Nógrád, 1985. augusztus (41. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-23 / 197. szám

Kuka­forradalom ' Elázott férfiú dől a szemét­gyűjtő konténerhez a lakótele­pen. Jó támaszt lel a dugig teit, s a tűző napon bűzlö edényben —, de szüksége is van rá. Aka­dozó nyelvvel motyog maga elé, majd a köd hirtelen fellebben agyáról, s észreveszi, hogy né­pes gyerekhad veszi körül. El­érkezettnek látja az időt a tar­talmasabb monológhoz, s fenn­hangon igy folytatja: — Vannak, akik egész életük­ben téliszalámit esznek, s van­nak, akik csak zsíros kenyeret, Ne tűrjétek fiaim! Le a szalá­mievőkkel! A gyerekek kevéssé lelkesül­nek fel a „forradalmi” szöveg­től. Kuncognak, sugdolóznak, majd az egyik megkérdezi:- A bácsi mit eszik? A szeszszivacs széles taglej­téssel fejezi ki a közbeszólás fö­lötti nemtetszését, de lehet, hogy csak elbocsátja hallgató­ságát. Igaz is, a kérdés alapve­tően elhibázott. Inkább affelöl kellett volna kifaggaím az el­ázott úriembert, hogy: a bácsi mit iszik? És mennyit? S, főleg, mi a csudának? Ámbár válasz amúgy sem ér­kezett volna... — sz. — iudafétényi bemutatkozás Bemutatkozó kiállításra ké­szülnek a nógrádi fogyasztá­si szövetkezetek. Hazánkban negyven esztendővel ezelőtt jöttek létre a falusi lakosság ellátásában kulcsszerepet betöltő szövetkezetek, s ez al­kalomból a budatétényi SZÖ- VOSZ továbbképző központ­ban ki állítás sorozaton mu­tatkoznak be az egyes me­gyék. Nógrád ötödikként ka­pott lehetőséget, hogy az ér­deklődők elé tárja az elmúlt negyven esztendőben nyomon követhető fejlődést. A szep­tember másodikén nyíló ki­állításra a fotók, grafikák, s a bemutatásra szánt ipari termékek zöme már együtt Van. A kezdeteket szemléltető régi részjegyeket, célrészje­gyeket, tagkönyveket, az ala­pító tagok visszaemlékezéseit alapos gyűjtőmunka eredmé­nyeként a megyéből viszik a kiállítóterembe, az újabb kor dokumentumairól pedig a ren­dező SZÖVORG gondoskodik. Utazott az edző r Átköltöztették a vízszintes edzöberendezést a salgótarjá­ni síküveggyárban a síküveg­feldolgozó üzemcsarnokából a másfél-két kilométerrel lej­jebb fekvő csipeszeit edző­üzembe. Először a zománcozó- és a szitázóberendezés keit útra, majd követte őket az át­telepítésben a vízszintes edző lés. Most már a teljes beren­dezés új helyén áH, várhatóan szeptember elején megindulj a termelés rajta. Az utazta­tás eredményeként az azonos technológiai műveleteket igénylő termékek előállítása egy helyre került, ezzel csök­ken a műveletek ideje és remélhetően számottevően megfogyatkozik a selejt is. A berendezés felszabadult he­lyén pedig a ragasztott üveg gyártását bővítik egy új ro- gyasztókerence beállításával, mely ugyancsak szeptember­ben lát munkához. — Country-grin. Készöl a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban a Country- grill néven bevezetett új ter­mék első ezer darabja. A pé­csi vásáron sikerrel szerepelt szabadtéri grillező készülék, bői zömmel nagykereskedelmi váMaiatoik érdeklődésére gyártják az első szériát. de jut belőle a gyár saját minta­boltjaiba, s piackutatási cél­lal az ország számos helyére ÜK. NOGRAD HNF városkor zeti tisztségviselők tanácskoztak Választásra készülve Ez év decemberében tartja VIII. kongresszusát a Hazafi­as Népfront. E jelentős tár­sadalmi esemény előkészületei megkezdődtek megyénkben is. Csütörtökön délután a HNF Salgótarján Városi Bizottsága értekezletet tartott a város­körzeti népfrontbizottságok elnökei és titkárai részére. Ná­dor Muzeum munkahelyi de­mokráciájának fórumrendsze­rét, illetve ennek tartalmi tapasztalatait tűzte napirend­jére csütörtöki ülésén a Köz- alkalmazottak Szakszervezeté­nek Nógrád Megyei Bizottsá­ga, dr. Praznovszky Mihály, Igen fontos, hasznos talál­kozást szervezett a megyei művelődésügyi osztály tegnap ,a közművelődési felügyelők továbbképzése keretében. A kihelyezett tanácskozáson — Magyarnándor és Cserháthaláp voltaik a helyszínei — a kis­települések kulturális ellá­tottságával kapcsolatos tenni­pirenden a 22 körzeti nép­frontbizottság újjáválasztásá- nak politikai, személyi és szervezési feladatai szerepel­tek, s a jelenlévők intézkedé­si tervet fogadtak el a teen­dőkre. A tanácskozás további részében időszerű mozgalmi tennivalókról esett szó. az intézmény igazgatója és Vonsik Ilona szakszervezeti bizottsági titkár előterjeszté­sében. A tanácskozás további részében a közelgő megyei küldöttértekezlet beszámolójá­nak vázlatát, majd a második félévi munkatervet vitatta meg a testület. valókról volt szó. Meghívták a továbbképzésre a megyei, városi, városi jogú nagyközr ségi művelődési intézmények vezetőit is, így a feladatok­ban leginkább érintettek és a művelődésirányítók közösen vitathatták meg a problémá­kat, javaslatokat, szereztek helyi tapasztalatokat. évben várhatóan számottevő­en felfut a kisszövetkezet mé­retes tevékenysége is: a tata­bányai és dorogi szénbányá­nak rendelésére 150 bányász- diszegyenruhát varrnak a kis­szövetkezet dolgozói. A zöm­mel kézi munkával és sok díszítéssel készülő egyenru­hákban már gyakorlata van a kisszövetkezetnek, a nógrádi bányászoknak is varrtak már elegáns fekete díszuniformist. munkák zömét már elvégez­ték a konyhákban, a kővet­kező hétre csupán két főző­hely rendbehozatala maradt. A héten megkezdődött az áru- feltöltés, a főzéshez szükséges összes alapanyagot a szaká­csok keze ügyébe készítik. Jö­vő hét közepére ez is befeje­ződik. így felkészülve várják a tanévnyitást az iskolai konyhák. Naptár 1985. augusztus 23., péntek. Bence, Fülöp napja. A Nap kel 5.50 — nyug. I szik 19.42 órakor. A Hold kel 14.38 — nyugszik 23.09 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1900. augusztus 23-án szüle­tett Ernst Krenek osztrák szü­letésű, majd. az Egyesült Ál­lamokba áttelepült zeneszerző. Időjárás szombattól Keddig Előrejelzés az ország területére ma estig: Jobbára derült lesz az ég, ké­ső estétől átmeneti, gyenge fel- hösödés valószínű, futó zápor is előfordulhat. A légmozgás leg­feljebb kissé élénkül meg. A hőmérséklet késő este 24 fok körül alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: Meleg, nyárias idő, délután záporok, zivatarok. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet 15, 19 fok között várható, a legmaga­sabb nappali hőmérséklet 26, 31 fok között lesz. Jelentős meny- nyiségű csapadék (legalább napi 5 milliméter) az ország területé­nek 60 százalékán várható. — Megnyílt a mintabolt. Másfél hónapi zárva tartás után újra megnyílt a vásárlók előtt a salgótarjáni öblös- üveggyár mintaboltja. Az ed­dig az Amforával közösen üzemeltetett üzletet saját ke­zelésébe vette a gyár. Az in­tézkedéstől a bolt nyereséges­sé tételét, s az eddigi évi 3 millió forinttól lényegesen nagyobb t forgalmat remélnek. — Baranyiné szerencséje. A szerencsés emberek közé tartozik Burányi Dezsőné za- bari lakos. Évek óta remény­kedik szerencséjében, s kísér­ti is hétről hétre rendszeres lottójátékkal. Kitartása ered­ményeként reménye a 33. hé­ten valóra vált; előfizetéses szelvényei közül az egyiken négyes találatot ért el. Nyere­ményének összege több mint 79 ezer forint. A MAGVAK NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAM AI Érvényben: 1995. augusztus 23. Deviza vételi árt. 100 eladási Ft-ban Angol f. 6882,33 6896,11 Ausztrál d. 3449,17 3456,07 Belga f. 87,89 88.07 Dán korona 490.06 491,04 Finn márka 834.36 836.04 Francia f. 583.08 584,24 Hollandi f. 1582,81 1585,97 Jaoán v. (1000) 207.48 207,90 Kanadai d. 3620,22 3627.46 Kuvaiti d. 16240,57 16273,09 Norvég k. 600,23 601.43 NSZX-márka 1781,80 1785,36 Olasz 1. (1000) 26,57 26,63 Osztrák s. 253.60 254,10 Portugál e. 29,87 29,93 Spanyol p. 30,21 30,27 Svájci f. 2178,41 2182.77 Svéd k. 595.15 596.35 Tr. és Cl. rubel 2597,40 2602.60 USA-dollár 4898,16 4907,96 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok vál­tozatlanul az 1985. június 4-i köz­lésnek megfelelően vannak ér­vényben. (MTI) Bányásznapra díszegyenruha Az idei első fél évre terve­zett 12 millió 360 ezer forin­tos árbevételét 97 százalék erejéig teljesítette a Salgó- tarjáni Ruházati Kisszövet­kezet. öt évre szóló szerző­dés keretében bérmunkában bakfis- és gyermeknadrágo­kat varrt a fővárosi Zenit Ruházati Szövetkezetnek, va­lamint az OKISZ-labornak, s jelentős bérmunkát végzett el a Salgótarjáni Ruhagyár szá­mára is. A harmadik negyed­Konyhák — tanévnyitó előtt Készül az iskolai tanévnyi­tóra a Nógrád Megyei Vendég­látó Vállalat is: rendbe hozza iskolai konyháit. A vállalat kezelésébe került összesen 21 iskolai konyha közül a nyáron hat működött, ezekben az asz- szonyok napközis, táborozó gyerekek részére főztek, a többi azonban „nyári álmát” aludta. A hónap közepére a szükséges tatarozási, javítási A Közalkalmazottok Szakszervezete tárgyalta Múzeumi munkahelyi demokrácia A salgótarjáni Nógrádi Sán­Beszterce-lakótelepi napok, 1985 Nagy az élénkség a salgó­tarjáni Beszterce-lakótelepen — készülődnek az immár má­sodszorra megrendezett lakó­telepi napokra. A 20—25 ak­tivista mellett most nagyobb szerepet vállalt az idén öt­éves fennállását ünneplő Beszterce-lakótelepi Sport- egyesület — szeretnének ked­vet csinálni mind többeknek a testmozgáshoz. Ma délután az iskola előtt fölhúzzák a lakótelep és a helyi sportegyesület zászlait, majd este kilenckor az „in­diánfaluban” gyújtott tábor­tűz mellett a Heb Dajör együt­tes muzsikál. Szombaton ze­nés ébresztő lesz. Kilenc órá­tól „Beszterce futása” cím­mel minden korosztály szá­mára tartanak versenyt. Fél tízkor az iskola aulájában virágkötési verseny, kiállítás és vásár nyílik. Az udvaron ügyességi vetélkedők, a ter­mekben ifjúsági és felnőtt- sakkverseny lesz. Tíz órakor egészségügyi vetélkedő, a kisc pályás labdarúgás döntője, légfegyveres lövészet (a Ki­lián krt. 39. sz. épület mögött) cserebere, változatos sportbe­mutatók kezdődnek. Negyed tizenegytől az iskola bejára­tánál Kemény Henrik bábmű­vész szórakoztatja a gyereke­ket. Délután kettőtől a stran­don víziparádét, vízivetélke­dőket rendeznek. Fél négytől az iskola klubjában mesevi­deóban gyönyörködhetnek a kicsik. Az este fél kilenctől kezdődő utcabálra a nagyob­bakat. várják. .. Másnap fél kilenctől a patak és a főút közötti parkolóban tartják meg az autóügvessegi versenyt. Tíztől az iskola előtt aszfalt­rajz-, délután kettőtől 5—16 éves korig kerékpár terep- és ügyességi verseny lesz. Nagy vállalkozás, jó sportcsemege kezdődik fél négytől az SBTC tóstrandi pályáján: SBTC- öregf i ük—Beszterce- lakó­tél epi Sport egyesület (BSE) labdarúgó-mérkőzés. Az ese­mények zárása nyitás is egy­ben: este hatkor dr. Balogh I Miklós, a városi'tanács elnök- helyettese átadja a lakótelepi „Társalgó”-t, az Ybl Miklós út 47. sz. alatt. Az Örhalmi Hazafias Népfront Termelőszövetkezet húsz- hektáros napraforgótáblájában Vincze Bertalanná és Molnár Dezsőné szelektálja a nem megfelelő minőségű tányéro­kat. Az asszonyok által kigyomlált vad napraforgó így nem kerül bele a jó minőségű vetőmagba. — RT — . Megkezdődött csütörtökön a kisdobosvezetők országos tapasztalatcseréje és mód­szervására Salgóbánván, me­lyet a Magyar Úttörők Szö­vetsége Országos Tanucsa és Nógrád megyei út törőelnökség rendezett meg. A négy na­pig tartó eseményen 70 kis­dobosvezető vesz részt az or­szág különböző részéről. Kovács Tibor megyei úttö­rőelnök nyitotta meg a kon­ferenciát. majd a résztvevők­hez Grónitz Erzsébet, a MUSZ elnökségének tagja szólt. Kö­szöntötte a megjelenteket, akik kisdobosvezetők, és az Űttörővezető című újságban meghirdetett, módszertani pá­lyázat győzteseiből tevődnek össze. Felkérte a jelenlevő­ket az aktív munkára, az őszinte kritikára és eredmé­nyes munkát kívánt. Ezután Juhászné Kincses Helén me­gyei úttörőtitkár praktikus tanácsai következtek, majd pe­dig megalakultak a kiscso­portok és bemutatkoztak a vezetőik. A megnyitó után megtekin­tette Nógrád megye úttörő­életéről szóló kiállítást, ami fotókból1 és gyerekek által ké­szített ajándéktárgyakból áll. A legszebb alkotások közé tartoztak a romhányi gyere­kek kerámiái. A délutáni órákban filmvetítésre került sor „Nógrád megye élete” címmel. Patakiné Kerner Edit vezetésével fellépett a Centi színpad. Szerepeltek még az „Én táncolnék veled” tánc­verseny megyei győztesei és a Nógrád táncegyüttes gyer­mekcsoportja. Este magyar táncházzal szórakozhattak a pedagógusok. Érdekességek, lurcsaságok a világból Faaifua Logo nagy kalandja Egy 72 esztendő.«, angolul egy szót sem beszéió szamoai férfi 13 napon át bol> origott San Fran­ciscóban és kornyékén, mert el­szakadt családjaitól. A 72 esztendős Faaitua Logo, aki két évvei ezelőtt költözött az Egyesült Államokba, a San • José-i ócskapiacon szem elől vesztette családjának tagjait. Először gya­log vágott neki a 20 kilométer­nyire. Palo Altóban levő ottho­nukhoz vezető útnak, de elfáradt és felszállt egy buszra. Majd át­szállt egy másikra, és megint egy másikra. így folytatta 13 napon át. Közben az éjszakát fák és bokrok alatt töltötte. Végül San Franciscóban lyu­kadt ki, az ócskapiactól 60 kilo­méternyire. Egy járókelő könyö­rült meg az elcsigázott öregen, aki magára böködye csak annyit mondott „Szamoa”. Valahonnan szamoai tolmácsot kerítettek és visszakalauzolták családjához. A világ leghosszabb reggeli ző- asziala Egy kilométeres asztal körül négyezer ember fogyasztotta el szerdán reggelijét a hollandiai Nijmegen város kellős közé­pén. A reggelihez negyven ki­logramm kávét, több kiló saj­tot és felvágottat, több ezer zsemlét és 4000 kancsó na­rancslevet adtak a szervezők, egy helybeli kerékpárosklub tagjai. A asztalnál számos po­litikus és sportoló foglalt he­lyet, köztük a belga Eddy Meckx, a többszörös kerékpá­ros világbajnok. A vendéglátók remélik, hogy népes reggelijükkel be­kerülnek a Guiness rekordok könyvének következő kiadásá­ba.' Nem a résztvevők száma, hanem az asztal hossza alap­ján. Eddig a rekord égy ame­rikai város volt, ahol 457 me­ter hosszú asztalt raktak meg a társasági étkezésre vágyók­nak. A i/efinek bili majom Naponta 10 ezer ember jár csodájára annak a Kantonban látható majomnak, amelyről korábban azt hitjék, hogy majomember — azaz yeti. A yetiből egyszerű majom­má visszaminősített állat ta­valy októberben esett fogság­ba a délnyugat-kínai hegyvi­déken. A kínai vadember fel­kutatására alakult társaság főtitkára közölte, hogy ilyen ritka . majomfajtát az elmúlt száz évben nem láttak Kíná­ban. A félelmetesnek egyálta­lán nem nevezhető állat mind­össze 1.06 méter magas, súlya pedig 22,5 kilogramm. Azért is hihették yetinek, mert far­ka mindössze öt centiméteres és így alig vehető észre. Abban viszont hasonlít a legendákban élő yetikhez, hogy vonzalmat, érez az em­ber lánya iránt: elfogása előtt ugyanis két tarka ruhás kí­nai leányzó nyomában bakta­tott és ez okozta vesztét. Másnap vadászok csapata ku­tyák segítségével kézre kerí­tette és rács mögé dugta. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Sál gótarján, Palóca Imre tér i. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér A. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101, Te rjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHl) Budapest V« József nádor tér l. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamin* átutalással a (KHI) 215—96162 oénzforgalmt lelzőszámra. Előfizetési díj egv hónapra: 43 forint, negyedévre! 129 forint, egy évre: SI6 forint. Előállítja: s Nógrád Megyei Nyomdaipart Vállalat. 3101 Salgótarján. Palóca Imre tér t. Pf.j 96. Felelős vezető: KELEMEN GÁB OB igazgató. HU ISSN 0133-1553. Köwlöifei fejöveink továMépzése ICsMnzel Sál gútiánván

Next

/
Oldalképek
Tartalom