Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-07 / 210. szám

* í , A szép Supergirl A jövő ablakai Sci-fi filmek divatja r Irodalomban, képzőművé­szetben, filmben egyre na­gyobb helyet foglal el a Science fiction Méghozzá nem is újkeletűen, hisz’ a világ­irodalom, s az egyetemes képzőművészet számos példát mutat rá. Bár nagy részük — ezt el kell ismerni — in­kább fantasztikus, mint tu­dományos. Nem ezekkel aka­rok most foglalkozni, inkább az utóbbi évek filmművésze­tében — filmgyártásában — sűrűn felbukkanó sci-fikkel. Nem megyek vissza Wells A láthatatlan emberéig. Az idő ablakait is csak azért emlí­tem, mert magyar példa. 1969-ben rendezte Kuczka Peter írásából Fejér Tamás, nemzetközi szereposztással. Gábor Miklós és Darvas Iván mellett a bolgár Ivan Ando- bov, a lengyel Krystyna Mi- kolajewska és az NDK-beli Heidemarie Wenzel (a tévé­ben futott: A halál archívu­ma című sorozat egyik sze­replője) játszották. Majmok bolygója, Fahren­heit 451, Harmadik típusú ta­lálkozások, Csillagok háború­ja, E. T., A nyolcadik utas: a halál, a Solaris, a Sztalker, Robotokkal a Satumus körűi — néhány cím a nálunk is ismert nyugati és keleti pro­dukciókból. A siker újabb és újabb sci- fik készítésére ösztönzi a producereket, hisz’ busás pro­fittal kecsegtetnek. Lucas, Spielberg milliomos lett. Gyakran az első alkotás vi­tatott színvonalát sem érik el’ a folytatások, de úgy látszik, ez sem veszi el a vállalko­zókedvet, A Csillagok há­borúját követte A biroda­lom visszavág, a Supermant a Supermanek és a Super- girl, legutóbb a 2001 — űr- odisszeia folytatása készült eV; 2010 — az év, amelyben felvettük a kapcsolatot cím­mel. Nem sokka] korábban jelent meg nálunk a 2010 könyvalakban, Ebből készült a filmváltozat, Arthur C. Clarke nagy sikerű regényé­ből írta, rendezte és fényké­pezte Peter Hvaims, aki a fő_ szerepet az Oscar-díjas Roy Schneiderre bízta. Hyams sze­rényen így nyilatkozott: Kubrick filmje, a 2001 és az én 2010-em között majd­nem 20 év telt el. Változtak az idők, változott a mozi, és az én filmem lényegesen kü­lönbözik az első résztől. Kub­rick zseni, céltalan lett vol­na őt utánozni.” A főszereplő Roy Schnei­der mellett a produkciónak több más Oscar-díjas közre­működője volt, így Richard Edlung, aki a különleges ef­fektusok felelőse és David Shire zeneszerző. Miközben e sorokat papír­ra vetettem, megérkeztek a friss külföldi lapok, amelyek bizonyítják, hogy a sci-fi ára­dat tovább hömpölyög. Elké­szült a Superman és a Csil­lagok háborúja negyedik ré­sze, a 2029-ben játszódó Ter­minator, a Starfight és a Buckaroo. Miről szólnak általában ezek a művek? Van-e értel­mes élet földünkön kívül ? Ha igen, hogyan történik ve­lük a találkozás? Hogyan pusztítja el magát az embe­riség, hacsak...? Földön túli rossz és jó erők harcáról ér­tünk vagy ellenünk. Hová vezethet a tudomány fejlő­dése? Stb., stb. És hogyan szólnak? Filo­zofikusan vagy meseszerűen, színvonalasan vagy gyatrán. Uszítva vagy a békés egymás mellett élést sugallva. Pél­dául a 2010-ben amerikai és szovjet asztronauták indulnak közös akcióra. Azt olvastam valahol, hogy a sci-fi a legoptimistább mi- faj, hisz abban, hogy az em­beriség nem pusztítja el ön­magát, lesz jövő évezred is. És a műfaj kedvelői? Azt hiszem, kíváncsi emberek va­gyunk. Ha már az élet, véges, legalább a végtelen fantázia termékeiben próbáljuk meg­sejteni, mi lesz. amikor mi már nem leszünk. Erdős Márta Szélárnyékban a szobrászművészet? Beszélgetés Várady Sándor szobrászművésszel Olykor az az érzése támad az embernek, hogy ezek­ben az években szélárnyékban vitorláznak a szobrászok. A néhány gyakrabban hallható néven kívül nincsenek kiugró egyéniségek. Tehetségtelenebbek1 volnának az utódok, vagy csupán a lehetőségeik szerényebbek? Ne­tán a mondanivalójuknak nem találnak megfelelő ki­fejezési formát? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Várady Sándor szobrászművésszel, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége szobrászszakosztályának titká­rával. — Aligha hiszem, hogy holmi tilalomfák akadályoz­nák a mai magyar szobrász- művészet fejlődését — kezd­te Várady Sándor. — A hely­zet az önkifejezés szempont­jából kedvező, mert nálunk létező jog a művészi szabad­ság. A szakma egyenesen meg is követeld a művészektől az önállóságot, a sajátos kife­jezési módot. Viták és sza­bad kísérletek folynak a mű­vészeti életben, s születnek egészen bátor alkotások. Saj­nos, az ötvenes évek norma- rendszerének a sokkját ne­héz kiheverni. Köztudomá­sú, hogy akkor a művészet célja a közérthetőség, a di­rekt politikai mondanivaló volt. Talán ennek ellenhatá­saként született meg az el­múlt húsz évben jó néhány olyan mű, amelynek nincs meg a közönsége. Sokan el­felejtik, hogy a művészetnek a megértés csak az egyik ol­dala; legalább olyan- fontos az akkumuláció, a belső fel- töltődés. ■— Elmondható-e a mai magyar szobrászművészet­ről, hogy van sajátos arca, mással össze nem cserél­hető karaktere? Van-e ne­künk nemzeti szobrásza­tun k? — Ez nehéz kérdés. Mit jelent az, hogy ,,nemzeti szobrászat”? Gondolom, olyas­mire céloz, ami Medgyessy Ferencre és körére volt jel­lemző a század első évtize­deiben, a népi ihletésű mű­vészet, a népi Írókéhoz közel álló gondolkodásmód. Nos, ha így érti, Medgyessy után is­kolateremtő nagy egyéniség­gel már nem találkozunk a magyar szobrászatban. So­kan a hatása alá kerültek — kijártam hozzá magam is—, egyebek között olyanok is, akik egyébként nem értettek egyet a gondolatvilágával. Medgyessy úgy akart fogal­mazni, hogy a néző magyar szobrot lásson, ne Rod int és Maillolt. Érdekes, hogy en­nek ellenére — vagy talán ezért — éppen Maillol fi­gyelt fel rá, s kapott ezután Grand Prix-t az 1930-as pá­rizsi világkiállításon... Ma is vannak nagy szobrászegyéni­ségek. de már nem iskolate­remtő erejűek. S a feladatok arányában ma is vissza­visszanyúlunk Medgyessy- hez, ami persze nem szégyen. Éppen ő volt az, aki kijelen­tette: „Mindenkinek volt ap­ja”. Vagyis: kultúra csak a dolgok egymásra épülésével, az előző generációk tapaszta­latainak figyelembevételével létezhet... Régen, a művész­telepeken biztosított volt a folyamatosság. Az egy kör­höz tartozók hasonlóan gon­dolkodtak, s ez bizonyos faj­ta biztonságérzetet adott. A tereket saját szempontú szob­raikkal és épületeikkel töltöt­ték be. A „szocreál” szétdűl. ta a régi telepeket. Az egyé­ni hangokat nem tudta el­nyomni, a hamu alatt izzott a parázs, de egységes csopor­tok már nem alakultak ki. Teljesen újjászületett az utób­bi húsz évben a magyar kép­zőművészet, s ma általános érvénnyel elmondhatjuk, hogy a szakma jó átlagszínvona­lon dolgozik. A szobrászmű­vészetet két nagy veszély fe­nyegeti: a túlzásra való haj­lam és a sietség, a kiérlelet- lenség. — Megmagyarázná ezt egy kicsit bővebben? — Most a nonfiguratív az úr, s ez a tábor hallani sem akar a figuralistákról, azok értékeiről. És nem ez az egyetlen „izmus”, amely a tolerancia minden jele nél­kül magának vindikálja a művészet babérkoszorúját. So­hasem vezet jóra, ha egy-egy irányzat ki akarja sajátítani magának a közönség ízlését. Másrészt az embereket ma borzasztóan hajtja az idő: új­ra és újra bizonyítani kell, ki­állításon szerepelni, lehető­leg minél többet és minél ha­marabb. Ez a sietség nem kedvez az elmélyült munká­nak, az igazán kiérlelt alko­tásoknak. Kétségtelen, hogy a sikeres, avagy sikertelen munka mindig is egzisztencL ális kérdés volt a szabad­foglalkozású művészek szá­mára, de régebben ez vala­hogy másként „manifesztáló­dott”, mint manapság Ré- gente a kávéházak voltak a legjelentősebb színterei a mű­vészeti életnek. Egy-egy nagy művész köré gyűlni rangot jelentett, s tőle még az igaz. ságtalan kritikát is könnyeb­ben elviselte az ember. Ma ilyen kávéházi csoportosulá­sok nincsenek. Többszörösen fontos szerep hárul tehát a szövetségre, a szakosztályok­ra. Nekünk kell fórumot biz. tosítanunk a vitáknak, az érdekcsatározásoknak. Más ez természetesen, mint egy ká­véházi törzsasztal, de hát vál­toznak az idők. — A gazdasági „jégkor­szak” hogyan érinti a szob­rásztársadalmat ? — Tapasztalataink szerint a művészek úgy védekeznek, hogy alkotóközösségekbe tö­mörülnek. Legalábbis ez az egyik, gyakori útja a véde­kezésnek. Termelőszövetke­zetek történetét festik meg díszes albumokban, összehan­golják az eladásokat, vevő­kört toboroznak. Az állami támogatás csökkenése, az ál­lami megrendelések elenyésző száma azokat érinti a leg­érzékenyebben, akik koráb­ban az úgynevezett beruhá- aásos munkákból éltek. Most, a felszabadulás 40. évforduló, jára szaporodtak ugyan a megrendelések, de tartós ja­vulásra nem lehet számitani. Folyamatosan emelkednek az anyagárak, a műterembérek, az energiaköltségek. A kivi­telezés költségei fölemésztik a honoráriumot. — Ha a gazdasági ténye­zők ennyire meghatározzák a művészek lehetőségeit, indokolt-e még művészi szabadságról beszélni? — Ez a kérdés bennem >s többször megfogalmazódott. Különösen azután, hogy az egykor az abszolút szabadsá­got jelentő szimpóziumok is anyagi okok következtében indultak hanyatlásnak. A szimpóziumi ösztöndíj ma olyan kevés, hogy aligha en­gedheti meg magának egy családos szobrász a több hó­napos részvételt. Havi három­ezer forintból nem lehet el­tartani a gyerekeket, kifizet­ni az otthoni műhely rezsi­jét... Igen súlyos gondnak tartom, hogy a mai gazdasá­gi szabályozók egy kalap alá veszik a képzőművészeket a szórakoztatóipar alkalmazot­taival. Művész — művész... Alapvetően kellene megvál­toztatni ezt a szemléletet, s akkor talán megnyugodna a szakma, amely most a fel- bolydult méhkashoz hasonlít­ható. S még valami: le kelle- ne szokni arról, hogy min­dig a művész adakozzon, ő legyen nagyvonalú. Szobrok kellenek egy szabadtéri nagy- rendezvényhez? Kérjük a kö­veket, lehetőleg azonnal, 9 ingyen! Aztán az ünnepek után a művész futkoshat, hogy egyáltalán visszakapja a szobrait. Konkrét példákat tudnék felsorolni az ilyen szervezésre. — ön milyen kiutat lát ebből a helyzetből? — Csak a magam nevében, és a magam posztjáról nyi- latkozhatom. Nagyon sok kö­rülöttünk a sértett, csalódott művész. Vissza kell szerez­nünk a szövetség tekintélyét, s vissza kell szereznünk eze­ket az embereket. Havasi János Hiányt pótol honismereti irodalmunkban Könyvsorozat Magyarország megyéiről Egyre többen szeretnék megismerni szülőföldjüket, s a kört bővítve, hazájukat. Ezt a korjelenséget aknázta ki a Kossuth Könyvkiadó, amikor tervbe vette és meg­indította a Magyarország me­gyéit bemutató könyvsoroza­tát, amely ízelítőt ad egy-egy megye jelenlegi életének min­den területéről. A Gyenes László szerkesztette, eddig tíz megyét bemutató sorozat egységes, a kötetek azonos felépítésűek, jóllehet a rész­letkidolgozásban eltérések is vannak. Ez természetes, mert minden könyvet más, általá­ban ott lakó szakemberekből álló alkotóközösség írt. Az A/5 formátumú példányok terjedelme változó. Nem érik el, vagy csak esetenként á 200 oldalt. Ez meglepő, mert úgy tűnik, hogy a szerzők az egyes köteteknél nem hasz­nálták ki a megengedett ter­jedelem adta lehetőségeket. Nehéz elhinni, hogy Veszp­rém megyéről csak 148 ol­dalt, Békésről csupán 155 ol­dalt lehetett közreadni ak­kor, amikor ugyanebben a sorozatban Komárom és Gvőr-Sopron megye szerzői 202—?02 oldalra kaptak le­hetőséget. Minden kötet a megve földrajzi leírásával kezdődik. Furcsa, hogy a Baranya- és Veszprém-kötetben sem a földrajzi ismertetésnél, sem 1 a közigazgatás bemutatásá­nál nincs térkép, s a Békés­kötet térkepén csak a váro­sok neve olvasható. Mintha Magyarországon még soha ilyen jellegű munka nem ké­szült volna, teljesen új ösvé­nyen kellene járni! Holott kitűnő hazai példaképek van­nak ebben a műfajban, mint a Borovszky Samu által szer­kesztett Magyarország vár­megyéi és városai sorozat, vagy hazánk műemléki to­pográfiájának néhány, eddig napvilágot látott kötete. A következő fejezet címe: Történelmi-társadalmi viszo­nyok. Ez a fejezet minden kötetben a megye történetét foglalja össze s ezért jobban fedi a tartalmat a Gvőr-Sop- ron-kötet, „A megye történe­te” fejezetcím a többiben ta­lálható „Történelmi-társadal­mi viszonyok”-nál. A Győr- Sopron-kötet következő feje­zetcíme is jobb és szebb, mint a többieké: „Településszerke­zet, közigazgatás, népesség”, szemben a „Településviszo- nyok’Lkal, amelyhez a köz- igazgatás és a népesség is­mertetése kapcsolódik. (Mel­lesleg, a mai magyar jog­rendszer közigazgatás helyett az államigazgatás fogalmat használja.) Érdemes összehasonlítani, hogy az egyes megyék mi­lyen terjedelemben tárgyal­ják történetüket. A legbőveb­ben — 47 oldalon — Kornál rom (igaz, hogy a népesség alakulásával együtt), a leg­szűkszavúbban — 16 oldalon — Veszprém, ugyancsak a népességgel együtt. A többié e határok között mozog, ami érthetetlen még akkor is, ha a kiadó csak a megyék je­lenlegi életének bemutatásá­ra összpontosította figyel­mét. A már említett Bo- rovszky-féle sorozat is a me­gyék akkori állapotának fel- térképezését tekintette céljá­nak, mégis például a Nógrád vármegyét leíró, 1911-ben ki­adott kötetben, a vármegye története 246 oldal, míg a mostani l^'rád-kötetben mindössze 20 oldal, a felénél is kisebb alakú könyvben. Az 1935-ben megjelent Jász— Nagykun—Szolnok vármegye múltja és jelene című mo­nográfiában 149 oldalon ol­vasható a megye története, a Szolnokban pedig 24 olda­lon ... ­A legterjedelmesebb feje­zet minden könyvben a gaz­dasági viszonyokat mutatja be. Túlzás nélkül állítható, hogy ezek a sorozat legszeb­ben kimunkált részei. A politikai és társadalmi szervezetek, a művelődés- ügyet, a tudományos életet, az egészségügyet, a megyei testnevelést és sportot tár­gyaló fejezetek ismét szűk­szavúbbak. Külön fejezet foglalja öszj sze a megyék természetvédel­mét, műemlékvédelmét, ide­genforgalmi helyzetét. Itt Nógrád idevágó fejezete a szerencsésebb, mert a szerző a műemlékek ismertetésére helyezi a súlyt a jelentőseb­bek felsorolásával — s ennek kapcsán beszél a műemlék- védelemről. így sokkal átte­kinthetőbbé válik. Mindegyik könyv a test­vérmegyei kapcsolatokkal zárul. A köteteket számtalan fénykép illusztrálja, amelyek a megfelelő fejezetekhez kap­csolódnak. Ebből adódik, hogy viszonylag kevés az olyan lát­ványos kép, amely a megyé­re. egy-egy városára a leg­jellemzőbb. Több az ipari és mezőgazdasági üzemet, az ott dolgozókat, munkafolyama­tokat bemutató fotó, mint amennyi arányosan kellene. Például a Szabolcs-Szatmár- kötet 59 fotója közül 26, a Fejér-kötet 64 képe közül 27. A megyék városait — a me­gyeszékhely kivételével — meglehetős mostohán kén- viselrk kének, általában e®'-- kettővel, mint a Heves-kő* ben. ahol Eger 15, Györ>«-"s 2. Hatvan és Heves mind*"®- sze 1—1 kénen szerepel. Fa­lukép pedig csak elvétve akad. A könyvek rendkívül ol­csók, áruk 30 és 38 forint között van. A megyénként 35 000 példányban megjelent kötetek gyorsan vevőre talál­nak. Fejezeteik, szövegközi táb­lázataik, grafikonjaik iól érzékeltetik a jelen fejlődést, amely alatt az utolsó negy­ven esztendő értendő. A so­rozat hasznos, nagy űrt tölt be honismereti irodalmunk­ban, és ezért sikeres. De. Csonkaréti Károly Roy Schneider a 2010-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom