglalkoztatják szocialista társadalmunk fejlődésének, perspektívájának kérdései. Elítélik a rossz, a fegyelmezetlen munkát, a közösségi érdekeken esett sérelmet. Élen járnak a társadalmi munkaakciókban, településfejlesztési programok megvalósításában, kommunista műszakok szervezésével segítik a gyermek- és szociális intézmények megvalósulását. Munkásságunk politikai aktivitása, szervezettsége, testületi munkában való részvétele kedvező képet mutat. A 16,5 százalékuk tagja a pártnak. 1980—84. között a pártba felvettek 57,4 százaléka munkás, ami azt is mutatja, hogy soraik közül a legalkalmasabbak — kérésüknek megfelelően — felvételt nyernek a pártba. A társadalomban elfoglalt helyűknek megfelelően vesznek részt a különböző szervek munkájában is. A közelmúltban megválasztott tanácstagok 53 százaléka munkás, ami arról is tanúskodik, hogy más társadalmi rétegek bizalmát és megbecsülését is élvezik. Munkásságunk kedvezően fogadja — pártunk intézkedéseit a szocialista demokrácia fejlesztésére. Testületi üléseken, tanácskozásokon munkájukat, körülményeiket érintő megbeszéléseken kérdéseikkel és javaslataikkal növekvő számban járulnak hozzá a feladatok kialakításához. Erőfeszítéseinket mégsem mondhatjuk teljesen eredményesnek. Gyakori a megtorpanás, az akadályokat, vagy nehézségeket érzékelve, nem vállalkoznak javaslatokra, vagy visszavonják azokat, s a konkret feladatok megvalósításában is nehezebben vesznek részt. Gyakorta előfordul, hogy javaslataikat — nem is mindig meggyőző magyarázatokkal — visszautasítják, y .VJ.;, vagy más szervekre hárítják át a megvalósításukat és annak felelősségét is. Bár az üzemi önállóság az utóbbi években sokat növekedett, továbbra is nehézséget jelent az érdekek egyeztetésében, a szocialista demokrácia gyakorlásában, hogy Nógrádban sok a gyáregység és a kérdések eldöntése nem itt, hanem a vállalati központban, az olykor agyonszabályozott kollektív szerződésekre hivatkozva történik. A politikai kötődés és arculat alakulásában fontos szerepe van a munkahelyhez, a munkahelyi kollektívákhoz, a vezetőkhöz való viszonynak. Ez a tulajdonosi tudat mélységének mutatója is. A kérdések mélyebb feltárása, pontosabb megválaszolása bizonyára szükségessé tenné tudományos vizsgálatok elvégzését is. A politikai munka szempontjából azonban nagyon fontosnak és figyelmeztetőnek kell tartani a beszélgetésekben elhangzott véleményeket még akkor is, ha azokban több lehet a szubjektív elem. Véleményűink szerint az üzemekhez, kollektívákhoz tartozásnak szinte egyetlen döntő motívuma van, hogy ott végzik munkájukat és onnan kapják bérüket. Ezt alátámasztja az is, hogy a fluktuáció döntő oka a nagyobb bérajánlat. Vezetőik iránt bizalommal vannak, mert megkapják tőlük azt, ami a hivatali működésük során elvárható. De szinte csak azt és többet nem. Elenyésző példát ismerünk az olyan személyes kapcsolatra, amelyből a hivatali kötelezettségen túl, emberi segítőkészséget is érezhetnek a dolgozók. A felszabadulás előtti kolóniákról, főként az idősebb generációnak sok rossz emléke van: kiszolgáltatottság, politikai kényszer, egészségtelen lakásviszonyok, gyűlölet a más közösségek iránt. Ezeket megszüntettük, mert nem ilyen kötődést akarunk. Ugyanakkor az új szocialista értékekre alapozó kapcsolatot még korántsem sikerült általánossá tenni. Csak helyenként tették meg az első lépéseket az ehhez vezető úton. Pedig nagy szükség van olyan közösségekre, amelyekben a munkás szabad idejében művelődéséhez, szórakozásához, az emberi kapcsolatok kialakításához szükséges feltételeket is megtalálja. A hetvenes évek társadalmi, gazdasági fejlődése ösztönzően hatott a munkásság művelődésére. A Központi Bizottság közművelődés-politikai határozata eredményesen járult hozzá a műveltség társadalmi szerepének felismertetéséhez. Élénkült a felnőttoktatás és szakmai képzés, újraszerveződtek amatőregyüttesek. Szakszervezeti és tanácsi könyvtárak munkájának eredményeként lényegében szinten maradt, illetve csak kismértékben csökkent a könyvtárak látogatottsága, a kölcsönzés a munkások körében. A könyvek iránti igény azonban jelentősen módosult, csökkent, a szépirodalom és nőtt a szakmai, tudományos ismereteket tartalmazó könyvek olvasottsága. Munka — szabad Időben A munkásság műveltsége szempontjából különösen nagy jelentősége van annak, hogy gyermekeik tanulásához, művelődéséhez is jobb feltételek legyenek. A közoktatás fejlesztése, általános iskolai tantermek építése, falusi iskolák tornateremmel való kiegészítése. a szakmunkásképzés korszerűsítése, új középiskolák, könyvtár építése közvetlenül szolgálja a ma még meglevő, munkásokat (s érintő esélyegyenlőtlenségek megszüntetését, a továbbtanulás szükséges feltételeinek megteremtését. Ugyanakkor nagyobb igényességet vár társadalmunk a munkáscsaládoktól is a szellemiek „fogyasztásában” és a gyermekük társadalmi értékek elsajátítására való nevelésében. A munkások életmódjáról szólva, a korábbiakhoz képest, az irányító és művelődési szervekben dolgozók szemléletének korrigálására is szükség van. A hetvenes évek közepén a növekvő szabad idő kapcsán elsősorban a tanulásra, kulturált szórakozásra, szép- irodalmi könyvek elolvasására, kiállítások megszervezésére gondoltunk. Gazdasági helyzetünk alakulása azonban ezt jelentősen módosította. Az életszínvonal megtartása érdekében a munkások nagy része —, mint más társadalmi rétegek is — munkával tölti a hét Végét és a napi szabad idejét is. Kádár János elvtárs is utalt erre a kongresszusi zárszavában. Mint mondotta: „Szokták mondani, hogy, aki szombaton, meg vasárnap dolgozik, az nem műveli magát, nem szórakozik. Én pedig azt mondom, hogy a doh gozó embert sose bántsuk! Még akkor sem, ha történetesen szombaton, vagy vasárnap dolgozik...” A munkásságra a legnagyobb hatást a gazdaság állapota gyakorolja. Az eredményesség,' gazdaságosság, a korszerű termékek előállítása nyereségképződés alapvetően meghatá-' rozza életszínvonalának alakulását, ami az utóbbi években a legtöbb vitát és feszültséget váltotta ki körükben. A jövedelmük ugyan megkétszereződött, de reálértéke az árak növekedésének hatására lényegében változatlan maradt. Viszont a munkások a korábbinál többet dolgoznak és nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy megtarthassák a hetvenes évek közepére, végére kialakult életszínvonalukat. A jövedelmek alakulásában egyszerre van jelen a differenciálódás és a kiegyenlitődés folyamata. Minden réteg közelebb került a munkásosztályon belüli átlaghoz, csökkentek a termelésirányítók, a szak-, betanított és segédmunkások jövedelme közötti különbségek. A differenciálódást elősegítették má& tényezők is. mint például a családok eltérő demográfiai összetétele a keresők és eltartottak családon belüli aránya. Jövedelmük növelése érdekében nagy számban vállalnak hét végén túlórát, egy részük a vállalati gazdasági munkaközösségekben dolgozik. Az utóbbiakról, létrejöttük óta igen sok a vita, helyenként még ma is fel-fel lángol, azonban ma már egészen más ezek tartalma, mint korábban volt. Kezdetben megkérdőjelezték létjogosultságukat, sőt a társadalom bármely területén érezhető feszültségeket ezekkel hozták összefüggésbe. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a helyzet lényegesen megváltozott. Tisztázódott lényege, hogy a jó minőségű nagyobb teljesítmény több jövedelmet is eredményez az egyénnek. Egyre szélesebb körben elismerik, hogy a vállalati gazdasági munkaközösségekre szükség van, tevékenységükkel jelentősen hozzájárulnak az egész vállalat munkájának eredményességéhez. A differenciálódás ellentmondásainak felJ oldása mellett politikai és gazdasági szükségletté vált a munka minőségét, valamint eredményességét jobban kifejező bérpolitikai gyakorlat. A bérgazdálkodás új rendszere —- a vállalati keresetszabályozás — ezeket a követelményeket érvényesíti. Az érdekeltség elveivel a munkások szinte valamennyien egyetértenek. A gyakorlati megvalósítását azonban változatlanul sok kritika és az egyenlősdi szemlélet továbbélését jelző ellenvélemény kíséri. Jelenleg pedig nincs más mód. mint a jobb munkát és nagyobb teljesítményt megfizetni. A Romhánvi Építési Kerámiagyárban, vagy a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban kedvező tapasztalatokat nyújtott az új keresetszabályozási rendszer. Növekedett a munkahelyi kollektíva felelőssége a munka jobb megszervezésében, a minőségi követelmények teljesítésében. Fegyelmezettebben folyik a munka, javult a munkaidőalap kihasználása, de ezzel egyidő- ben jelentősen növekedett a keresetük is, ezért a munkások vállalják ezeket. Tapasztalataink azt mutatják, hogy az életszínvonal megőrzése a legnagyobb gondot a csak bérből élő, túlmunkát nem végző nagyüzemi munkások számára okozza. Az már szubjektív kérdés — mégis figyelmet érdemel —, hogy valamennyi munkásréteg jobbnak véli magáénál a máshol dolgozó munkások anyagi helyzetét. Rendszeres eszmecsere A megyei pártbizottsági ülésen igém nagy figyelem kísérte az előterjesztést. Tizenhármán kértek szót, közülük heten ma is üzemben dolgozó, termelést végző, vagy irányító munkás. Valamennyiüknek az volt a véleményük, hogy a szövetségi politika eredményes megvalósítása szükségessé teszi nem csak a munkások, hanem valamennyi társadalmi réteg helyzetének rendszeres vizsgálatát is. A politikai nevelő munkát semmi sem helyettesítheti, ezért az irányító szerveknek céltudatosan szervezett tervszerű tevékenységgel elő kell segíteni a munkások és más rétegek politikai, erkölcsi arculatának fejlesztését. Szükség van a rendszeres eszmecserére, a cselekvési feltételek jobb megismerésére, ez céljaink megvalósításában nem nélkülözhető. A vitában végigvonult az a gondolat, amit az egyik építőiparban dolgozó munkás így fogalmazott meg: „Mi jól tudjuk, hogy sorsunk össze van kötve a nagyközösségévei, az egész társadaloméval. Akkor lesz jobb a mi helyzetünk is, ha a társadalom előrehalad. Ehhez nyújt jó programot pártunk XIII. kongresszusának határozata, ezt kell mer valósítani.” A kor színvonalának megfelelő berendezésekkel készülnek a balassagyarmati kábelgyár termékei, képünk az úgynevezett erősáramú csarnokban készült. E kép: kj —
