Nógrád, 1985. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-19 / 246. szám
Tihanyi Lajos emlékezete Száz esztendeje, 1885. október 19_én született Tihonyi Lajos Budapesten, 1938-ban hunyt el Párizsban. Ez a két város meghatározta életművet, ugyanis ízig-v.érig a magyar festészet megújításán fáradozott, a Párizsban érzékelhető új törekvések alapján. A Nyolcak festőcsoport egyik legtalányosabb, máig teljesen meg nem ismert alakja Tihanyi Lajos. Sorsát meghatározza az a» tény, hogy nein-,en beszélt és erősen ho',á;sérült volt, mely eleve zár<ózottá és magányossá tette. A rámért egyedüllét azonban előnyt is jelentett a festői minőséget illetően, állandó elmélyülésre késztette. Témavilága szűkebb Czigány Dezső, Kernstok Károly, Pór Bertalan, Berény Róbert motívumaimat, annál erőteljesebb viszont megoldásaiban. Mértéke lett a portrófestésnek, erről tanúskodik remekbe szabott portréja 1915-ben Fülep Lajosról, 1918-ban Kassák Lajosról, melynek mintegy koronája az 1920- ban festett önarckép. Két forrása: Cézanne és Kokoschka művészete, így jutott el a kubiz- mushoz, mely nem száműzte a látványt, de továbbmutatott a Nyolcak törekvésein, és sürgette az aktivizmust. Kassák köréhez tartozott, pontosabbon mindig kizárólagosan önmagához. Kassák írta róla: „Munkássága két részre tagozódik. Egyikben a dombok és lankák között tömbökbe osztott, széles formákkal tagolt földszagú és nedvdús színekkel érzékeltetett tájak, architektonikusain komponált csendéletek, másikbán a lélek mély rejtelmeit tükröző, átható karakterérzékkel szerkesztett portrék tartoznak. Nem volt túlságosan termékeny, minden munkáján meglátszik a belső vívódások nyoma, de ahol elérte a maga elé kitűzött célt, ott élete- sen szépet, különösen egyénit alkotott." Kassák szavai pontos igazságot tükröznek egy igaz emberről, igaz művészről, Tihanyi Lajosról, akinek most születik meg igazán utókora. Azután, hogy íróportréiból 1972-ben a Petőfi Irodalmi Múzeum" rendezett kiállítást. Gyűjteményes tárlata 1973-ban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában. S bár Dévényi Iván pompás monográfiát írt Tihanyiról 1968-ban, sok még crz adósságunk valóban rejtelmes és tiszta értékeket felvonultató életművével kapcsolatosan. A mű kész, jórészt a művészettörténeti leltár is elkészült, csupán a közönségre vár a feladat, hogy kincseit birtokba vegye. Losonci Miklós Magas színvonal, kiemelkedő tehetségek Á Pablo Casais-gordonk a versenyről X résztvevők számát, s különös felkészültségük kivételesen magas színvonalát tekintve az idén ismét bebizonyosodott, hogy a budapesti nemzetközi zenei versenyek sorában Pablo Casals nevét viselő gordonkaversenyeknek igen tekintélyes rangjuk van a vüág- ban. Budapesten Í963 óta rendeznek rendszeresen a világhírű előadóművészről és iskolateremtő pedagógusról elnevezett versenyt a cselló ifjú művészei számára. A magyar zenei élet, a verseny szerveződ és mecénásai részére igen nagy megtiszteltetés vo.lt annak idején, hogy a név felvételéhez a mester személyesen járult hozzá. Casals kivételes támogatása, gesztusa sokat jelentett az immár ötödik aJ- tetommal életre hívott művészi vetélkedő hírének. A legjelentősebb zeneakadémiák és egyetemek zenei tanszakai, vagyis a csellóoktatásban különösen fontos műhelyek küldték el növendékeiket Budapestre, egyebek közt a moszkvai Csajkovszkij konzervatórium, a New lorfc-i Juülard Schottel oí Music, a bloomingtoni Indiana University, a párizsi Conservatory, a londoni Royal Academy of Music, továbbá a Helsinkiben, Stockholmban, Prágában, Colo- gnteban működő iskolák. Az idei Pablo Casals nemzetközi gordonkaversenyre négy kontinens huszonnégy országából 130 versenyző jelentkezett, közülük hetvenötén érkeztek meg és vettek részt a versenyen. A zsűri elnöke a nagy tekintélyű magyar gordonkaművész. Banda Ede volt, mellette Karsson Ola, Palm Siegfried, Daniel Shafran, Vec- tomov Alexander, Mező László és Onczay Csaba foglalt helyet. A külföldről érkezett megfigyelők egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a budapesti verseny rangja és színvonala a moszkvai Csajkovszkij- versenyével vetekszik. Megállapították, hogy a Casals nevét viselő gordonkaverseny az elmúlt évtizedek alatt olyan fontos fórummá vált. amelyről tárgyilagos áttekintés nyerhető a világban folyó csellóoktatás jelenlegi módszertani, stílusbeli kérdésemül. Ugyanakkor megfigyelhetők a hangszer művészeinek újonnan felnövő nemzedékében bizonyos közös művészi jegyek, örvendetes természetességgel nyúlnak például a fiatal csellisták a kortárs kompozíciókhoz, sőt tiszteletre méltó autentikussággal szólaltatják meg a mai magyar zeneszerzők műveit is. A kivételesen magas színvonal miatt a középdöntőbe több versenyző került be a tervezettnél. Hasonlóképp közel kétszer annyi résztvevő jutott a döntőbe, mint amennyit a rendezők terveztek. Az idei Pablo Casals-gor- donkaversenyt a kimagasló tehetségű 23 éves svéd Tor- leif Thedéen nyerte, aki a Swedish Radio Schooll of Music iskolában tanul és Frans Helnaerson növendéke. Torieif főként a döntőben szerepelt olyan sikerrel, hogy győzelme szinte kétségtelen volt. Három második díjat adott ki a zsűri. Ezeket az ugyancsak feltűnő tehetségű amerikai versenyző, Cho Young Chang, valamint a magyar Kertész Ottó és a szovjet Murarijan Lewao Szinyei Merse Pál képei Szécsényben Részlet Szinyei Merse Pál em lékkiállításáról Szinyei Merse Pál emlék- kiállítását nyitották meg a múzeumi és műemléki hónap alkalmából a szécsényi Kubi- nyi Ferenc Múzeumban, ahol a Magyar Nemzeti Galéria 1977 óta rendez kiállításokat. A mindig nagy figyelmet keltő évenkénti bemutatók témáját kezdetben a festészeti műfajok jelentették (tájkép, csendélet, arckép, életkép, történelmi ábrázolások), a későbbiekben a múlt század jelentős festőinek életműveiből mutattak be gazdag válogatást. Így került sor korábban Benczúr Gyula, idén pedig Szinyei Merse Pál emlékkiállítására. Dr. Szinyei Merse Anna, akinek invenciózus rendezésében láthatjuk ezt a kiállítást Szécsényben, megjegyzi, bár Szinyei Mersét távolról sem fűzi annyi szál Nógrádihoz, mint a dolányi — ma benczúrfalvai — temetőben nyugvó festötársát. azért említést érdemel például az, hogy Mikszáth Kálmán legkedvesebb festője volt. A hor- pácsi Mikszáth-kúriában most is ott van a falon a festő egyik késői alkotása. A magyar festészettörténet kiemelkedő alakjáról az érdeklődő közönség rendelkezik ugyan tájékozottsággal, főként azonban csak a főműveket ismeri. Miként dr. Szinyei Merse Anna írja: „Szi- nyeit elsősorban a Majális, a Lilaruhás nő festőiéként ismeri a közönség. Főművei a Galéria állandó kiállítását díszítik. így — már csak ez okból ts — ezúttal a ritkábban látható festmények közül válogattunk. Jó néhány olyan kép kerül a falakra, melyeket évtizedek óta nem láthattak még a Budavári Palotába látogató érdeklődők sem, más képek meg hazai vagy külföldi bemutatókat követő rövid pihenésük után keltek újra útra.” Minderre valóban érdemes utalni a szécsényi emlékkiállítás kapcsán, nehogy a főműveket keresve — s azokat itt nem találva — megfeledkezzünk arról, hogy ugyanakkor az életműről igen szép keresztmetszetet kapunk. Az új magyar festőművészet alakulásának egyik jellemzője a múlt században, hogy az impresszionizmust nem importból ismerte meg. hanem hazai termésből. Ez még akkor is figyelmet keltő Európának ezen a tájékán, ha tudjuk, saját impresszionizmusunk nem terebélyesedett nagy mozgalommá, legnagyobb eredményét a hazai követők annak idején nem vették észre, így ők is inkább a francia művészethez csatlakoztak. A művészettörténeti tény azonban tény marad, s ezt a tettet egyetlen művésznek, Szinyei Merse Pálnak (1845—1920.) köszönhetők. „Neki köszönhető első ízben, hogy az új magyar festészet nemzetközien aktuális problémát vetett fel, s azt meg is oldotta” — írta Genthon István. Ez a művészettörténeti jelentőségű mű a Majális, 1873-ból. Szinyei életében és pályájának alakulásában több a váratlan fordulat. Ismert például München jelentősége festészetében, hirtelen távozásai azonban felvidéki szülőföldjére, Sáros megyébe gyakran érthetetlenek. Nagy alkotói szünetek többször is megszakították munkásságát, festői pályáját nem is egyszer kezdte szinte újra. Különös előzmények, sikerek és hallgatások után született meg az új magyar festészet egyik legfontosabb műve, a Majális is. Előzményéi közé tartozott például a Szerelmespár szép sikere, amelyet vidéki eltemetkezése követ. Ez az alkotás impresszionista képként él a köztudatban, stí- lustörténetileg azonban nem tisztán impresszionista kép. Kétségtelen viszont, hogy a plein-air- pompás kiteljesedése, s ha nem is oldódik fel a fényzuhatagban, hatalmas lépésnek számít az impresz- szionizmushoz vezető úton, annak “egyik első műve. A fő mű müncheni és bécsi sikertelensége után ismét hazautazott, s keveset festett. Voltak ugyan időleges fellob- banásai, például 1878—1884 között. Innen származik több, a szécsényi kiállításon is látható kép, köztük az egyik legszebb is, a Léghajó, önbizalma azonban megtört, s csak 1894-ben tért vissza alkotóereje. Későbbi sikerei kibékítették sorsával. Szécsényben e késői korszak számos képe szerepel, napsütéses tájak, a Felvidék meghitt, hangulata, parkrész- letek, színvázlatok. A kiállítás jelentősége abban van, hogy áttekintést ad Szinyei Merse Pál nályáiáról. A főművekhez képest kisebb jelentőségű alkotások sora az előbbiek megértését és értékelését is segíti. Ráadásul, ezeket a műveket ilyen nagy számban és koncepciózus rendezésben ritkán látni, öröm, hogy erre most Szécsényben lehetőség nyílik. A kiállítás ebben az évben várja az érdeklődőket. Torieif Thedéen, az első díjas művész nyerte. Végül a két harmadik díjas versenyző: Jaffé Ramon (Német Szövetségi Köztársaság) és Figueroa Rafael (Amerikai Egyesült Államok). Az első“ díjas Torieif Thedéent hamarosan ismét hallhatjuk hazánkban. A márciusi tavaszi fesztiválon lép fel legközelebb, majd májusban koncertet ad a Budapest Kongresszusi Központban, 1987-ben pedig a MÁV szimfonikusokkal hangversenyezik, ezen kívül meghívást kapott Kecskemétre, valamint a soproni ünnepi hetekre. A legjobban szereplő magyar versenyző számára kiírt külön- díj fejében Kertész Ottó, Mező László növendéke, a jövő év őszén kubai hang- uersenytaörútra indul.. Sznmory György Csorba Győző: Népdalvariáció Kalapom szememre vágom, múlik, hervad ifjúságom, ne is lássam. Megszakad a szép szó bennem. alig fordul dalra nyelvem, — hol hibáztam? — Addsza, pajtás, a vasvesszőt, hadd verem meg a temetőt, nyíljon már ki, fogadjon be mindörökre! — ö, ne bántsd te ott azokat a mohosult sírhalmokat, várj sorodra! Nem nyugvás a sír nyugalma, az a romlás birodalma. Vége-hossza nincsen ott a pusztulásnak. S úgy is elér a gyalázat majd, ha innét rendre egyszer odafekszel. — Keress addig nyugtot másban: ilyen-olyan földi lázban, szerelemben. Több az élet, mim az ének, ők a bölcsek, akik élnek, né feledd el. Szíved verd meg vasvesszővel, ne kezdjen a temetővel, inkább az éneket vessze, azt eressze! Gergely Sándor: Kodály Mint feszül szívemre a ritmus íve Mint zendül lelkem szelíd lázadásra Már nem én hallgatok ö hallgat engem S bennem a kín virága hervadoz SZEMENDREY ISTVÁN: A macska Mint váltólázas nyugtalanság, döbbent csöndben megfeszül. S vágy-vákuumú lapulásból, térbe szökken remekül. A kihasított mozdulatát, — megtöri a pillanat __ A végzet hátán ringatódzik, fényt habzsoló éj alatt. Az ősi vágyát visszafojtva, — sündörögve rádremeg, Majd csillagvirágokat szikráz... Kecsesség és rettenet. És elnyúlik a pamlagodon, Te lettél a menedék. Majd ragadozó lépteivel, agyad titkaiba lép. Tihanyi Lajos: Család
