Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-12 / 188. szám
FÉRFI NB IT. KEI EH CSOPORT Nem sikerült a bravúr Nyíregyházi VSSC—Bgy. Kábel SE 25—23 (12—12) Uj fiúk at SBTC-ben 3.) Testnevelő és labdarúgó: Poór Béla Balassagyarmat, városi sportcsarnok, 200 néző, v.: Barna. Kárpáti. Kábel. Kenyeres' — Kür- tössy (5), Sándor (3), Jancsó (3), Leszák <—), Bélák (2), Kovács S. (10), cs.: Varga, Kovács Horváth, Urbán, Kovács T. (kapus). Edző: Lombos István. Az eredmény alakulása: 12. p.: 5—7, 21. p.: 9—11, 26. p.: 11—11, 37. p.: 15—16, 45. p.: 16—21. 56. p.: 21—24. A Keleti, csoport listavezetője nem titkolt győzelmi reményekkel érkezett Balassagyarmatra. A hazaiak a jól sikerült szegedi nemzetközi torna után szintén győzelemben bizakodtak. Szépszámú közönség előtt, nagyszerű mérkőzés alakult ki, amelyben végig a vendégcsapat vezetett. A Kábel játékosai számtalan biztos gólhelyzetet hibáztak, 15 kapufát értek el! Nagy delkese- déssel küzdöttek, a jobb játékosokból álló nyírségiek ellen azonban ez nem bizonyult elegendőnek. Az első félidőben két gólnál nagyobb különbség nem volt a két csapat között, sőt a szünet előtt még vezetést is szerezhetett volna a Kábel SE. A második félidőt kettős emberelőnnyel kezdték a hazaiak. A vendégek kíméletlen játékát a bírók eltűrték. így az emberelőnyt nem sikerült kihasználni. Kitűnően védett a nyírségi kapus, Márton: a hazai átlövők elbizonytalanodtak, a bajnokság előtt igazolt Jancsó is megsérült. így nem sikerülhetett a bravúr., Kenyeres ismét ki. válóan védett,, a többi játékos csak közepes teljesítményt nyújtott. Kiállítások: 2.. ill.; 14. p. Hétméteresek: 272, ill.: 4/4. A Nyíregyháza legjobb dobója: Hanufer (13). Jók: Kenyeres. Kovács S., Jancsó. ill.: Márton, Hanufer és Cza- kó. L. I. Vendéggyőzelem a nyitányon Dunai Kőolaj—St. Építők 27—25 (15—10) Salgótarján. Munkácsy úti kézilabda-stadion, 250 néző v.: Bakos, Farkas. Építők: Kiss — Szabó (13). Tóth I.. (4), Drevenka (—), Bertók (3), Kátai (2), Náge’ (4), cs: Sándor (kapus). Ivanics, Vas, (1), Tóth J., Urbán Edző: Szabó Attila. Az eredmény alakulása: fi p: 2—3, 10. p: 5—5, 17 p: 5—10. 35 p: 13—16. 43. p: 19—19. 53. p: 25—22. A hazaiak számára a találkozó kitűnően indult: Tóth I. két góljával vezetéshez jutott. Ritmust váltott a vendégcsapat, egyenlített, maid többgólos vezetést szerzett. Nágel kihagyott hétméteresét újabb százhalombattai találatok követték. Ezután egészen a szünetig erőteljesebben és eredményesebben játszott a Kőolaj gárdája. A szünet után az Építők — miközben védekezése valamelyest javult — mindent egy iapra tett fel. Hosszú ideig fölényben volt, és nagy bravúrnak számított, hogy 19—19-re módosította a mérkőzés állását. Ezt újabb megtorpanás követte, melyet a bajnokaspiráns' vendégek kihasználtak: ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, több góllal elhúztak.... A tavaly még magasabb osztályban játszó Dunai Kőolaj gárdája, szinte végig vezetve, megérdemelten nyert a gyenge napot kifogó hazaiak ellen. A mérkőzés- két játékvezetője nem állt a.helyzet magaslatán... Kiállítások: 8—8 p.. Hétméteresek: 3/3 il. 9/8. A Kőolaj legjobb dobói: Koller (7) és Komor (5). Jók: Hoffmann, Komor, Koller, ill: Kiss. — tóth — Az elmúlt hetek — legalábbis Poór Béla - számára — izgalmasan alakultak. Júniusban végzett a Testnevelési Főiskolán, július -29-én házasságot kötött, miközben Salgótarjánban edzett... (..Sopronban, az SSE-ben kezdtem futballozni, időközben itt tanultam középiskolá- • ban is. Tizennyolc évesen léptem át »az ígéret földjére«: az NB tl-es csapat öltözőjébe. Alig valamivel később bekerültem az együttesbe is. Két idényben harmincöt esetben jutottam szóhoz bajnoki találkozón. 1980-ig.”) Következett, a sorkatonai szolgálat; s közel egy évig a HÓDGÉP csapatában szerepelt. A leszerelés után felvételt nyert a TF-re, a főiskola csapatában folytatta a labdarúgást. Akkor az együttes a budapesti II. osztályba jutott, itt bajnokságot nyert, aztán a BLSZ első vonalában is. Felkerültek a területibe, de egy idény után kiestek. Ezt követően a Budapest-bajnokság- ban a 7. helven végeztek. (..Eleinte középcsatárt játszottam. három éve viszont a balszélső helve az enyém. Gólok? Az NB II-ben hatszor vettem be az ellenfelek kapuEDZŐMÉRKÖZÉSEK Poór Béla ját. A legemlékezetesebb: 1979 augusztusában szögletrúgás után fejeltem a Nagykanizsai Olajbán/yász kapujába. Nyertünk — 3—1-re. Ekkor voltam 18 éves.”) Az SBTC-hez két idényre r szerződött. Legnagyobb ve- télytársának — néhány régi fiún túl — az új szerzeményt, Svábot és Ráczot tartja. Néhány előkészületi mérkőzésen szóhoz jutott, a Romhánynak és a Recsknek gólt is lőtt. Haász Sánc1 . edző hívó szavára választotta Salgótarjánt. Szívesen jött. habár maradhatott volna Budapesten is; tanítani és focizni. Feleségével együtt döntöttek. hogy eavelőre ’abdarúgó legyen. Később szóba kerülhet a tanári pályakezdés is. Egyébként: ifiú neie is testnevelés szakos. Szegeden végzett. (..Kitűnően érzem magam a Tóstrandon. A város és a pálva körnvéke Sopronra emlékeztet, lévén ott is erdő és hegyek. Bizonyítani akarok: magamnak és a csapat vezetőinek is! Szeretnék bekerülni az együttesbe. Gondjaim? Nehéz ráhangolódni az osztály követelményeinek megfelelő pontosabb játékra es ritmusra. Mit játszom, ha bekerülök? A lényeg, hogy a csapatban legvek. de — úgy érzem — a támadósor belső posztjainak egyikén tudnám nyújtani a legtöbbet.”) Tóth István ] SBTC—Recski Ércbányász 4—t (4—1) USZO ES VÍZILABDA eb Darnyi ifjúsági csúccsal ismét aranyérmes! Szekeres Tamás, az MTI kiküldött munkatársa jelenti: Vasárnap Szófiában zárónapjához érkezett az úszó, műúszó, műugró és vízilabda" Európa-bajhökság. A verő- fényes napsütésben megrendezett délelőtti időfutamok közül a váltót kivéve valameny- nyíb.en érdekeltek voltak a magyar sportolók is. Először a férfiak rövidebb vegyesúszószáma következett, rögtön az első futamban indult a 400 m aranyérmese. Darnyi Tamás, oldalán az ezüstérmes szovjet Jaroscsuk- kal. Kettejük párharcát ígérte a viadal, fél távnál úgy tűnt. igazolódik a várakozás. Innentől kezdve azonban a magvar úszó remekelt — különösen az utolsó 50-en elért 27.61 másodperce kiemelkedő — .biztosan ütött elsőként célba. Szovjet ellenfele viszont meglepetésre teljesen visszaesett, és a hat versenyző közül csak az ötödik helyen végzett., Darnvi 2:05.44 perces idejével 12 századot faragott le saját ifjúsági rekordjából. Néhány perccel később az is kiderült, hogy ezt a teljesítményt csak a címvédő olasz Franceschi tudta túlszárnyalni. így Darnyi a döntőben az ötös rajtkőröl startolhatott. (A másik három érdekelt magyar versenyző közül csak Gyúró Mónika jutott a B döntőbe.) Lapzártakor érkezett Szófiából a nagyszerű hír: Darnyi Tamás a 200 méteres végves- úszás döntőjében kiváló 2:03.23 perces újabb csúccsal immár második Európa-bajnoki aranyérmét szerezte meg! A vízilabdatorna utolsó ösz- szecsapása, a ' lagyarország— Hollandia mérkőzés előtt már szinte minden fontos kérdés tisztázódott. Eldőlt, hogv az Európa-bajnoki címet a Szovjetunió szerezte meg Jugoszlávia és az NSZK előtt. Az ..A” csoportból a görögök búcsúztak. helyükre Románia került a II. osztályból. Az egyetlen bizonytalanság a 4. és 5. hely körül adódott. Amennyiben a magyarok öt gól különbséggel győztek volna, övék az előkelőbb pozíció. De csak néggyel nyertek... Magyarország—ff oil andia 10—6 (2—2, 3—2, 3—0, 2—2) Nemzeti úszőközporrt, 1500 néző, v.: Trockij (szovjet), Pa- pazian (francia). Góldobók: Somossy (4), Gerendás (2), Faragó, Udvardi, Sudár. Csapó, illetve Van Zeelan (2), Noor- degraf (2), Pielstroom, Herm- sen. Magyarország: Kuna — Budavári, Sudár, Gerendás, Horkai, Somossy, Keszthelyi csere: Faragó, Kiss, Udvardi, Csapó. Alacsony színvonalú találkozón nyertek a magyarok. Közel álltak a negyedik hely megszerzéséhez, de végül ez nem sikerült. A torna egészét* tekintve azonban, az 5. hely megfelel a reális erőviszonyoknak. Jók: Somossy, Gerendás, ill., Noordegraf. Van Zeelan. ATLÉTIKAI EK B DÖNTÖ Európa-rekord és magyar sikerek Gyér érdeklődés mellett rendezték meg az Atlétikai Európa Kupa B döntőjének második napi küzdelmeit Budapesten. a Népstadionban. Az első számban Bakos György (13.64) két szazad másodperecéi a finn Bryggare előtt, megnyerte a 110 méteres gátfutást; vetély- társa a célban elesett és karját törte. Kalapácsvetésben Szitás Imre 3., 800 méteren Szabó 7., 3000 -akadályon Vágó 6., míg hármasugrásban Bakosi Béla 3. lett az új Európa-csúccsal (17,77 m) győztes, bolgár Hriszto Markov és a görög Mihasz mögött. A 200 méteres síkfutást Nagy István fölényesen (20.98 mp) nyerte a spanyol és bolgár ellenfele előtt. A női 1500 méteren magabiztosan nyerte az olimpiai bajnok román Doina Melinte (Ágoston 5.), 100 gáton Palombi 2., súlylökésben Herth Hajnal ugyancsak ezüstérmes, míg 200 méterén Könye Irma 4. lett. A verseny lapzártakor még tartott. 4c Vasárnap Donyeckbén a szovjet atléták versenyén a 23 esztendős kijevi Rudolf Povarnyisin 240 centiméterre javította a férfimagasugrás világcsúcsát. A korábbi re- kordot 1984. június 6-tól a kínai Csu Csien Hua tartotta 239 centiméterrel, Povarnyisin 14 centiméterrel szárnyalta túl eddigi legjobbját. Salgótarján, tóstrandi pálya, 390 néző, v.: Kaposvári. SBTC: László — Nagy, Zimo- nyi, Gyimesi. Babosán — Juhász (Oláh M.), Földi, Lipták — Sváb, Poór, (Jónás), Bar- tus (Urbányi). Az első negyedórában érdekes, változatos volt a játék. A nyílt sisakkal játszó vendégek Szabó révén nagv ziccereket hagytak ki (László bravúrosan védett), míg az SBTC Földi és Lipták góljával mái1 2—0-ra Vezetett. A folytatásban a hazaiak értek el újabb találatokat, enyhe mezőnvfölénv mellett. Poór gólja után Földi, áttörve az ellenfél védelmén, futtából, a NB l-es nyitány Bravúros FTC- sikei Győrben A labdarúgó NB I. idei első fordulójának eredményei; Rába ETO—Ferencváros 4—5 (1—2), Videoton—Tatabánya 0—0, Bp. Volán—Ú. Dózsa 2—3 (2—2), Vasas—Pécsi MSC 0—0. Siófok—Csepel 3—0, (0—0), Békéscsaba—Debrecen 0—0, Bp. Honvéd—ZTE 0—0. MTK-VM—Haladás VSE 2—0 (1—0). Az NB I. állása 1. Siófok 1 13-0 2 2. MTK-VM 1 12-0 2 3. Ferencváros 1 15-4 2 4. Ü. Dózs*a 1 13-2 2 5. Békéscsaba 110-0 1 fi. Debrecen 110-0 t 7. Vasas 110-0 1 8. Pécs 110-0 1 9. Bp. Honvéd 110-0 1 10. ZTE 1 1.0-0 1 11. Videoton 110-0 1 12. Tatabánya 110-0 1 13. Rába ETO 11 4-514. Bp. Volán 11 2-315. Haladás VSE 11 0-216. Csepel 10-3Á totó 32. heti eredménye NEMZETKÖZI VERSENY Klepejék a középmezőnyben Az Egerben rendezett AGRIA- MALÉV '85 nemzetközi sakkverseny mesterjelöltcsoportjában az St. Volán három mesterjelöltje: Kiepe,i József, Szabó Ervin és Gallai János is rajthoz állt. A 72 tagú csoportban az 1—3. heiyen három magyar sakkozó végzett, Koncz 7,5 ponttal nyerte a kilenc- fordulós svájci rendszerben lebonyolított versenyt Van- csura és Portisch G. előtt, akik 6.5—6,5 pontot szereztek. Kle- pej és Szabó 5—5, Gallai pe- dig 4.5 ponttal zárta a versenyt. mindhárman az elvárásnak megfelelően szerepeltek. Klepejt dicséri, hogy kitűnően sajtolt; 3 játszmából 2 pontot szerzett: ezután azonban nagyon erős ellenfelek következtek. A díjasok közé, az 1—10. helyre került csehszlovák T. PlachetkáF így is sikerült legyőznie. Szabó is előbbre léphetett volna a középmezőnyből, ha a 9. fordulóban legyőzi a dömsödi Kulcsárt, aki ellen durva hibát vétett, s ezzel ellenfele szerezte meg a díjas lOu helyet. 1. Düsseldorf—Mannheim 4-1 1 2. Nürnberg—Bochum 0-1 2 3. FC Köln—Frankfurt 1-1 x 4. Hamburg—KaisersTaut. 4-1 1 5. Saarbrücken—Dortmund 1-1 x 6. Hannover—Leverkusen 1-1 x 7. Stuttgart—Mönchengl. 0-0 x 8. Osnabrück—Bielefeld 0-0 x 9. Hertha BSC—Oberhaus. 2-3 2 10. Freiburg—Braunschweig 2-2 x 11. Darmstadt—Kassel 1-2 2 12. Karlsruhe—Blau Weiss 2-1 1 13. Duisburg—Fortuna K. 0-2 2 Pótmérközések: 14. Solingen—Stuttg. Kiek. 1-1 x 15. Aschaffenburg—Homburg 3-1 1 1«. Wattenscheid—TB Berlin 2-1 1 mérkőzés -legszebb gólját zúdította félmagasan a bal kapufa mellé. Az ellenfél sem hagyta magát. A 38. percben Tóth rést talált a tömörülő védelmen, lövése a felső kapufáról leperdülve, az ellenkező sarokban kötött ki. A szünet után kiegyensúlyozottabbá vált a küzdelem, a hazaiak mezőny-fölénye — jobb erőnlétük folytán — hatásosabban érvényesült. Az ellenfél Bencsik és Gál révén szinte százszázalékos helyzeteit sem tudta értékesíteni, a fekete-fehéreknél pedig még több lehetőség maradt ki. Náluk elsősorban Sváb beadásairól az ötös vonalán belül is lekéstek a belső csatárok, vagy túlkömbinálták helyzeteiket. Az edzőmérkőzés mindkét együttes szakvezetőjének feladta a leckét: az utolsó héten még sok javítanivaló akad mindkét együttes játékán. — Mátyus — •ir Mint már hírül adtuk, ma 17.30 órakor szurkolóankétot rendez az SBTC labdarúgó- szakosztálya a sportegyesület salgótarjáni klubházában. Cserháti József, a szakosztály elnöke és Haász Sándor edző számol be a bajnoki előkészületekről, bemutatván a csapat új játékosait is. St. Síküveggyár - Romhányi Kerámia 8—0 (2—0) Salgótarján, 100 néző. v.: Gáspár. Síküveggyár: Koncsik (Rédei) — Zsély (Juhász), Verbot. Czene, Dudás (Dóra), — Szabó (Velki). Tóth (Oláh S.), Balga. Jaszik — Szekula (Rigó,). Králik. Romhány: Kovács (Lómer) — Szlczák (Varga). Pinaiczer. Kaliczka (Gáli). Filiczki — Hodur, Tréz- nik. Pincze (Matyóka) — Sági, Kovács, Szedlák. A minden csapatrészében jobb hazai együttes támadói jó napot fogtak ki. Különösen a második félidőben sorozatban lőtték góljaikat. A Romhánynak védelmén kell sürgősen javítani, ha a területi bajnokságban jól akar szerepelni. Góllövők: Czene (3). Oláh (2), Králik, Jaszik. Balga. M. L. , Nagybátony— SKSE 7 — 0 (5 -0) Bátonyterenye, 200 néző, v.: Mátrái. Nagybátony: Kiss — Mákos (Kovács), Bertók (Balázs), Orosz, B. Kovács, Szabó Gy., — Hajdara (Bedő), Szabó L., (Varga). Berindán (Mihalkó) — Szőke, Loch (Tözsér). Edző Répás Béla. Góllövők: Loch (3), Szőke (2), Orosz és Tőzsér. A kitűnően előkészített, füves pályán a Bányász okos, kombinatív és eredményes játékot mutatott be, különösen az első félidőben. Szünet után a lelkes, de néhány játékosát nélkülöző, újonc megyei I. osztályú csapat is több ügyes akciót mutatott be, és Tőzsér, valamint Gál révén gólt is szerezhetett volna. Ekkor a Nagvbátony —. miközben a csapat háromnegyed része kicserélődött — könnyedén vette a küzdelmet. Bgy. SE— H. Balassi SE 5—1 (1—U Balassagyarmat, 100 nrző, v.: Lombos. Bgy. SE: Pin:ér — Vaskor, Földvári, Szalánsz- ki, Szalai — Varga, Taskó, Zsidai, Szűcs (Cserni) — Horváth (Szűcs), Gál. Edző: Bundzsák Dezső. A 25. percben, egy szabadrúgás után, a Pintérről kipattanó labdával Bőgér szerzett vezetést. Ezt Szűcs egy szöglet utáni fejessel egyenlítette ki. A második félidőben Zsi- dai 11-esből volt eredményes, majd Gál 20 méterről talált a jobb felső sarokba. Aztán ismét Szűcs lőtt a hálóba Taskó átadásából, majd Szűcs jobb oldali beadása után Varga fejelt gólt közelről. (A két Tóth, Slezák és Semetka sérülés miatt nem szerepelt.) NÓGRAD — 1985. ougusztus ÍR, hétfő 7