Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-29 / 202. szám

Kiemelt feladat a lakásellátás javítása T (Folytatás az 1. oldalról) városnak a VII. ötéves terv­ben nyújtandó normativ fej­lesztési . lehetőséget és a fej­kvóta várhatóan 134 millió forint lesz. További állami támogatásként öt évre a biz­tonságos működés feltételei­hez 164 millió forintot kap Pásztó. Az érdekeltségi bevé­telből a koncepció 101 millió forinttal számol, s alapvetően ennek a forrásnak a nagysá­gára bírhat döntő befolyás­sal a városi tanács. A ki­emelt célok megvalósítására a céltámogatások rendszere­ben a lakásépítéshez csatla­kozik Pásztó. A vitában elsőként Király Vilmos tanácstag, a szám- vizsgáló bizottság elnöke kért szót, s mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy a terv fő irányai megfelelnek a vá­ros érdekeinek. Ugyanakkor javasolta, hogy vizsgálja fe­lül a tanács: nem kevés-e a gazdálkodási tartalék. A bi­zottság véleménye szerint job­ban oda kell figyelni a la­kásépítés problémáira, többek között a határidőkre '5. Ta­nácstagként fogalmazta meg a véleményét, miszerint nfem tűnik ki a tervből, hogy a városrészekben mit kíván fej­leszteni a tanács. Dr. Lang- mayer Balázs, a városi és a megyei tanács tagja arra hív-. ta fel a figyelmet, hogy kö­vetkezetesen végig kell vinni az elhatározások valóra vál­tását. S ha ez megvalósul, akkor a mátraszőlősi város­részben is megoldódik két égetően nagy gond: javul a vízellátás, megszűnik az is­kolában a váltott tanítás. E célokat a lakosság is mesz- szemenően támogatja. Mint elmondta, a lakosság az isko­la átalakításához már eddig is 1200 társadalmi munkana­pot ajánlott fel, a 332 család­ból pedig 200 már most haj­landó fizetni a 25 ezer fo­rintos vízmű-hozzájárulás törlesztését. Dr. Kovács Ber­talan társadalmi tanácselnök­helyettes az oktatási integrá­ció lehetőségeire hívta fel a figyelmet. Azokban az esetek­ben amikor a lakosság hoz­zájárulását kérik, világosan és egyértelműen kell megfo­galmazni a célokat. Nagy Jó­zsef a népességgyarapodás kapcsán az üzemek települé­sének indokoltságáról szólt és sürgette a kórházrekonst­rukció folytatása körűn oi- zonytalanság eloszlatását. Tari Ottó, a városi népfront­bizottság titkára elmondta, hogy a tervét széles körben ezután ismeri meg a lakos­ság, a népfront aktivistái azonban már eddig is véle­ményezték. A vita azt tük­rözte, hogy a lehetőségekre ügyelve megvalósítható el­képzeléseket soroltak a főbb célkitűzések közé. Felmerült ugyanakkor egy aggály is: a településfejlesztési hozzájá­rulás után nem esik-e vissza a társadalmi munka. A városi tanács ülésén fel­szólalt Füssy József, a váro­si pártbizottság első titkára, aki elöljáróban azt mondta, hogy a következő ötéves terv feladatainak megfogalmazá­sakor méghatározó a VI. öt­éves terv várható teljesítése. Ezt összegezve olyan prog­ramnak nevezte, amely je­lentős fejlődést hozott a vá­ros életében. A lakásépítés és az oktatási intézmények fej­lesztése intenzív volt, s az időnként kritikus vízellátás javítása érdekében is nagv erőfeszítéseket tett a tanács, terven felül elkezdődött a gázbevezétés. Űjabb gondok­ra való utalás után Füssy József arról szólt, hogy a jö­vőben elvégzendő feladatok nagymértékben attól függ­nek. milyen lesz a tanács kapcsolata a lakossággal, ho­gyan lehet szélesíteni a tár­sadalmi munkát, a tanács és a gazdálkodó szervek együtt­működését. Minderre ügvel- ve a terv reális, jól szolgálja a párthatározatok végrehaj­tását és Pásztó igényét. Sántha Kálmánná Hasznos