Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-10 / 238. szám

Tanulmányi szabadság szerződés nélkül Ny. Júlia m.-i olvasónk ipari szövetkezetben dolgozik é* Idén ősszel a dolgozók hároméves szakközépiskolájában kez­dete el tanulni, ahol az iskola sikeres elvégzése után érett­ségi vizsgát is tehet. Továbbtanulásával kapcsolatban mun­káltatója tanulmányi szerződést kívánt vele kötni, azt azon­ban a szerződésben nem vállalta, hogy az iskola elvégzése után a végzettségnek megfelelő munkakörben foglalkoztatta volna. Így közöttük a szerződés nem jött létre. Olvasónk kérdése, hogy ennek ellenére megilletik-e őt a tanulmányi szabadságok és egyéb kedvezmények? Más költségtérítésre nem tart igényt, mivel a munkahely és az iskola székhelye ugyanazon városban van. A Munka törvénykönyve szerint a munkáltató a szak­emberszükségletének tervszerű biztosítása érdekében ta­nulmányi szerződést köthet. A szerződésben a munkálta­tó kötelezi magát, hogy a tanulmányok alatt támogatást biztosít, a másik fél pedig vállalja, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja és a képzettség megszerzése után meghatározott időn keresztül a munkáltatónál dolgo­zik. A szerződésben a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a dolgozót a megszerzett képzettségének, illetve képesítésé­nek megfelelő munkakörben foglalkoztatja. Olvasónk elmondása szerint ez utóbbit a vele kötendő tanulmányi szerződés nem tartalmazta, s csupán arra irá­nyult, hogy a dolgozót a szerződéssel az iskola befejezése után jelenlegi munkahelyéhez és munkaköréhez kösse. így hát a tanulmányi szerződés nem töltötte volna be célját: b tervszerű szakemberszükséglet biztosítását. És a dolgozó magatartása jogszerű volt, amikor a szerződést nem kö­tötte meg és emiatt őt semmiféle joghátrány nem érheti. A továbbtanuló dolgozók kedvezményeiről szóló 6/1981. (XII. 29.) ÁBMH sz. rendelkezés szerint a dolgozót a tanul­mányi szabadság annak ellenére is megilleti, hogy mun­káltatójával tanulmányi szerződést kötött-e vagy sem. A szakközépiskola esti vagy levelező tagozatán továbbtanuló dolgozóknak tanévenként tíz munkanap tanulmányi sza­badság jár. Az érettségi vizsgára való felkészüléshez pedig még öt munkanap külön tanulmányi szabadságot vehet igénybe a továbbtanuló dolgozó. A tanulmányi szabadság időtartamára a dolgozót átlagkeresete megilleti. És ezt csak akkor köteles a munkáltatónak visszatéríteni, ha a tanul­mányi kötelezettségének igazolatlanul nem tesz eleget és emiatt tanulmányait nem folytathatja, továbbá akkor, ha tanulmányait saját hibájából abbahagyja, anélkül, hogy az oktatási intézménytől évkihagyásra, vagy a munkáltatótól a tanulmányok abbahagyására engedélyt kapott volna. Az említett jogszabály a kedvező munkaidő-beosztásról is rendelkezik, ezek szerint a továbbtanuló dolgozó nem foglalkoztatható olyan munkaidő-beosztásban, amely őt a kötelező foglalkozásokra és vizsgákra történő felkészülésben, illetve az azokon való aktív részvételben akadályozza. A fenti szabályok figyelembevételével kell a szövetkezeti dolgozók továbbtanulásával kapcsolatos kérdéseket is ren­dezni. Dr. Zs. A. Környezetvédelemre és köztisztaságra fél év alatt 119 ezer forint Mátraterenye nagyközség te­rületén —, mint arról Cser­halmi Adél levelezőnk tudósí­tott — ugyancsak kiemelt, fel­adatként kezelik a tanács ve­zetői a környezeti rendet, tisztaságot. Már 1983-ban meg­szervezték az intézményes szemétszállítást, beszerezték a szemétgyűjtő kukákat, kiala­kították a szemét lerakására szolgáló helyet. A szemétszál­lítást a városgazdálkodási vál­lalat végzi, a szállítási költ­ségeket pedig a lakosság vál­lalta és fizeti. A tanács csak az intézményeknél lévő sze­métszállítást végezteti. A község tisztasága és kör­nyezetvédelme érdekében azoknak a lakosoknak, akik­nek eddig szennyvízgyűjtőjük nem volt, határozatot adtak ki, hogy a szennyvízgyűjtőt mikorra kell megépíteni. A tett intézkedések mellett az elmúlt időben környezetvé­delmi őrjáratot szerveztek és szerveznek. Ez annál is in- káb fontosabb, hogy a még meglévő illegális .szeméttároló helyek megszűnjenek. A kör- rmezetvéd elemben igen fontos továbbá a tisztaság megóvá­sa a közterületek tisztán tar­tása. Ebben a munkában nagy segítséget kaptak a KISZ-fi- ataloktól. akik a művelődési házak környékének tisztán tartásában vesznek részt. E fontos két feladatra ez év első fe’ében nagvközségi ta­nácsúnk 118 972 forintot hasz­nált fel. B MÁV közli: Levelezőink írják IVépfrontgifűlés a Békc-f dopen A salgótarjáni béke-telepi városkörzeti népfrontbizott­ság tisztújító gyűlésére az egészségügyi szakközépisko­lában került sor. A lakókör­zetből összegyűlt maroknyi, de lelkes állampolgár méltókép­pen képviselte a távolmara­dottakat is. A népfrontbizottság ötéves munkájáról dr. Wollner Jó­zsef adott részletes tájékoz­tatást. Elmondotta többek kö­zött, hogy a körzetben az utóbbi öt évben 9.8 millió fo­rint értékű társadalmi mun­kát végzett a lakosság. Nagy jelentőségű volt a tanácstagi munka támogatása. A nép­frontaktivisták jól vizsgáz­tak a képviselő- és tanácsvá­lasztás előkészítésében és meg­valósításában. Erősödött a kertbarátmozgalom, s tagjai rangos eredményeket értek el a belföldi és nemzetközi kiállításokon. Az előadás második ki­emelkedő eseménye volt dr. Telek Vilmos tanácstag és városi vb-tag tájékoztatója a város VII. ötéves tervének koncepciójáról. A jelenlevők nagy érdeklődéssel hallgat­ták, hogy 3,4 milliárd forint­ból kell a városnak gazdál­kodnia az elkövetkező öt év­ben. A fejlesztési politikát olyan tényezők határozzák meg, mint a földrajzi adott­ság, a jelenlegi helyzet. A város lé.ékszámában számot­tevő változás nem várható. Az elmúlt öt év alatt a város lakossága még ezer fővel sem növekedett. A gyermekek szá­ma viszont 2,3 százalékkal, míg a 60 éven felüliek száma 4 százalékkal nőtt. A keresők száma csökkent. A bölcsődei és óvodai, s az általános is­kolai ellátás jó. Rámutatott arra, hogy a középiskolások száma növekedni fog, éppen ezért halaszthatatlan az Arany János úti gimnázium megépí­tése. Előbbre kell lépni a szakmunkás- és technikus- képzésben is. Ugyancsak to­vább kell lépni a lakásépítés­ben. A beszámolókat élénk vita követte. Felvetették többék között, hogy a népfrontmoz­galomban kevés a fiatal. A tömegeket jobban kellene mozgósítani, mert egy-egy megmozdulásnál ugyanazokat az arcokát látni. Jobban oda kellene figyelni a negatív je­lenségekre. mint például ' a kórháznál a szemét vasárnapi égetésére. A Napsugár élel­miszerbolt ellátása erősen ki­fogásolható. mert sok napi- cikkért a városba, vagy a vá­sárcsarnokba kell menni. A bolt udvarát be kellene kerí­teni. mert a kórházi látogatás idején azt — jobb híján — iltemhelynek használják. Fel­vetették azt is, hogy Salgótar­ján főterének rendezésére már súlyos milliókat költöt­tek, s eltűri a város vezetése, hogy a szép útburkolatot több­tonnás autók törik fel, s ez még balesetveszélyes is. Szó esett a tüzelőellátás nehézsé­geiről, a rendelőintézeti egyik zebra megszüntetéséről, szó­ba került a környezetvédelem, a vízellátás, a csatornázási gond is. A népfrontgyűlés végül 16 népfrontbizottsági tagot vá­lasztott, a városkörzeti bi­zottságban csaknem minden utca lakói s a fiatalok is kép­viselve vannak. A városkörze­ti népfrontbizottság elnöké­nek Béres János Néphadse­reg úti lakost, titkárának Ka­rácsony Ágnes üzemmérnököt, a Schönherz utca lakóját vá­lasztották. Fiatalodott a ve­zetés. s reméljük, hogy ez a mozgalom további erősödésé­hez vezet. Ügy érzem, a néofront- gvűlésről távolmaradók so­kat veszítettek, hogy nem kap­csolódtak be a közügyek vi­tájába. Remélem, hogy az el­következő öt évben a Béke­telep valamennyi lakója tá­mogatni fogia a népfront he­lyi politikáját. Dudás Pál S.-tarján, Báthori u. 4. Már most elkezdődött a salgótarjáni Petőfi kohásszínpad 100. születésnapjára való ké­szülődés. Az 1987-ben jubiláló öntevékeny művészeti együttes a munkáséletet bemutató pódium- és riportjátékokkal bővíti repertoárját, emellett parasztkomédiákkal és kabaré­tréfákkal színesíti produkcióit. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek művelődési központjá nak kebelében működő színjátszók gyakori szereplői a gyár rendezvényeinek, emellett műsorukat elviszik a megyeszékhely és más települések közönségeinek is. Képünkön Sző­ke László és Susán Ferenc színpadi játéka. — kulcsár — ISh/utfdijosI búcsúztattak a BRG-bnn A BRG salgótarjáni Over­pay ségének történetében első alkalommal került sor nyug­díjba vonuló dolgozó búcsúz­tatására. A II. sz. üzem kol­lektívája Kaszás Mihályné nyugdíjba vonulása alkalmá­ból bensőséges ünnepséget rendezett. Jelen volt az üzem és a gyáregység gazdasági ve­zetése. méltatták Rózsika né­ni munkásságát, s a virágok csokraival együtt a Kiváló dolgozó kitüntetést is szere­tettel nyújtották át. Munka­társai azzal búcsúztak, hogy ha kedve, egészsége megenge­di, visszavárják. — Lőeseiné — J Elismerési érdemelnek Már elég régen foglalkoztat a gondolat, hogy úgy is, mint klubtag, úgy is, mint társadal­mi ellenőr, elmondjam jó ta­pasztalataimat az SBTC-klub- ban működő büféről. Helye­sebben annak vezetőjéről; Var­ga Sándornéról és férjéről, akik megérdemlik, hogy e he­lyen szóljunk róluk. Ók azok, akik a rend és tisztaság meg­teremtése mellett sok gondot fordítanak a kulturált szóra­kozásra, a csendre és az ide­járó klubtagok nyugalmára. Az áfész kezelésében levő kis büfé falán erről elismerő ok­levél is tanúskodik. Rádiót Béla Salgótarján, Vajda J. út 2. j Szüreti bál a ludántfhalászi szociális otthonban Nagy napra készültünk szeptember 27-én az intézet­ben: a hagyományos szüreti felvonulás és a bál az idén is rendhagyó volt. Történt ugyanis, hogy a kastély át­alakításakor a kivitelező vál­lalat egyik festője tett egy könnyelmű kijelentést, mi­szerint bálozik ő még a szo­ciális otthonban. Mi most sza­ván fogtuk és a májusban át­adott központi ebédlőben tar­tottuk a szüreti bált. Hetek óta lázasan készülőd­tek a betegek és dolgozók, hi­szen igazi lakodalmas zene ígérkezett. A zenekar ponto­san érkezett és a szépen fel­díszített ebédlőben olyan han­gulatot teremtett, hogy tánc­ra perdültek a betegek, hoz­zátartozók, de még a dolgo­zók is. Köszönjük a társadalmi munkaként kapott szórakozta- t-ást Márton Imrének. Márton Józsefnek. Balázs Gábornak és Márton Andrásnak. akik idejüket nem sajnálva tették "r'ejthetetlenné ezt a napot. Bertók Sándorrá igazgató fclclöfmcfrre Lapunk augusztus 29-i szá­mának Az olvasók fórumában megjelent ..Kétszer a vasút­ról” c. levelezői írás nyomán a MÁV Budapesti Igazgatósá­ga az alábbi intézkedést tette: — A vizsgálat személyi mu­lasztásokat tárt fel az 1985. augusztus 17-én, 7 óra 49 perckor a Keleti pu.-ról in­duló. Somoskőújfaluig közle­kedő gyorsvonat előkészítésé­vel kapcsolatban. A hanyag munkavégzés miatt ? dolgo­zóval szemben felelősségre vonást alkalmaztak. mely anyagi következményekkel is járt. Németh Ferenc osztályve­zető a mulasztás bekövetkez­tének indokaként azt is el­mondotta: — Sajnos, a vonatok mara­déktalan előkészítését objek­tív okok is gátolják. Közis­mertek Budapest teriilelén a munkerőgondok. A kocsitisztí­tásokra. a kocsiba történő víz- feltöltésekre a MÁV-nál igen alacsony iskolai végzettségű és képesítés nélküli szemé­lyek vállalkoznak. Hozzá kell tenni: kevés számban vannak olyanok is. akinek a munká­hoz való viszonva, munkafe­gyelme messze elmarad a vá­rakozástól. A fegyelem meg­tartása minden egyes dolgozó állandó ellenőrzését tenné in­dokolttá, ami szinte lehetet­len. Ennek ismeretében a hiányosságok megelőzése ér­dekében szigorú rendelkezést adtak ki. amely a mulasztások esetén még következetesebb felelősségre vonást jelent. Vé­gezetül köszönetét mondott szerkesztőségünknek a közér­dekű publikációért. Több lakás — szövetkezeti qonetozásban Megyénkben tizenöt lakás­szövetkezetet tartanak nyilván, jelenleg több mint 3300 lakás van a kezelésükben. Az év eddig eltelt részében 30 taná­csi és 110 OTP-társasházzal bővült állományuk, amely az év végére várhatóan eléri a három és fél ezret. A lakásszö­vetkezetek legnagyobbika a Salgótarjáni Egyesült Lakás- szövetkezet. amely 1615 lakás üzemeltetéséről, karbantartá­sáról és felújításáról gondos­kodik, állományuk az év hát­ra'évő hónapjaiban tovább nö­vekszik. minden bizonnyal megközelíti az 1800-at. B. I. Foglalkozása: juhász A mihálygergei Nyírjes- völgyben őrzi a nyájat Sipos László, a Litkei Ipoly Tsz ju­hásza. — Hallgassatok már! —szól a négy kutyára erélyesen a zöld erdészkalapot viselő iu- hászember. miközben szóba elegyedünk. — Ketten vagyunk itt a tár­sammal, Bába Györggyel. ő nemrég szerelt le a katona­ságtól. A 10 kilométerre lévő Karancskesziből járunk ide dolgozni. Nyáron motorral, té­len busszal. Napi tíz óra a munkaidőnk. Így keresetünk havonta 4500 forint, de eb­ben benne vannak a vasárna­pok és a szombatok is. Az ál­latok száma megközelíti az ezret. Munka van ezekkel, mégpedig nem is olyan ke­vés ... — De segít őrzésükben a villanypásztor. — Az csak segítene! De többször rossz, mint jó. Most serműködik — panaszolja a negyvenegy éves juhász. — Már tizenhárom éve juhászko- dom. egy ideig a karancske- szi tsz-ben voltam — Főnökeik megszokták lá­togatni a juhászokat? — Az állattenyésztési ága­zatvezető sűrűn jön. Szívügyé­nek tartja az állatállományt. — Hogyan boldogul az itt szerzett jövedelemből? — Mint általában mások. Én is építkeztem, hetvenezer forint a kölcsönöm. Kapok háztáji földet, abból 400 négy­szögöl a kaszáló, s ugyanennyi a kukoricaföld ... — Érdemes a háztájival foglalkozni? — Ügy kell bánni vele, hogy kijöjjön az ember vala­mennyire. No. rjieg dolgoznak a gyerekek is, nemcsak ma­gam vagyok a családban ke­reső. Így hát elég jól megva­gyunk. Elnézést, de húzok még vizet az állatoknak — mondja, s elköszön. Még egyszer visszapillantok a gémeskútra, s látom, hogy itatasra vonulnak a jószágok. Kocsis Ferenc Összeállította: Tóth Jolán NÖGRÁD — 1985. október 10., csütörtök 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom