Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-26 / 199. szám
Vendégmunkások hazaküldése LíbiabAl Kuvait közvetít a konfliktus kapcsán II. Hasszán marokkói király megbízta politikai főtanácsadóját, Ahmed Reda Guedi- rát, hogy utazzék Tuniszba, majd pedig Tripoliba, elsimítani Líbiának és Tunéziának a vendégmunkásügyben tá- rmdt súlyos ellentéteit Marokkó. amelvet Tunézia kért fe' a közvetítésre, mindkét országgal jó viszonyban . van. A marokkói királyi főtanácsadó és Abdeilatif Filali kül- ügvminiszter még a szombati napon tanácskozásokat folytatott Burgiba tunéziai elnökkel és Mohamed Mzali kormányfővel Monasztir tunéziai városban. Ezután — mint a .TANA hírügynökség jelentette — Tripoliba utazták és felkeresték Moamer el-Kadhafit. Az előzményhez tartozik, hogy Tunézia kiutasított harminc líbiai diplomatát és 253 más líbiai állampolgárt ..nem kívánatos 'tevékenység vádiá- val”, és pénteken elrendelte az ország második legnagyobb városában működő líbiai missziónak, a szfakszi konzulátusnak a bezáratását is. Eközben felpanaszolja, hogy Lí,bia úgymond fegyveresen fenyegeti. Líbia tudvalevőleg közölte, hogy az adott gazdasági körülmények között a jövőben nem foglalkoztat külföldi munkaerőt. Vendégmunkástömegek távoznak Líbiából hazájukba: Tunéziába mintegy huszonötezer. Egviotomba százezer ember tért' eddi g visz- sza. Más afrikai és arab or-' szágok állampolgárainak is felmondtak a hírek szerint. Tunéziában krónikus munkanélküliség van. és a kormányzat az intézkedéseket zokon vette. Eles hangvételű cikkek jelennek meg az egyiptomi saitóban is. Egyiptomnak és Líbiának nincs diplomáciai viszonya, a kairói Al-Ahram azonban a hét végén közölte Hoszni Mubarak elnök terjedelmes nyilatkozatát a vendégmunkásügyről. s ebből kiderült, hogy korábban líbiai küldött járt nála. Mubarak élesen bírálta honosainak Líbiából való hazatelepítését és jogi eljárást helyezett kilátásba. Szavaiból azonban úgy tűnt, hogy Egyiptom nem tervez fegyveres fenyítést egyetlen arab ország ellen sem. Az egyiptomi sajtó sűrűn hangoztatja, hogy munkát tudnak adni a hazatérőknek. A líbiai intézkedések ezt az országot mégis súlyosan érintették, mivel a vendégmunkások hazautalta jövedelem a devizagazdálkodás fő forrása. Ugyancsak közvetítésre vállalkozott Kuvait. Szabah el- Ahmad el-Dz,sábir esz-Szabah külügvminfszter Tripoliba utazott szombaton az uralkodó, Dzsábir el-Ahmed 'esz-Szabah emír személyes üzenetével. Ezután a kuvaiti diplomata Burgibával tárgyal. (MTI) Herényietek Két, pokolgépes merényletet követtek el péntek este Milánóban. Az egyik robbanószer- kezet az EL AL izraeli légi- társaság irodája előtt, a másik egy zsinagógától nem messze robbant fel. A robbantásoknak rendőri közlés szerint három könnyebb sérültje van. (MTI) Faluvégi Lajos Varsóba utazott Vasárnap küldöttség élén Varsóba utazott Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnök- helyettese, az Országos Tervhivatal elnöke. Meghívójával, Manfred Gorywodával, az LNK Minisztertanácsának elnök- helyettesével, a minisztertanács mellett működő tervbizottság elnökével az 1986—90. évi tervegyeztetés lezárásáról folytat tárgyalásokat.-V Reagan a szovjet—amerikai találkozóról r Bea igán amerikai elnök egy Rádióin terjúiban kijelentette: azt akarja, hogy Mihail Gor- bacsowal sorra kerülő novemberi találkozóján „felszámolják az ellenségeskedést és a gyanakvást” a két ország között. Az elnök azonban változatlanul igyekezett a Szovjetunióra hárítani a felelősséget a két ország kapcsolatainak jelenlegi helyzetéért, ^terjeszkedő” politikával vádolta meg a szovjet felet és azt mondotta, hogy Moszkva (nyíltan ellenséges” az Egye- ■ült Államokkal szemben. Az előre felvett rádióinter- frút ugyan csak ma sugározzák. a The New York Times azonban vasárnapi számában részleteket közöl annak szövegéből. A lap szerint Reagan kijelentette: reméli, hogy a tervezett csúcs- találkozó hozzájárul a két ország közötti feszültség csökkentéséhez. Azt mondotta azonban, hogy a csúcsnak „nem olyan találkozónak kell lennie, amelyen megállapodásra kell jutni egyes egyedi kérdésekről, részletkérdésekről”. Ez a lap szerint azt jelzi; hogy amerikai részről a novemberi találkozón semmiféle'megállapodást sem kívánnak megkötni a Szovjetunióval1. (MTI) Tíedge*üsy Bizonyos lehűlés várható a két állam kapcsolatában Follinus K. János, az MTI tudósítója jelenti: Az NSZK kormánya meg kívánja akadályozni, hogy a Tiedge-ügy káros hatással legyen az NDK-hoz fűződő kapcsolatokra — ezt hozták a DPA nyugatnémet hírügynökség tudomására szombaton bonni kormánykörökben. Háns-Joachim Tiedge, aki évek óta az NSZK a!ko+- mányvédő hivatalában a kémelhárítás egyik felelős vezetője volt, az NDK-ban tartózkodik és menedékjori kérelemmel fordult a hatóságokhoz. A kérelmet vizsgálják. Az idézett bonni kormánykörökben azt is tudomásul vették, hogy az NDK-t hasonló szándékok vezetik az ügy kezelésében. Ez a félhivatalosnak tekinthető nyugatnémet közlés megfigyelők szerint gyakorlatilag cáfolja Helmut Kohl kancellár csütörtöki nyilatkozatát. A kancellár arról beszélt, hogy különböző bonni állami hivatalokban kémek nyomára bukkantak, s ez rontja a két prszág viszonyát. A Frankfurter Rundschau ícímű nyugatnémet lap szombati elemzésében kimutatta: az ADN, az NDK hírügynöksége csütörtök délután és a Neues Deutschland, az NSZEP lapja pénteken reggel éppen Kohl nyilatkozata után közölte azt a hivatalos berlini állásfoglalást, amely szerint az NDK megfontolt politikájának köszönhetően nem terhelte meg súlyosan a kapcsolatokat az a tény, hogy tavaly és az idei év első felében összesen 168 nyugatnémet kémet vettek őrizetbe az NDK-ban. Korábban több nyugatnémet vezető politikus már úgy. nyilatkozott, ahogyan az említett DPA-közlemény is szólt. Még Franz Josef Srauss bajor miniszterelnök, a kormánykoalíció jobbszárnyán álló CSU elnöke is azt mondotta, hogy „az NDK-hoz fűződő kapcsolatokat nem kell függővé tenni ettől (az ügytől)”. Hans-Jochen Vogel, az ellenzéki szociáldemokrata párt parlamenti frakciójának vezetője szombati nyilatkozatában hangoztatta, hogy nem ért egyet Kohl kancellárnak a két német állam viszonyára vonatkozó kijelentéseivel. Megfigyelők szerint bizonyos feszültség és átmeneti lehűlés mindazonáltal mégis elképzelhető az NSZK és az NDK között. Kérdéses ugyanis, hogy a bonni kormány- koalíció szélsőjobbszárnya nem próba!ja-e felhasználni az esetet a viszony rontására. Ami az ügy szakmai részét illeti, hivatalos nyugatnémet vélemények szerint Tiedge távozása miatt most az NSZK egész, elhárító szolgálatát, s valószínűleg részben hírszerzését is újjá kell szervezni. Afgán miniszter magyarországi látogatása Vasárnap elutazott hazánkból Muhammad Aziz . afgán élelmiszer- és könnyűipari miniszter, aki Kapolyi László ipari miniszter meghívására augusztus 16—25. között tartózkodott Magyarországon. A miniszterek áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak helyzetét és bővítésének lehetőségét. Az afgán miniszter ellátogatott az OMÉK-re. Felkereste a Kispesti Textdlgvárat, valamint a Nagykőrösi Konzervgyárat is. (MTI) NÓGRÁD — 1985. augusztus 26., hétfő Elmaradt a rajt Vasárnap is elmaradt a Discovery amerikai űrrepülőgép rajtja. Míg szombaton a kedvezőtlen időjárás miatt kellett lefújni az indítást, vasárnap számi tógépprobléma volt az ok: az utazás végrehajtásához szükséges öt számítógép közül egy más adatokat adott, mint a többi négy. Az űrhajósok, akik már rajtra készen ültek a Discovery kabinjában, ismét kénytelenek voltak elhagyni azt s a rajtot legközelebb ma kísérlik meg. (MTI) SO®l-H*rII«a Újabb letartóztatások A dél-afrikai rendőrség az apartheid ellenes mozgalom vezetői ellen indított hajszája keretében pénteken újabb letartóztt nés »kát foganatosított. Botha dél-afrikai államfő aznapi beszédében ismét elvetette a gyors, mélyreható reformok lehetőségét. Durbanban. Natal tartomány nagy kikötővárosában 7 szeinélyt tartóztattak le, közöttük . Farouk Meert és Bylly Nairt. az Egvesütt Demokratikus Front (UDF) nevű apartheidellenes szervezet na tali vezetőit. Fokföld tartomány nyugati részén a rendőrség hat személyt tartóztatott le. nagyrészt az UDF aktivistáit Botha a nemzetközi közvélemény elvárásaival és sürgető felszólításaival! dacolva, ismét elvetette az apartheid rendszer gyors, mélyreható reformokkal való felszámolásának lehetőségét. „Nem engedünk a felelőtlen elemek szította pánikhangulatnak” — mondotta pénteken a pretoriai egyetem sportközpontjában. A nyugati országokban Pretoria ellen tervezett gazdasági szankciókra kitérve — alig leplezett zsarolásként — azt hangsúlyozta, hogv a délafrikai gazdaság elleni csapás a térség Pretoriától1 függő országait sújtaná. (MTI) NAMÍBIA Hogy milyen kegyetlen rezsim uralkodik a Dél-afrikai Köztársaságban, arra az utóbbi időszak hírei számos bizonyítékkal szolgáltak. Talán. furcsának is tűnik, hogy ma, amikor a gyarmati elnyomás alatt szenvedő námí-^ biai nép iránt fejezi ki szolidaritását a világon mindén jóér- zésű ember, a délafrikai eseményekre figyel elsősorban. Nem ok nélkül. Ahogy egyre bizonytalanabbá. válik a fajüldözők uralma odahaza, úgy nő a remény, hogy egyszer majd Afrika utolsó gyarmata is felszabadul: Namíbia egymillió lakója maga alakítja sorsát. Az egykori Délnyugat-Afrikában a múlt század végén vetették meg lábukat a fehér telepesek. A terület az első világháború után népszövetségi mandátumként került a mai Dél-afrikai Köztársasághoz. A második világháború után az ENSZ Biztonsági Tanácsa számtalanszor foglalkozott a namíbiai kérdéssel, felszólítva Pretoriát a terület elhagyására. A fajüldöző rezsim azonban hallani sem akar Namíbia felszabadulásáról. Ma is 100 ezer fős katonasága állomásozik a területen, embertelen elnyomás alatt tartva az itt élőket. Ma, Namíbia napján, az első fegyveres akcióra emlékezünk. A Délnyugat-afrikai Népi Szervezet, a SWAPO fegv- veresei 13 éve szálltak először szembe a dél-afrikai megszállókkal. A szervezetei időközben a namíbiai nép egyetlen törvényes képviselőTűzszünet Ugandában Tűzszünetben állapodott meg egymással szombaton az Ugandát kormányzó katonai tanács és a vele szembenálló Nemzeti Ellenállási Hadsereg (NRA). A hírt mindkét részről megerősítettték. A tűzszünet feltehetően jótékony hatással lesz a két fél közötti béketárgyalásokra. Ezek ma kezdődnek Nairobiban, a kenyai fővárosban. A megállapodást harcok előzték meg, főleg Kampala közelében. Az NRA Nairobiban kiadott közleménye szerint az ugandai főváros közelében három helyőrség megadta magát a szervezethez tartozó gerilláknak, és az NRA erői „gyakorlatilag körülzárták Kampalát”. Ezt a kormányerők részéről nem erősítették meg. Wilson Toko hadügyminiszter, a katonai tanács elnökhelyettese azzal vádolta az általa kalandoroknak nevezett gerillákat, hogy katonai előnyök elérése érdekében akadályozzák a béketárgyalások megindulását. A Yoweri Museveni vezette, mintegy ötezer’ fősre becsült Nemzeti Ellenállási Hadsereg az egyetlen jelentős gerillaerő, amely még nem jutott megállapodásra a kormányzattal. A többi három szervezet — a Szövetségi Demokratikus Mozgalom, az Ugandai Hazafias Mozgalom és a Nemzeti Meg- mentési Front már egyezményt kötött a július 27-én államcsínnyel hatalomra jutott katonai tanáccsal. (MTI) A Magyar Szolidaritási Bizottság távirata Namíbia napja alkalmából a Magyar ' Szolidaritási Bizottság táviratban üdvözölte Sam Nujomát, a Namíbia törvénytelen dél-afrikai megszállása ellen, az ország függetlenségéért küzdő Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnökét. A távirat hangsúlyozza, hogy a magyar közvélemény elítéli a dél-afrikai appartheid rendszert, Namíbia törvénytelen megszállását, a békés lakosság és a SWAPO tagjainak üldözését. Pretoria agresszív politikája veszélyezteti a környező országok és a kontinens egészének a békéjét. A távirat kiemeli az ENSZ Namíbiára vonatkozó határozatai feltételek nélküli végrehajtásának a szükségességét. A Magyar Szolidaritási Bizottság biztosítja közvéleményünk támogatásáról és szolidaritásáról a SWAPO vezetőit, a nemzeti függetlenségért és a demokratikus Namíbia megteremtéséért vívott küzdelemben. Kínai katonai repülőgép kényszerleszállása Szöuli hivatalos közlés szerint egy kínai katonai repülőgép szombaton este kényszerleszállást hajtott végre dél-koreai területen, mert kifogyott az üzemanyaga. A háromfőnyi személyzet egyik tagja a földre csapódáskor életét vesztette, egy másik súlyosan megsebesült. A személyzet sértetlen maradt embere — jelentette be a szöuli hadügyminisztérium, szóvivője — a hatóságok őrizetében van. Kínai részről egyelőre semmit sem közöltek a történtekről. (MTI) Az atombomba és a terroristák Tizenhét esztendeje, hogy szovjet kezdeményezésre megszületett az úgynevezett atomsorompó-egyezmény. Ennek aláírói — atomfegyverrel rendelkező és ahhoz hozzá még nem jutott országok — azt vállalják magukra, hogy semmilyen formában nem járulnak hozzá az atomhatalmak körének bővítéséhez. Kedden reggel Genfben nemzetközi konferencia — a sorban immár a harmadik — kezdődik az egyez, mény betartásáról. A résztvevőknek lesz miről véleményt cserélniük. Az atomsorompó-szerződés megkötése idején öt atomhatalmat tartottak számon: az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország és Kína birtokolt 1968-ban nukleáris fegyvereket. Az öt közül kettő — Franciaország és Kína — eleve nem írta alá az egyezményt. Hasonlóképpen cselekedett' több olyan ország, amelyben már akkor előrehaladott kutatások folytak atombomba előállítására. Ez utóbbiak közül Izrael és a Dél-afrikai Köztársaság már rendelkezik nukleáris fegyverekkel, s békés célú atomrobbantást hajtott végre India is. Rajtuk kívül többször felröppent már a hír. hogy Pakisztán, Brazília és Argentína sem mondott le a tömegpusztító fegyverek eme válfajának gyártásáról. Ha ezekhez az államokhoz hozzávesszük azokat, amelyek jelentős nukleáris kapacitás birtokában egyik napról a másikra képesek atombomba ösz- szeszerelésére — cseppet sem rózsás képet kapunk. Minél több országnak van ugyanis atomfegyvere, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy azt használni is fogják. Nagy kérdés például, mi lett ve. na, ha az emlékezetes argentin—brit háború idején a latin-amerikai országnak is rendelkezésére áll legalább néhány bevethető atombomba. A legutóbbi arab—izraeli háború idején is fölmerült egy esetleges „figyelmeztető jellegű” izraeli atomcsapás ötlete. A háborúknál is veszélyesebb lehet, ha az atombomba terroristák, netán közönséges bűnözők kezébe jutna. Sajnos, napjainkban már ezt sem lehet teljes bizonyossággal kizárni, mivel a világ atomerőműveiből már éppen eleg dúsított uránium tűnt el, a szükséges technikai leíráshoz pedig szinte minden műszaki könyvtárban hozzá lehet jutni. A probléma, amelyen valaha az emberiség legkiemelkedőbb tudósai dolgoztak, ma már egy érdeklődő egyetemista szintjén sem megoldhatatlan: ha a kettéválasztott uránium részeit elég nagy energiával tudják ütköztetni — egy hagyományos robbanószerkezet segítségével és a hasadóanyag mennyisége meghalad egy bizonyos kritikus tömeget, máris beindul a láncreakció. Hogy ezt a borús képet egy kissé felderítsék. Genfben most hathatós eszközök, ellenőrzési eljárások kidolgozására lenne szükség. A sikerben lehet reménykedni, hiszen a jelenlevőknek nem érdeke, hogy egyre több helyről érkezzen hír atombomba-kísérletekről. Horváth Gábor \ jének ismerte el az ENSZ es az Afrika Egységszervezet, s a Biztonsági Tanács kimondta: „Namíbia népe csak úgy dönthet jövőjéről, ha egyetlen politikai egységnek tekintett területén szabad választásokat tartanak, az ENSZ képviselőinek ellenőrzése mellett”. A dél-afrikai fajüldöző rezsim azonban mindent megtesz ennek megakadályozására. Teheti, mert a mögötte álló nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok, ugyanúgy ragaszkodnak Namíbiához, ahogy maga Pretoria. Ennek oka, hogy Namíbia fonfos ásványkincsekben (uránban, rézben, aranyban) gazdag terület és stratégiai értéke is nagy. Tudják, ha '•alóban szabad- választásokat tartanak ott, akkor a SWAPO elsöprő győzelmet aratna... K. M.