Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-11 / 109. szám
\ Sorsok háttérrel CSENDHÄBORlTÄSI ügyet emlegetni a honismereti munka szerepéről szólva, bizo- nyára sokak számára meglepő. Még talán maguk a hely- történészek. honismereti kutatók is meglepetéssel kapják fel a fejüket. Pedig nem járunk a fellegekben, amikor ilyen szokatlan módon kíséreljük meg hangsúlyozni a fontosságát. Nemrégiben az egyik ismerősöm mesélt el egy esetet. Csendháborítási ügyben hívták tanúnak a Salgótarjáni városi Tanács igazgatási osztályára. Egy idős, lakótelepi körülmények között élő asz- szony jelentette be csendhá- borításra hivatkozva ismerősöm barátját, mondván, hogy olykor tíz óra után sem hagyják abba a beszélgetést, a tévézést, sőt — most jön a fő bűn — gyakran tíz óra titán hívják telefonon. A vizsgálat során kiderült, hogy csendháborításról szó sincs, 'az idős hölgyön' kívül senki sem észlelt hasonló zajokat, azt viszont az ő tanúi is megerősítették, hogy ideges radiátorverésre bizony már felriadtak. de azt éppen a néni produkálta. Igv akart rendet tenni, miközben ő maga keltette az igazi csendháborítást. •Hogyan kerül azonban mindez kapcsolatba a honismerettel, helytörténettel? A válasz voltaképpen nagyon egyszerű. A hasonló ügyek idős főszereplői —, ahogy telefonhívásomra a városi tanács igazgatási osztály- vezetője elmondta — rendszerint más körülmények közül kikerült emberek. A megye- székhelyen például bizonyos körökben még ma is meghatározó a nagyobb gyárak, Szemek körül kialakult régi kolóniák szokás- és tradíció- világa. A közelben ott volt a bolt, a mindennapi közélet . helyszíne, ahol meg lehetett beszélni az emberekkel történteket, teregetés közben fel lehetett mérni, mit vásárolt a szomszédasszony és így tovább. Ez pedig már honismeret, még. ha a tanácsi gyakorlatban a helyismeret kifejezést is használják. Felmerni, megérteni ugyanis szokásokat, emberi érzéseket, nagyon nehéz, szinte lehetetlen anélkül, hogy ne pillantsunk a sorsok mögé. Milyen változások, milyen történelmi folyamatok hatottak egy- egy ember, társadalmi réteg életére. fyogyan határozzák meg napjainkat? Egytől egyig olyan kérdések, amelyek ennek a Hazafias Népfront által támogatott mozgalomnak az indokoltságát hangsúlyozzák. Nem lehet ugyanis emberi sorsokat, jelenségeket megítélni, fölöttük ítélkezni anélkül, hogy ne ismernénk a hátterüket, ne ismerjük azokat a szokásrendszereket, amelyek egy-egy adott helyzetet. adott ügyet kitermeltek. És, ha mindehhez hozzávesszük még azt, hogy menynyire hányattatott, mennyire nehéz sorsú volt szélesebb környezetünk. Nógrád megye útja a történelemben, belátjuk, nem is olyan kis jelentőségű kérdésről van szó. Ez az a megye, amelyik kedvezőtlen természeti adottságai következtében egyike volt a legtöbb nincstelent adó vidékeknek, ez az a megye, amelyik a bányaművelés és az iparosodás kezdeteitől szinte a legtöbb munkásmozgalmi vezetőt és szervezett dolgozót adta az országnak. És ez volt az az Ipoly menti megye is, amelyik a két világháború közötti időszak' embertelenségei, nemzetiségi, faji elő- itéletei ellenére is emberként tudott talpra állni és felemelkedni. HONNAN tudhatnánk mindezt, ha nem segítené látásún- , kát, a bennünk élő kép raj- zolatosabbá tételét a honismereti, helytörténeti kutatás? Igen — a sok elmaradás, sok hátrány ellenére is — lehet erre a megyére büszkének lenni. Szerte a megyében ismertek a honismereti, helytörténeti körök munkatársai. a magányos kutatók. Gyakran hallhatunk híradást például a szécsényi, balassagyarmati, a pásztói körök munkájáról, tudunk a nagyoroszi, lucfalvi, buják! kutatók, de a megyénk más településén dolgozó amatőr helyitörténészek tevékenységéről is. Mégis fel kell tennünk néhány kérdést: Kellő tudatossággal támogatott-e a tevékenység? Meg tudjuk-e teremteni minden körülmények között a honismereti munka művelői számára a publikálási, bemutatási lehetőséget? Tudunk-e fórumot adni esetleges előadásaik számára? Igénylik-e meggyőződéssel az iskolák, és a közművelődési intézmények, hogy támogató-, sukkal újabb híveket nyerjünk meg ennek a tevékenységformának? A kérdésekre nem minden esetben tudunk pozitívan válaszolni. Pedig nem kell ahhoz történészi, vagy szociológusi végzettség, hogy belássuk: a helytörténeti kutatás értéket termelő, értéket felmutató tevékenysége mellett nagy szerepet tölt be látásmódunk, társadalmi szerepvállalásunk fejlesztésében. Az az ember tud ugyanis valóban értően, őszinte kollektív érzésekkel visszanyúlni környezetéhez, az emberi sorsokhoz, aki ismeri és látja is a társadalmi-történelmi háttért. Ez pedig így már nem pusztán néhány csodabogár természetű, főképp nyugdíjas hobbikutató magánügye. Egyszerűen társadalmi közérzetünk és aktivitásunk egyik fontos próbaköve. VAJON csendháborrtási ügyhöz vezetett volna-e az idős, radiátorverő néni esete, ha még akkor, amikor áttelepítették a rossz hangszigete- iésű, modern, lakótelepi lakásba, figyelembe veszik az ő szokásait, emberi hátterét és mindazokat , a szempontokat, amelyek azt a közösséget jellemezték, ahonnan ő jött? Aligha. Bár a tanácsi ügyintéző minderre kérdezhetné azt is — figyelembe véve társadalmi, gazdasági helyzetünket. nem is alaptalanul, nem maximafiamus-e figyelembe venni ezeket a szempontokat is? Mindez persze, nem változtat a lényegen: a honismeret objektív eszközeivel egyúttal tükröt is tart; felmutatva a ,,van”-t. a jelen és a Jövő. a tervezés, a „kelíl” számára. Fomai Miklós Gázzal védik az Ákropolisz szobrait r 'Az AkropoRsz négy kariatidáját hosszú évek után ismét kiállították, de beburkolva, hogy védjék őket a légszennyeződés okozta károktól. A 2400 éves márványszobrok, amelyek valamikor a templom oszlopcsarnokát tartották, egy szekrényben vannak az Ak- ropolisz Múzeumban. A hatalmas szekrényt nitrogéngázzal töltik meg, hogy a szobrokat megvédjék a további romié ától, mondta Theodore Skoufókides, az athéni műszaki egyetem egyik kémiaprofesszora, aki az ak- ropoldszi templomok helyre- állításán dolgozik. Makrisz Agamemnon: Portré Makrisz Zizi: Fej Má jus 26-ig látható a Vigadó Galériában a két görög származású, Európa-szerte híres alkotó tárlata. Görögök, de éltek, dolgoztak Párizsban. Művészetük közös forrása és értékrendje, tiszta virágzása emberi szövetségükön alapul. Makrisz Zizi rajzait Vlagyivosztokból, Szahalinból, Jerevánból, Strasszburgból, Kréta szigetéről és Budapestről származtatja. Makrisz Agamemnon szobrainak forrásvidéke az egyiptomi, az archaikus görög szobrászat, a bizánci hagyományok és a korszerű plasztika újabb eredményei. Ezt a sokrétűséget ötvözi műveiben, szoborrá alakítva álmait, elgondolásait. Makrisz Zizi egynemű rajzi áradása más-más közegben éri el magaslatait. Állampolgárságuk görög, de művészetükben az egyetemességet vállalják és teljesítik ki Magyarországon. Makrisz Zizi Sabácon született 1923-ban, Párizsban folytatott művészeti tanulmányokat, rajzi forrása négy világrész. E műfaji, szemléleti tágasság finom ízléssel párosul, ez mutatkozik meg most is ázsiai, európai rajzsorozatán, remek évszakgobelinjein. Méltán kapott munkásságáért kétszer is Munká- csy-díjat, méltán arattak sikert művei nemcsak Budai pesten, hanem Franciaország-i ban, Kubában, Görögországban és az 1966-os velencei biennálén is. Mostani anya-j ga összegezés, mérleg az eredményeket és a távlatokat