Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-07 / 210. szám

Megtalálták Petőfi sírját? Alekszondr Petrovics Szibériában — Szendrey Júlia levele Elfelejtett mesterségek Iskolatáskából italkínáló „A mukacsevói V. V. Pa­girja, aki szenvedélyes hely- történész és irodalonikutató, régi újságokat lapozgatva’ egy érdekes . közleményre buk­kant. Ezzel kezdődött min­den...” — olvashatjuk a Kár­pát ont úli Ifjúság című ma­gyar nyelvű szovjet lap egy idei számában. Amikor olvasóinknak át­adjuk Petőfi Sándor titok­zatos haláláról .szóló cikkün­ket, kizárólag a szovjet iro­dalomkutatók és a helytör­ténészek megállapításaira szorítkozunk. Hiszen, ha a „legenda nem legenda” — úgy tetszik, jelentős iroda­lomtörténeti felfedezésre ju­tottak, s bár hosszú még az út az igazság teljes felderí­téséig, érdekes lehet közzé­tenni az eddigi kutatások eredményeit. Honnan is kezdődött a történet? *s*S#A1 ‘>*dÚt« !( RiSÁC: A Russzkaja Pravda című lap 1940. augusztusi számá­ban számolt be arról, hogy a Magyarság című újság szenzációs tudósítást közöl fotóval együtt a magyar köl­tő, Petőfi Sándor megtalált sírjáról. Eszerint Petőfi sírja lllszunszkhan, a szibériai Verhnyeugyinszktól 20 versz- tánvira van. Az újság közli a fejfáról készült fényképet, amelyen az a felirat áll: Alekszandr 'Sztyepánovics Petrovics, magyar őrnagy és költő, meghalt Illszunszk- ban (Ázsia) 1856. év május havában. V. V. Pagirja két évvel ezelőtt ebből a közlemény­ből kiindulva kezdte el ku­tatásait. Mint kiderült, Svi- gel Ferenc magyar katona, aki az első világháború ide­jén került orosz hadifogság­ba, véletlenül bukkant rá Petőfi Sándor sírjára, a Baj- kál-tó partján lévő városka temetőjében. A fogságból ha- * V. * V. pel a szabadság, a rabság, a gondolat és az örök hó me­zeje kifejezés. A vers meg­írásának dátuma: 1853. És ami döntő bizonyíték lehet, Petőfi saját kezű aláírását igazolta egy magyar bizott­ság, melynek tagja volt Kornis Gyula, Gáspár Jenő és Voinivich Géza. Vaszil Vaszilovics Pagirja búvárkodni kezdett a költőről szóló életrajzi ada­tokban. A magyar olvasók számára bizonyára ismertek Illyés Gyula Petőfi Sándor című könyve és Hidas An­tal Petőfi válogatott művei­hez írt előszava. A szovjet helytörténész tudomást szer­zett arról is, hogy egy szem­tanú szerint a nagy költőt 1230 bajtársával együtt egy közös sírba helyezték, s amikor a mellén sebesült Petőfit egy szász a gödör­höz vonszolta, ő haltkan fel­nyögött: „Ne temessenek el, tett őrség szállított oda a XIX. század 40-es éveinek végén. A „titokzatos” Petro­vics feleségül vette Tatjana Kuznyecovát. Majd újabb le­velében arról értesítette a helytörténészt, hogy első vi­lágháborús magyar hadifog­lyok is voltak Burjátiában. Később egy részük harcolt a szovjethatalomért és elesett. N. Novomejszkij barguzini aranyásó restaurálta a te­metőben a forradalmárok sír­jait. Lehetséges, hogy ugyanő javította meg a katolikus ke­reszteket is. A szemtanúk állítása szerint az egyik Pet- rovicsé. Tény, hogy a politikai száműzötteknek nem volt jo­guk levelezni és publikálni. Ám az sem kizárt, hogy a Petőfi-versak kéziratban ter­jedtek. A Kárpátontúli Ifjúság cik­kére számos olvasó reagált. Több régi lap cikkére hív­ták fel a figyelmet, ame­lyekben az olvasható, hogy a nagy magyar költőnk va­lóban Szibériában halt meg. Egy lelkes kutató elküldte Szendrey Júliának. apjához írott levelét is. Ebben ez áll: „... hogy miért írtam alá Sándor halottá nyilvánítá­sát? Tettem ezt a bécsi ka- marilla és a hercegprímás őeminenciájának kemény pa­rancsolatára...” Vagyis, az anyakönyvi bejegyzés Petőfi haláláról hamis. A Kárpátontúli Ifjúságban közöltek megjelenése óta Pa­girja újabb levelet kapott Burjátiából. A. V. Tivanenko ez év június 24-én értesítet­te őt a kutatás legújabb ered­ményeiről. Többek között le­írja, hogy Csitába utazott a helyi archívumok tanulmá­nyozása céljából. A Petőfi név nem fordul elő a levél­tári anyagukban, mindenütt Petrovics névten szerepel. Le- ningrádban a kutató megta­zafíérve több fényképet is ho­zott 1916. után a temetőről, ahol a kettős keresztes fej­fák mellett egy nyugati tí­pusú faragott egykeresztes fejfa áll, rajta a táblával és a már közölt felirattal. Tény, hogy a kozákok 1800 magyar hadifoglyot hurcol­tak Szibériába, ám az már szájhagyomány útján terjedt: utódaik szentül őrzik földi­jük emlékét, gondozzák sír­ját, felújítják a keresztjét. V. V. Pagirja kutatásai során rábukkant arra is, hogy Petőfi Szibériában fe­leségül vett egy Tatjána ne­vű 19 éves barguzini pol­gárlányt. Az említett Svigel Ferenc a költő szibériai tar­tózkodásának bizonyítékául hazacsempészte a Russzkolje Szlovo című lap 1916. évi egyik számát, amely egy verstöredéket közöl az aláb­bi kísérőszöveggel: „Az utol­só költemény, amelyet az oroszok közt népszerű fiatal magyar költő korai eUiunyta előtt írt.” A hatsoros vers­ből mindössze néhány szó maradt fent, melyben szere­llek... én vagyok Petőfi!" Pagirja így gondolkodott: Ha a költő még élt, kimász­hatott a sírból és a többi ma­gyar katonával együtt fogság­ba kerülhetett. Ennek alapján sok-sok levelet indított út­nak. Az első válasz, a Bajkál című folyóirattól letörte a kutatót: a Burját ASZSZK- ban nincs Illszunszk nevű helység. A Szibir című fo­lyóirat sem tud segíteni, s meglehetősen kétkedve fo­gadta a helytörténész hipo­tézisét. Ám Pagirja cikkeire reagáltak az irodalomtörté­nészek. Elsősorban A. V. Ti­vanenko kutatásaira támasz­kodhatunk. A helytörténész ez év februárjában írt levelet a mukacsevói iroda'lomkuta- tónak. Többek közt leírja, hogy valóban nincs Burjá­tiában Illszunszk nevű hely­ség, de van Vluszunszk és Eleszunszk is. Válaszul leír­ja azt is, hogy a kezébe ke­rültek egy barguzini járási lakos visszaemlékezései, aki a múlt század 20-as éveiben született és jól ismert egy Petrovics nevű politikai száműzöttet, aikrt megerősí­lálta Kuznyecov „Pámjátyi gyekabrisztyov” című fotó­albumát, amelyben látható a kép: 1908-ban a rekonstruk­ció előtti sír, jól kivehető rajta a táblácska, a kezdő­betűk és a sorok . ugyan­olyan elhelyezkedésével, mint Svigel fényképén. Felismer­ték ezt a régi barguzini la­kosok is. Végül egy döntő­nek tűnő bizonyítékot közöl az irodalomtörténész: A szibé­riai Petrovics-Petőfi Csita környéki tanyáját Kiskörös­ről nevezte el. Ezek a legfontosabb ada­tok, amelyeket megtudtunk a Kárpátontúli Ifjúság című lapból. A magyar nyelvű szovjet lap ígérte, hogy a jövőben is tájékoztatja az ol­vasókat a kutatás menetéről. Az eddigi szenzációsnak tű­nő felfedezések mellett mi sem mehetünk el észrevétle­nül. Éppen ezért kérjük, hogy a szakemberek és ol­vasóink közöljék véleményü­ket, esetleges tudnivalóikat a nem mindennapi horderejű 4 hJOüRAD — 1985. szeptember 7., szombat témáról. M. SS. Négy hónapig hímeztem ezt a pruszlikot. Kép: Bencze Ez volt Magyar Lajosné el­ső erőpróbája. A hajdanvolt iskolatáskából italkínálót készített. Ennek tizennyolc éve, de azóta is az anyagok királyával, a barrel dolgozik. Készít kézi- és falitükröket, sokféle italkínálót, szalveta- tartót, díszdobozt, vázát, fali plasztikát, virágkoliázst, hogy csak néhányat említsek a sok­színű választékból, amely a salgótarjáni lakás zsebkendő- nyi múhelyében-műhelyter- mében kis házikiállításként a látogató szeme elé kerül. A szuktebb pátrián kívül Pécs, Budapest, Szeged, Gö­döllő és Becs is megismerte e kezek munkáját. Szamos első és második helyezés, különdíjak jelentik az elis­merést. A rakoncántlan arany- és ezüstszál, lágy tapintású se­lyemfonal, pehelykönnyű gyöngy es a kemény, férfike­zet kívánó talpbőr — ezek Magyarné társai. — Bár teljesen nem szakí­tottam a mű- és aranyhímzés­sel, meg készítek gyönggyel kivarrt ruhát, de olyan kevés a megrendelés, hogy ebből nem lehtet megélni. Kényszerű profilváltást csináltam. Ez kényszer volt, de én mégsem tekintettem annak igazán. Szeretem a bőrt, öröm vele dolgozni. Állandó újat kere­sés, éjszakai jegyzetelések szü­lik a termékeket. Egyik hozza a másikat. Nagyon figyelek arra, hogy amit készítek, az a mindennapi élet használati tárgya legyen, ne csak dísz­ként szolgálja az embert. — Hogyan lett az önképző­kör! lelkes és szorgalmas kis­lányból kézműves, mert Ma­gyar Lajosné büszkén vállalja ezt a titulust. — Hosszú és göröngyös út buktatókkal vezetett idáig — mondja mosolyogva és teltűnődik: — Apám kádármester volt, anyám hatunkat nevelt. A képzőművészeti gimnázium után ideig-óráig talán voltak hiú reményeim, de a valóság kegyetlenebb volt. Édesapám hosszú ideig betegeskedett, nem volt pénz a továbbtanu­lásra. Könyvelő lettem és megtanultam gyors- és gép­írni, de ez nem elégített ki és nem elégít ki ma sem. A parányi műhely falain a mesterség címerei között meg­akad tekintettem egy gyönyö­rű hímzett pruszlikon. Nagy kár, hogy az olvasó csak fe­kete-fehérben láthatja viszont ezt a pazar színű mester­munkát. — Története van ennek — veszi le a vállfáról féltő gonddal és tartja maga, elé, mintha könyvből olvasna. Talán azt is teszi, hiszen mint a betűvetőnek a betű­höz, neki is köze van minden szálhoz, simításhoz. — Négy hónapig hímeztem. Azt mondták erre, hogy gép­pel nyomott, pedig a kezem munkája. — Mi a különbség a gépi és a kézi hímzés között? — A gépi hímzés egyik fe­lét a gép, a másikat az em­ber készíti. Egyforma motí­vumokat egyformán ad visz- sza. Nincs benne kis eltérés sem, hiányzik belőle a kéz munkája, az ember fantáziá­ja, amely a megfizethetetlen kézi hímzés jellemzője. Hogy mire kell ügyelni a munka során? A választott mint., le­gyen eredeti és hűen adja is azt vissza a hímző. Fontos a fomalvezetés! Ügy történjen, ahogy a minta megkívánja, de még a fonal dőlési szöge sem elhanyagolható. A ma­tyó hímzés a fekete alapot, a kalocsai minta a fehéret, a palóc szintén a fehéret kíván, ja. A palóc minták kedvelt színe az égő piros és a búza- virágkék. Ez a pruszlik csu­pa hímzés, mert így szép, de van olyan ruhadarab, amely­re csak egv-két motívumot hímezve is sokkal értékesebb lesz, nem kívánja minden na-" hadarab, hogy telehímezzük. — Beszéljen . valamit a gyöngyhímzésről. — Ahányféle a gyöngy alakja, mérete és színe, any- nviféleképpen lehet a ruhára felvarrni, hímezni. Először kiválasztom az alapanyagot, utána a motívumot. Ezt rá­rajzolom, vagy rádrukkolta- itom a ruhára és csak ezután jöhet a kivitelezés. Követni a drukkolás vonalát a gyöngy­gyei, különböző alakzato­kat helyez el belőle... eny- nyi az egész. — Csak ennyi!? ARg ma­radt időnk a bőrdíszműves­ségről szólni. — Ha megrendeznek egy- egy kiállítást, és ott én is szerepelhetek bőrösmunká­immal, látva a megszelídített, megszépített kemény talpbőrt, akad látogató, aki megkérde­zi a teremőrt: milyen erős kezű férfi csinálhatta ezeket a munkákat? S ők rendsze­rint meg is adják a választ: „Nem férfi biz ez, hanem nő.” S én nő létemre jól megva­gyok a bőrrel. Poncolt, cso- vert technikával, rátét- és re- zezett megoldással dolgozok. Segítenek a különféle 1 vu- kasztók, kiütök, az égetőbe­rendezés, recés és görbe ké­sek és különböző fogók... és a két kezem. — szgys — Romhányi tervkoncepció A lakossági A Romhányi Nagyközsé­gi Közös Tanács is meg­tárgyalta a VII. ötéves terv- koncepciót. A tanácsülésen részt vett Vastag Ottilia, országgyűlési képviselő, ott voltak a nagyközség üze­meinek, intézményeinek ve­zetői is. Varga Rafael ta­nácselnök bevezetőjében részletesen elemezte a VI. ötéves tervben elért ered­ményeket, amelyekkel meg­alapozták a jövendő elkép­zeléseit. Az 1985-ös évet az átmenet, az előkészítés évé­nek tekinti a nagyközségi közös tanács. Hajzsel Ferenc vb-titkár összefoglalta a pénzügyileg is megalapozott tervelkép­zeléseket. A fejlesztésre for­dítható pénzből egy 100 fé­rőhelyes óvoda építése szük­séges, a község régi igénye egy ravatalozó megépítése, a kereskedelmi ellátás javí­tására pedig terveznek egy ÁBC-áruházat. A tervidő­szakban mintegy 120 lakás építésével számolnak. Eb­ből szociális tanácsi bérla­kás 10 épülhet, 24 lesz az OTP-s, a többi magánerő­ből épül. Megkezdhető Rom- hányban egy 12 tantermes általános iskola építése, amelynek befejezése a VIII. ötéves tervben várható. Ugyancsak igény, hogy ren­delkezzen a község legalább 300 személy befogadására alkalmas nagyteremmel, amely részben kulturális, részben községpolitikai cé­lokat szolgál. Mind a kisecseti, mind a szentéi elöljáróságoknak 250 ezer forint fejlesztést szolgáló pénzt biztosítanak, ezt saját döntésük szerint használhatják fel. A közép­távú tervkoncepció ismer­tetése után több meghívott társadalmi és gazdasági ve­zető kért szót, akik biztosí­tották további támogatá­sukról a tanácsot. A vitá­ban először Kovács Péter tanácstag szólalt fel. A kis- bodonyi községrész nevében társadalmi munkát ígért, amennyiben a nagyközségi tanács a terület közvilágí­tási problémáit megoldja és segítséget nyújt új ravata­lozó építéséhez. Szlezák Ist­ván, a nagyközségi pártbi­zottság titkára a fejlődésre hivatkozva, kérte a testü­letet, hogy az elfogadott tervfeladatok végrehajtá­sára mozgósítsanak. Vastag Ottilia országgyű­lési képviselő hozzászólásá­ban hangsúlyozta, hogy Romhány nagyközség gyors iparosodása, a helyi üzemek dinamikus erősödése to­vábbra is biztosítja a nagy­község egyenletes fejlődé­sét. Főleg az infrastruktu­rális ellátás területén van mit tenni, figyelembe véve a jelentős létszámú bejáró dolgozót is. Pleva István elöljáró a társközségek gaz­dálkodásához kért segítsé­get a tanács vezetőitől. Varga Rafael tanácselnök a vita összefoglalójában el­mondta, hogy a tervelkép­zeléssel kapcsolatos vélemé­nyek tükrözik a lakosság igényeit. A tanácstagok egyhangú szavazással emel­ték határozattá a Romhá­nyi Nagyközségi Közös Ta­nács VII. ötéves tervkon­cepcióját. R. L. « r

Next

/
Oldalképek
Tartalom