Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-13 / 137. szám
Mihail Gorbacsov zárszavával Moszkvában véget ért MSZBT-iinnepség Len ingrádban Németh Károly előadása a Politikai Hkadémián a tudományos-műszaki tanácskozás Mihail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának zárszavával szerdán Moszkvában véget ért a tudományos-műszaki fejlődés kérdéseiről egy nappal korábban kezdődött tanácskozás. A Központi Bizottság főtitkárának a párt gazdaság- politikájáról elhangzott beszédét követő vitában a felszólalók kifejtették véleményüket a népgazdaság fejlesztése előtt álló feladatokról, azokról a nehézségekről, amelyek gátolják a tudomány eredményeinek alkalmazását a termelésben. Pártmunkások, neves tudósok, az ipar és mezőgazdaság vezetői és szakemberei mindenekelőtt azokra a kérdésekre összpontosították figyelmüket, amelyek komplex megoldásától függ az egész Munkacsoportülések a stockholmi konferencián Az európai bizalom- és biztonságerősítő intézkedések kidolgozására hivatott stockholmi konferencián kedd délután és szerda délelőtt az A munkacsoport ülésezett, amely elsősorban a politikai vonatkozásokat elemzi a biztonsági kérdések kapcsán. A kedd délutáni ülésen francia és osztrák felszólalás érintette a katonai erőszak kizárásának témáját, majd ciprusi—török vita zajlott a szigetország katonai problémáiról. Az osztrák képviselő foglalkozott a konfliktushelyzetekben nélkülözhetetlen nemzetközi konzultációkkal, majd fölhívta a figyelmét arra, hogy az 1975-ös helsinki záróokmány a részes államok kötelességévé tette, hogy az erőszak elvetéséről és az erőszakkal való fenyegetőzés ki- zárásáról szóló rendelkezéseRadzsiv Gandhi az Egyesült Államokban Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök és Ronald Reagan amerikai elnök szerdán megkezdte tárgyalásait. Az indiai politikus aznap érkezett ötnapos hivatalos látogatásra az Egyesült Államokba. Reagan üdvözlő beszédében azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok tiszteletben tartja India el nem kötelezett politikáját és nagyra becsüli azt a szerepet, amelyet az ország a dél-ázsiai térségben népgazdaság intenzív fejlődési útra való átállítása, az ország gazdasági fejlődése, a Szovjetunió erejének további növelése. Anatolij Alekszandrov, akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia elnöke az alapkutatások jelentőségét hangsúlyozta. Az alapkutatások a műszaki tudományok területén való forradalmi előrelépés forrásai, s a rájuk fordított összegek sokszorosan megtérülnek. Ezzel összefüggésben példaként hozta fel, «hogy a harmincas években az atomenergetikai kutatások első szakaszában Igor Kur- csatovot, a nagy fizikust az akadémia közgyűlésén azzal vádolták meg. hogy az atomenergia problémáit kutatva olyasmivel foglalkozik, amiket emeljék a nemzetközi élet hatékony normáivá. Az A munkacsoport szerda délelőtti ülésén erőteljes NA- TO-propaganda bontakozott ki brit, nyugatnémet, dán, kanadai, amerikai részvétellel az információ, konkrétan a katonai erőkre, azok szervezeti felépítésére és elhelyezkedésére vonatkozó tájékoztatás kérdésköréről. A stockholmi konferencia egyik legvitatottabb témájában a NÄ- TO-országok azt az álláspontot vallják. hogy az információ önálló katonai biza lomerősítő intézkedés, míg a szocialista országok véleménye szerint az információknak konkrét katonai tevékenységekhez kell kapcsolódniok. A fő ellentétek az információadás időpontjának és tartalmi konkrétságának kérdéseiben vannak. játszik. Ugyanakkor mindkét politikus elismerte, hogy országaik között több kérdésben nincs egyetértés, így például a Pakisztánnak szóló amerikai fegyverszállítások ügyében. India saját biztonságát félti ezek miatt. Reagan elnök támogatásáról biztosította az indiai vezetésnek a szikh szeparatis- tákkal szemben, az ország egysége érdekében tett erőfeszítéseit. nek „semmi köze a gyakorlathoz”. Ez esetben felülkerekedett a józan ész, óm mind a mai napig érezzük azoknak a hibáknak a következményeit, amelyeket Liszenko akadémikus követett el a genetikában és a nő vény nemesítés területén. Az állami tervbizottság elnökhelyettese, Lev Voronyin, megnevezte a tudományosműszaki fejlesztés jövőbeni legfőbb irányait: a fajlagos termelési ráfordításokat nagymértékben csökkentő, a termékek minőségének jelentős javulását eredményező, a környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vevő technológiák korszerűsítése, valamint a termelésnek számítástechnikai eszközök igénybevételével való automatizálása. A nyugatnémet,, majd a finn felszólaló az ellenőrzés szükségességéről, is beszélt. Minthogy a helsinki záróokmány a katonai bizalomerősítő intézkedésekkel összefüggésben nem szólt az ellenőrzésről, ezt az érzékeny kérdést a stockholmi konferenciának kell megoldania. Szerdán a konferencián résztvevő svéd és görög küldöttség közös sajtókonferenciáján a megkérdezettek úgy nyilatkoztak, hogy a mostani fordulóban nem várható lényeges előrehaladás, áttörés, de a szeptemberben kezdődő szakaszban van remény a szerkesztési munkára való áttérésre. A „stockholmi megállapodás” és a „konvergen- eia” kifejezések emlegetésével a két delegációvezető többször is hangot adott derűlátásának. A TASZSZ szovjet hírügynökség washingtoni tudósítója ezzel szemben emlékeztet arra, hogy Washington támogatja a szikh szélsőséges csoportokat. A Gandhi látogatása idején az Egyesült Államokban zajló szikh megmozdulások azt a célt szolgálják — írta a TASZS2T —, hogy Washington saját érdekeinek megfelelően nyomást gyakorolhasson Indiára. Ünnepélyes megemlékezést tartottak Leningrádban, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége leningrádi tagozatának épületében kedden, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulásának 40. évfordulója alkalmából. Az ünnepséget Vera Brovkina, a tagozat elnökhelyettese nyitotta meg. Valentyina Szmirnova, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság leningrádi tagozatának elnökhelyettese, Vlagyimir Pu- zejkin, a tagozat vezetőségnek tagja és Vá,czi László főkonzul mondott ünnepi beszédet. Az ünnepség résztvevői táviratban köszöntötték az MSZBT-t az évforduló alkalmából Az ünnepséget követően baráti találkozóra került sor a leningrádi -magyar főkonzulátuson, amelyen az SZMBT leningrádi tagozatának vezetői, aktivistái tagszervezeteinek képviselői vettek részt. Egy hete a világűrben Egy hete tartózkodik a világűrben a két szovjet űrhajós, Vlagyimir Dzsanibekov és Viktor' Szavinih. A Szaljut—7 fedélzetén ötödik napja dolgoznak, hogy lakhatóvá tegyék az űrállomást, amelyen minden bizonnyal hosszabb időt fognak eltölteni. Szerdán a földi kapcsolat- tartáshoz elengedhetetlenül szükséges rádióösszeköttetési rendszert ellenőrizték, átvizsgálták az egyes műszereket és berendezéseket. Hozzáláttak az űrállomás „komfortosításához” is: a fedélzeti energiarendszerre rákapcsolták a levegőcserélő és a mérges anyagok elnyelésére szolgáló berendezést, üzembe helyezték a levegőanalizátort és az étel- melegítőt. Erre csak azután kerülhetett sor, hogy biztosították a fedélzeti energiaellátó rendszer működését. A két kozmonauta kedden és szerdán töltötte fel az akkumulátorokat, ellenőrizték a napelemek mozgatásához — megfelelő irányba történő beállításukhoz — szükséges berendezések működését. Ezt követte az egész elektromos rendszer kontrollja. A két űrhajós a földi irányítóközponttal történt kapcsolatfelvétel során közölte, hogy jól érzik magukat, folytatják a programban meghatározott feladatok teljesítését. Több tag — több vita Az ünnepségek lezajlottak, sz okmányokra rákerültek az aláírások, a résztvevő magas rangú politikusok, kormányfők és külügyminiszterek elutaztak, ám a „történelmi jelentőségűnek” nevezett esemény értékelése körüli viták korántsem értek véget. Lisszabonban tegnap délben, Madridban pedig tegnap este látták el kézjegyükkel a megjelent államférfiak azokat az okmányokat, amelyek — maratoni, nyolc évig húzódó diplomáciai kötélhúzás után — lezárták Portugália, illetve Spanyolország közös piaci csatlakozásának ügyét. Néhány sajtóorgánum egyenesen ,,korszakos győzelemként” értékeli a két ibériai ország bebocsátását. Más megfigyelők azonban rámutatnak: a mindkét fél számára kedvező politikai és gazdasági előnyök mellett nem kevés a kérdőjel, a már most előre látható bonyodalom, amelyet a csatlakozási ceremóniák fénye sem halványíthat el. Brüsszel szempontjából ilyen gond, hogy a közösség előreláthatólag az eddiginél is nehézkesebben, nemegyszer elmérgesedő veszekedésekkel tarkítva jut csak megegyezésre a hagyományosan ellentéteket szülő kérdésekben,' mindenekelőtt az agrárpolitika vagy az iparág-leépítések ügyében. A másik, sötét kilátásokat előrevetítő tényező az, hogy a két, — nyugat-európai összehasonlításban — viszonylag fejletlen állam csatlakozásával jócskán megugrik a heves társadalmi feszültségeket okozó munkanélküliség. Nem véletlen, hogy a társulási feltételek még hosszú évekre korlátozzák a spanyol és portugál munkaerő áramlását. Ellentmondásos a csatláko- zás mérlege a két friss tagállam szempontjából is. Számos szakértő attól tart, hogy a gyengébb portugál ipar például teljesen összeroppan a nyugat-európai monopóliumok konkurenciája miatt, s jó néhány spanyol iparág is megszenvedheti a megnehezedett versenyfeltételeket. Madridban ennek ellenére elsősorban az EGK-felvétel pozitív oldalára helyezik a hangsúlyt, kiemelve, hogy ezzel Hispániában végleg megszilárdult, visz- szafordíthatatlanná vált a parlamenti demokrácia. Más kérdés, hogy a belépést a jelek szerint a González-kabinet arra is fel akarja használni, hogy befolyásolja a jövő februárban esedékes NATO-tag- ságról meghirdetett népszavazás kimenetelét. Maga a csatlakozás egyébként csak január elsejétől lép hatályba, miután a többi tagállam törvényhozása előbb ratifikálja a kibővítést. Madrid és Lisszabon képviselői azn- ban már jelen lesznek a hónap végén Milánóban rendezendő soron következő közös piaci csúcsértekezleten is, ahol az előrejelzések szerint épp az egyik legérzékenyebb téma, a közösség intézményrendszerének megreformálása áll majd a középpontban. A résztvevők száma tehát megnő, ám alig valószínű, hogy a kibővülés a simább döntéshozatalt, az egyszerűbb ügyintézést segítené elő. Várhatóan inkább azoknak a megfigyelőknek lesz igazuk, akik figyelmeztetnek: több tag jelen esetben több vitát is jelent majd. Szegő Gábor 2 NÓGRÁD — 1985. június 13., csütörtök A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának Politikai Akadémiáján szerdán Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese előadást tartott „Az ifjúság helyzete és a párt feladatai” címmel. Az előadáson megjelenteket — a politikai, iedológiai, társadalmi és a gazdasági élet képviselőit, a meghívott fiatalokat — Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának titkára köszöntötte. Az előadást a Népszabadság hét végi száma részletesen ismerteti, a Kossuth Könyvkiadó pedig teljes terjedelemben megjelenteti majd. (MTI) Súlyos harcok Nyugat-Bejrútban Robbanás az eírabo t repülőgépen Súlyos harcok robbantak ki a magukat szövetségesnek valló Haladó Szocialista Párt fegyveresei és a siita Amal- mozgalon milicistái között Nyugat-Bejrútban. Az arab egyetemen bekövetkezett kisebb incidens nyomán — az elmúlt napokban már számos hasonló összecsapás volt a két legerősebb muzulmán szervezett között — kedd délután az éjszakai órákba nyúló belháború indult, melyben a felek nehézfegyvereket is bevetettek. A nyugati szektor valamennyi kerülete rengett a becsapódások dörejeitől, s a sűrűn lakott belterületen nagy anyagi károk keletkeztek. Az összecsapás eddigi áldozatainak számát a különböző források 15 és 40 közé teszik. Heves lövöldözés folyt a nemzetközi telex- központnál is, ahol emiatt több mint fél napra megszakadt a külfölddel való összeköttetés. Haddam Szíriái alelnök az újabb testvérharc miatt hosz- szasan tárgyalt Nabih Berri Amal-vezetővel, s később közös táncskozásra ültek ösz- sze a siita szervezet irányítói a HSZP vezetőivel. Számos intézkedést, így közös járőrök felállítását határozták él a hasonló incidensek megelőzésére, kijelentve, hogy fenn kívánják tartani harci szövetségüket. A szerdai események viszont az ellenségeskedés továbbélését -mutatják: Bejrút szívében számos kölcsönös túszszedésre, kisebb lövöldözésre került sor, s mind az Amal, mind a Valid Dzsumb- latt irányítása alatt álló HSZP-erődítések építésébe kezdett a főútvonalakon. A Bejrútból délre vezető nemzetközi főúton sem lehet közlekedni: a felek útakadályok sorát állították fel, úgymond megakadályozandó a másik erősítéseinek utazását. * Robbanás történt szerdán a bejrúti repülőtéren az elrabolt ALIA gépen. Miután a géprablók délután kettő körül szabadon engedték túszaikat, rövid sajtóértekezletet tartottak, majd felrobbantották a Boeing—727-es gép orrészét. Mint Eszes >,Tibor, az MTI tudósítója jelenti, a bejrúti repülőtér illetékesei közölték: a géprablók vezetője és a jordániai biztonsági szolgálat 8 embere életét vesztette a repülőgép fedélzetén bekövetkezett robbanás nyomán. Az utasok és a személyzet, ösz- szesen 57 ember épségben, még a detonáció előtt elhagyta a repülőgépet. Az újságírók, akiket néhány perccel e tragikus fejlemény előtt szállítottak az ALIA légitársaság gépéhez, nem látták, hogy a jordániai biztonsági emberek lejöttek volna a fedélzetről. A géprablók egyike azt közölte, hogy egy rövid ideig ők még fennmaradnak. Ezt követően felolvasott egy rövid közleményt, melyben elítélte a Libanon elleni izraeli agresz- szió, majd a megszállás idején az arab országok többsége által tanúsított közönyt és hallgatást. Majd hozzátette: tiltakozásuk jeléül felrobbantják a repülőgépet. Pillanatokra rá bekövetkezett a detonáció, ami után még lövéseket lehetett hallani, s a közeli homokdűnék közül valaki egy kézirakétát lőtt a repülőgépre. Az életben maradt géprablókról egyelőre nincs további hír. Veszélyben Angola A szenátus hatálytalanította a Clark-féle törvénykiegészitést Az amerikai szenátus ked-‘ den jóváhagyta az 1975-ben született Clark-féle törvény- kiegészítés hatályon kívül helyezését. Ezzel megnyitotta az utat a Reagan-kormányzat számára az Angola belügyeibe való nyílt fegyveres beavatkozásra. A szenátorok 63:34 arányú szavazata eredményeképpen a szenátus feloldotta az úgynevezett Clark-féle törvény- kiegészítést, amely , tiltotta, hogy az Egyesült Államok .katonai támogatást nyújtson a törvényes angolai kormány megdöntését célul kitűző ellenforradalmi csoportoknak. A Reagan-kormányzat hatalom- rajutásától kezdve küzdött., e tilalom megszüntetéséért, mivel az 1975-ben Clark szenátor javaslatára elfogadott módosítás a legfőbb ■ törvényes akadályát jelentette az Angola elleni nyílt amerikai terrorpolitika megvalósításának. Oláh Istvánt fogadta Vaszilij Kuznyecov Oláh István vezérezredest, honvédelmi minisztert, aki katonai küldöttség élén hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban, szerdán fogadta Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB PB póttagja, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének elst5 helyettese. A szívélyes légkörű meg- • beszélésen részt vett Szergej Szokolov marsall, az SZKP KB PB póttagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere, Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres, erőinek főparancsnoka, valamint több más magas rangú szovjet katonai vezető. Jelen volt Rajnai Sándor moszkvai magyar nagykövet. A nap folyamán a magj'ar katonai küldöttség ellátogatott Kubinkába, ahol megtekintett egy repülősegységet. Ezután az Oláh István vezette, küldöttség vidéki körútra indult.