Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-05 / 234. szám
A szovjet kultúra napjai Művészvenciigeink Negyedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a szovjet kultúra napjait. Az eseménynek különleges rangot ad, hogy az idén ünnepeljük hazánk felszabadulásának, valamint a fasizmus legyőzésének 40. évfordulóját, s a magyar—szovjet kulturális együttműködés is éppen négy évtizedes múltra tekinthet vissza. A fölsorolás, amely alább következik, korántsem teljes, csupán ízelítőt szeretne nyújtani a bőséges kínálatból. Kezdjük a világhírű moszkvai Nagyszínház vendégjátékával. A népszerű Bolsojt a XVIII. század második felében alapították és az operabalett műfajok otthona lett. A XIX. század végén Csajkovszkij operái és balettjei alkották a színház repertoárjának alapjait, majd a húszas-harmincas években megjelentek a Nagyszínház színpadán az orosz és külföldi klasszikusok mellett a szovjet zeneszerzők — Prokofiev, Hacsaturján, Rogyion Scsed- rin balettjei is. A moszkvai Nagyszínház balettegyüttese október 8-án és 9-én a Magyar Állami Operaházban lép a közönség elé. Sosztkovics— Grigorovics Aranykor és Glazunov—Grigorovics Rajmon- da című háromfelvonásos balettjével mutatkozik be, 14- én és 15-én pedig a győri Kisfaludy Színházban adnak koncertműsort. Még egy kitűnő szovjet együttest láthat a magyar közönség: hazánkba látogat a moszkvai Lenini Komszomoi Színház társulata is. A Komszomoi Színházat — amelyet akkor még munkásfiatalok színházának neveztek — 1927- ben alapították. Előadásait kezdetben a politikai aktualitás, a harsány plakátszerűség jellemezte. Később nagyobb gondot fordítottak az emberábrázolásra, a pszichológiára, bemutatták Ibsen. Tolsztoj, Gogol, Shakespeare műveit. A színház 1938-ban kapta mai elnevezését, s ebben az időszakban kitűnő írógárdát gyűjtött maga köré: Pago^vin, Arbuzov. Bulgakov darabiait mutatta be 1963-ban Anatol.ij Efrosz állt a LENKOM — ígv becézték a színházat — élére, majd az újabb „aranykor” Mark ZaLapozgató A szovjet irodalom újdonságai Planetáris szenvedély, Ahol a vadgyümölcs terem. Hol vagytok, régi barátok, Városi tájkép — e néhány könyveim szolgáljon figyelemfelhívásul, emlékeztetőül arra, hogy könyvkiadásunk számos maradandó értékű alkotást kínált az idén is a mai orosz prózából. A négy évé elhunyt Jurij Trifonov, aki a múlt századi és a jelenkori társadalomnak egyaránt kíméletlen őszinteségű krónikása; az alkotóereje teljében lévő és új és új kifejezési módokat kereső Jevgenyi) Jevtusenko, <aki nemcsak a prózában próbálta ki a líra után tehetséget, hanem filmrendezőként is figyelemre méltót alkotott); a már többször kimerítettnek hitt háborús tematikájú prózát ismét megújító Vjocsesz- lav Kondratyjev és a finom tollú, a nyelv és az élet árnyalatait egyaránt ismerő Georgij Szemjonov olyan alkotók, akiknek új műveit kár volna nem megismernünk. Nemcsak szerencsés véletlen, hogy rövid idő alatt több jelentős művet juttattak el hozzánk a kiadók. Az utóbbi másfél évtizedben korábbi tendenciák — lényegében az 1953—56. között újraindult irodalmi pezsgés — kiteljesedésének lehetünk tanúi. Elmélyült, felelős szemlélet, társadalomkritikai gondolkodás; eszmények illusztrálása helyett erkölcsi problémák átélése, évszázados élettapasztalatok, emberi értékek őrzése, felmutatása — a szovjet próza élvonalára ezek a vonások jellemzők. És nemcsak az orosz prózára érvényes ez: így van a szovjet irodalom egészében is. Az előző évek nagy — és indokolt — könyvsikerei után (az észt Jaan Kross naplóformát és tudatregényt remekül ötvöző történelmi regényére. A cár őrültjére gondolok, meg az utóbbi évek, sőt évtizedek talán legjelentősebb alkotására, a kirgiz Csingiz Ajtmatov oroszul írott regényére, Az évszázadnál hosszabb az a napra) látnunk kell: a szovjet irodalom maga is szinte világirodalom, különböző történelmi utakat bejárt népek sajátos arcú, sajátos mondan- dójú irodalmaiból tevődik össze. Jó, hogy a grúz történelmi regény felívelésének is tanúi lehetünk: Otar Csiladze könyvei vagy Csabua Ami- redzsibi Data Tutashia című regénye, melynek fejezeteit az Életünk című. szombathelyi folyóiratban olvashatjuk időről időre, a drámai múlttal szembenéző magatartásból születtek, megrendítő emlékezetes olvasmányok. A századunk orosz klasszikusai iránti érdeklődést is kielégítik kiadóink. Az orosz próza századeleji stiláris megújulásának izgalmas élményét n újtja Makai Imre fordítás- remeklése, Andrej Pelt) Pétére ár anak. újjáteremtesével: a szintén a felfedezés erejével hat a romániai Balogh József remek Artyem-Vesziolij-íordi- tása, a Vér áztatta Oroszország. (Az előbbiből a Nagyvilág, utóbbiból — más fordításban — a Szovjet Irodalom nyújtott korábban ízelítőt.) A sokszínűséget, a különféle hagyományok és értéktípusok megismertetését szolgálják az antológiák is. Az Európa Kiadó Örök kőbe vésve című kiadványa a régi török népek irodalmának kis tükrét adja — számos szovjet nép irodalma ebből a hagyományból nőtt ki. A Szovjet Irodalom című folyóirat két tematikus számot is jelentetett meg az idén: Válogatása finnugor népek irodalmából és Válogatás a kirgiz irodalomból címmel.. És érdekes: amit Arany János, a magyar irodalomból hiányol — naiv eposzunkat —, két, nálunk lélék- számban jóval kisebb nép folklórjában is megtalálhatjuk. Idén jutott ugyanis el hozzánk az észtek Kalevipoeg- je (Rab Zsuzsa fordításában), s a még kisebb lélekszámú, régi írásbeliséggel igen, de a forradalom előtt nagy műköltészeti hagyományokkal nem rendelkező mordvin nép Szi- jazsarja. „Tökéletesre csiszolt, gyönyörűségesen olvasmányos, mintha egy nagy költő álmodta volna” — írja a műfordító, Bede Anna a szépséges Nuja és az erős Szijazser történetéről. S, ha már nyelvrokonainkról szólunk, említenünk kell Juvan Sesztaloy Julianas rámtalált című verses - kötetét. Már csak háromezer embernek anyanyelve a many- si, melyen ez a páratlanul szén könyv íródott. És mindinkább eljut hozzánk a kárpát-ukrajnai magyar irodalom is, mely egyaránt része a szovjet és a magyar irodalomnak. Nemcsak a Sugaras utakon című antológiára gondolok, mely az 1945—85. közötti negyven év terméséből ad válogatást, s melynek minden könyvtárban ott volna a helye, hanem arra is, hogy irodalmi lapjainkban már gyakrabban olvashatók verseik, és kaptunk már ízelítőt prózaiakból is. Végső soron hát a szovjet kultúra napjai előtt ígv ösz- szegezhetünk: a Szovietunió számos nyelvterületéről rangos irodalommal lehet találkozásunk mindennap. Mi tagadás, a sematizmus korában kialakult vagy felerősödött előítéletek sokakban ma is élnek. sőt olykor örökítődnek is — olvkor nehezebb őket szétoszlatni, mint gondolnánk. Márpedig ezek maradandó, egyetemes értékeket zárhatnak el előlünk Wintermantel István harov nevéhez kapcsolódik. Az ő művészeti vezetése alatt a színház visszanyúl a kezdeti időszak bátor, agitativ stílusához, de ugyanakkor előadásait a magas művészi színvonal, a mély emberábrázolás is jellemzi. A Komszomoi Színház három produkcióval érkezik hazánkba. Bemutatják a nemcsak Moszkvában, de Párizsban is nagy sikert adatott Juno és Avoszt című Ribnyikov— Voznveszenszkij rockoperát, melyet a Fővárosi Operett Színház Remény címmel tart műsorán; láthatjuk' Vis- nvevszkij nagyhatású drámáját, az Optimista tragédiát, valamint Zaharov és Csernyin művét, melvnek címe A kísérlet folytatódik. A LENKOM művészei a Nemzeti Színházban és a debreceni Csokonai Színházban lépnek a közönség elé. A szovjet zenei élet számos reprezentánsa is ellátogat Magyarországra. Október 8-án a Magyar Állami Hangverseny- zenekar zeneakadémiai koncertjét Vaszilij Szinaiszkij. a fiatal művésznemzedék egvik jelentős egyénisége vezényli. ■ Közreműködik Liana Isza- kadze hegedűművésznő. aki csodagyerekként indult, hároméves korában dalokat komponált, tízévesen már sikerrel lépett a oódiumra. hegedűsként, később bejárta a világot Japántól Mexikóig Ugvanrsak világiárók a moszkvai kamarakórus tagiai is. ak;k Debrecenben és Komáromban adnak koncertet; Szegeden és a Pesti Vigadóban szerepel Vlagyimir Kraj- nyev zongoraművész, de szólhatnánk még a moszkvai Virtuózok kamarazenekar és a barokk régizenei kamara- együttes szerepléséről is. Bár a zene alkotja a kulturális napok gerincét, nem hagyhatjuk említés nélkül a rendkívül gazd lg filmajánlatot sem: a Szovjetunió után elsőként nálunk mutatják be Elem Klimov Jöjj és láss című fesztiváldíjas alkotását, valamint Hucijev Utószó című filmjét. Kitűnő ki állító sok xt Is nyitnak ebben az időszakban: a Szépművészeti Múzeumban az orosz és szovjet festészet legkiválóbb alkotásaiból láthatnak válogatást a képzőművészet kedvelői, s ugyanott nyitják meg a Szkíták aranya című tárlatot is. amelyen a leningrádi Ermitázs gyűjteményéhez tartozó 130 remekmű az eurázsiai sztyeppék művészetét mutatja be. Színvonalas és gazdag a kínálat, amely az idgi szovjet kultúra napjait jellemzi. Moszkvában a Novogyevi- csij-kolostor temetőjében különös módon nem az elmúlásra, hanem az életre gondol az ember. Bástyákkal ékes fal veszi körül e pantheont, amely a Kreml tövében húzódó nekrapolisz után a legjelentősebb Moszkvában, s ahol az orosz és szovjet irodalom, a művészetek, a tudomány, a társadalmi élet kiemelkedő egyéniségei nyugszanak. írók, költők emléke előtti tisztelgésre jöttem ide a finom jég- h .rtyával borított kis tócsákat villogtató, fagyott fövenynyel kerített parcellák közé. Kora tavaszi délután van, még heves hózápor is végigsöpör a fák között, ahol felhőként hullámzik át egy varjúcsapat és muzsikál a szél. Nem vagyok egyedül. A síremlékeken a világirodalomból ismert nevek, Majakovszkij. Alekszandr Fagyejev, Nyikolaj Osztrovsz- kij, a kettes parcellában egymás mellett Gogol és Csehov, kicsit távolabb Alekszej Tolsztoj, itt nyugszik Kazakevics, a kányafa alatt Suksin, sírján állandóan friss virághalom,' és- még annyian, akiknek művészete az irodalmi tudat része. A leningrádi Alekszandr Nyevszkij-kolostor régi nekra- poliszában ugyancsak az irodalom-, a zene- és a művészettörténet nagyságainak emléke, s tovább élő műve előtt tiszteleghetünk. Nincs egyedül Bényi László rajza SZÁMÚIL MARSAK Súlymértékek Írók kocsik szerinti súlyát méregették egy társaságban. Lángésznek a hosszú ZIL-t adták, szimpla író ül Pobjedában. S akinek csak csöpp hír jutott, s dicséretek nem koszor-úzzák, az vesz magának Moszkvicsot. Vagy gyalog jár. Ahogy Csehov járt. A lírai epigrammákból Vékonyka nyírfa, kis nyírfa-kamasz, gyönyörködik magában áprilisban, hol tükröződik kék ég és tavasz: tócsák tükrében a keréknyomokban. ☆ Sok könyv került ki a kezem közül, elrepültek, mint megriadt madárraj. Én meg csak itt, maradtam egyedül egy könyv meg nem írt végső oldalával. ☆ Bármily virágos szavatok, gyorsan hervad a szóvirágkert. A csupasz igazság meg hogy ragyog! Akár a kard, mely rozsdát sosem ismert! Szokolay Károly fordításai Jegyzet egy szál virágról az ember azért sem, mert a nekrapoliszok útjait állandóan járják az emlékezők, hallgatva a fák zúgását, vagy éppen a közeli Néva hangját. Természetes, a pantheonok- ból sem hiányzik a virág, az évszakok megtermik pompás ékességüket, hogy örülhessen, emlékezhessen és tiszteleghessen általuk is az ember. És bár, mindez csak a tisztelgés külső jele, kifejezi a lényeget, hogy a szellem, a művészet tovább él az időben, termékenyít és erőt ad, bármennyire esendő is létrehozója, az ember. Egy-egv szál virággal, vagy éppen dús csokorral nemcsak a pantheonokban találkoztam az évek során. írók, költők szobrainak talapzatán is mindenütt és mindenkor ott van a virág Baltitól a Fekete-tengerig. az ukrán tájaktól a szibériai térségekig. Ott van a régi Carszkoje Szeloban, a mai Puskinban a költő szobra mellett a pádon. Ott illatozik a nemes szépségű Pus- kin-emlékműnél a szibériai város, Kemerovo intim zugában, vagy éppen a Krímben, amikor Bahcsiszerájt belepi hóval a december. A „könnyek kútján” akkor is ott a két rózsaszál, egy piros és egy fehér. A kutat 1764-ben Omer perzsa mester építette Krim- Girej kán kedvenc felesége emlékére. „Szerelem az élet vize, hoztam neked két rózsaszálat. Szeretlek, el nem fogy sose költői könnyed, folyton árad” — írta Puskin A bati- csiszeráji palota szökőkúíjához című versében. A szökőkút könnyező szeme alatt Puskin emlékére mindig frissen cserélik a rózsákat. A köny- nyek — a kút vize — esep- penként hullanak a márvány- kelyhekbe, jelképezve a bánat áradását és apadását. Hányán megállnak a kút előtt — köztük költők egész sora —, hogy megkérdezzék időről időre, miként annak idején Puskin is, „mi volt itt egykoron”? Mit jelentene Bahcsiszeráj Puskin nélkül? De mit jelentene a hajdani Pétervár Dosztojevszkij, vagy éppen Andrej Belij és Alekszej Tolsztoj nélkül? Hiszen — persze —szép önmagában is, amikor Leningrádban estefelé halványkék köd lepi meg az utcákat, a megáradt Néva tükrének szürkéié elmélyül, s mintha lebegni kezdenének a hidpk ívei. Csakhogy, mennyivel több és távlatosabb ez a hétköznapi „titokzatosság”, ha ismert regényhősök lépnek ki a ködből képzeletünkben. Mennyivel lé- lekgazdagítóbb, ha tudjuk, Alekszej Tolsztoj a Golgotában például egyenesen a sátánra gondolt hasonló hangulatban, amikor azt írta mindjárt a hatalmas regényfolyam elején-: „Szemtanúk látták, amint a Vasziljevszkij-sziget egyik utcáján végigkocsizott az ördög”. Én egy tavaszi estén éppen az űrhajósok napja tiszteletére rendezett tűzijátékban gyönyörköd tern a Néva partján, amikor a víz sötét tükrén fölragyogtak 4 Vasziljevszkij-sziget oszlopai s kicsit arréb a Péter-Pál- erőd katedrálisának aranyló tűtornya. Hát persze, hogy Alekszej Tolsztoj hajdani ördögére gondoltam egy pillanatra. És még mi mindenre gondolhat az ember, ha egy-egf szál virágot lát az írók, költők szobrán. Hiszen az a virág nem az ércnek nem a kőnek szól. Tóth Elemér NÓGRÁD — 1985- október 5„ szombat
