Nógrád, 1985. június (41. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-15 / 139. szám
őrségváltás az őrhelyen Üthan az objektum felé az elfogott diverzánssal A századtörzs harcálláspontja, gyakorlatvezetés közben A védelem vonalában Fegyverzaj az erdő alatt A Bézma alatt darabokra törik a csend, az országút menti leállásokban géppisztoly és golyószóró kelepel Nagyokat pukkan a hanggránát, egy hirtelen széllökés pedig sűrű mesterséges köddel árasztja el az országutat. Látványos, fizikai erőt és találékonyságot egyaránt próbára tevő ez a békés körülmények között tartott gyakorlat, amit alapos felkészüléssel készített elő a pásztói Gu- bis Ferenc munkásőregység első százada. A jóra fordult, szép kirándulóidőben pedig nem kevesebbről adnak számot az egység munkásőrei: hogyan sajátították el az objektum őrzésének és védelmének sokrétű, nehéz feladatát. A dinamikus elemeket felvonultató gyakorlatot természetesen számos egyéb feladat előzi meg, az élet pedig a legjobb szervezőnél is nehezebb, nagy találékonyságot kívánó helyzeteket teremt. Az árnyas fák alatti objektum egyik felállított őrszeme éppen Nagy Károly, fiatal munkásőr, amikor egy illetéktelen civillel szemben kell intézkednie. Ebben a pillanatban kilépésre jelentkezik a kapunál egy gépkocsi, ráadásul mintha csak megrendezték volna, megáll a bejáratnál a fotóriporterünk autója is. — Kíváncsi vagyok, hogyan jár el ebben a helyzetben az őr — mondja Vincze István egységparancsnok, miközben tisztes távolból figyeljük az eseményeket. Nagy Károly tudja a dolgát. Lámpaláznak semmi jele, határozott, figyelme mindenre kiterjed. Olyan „apróságra” is, hogy miközben a hírlánc segítségével, jelent az őrparancsnoknak, a kilépésre jelentkezett gépkocsi vezetője beindítja a motort. — Azonnal állítsa le! — intézkedik határozottan a fiatal munkásőr. A sokrétű feladat megoldásában a kapkodást a mindenre kiterjedő figyelem helyettesíti. Az elismerés később, a négynapos program értékelésekor sem marad el. A feladat jellegéből adódóan tüzelésre kész fegyverekkel haladnak a munkásőrök az út szélén. Az őrzött objektum közvetlen közelében ugyanis tűz lobbant, jf bokrok között embereket látni, az őrparancsnok intézkedésére a két munkásőr most megnézi: mi járatban az idegenek. Az igazolványókat kérik, az intézkedés határozott és udvarias. Ügyelve közben a biztonsági követelményekre, a papírok tanulmányozása közben a társ mindent szemmel tart. A dokumentumokkal minden rendben, csak szalonnát sütni akaró emberek tanyáztak le. Ezzel együtt nem marad el az intézkedés: — Oltsák el a tüzet és legyenek szívesek távozni! Az igazi próbatétel sem marad el, az erdőből diverzán- sok támadása várható. Szabad mozgást biztosító karszalagomnak köszönhetően egy kavicshegy tetejére mászom, innen már látni egy-egy alig észrevehető mozzanatot a sűrűben. A leállásokban itt-ott apró izgalom, valaki palástolni sem tudja: — Nézzétek! Ott, jobbra... valami mozdult a bokorban! Aztán megszólalnak a fegyverek! Az összecsapás heves, a feladat korántsem könnyű. A diverzánsok szerepében régi és tapasztalt munkásőrök a jelzők. Az egyiket alaposabban figyelem a kavicshegy tetejéről: Fekete István hallatlan ügyességgel, kiválóan rejtőzköcjyé. szinte.- belopja magát a/, egyik főálláshoz. Az „ellenséges” gránát csaknem az álcázott, munkás, őrök fejére pottyan. A figyelem azonban többnyire ennél alaposabb. Lassan elhallgatnak a fegyverek, az országúton a munkásőrök fegyverei között az objektumba kísérik a harcképtelenné tett diverzánsokat. ismét váratlan fordulat. Még a gyakorlat operatív szer« vezőit is meglepi, hogy, amikor az országúiról egy robogó autóból az őrhelyekre, tüzelnek. nincs semmi kivárás: az északi- oldalról megtámadják az objektumot. A kényesebb fülbe most elkelne egy vattadugó, az egységparancsnok azonban most a legelégedettebb: — A dinamikus gyakorlat mostani elemében van a legnagyobb szükség a kezdeményezőkészségre, a találékonyságra. Munkásőreink, pedig azt a feladatot oldják meg a legjobban. A bozót takarásában, a tereptárgyak védelmében itt- ott acélsisak bukkan fel. Egy épület sarkáról pedig nagy ívben repül egy műanyag kuka, a fedezéket kereső munkásőr irigylésre méltó ruganyossággal csinál magának helyet a biztonságos tüzeléshez. Éjszakai lövészet. A cél most nem mozog, a lőszer viszont éles. Most sok minden elválik. Hogyan sajátítottuk el a lőelméletet, mennyire sikerül fittyet hányni a szokatlan próbatétel, a sötétség okozta drukknak? Erre válaszolnak az éjszakai órák. Az értékelés mindenkit megnyugtat: az eredmény jobb a vártnál. Legközelebb pedig talán még jobb lesz... Szokatlan most a négynapi folyamatos együttlét, az éjjelnappali szolgálat is. Az éjszaka és a sár nem leányálom, a jó kedély és a kiváló hangulat azonban töretlen. Kiváltképpen akkor, amikor olyan mókamesterek vannak, mint Oláh Ferenc munkásőr. Térdig tocsogunk a sátorban a sárban, ő mégis így inti a belépő elöljárót: — Parancsnok elvtárs! Töröld meg surranod, most porszívóztam a perzsaszőnyeget... A negyedik nap délutánja, az ellátószakasz gondoskodásának köszönhetően az utolsó közösen elköltött ebéd a tábori , „Hanggránát” étteremben. Aztán az értékelés, Vincze István egységparancsnok és Buda Miklós százádpa- rancsnok szavaival: — Elismerés illeti a munkásőr elvtársakat a felkészülésért. a feladatok fegyelmezett végrehajtásáért... Sorolják persze a hibákat, a mulasztásokat is, van még mit javítani. De mindennél többét jelez Vincze István: — Ezzel a századdal bármelyik objektum őrzését elvállalnám... Búcsúznak egy időre egymástól az első szájad harmadik szakaszának munkásőrei is. Hubai László szakaszparancsnok értékel, majd örömmel hallja az indítványt: a szakaszgyűlést a hivatalosnál hosszabbra nyújtja a szakasz, akár szabadságok árán is. Sokat jelent ez. Az elhatá- roz-ás annak a jele —, s ezt bizonyította a négynapos együttlét is —, hogy fontosak egymásnak a fegyvert fogó munkásőrök. Irta: Kelemen Gábor Fotó: Bencze Péter A jól „vizsgázott” Nagy KA» roly munkásőr Dudás Ferencné, az egyik legjobb híradós munkásőr A pihenőbe vonuló alegység átadja az objektum őrzését a szolgálatba lépő szakasznak