Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-23 / 119. szám

DÍJNYERTES DOLGOZATOK A szemléletfejlesztés baráti körei A történelembarátköri moz­galom megyénkben mind az általános iskolai, mind pedig a középiskolai keretek között országosan élenjárónak te­kinthető. Nagy szerepet töl­tenek be — túl a tehetség- gondozáson — a történelmi szemléletformálásban. Méltán élvezik megyénkben az Ál­lami Ifjúsági Bizottság és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat fokozott támogatá­sát — Nem szakköri munkát szeretnénk végezni. A baráti köri tevékenységgel elsősor­ban az érzelmi szálak meg­kötése a célunk — kapjuk a tájékoztatást Fekete Lászlómé történelem—földrajz szakos tanárnőtől, aki munkahelyén' n Lovász József Általános Is­kolában bontakoztatta ki a kis történelembaráti munkát. — Nem tananyagcentriku- sak a módszereink — folytat­ja. — Ennek köszönhető, hogy sokszor a gyengébb ta­nulók is szívesen csatlakoz­nak a munkámhoz. — Ahogy beszélünk róla másoknak — mondja ide il­lően a hatodikos Pál Andrea — egyre többen kapnak ked­vet, hogy csatlakozzanak. — Mi az, ami vonzóvá te­szi a történelembaráti kört? — kérdezem a gyerekeket. — Elmegyünk a múzeum­ba, jártunk a levéltárban — sorolják —, kirándultunk a saigói várhoz, vetélkedőt szer­veztünk. És a nemrégiben le­zajlott országos pályázat is sok munkát jelentett. A Lovász József Általános Iskola kis történelemjjarátkö- rének tagjai: Bobák Anita, Balog Judit, Pál Andrea, Fe­kete Krisztina, Boros Tímea, Batki Arnold, Végh György és Susán Zoltán ugyanis nem­régiben valóban imponáló •redménnyel vettek részt az első országos pályázaton. A felsoroltak valamennyien di­csérő oklevéllel díjazott dol­gozatot írtak, két harmadik helyezést és egy különdíjat is elhoztak. Tulajdonképpen nagy szerepük volt abban, hogy az első országos talál­kozót az ő korosztályuk szá­mára Salgótarjánban rendez­ték .meg. — A dolgozatírás rengeteg közös munkát jelentett, még azt is megbeszéltük, hogy milyen jeligét adjunk a pá­lyázatoknak. Számtalan élményt monda­nak el, hogy az önálló mun­kát (!) igénylő pályázat meg­írása során, milyen felfedezé­seik voltak. Milyen érzés volt hallani emberi vissza­emlékezéseken keresztül azok­ról az évekről, amelyeket a történelem hivatalosan úgy jegyzett tel, hogy antifasisz­ta ellenállási mozgalom. — Segít-e nektek a törté­nelemtanulásban a baráti kö­ri munka? — kívánkozik elő akaratlanul is a kérdés. A válasz némiképp meg­lepő: — Ez nem ugyanaz... Kétségtelenül, nehéz ráesz­mélni a tananyagcentrikus történelemtanítás mellett, hogy mindkettő ugyanaz a történelem. A tananyag is és az élet is. Ezért fontos min­denképpen támogatni a törté­nelmi szemlélet fejlesztését szolgáló baráti köri tevékeny­séget. Hogyan szerepeltek a na­gyobbak, a középiskolások? A Táncsics Mihály Közgaz­dasági Szakközépiskola törté­nelem szakos tanárai közül a több társadalmi szerv által is támogatott baráti köri te­vékenységet Laczkó István ta­nár karolta fel. Diákjai kö­zül az idei és tavalyi tanul­mányi verseny dijazottjaival: Uj Évával, Hegedűs Anikó­val, Romasz Anikóval és Lét­rái Beátával beszélgetünk. — Mindenképpen nagyobb áttekintést kapunk a törté­nelemről — válaszolják — Gyarapodnak az ismereteink, és az is sokat számít, hogy önálló kutatómunkát végez­hetünk. Laczkó István besegít diák­jainak: — A baráti köri mun­ka mindenképpen sokkal kö­tetlenebb és nagyobb lehető­ségeket kínál. Mutatják a Sátoraljaújhe­lyen különdíjjal jutalmazott dolgozatot: Rozgonyi Lukács élete és karancslapujtői tevé­kenysége. Valóban komoly munka. Mintegy összegzése egy jelentősebb már-már nem is diákhoz, hanem tudóshoz illő nagy kutatómunkának. Ami jó, azt el kell ismer­ni. Akarva-akaratlanul is fel­merül azonban a kérdés, nem volna-e célszerű az intézmé­nyen belül létszámában is fejleszteni a baráti köri moz­galmat. Hiszen tudjuk, a szakközépiskolában — igaz, kevésbé látványos területeken — igen jónak tekinthető a történelemoktatás. — Meg tudnátok-e fogal­mazni — kérdezem a négy díjazott diáktól —, hogy — az ismeretgyarapításon kívül — mi adja a történelembarátkö­ri mozgalom jelentőségét? Némi tépelödés, tanári biz­tatás után megfogalmazódik a válasz: — Akarva-akarallanul va­lahogy más szemmel kezdjük nézni magunk körül a vilá­got, az embereket — össze­gezhetjük válaszukat. — Em­beri sorsok tárulkoznak fel, megismerhetjük, hogyan buk­kannak fel a mindennapi küz­delmekben, gondokiban azok a vonások, amelyek a tör­ténelemre, a háttérre utal­nak. Egyszóval a saját éle­tünket, sorsunkat is sokkal pontosabban kezdjük érzékel­ni és felismerni ebben a háttérben — a történelemben. Fornai Miklós A 44. SZÚR a Népstadionban Májas 26-án immár 44. alkalommal rendezik meg a színész—újságíró rangadót. A program a hogyomónyok- hoz híven — látványos szó­rakoztató műsorral kezdődik a Nápstadionban. Az idén elő­ször földíszítik a stadion gyepét, Makai Péternek, a Magy ar Ali ami Operaház díszlettervezőjének latván-- terve alapján.. A műsort a díszegyenruhás motoros rendőrök bevonulása után a szovjet déli hadseregcsoport táncegyüttese nyitja meg. A nap egyik érdekessége lesz. hogy bemutatják a köz­lekedés fejlődését, a rendezők a szekértől a fiákeren és az omnibuszon át a ma haszná­latos eszközökig sokféle jár­művet vonultatnak fel. A szórakoztató programban fél­lép Bessenyei Ferenc, Dajka Margit, Psota Irén, Ruttkai Éva, Márkus László, Melis György, Kabos László, Csala Zsuzsa, Lorán Lenke, Pécsi Ildikó, Mányai Zsuzsa, Gob­bi Hilda, Verebély Iván, Al- mási Éva, Balázsovits La­jos, Bencze Ilona, Maros Gábor, Dékány Sarolta, Koós János, Németh Marika, Ma­rik Péter, Pitti Katalin, Leb­lanc Győző, Sárosi Katalin, Zsoldos Imre, Rátonyi Ró­bert, Lehocrky Zsuzsa, Esz­tergályos Cecília, Gálvölgyi János, Németh Sándor, Há­mori Ildikó, Moór Mariann, Schubert Éva, Tábori Nóra, Cseke Péter, Farkas Bálint, Sára Bernadette, Kovács Zsuzsa, Békés Itala, Faragó Vera, Urbán Erika, Aradszky László, Cserháti Zsuzsa, Ko- már László, Soltész Rezső, Szombathy Gyula, Benkóczy Zoltán, Kosa András, Zana József, Csongrádi Kata, Pá­los Zsuzsa, Dzsupin Ibolya, Mihály Mariann, Nyertes Zsuzsa, Harsányi Gábor, Ve­rebes István, a Honvéd Mű­vészegyüttes, a Stúdió 11. Dobsa Sándor vezetésével. A konferanszié Bözsöny Ferenc és Hegedűs János lesz. A feliépö művészek szá­mos meglepetést tartogatnak a közönség számára, megér­kezik az „űrből” például UFO néni, szuperfőzőcskét is rendeznek, s a művészházas­párok egymás jelmezét öl­tik magukra. A 44. SZÚR vendége lesz a televízióban sugárzott Forró szél című ju­goszláv filmsorozat gyorsan népszerűvé vált főszereplője, Surda, azaz Ljubisa Sa- mardzic. A sportprogramban többek között gokart-, létralépege­tő-, kerékpárversenyt, férfi színészváltót szerveznek. A néhány esztendeje népszerű­vé vált női focimeccs után kerül sor a férfi színész—új­ságíró rangadóra. (MTI) Szülők és a gyermeknevelés N em ma, vagy tegnap hallottam először ezekről az aggasztó jelenségekről. Még a hetvenes évek vége felé. jutott fü­lünkbe — akkori nevén — Nagybátonyban, hogy némelyik gyerek nem- csak csúnyán beszél, úgy is viselkedik; az egyik hatodikos például belerúgott az őt fegyelmező, idős ta­nár lábába. Salgótarjánban azt mesélték, hogy egy első osztályos apróság beleharapott az őt féken tartani igyekvő tanárnő kezébe. .. Nem elszigetelt, egy-egy helységhez, isko­lához köthető jelenségről van szó.. Az ideges­ség, a fegyelmezetlenség, sőt rendetlenfég, kártevés, vagy a ronda beszéd, az agresszív magatartás sokkal szélesebb körben elter­jedt, észrevehető, mint azt mi, a felnőttek társadalma szeretnénk. A figyelmeztető je­lek az utóbbi időben — akár évtizedre is gondolhatunk — sajnálatosan megszaporod­tak. Szükség van a segítő szóra, mi több: a konkrét cselekvésre. Mert ha megelőzni ugyan már nem tudjuk a bajt, képesek va­gyunk a megfékezésére, a kifogásolandó fo­lyamat visszafordítására. E meggyőződés fűti a demokratikusan, jóra szerveződő társadalom többségét, s ez süt ki az elmúlt hónapok valamennyi fontos köz­ponti és helyi dokumentumából. f A Nógrád megyei pártértekezletre készült, a helyzetet feltáró és a feladatokat számba vevő beszámolóban olvashatjuk: a politikai munkában nem kap megfelelő figyelmet a család intézménye; a válások, a rendezetlen családi élet következményeként növekedett a hátrányos, veszélyeztetett helyzetű gyere­kek száma. S egy megszívlelendő passzus a Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusá­nak határozatából: „Társadalmunk harmoni­kus fejlődése szükségessé teszi, hogy álla­munk és társadalmunk jobban támogassa és védje a család intézményét. A család sze­repe meghatározó a gyermekekről való gon­doskodásban, a fiatalok nevelésében, a nem­zedékek összetartásában, a közösségi maga­tartás formálásában. A szülök felelősek, hogy gyermekeik jó családi légkörben nevelked­jenek, megszerezzék azokat az ismereteket, elfogadják azokat az erkölcsi értékeket és normákat, amelyek szükségesek a társadalmi beilleszkedéshez, a kiegyensúlyozott élet­hez.” Ezek után már csak ráadás lehet megem­lítenem, hogy a Parlament tavaszi üléssza­kán elfogadott oktatási törvény igencsak nyomatékkal foglalkozik a család, a szülők jogaival és kötelességeivel, egyben figyel­meztet a társadalmi, gazdasági szervezetek­nek az ifjúság nevelésében való felelősségére. A határozatok, a törvény ide vonatkozó kulcsszavait akár ide is másolhatnánk. Hasz­nosabb azonban, ha megteszik mások, akik­nek valamilyen formában kötelezettségük a végrehajtás, a megvalósítás, a paragrafusok betartása. Kívánatos viszont rámutatnunk a kongresszusi határozat egyik gondolatára: a szülők felelősségére. Sokáig ugyanis úgy képzeltük, a felelősség önmagától adódik, sui tomatikusan van jelen az apákban, anyák­ban. Saját gyermekének ki akarna rosszat?! Az­tán feltárult: a szándéktól függetlenül is be­következhet a rossz, illetve a szülők egy ré­sze nem is ismeri fel nevelési mulasztásait. Ügy javítottunk mindezen, hogy kiterjesz­tettük és meggyorsítottuk a nevelés társa­dalmasítását. Köznapi megfogalmazással: a társadalom — azaz az állam, az iskola — magára vállalta a nevelés szinte minden ten­nivalóját, nem csak a technikai részét, tehát a reggeli, tanítás előtti gyermekfelügyeletet, az étkeztetést, hanem a szellemi, emocionális feladatait is. így állhatott elő az a fura és egészségtelen helyzet, hogy a szülő lényegé­ben nem felelt semmiért, sőt ő csodálkozott a legjobban, ha gyermeke kifogásolhatóan beszélt, viselkedett, ő méltatlankodott a leg­inkább érte, elmarasztalva az iskolát. Az ilyen gondolkodású közegben bemocskolód- hatott gyorsan az iskola, míg a másik oldalon tiszta maradhatott a család; az is, amelyik távolról, a legnagyobb jóindulattal sem le­hetne követendő példa. Pezsgő, értelmes vitára serkentő korban élünk. Szabadulunk — tapasztalatlanságunk, félreértéseink révén keletkezett — illúzióink* tói. * A család nem kötelezettségek nélküli leg­kisebb sejtje a társadalomnak. Egyik fő fel­adata keletkezése pillanatától kezdve az utódok felnevelése — úgy, ahogyan a min­denkori természeti és társadalmi törvények megkövetelik. A közösség, az állam csak se­gítheti — és segítenie is kell — feladatának teljesítésében, ám nem szüntetheti meg fel­adatait. E gondolat még viszonylag szűk körben vallott. Álljunk ki mellette. Gyerme­keink boldogulásáért, személyes jövője biztonságáért. Mert a legtöbbször a gyerek kudarcában a szülőké is benne van. Sulyok László BÉKÉT A KOZMOSZNAK * Űrhajós művészek kiállítása A Szovjet­unió követke­zetes politikát folytat a koz­mikus térség militarizálása ellen, a fegy­verkezési haj­sza megféke­zéséért, az atomháború fe­nyegető ve­szélyének el­hárításáért, hi­szen a „csillag- háborúk” az egész emberi­séget fenyege­tik. Ezért is volt nagy sikere Alékszej Leonov űrhajós, a Szovjetunió kétsze­res hőse és Andrej Szokolov, az Oroszországi Föderáció népművésze „A világűr a bé­ke szolgálatában” című kiállí­tásának, amelyet Moszkvában, az építészek központi házá­ban rendeztek. A kiállítást a szovjet képzőművészek szö­vetsége és a Szovjetunió űr-' hajózási szövetsége szervezte a győzelem 40. évfordulója tiszteletére, valamint annak az események 20. évfor­dulójára, hogy a történelem­ben először lépett ki ember a nyílt világűrbe. Alekszej Leonov, 1965. március 18-án Pavel Beljajevvel közös űrre­pülést végzett a Voszhod—2 űrhajó fedélzetén. A világon elsőként lépett ki az űrhajó­ból, öt méterre távolodott el, s 12 percet töltött a világűr­ben. A kiállításon mintegy 140 festményt és grafikai alko­tást mutattak be, s ezeken nyomon követhető a szovjet űrhajózás története az első lépésektől a legújabb űrre­pülésekig. A kiállításon a te­hetséges művészek közös és egyéni alkotásait mutatták be. A kiállításon különleges he­lyet foglalnak el Alekszej Leonovnak azok az alkotásai, amelyek az 1965. évi és 10 évvel később, a Szojuz—Apol­lo kísérleti űrrepülés (1975 júniusában) közvetlen benyo­másaiból születtek, valamint Andrej Szokolovnalk azok a művei, amelyeknek a vázlata­it az űrhajósok korrigálták az űrállomások fedélzetén. Ké­pűnkön Szvetlána Szavickgja és Vlagyimir Dzsanibekov a világűrben — Alekszej Leo­nov festménye. KOSSUTH RADIO! S.20: Egy kis figyelmet kérek I Darvas! István jegyzete 8..10: Thomas operáiból 1.50: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek ».*4: Szólj, szólj sípom! 10.05: Két keréken Magyar- országon. 10.35: Labirintus. (Ism.) 10.50: Mi ez a gyönyörű? A mikrofonnál: Szőnyi Erzsébet 11.05: Világhírű énekesek operett- és zenésjáték- felvételeiből 11.39: Nemes Barry Lyndon űr •- emlékiratai. XV/2. rész. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Késői tavasz. 13.00: Artur Rubinstein (zongora) és Jascha Heifetz (hegedű) felvételeiből 13.40: Kapcsoljuk a miskolci körzeti stúdiót. 14.10: A magyar széppróza századai. Csató Pál: A fantaszta .(Ism.) 14.26: Filmzene 14.40: Külföldről érkezett... 15.00: Most jelent meg. 15.30: Zenei tükör 16.05: Révkalauz 17.00: Vizsgálatok nyomában 17.25: Rómeó és Júlia 18.05: Kritikusok fóruma 19.15: Szorító 20.00: Hallgassuk együtt 20.48: Gáti József jutalom- játéka. Oidipusz kolónoszban 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Vidróczky. Részletek Farkas Ferenc—Innocent Vincze Ernő zenés balladájából 23.00: ..Búldosunk e földi téreken. .Gáti József 4 NÓGRÁD - 1985. május 23., csütörtök legkedvesebb verseiből válogat 23.20: Magyar művészek operafelvételeiből 0.10: Toronyzene PETŐFI RADIO: 1.03: Székely Mihály nótafelvételeiből 8.20: A Szabó család. (Ism.) 8.50: Tíz perc külpolitika. (Ism.) 0.05: Napközben 12.10: Fúvószene táncritmusban 12.25: Útikalauz — üdülőknek 12.30: Mezők, falvak éneke 13.05: Nosztalgianullám 14.00: Zenés délután 14.30: Vásárrádió 15.05: Néhány perc tudomány 15.10: Operaslágerek. (Ism.) 15.45: Közéleti térkép. (Ism.) 1(5.05: Találkozás a stúdióban 17.05: Jugoszláviai dzsesszf el vételekből 17.30: Zöld telefon 18.30: SlágerH^ia 19.05: Tudósítás a balatonfüredi Soling Euróna-bainokságról 19.10: Operettkedvelőknek 20.03: A Poptarisznya dalaiból 21.05: " izkívánatra! 23.20: Nótacsokor 21.00; Éjféltől, hajnalig MISKOLCI STÜDIÖ: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 17.05: A Tiszától a Du­náig. Észak-magyarorszagi ké­peslap. Szerkesztő: Pongrácz Ju­dit. (A tartalomból: Beszélgetés Pataky Attilával. — Az új Ed­dáról. — Lesz-e Sárospatakon malomköbányászati múzeum? — Vendégvárás Hollókőn. —• Szó­szólóban. Gyarmati Béla jegyze­te.) 18.00: Fszak-magyarországi krónika. 18.25—18.30: Lap- és műsorelőzetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.05: Tv-torna (ism.) 8.10: Iskolatévé 8.35: Környezetismeret (ált. tsk. 3. oszt.) 8.50: Fizikai kísérletek I. 9.00: Angol nyeltf 9.15: Systéme Internationale 9.3o: Nem gyerekjáték! 9.50: Delta (ism.) 10.15: Horgony a révben (ism.) rí.45: Reflektorfény 12.15: Tskolatévé 12.35: K^oúiság 13.30: Iskoláiévá 14.00: Oldiuk meg! Matematika—fizika II. 15.00: Didink meg! K 'mia lfi.n.5: Hírek 16.15; Tizen Túliak Társasága 17.05: Tévébörze 17.15: Mihail Solohov-sorozat. Feltört ugar. Szovjet film. IH1 rész. 18.45: Képújság 18.50: Adni érdeme«...' 18.55: Reklám 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-híradó 20.00: Az Olsen-bandát átverik Dán film. 21.30: Panoráma 22.35: Tv-híradó 3. 22.45: Himnusz 2. MŰSOR: 17.00: Képújság 17.05: Deltácska 17.25: Cimbora 18.10: Telesport 19.35: Egy kis házi muzsika 20.00: A Magyar Rádió gyer­mekkórusa 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Reklám 21.50: Súlyemelő Európa-bajnok­s ág 22.20: K^núis'g besztfrcfbanya : 19.30; Tv-h.• adó 20.00: Néhárv ,-.et Tv-jatek 20.50: Tudornál ve* magazin 22.3o: SúlyeniüiŐ-jíB 23.10; Hírek 2. MŰSOR: 19.30: Tv-híradó 20.00: A szocialista munka hősei és nemzetközi művészek társaságában stúdiómüsor 20.50: Szovjet zenés szórakoztató tv-műsor 21.20: A rendőrség naplójából 21.30: Időszerű események 21.56: Időjárás-jelentés 22.00: Ez történt 2.4 óra alatt 22.10: Fehér lovak az éjszakában MOZIMŰSOR: Salgótarjáni November 7.: Fél 4-től: Vízipók. csodapók. Színes magyar rajzfilm. Háromnegved 6-tól: Rocco és fivérei I—II. (14). Olasz film. — Balassagyarmati Madách: Fél 4-től: 101 kiskutya. Színes, szinkronizált USA rajz­film. Háromnegyed 6 és 8-tól: Párbaj (16). Amerikai film. — Madách Kamara: Máskor, más­hol (14). Színes angol film. — Pásztói Mátra: Flashdance. Szí­nes USA film. — Szécsényi Rá­kóczi: Végelszámolás (1RV S^'- nes jugoszláv film. — Kistere- nyei Petőfi: a negv’rpn^sp'orh'k. Szovjet film. — Nasrvlóc: ^ ktilés a győzelembe. Színes, szinkronizált ttsa kalaod^lm. — jobbágyi: UFO Arizónáhan (14). Színes, szinkronizált USA ki. landfilm.

Next

/
Oldalképek
Tartalom