Nógrád, 1985. május (41. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-17 / 114. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÓGRÁD AZ MSZMP NOGRAO MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Szatmár-napok a Lakbérben XLI. FtfF., 114. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1985. MÁJUS 17., PÉNTEK Szocialista céljainkat, meggyőződésünket határozottabban kell képviselnünk Kádár 3ános látogatása a Magyar Saj'tó Házában Kádár János, az MSZMP főtitkára csütörtökön a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének székhazába látoga­tott. Kíséretében volt Berecz János, a Központi Bizottság titkára és Lakatos Ernő, a KB osztályvezetője, A párt fő­titkárát a Magyar Sajtó Házában Pálfy József, a szövetség elnöke és Megyeri Károly főtitkár köszöntötte. Jelen volt Bányász Rezső államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, es Murai György, a VI. kerületi párt- bizottság első titkára. tával sem csökkent — muta­tott rá a párt főtitkára. — Az országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztásokat meg­előző jelölő gyűléseken — a közügyek képviseletére méltó jelöltek kiválasztásakor — az állampolgárok aktívan éltek jogaikkal, igazolva választá­si rendszerünk új, a demok­rácia szélesítését szolgáló vo­násait. Az újságírók előtt álló fel­adatokról szólva, Kádár Já­nos megállapította: különösen nagy a sajtó felelőssége gaz­dasági építőmunkánk közép­ponti tennivalóinak, új köve­telményeinek hiteles bemuta­tásában, s abban, hogy az al­kotókészség kibontakozását, a jó kezdemenyezések megvaló­sulását a maga eszközei vei elősegítse. — Mint minden tisztességgel, felelősséggel végzett munkában, a közvéle­mény tájékoztatásában is csak olyanok állhatnak helyt, akik szakmai felkészültségük mellett határozott világnézet, meggyőződés birtokában van­nak — hangsúlyozta a párt főtitkára. — A pártkongresz- szuson megfogalmazott köve­telmény a sajtóra is, vagy ta­lán arra különösen vonatko­zik; szocialista céljainkat, meggyőződésünket határozot­tabban kell képviselnünk. Pártunk az elmúlt évtize­dekben annak tudatában dol­gozott, s dolgozik ma is, hogy a szocializmust nem le­het parancsszóra építeni. Elő­rehaladásunkhoz szükség van arra,, hogy az egyének érde­keltek légynek a feladatok el­végzésében. de elengedhetet­len az eszméinkkel, való azo­nosulást, céljaink cselekvő tá­mogatását elősegítő propagan­damunka, az újságírók aktív tevékenysége. — Ahogyan itt is elhang­zott, közelgő közgyűlésükön az újságírók — a televízió, a rádió, a sajtó munkatársai, riporterek és szerkesztők — ennek tudatában készülnek megvitatni feladataikat — mondotta befejezésül Kádár János, sikeres munkát kivált­va a tanácskozás résztvevői­nek. (MTI) A MŰOSZ elnökségének tagjai körében Megyeri Ká­roly tájékoztatta Kádár Já­nost az öt és fél ezer tagot számláló szövetség munkájá­ról. Mint mondotta, az utób­bi hónapokban közéletünk ki­emelkedő eseményei — a párt kongresszusa, a felszabadulás jubileuma — felelősségteljes feladatot jelentettek a sajtó munkásai számára, s ezekben a hetekben-hónapokban meg­élénkült a szövetség szerveze­ti élete is: közgyűlésre készül a MÜOSZ. E fórum lehetősé­get ad majd arra, hogy a tagsag megvitassa: miként válhat még érdemibbé, szín­vonalasabbá a politikai, szak­mai tájékozódást, e műhely­munkát szolgáló szakosztá­lyok tevékenysége; hogyan segítheti a szövetség az újság­írók munkafeltételeinek javí­tását, e nagy feszültséggel, szellemi igénybevétellel járó szakma művelőinek egészség- T’édelmét. Ám mindenekelőtt arról esik szó a közgyűlésen, hogy melyek ma az újságírók legfontosabb feladata; a párt politikájának szolgálatában. Világos, tettekre ösztönző program: a pártkongresszus határozatának birtokában ve­hetik számba legfontosabb teendőiket az újságírók — ezt állapították meg a közgyűlési előkészületek során tartott szerkesztőségi tanácskozáso­kon, küldöttválasztó gyűlése­ken is. Az eddigi tapasztala­tok szerint — mondotta a MŰOSZ főtitkára — a sajtó munkásai egyetértenek abban, hogy szocialista építőmun­kánk céljainak valóra váltása ma talán minden eddiginél jobban igényli az újságírók elkötelezett, alkotó közremű­ködését, cselekvésre mozgósí­tó, a példaadó kezdeményezé­seket és a fejlődést gátló té­nyezőket egyaránt megmutató tudósításait, állásfoglalásait. A szövetségnek tehát ahhoz kell sokoldalú segítséget ad­nia, hogy a sajtó e küldetését magasabb színvonalon tölthes- se be. A beszélgetés során Válfy József arról a felelősségteljes feladatról szólt, amelyet a külpolitikai újságírók vállal­nak a világiéi alkotott árnyalt, hiteles kép közvetí­tésében. Eck Gyula azokról a lehetőségekről beszélt, ame­lyekkel az a gr ár újságírók se­gíthetik a mezőgazdaság fej­lesztését, a magyar falu szo­cialista átalakulását. Kékesdi Gyula hangsúlyozta, hogy a mai belpolitikai újságírásnak a valóság változásaira érzé­keny, azokkal lépést tartani képes, s széles körűen tájéko­zott publicistákra van szük­sége. — Önök, újságírók és ml. akik párttisetséget töltünk be, közős ügyet szolgálunk —1 mondotta az elhangzottakra válaszolva Kádár János. — Megnyilvánult ez a párt XIII. kongresszusán is, ahol mind­annyian igyekeztünk becsü­lettel elvégezni a dolgunkat: a küldöttek állást foglaltak a szocialista építőimunkáink leg­fontosabb feladatait érintő kérdésekben, s a tanácskozás nyílt, felelősségteljes vitájá­ban elhangzottakról, a legfel­sőbb pártfórum határozatai­ról a. sajtó hűen beszámolt, segítette, hogy e döntéseket egész népünk megismerje, programjának tekintse. Kádár János elismeréssel szólt arról is, hogy a lapok, a rádió, a televízió méltókép­pen emlékeztek meg történel­mi sorsfordulónk, felszabadu- lásuck 40. évfordulójáról. — A közéletünk e kiemel­kedő eseményeinek időszaká­ban megélénkült társadalmi érdeklődés az ünnepek elmúl­Hárommillió forint értékű szekrénysor és kárpitozott garnitúra fogyott el egy hét alatt a salgótarjáni Lakberendezési 'Áruházban a mátészalkai bútorgyár termékeiből, amelye­ket a nyírségi üzem a Szatmár-napok rendezvénysorozat alkalmából hozott a nógrádi meJ gyeszékhelyre. A bevásárlóközpontban hagyományos az ország nagy bútorgyártóinak rendszeres bemutatkozása, így vendégül látták már a nagykanizsai, a budapesti üzeme­ket, a Szék- és Kárpitosipari Vállalatot. Május 18-ig teljes választékát kínálja a Szat-i már Bútorgyár Salgótarjánban. Képünkön érdeklődés kíséri az étkezőgarnitúrával ki­egészített lakószobabútort. — kulcsár — l Losonczi Pál fogadta a Keresztyén Beke- konferencia Ék vezeti . szentnél Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának elnöke csütörtökön a Parlamentbe fogadta dr. Tóth Károly református püs­pököt, a Keresztyén Békekon­ferencia elnökét, Filaret kije­vi metropolitát, a Folytató­lagos Bizottság elnökét, dr, Lubomir Mirejovsky főtitkárt, valamint a Keresztyén Béke- konferencia több vezető sze­mélyiségét, akik az egyházi békeszervezet munkabizott­ságának ülése alkalmából tar­tózkodnak hazánkban. A fo­gadáson jelent volt Sarkadi Nagy Barna, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnökhelyet­tese és dr. Bartha Tibor re­formátus püspök, a Magyar- országi Egyházak ökumenikus Tanácsának elnöke. (MTI) MŰSZAKI ÉS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI SZEMLE Felkészült a nyári csúcsszezonra ¥ az Eszak-magyarországi Regionális Vízmű ■kéve Híven a sokéves hagyományokhoz, tegnap műszaki és közegészségügyi szemlén állított tükröt nyári felkészülésé­nek az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgaz­dálkodási Vállalat. A Heves, Borsod, valamint Nógrád me­gye keleti részén tevékenykedő vállalat tavaszi „vizsgáján” reszt vettek a Közép—Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, a megyei tanács, a KÖJÁL, a társvállalat Nógrád megyei Víz- és Csatornamű, valamint a házigazda szakemberei. A Mátraháza alatt fekvő csörteti víztisztító műnél Joó Miklós, az, Észak-magyaror­szági Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat sal­gótarjáni mzemigazgatója szá­molt be a nyári csúcsszezon­ra való felkészülésről. Mint megtudtuk, a téli és a tavaszi bőséges csapadék következté­ken a Nógrád megyei felszí­ts tározók alaposan feltöltöd­tak. A Komra-völgyi tározó­ban például legutóbb négy esztendeje volt annyi víz, mint az idén. A csaknem százszáza­lékosan feltöltött tározó Sal­gótarján és a Dobroda-völgyi községek ellátását az előttünk álló egy észtén dóré szavatol­ja. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek kezelésében levő já- nosaknai tározóban ugyancsak tyút vásárol a vállalat a tisz­títótelepre is, ezek üzembe he­lyezése a nyári nagy vízigé­nyek enyhülése után várható. Az ÉRV, s így a salgótar­jáni üzemigazgatóság felké­szült a szokásos nyári vízéh­ség csillapítására. A továbbí­tóvezetéket még az ősszel ki­tisztították, tavaszra már csak a tárolómedencék tisztítása és a gépek, berendezések kar-' bantartása maradt. Az idejé­ben megtörtént, alapos felké­szülés következtében nincs semmi akadálya annak, hogy a megyeszékhely napi 12 ezer köbméteres és a környező községek további napi 500 köbméteres vízigényét a vál­lalat kielégítse. tervciklusban csaknem hg-, .romezer lakást újítottak félj A megyei.1 tanács hároméves programot dolgozott ki a' fiatalok lakáshoz jutásáról,1 amely 1986-ra valósul meg központi és megyei tanácsi Intézkedések nyomán. A hetedik ötéves terv el-’ képzeteseit illetően az előadó hangsúlyozta; ma még a hangos gondolkodás szintjén tartunk, de máris vannak fi­gyelemre méltó változások. Á szabályozóik új rendszerében például a jövőben megnöveli- , szik a helyi tanácsok önálló-' sága, ugyanakkor felelőssége is a pénzeszközök képzési és elosztási rendszerének meg­határozásában. A lakásépítés továbbra is a kiemelt felada­tok között szerepel, szorgal­mazni kell a családi házak és a telepszerű, többszintes ma­gánlakások építését, tovább kell folytatni a teleppolitikai elképzeléseket. Hogy mi a társadalmi és tömegszervezetek feladata a hetedik ötéves terv előkészí­tésében ? A társadalmi vitá­kon arra kell törekedni, hogy azonos, reális gondolkodás­mód alakuljon ki a lakosság körében. A tájékoztató utáni vitában legfontosabb ■ helyen a fiatalok lakáshoz jutásának lehetősége állt. mind a taná­csi, mind pedig a pénzügyi szakemberek részéről. Az ülésen ezután kitüntetés átadására került sor. Dr.- Ko­vács Béla, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának alelnöke, az Országos Tanács megbízásából Nógrád megye részére hazánk felszabadulá­sa 40. évfordulója tiszteleté­re szervezett településfejlesz­tési. társadalmi munkamözga- lomban elért kiemelkedő ered­ményért elismerő /■ oklevelet nyújtott át, Kojnok Nándor­nak. a HNF megyei bizottsá­ga elnökének. Megyénkben a tavalyi társadalmi munka ér­téke 486 millió forint volt, az egv lakosra eső érték több mit kétezer forint. A számok jól tükrözik megyénk lakos­ságának cselekvő készségét, a településfejlesztési koncepciók megvalósításában, a tanácsok munkájának segítésében. ELISMERŐ OKLEVÉL A MEGYÉNEK fl lakásprogram megvalósítása és a jövő feladatai Izgalmas témát tűzött na­pirendjére a Hazafias Nép­front megyei elnöksége teg­nap, Salgótarjánban megtar­tott ülésén. A hatodik ötéves tervi la­kásprogram megvalósításának megyei helyzetéről, a hetedik ötéves terv célkitűzéseiről Romasz Adolf, a megyei ta­nács tervosztályának vezetője tájékoztatta a résztvevőket. Elmondta, hogy amikor csaknem öt esztendővel ez­előtt társadalmi vitára bocsá­tották az elképzeléseket, mind a Lakosság, mind pedig a hi­vatalos fórumok egyetértettek abban, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközök nagy ré­szét az alapellátás fejlesztésé­re, ezen belül is lakásépítés­re kell fordítani. A terv a jóváhagyásban realizálódott és ma négy és fél év eltelté­vel megállapítható, hogy a lakásépítési elképzelések tel­jesülnek. sőt túlteljesülnek.. Annak ellenére, hogy néhány tényező kedvezőtlenül befo­lyásolta a terv megvalósulá­sát. Ilyenek voltak; az árnö­vekedés az építőiparban, a központi állami támogatás csökkenése, valamint 37, álla­mi lakásépítések arányának visszafogása, átcsoportosítás a magánlakás-építésre. Mindezek mellett — hang­súlyozta az előadó — kedvező intézkedések is születtek. A megyei vezetés tartotta az eredeti programot, nagy je­lentőségű volt*a társadalmi és tömegszervezetek segítőkész­sége. a helyi tanácsok aktívan kapcsolódtak be a pályázati rendszerbe, amely a telekki­alakításokat, az állami szol­gálati lakások építését céloz­ta. így jutott lakáshoz csak­nem negyvenöt szakember (orvosok, pedagógusok), így épült fel háromezer családi ház. a teiekeüátottság ma is kielégítő. A hatodik ötéves tervre előirányzott hétezer lakás he­lyett a tervciklus végére mintegy 7250 lakás megépí­tésével számolnak. A mennyi­ségi mutatók emelkedése mellet javult a lakások bel­ső felszereltsége, minősége. A bőséges a vízkészlet. Ez már eleve garancia arra, hogy a csúcstározóként használt mű a nyári csúcsszezonban igény szerint tud rásegíteni a szol­gáltatásra. Most dolgoznak a tisztítótelep beüzemelésének előkészítésén. Amennyiben minden rendben halad, s a vízmintával a KÖJÁL is elé­gedett, a tisztító akár a jövő héten - rendelkezésre állhat.- A1 mihálygergei térségben a kárán csatjai átemelőhöz négy új, nagy teljesítményű szi­vattyút épített be a vállalat még az elmúlt esztendő nya­rán, a nyári csúcsra közülük hármat készítettek elő. Ha­sonlóan energiatakarékos, s a telepek végleges, kiépítéséhez igazodó nyugatnemet »zivaty-

Next

/
Oldalképek
Tartalom