Nógrád, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-20 / 169. szám
. PROFESSZOR r Emlékezés Bóka Lászlóra ' Amikor Bóka László, mint a híres Eötvös Collegium növendéke fokozottan kezdett érdeklődni a magyar nyelvészet iránt, s egyik legkedvesebb tanítványa lett a világhírű tudósnak, Gom- bocz Zoltánnak, talán maga sem hitte, hogy később a magyar irodalom fogja őt elhódítani a nyelvészettől, s maga is egyike lesz azoknak, akik nemzedékek tanítómestereivé válnak a budapesti egyetemen. Gom- boez Zoltánhoz persze így is hűséges maradt: nem csak verseiben idézte emlékezetét, hanem visszajátszatta sejtelmes árnyalakját Zenekíséret című regényében is, melyet indázva fonnak be a Varázsfuvola dallamai, mintha általuk búcsúzna a múlttól, az ifjúságtól. Azok közé a szerencsés írók közé tartozott, akiknek életműve és hagyatéka szervesen épül bele a magyar kultúrába. Életrajzát homályba burkolta, mintha maga is érezte volna, hogy amit alkotott, az személyes tanítványainak ezreiben él tovább. 1910-ben született, s már egészen fiatalon megismerkedett a kor művészeti életének legjelesebb alakjaival, akikről később eleven, emberközeli portrét rajzolt híres Arcképvázlatok és . tanulmányok című kötetének kis portréiban, melyek nemcsak azért voltak igen fontosak megjelenésük idején, mert segítettek a magyar irodalmi hagyomány helyreállításában, hanem azért is, mert e műfajban Bóka László megújította, új ággal gazdagította a magyar esszét. Az egyetem befejezése után az Apollo című folyóiratnak lett egyik vezéregyénisége, s a közép- európai humanizmus, a kis népek megbékélése gondolatának lett szószólója tanulmányaiban, és ekkor igen gyakran megjelenő verseiben. melyek nemzedéke egyik legtehetségesebb lírikusának ígérték. Hamar felismerte, hogy a kor súlyos válságaiból csak az őszinte történelmi számvetés mutathatna kiutat. Racionális gondolkodása törvényszerűen vitte a baloldali mozgalmakhoz, s Jégvilág című 1944- ben megjelent verseskönyvét éppen egyértelmű ítélet- alkotása és antifasizmusa miatt kobozta el az ügyészség. A második világháborúban katonai szolgálatot teljesített, itteni élményei sugallták talán legnépszerűbb regényének, az Alázatosan jelentem- nek mondanivalóját. Ebben az 1958-ban megjelent művében mély és egyértelmű kritikáját adta a Horthy- korszak erkölcsiségének, s azt sejtette olvasóival, hogy a múlttal nemcsak a tettek, hanem az erkölcs szintjén is szakítani kell. A felszabadulás után néhány évig közoktatásügyi államtitkárként tevékenykedett, majd 1950-től haláláig a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen működött professzorként. Bár művei több-kevesebb rendszerességgel megjelentek, s egyike volt az irodalomtudomány nagy alakjainak, legnagyobb sikereit a katedrán érte el, hiszen nemzedékeket tanított meg szeretni és érteni az irodalmat, s e nemzedékek ma is őt vallják iránymutatójuknak. Alig van az országnak olyan középiskolája, amelyben ne tanítana Bóka növendéke, s ők valamennyien mint kitüntetést viselik szívükben azt a tudatot, hogy e kivételes kisugárzású személyiség tanítványai lehettek. Nem törekedett arra, hogy elvarázsoljon, s ez volt varázsának titka. Végzetes szívbetegsége már korán adta fájdalmas jeleit, ezért rendfcerint ülve tartotta meg óráit. Elég halkan beszélt, s fejből idézte az elemzett verseket. Olyan beleérzéssel, átéléssel mondta el őket, mint a legnagyobb művészek. Szavait mindig átszőtte a szenvedélyes irónia és az önirónia, ezekkel alighanem szemérmesen rejtegette tanítványai iránt érzett szerete- tét. Legendásak voltak esti szemináriumai, melyeken legkedvesebb hallgatói vették körül, akik nemcsak irodalomértést és -szeretet tanulhattak tőle, hanem élet- szemléletet Is. Beszélgetés közben kitekintett szinte az egész kortárs világirodalomra, s szavait maguk az írók hitelesítették, akik komolvan s ugyancsak ironikusan szemlélődtek szobája faláról, a bekeretezett képek százairól. Bóka számára természetes volt, hogy a magyar irodalmat és kultúrát csak úgy érthetjük s ismerhetjük meg, ha belehelyezzük a világirodalom szerves áramába, s teljes emberek is csak úgy lehetünk, ha igényesen, tudatosan tájékozódunk a körülöttünk alakuló és forrongó világban. Erre tanít ma is talán legjobb könyve, az Őszi napló, melyet 1962-ben írt, de csak halála után jelent meg, mint egy nagy tanár- egyéniség eszmei végrendelete. Igazi társasági ember volt, szellemes, kedves, megértő és csillogó. Tanulmányaiban is ez a csillogás, a szellem szüntelen villódzása, az ötletek tűzijátéka ragad meg leginkább. Ady Endre volt a legkedvesebb költője, róla írta egyik nagyszabású könyvét, de az irodalmat olyan köztársaságnak tekintette, amelyben mindenki egyenlő, s mindenki szavára érdemes figyelni, mert abból szépet, jót és igazat tanulhatunk. Állandó részvevője volt a nyelvészek híres ,.kruzsok’,’-já- nak, barátainak húslevest főzött, s hozzá fordulóknak minden elképzelhető módon segített, így hát szinte rejtély, mikor maradt ideje saját alkotásainak írására. Pedig egyre-másra jelentek meg mindig szellemes és társadalmi érdekű regényei, s élete végén a látszólag hűtlenül elhagyott vershez is visszatért, mintha érezte volna, hogy ebben a műfajban is el kell mondania szorongató gondolatait, s ki kell fejeznie azt a pedagógusi szenvedélyét, mely egész életművének összetartó ereje. Nagyon fiatalon, ötvennégy éves korában hunyt el. Rajta azonban nem vett erőt az enyészet: tanítványainak szívében és tudatában él tovább. S mert oly’ sok tanítványa volt, akik annyira szerették, ez a 'második élete sem értéktelenebb, mint az első volt. Rónay László Kockás-, csíkoskiáTIítás A 7. ipari fextilművészeti biennálé Szombathelyen T Lehet-e megunni a kockást? Lehet-e kiiktatni életünkből a csíkost, amely alapja minden szövött anyagnak, akár vászon, akár gyapjú, akár — mondjuk — rongyszőnyeg. Ezek az örök minták végigkísérik életünket; és aki végignéz az ipari textilművészet idei bemutatóján, reménykedhet benne, hogy a jövőben egyre szebb, finomabb, harmonikusabb «nintázatú kockás, csíkos anyagokat talál majd, a kereskedelem — pillanatnyilag túlságosan is tarka, harsány — kínálatában. Mert az ipari biennálék célja mindig is az ösztönzés: rávenni művészt és gyárat arra, hogy előbbrelépjen, hogy állandóan frissítse, jó és szép darabokkal egészítse ki kínálatát. Jólesik végignézni ezt a kínálatot, bár a kép kissé sápadt: a nyersszínek, drappok uralják a kiállítótermet, még a rózsaszínek, a vörösek is drapposak, bágyadtak. A telt, erős színek csak a csíkokban vannak jelen, például a fekete társaságában. Ez a finom színvilág megjelenik még a padlószőnyegeken is: remélhetjük, hogy ezekhez könnyebb lesz bú- tori választani, mint a lakótelepi fekete-vörös vagy zöldbarna mintáshoz (amelyhez, ha ragaszkodott vagy kénytelen volt ragaszkodni a lakó, ízléssel be sem tudott rendezkedni, hiszen ki kellett volna cserélnie meglévő berendezését). . Málik Irén és Kozó Erzsébet a Soproni Szőnyeggyár tervezői — mindketten Biennálé-díiat kaptak — kellemes színállású, laza mintás padlószőnyeget terveztek: Szlávikné Hófalvi Erzsébet pedig mert egy melírozott padlószőnyeget kiállítani, ami csak abban különbözik kapható társaitól, hogy a mellé- állított drapp és rózsaszínes barna anyagokat egyetlen felületen keverve hozza össze. A kiállítás sokkal nagyobb, mint egy lakás, mint egy szoba tere. Messziről itt elvesznek azok a finomságok, amelyek a kisebb teret meghitté, barátságosabbá teszik. A Budapesten élő, spanyol nevű Antónia Cunha Das Rosas selyem függönyanyaga azonban akár színházi függöny is lehetne: a szövött selyem hullámmotívumai megtörik a felületet, s eperszín fényükkel közelről, messziről egyaránt felismerhetővé teszik a motívumot. Több kiállító alkotott munkacsoportot. Egy ilyen társaság tervezte a Fekete eső és a Fehér eső fantázianevű együttest. A motívum a függönyön jelenik meg, mint diagonál, szaggatott vonalú esőcsík. A két együttes alapszíne a fekete illetve a fehér. Persze túlzások is vannak. A kockás sakktáblaminta nagyítva és pasztellárnyalatban gyönyörű. Kicsinyítve és markánsabb színekkel viszont szemrontóan vibrál. A csíkos is tud nyugtalanító lenni, ha szeszélyesen oszlik ei a felületen. Az ugyancsak díjazott Lórincz Viimosne ágynemű-. UÓGRÁD — 1985. július 20* szombat Á mai csehszlovák szobrászat A csehszlovák szobrászat a két világháború között az avantgarde kifejezésformák élharcosai közé tartozott Európában. A haladó formaképzéshez progresszív eszmei-társadalmi mondanivaló társult. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódott a felszabadulás utáni fejlődés Mvslbek és Sturza szellemét folytatva. Az ötvenes évek első felében azonban a közérthetőség szűk értelmezése következtében itt is a realizmus gyakran historizmusba hajló tendenciája jutott előtérbe. Ez a helyzet 1956 után oldódott, elsősorban az átütő erejű modern olasz szobrászat és az angol szobrászóriás, Henry Moore hatására, akinek árnyékától a hatvanas években senki*sem szabadulhatott Euróbában. Legerősebben azonban az újra felfedezett hazai avantgarde nyomta rá a bélyegét a formaképzésre. A cseh szobrászat már az ötvenes évek végén jó hírnevet vívott ki magának, amelyet az 1958-as brüsszeli világkiállításon elnyert díjak, elismerések fémjeleztek. A plasztikában új területet nyitottak a keramikusok és üvegművészek, akik azóta is a világ vezető iparművészei közé tartoznak nemcsak formakép- zésükkel, hanem technológiai megoldásaikkal is. A szobrászatban napjainkban — akárcsak nálunk — a fö tendenciák az emlékműszobrászatban jelentkeznek. A tömegplasztikai felépítését a formai szűkszavúság kiemeli, erőteljessé teszi. (Jan Kulich: Klakk, 1957: Karel Lidicky: Jan Hus, 1954: Milos Axman: Kommunisták, 1973). A valóságot — a hazai hagyományt folytatva — posztkubista felfogásban is gyakran ábrázolják, főleg a munkásemlékművekben (Jindrich Wielgus: Vájár kváderral. 1945: Alois Sopr: Komoly szó, 1966; Bo- humil Zemánek: Rudi, 1975— 76.). — Ezeket a tendenciákat a keramikusok is követik csaknem életnagyságú, mázas szobraikon. A mázat a megjelenés gazdagítására a szobrászok is használják, még a bronzszobrokon is. (Kurt Le- bauer: Menekülő lány, 1976). Erős a cseh barokk tradíció hagyománya is, amely leginkább a kompozíciókban, de gyakran a szeszélyes-szaggatott körvonalakban és a mintázásban is érvényesül. (Jiri Bradacek: Energia, 1968.). A konstruktivista formaképzésnek ugyancsak kiváló képviselői vannak, főleg a keramikusok és az üvegművészek körében. Libensky a forma tömbszerűségét hangsúlyozza tiszta arányokkal, az üveg kristályos szépségét, de- korativitását kiaknázva. Askold Zacko Dekoratív plaszterítöegyüttesei különösen kellemesek. A szelíd rozsdabarna alapon nyersszínű kettőzött csíkok és kockák változatai harmonikusan fel tudnak öltöztetni egy egész lakást. Ehhez hasonló harmóniát hordoz Kiss Katalin sorozata is: mély türkiszzöld- nyersszínű különböző léptékű kockás bútorszövete és takarója. A Tuja elnevezésű sorozathoz Vereczkey Szilvia tervezett elragadóan szép és finoman pasztallszínű függönyt. ők is díjat nyertek. Kispál Lászlóné ágvnemű- anyagai a fehér, vízkék, halványzöldek árnyalatában, Petri Kataliné a rózsaszínekében mutatkoztak be. Utóbbi rendkívül praktikus — valószínűleg együtt mosható — tűzött paplanokkal, amelyek borítása színben ugyanolyan, csak a csíkok szélességében más, mint a párnáké. Egy kiállítást csak a masa mércéién lehet lemérni. De legven szabad most, mivel ez a biennálé iparinak nevezi magát, kitekinteni kissé. Az elkeserítően tarka, csiricsáré kereskedelmi választéktól élesen elüt a kiállítás. És ezért jó. Pontosabban ezért nem tükrözi a valóságot. Vajha a jövőt vetítené előre?? Torday A fiz Olbram Zoubek: Kurt Gebauer: Menekülő lány Mária mellszobra Rudolf Svoboda: Munka t fikája megrázó erejű. Jaros- lav Soukup és Dana Vach- tová a fémes elemekkel való térépítkezést alkalmazza új módon, üveggel kombinálva. Az átlátszó fúvott üveget és a hutaüveget is felhasználják a monumentális ábrázolás céljaira. Ez máshol el sem képzelhető, mint Csehszlovákiában, ahol az üvegművészetnek évszázados hagyományai vannak. A kortárs cseh művészetben figyelemre méltó szerepet játszik a portré, mely más közép-európai országokban hanyatlást mutat. A cseh művészek azonban itt is széles skálán dolgoznak. A portrék zöme egyénien reális, de a szimbolista ábrázolás sem ritka, némi szecessziós felhanggal. A tipizálás tendenciája is jól felismerhető, de a szug- gesztív érzelmi hatás mindig erősebb, mint a formai kísérletezésekhez való ragaszkodás. A megoldások sokfélesége, egyfajta letisztultság — talán a jó válogatás következményeként — rokonszenvessé teszi a nagyközönség körében is a kortárs cseh szobrászatot, mely a modern nemzetközi információkat sikeresen emeli •át a hazai környezetbe. Ugyanezt a törekvést láthatjuk a szlovák anyagban is, ahol az érzelmi expresszív kifejezésformák erősebbek. A két vezéregyéniség Jozef Kostka, és a tavaly elhunyt Rudolf Pribis, akinek hatása az egész kiállításanyagon érvényesül. Lírai és monumentális erejű, epikai mondani- valójú műveik jól megragadnak az emlékezetben, mint Kostka 1949-es Az anya feje című műve. Pribis feszes, határozott formákkal dolgozik. A preklasszikus formavilág ihleti Rudolf Uhert típusábrázolásaiban. A nemzeti tradíciót követő szobrászok a jelképiség és a szándékosan rusztikus formaképzés útján haladnak. Műveiket gyakran fába faragják; ez a népi faragók és az építészet tradicionális anyaga Szlovákiában. A két irányzat között ösz- szekötő kapcsot képeznek azok a művészek, akik az interna- cionális formanyelvet a fafaragásban alkalmazzák, mint Klára Pataky rendkívül érzékletesen készített 1966-os Torzófiguráján, mely a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása. Brestyáaszky Boa* Zdenek Kővár: Dur-Moll Torzó Alois Sopr: Komoly szó
