Nógrád, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-16 / 165. szám
\ Csendes pihenő r* HAGYOMÁNYOK FOLYTATÁSA +-r-» ——..^-"v,^,;;ip|r;||p ip ^ N yáron felére csökken Varsányhan a napközi otthonos ovoda létszáma, de az ittmaradnk álmára gondosan vigyáznak. — bp — Ha nyár, akkor kemping! ' A szép erdei környezetben, a Tóstrand szomszédságában íekvő salgótarjáni kemping télen-nyáron nyitva áll a nagyközönség előtt. Mig a hideg időszakban tíz háromágyas szobában szállhatnak meg a vendégek, nyáron 152-en férnek el fa- és kőházakban, 370-en sátrakban. Az idei nyár eddig nem nagyon kedvezett a kempingezőknek. A mostani látogatottság — mint azt MarkoVics György, a kemping vezetője elmondta — meg sem közelíti a tavaly ilyenkorit. Ottjár- tunkkor mindössze 130 lakója volt a tábornak: 80-an sátoroztak, 50 vendég vette igénybe az épületeket. Bár a gyerekcsoportok szezonja inkább a tavaszi osztálykirándulások idejére tehető, nyáron is jó táborhelyet találnak itt úttörőcsapatok, ifjúsági egyesületek. Az idén például a Nógrádi Sándor- emléktúrán részt vevő ván- dortáborozók töltenek itt két éjszakát. Másfél hónapon keresztül váltják egymást. A gyerekeknek egyébként kedvezményes a szállás. A hét közben gyéren látogatott kempingben szombatvasárnap sokkal pezsgőbb az élet. Sok vállalat dolgozói és családok érkeznek a kellemes víkend reményében. Tavaly számos külföldi vendége is volt a tábornak, az idén kevesebben jöttek. Az egy-egv éjszakát átutazóban itt töltőkön kívül örvendetes, hogy vannak minden nyáron visszatérők. Hollandiából és Finnországból már évek óta érkeznek turisták — régi ismerősként. A kempingben meleg víz, társalgó, tévé szolgálja a lakók kényelmét. Különböző játékok, kondícionálófelsze- relés, kosár- és tollaslabdapálya, teniszezési lehetőség áll rendelkezésükre. A legnagyobb problémát az okozza, hogy nincs büfé vagy bolt, így a vendégek mindenért kénytelenek a városba utazni. Az idei szezonban nemcsak az időjárás jobbra fordulásától várnak nagyobb forgalmat, hanem a hónap közepén a Tóstrandon megnyíló melegvizes medence csábításától is. A lakosság részvétele Salgótarján fejlesztésében Fiatalok az egészségügyben r Hétfőn ülést tartott az egészségügyi dolgozók szak- szervezetének központi vezetősége. A tanácskozáson megvitatták az egészségügyben dolgozó fiatalok helyzetéről szóló jelentést. Megállapították: az egészségügyi ellátásban tevékenykedők több mint egyharmada fiatal. Némely szakterületen — intenzív osztályok, anesz- teziológia — különösen magas arányban dolgoznak, munkájuk igen sokoldalú. A fiatalok végzettség szerinti megoszlásáról szólva rámutattak: az utóbbi években emelkedett a nem orvosi diplomások, a vegyészek, a biológusok, a közgazdászok száma, s nőtt a szakközépiskolát, szakiskolát végzettek aránya is. Az elhelyezkedési lehetőségek igen eltérőek, a fiatal orvosok, fogorvosok számára továbbra is vonzóbb a főváros. Jóllehet itt nem kedvezőbbek a munka- és kereseti feltételek, de egyéb kötődés miatt is nehezen vagy csak átmenetileg vállalnak feladatokat vidéken. Az egészségügyi szakszervezet — kiemelt figyelmet fordítva a pályakezdő fiatalok foglalkoztatására — több ízben kezdeményezte a pályázati rendszer módosítását. Az új rendszer a korábbihoz viszonyítva jobban kizárja a szubjektivizmust a pályázatok elbírálásánál, dp szerencsésebb lenne, ha az állás odaítélésénél a tudományos munkát, az intézeti, kórházi gyakorlati tevékenységet vennék még inkább figyelembe. A bérezéssel kapcsolatban megállapították: az egészségügyi dolgozók átlagkeresete ma már jelentősen elmarad a népgazdaság más ágazataiban dolgozókétól. A fiatal szakorvosok fizetése nem tükrözi a többlettanulást, illetve a többletmunkát sem az alan-. sem peőig az intézményi betegellátásban. PROFESSZOROK NYÍLT LEVELE Svédországban alkohol jegyre? A városfejlesztést segítő társadalmi munkával elismerést keltő rangot szerzett Salgótarján: négyszer egymás után elnyerte a Hazafias Népfront Országos Tanácsának nemzeti zászlaját, az elmúlt évi eredményeket pedig oklevéllel jutalmazták. A lakóhelyet szolgáló kétkezi munka 1984-ben több mint 111 millió forinttal gyarapította a megyeszékhelyet, de figyelemre méltó eredményt hozott a megyei tanács elnöke által kezdeményezett, április 15-én zárult, külön felszabadulási és kongresszusi verseny is. A városok és városi jogú nagyközségek között Salgótarján 26 millió forinttal került az élre — A város ió példáját adja annak, hogy a teleoülés- feiiesztés a tanácsi erőforrások, a vállalatok és a lakosság áldozatvállalásának ösz- szefogása révén lehet igazán eredménves — mondja Gvőrf- fv Dezső, Salgótarján Város Tanácsának általános elnök- helvettese. — Szemléletesen kifeiezi ezt az, a ténv is. hoev Salgótarjánban a feilesz.tési tervnek és működési költség- vetésnek szerves része a társadalmi munkák akcióterve. A célkitűzés nem lehet más: ez évben túl kell szárnyalni a közhasznú társadalmi munkák 111 millió forintos értékét. S hogy a városfejlesztésben a tanács és a Hazafias Népfront milyen jelentőséget tulajdonít az összefogásnak, azt bizonyítja az alapos felkészülés is. — A városi tanács szakosztályai összegyűjtötték, hogy melyek azok a legfontosabb teendők, amelyek társadalmi munkában elvégezhetők — tájékoztat Győrffy Dezső, — A lakóterületeken ugyanezt megtették a Hazafias Népfront aktivistái. A teendők széles körű felmérése mellett a tanács határozatban mondta ki a csatlakozást a HNF Országos Tanácsa és a Minisztertanács Tanácsi Hivatala által kezdeményezett telenülésfejlesztési mozgalomhoz. A gyakorlati megvalósítást alaposság, körültekintés, részletes felkészülés jellemzi Salgótarjánban. A tanács és a népfront közösen határozta meg Svédországban 150. egyetemi tanár javaslattal fordult az egészségügyi minisztériumhoz, hogy a jövőben adják ismét jegyre az alkoholt. Javaslatuk szerint minden felnőtt havonta maximum 1.5 liter tömény pálinkát, vagy 3 liter magas alkoholtartalmú bort, vagy 6 liter könnyű bort vásárolhatna. Az említett orvosprofesszorok nyílt levélben mutattok rá arra, hogy Svédországban évente 7000 ember közvetlen alkoholkárosodás miatt hal meg, és arra is, hogy az összes kórházi ágyak 25 százalékát alkoholisták foglalják el, s hogy évente 100 maradandó súlyos testi és lelki defektusban szenvedő újszülöttet hoznak a világra az alkoholista anyák. Az orvosok követelését az egészségügyi miniszternő, Gertrud Sigundrson azzal az indoklással elutasította, hogy 1977 óta 20 százalékkal csökkent Svédországban az alkoholfogyasztás. Elutasította továbbá azt a javaslatot is, hogy visszaállítsák azt az 1955-ig kötelező gyakorlatot, amely szerint minden felnőtt, aki államilag ellenőrzött üzletekbén alkoholt vásárolt (és csak ilyenekben árusítottak alkoholt) köteles volt a vásárolt meny- nyiséget „alkoholkönyvecskéjébe” bevezettetni. a kiemelt társadalmi munkákat, ezek között szerepel a Beszterce-lakótelep rendezése, a tóstrandi sport- és szabadidő-központ kialakítása, gyermekjátszótér létesítése, a közműtársulások lakossági erőből való megvalósítása és több más teendő mellett az őszi fásítás, valamint az egész város területét érintő környezetvédelmi, tisztasági akció. A felkészülésben kulcs- fontosságúnak tartják a kellő érdekeltség megteremtését, a szándékot jól érzékelteti a Beszterce-lakótelep példája is. Erről a következőket mondja Győrffy Dezső: — A társadalmi munkál segítő anyagi erőket és a szervezést jórészt most idekoncentráljuk. A lakótelepen elvégzendő feladatok gépi költségeire, és anyagköltségre félmillió forintot biztosítunk és széles körű szervezéssel — személyes agitációval is — igyekszünk minél több embert megnyerni a lakótelepet szépítő társadalmi munkához. Minderre alapos tervek készültek, a lakótelepet tíz körzetre osztották. Figyelembe véve a helyi sajátosságokat, hiszen egv-egy épülettömb körül már szép park található, máshol ennek még nyoma sincs. Az utóbbi helyeken több ütemben határozza meg a terv a feladatokat, valamennyi esetben a helyi pártós népfrontszervek, a tanácstagok közjös véleménye alapján. A terveknek a konkrétság az egyik legfőbb jellemzője: kezdve az elvégzendő munkával és befejezve a végrehajtásért felelős személy nevével. — A parkosítási, zöldterületi munkákra egyre kevesebb az anvagi lehetőség, ezért előrelépés jobbára az összefogás révén lehetséges — vélekedik a városi tanács általános elnökhelvettese. — A tanácsi pénzzel é?, a lakossági összefogással mégis alan- vető változást kívánunk elérni a Beszterce-lakóteleoen. Az alaoos előkészítés során is arra törekedtünk, hogv érvé- nvesüljön a személyes érdekeltség. mindenkitől olyan munkát kérjünk, ami közvetlen környezetét szolgálja. F.zek alapján három kiemelt akciót tervezünk, amikor a városgazdálkodási üzem az előzetes egyeztetés után a technikai eszközökkel lelvonul, megteremtve a feltételeket a sikeres társadalmi munkához. A nagyszabású szombati munkákra július 27- én, augusztus 24-én és szeptember 21-én kerül sor. Természetesen arra is lehetőség van, hogy egy-egv tömb a saját kezdeményezésére máskor végezzen társadalmi munkát. A személyes agitáción. a lakosság és a helyi szervek jó kapcsolatán sok múlik .majd. Remélhetően sikerül az' embereket bevonni a saját környezetük szépítését szolgáló munkába. Nemcsak a Beszterce-lakóteiepen. hiszen, a megveszékhelv más pontián is terveznek nagyobb szabá-; sű társadalmi munkát. Az eevik helyszín a Tóstrand, az elképzeléseket így vázolja, Győrffv Dezső: — Itt is terv készül a zöldterület rendezésére. Ezzel olyan pihenő- és üdülőparkot szeretnénk kialakítani, amely alapvetően kielégíti a városi igényeket. A pihenőparkot szolgáló kiemelt akciót őszre tervezzük. A figyelemre méltó munkát többek között az is indokolja, hogy a melegvizű medence üzembe lépése utón még nagyobb vonzerővel rendelkezik majd a Tóstrand és környéke. A példákat, a megoldásra váró teendőket természetesen még hosszasan sorolhatnánk». Beleértve a közműfejlesztési társulások szervezését is, amelyek lehetővé teszik a lakossági erő nagyobb mérvű bevonását a városfejlesztésbe. A zöldterületek és a parkok építésében, rendezésében pedig az eddigieknél is nagyobb szerep vár a lakosságra. A feladatok meghatározásában — többek között a választást megelőző fórumokon — tevékenyen részt vett maga a lakosság is, nemegyszer ezzel kiegészítve: bekapcsolódik a végrehaitásba is. Az ígéreteket pedig valóra válthatja a városát szerető, cselekvő ember akkor, amikor a tanács és a Hazafias Népfront kellő előkészítés után közhasznú társadalmi munkára hívja a város polgárait. Folytatva az országszerte elismerést kivívott salgótarjáni jó hagyományt. K. G. ] Előkészületek kongresszusra A Nemzetközi Rákellenes Unió XIV. kongresszusának magyar szervezőbizottsága elkészítette e jelentős tudományos rendezvény szakmai programját. Miként dr. Lapis Károly professzor, a kongresszus elnöke Molnár Erzsébetnek, az MTI munkatársának elmondta. Budapesten a következő évben, augusztus 21. és 27. között, a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének rendezésében tartják meg a tanácskozást. A napokban küldték el a meghívókat a 150 szimpózium és kerek- asztal-konferencía üléselnökeinek, valamint a meghívott előadóknak. Több mint 6 ezer szakembert — köztük világhírű tudósokat várnak a kongresszusra. | SZÉCSÉNYI HELYZETKÉP „Fizess, adós...!" Szabadság munkával?! Előre hallani vélem sok olvasó tiltakozását, felháborodását: igenis, szabadság munkával, mert máskor nincs idő kifesteni a lakást, máskor nincs idő visszaadni a sógornak a munkát, amivel ő segített, amikor mi építkeztünk; igenis, mert. csak akkorra tudtam elvállalni a tervezői különmunkát, és kell az. a pénz a kocsi befizetéséhez — és így tovább, ezernyi lehet a változat. Nem a tényekkel akarok vitatkozni, de ma már minden felnőtt embernek — attól függően, hogy hány év^t töltött munkában — legalább három, de irtkább négy hét szabadsága is van. Elfogadom, hogy. ha okvetlen szükséges, akkor ennek egy részét munkával kell töltenie, de az egészet nem szabad. tilos! Saját magunknak sokkal többet ártunk vele. mint amennyi haszna van anyagiakban. Legalább (egyfolytában) két hétre van szüksége az embernek ahhoz, hogy az évi szabadság azt a célt töltse be. ami a célja: kikapcsolódni, felüdülni, felfrissülni, átállni valami másra, és újratöltődni az egész esztendei munkához. Persze, úgy igazi a szabadság, ha van hová elutazni, ha valóban kikapcsolódást jelent. De. ha erre nincs mód. van lehetőség a kikapcsolódásra otthonunkban is. Van mód a pihenés és a mozgó programok ésszerű váltogatására. Ha valaki azt mondja erre (remélem, nem sokan), hogy nem áll módjában még csak a szabadsága egy részét sem igazán pihenéssel tölteni, akkor vitatkozni nem tudok vele. saját helyzetét mindenki önmaga ismeri a legjobban. Csak figyelmeztetni, óvni szeretnék: akármilyen fiatal, akármilyen teherbírónak is tűnik- saját szervezetünk, nem biztos, hogy bírja a strapát egyhuzamban. Lehet, hogy most ügy tűnik: minden rendben, de évek múlva bizonyos, hogy visszaüt. Számoljunk, tervezzünk — még mindig nem késő —, de az alapállás az legyen: lehetőleg egyszerre kivenni az egész szabadságot. lehetőleg mást csinálni, mint egész esztendőben, de. ha egy részét mindenképpen valamiféle munkában töltjük, akkor is legyen igazán szabad része. Olyan időszak, ami feltölt a holnapokra. S. M. Szécsény városi jogú nagyközségben kétezer-háromszáz, adózót tartanak nyilván a helyi tanácson, s évente az illetékesek csaknem négymillió forintot kasszíroznak be e címen. Mindez a költségvetési bevételek 7—9 százalékát teszi ki. Az adózási fegyelem, illetőleg az adópolitikai irányelvek, ellenőrzések tapasztalatai kerültek terítékre nemrégiben a városi jogú nagyközségi tanács végrehajtó bizottságának ülésén. Sorra vette a testület a különféle adókategóriákban végzett munkák tapasztalatait. Elhangzott, hogy az idén 90 kisiparos, 15 kereskedő és 12 szellemi foglalkozású szé- csényi lakost tartanak nyilván az illetékesek. Általános jövedelemadó címen több mint másfél millió forint bevétellel számol a tanács ez évben, míg várhatóan a házadó 282 ezer, a gépjárműadó 295 ezer forintot tesz ki. Rendszeresen végeznek ellenőrzést az adóhatóság szakemberei. Az elmúlt esztendőben és az év első felében elsősorban az ötszobás és annál nagyobb lakások, az állattartásból és mezőgazdasági termelésből származó jövedelmek adózási feltételeit vizsgálták az ellenőrök. 1982-ben a szakigazgatási szerv által végzett ellenőrzések — öszszesen 18 volt — több mint 28 ezer forint adóhiányt állapítottak meg, tavaly 99 ellenőrzést végeztek, s az adóhiány elérte a 64 ezer forintot. Fi- gyelmeztetőek az idei számok: az év első hat hónapjában végzett 36 ellenőrzés 113 ezer forint adóhiányt tárt fel. A pénzbehajtást folyamatosan végzik az illetékesek, még az év első hónapjaiban felszólítottak valamennyi adózót tartozásának rendezésére, s ez zömmel eredményhez is vezetett. A második fél évben szeptember közepétől alkalmazhatnak jog szerinti kényszerintézkedéseket (letiltás. zálogfoglalás, ingóvég-; rehajtás) a fizetést megtagadókkal szemben. Hogy nem eppen hiábavaló ezt megemlíteni, azt jelzi az a tény, hogy évente mintegy 6«—70 esetben kell letiltaniuk az adóhátralékot a tanácsi szervek-’ nek. Az adózási fegyelem jobbítása érdekében Szécsény Városi Jogú Nagyközségi Tanácsának Végrehajtó Bizottsága intézkedéseket hozott. Ezek között szerepel, hogy vissza kell szorítani a kontártevékenységet, gyakrabban szükséges ellenőrizni az adózási szabályok érvényesülését, jobbítani szükséges az adózási fegyelmet. NÓGRÁD - 1985. július 16., kedd