letően. „Engem, a divat nem érdé- kel, s bár nem ítélem el az absztrakciót sem, az én forrásom a görög és a magyar, táj, az emberi természeti minden, ami karakteres. Kit-, Ionosén izgatnak a fák. Minden fa más, szinte egy-egy ember, annyira lüktet henna az élet.” i Makrisz Agamemnon Kos3 suth-dajas kiváló művész hasonlót mond: „Mindig dolgo- zom. Más ember lettem. In■( nen vágyom Attikába, Athénba, Budára — az én városom a Eöld.” Ezúttal legújabb aH kotásait mutatja be, egy pompás fogalmazású fekvő aktot] a remek Tavaszi táncot, és Johanna női pápát, mely újabb törekvéseinek nemes bravúrja nemcsak a formát illetően,1 hanem a gondolat mélységélj tekintve is. Losonczi Miklós ÜTŐ NJÁRÓ Egy T—34-es története Ez a történet Berettyóújfalu környékén a tanyavilágban kezdődik és Berlinben ér véget. Közbülső állomása, a mi Nagyorosziak, felfedezője valóságosan is Arnóczki Mihály az ottani pártvezetőség titkára, honismereti kutató, megőrzője pedig az a Dimitrij Fjedorovics Loza, nyugállományú szovjet ezredes, aki megyénk felszabadításában fiatal páncélos hadnagyként a legendás Jakuskin (Sahyban van eltemetve, elesett a harcokban) zászlóaljában harcolt. Araikor először hallottam a történetet Nagyorosziban Arnóczki Mihálytól — nem tagadom, hihetetlennek tűnt az egész. Hogy valaki, aki több mint negyven eVvel ezelőtt a, Berettyó környéki tanyavi- lógban fiatal lányként szüleivel együtt a németek által ellenőrzött területen elrejtett egy T—34-es szovjet páncélost, legénységével együtt ♦motorhiba miatt leszakadtak, fogságba estek volna) nos, ez az egykorvolt kislány a nagyoroszi termelőszövetkezet nyugdíjasaként itt találkozzon D. F. LOzával. a bújtatott szovjet páncélosok egyik parancsnokával... Nemrégiben Nagyorosziban megnézhettem magam is azt a dokumentumot (fotómásolatát), amelyet Arnóczki Mihály őriz, s amely mindezt hitelesíti. A többi a véletlenen is múlott, hiszen Loza ezredes tavaly év végi oroszi lá- boga«asa, (tűkkor raonepeAek a község negyvenéves felszabadítását), történhetett volna úgy is, hogy a T—34-es szóba sem kerül azon a katonatalálkozón, amelyen az oroszi helyőrségbeliek és a község díszpolgára D. F. Loza részt vettek. Gondolható, hogy sok történetet tudhat, amit maga is átélt az egykori páncélos, s hogy a többi között éppen ezt említette, valóban a szerencsés véletlenek közé sorolódik. De akkor még kellett a helyi honismereti kutatás (különösen meglendült a negyven év történelmének feltárása a közeli múltban Nagyorosziban!). ébersége és figyelme „ezt a nevet én ismerem valahonnan, sót itt láttam egy helybeli asszony adatai között, hogy Berettyóújfaluban született...” mondta akkor Lozának Arnóczki Mihály. Hát persze, hogy ő is hitetlenül fogadta első hallásra, hogy az a tizennyolc éves lányka, aki a rejtegetett szőrijét páncélosoknak a németek orra előtt tíz napon át hordta az élelmet éppen itt él Nagyorosziban. „Kerestük mindenütt a Guth családot, mert nem feledkeztünk meg azokról a győzelem után, akik harcosainkat segítették de sehol sem akadtunk a nyo- miuíkmtL^Z mondta Loza. Annyit sikerült megállapítani, hogy más vidékre költözött a tanyasi család. Felkeresve aztán Guth Máriát (Varga Kálmánnét) minden bebizonyosodott. A történetet szóról szóra ugyanúgy elmondta Vargáné, és ott volt a családi iratok között a negyven évvel ezelőtti dokumentum is, amelyet az édesapa, Guth Gábor megőrzött: arról szól. hogy ezt az iratot . Berettyóújfaluhoz közeli tanyán Guth Gábor földművesnek adták, akik családjával tíz napon át mentette egy T—34- es páncélosait. O. M. Matve- jevics harckocsivezetőt és a gép psrancsnokát Szleszár hadnagyot ,.követelésünk, hogy a földművesnek és csaladjának senki ne ártson, hanem mindenben legyen segítségére. . .” 1944. október 19. Tábori postaszám 31 735. aláírás: Politnyikov gárdaörnagy. Arnóczki Mihály akkor megkérdezte Varga Kálmánnét, született Guth Máriát, a nagyoroszi termelőszövetkezet nyugdíjas üzemgazdászát, hogy milyennek látja a történet végét ennyi év után... „Annak örülök, hogy valaki megkérdezte tőlem negyven év múltán is, miként járultam hozzá a gyazeLemfaez. És akkor a történet. Berettyóújfalu és Földes község közötti tanyabokroknál folyt a harc. A tanyasi iskola a főútvonal mellett, Guthék legközelebbi szomszédja, majd három kilométerrel arrébb. Október hetedikén történt, hogy Guth Marika észrevette a szovjet harckocsit, ami az iskola mögött állt, nem mozdult, a toronyágyú csöve az iskolának szegezve. Éjjel errefelé még német harckocsik húztak.' Egy idő után fegyvertelenül az iskola felé közeledett egy szovjet páncélos, a család szinte valamennyi tagja megértette, hogy németek után érdeklődik, majd visszament a tankhoz és nágy nehezen a kiserdőhöz manővereztek Guthék tanyája közvetlen közelébe. A család persze riadtan ki- sérgette a motorhiba miatt kínlódva araszoló harckocsit, amit úgy állítottak le, hogy az út felől ne látszódjék semmiképpen. Fáradt, olajos harckocsizok kérték a családot, hogy valami enni-inni- valót kapjanak. Marika akkor látott először életében szalonnát kés nélkül enni —, aki maga volt katona tudja, csak, hogy • ilyen helyzetben az ember nem ül le késsel szalonnát szeletelni. Tépi- harapja az ennivalót bármelyik pillanatban harcrakészen. Közben a harckocsirádión állandóan kérték a segítséget, (de mint Loza később elmondta Arnóczki Mihálynak, ők akkor nem indulhattak meg, s nem sok remény maradt a páncélos megmenekülésére) . Jött aztán még egy szomszéd ís, Ónodi Géza, aki elég jól beszélt, vagy inkább értett oroszul. Közben engedett valamit a feszültség, a németek akkor még nem mutatkoztak. A páncélosok rendbehozták magukat, sőt még segítettek is az állatokat etetni. Este meleg étel került, de a rejtőzködést meg kellett oldani, mert tudták, hogy rádióadásaikat a közelben lévő németek foghatták. Fogták is, hiszen később keresték a meghibásodott páncélost, ami akkor már Guthék bivalyfogatával jóval távolabbra került, s kukoricaszár-kötegek- kel körülrakva viszonylagos biztonságban állt. Nyomát a két szomszéd még az éjjel elboronálta. Guth Gábor mondta aztán a tanyában izguló családnak, hogy a hareösoik kiszerelték a tankból azt az alkatrészt, ami nélkül beindítani nem lehet. Tehát felkészültek a legrosszabbra isi Az élelmet mindig sötétedés-’ kor vitte Marika a kijelölt szalmakazalhoz, de éjjel a parancsnok is járt a tanyán nem egyszer, érdeklődni a gazdától a hírek után. A lánynak feltűnt, hogy a messze lévő tanyákon is ismert haragos kutyájuk olyankor milyen csendben volt. A jel egy kosár volt, amit a gazda akkor tett ki, a tanya melletti kazalhoz, ha minden rendben van. Ha a kosár nem volt ott, a közelben németek voltak és olyankor Szleszár hadnagy visszakúszott a rejtekhelyre. Motoros járőrök többször is keresték a lerobbant páncélost, és legénységét, de nem találtak rájuk. Közben aa iskolába beköltöztek a németek, azokban a napokban igen nagy volt a mozgás. Változott a frontvonal, a szovjetek megérkezve nagy örömmel ölelgették társaikat, s a Guth család dot. Szleszár hadnagy öröménél nagyobb arrafelé akkor nemigen lehetett, hogy a géppel együtt a társak között van újra. „Papka, mamka...” hívta a családot kitárt karral ás a szeme könnyezett. T. Pataki László NOÖRÄD — 1985. májas 1L, szombat 7 < ilrisz Zizi tépei, Makrisz flpeuon szita Makrisz Agamemnon: Akt Makrisz Agamemnon: Tükör