ivóvízproblémáira hívta fel a figyelmet, s ezután kért szót Sára János, a Nógrád Megyei Tanács tervosztályá­nak vezetője. Mint mondotta a pásztói elképzelések szo­rosan kapcsolódnak a me­gyei tervekhez. A tervek, forrásoldalról is reálisak, megalapozottak. Sára János ezeket részletesen is sor­ra vette, majd arra utalt, hogy a megyei tanács Pásztó jogos igényeit a differenciál­tan megállapított fejkvótában is elismerte. A vita után a városi ta­nács a tervet egyhangúlag el­fogadta, majd egyéb kérdé­siekben döntött. Tanácsülés Mátrái erényén A készülő terv szolgálja a lakosságot Egy eredményesnek ígér­kező VI. ötéves terv teljesí­tése után a VII. ötéves terv folyamatosságát biztosítja az a tervkoncepció, amelyet teg­nap délután a Mátraterenyei Nagyközségi Tanács telepü­lés- és tanácsi gazdaságfej­lesztési terv megvitatása se" rán jóváhagyott. A tanács Szabó Nándor vb- titkár szóbeli és az azt meg­előző végrehajtó bizottság ál­tal előre kiküldött írásos anyag alapján megvitatta és elfogadta a széles körű tár­sadalmi fórumokon, falugyű­léseken elhangzott javaslatok és vélemények után elkészí­tett tervjavaslatot. A testületi ülés által jóvá­hagyott tervezet célja, hogy meghatározza az életkörül­mények javításának egymás­sal összehangolt működési, fenntartási, fejlesztési célja­it, elérendő eredményeit az 1986—1990. évre. A nagyköz­ségi tanács VII. ötéves tele­pülésfejlesztésének feladatait a társadalmi-gazdasági felté­telek, a demográfiai változá­sok. a természeti adottságok, a helyi sajátosságok együtte­sen határozzák meg — álla­pította meg a testületi ülés. Abban is állást fog­laltak. hogy a működési költ­ségvetésük színvonalával biz­tosítják a nagyközség közép­távú településfejlesztési cél­kitűzéseinek megvalósítását, s a készülő terv szolgálja a lakosságot. Erre a VII. öt­éven terv során a település- és tanácsi gazdaságfejlesz­tési koncepció során a nagy­községi tanács rendelkezésé­re több mint 125 millió fo­rint áll. A testület elfogadta a te­lepülésfejlesztési hozzájáru­lás megállapításáról szóló ál­lásfoglalást, majd megválasz­totta a művelődési és egész­ségügyi. valamint az > ipari­kereskedelmi és kommunális bizottság tagjait. A Mátraterenyei Nagyköz­ségi Tanács ülésén részt vett és felszólalt Tőzsér Gáspár, a választókerület országgyű­lési képviselője. niígeria Gazdasági okok késztették az álfamcsínyt Ibrahim Babangida tábor­nok, Nigéria új államfője kedd esti rádió- és televíziós beszédében azzal indokolta elődjének megbuktatását, hogy annak kormányzása ide­jén helytelenül irányították a gazdaságot és csökkent az életszínvonal. Ez a politika „elviselhetetlen szenvedésnek tette ki az ország lakosságát” — mondta az új nigériai ve­zető. Babangida Abidianban le­hallgatott rádióbeszédében közölte, hogy nem változik az ország külpolitikája, az Af­rikai Egységszervezet és az el nem kötelezettek mozgal­mának tagja marad. tó változást nem hajtott vég­re. Nigéria gazdasága im­már a szakadék szélén ál! — figyelmeztetett az államfő. A nigériai gazdaság sza­nálására vonatkozó tervekről szólva Babangida jelezte, hogy első feladatának a Nemzet­közi Valutaalappal (IMF) való jó kapcsolatokat tartja és elveti azt a korábbi poli­tikát. amely korlátozta a hoz­zájutást a külföldi hitelek­hez és beruházási tőikéhez. Bábán gi d a bejelentette, hogy felülvizsgálják az előző kormányzat által kiadott ren­deleteket. Haladéktalanul szabadon bocsátják az előző kormányzat alatt letartózta­tott újságírókat, felülvizsgál­ják a többi letartóztatott ügyét és átszervezik a titkos- rendőrséget. Nigériával továbbra sincs telex- és telefon-összeköttetés, zárva vannak az ország re­pülőterei és kikötői. Del-Afríka Tiltakozás Boesak lelkész letartóztatása miatt Budapesten Szocialista országok ENSZ- társaságainak tanácskozása Budapesten tartja évenként szokásos konzultatív tanács­kozását kilenc szocialista or­szág ENSZ-társasága. A Szak- szervezetek Országos Taná­csának központi iskolájában szerdán megkezdődött eszme­cserén a résztvevők megvi­tatják az ENSZ Társaságok Világszövetségének (WFUNA) szeptemberi közgyűlésére és európai regionális konferen­ciájára benyújtott határozati javaslatokat, az e fórumokon szereplő főbb kérdéseket. A WFUNA közelgő, Géni­ben sorra kerülő 30. közgyű­lésének fő témája az Egyesült Nemzetek Szervezete megala­kulásának 40. évfordulója és ennek kapcsán egy olyan program kidolgozása, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a nemzetek ismét előkötelezzék magukat az alapokmányban rögzített elvek és célok mel­lett, aktívan tevékenykedjenek azok megvalósításán. A köz- gvűléssél párhuzamosan nem­zetközi szimpóziumot is rendez­nek. .* budapesti nemzetközi ta­nácskozás ' első napján Sima Mihály akadémi­kus, a Magyar ENSZ Társaság elnöke tartott meg­nyitóelőadást az ENSZ szere­péről a jövő békéjének és biz­tonságának előmozdításában. Kovács László, az MSZMP KB külügyi osztályénak he­lyettes vezetője előadásában a világpolitikai helyzet és az ENSZ tevékenysége közötti összefüggésekről beszélt. Az elhangzottakat megvitatták a résztvevők, majd a delegáci­ók vezetői beszámoltak az ENSZ megalakulásának . 40. évfordulója alkalmából hazá­jukban alakult nemzeti bizott­ságok tevékenységéről. A ta­nácskozás ma fejeződik be. MTI) Öngyilkos merénylet Egy ismeretlen személy szerda délután robbanóanyag­gal teli gépkocsivaj öngyilkos merényletet hajtott végre a dél-libanoni katonai milícia egy őrhelye ellen. A bejrúti televízió jelentése szerint a merénylő életét vesztette, harmincán meghaltak vagy megsebesültek. Szidon várostól 12 kilo­méteres távolságban is lehe­tett hallani a robbanás zaját. A merénylő 300 kilogramm robbanóanyagot vitt abban a gépkocsiban, amellyel bele­rohant az Izrael által támo­gatott milícia posztjába Barti falu közelében. Dumas Kínába utazott Roland Dumas francia kül­ügyminiszter szerdán hatna­pos látogatásra Kínába uta­zott. Látogatása során a nem­zetközi kérdésekről és a két ország közötti gazdasági kap­csolatok fejlesztéséről tárgyal majd a kínai vezetőkkel. Nigéria gazdasági helyze­tének romlását azzal magya­rázta. hogy a kedden reggel vértelen államcsínnyel meg­döntött Mohammed Buhari dandártábornok túlságosan merevnek és hajthatatlan­nak bizonyult, és így nem lehetett megoldani azokat a nehézségeket, amelyekkel Ni­gériának szembe kell néznie. Az 1983. végén hatalomra ke­rült Buhari kormányzatához fűzött remények meghiúsul­tak, mert elárulta eredeti cél­jait. és semmiféle mélyreha­A dél-afrikai rohamrendőr­ség szerdán Fokváros mellett korbáccsal, könnygázzal és gumilövedékekkel szétvert há­rom tiltakozó menetet. Közü­lük kettő spontán verődött össze; a harmadikat, 5000 fe­hér diák felvonulását, még a kedden letartóztatott Allan Boesak tiszteletes, a Refor­mátus Világszövetség elnöke szervezte. A két spontán menet részt­vevői a pollsmoori börtönhöz akartak vonulni, hogy ott kö­veteljék Nelson Mandelának, %z Afrikai Nemzeti Kongresz- szus vezetőjének szabadon bocsátását. Szemtanúk szerint többen megsérültek a benzin­palackokat hajigáló tüntetők és a karhatalom heves össze­tűzéseiben. A 19 hónapja tar­tó zavargások sorában ez volt a legnagyobb megmozdulás, melyben valamennyi bőrszín képviselői részt vettek. Roelof Botha külügyminisz­ter szerdán bejelentette, hogy Dél-Afrika pénteken kész fo­gadni a Közös Piac tényfel­táró látogatásra érkező kül­ügyminiszteri küldöttségét. Mint mondotta, biztosítékokat kaptak arra, hogy az EGK nem formál jogot tanácsok osztogatására. Botha elutasí­totta a külügyminisztereknek azt a kérését, hogy találkoz­hassanak a börtönben tartott Nelson Mandelával. 2 NÓGRÁD - 1985. augusztus 29- csütörtök VIETIHAM 05 (1.) mm Ünnepi számvetés Kettős évfordulót ünnepel az idén Vietnam népe: ápri­lis utolsó napján emlékeztek meg a véres, kegyetlen indo­kínai háború tíz évvel ezelőt­ti befejezéséről, az Egyesült Államok elkerülhetetlen ve­reségéről, a dél-vietnami re­akciós rendszer összeomlásá­ról. A világsajtó hasábjain viszontláthattuk a felejthe­tetlen fényképeket a saigoni amerikai nagykövetség tete­jéről menekülő tengerészgya­logosokról, a magasba röppe­nő helikopterekről, a felsza­badító erők diadalmasan be­vonuló egységeiről. TÖRTÉNELMI ESEMÉNY A másik, küszöbönálló év­forduló legalább ennyire je­lentős: éppen négy évtizede, bogy — hosszú évek harcai, felkeléssorozata végén — Ha­noiban kikiáltották Vietnam függetlenségét, s az ország ez­zel lerázta a csaknem egy évszázadig tartó francia gyar­mati uralmat. Helyesebben szólva a közös francia és ja­pán igát, hiszen a második világháború idején igen sajá­tosan alakult az indokínai térség helyzete: Franciaor­szág európai veresége után egyfajta együttműködés jött létre a Vichy-kormány helyi képviselői és a japán hódí­tók között. A megszállók el­leni küzdelem 1945-re ért el jelentősebb méreteket. A nép- frontjellegű, 1941-ben létre­hozott Viet Minh-szervezet, és a kommunista part fel­hívására fokozódott az ellen­állás. egyre nagyobb terüle­tek szabadultak fel — első­sorban az északi országrész­ben. 1945 augusztusában újabb felkelések, robbantak ki, majd — szoros összefüggésben a szovjet hadsereg mandzsúriai és koreai hadisikereivel, a hónap közepén bekövetkezett japán kapitulációval — na­pok alatt végigsöpört az or­szágon. Kiterjedt a partizán­harc, az általánossá váló fel­kelés mind újabb tartomá- n37okban győzött. Rövidesen (augusztus utolsó napjaiban) lemondásra kényszerült Bao Dai császár, akinek trónja — névlegesen persze — a japán megszállás dicstelen eszten­deiben is fennmaradt. A hó­nap végén, miután a fordu­lat Saigonban is lezajlott, 'de- iglenes forradalmi kormány alakult, szeptember 2-án e- dig sor került a történelmi eseményre: a Hanoi főterén tartott ünnepi nagygyűlésen Ho Si Minh elnök százezernyi lelkes résztvevő előtt felolvas­ta a függetlenségi nyilatkoza­tot. KORSZAKOS FELADATOK Négy évtizede tehát, hogy megszületett az önálló, de­mokratikus Vietnam, s tíz esztendeje annak is, hogy a testvéri indokínai nép végleg visszaverte az merikai inter­venciót, új fejlődési irányt je­lölve ki a sokat szenvedett ország elé. A kettős évfor­duló óhatatlanul számvetésre késztet: hol tart, mit ért el a távoli délkelet-ázsiai ál­lam, milyen problémákkal és feladatokkal kell nap­jainkban szembenéznie ho­gyan hatottak előrehala­dására a nyolcvanas évek derekának megváltozott belső körülményei ? A kérdésekre korántsem könnyű a válasz. A Vietnam­mal foglalkozó szakértőknek, vagy az országba érkező lá­togatóknak újból és újból fel kell ismernie: itt egészeit más feltételek, más gondok es más teendők a jellemzők, mint a mi kontinensünkön. Vietnam ma is a föld legszegényebb országai közé tartozik, s a lassan fejlődő mezőgazdaság alig képes lépést tartani az ázsiai mércével mérve is ma­gas, évi két százalék feletti demográfiai robbanással. A családtervezés terén viszont még csak kezdeti, kevess^ ha­tékony intézkedések születtek. Megfeszített küzdelem a gyors népszaporulattal. a gyarmati örökség terhei­vel, a kínzó elmaradott­sággal, ez szabja meg je­lenleg a Vietnam előtt álló teendőket. A legfontosabb cél "a lakosság életkörülményei­nek ;ivítása, mindenekelőtt az élelmiszer-termelés növe­lése, valamint a fogyaszt isi cikkek terén mutatkozó ha­talmas hiány leküzdése. Leg­alább ekkora gond az ipari termelés felfuttatása, a nyers­anyag- és energiatermelés, a szállítás terén jelentkező el­maradások felszámolása. Sok reményt fűznek az úgyneve­zett „új gazdasági övezetek­hez”: ezek a korábban mű­velés alá még nem vont te­rületek nem csak az agrár- szektor teljesítményét segít­hetik, hanem csökkentik a munka nélküli százezrek nyo­mását is. Sajátos feladat az északi és déli országrész között még napjainkban is érzékelhető különbségek megszüntetése, az egységes szocialista nép­gazdaság kialakítása: az egy­kori Dél-Vietnamban uralko­dó feltételek, az eltérő gaz­dasági, szociális és tuda'i té­nyezők megkülönböztetett fi­gyelmet követelnek meg az ország vezetőitől. A sort hosszan lehetne még 'tatni, annyi azonban e nehány felvillantott példából és érződik talán, hogy a ge­rillaháborúkban. a csatatere­ken elért győzelmek után Vi­etnamnak meg kellett, s a jövőben egyre inkább meg kell birkóznia a békés fejlő­dés korszakos feladataival, a nemzeti felemelkedésért ví­vott, legalább olyan nehéz te­endőkkel. ÖRVENDETES EREDMÉNYEK A számvetés persze csak akkor teljes, ha a gondok, a letagadhatatlan problémák mellett helyet kapnak az ör­vendetes. kezdeti eredmények is. Minaenekelőtt az, hogy az ösztönzőbb gazdaságpolitikai módszerek kiterjesztésével az elmúlt években sikerült elő­relépni az élelmiszer-ellátás­ban, nemegyszer rekordter­mést takarítva be. A koráb­binál rugalmasabb irányítási rendszer előtérbe helyezi az anyagi ösztönzést, s lehetővé teszi, hogy a parasztcsalád k szabadon értékesítsék ter­mésfeleslegüket — akár az ál­lamnak, magasabb felvásár­lási áron, akár a gyorsan te­rebélyesedő szabadpiacokon. Több jogot, nagyobb önálló­ságot kaptak a vállalatok, a járások és tartományok is. megkönnyítették az export- tevékenységet, csökkentették a. központi, kötelező tervmu­tatók számát. Egységes fo­gyasztói és termelői árrend­szert terveznek, s határozot­tabb intézkedéseket az 50 szá­zalék felett járó infláció le­törésére, amely elsősorban a Városi, bérből és fizetésből élő rétegeket érinti súlyosan. Délen a födreform. s a szö­vetkezetesítés előrehaladása, az ipari és kerfeskedelmi ve­gyes vállalatok létrehozása je­lent biztató fejleményeket. Eredmények és gondok, si­kerek és kudarcok — mind­kettő hozzátartozik a viet­nami valósághoz. A naphosz- szat vízben állva palántázó asszonyok szívfacsaró látvá­nya, a gyakori tájfunok, ár­vizek pusztításaival küszködő parasztok — és az iskolapa­dokba kerülő gyerekmiliók. A honvédelemre fordított kénv- 'szerű kiadások éppúgy, mint a külföldi segítséget is igény­be vevő beruházások. Így a két oldalt egyaránt szem előtt tartva alakulhat ki a reális összkép a mai, függetlensé­gének negyvenedik évfordu­lóját köszöntő Vietnamról. Szegő Gábor (Következik: A külpolitikai horizont)

Next

/
Oldalképek
Tartalom