Nógrád, 1985. szeptember (41. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-17 / 218. szám

I Nógrádi amatőrök Ózdon A Vas-, Fém- és Vtlfemos- hvari Dolgozok Szakszerveze- tének ági táciős-propaganda és művelődési osztálya, valamint az Ózdi Kohászati Üzemek Szakszervezeti Bizottsága idén az ózdi Liszt Ferenc Művelő­dési Központban rendezte meg a vasas amatőr ipar- és kép­zőművészek országos kiállítá­sát. A hét végén nyílt tárla­ton személyesen is jelen vol­tak a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár művelődési háza képzőművészeti szakkö­rének tagjai, köztűk a négy kiállító: Bálint Árpád, Lo- sonczy Ildikó, Bajcsik József és Gedeon Hajnalka, Grafiká­kat. festményeket, bronzpla­ketteket láthat töltik a közön­ség. Megyénket az október 14-ig nyitva tartó tárlaton még egy öntevékeny művész képviseli: Mede János nyug­díjas fafaragó a Salgótarjáni Kohászati Üzemek közvetíté­sével juttatta el munkáit az országos bemutatóra. MnnRaérlekezlel kitüntetéssel Á Nógrád Megyei Gyermek­es Ifjúságvédő Intézetben teg­nap tartották meg az idei tan­év műn ka terv tárgyal ó érte­kezletét, amelyre nevelőszülő­ket is meghívtak. Ebből az al­kalomból kapta meg több éves kiemelkedő munkája el­ismeréseképpen a művelődési miniszter dicsérő oklevelét Szabó Jánosné és férje Bar­náról, valamint Mezei Erzsé­bet dejtári nevelőszülő. A munkatervet dr. Ponyi Béla igazgató terjesztette elő. Az idei tanév fő céljai köpött szerepei a családgondozás ki- terjesztése és az életbe kilépő állami gondozottak számára megszervezendő megyei élet- módtálbor feltételeinek megte­remtése. a KISZ-esek segítsé­gével. A Salgótarjánban mű­ködő, megyei intézel; hatvan­hat pedagógust, ügyintézőt és műszaki-technikai munkatár­sat foglalkoztat közel 2000 gyerek közvetlen és közvetett felügyeletére. Eszmecsere bányai vezetőkkel Tál álkozósorozcrt kezdődött a múlt héten a Nógrádi Szén­bányáknál. A vállalat vezetői olyan különböző beosztású dol­gozókkal találkoztak, akik sokat tettetnek a termelési tervek teljesítéséért. Mindezt a szénbányászati ágazat ter­melésének lemaradása indo­kolja, közötte a megyei szén­bányák 11 ezer tonnás lema­radása is. A műit héten a vál­lalat főmérnökeivel jött létre a találkozó, tegnap pedig a tömegtermei ő egységek, a méiyrmívelésű bányák munka­helyi és a szocialista brigá­dok vezetői előtt elemezte a lemaradás okait Tóth József műszaki vezérigazgató-he­lyettes. Különös hangsúllyal kerültek terítékre az üzem­zavarok és azok megszünte­tésének mmél gyorsattbi mód­jai, lehetőségei. Annál is in- káfab fontos ez, mert az üzem­zavarok miatt naponta közel egymillió forint az árbevétel- kieses a mélyművelésű bá­nyáknál. Hozzászólásaikban a iblágádvezetők ígéretet tet­tek arra, hogy a tervezett egymillióötezer tonna szenet a Nógrádi Szénbányáknál ki­termelik, s ennek érdekében a vállalatnál szabadnapi ter­melésekre is számítanak. A vezetői találkozósorozat keretében még e héten a munkafolyamatokat irányító gépészeti szakemberek gyűl­nek majd össze. NÓGRÁD Japán vendégek Balassagyarmaton Öt esztendővel ezelőtt egy japán hegedűművésznő adott hangversenyt Balassagyarma­ton. Akkor kezdődött az a. kapcsolat, amelynek most ígé­retes folytatása zajlik a palóc városban. Harumi Tsutsoi volt az a hegedűművésznő, aki 1980-ban itt hangversenyzett, s most egy kis csoporttal is­mét a városba érkezett. Nem véletlenül, hiszen a japán asszony férje magyar. Amikor innen hazatértek a legnagyobb tokiói magánegye­tem — a Seibu —, amelynek óriási a látogatottsága föl­kérte őket egy magyar folk­lórral foglalkozó csoport ve­zetésére. A csoport rövid mun­kálkodás után országos pá­lyázatot hirdetett Japánban, amelyre távoli vidékekről is érkeztek szebbnél szebb hím­zések magyar népművészeti motívumokkal. Az országos pályázat győztesei közül most hárman érkeztek a héttagú csoport tagjaiként, Balassa­gyarmatra. Céljuk a megyei népművészet alaposabb meg­ismerése. A Mikszáth Kálmán Művelődési Központ az itt töltött két nap alatt gazdag programot biztosított a ven­dégeknek. Tegnap délután a városi tanács elnöke, dr. Győ­ri Sándor fogadta a messzi­ről érkezett vendégeket, akik az egyetem díszsertegét ado­mányozták a vendéglátóknak. A művelődési központban hímzőasszonyok mutatták be elkészített munkáikat, de természetesen a kérdésekre is válaszoltak, gyakorlati ta­nácsokat is adtak • a csoport tagjainak. A palóc népviselet­ből és a környék népdalaiból a magyarnándori pávakör adott ízelítőt, majd a Palóc néptánccsoport adott műsort. Ma reggel Patvarcon tej­fölös lángos és friss tej várta a vendégeket, akik a hagyo­mányos kenyérsütéssel, a pa­raszti állattartással ismerkedő tek. Délután Hollókőre láto­gattak, majd ismét a műve­lődési központ volt az úticél. Itt. a gasztronómiai műhely­ben a gyümölcsbefőzés forté­lyait sajátíthatták el. A japán vendégek holnap reggel utaznak haza. Rádiós műsorok — rólunk Hol lesz gyiimölcsszüret? A Magyar Rádió miskolci körzeti stúdiójának ma dél­utáni Zenedoboz című műso­rában Salgótarján ősszel kez­dődő zenei évadjáról hallhat­nak tájékoztatást az érdeklő­dők. Csütörtökön a megye- székhely Beszterce-l akótél epé­nek mindennapi életéről, kul­turális kezdeményezéseiről hangzik el riport Felébred egy lakótelep címmel. Pénteken a szolgáltatási körképben a hall­gatók megtudhatják azt, hogy az idén Nógrád megye szö­vetkezeteiben és állami gaz­daságaiban hói és mikor szer­veznek gyümölcsszedő túrákat a lakosság számára, természe­tesen kedvezményes feltételek mellett. Huszonhárom városkörzetben NépfroiíigyűEések, újjáválasztások Tegnap az esti órákban két városkörzeti népfrontgyűlést is rendeztek a megyeszékhelyen a HNF VIII. kongresszusára való készülődés jegyében. Az öblösüveggyár—SVT és a bá­nyai körzet népfrontbizottsá­gai tájékoztatták a résztvevő­ket az elmúlt öt esztendő munkájáról, eredményeiről, gondjairól. Ezután mindkét helyen a városi tanács képvi­selői számoltak be a VII. öt­éves terv településfejlesztési koncepciójáról. Végezetül sor került a városkörzeti népfront- bizottságok újjáválasztására. Salgótarjánban a 23 körzet­ben október 1-ig lebonyolít­ják a népfrontgyűléseket, a tegnapiakhoz hasonló napi­rendekkel. Naptár 1985. szeptember 17. Kedd. Zsófia, Hajnalka napja. A Nap kel 6.24 — nyug­szik 18.53 órakor. A Hold kel 9.35 — nyugszik 20.13 órakor. Nyolcvan évvel ezelőtt, 1905. szeptember 17-én szüle­tett, és 31 éves korában- 1936-ba.n fiatalon áldozta életét a spanyol nép szabadságáért Humnál László, a magyar munkásmozgalom kiváló har­cosa. Időjárás szerdától szombatig Előrejelzés az ország területé­re ma estig: Időnként már keleten is meg­növekszik a felhőzet és ország­szerte változóan felhős idő lesz. Több-kevesebb napsütés minde­nütt valószínű. Az északnyugati szél főként a Dunántúlon időn­ként megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Túlnyomóan napos időre szá­míthatunk. A hőmérséklet né­hány fokkal emelkedik. Legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 8—13 fok között várható, leg­magasabb nappali hőmérséklet 20—23 fok között lesz. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 milliméter) nem várható. Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totó 37. játékhetén: 13 plusz 1 találatos szel­vény 29 darab, nyereményük egyenként 142 078 forint, 13 találatos szelvény 26 da­rab, nyereményük egyenként 87 048 forint, 12 találatos szelvény 1597 darab, nyereményük egyen­ként 1999 forint, 11 találatos szelvény 21078 darab, nyereményük egyen­ként 151 forint, 10 találatos szelvény 148 378 darab, nyereményük egyen­ként 32 forint. A kifizetések időpontja; 10 000 forint alatt szeptember 21-től. 10 000 forint felett szeptember 26-tól. (MTI) — Száznyolcvanezer forint, társadalmi munkából befolyt összeggel támogatta tavaly a Nógrádi Szénbányák a vele partnerviszonyban álló isko­lákat. Többek között ezt, va­lamint a kapcsolatok jövőbe­ni kiszélesítését, erősítését tárgyalták meg a hét végén megtartott értekezleten, ahol a bánya vezetői találkoztak az érintett iskolák igazgatói­val. — Kilencven dolgozónál ál­lapítottak meg foglalkozási ártalmat az év első hét hó­napjában Nógrád megye mun­kahelyein. Közülük 41-et ke­resőképtelennek nyilvánítot­tak, 35-nél a fokozott veszély- helyzet áll fenn, míg 14 dol­gozót továbbra is keresőké­pesnek tartanak a vizsgálatok. — Balassagyarmaton Is tá­mogatja a tanács a lakást vá­sárlókat és építőket vissza­térítendő kamatmentes köl­csönnel. Huszonhárom kére­lem érkezett az utóbbi idő­ben, amelyből tizennégyet kedvezően bírált el a végre­hajtó bizottság. Kilencen la­kást vásárolnak, öten pedig maguk építenek. A kamat­mentes kölcsön összege hat­vanezertől százezer forintig terjed. Az idén — eddig — negyvenötén részesültek a kedvezményes támogatásban. Cukubai szépségverseny Nina Sicilia Hernandez, egg 22 éves, 174 centimé­teres, 54 kiló súlyú — 88— 58—91 méretekkel rendel­kező venezuelai ifjú hölgy nyerte el a nemzetközi szépségkirálynő címet a cu­kubai tudományos világki­állításon. A szépségverse­nyen — amely 43 ország­ból vonzott versenyzőket a japán Cukubába, s ott 5000 néző előtt zajlott le — egy amerikai lány került a má­sodik. s egy holland a har­madik helyre. A Miss Ba­rátság címet egy dán. a legjobban fényképezhető lánynak járó Miss Fotogen címet egy kolumbiai lány érdemelte ki. Tegnap megkezdődtek az őszi élelmiszer-kereskedelmi napok. Megyeszékhelyünkön az ÉVI Aruház előtt (fölső képünk) a Zákányszék! Egyetértés Szakszövetkezet zöldség- és gyömöleskínálatából vásárolhatnak, míg a Palócz téri csemegebolt mellett (bal alsó kép) árengedményes konzervek és a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat OMÉK-díjas termékei közül választhatnak. A vásárcsarnok előtti téren (jobb alsó kép), a Duna Élelmiszer és Vegyiári! Kereskedelmi Vállalat kínálja áruit. (bábéi felvételei) AZ OTP KÖZLEMÉNYE A földrengés káfosul tjainak megsegítése érdekében töb­ben fordultok a sajtóhoz és más szervekhez azzal, hogy pénzadományokkal szeretnék támogatni a bajba jutottakat otthonaik helyreállításában. Ebből a célból az Országos Takarékpénztár a várpalotai városi fióknál 871—429148— 0653 számmal letéti számlát nyitott. E számla javára le­het a pénzadományokat befi­zetni. A befizetések bármelyik takarékpénztári fióknál telje­síthetők. (MTI) SEGÉLYAKCIÓ A FÖLDRENGÉS KÁROSULTJAINAK Egynapi munkabérével já­rul hozzá a dunántúli földren­gés károsultjainak megsegíté­séhez a Salgó Cipőipari Szö­vetkezet „Furák Teréz” Szo­cialista Brigádja. Hasonló, ér­telmű felhívásukhoz csatlako­zott a szövetkezet többi bri­gádja is, egyben kérik Nógrád megye összes ipari szövetke­zetét, hogy csatlakozzanak, folytassák a segélyakciót. A segélyösszegeket az OTP vár­palotai fiókjához, a 871— 429148—0653 csekkszárolaszá- mon fizethetik be. — ENTAL elnevezésű acél­alumínium vezeték gyártásá­hoz kezdtek hozzá tegnap a balassagyarmati kábelgyár­ban. Az energiatakarékos ter­mékből 400 tonnányit gyárta­nak még ebben a hónapban belföldre: az OVIT megren­delésére a balassagyarmatiak. — Nyári szünet utáni első foglalkozását tartotta tegnap este a balassagyarmati Kom­játhy Jenő Irodalmi Társaság, a városi könyvtárban. Érté­kelték a nyári alkotótábort, és a társaság aktuális feladatait beszélték meg. Lángolt a Ford Vasárnap este tel tízkor Tar község mellett a 21-es úton elektromos rövidzárlat következtében felgyulladt Gor- dos Zoltán salgótarjáni lakos Ford gépkocsija. Vezetője ki­ugrott, egy arra haladó autó­tól tűzoltókészüléket: kért. s nekiállt a lángokat oltani. Ügy tűnt, fáradozását siker koronázza, a lángok megszűn­tek. Nem sokkal rá azonban a Ford újból belobbant, s a gépkocsi 70 százaléka a tűz martaléka lett. Szemé!'! sé­rülés nem történt, az anyagi kár 80 ezer forint. Az eset körülményeit vizsgálják. Balesetek Vasárnap éjfél előtt néhánv perccel a Nagyióc és Szécsény közötti úton Szécsény felé tartott gépkocsijával Kordics János érsekvadkerti lakos. Egy balra ívelő kanyarban le­csúszott a jobb oldali vizes­árokba, s ott felborult. Az au­tó két utasa nyolc napon túl, két másik bennülő nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az anyagi kár 40 ezer forint. ■fr Ftetfön reggel Bcdassag'w- mat belterületén Henrich László balassagyarmati lakos gépkocsijával nem adott az útkereszteződésben elsőbbsé­get Laukó Pál kerékpárosnak.’ A karambol következtében a kerékpáros könnyű sérülést szenvedett. A MAGTAR NEMZETI BAN* HIVATALOS DEVIZAA RFOIY AMA! Érvényben: 19*5. szeptember 17-tol 23-ig. Életmentő Emlékéremmel tüntette ki a Miniszter- tanács Molnár Imre 26 éves gépkocsivezetőt, aki — mint ismeretes — szeptember 1-én saját élete feláldozásá­val mentette, ki a Dumából a folyóba csúszott személygép­kocsi utasait. Molnár Imre előbb kisegítette a vízből a part közelében úszó férfit, majd — mintegy 800 méteren keresztül — addig segítette az úsani nem tudó nőt, amíg a BKV pontonjáról bedobott mentőövvel sikerült őt kiemel­ni. Az életmentés után. a pon­tontól 15—20 méternyire a taxisofőr elmerült, s a vízbe fulladt. A post mortem — haíála után megítélt — Éetmentő NOGBAD, n Magyar Szocialista Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 1 Telefon : 12-542. T-lex : 22« 109. 1 . __________________,__________ _ e llátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—98162 pénzforgalmi jelzőszámra Elő fizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre! 129 torint, egy évre* 51* forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér 1. P£.; 96, t elelőt, vezető; KELEMEN GAB OR igazgató. HU ISSN 0133-1558. Deviza vétel! eiadásl árt. MM Ft-bao Angol font 6455.31 fi»54.61 Ausztrál cl. 3290,48 3494,02 Belga frank 82,57 87,67 Dán korona 460.69 489,19 Finn márka 790.84 839.7« Francia frank 546,78 580,60 Görög drachma a) 33,66 35,74 Hollandi forint 1483,29 1575,03 Japán y. (1000) 200,69 213,11 Jugoszláv d. 15,20 16,14 Kanadai d. 3533,22 3751,7« Kuvaiti d. 15865,97 10847,37 Norvég k. 570,97 606.29 NSZK-márka 1066.89 1769.99 Olasz l. (1000) 24.90 26,44 Osztrák s. 237,30 251.98 Portugál e. 28,13 29,87 Spanyol p. 28,19 29,93 Svájci frank 2022.68 2147.80 Svéd korona 567,9« 603.10 USA-dolJár 4851.81 5151,93 a) Vásárolható legmagasabb bank jegy címlet: 500-as. Életmentő Emlékérem a taxisofőrnek Emlékérmet Szépvölgyi Zol­tán, a Fővárosi Tanács elnö­ke hétfőn adta át az önfelál­dozó taxisofőr édesanyjának. Hősies magatartásáért a Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Ságvári Endre Ér­met adományozott Molnár Im­rének. A kitüntetést ugyan­csak hétfőn Szedliczky Gábor, a KISZ Budapesti Bizottságá­nak titkára nyújtotta át.

Next

/
Oldalképek
Tartalom