Nógrád, 1985. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-15 / 164. szám

Kereskedelmi etika a " ÚJ ÁRUHÁZI CSEREKAPCSOLATOK - KORSZERŰ ÉRDEKELTSÉG - JAVULÓ ÉRTÉKESÍTÉSI FELTÉTELEK A BELKERESKEDELMI Mi MISZTÉRIUM az elmúlt év áprilisában jelentette meg etikai akcióprogramját. A fogyasztói érdekek védelmén túl az érintett kereskedelmi vállalatok figyelmébe aján­lotta ebben az áruellátás ja­vítását» az érdekeltségi viszo­nyok korszerűsítését, az ér­tékesítés alaposabb megszer­vezését, az értékesítési felté­telek javítását, s a belső el­lenőrzés hatékonyságának fokozását — mint a kereske­delmi etika fontos alkotó­elemeit. A Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat a minisztériumi program nyo­mán külön intézkedési terv nélkül is az etikai helyzet ja­vításának szellemében állí­totta össze idei üzletpolitikai elképzeléseit. S hogy a vég­rehajtásban sem tétlenkedik, annak már az első fél évben is nyomai vannak. A bővülő áruellátást iga­zolja, hogy a vállalati áru­forgalom a tavalyi, kiemel­kedő évhez kénest is 9.5 szá­zalékkal növekedett. Ehhez persze gyarapodó áruválasz­ték szükséges, s evégett a vállalat árubeszerzői folya­matosan járják az országot. Tavaly csaknem 90 új szállí­tópartnerre! vették fel a kap­csolatot, számukat az idén újabb negyvennel toldották meg. Az új partnerek sorá­ban találjuk a Hungária Mű­anyag-feldolgozó Vállalatot, a Zala Bútorgyárat, az Alko­tás Háziipari Szövetkezeiét. Kisiparosokkal, gmk-kal is szerződik a vállalat: igaz, a kis partnerek apróbb tételek­kel járulhatnak hozzá a kíná­lat gazdagításához, ám az esetek zömében hiánypótló termékeket adnak. A külke­reskedelmi vállalatoktól való közvetlen beszerzések ugyan­csak az üzletek bővülő vá­lasztékában jelennek meg. A kínálat érdekes színfolt­ja az áruházi cserekapcsola­tok útján vásárolt iparcikkek választéka. A már meglevő román cserekapcsolaton túl most a lengyel Bydgoszt áru­házzal egyezett meg a válla­lat, a megállapodás révén ol­csó férfiöltönyöket, kem­pingkerékpárokat, híradás- technikai cikkeket, bébiláb­belit és felnőttházicipöt bo­csátanak a vásárlók rendel­kezésére. Még augusztusban sor kerül a csehszlovákiai Martyn áruházával a kapcso­lat kiépítésére, az előzetes megbeszélések alapján első­sorban a házépítőknek szol­gáló árualap bővítése céljá­ból. A közvetlen beszerzés ará­nyának emelésével a vállalat mára elérte, hogy a hosszú éveken át oly sok gondot oko­zó radiátorellátásban menv­nyiségileg kielégítő a kíná­lat, folyamatosan kaphatók a bátonyterenyei Bóra' és a ba­lassagyarmati Romantik fű­tőtestek, s jelentősen bővült a kazánok választéka. Az érdekeltségi viszonyok korszerűsítésével az iparcikk­kiskereskedelmi vállalat sem várt az etikai akcióprogram megjelenésére, hiszen gaz­dálkodási biztonságának egyik garanciája éppen ez. Üzlete­inek hatvan százaléka már tavaly az új üzemeltetési for­mákban működött, számuk idén újabb három bolttal bő­vült, s év végére arányuk eléri a nyolcvan százalékot. De a körön egyelőre kívüleső bolt­vezetők és az áruforgalmi ap­parátus prémiumrendszerét is az új követelményekhez iga­zították — hatásos ösztönzőt adva ezúton a vállalkozási kockázat elfogadására, a kul­turált kiszolgálásra, a vevő­centrikus magatartás erősö­désére. Az értékesítés szervezésé­nek folyamatát a lakásberen­dezési cikkek minta utáni árusítása, az előjegyzés felvé­telének szélesítése, s a Mun­kád mellé add a neved! moz­galom idei bevezetése jelzi — utóbbi érezhetően erősítve a vevő bizalmát és az eladó fe­lelősségét. Az etikai helyzethez kap­csolódik az értékesítési felté­telek javítása is. A vállalat ez Irányú, sikeres törekvései jegyében Bátonvterenve kis- terenyei körzetében házépí­tők boltja épül, a Taurus Gu­miipari Vállalattal pedig elő­zetes megállapodás született egy salgótarjáni mintabolt létesítésére. Az árjelzések esetenkénti hiánya hivatkozási alapjának megszüntetésére a vállalat va­lamennyi üzletét árazógéppel látta el. A szerződéses és jö­vedelemérdekeltségi boltve­zetőknek pedig önálló ármun­kájuk megkönnyítésére idén tanfolyamot _rendezett. A BELSŐ ELLENŐRZÉS hatékonysága a legtöbb ke­reskedelmi vállalat és szö­vetkezet gyenge pontja. A megelőző jellegű, okfeltáró vizsgálatok hatásosságának egyik kulcskérdése az ellen­őrök felkészültsége. A Nógrád Megyei Iparcikk Kiskereske­delmi Vállalat nyolc belső el­lenőre közül négyen felsőfo­kú végzettséggel rendelkez­nek. egy szakember most vizs­gázik, további kettőt pedig beiskoláznak. Az idei év első felében a társadalmi ellen­őrök segítségével, 84 próba­vásárlást bonyolítottak le, s az üzleteket összesen 1230 al­kalommal ellenőrizték — többek között az esetleges áru visszatartás tettenérése, illetve az előjegvzéses vásár­lás szabályainak betartása céljából. Hol üdülnek a bányászok ? INTERJÚ BERECZ LÁSZLÓVAL, A NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGA POLITIKAI MUNKATÁRSÁVAL Legyen rossz, vagy jó az idő, a nyár az üdülés idősza­ka. Ki egyénileg, mások szer­vezett utakkal járják hazánk, vagy a külhon szebbnél szebb tájait. Egy hatezer fős válla­latnak nem kis gondot jelent dolgozói aktív pihenésének a biztosítása. A szakszerve­zeti bizpHs^g. meanyire k?-.. pes enyhíteni azr üdülési gon­dokon ? —; A Nógrádi Szénbányák mindig is nagy gondot fordí­tott arra, hogy dolgozóit mi­nél nagyobb szómban, kultú­rán körülmények között üdül- tesse. Az is természetes, hogy az erre fordítható összeg nem korlátlan, de kooperációs megoldásokkal próbáljuk a lehetőségeinket bővíteni. Gondolok arra, hogy több bá­nyavállalat közösen üzemel­tet egy üdülőt, vagy külföldi cég dolgozóival csereüdülte­tést szervezünk. Vállalatunk­nál egyébként közel 2fi00-an veszik igénybe a szakszerve­zeti beutalót. — Mely helyeken üdülhet­nek a beutaltak, illetve hol van a Nógrádi Szénbányák­nak üdültetési érdekeltsége? — Elsők között említeném a bükkszék! gyógyfürdőt, ahol turnusonként 110 férő­hely áll rendelkezésünkre. Itt elsősorban a beutaltak gyógy­kezelése történik, de fősze­zonban családos üdülést is biztosítunk.. Rajiunk kívül az OKGT. a Mátraaljai Szénbá­nyák és a Borsodi Szénbányák tartja fenn ezt az üdülőt. Ba- latonfenyvesen — a Dorogi Szénbányák gondozásában — modern vízparti üdülő várja az odalátogatókat. Májustól szeptemberig turnusonként negyven férőhelyet biztosí­tunk. A fenntartás költségeit itt is több bányavállalat vi­seli. Közismert gyógyüdülő a hévízi, melyet tizenkét vál­lalat hozott létre, beteg Bá­nyászainknak a rehabilitáció­jára, elsősorban reumatikus betegségek gyógyítására. A légúti megbetegedésben szen­vedők — köztudott, hogy a mélyművelési bányáknál ez igen gyakori. — a jósva fői Béke barlangba igényelhet­nek beutalót. Gyógyüdülőink­ben a kezelés három hétig tart és 45—50 fő részére tu­dunk helyet garantálni. — A gyermekek számára milyen lehetőséget tudnak ajánlani? — Keszthelyen ragyogóan felszerelt üdülő várja az ap­róságokat:, egyszerre akár há­romszázat is. Szezon előtt és ulán egyébként családos üdü­lésre is van lehetőség. Cseh­szlovák testvérvállalatunk évente 70 gyermek részére nyújt csereüdülési lehetőséget Prievidzán. Kedvelt hely Le­ányfalu, melyet a BDSZ tart fenn és ahol turnusonként 72, valamint Tóalmás, ahol .30 gyermek elhelyezésére van lehetőség. — Említette az elején a kül­földi vállalatokkal . történő csereüdültetést. Gondolom nemcsak az apróságok örül­hetnek a határon túli vaká­ciónak? — így van. Vállalatunk kis- terenvei üzemének igen jó kapcsolata van a drezdai ELMO céggel, mellyel — egvezménv keretén belül — hét család csereüdültetését biztosítjuk. Ezen kívül a már említett csehszlovák csere­üdültetés sem korlátozódik csupán a gyermekekre, a felnőttek is szívesen igénybe veszik — főleg a téli szezon- 'ban. SZOT-beutalóval több szovjet városba is eljutnak dolgozóink, így Szocsiba, Moszkvába, Leningrádba, vagy Tallinnba. — Milyen programlehetősé­geket kínálnak a szakszerve­zeti üdülőkben pihenni vá­gyóknak? — Az ismerkedés és búcsú­est mindig nagyszerű fény­pontja az eltöltött két-három hétnek. Az üdülők többségé­ben sportszerek. könyvtárak segítik a felüdülést. Bükkszé­ken minden szobában színes televízió, illetve videoműsor egészíti ki a szórakozást. Víz­parton kitűnő lehetőséget kínálunk a vízisportok kedve­lőinek. A tijbbi már a kul- turfelelősök és természetesen a pihenni vágyó dolgozók le­leményességén múlik. . . — Köszönöm a beszélgetést. T. Németh László Kehelygyártó automata Korszerűsítette a különféle kelyhek gyártását a salgótar­jáni öblösüveggyár. Az e cél­ra üzembe helyezett új auto­mata gépsor jól vizsgázott, naponta akár húszezer likő- rjös-, konyakos-, boros-, sörös- kelvhet is előállít, mégpedig olyan kivitelben, amely meg­közelíti a kézi gyártású fú­vóit kelyhek minőségét. Ez le­hetővé teszi, hogy a magasan kvalifikált üvegfúvókat a nagy értékű termékek előál­lításával foglalkoztassák. Nem kisebb jelentőségű az sem, hogy az automata gépsoron készülő olcsóbb termékekkel a korábbinál magasabb szín­vonalon elégíthetik ki a ha- eai vendéglátóipar igényeit. Az új technológia emellett megnyitotta az öblösüveggyá- ri „automatakelyhek” előtt az exportpiacot is: NSZK meg­rendelésre már augusztusban mintegy nyolcszázezer dara­bot szállítanak. Figyelembe véve az igen nagy hazai igényeket és az ex­portlehetőségeket, a gyár ter­veiben szerepel egy másik, a mostanihoz hasonló automata kehelygyártó gépsor vásárlá­sa is. Sütőipari gyártmányfejlesztés TÍZFÉLE KENYÉR. HARMINCFÉLE PÉKSÜTEMÉNY — SZENDVTCSRÜD. KOHÁSZ- KIFLI A DIÉTÁZÓKNAK — ÜJDONSÁG A MÉZESSÜTE MENY ÉS A MÉZESLAP Eredményes fél évet zárt a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalat az elmúlt esztendő első feléhez mért termelési eredményei dinamikus fejlő­dést igazolnak. A kenyér és péksütemény előállítása egy­két százalékkal, az egyéb ter­mékek gyártása 20—30 szá­zalékkal szárnyalta túl a ta­valy ilyenkori teljesítményt. Idén hat hónap alatt több mint 7200 tonna kenyeret és 27 millió darab péksüteményt sütött a vállalat, az összesen 97 millió forintos termelési értéke csaknem 5 millió fo­rinttal haladja meg a tavalyi első hat hónapét. A terme­lékenység emelkedését jelzi, hogy az egy dolgozó egy mun­kanapjára jutó teljes terme­lési érték ebben az évben 7 százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Nemcsak a mennyiségi mu­tatókat tekintve bizonyult eredményesnek a vállalat el­ső fél éve: siker koronázta azt az elképzelését is, miszerint, tei mékszerkezetét a fogyasz­tók . igényeinek megfelelően alakítsa. Ez nem csupán a szándékon múlott, biztosíté­kot nyújtott hozzá a koráb­ban elkezdett kapacitásnöve­lő műszaki beruházások befe­jezése. Napjainkban tízféle kenye­ret és több mint harmincféle péksüteményt kínál a boltok­ban a vállalat. Az egészséges táplálkozási szokások kialakí­tására magasabb rozstartalmű kenyereket hozott forgalom­ba, többek között a diabeti­kus tartós kenyeret, a fűsze­res, köményes rozscipót és a víkendkenyeret. A péksüte­ménytermelésen belül meg­nőtt a dúsított, töltelékes fi­nom sütemények aránya. Meg­jelentek a boltokban a diétás termékek, mint á szendvics- rúd és a búzakorpás kohász­kifli. Változatlan népszerű­ségnek örvendnek a Salgó torta- család tagjai. A gyártmány­fejlesztő munka eredménye­ként pedig hamarosan meg­vásárolhatók a különféle íze­sítésű mézessütemények, mé- zesiapok és az új teasütemé­nyek is. Jól példázza a sütő­ipari gyártmányfejlesztők kí­sérletező kedvének sikerét, hogy az idei OMÉK termék- parádéján a vállalat 12-féle, jórészt új gyártmánnyal mu­tatkozik be. Az új sütőipari termékek fogyasztói sikeréhez termé­szetesen a hatásos propagan­da is hozzátartozik. A gyártó az él el miszei-kiskereskedel mi vállalattal karöltve e célból a megyeszékhelyen, Balassagyar­maton és Bátonyterenyén áru­bemutatókat rendezett a na­gyobb üzletekben. Az idei jó eredményekhez a fő profilt kiegészítő tevékeny­ségek bővülése is hozzájárult. A sütőipari háztájihoz építő­ipari. belkereskedelmi tevé­kenység, többfajta ipari szol­gáltatás, energetikai bemérés és külső cégeknek vállalt szál­lítás tartozik. Közülük az ipa­ri szolgáltatás termelési érté­ke gyarapodik a leglátványo­sabban — idén több mint negyven százalékkal —, s ár­bevétele már eléri az 1 mil­lió 230 ezer forintot. Szállítani — felkészülten A személy- és teherforga­lom zavartalan és biztonságos lebonyolításához kifogásta­lan műszaki állapotú jármű­park szükséges. E feladat a műszaki igazgatóságra hárul, akik 170 autóbusz, 224 teher­gépkocsi és 24 rakodógép ja­vítását és karbantartását vég­zik. Ötezer kilométerenként kerül sor az I. számú, évente II. számú, valamint féléven­ként a megbontásos szemlére, a Volán 2. sz. Vállalatnál Salgótarjánban. A II. szemléről kikerült bu­szok, új színekben pompáz­nak. A karosszériajavítás kollektív munka Eltörpül az ember a Tátra teherautó motorja mellett. Indulás előtti műszeres ellenőrzés. ' — Bencze — NÓGRÁD — 1985. július 15., hétfő 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom