Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-31 / 204. szám

Mérkőzés előtt Százszázalékosok találkoznak Nagy várako­zással tekinte­nek a labdarúgás Nógrád megyei hívei a vasárnapi SBTC—Váci Izzó NB Il-es mérkőzés elé. Ha jó idő lesz, minden bizonnyal hamar megdől a szerdai MTK- VM—SKSE Nagyar Népköz- társasági Kupa találkozó két­ezres idei nézőcsúcsa a sál. gótarjáni Kohász-stadionban. Persze az ősszel lehet még számítani olyan csapatók ven­dégszereplésére, amelyek ugyancsak nagy érdeklődést váltanak ki. Az idei bányásznapon újabb győzelemmel szeretné­nek ünnh-peini a nógrádiak. Eddig pontveszteség, sőt ka­pott gól nélkül vezetik a II. osztály bajnoki tabelláját, ám hasonló sikerrel vette a rajtot a tavaly még újonc Pest megyei csapat is. Igaz, két góllal kevesebbet szereztek, így jelenleg a 3. helyen áll­nak, de az idegenbeli nyitá­nyon elért 3—0-s győzelmük figyelmeztető. Akkor is, ha az ellenfél a második vonal­ba most visszakerült — ám rendkívül megerősödött! — Ganz-MÁVAG volt. Az is igaz, hogy múlt vasárnap Beráék „szenvedtek” Vácott, a szin­tén újonc Honvéd Szabó Lajos SE ellen, s csak minimális különbséggel nyertek. Az Izzót azonban nem szabad lebecsülni, hiszen tavaly a sikeredző Both József irányí­tásával bravúrosan szerepelt, és az idén Péczely Szabolcs keze alatt igyekszik még előbbre lépni a Duoa-parti le. génység. — Szerdán Romhányban csak a továbbjutás volt a célunk, az MNK-ban — mondta a pénteki edzés után Haász Sándor, az SBTC ed­zője. — Játszhattunk volna jobbap is, ám ezúttal inkább néhány ritkábban szereplő játékos, egy-két új formáció kipróbálására igyekeztem fel. használni az alkalmat. Földi súlyos sérülése után újabb gondot okoz, hogy Gyimesi bokája kifordult a kupamér. kőzésen, és Jónás sem telje, sen egészséges. Így még van­nak kérdőjelek a tervezett kezdő csapatban: László — Nagy, Juhász, Zimonyi, Bab- csán — Gyimesi (Oláh B.), Urbányi, Lipták — Sváb, Poór (Jónás), Bartus. Területi ifjúsági bajnokság Mátra-csoport Bányásznapi „ajándék" Nagybátony—Gyöngyösi SE 2—t (1—0) Bátonyterenye, 500 néző, v.: Loja II. Nagybátony: Kiss — Mákos, Bertók, Mihalkó. Sza­bó Gy. — Hajdara, Bedő, Szabó L„ Kovács (Varga) — Szőke, Loch (Balázs). Edző: Répás Béla. A 20. másodpercben Mákos átadásából az újonc Kovács 14 méterről fölé lőtt, majd Sző­ke közelről fejelt a kereszt­léc fölé. Később Mákos ra­gyogó cselek után, 7 méter­ről kapura bombázott, Szak- már kapus bravúrral védett. A 35. percben Bertók indí­totta a balösszekötő helyén Bedőt; a középpályás fejjel maga elé tette, majd ballal középre ívelte a labdát, ame­lyet a túlsó oldalon érkező Szőke 8 méterről a bal alsó sarokba fejelt. 1—0. A 40. percben Soltész és Spőke ka­pott sárga lapos figyelmezte­tést. A második játékrész elején Bedő remek szabadrúgását védte a gyöngyösi kapus. Az 57. percben újabb Bányász­gól született: Szőke beadásá­ból az előre lopakodó Mákos néhány lépésről a kapuba bombázott. 2—0. Hat perccel később becserélték Jónást, aki 6 méterről azonnal gólt fejelt. 2—1. A kezdés után a gólszerző felvágta Mákost, ezért ő is sárga kártyát ka­pott. A 79. percben Mihalkót és Patócsot (Gyöngyös) dur­vaságért Lója játékvezető ki­állította. Az erősen tartalékos hazai Bányász-csapat magabiztosan nyert a jó erőkből álló, de túl keményen játszó hevesi gárda ellen. Jók: Bertók (a mezőny legjobbja), Mákos, Bedő, Szabó Gy., ill. Szak­mar, Jakab és Huszár. — tóth — FÉRFI NB ff: ismét az élbolyban akarnak végezni ÍT-" Ma délelőtt kez­detét veszi az 1985—86. évi asz­talitenisz-bajnok­ság. Az NB Il-es Nagybátonyi Bá­nyász SC csapatát harmadszor is a tizenkét tagú Gárdos- csoportba sorolták be. Az együttes edzőjét, Kövendi Jó­zsefet kértük: tájékoztasson a célkitűzésekről és a felké­szülés tapasztalatairól ... — Az alapozást július 21- én kezdtük. Napi két edzést tartottunk a bányavárosi Bar­tók Béla Általános Iskola tornatermében. Augusztus ele­jén egyes csapatok visszalé­pése miatt, Budapesten osz- tályozón vehettünk részt. A Kaposvári Rákóczi ellen nyer­tünk, a Győri Elektromos gár­dájától vereséget szenvedtünk, így nem kerültünk az NB I-be. Augusztus 14—21. között edzőtáborban voltunk Salgó- bányán. Együtt készültünk a lengyel I. osztályban Szerep­lő, wroclavi együttessel, és két al' alommal barátságos mér­kőzést vívtunk. Mindkétszer mi győztünk; 16—9, illetve 13—12 arányban. Az elmúlt hét végén három csapattal indul­tunk Orosházán, a Gvopáros Kupán: a Kövendi Jár\os—Sa­lamon István összetételű duó megszerezte a harmadik he­lyet. — A szakosztály vezetése az első négy hely valamelyi­kére várja a csapatot. Ehhez minden feltétel adott... A keret lényegében véve válto­zatlan: Baráth. Salamon. Ru­bi. Pávelkó. Frei. Kövendi I.. Várszegi, Kövendi II. és az ifjúsági játékos, Győré. Sajá­tos gond Salamon gyengébb formája. Baráth és Kövendi 1. sérülése. Utóbbi játékost a héten megoperálták. Az első mérkőzést otthonunkban vív­juk a bajnokesélyes Kiskun­félegyházi Spartacussal. A vendégek alaposan megerő­södtek, nemrégen hozzájuk igazolt Szili, a Ceglédi VSE NB I-es csapatától. Ettől füg­getlenül nyerni akarunk! Tóth István A Nagybátony mérkőzései: augusztus 31.: Kiskunfélegy­háza (otthon); szeptember 7.: 2. sz. Éoítők (otthon); szep­tember 21.: BVSC II. (ide­genben); szeptember 28.: Haj­dúszoboszló (otthon); október 19.: MALÉV (otthon); no­vember 9.: December 4. Drót­mű (otthon); november 23.: Szolnoki Sd. (otthon); decem- ben 14.: Móra Tsz (idegen­ben); január 4.: Ceglédi VSE II. (idegenben): január 11.: Borsodi Kinizsi (idegenben); január 18.: MEDICOR (ide­genben). Valamennyi találko­zó 11 órakor kezdődik. Taróczy párosban is búcsúzott Az egyesben elszenvedett veresége után a párosok első fordulójában sem kísérte sze­rencse Taróczy Balázs sze­replését Flushing Meadow- ban, az Egyesült Államok nyílt teniszbajnokságán. Heinz Günthardt oldalán az amerikai De Palmer, Donelly kettős ellen lépett pályára, s az idei wimbledoni ba.inokpár meglepetésre 6—3. 3—6. 6—4 arányban vereséget szenve­dett. (MTI) Új helyen a katonai kollégium A harmadik évfolyam hall­gatóinak fogadására felké­szültek Balassagyarmaton a katonai kollégiumban. A nö­vendékek eddig „albérletben” laktak a város egyik fiúkol­légiumában, s várták, hogy beköltözhessenek végleges ott­honukba. A Honvédelmi Mi­nisztérium és a Balassagyar­mati Városi Tanács között már korábban létrejött egy olyan egyezség, hogy az egy­kori, hosszú-hosszú évtizede­ket kiszolgáló volt vármegye házát örökös használatbavé­tel ellenében felújítja, átala­kítja, s ezzel az épület ál­lagát megőrzi. A Honvédelmi Minisztéri­um hozzálátott a munkához, s az ereded költségvetésnek megfelelően egyelőre csak­nem 70 millió forintot bizto­sított az épület felújítására, hogy az az átalakítás után mint katonai kollégium szol­gálja a város középiskolái­ban tanuló olyan fiatalok képzését, akik hivatásul a ka­tonai pályát választják. A felújítási, átalakítási munkálatok után a kollégi­um egyik szárnyát augusz­tus 30-án megnyitották la­kói előtt. Most 140 növendék számára biztosítják az elhe­lyezést. A hallgatók rendel­kezésére állnak a tanulószo­bák, a 300 fős modern kony­ha és étterem, az ideiglenes irodák, a gyengélkedőszoba, a kondicionálóterem, a ru­házati és élelmezési raktár. Az évnyitóval természete­sen nem áll meg a munka, sőt nagyobb ütemben tovább folytatódik. A végleges átadá­si időt 1987-re tervezték —, az udvarrendezéssel együtt —, de az építő katonák vállal­tak, hogy a munkálatokat 1986. december 31-re befeje­zik. A még hátralevő épület­ben akkorra kialakítják a még további 100 személy fogadására alkalmas szobá­kat, a nevelői irodákat, 1300 fő befogadására alkalmas színháztermet, egy zeneter­met, az általános orvosi ren­delőt, a szakköri helyisége­ket, a 1,5 000 kötetes könyv­tárat, s a végleges irodahe­lyiségeket is. Ezekre a mun­kálatokra még további mil­liókat biztosít a néphadse­reg. S L. Utolsó ellenőrzések a kor­szerű világítótesteken. Rendezik » kollégiumi hallgatók hálószobáit. Hét végi sportműsor SZOMBAT KÉZILABDA NB II. Középcsoport (nők) : Síküveggyár—Hódmezővásárhelyi Porcelán, Salgótarján, Sugár úti pálya, l€ óra. LABDARÚGÁS Területi bajnokság, Mátra-cso­port: Recsk—St. Síküveggyár, Recsk, 1<6 óra, v.: Czirba. TÖMEGSPORT Peremkerületi művelődési ott­honok tömegspiortnapja, Somlyó- bánya, művelődési iiáz, 14 óra. VASÁRNAP LABDARÚGÁS NB II.: SBTC—Vác, Salgótar­NÓGRÁD — 1985. augusztus 31., szombat j Ján, Kohász-stadion. 16 óra, v.1: Adám M. (Lója, Mester). Területi bajhokság, Mátra-cso­port: Balassagyarmati SE—H. Köteles SE. Balassagyarmat, nagyligeti .pálya. 15.30 óra, v.: Temesvári. Edelény—Romhány, Edelény, 15.30, óra, v.: Csik,. Megyei I. osztályú bajnokság: Karancslapujtő—Pásztó, v.: He­ves megyei játékvezető, Szécsény —Szönyi SE, v.: Filiczki. Mát- ra-novák—Cered. v.: Kiss Gy., Balassi SE—Ersekvadkert, v.: Békési, SKSE—Nézsa. v.: Ágos­ton (ifi: 11 óra. felnőtt 13 óra), St. Volán—ÖMTE. v.: Laczkó, Kisterenye—Szügy, v.: Klement, Somoskőújfalu—Erdőkürt, v.: Káposzta. Kezdési idő: ifiknél 13.30, felnőtteknél 15.30 óra. Megyei II. osztályú bajnokság, Nyugati csoport. HVCSSE—Di- ósjenő. N a gylóc—Bércéi, Jurisics SE—Nógrád sí pék (Berkenyén), Rimóc—Mohora. Becske—Nógrád- megyer, Her-encsény—Rétság. Zagyvavölgye-csoport: Ipolvtar­nóc— Karancsberény, Ménkes— Gergei SE, Szurdokpüspöki—Szi- rák. Felsőtold—Bányagépgyár, Kis-Zagyvavölgye—Mátraszőlős, Ecseg—Salgó öblös SC, Ka<zár— PalotáshaLom. Kezdési idő: ifik­nél 13.30, felnőtteknél 15.30 óra. Körzeti bajnokságok, Salgótar­ján: Rónafalu—Bárna, Litke—i Sóshartyán, Etes—SVTSC. Pász-. tó: Kisbágyon—Csécse, Hasznos) —Bér. Tar—Vanyarc, Erdötarcsa —Szarvasgede. Buják—Héhalom. / Rétság: Szendehely—Borsosbe­rény, Ipolyvece—Nagyoroszi II., Drégelypalánk—Bánk (Honton), Hont—Felsőpetény, Berkenye- Kisecset, Nőtincs—Nógrád. Kéz- j désd idő: 15.30 óra. TEKE Béke Kupa kisgoly-ós felnőtt- férficsapatbajnokság, Szécsény, 9 ótra. Éjjel nappal dolgoztak az építő kato.iúk. Bábéi László felvétele' Szalma és Palombi A Magyar Atlétikai Szövet­ség szakvezetése az augusz­tusi teljesítményeket értékel- ive, a felnőtteknél a hónap atlétájának Szalma Lászlót (Vasas) és Palombi Margitot (Tatabánya) választotta meg. Az utánpótlás-korosztályban a kecskeméti Havas Endre és a dunaújvárosi Ágoston Zita, míg az ifjúságiaknál a szom­bathelyi Horváth Attila, iL. letve a székesfehérvári Er­délyi Andrea részesült ha­sonló elismerésben. 5 Megyei ifjúsági bajnokság Gólzáoor és kartőrés az idénvnvifén Gólzáporos mérkőzésekké kezdődött meg az 1985'86-oí megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság őszi idénye. Vaskos meglepetésre 15 gólos győze. lemmel kezdtek a szügy újoncok Somos csapatává szemben, s csupán egyetler találkozót nyertek a 14-bő' öt pontot gyűjtő vendégcsa. patok. A fegyelmezetlensége­ket korán kezdték a focista- palánták: öten kaptak sárga 1 lapos figyelmeztetést és egy s súlyos sérülés, is történt;- Princ Csaba, a somosiak já_ 5 tékosa szenvedett kéztörést. . A forduló 42 góljából 33-at i lőttek a pályaválasztó, s csak 1 kilencet a vendégegyüttesek, í Eredmények: Szügy—Somos 1 15.—0 (7—0), St. Ötvözetgyár . —Kisterenye 1—1 (1—0), Ér­- sekvadkert—St. Volán 2—3- (0—1), Ceredvölgye—St. Ko . hász 1—1 (1—Ö), SBTC II— Mátranovák 5—1 (4—0), Pász­tó—Szécsény 6—0 (4—0), Er. dőkürt—Karancslapujtő 3—1 (1—2). A fegyelmi bizottság csü. törtöki ülésén Oláh Sándort a Kisterenye felnőttjátéko. sát kíméletlen játék miati két bajnoki mérkőzéstől til. tották el. tandó m.) Következik a döntő Készülődés a nyári spartakiád fináléjára Salgótarjánban jövő szom­baton rendezik meg a falusi dolgozók 34. nyári spartaki- ádjának megyei döntőjét. A hat körzetből kissé késve bár, de megérkeztek a benevezé­sek. A leggyorsabbak és a legjobb szervezők a pásztóiak voltak: a városban több mint kétszázötvenen vettek részt a körzeti döntőn. A legtöbben; negyvenen Erdőtarcsáról jöt­tek; a község fitaljai egy-két jó eredménnyel is hozzájárul­tak, hogy a palotáshalmaiak­tól átvehették egyéves meg­őrzésre az ezért járó vádor- serleget. Hiányoztak viszont Buják és Alsótold amatőr sportolói. A körzetből csak női lövészetben és teniszben nem indul csapat a megyei döntőn. A szécsényi fináléban a nagylóci fiatalok nyerték el a körzeti sportfelügyelőség vándorserlegét. Itt több köz­ség falusi dolgozói is távol maradtak a körzeti döntőből. A győztesek viszont mind a hét sportágban képviseltetik magukat a megyei székhelyen rendezendő viadalon. Bátony- terenyén az utóbbi évek egyik legnépesebb körzeti versenyét rendezték a minap, (akárcsak Pásztón). A városi jogú nagy­községben százötvenen küz­döttek a továbbjutásért. Hat község falusi sportolói közül kerültek ki a döntősök; ki­zárólag női lövészetben és röp­labdában nem indul majd bátonyterenyei csapat Salgó­tarjánban. Mintegy százan vettek részt a rétsági körzeti fináléban is, ahonnan csupán a tekézők és a férfi röplab- dázók hiányoztak. A többi sportágban vannak esélyeik e körzet versenyzőinek is. A balassagyarmati döntőbe még százan se neveztek be, viszont az ott jól szereplők csaknem mind résztvevői lesz­nek a megyei finisnek. Keve­sen érkeztek Érsekvadkertről, Bércéiről pedig senki, míg a legaktívabbak a hugyagiak voltak. A palóc város körzete női röplabdában és égy-egy atlétikai számban nem indít csapatot. Alig haladta meg a százat a salgótarjáni körzeti finálé résztvevőinek száma is, különösen kevés (35) volt a női sportoló. A gyengébb nem képviselői hiányozni fognak lövészetben, tekében és te­niszben is a megyei döntőből, míg a férfiak röplabdában nem indulnak. A szeptember 7-i záróviadal rendezői felké­szülten várják a nagy ese­ményt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom