Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-21 / 144. szám

II népfront megyei elnökségének ülése A Hazafias Népfront Nóg- rád Megyei Bizottságának elnöksége csütörtökön Sal­gótarjánban ülést tartott. A tanácskozáson elsőként Leto- vai Ildikó megyei népfront­titkár adott. tájékoztatást az országgyűlési képviselők és a tanácstagok választásának ta­pasztalatairól. A testület ezt követően megvitatta a salgó­tarjáni tömegközlekedés helyzetét. Az előterjesztést tartó Szabó Ferenc városi népfronttitkár kitért arra is, hogy milyen feladatok vár­nak a népfrontmozgalomra a lakosság tömegközlekedéssel kapcsolatos véleményeinek, igényeinek közvetítésében. A népfront megyei elnöksé­ge elfogadta a második fél­évi munkatervet, végül a tes­tület a tanácsok’ alakuló ülé­seivel összefüggő személyi kér­désekben foglalt állást. Gomba, hús helyett Több mint húszezer disznót vágtak le idén az első fél év­ben a Karancshús szakembe­rei. A szövetkezeti közös vál­lalat félévú vágási teljesítmé­nye megközelíti a tervezettet. Készítményből nvolcszázhat- van tonnányit állítanak elő a hónap végéig, az előirányzat keretein belül maradva. A vál­lalat idén eddig a szokottnál mérsékeltebb igényeket elé­gített ki. Mint a szakemberek elmondják: az esőzésekkel be­köszöntött gombaszezon ész­revehetően visszafogja a ke­resletet. A disznóhús iránti igényt csökkenti az is. hogy 'megjelent a kitűnő minó'ségű zöldborsó, s ehhez inkább ba­romfihúst vásárolnak a házi­asszonyok. Kézi rádiók exportra ' Száz darab kézi adóvevő- keszüléket szállítottak el tegnap a BRG salgótarjáni gyáregységéből angolai ex­portra. A mintegy hárommillió forint értékű szállítmány egy nagyobb megrendelés része: a közeli napokban még két­száz hasonló rádiót szállítanak el az üzemből, s indítanak út­nak az afrikai országba. Még ebben a hónapban egy jelen­tősebb szovjet exportszállít­mány is útnak indul: a meg­rendelőnek különféle rádió­telefon-állomásokat visznek ki. ODOT Baján Csütörtökön este Baján a víziszínpadon ünnepélyesen megnyitották az Országjáró Diákok Országos Találkozó­ját. A megnyitón részt vett Varga-Sabján László, a KISZ KB titkára is. Az eseményt idén már a 18. alkalommal rendezi meg a KISZ-KB, a Művelődési Minisztérium és az Állami Ifjúsági Bizottság támogatásával. Az országos ta­lálkozón a 19 megye és Bu­dapest legjobb középiskolás országjárói vesznek részt, mintegy ezerötszázan. A diá­kok a legkülönfélébb módon közelítették meg Baját, sokán hajóval jöttek, mások kerék­páron, vagy csoportosan, au­tóbuszon, vonaton. Az ODOT június 24-ig tart. A műsor idén is színes, töb­bek között városismereti ve­télkedőből, éjszakai akadály- és tájfutóversenyből áll. A ba­jai résztvevők vasárnap Kun- íehértón részt vesznek a MEDOSZ-ifjúsági nap ese­ményein. •* - Sm> • A * bír;f-. "í­mm NOGRAD Átértékelődött a kistelepülések szerepe Népfrontsegítség az elöljáróságok munkájához A községi közös .tanácsok munkájának jfejlesztésében, a nem székhely társközségek lakossága érdekeinek jobb képviseletében a jövőben je­lentős szerepet kapnak az elöljáróságok. A társközség közéletének egyik szervezője az elöljáróság, s e tevékeny­ségéhez a Hazafias Népfront helyi bizottsága jelentős se­gítséget adhat. A Miniszter­tanács Tanácsi Hivatala irány­elveket adott ki az elöljárósá­gokról szóló rendelkezések al­kalmazásához. s ezek között megkülönböztetett figyelmet fordítanak a HNF-fel való szo­ros együttműködésre. A közös munka formái vál- tozátosak: az elöljáróság a HNF helyi bizottságával együttes ülést tarthat, és kö­zös állásfoglalásokat alakít­hatnak ki a társközség éle­tét érintő kérdésekben. Együtt kezdeményezhetik például "a településfejlesztési hozzájá­rulás megállapítását, s kidol­gozzák azokat áZ elveket, ame­lyek alapján a rendelkezésre álló anyagi eszközöket felhasz­nálják. Az elöljáróságok létreho­zásának egyik oka a kistele­pülések szerepének átértéke­lése.- Az új településfejlesz­tési koncepció új tartalom­mal kívánja megtölteni a kis­községek életét, számítva az ott élők tevékeny közremű­ködésére is. A társközség érde­keinek érvényesítése nagyfo­kú öntevékenységet, kezde­ményezőkészséget. s a telepü­lés ügyéivel való felelős törő­dést követel az elöljáróságtól. A feladatok nem pusztán ad­minisztratív jellegűek, mert segíteni kell a lakosság kö­zösséggé formálását, a község­ben élők összetartozási érzésé­nek ápolását is. Az elöljáró­ság a helyi életben keletkező ellentmondásokat és feszült­ségeket csak a kollektíva ere­jével oldhatja fel. A helyi ál­lamigazgatási apparátus tehát csak akkor dolgozhat eredmé­nyesen, ha munkájához meg­kapja a közösség támogatását is. Az irányelvek többek között hangsúlyozzák: az elöljáróság működésében kerülni kell a formális elemeket. Célszerű az is, ha a tagok között fel­osztják az egyes feladatokat. A közös célok kijelölésében, az anyagi eszközök felosztá­sában az elöljáróságok tá­maszkodhatnak a népfront­bizottságok munkájára, s a HNF helyi szervezetei moz­gósítják az ott élőket a társa- dalmimunka-akci'ókra is. Az elöljáróságok feladatai közé tartozik a községben _ az állami ünnepségek, a külön­böző nemzetiségi és kulturá­lis rendezvények megszerve­zése és lebonyolítása is. E munkát a HNF helyi bizottsá­gaival összehangoltan vég­zik-: a lebonyolításra munka- csoportot hozhatnak létre. A falugyűlések előkészíté­se. megszervezése és lebonyo­lítása a helyi közélet egyik legfontosabb eseménye. Az előkészítő munkát az elöljá­róságok ugyancsak a HNF- fel közösen végzik. A falu­gyűlésen a népfront helyi bi­zottságaival közösen alakítják ki a programot és a javaslato­kat, A HNF helyi bizottságá­nak elnöke vagy titkára ál­landó meghívottként, tanács­kozási joggal vehet részt az elöljáróság ülésein. A népszerű statisztikai zseb­könyvsorozat legújabb köte­te az ország beruházásait és az építési tevékenységet jel­lemző fontosabb mutatószá­mokat adja közre. A beruházásokkal foglalko­zó rész az utóbbi években megvalósult népgazdasági be­ruházásokról, azok megoszlá­sáról — tulajdonforma, ága­zat, anyagi-műszaki összeté­tel és döntési jogkör szerint tájékoztat. A közölt adatok ár- és volumenindexek alap­ján, illetve természetes mér­tékegységben szerepelnek, kü­lönös hangsúlyt kaptak a nagyberuházások. A „Kivitelező építőipar” c. fejezet a szakág szervezeti, termelési, munkaügyi mutató­számait, a gépesítés és az anyagfelhasználás alakulását ismerteti. Beszámol a terme­lési költségekről, az ered­ményességről és számba veszi az állóeszközöket. Nyomon kö­veti az építési-szerelési tevé­kenység és a fontosabb anya­gok árváltozásait. Közérdeklődésre tarthat szá­mot a lakásépítési program megvalósulását bemutató táb­lák sora. továbbá az átadott lakások műszaki, felszereltsé- gi és költségadatainak alaku­lása. A kiadvány nemzetközi ösz- szehasonlításokat szolgáló vi­szonyszámokkal egészült ki. Naptáp 1985. június 21., péntek. Alajos napja. A Nap kel 4.47 — nyug­szik 20.45 órakor. A Hold kel 7.09 — nyugszik 23.30 órakor. Kilencven évvel ezelőtt, 1895. június 21-én született Budapesten, s 1940 novembe­rében a törvénysértések ál­dozataként halt meg a Szov­jetunióban Mathejka János tanár, kommunista író, újság­író. időjárás szonibatiül léig Várható időjárás ma estig: job­bára erősen ielhós idő lesz, sok­felé ismétlődő esővel, záporral, helyenként zivatarral.' Pénteken az északnyugati, északi szél több helyen megélénkül, néhol meg­erősödik^ Napközben 15—20 fok várható. Távolabbi kilátások szombattól keddig! eleinte napos idő, majd sokfelé megnövekszik a felhőzet és záporok, esők valószínnek Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet 7—12 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet elein­te 20—25 fok között, majd 20 fok körül lesz. Jelentős mennyi­ségű (legalább 5 mm napi) csa­padék az ország területének 30 százalékán várható. A közelmúltban nyílt meg a Nógrád Megyei Moziüzemi Vállalat első videotékája. A salgótarjáni November 7. Filmszínházban található kis üzlet több mint ötvenféle ze­nés és játékfilmes videokazetta kölcsönzésével, valamint hanglemezek, kazetták, filmes' folyóiratok, könyvek és poszterek árusításával foglalkozik. Fazekasok, kéziszövők Nyári népművészeti napok a Budai Várban A hét végén nyári pépmű- vészeti napokat rendez az IBUSZ és a Vasas Művészeti Együttes, a Budai Várban lé­vő Tárnok Utcai Általános Iskola épületében és az isko­la előtt. A kétnapos rendez­vénysorozat színes és gazdag programjában szerepel népi- mesterség-bemulató is. Nagy- közönség előtt dolgoznak fa­zekasok, kéziszövők, kékfes­BÖVÜL AZ ÜGYFÉLFOGADÁS IDEJE AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUMBAN Ez év július 1-től az ál­lampolgárok részére kedvező­en változik a panaszügyinté­zés rendje az Igazságügyi Mi­nisztériumban. Jelenleg min­den munkanapon délelőtt 9- től 12 óráig, szerdán 15 órá­ig tart a félfogadás. Az év második felétől hétfői napo­kon a hivatalos időn túl is (16,30-tól. 18.30 óráig) fogad­ják az ügyfeleket. Ezzel azt kívánják elősegíteni, hogy az állampolgárok munkaidejük letelte után is intézhessék ügyeiket. A minisztériumi intézkedés­sel összhangban bővül a bíróságok ügyfélfogadási ide­je is, a bíróságok a helyi kö­rülmények figyelembevételé­vel határozzák meg a hivata­los időn túli félfogadás ide­iét, ugyancsak heti két órá­ban. Erről a helyi lapok tá­jékoztatják a lakosságot. ^ Munka és művelődés a Kohászban Tegnap két vetélkedőt is rendeztek a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek népművelői­nek segítségével a munka és művelődési hónap keretében. Az egyik a salgótarjáni ková­csolóüzem nyolc szocialista brigádjának munka- és bal­esetvédelmi játéka volt, a má­sik pedig a bátonyterenyei önálló gyáregység szocialista brigádjainak szabálytalan iro­dalmi vetélkedője. Ez utóbbi rendezvényt még az ünnepi könyvhét, kissé el­csúsztatott rendezvényeként tartották^ meg, több más ha­sonló jellegű, nagy érdeklő­dést kiváltó program kísére­tében. Nemrégiben például a Palócföld költői körének, né­hány tagját látták vendégül egy író-olvasó találkozó kere­rom helyett az idén már 22 szocialista brigád jelentkezett a megyei pályázatra. A munka és művelődés hónapja sorozat emellett jó alkalmat jelent arra is, hogy a különböző vállalaton belüli, alulról jövő. művelődési kez­deményezések számára szin­tén kedvező megvalósítási le­hetőséget adjon. Például a munka- és balesetvédelmi ve­télkedők hasonló jellegű kez­deményezésként indultak. E fejtörők, játékos feladat- megoldások során természete­sen nagyon sok olyan haszno­sítható ismeretet sajátítanak el a részt vevő szocialista bri­gádok, amelyek mindenkép­pen a munkakultúra részévé is válnak. tők. A helyszínen készített tárgyak megvásárolhatók. Szombaton és vasárnap egész napos folklórműsort ad a Hegedűs, a Vízöntő és a Ka­marás együttes. Szvorák Ka­talin magyar népdalokkal szó­rakoztatja az közönséget. Űj műsorát mutatja be a Vágás táncegyüttes. A program mindkét nap 10 órakor kez­dődik és 18 órakor ér véget. JAVASLAT JOGALKOTÁSRA Az elkövetkező öt év jog­alkotási programjára való ja­vaslattétel volt az egyik na­pirendi pontja tegnap dél­után az SZMT mellett mű­ködő jogsegélybizottság ülé­sének, amelyet Salgótarján­ban az SZMT-székházban tartottak. A kialakult és be­vált gyakorlatnak megfelelő­en az 1986—90-es évekre is meghatározzák a középtávú jogalkotási programot. E program része az MSZMP XIII. kongresszusán megha­tározott állami feladatok rész­letes kijelölésének és az öt­éves tervidőszakban megal­kotandó. magas szintű jog­szabályokat, illetve az átfo­gó rendezésre szoruló jog­területeket is korvonalazza. E jövőbeni jogalkotással kap­csolatban mondták el véle­ményüket, javaslatokat a me­gyei jogsegélybizottság jogász és nem jogász tagjai a teg­napi . ülésen. A szakszerve­zeti jogsegély-szolgálatosok fő­ként a polgári jog, a családi jog és a munkajog területére vonatkozó szabályok módosí­tását vetették fel. Ezt köve­tően a bizottság elfogadta második félévi feladattervét és meghatározta a jogsegély- szolgálatban dolgozók tovább­képzésének jövő évi temati­káját. — Percenként 30 köbméter karsztvizet juttatnak a tatai öreg-tóba a Tatabányai Szén­bányák vízaknáiból. A víz­utánpótlásról . azért döntött az Ipari Minisztérium és az OVH, mert a tavat gyors el­halás, elmocsarasodás fenye­gette. — Csillagászati nyár. Pén­teken, június 21-én — nyá­ri időszámítás szerint — 12 óra 44 perckor beköszönt a csillagáézati nyár. Ezen a na­pon delel a horizont, felett legmagasabban a napkorong, amelynek sugarai 66 fokos szögben érkeznek hozzánk. E napon a leghosszabb a nap­pal — 16 óra —, s csak 8 óra az éjszakai sötétség. lUagfar szereiÉyek NDK-beli mii IücíBoz A Kismotor- és Gépgyár — a Nikex Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével — 12 millió rubeles szerződést kötött NDK-beli vagongyá­rakkal magyar részegységek és szerelvények jövő évi szál­lítására. \ A partnerek között a koope­rációs kapcsolat már 20 éves. Eleinte kétféle ablakkeretet szállított a gyár az NDK-ban készülő vasúti kocsikhoz, ma már több 'mint 30-íéle ilyen ' szerelvényt exportál nagy té­telekben. Ezenkívül más rész­egysegeket is készítenek meg­rendelőiknek, köztük cso­mag- és poggyásztartókat, kü­lönféle vereteket, összesen mintegy 1'00-féle szerelvényt. Az export az idén meghalad­ja a 10—12 millió rubelt. — Társulásos alapon épí­tett 14 kilométeres gázveze­téket a Csongrád megyei Bordány, Zsombó és Forrás­kút lakossága. Együttesen 10 millió forintot és 2 milliós társadalmi munkát áldoztak rá, így Bordány már meg­kapta, a másik két község is hamarosan megkapja a veze­tékes gázt. Idén még hat köz­ség jut hasonló szolgáltatás­hoz Csongrádban. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyamai Érvényben: 1985. június 21-én Deviza vételi Árt. 100 eladási Ft-ban Angol font 6562.63 6575,77 Ausztrál dollár 3387.42 3394,20 Belga frank 82,61 82,77 Dán korona 463,59 464.51 Finn márka 801,49 803,09 Francia frank 546,11 547,21 Hollandi forint 1476,66 1479,62 Japán ven (1000) 204.36 204,76 Kanadai dollár 3705.99 3713,41 Kuvaiti d. 16726,57 16760,05 Norvég korona 578,62 579,78 NSZK márka 1665,50 1668.84 Olasz líra (1000) 26,05 26,11 Osztrák ,sch. 237,07 237,55 Portugál escudo 29,25 29,31 Spanyol peseta 29,10 29,16 Svájci frank 1991,65 1995.63 Svéd korona 576,35 577.51 Tr. és Cl. rubel 2597,40 2S02.B* USA-dollár 5059,79 5069,91 Az államközi megállapodáso­kon alapuló hivatalos árfolvamolc változatlanul az 1985 únius 4-1 közlésnek megfelelően vannak ér­vényben. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága és a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 10-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a NOgrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a htrlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KH1) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a (KHI) 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egv hónapra: 43 forint, negyedévvel 12} forint, egy evraj ££ forint. glóauítjai a Nógrád Megyei Nyomdaipari .Vállalat, 3101 Salgótarján, palóca Imre tér «, Pf.i 90. Felelős vezetői KELEMEN GAB OB igazgató, hu ISSN 0133-1558, ^ Építőipari zsebkönyv, 1984 tében, nyelvi _ előadásokat szerveztek a palóc nyelvjárás­ról. valamint a nyelv és a magatartás összefüggéseiről. Mindezeket a rendezvénye­ket a Salgótarjáni Kohászati Üzemek kollektíváinak részé­re és aktív szervezésével, a munka és művelődés hónap­ja néven rendezik meg — immár évek óta. E rendez­vénysorozatnak tulajdonkép­pen csak szándékaiban van köze a több társadalmi szer­vezet és a megyei művelődési központ által szervezett ha­sonló nevű mozgalomhoz. Mindennek ellenére nagyon jó inspirációt ad egymásnak a két kiegészítő rendezvény. Többi között ezzel magyaráz­ható, hogy a tavalyi tizenhá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom