Nógrád, 1985. április (41. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-04 / 79. szám

Áz új demokratikus kultúra alapvonásai

A

z évfordulók — s így felszabadulásunk 40. évfordulója is — a köztudatban mint egy nagy történelmi pillanat emlékei jelennek meg. A történelmi pillanatok azonban mindig valaminek a lezárását, és ugyanakkor valami újnak a kezdetét is jelentik. A felszabadulás pillanata az új élet megteremtésének lehetőségét és szükségességét hordozta magában. Az élet minden területének meg kell újulnia — ez mindenki számára világos volt, ■

Az új, magyar demokratikus kultúra alapjainak lerakásakor mindenekelőtt a kulturális örökséget kellejt feltérképezni, más szóval: melyek azok a tendenciák, melyeket fel lehet és fel kell használni. Nos, ez az örökség rendkívüli mértékben ellentmondásos volt. Az egyik oldalon találjuk az úgynevezett polgári Magyaiprszág kultúráját, a másik oldalon pedig a Horthy-korszakon belül létrejött baloldali, szocialista művészet és kultúra számos gyökerét. Az a fejlődés, amely a magyar művészetekben Adytól. Kemstocktól, a korai Bartóktól kiindulva a felszabadulásig tartott, valóban komoly örökség. Ennek jelzésére olyan neveket lehet felsorolni. mint József Attila, Radnóti, Dési Huber, Derko- vits. A zenében eLsősorban Bartók, Kodály és a Bartókkor, tehát Weiner Leó és mások teljesítményei. S említhetjük még olyan publicistáknak, pedagógusoknak a nevét ds, mint amilyen például Bálint Györgyé, Kemény Gáboré, Földes Ferencé.

A Horthy-íkorszakon belül tehát számtalan olyan kulturális teljesítmény jött létre, amely valóban a demokratikus kultúra alapjává válhatott. Létrejöttének idején ugyanis a magyar kultúra legjelentősebb alkotásai el voltak zárva attól a lehetőségtől, hogy tömeghatást gyakoroljanak.

1945 után Magyarországon »z első feladat az volt, hogy valóban demokratikus kultúrát teremtsünk. A demokratikus kultúra egyúttal annyit jelentett, hogy azokat az akadályokat. amelyek a szocialista kultúrának a széles tömegekbe való áramlását föltartották, meg kellett és meg lehetett szüntetni. Ugyanígy meg kellett szüntetni azt az iskolai kasztrendszert is, amelyet az uralkodó osztályok a polgári világban létrehoztak.

A kultúra demokratizmusának alapvető követelménye

az, hogy a kultúra egésze eljusson a tömegekhez. Ennek jegyében a korszak nagy vívmányai közé tartozik az egységes nyolcosztályos iskola megteremtése, a továbblépési, a továbbtanulási lehetőségek biztosítása, a volt uralkodó osztályok kulturális monopóliumának megszüntetése, valamint a kultúra olcsóbbá tétele. tehát az, hogy valóban mindenki számára elérhető legyen.

Az azonban, ^ hogy a kultúra elvileg mindenki számára elérhető, még önmagában kevés. S itt kell megemlíteni, hogy a leghaladóbb gondolkodású művészek elvitték a kultúrát a tömegekhez. Ma már szinte legenda Major Tamás, Gobbi Hilda és mások lelkesedése, amikor mostoha körülmények között járták az országot és szavaltak, hogy azok. akik maguktól nem mennének még színházba, vagy más okból nincs rá módjuk, megismerhessék a magyar költészet, művészet legjavát. S nemcsak az ,,új” művészeket, műveket népszerűsítsék, hanem a régieket, a klasszikusokat is.

U

gyanígy a színházak is új közönség számára játszottak, tudva, hogy a kultúra legjavát kell előtérbe állítani. Így ismerkedhettek meg ezrek és ezrek Moliére vagy. Shakespeare művészetével. A legjobb magyar színészektől a demokratizmus gondolata sohasem állt távol: a színházi élet demokratizálódása szinte minden nehézség nélkül megtörténhetett.

Az új igényekkel és az új

igények felkeltésével a könyvkiadásnak is számolnia kellett. Természetszerűen ki kellett elégíteni a politikai művek iránti érdeklődést, a marxista alapművek brosúra formátumú, nagy példány- számú megjelentetésével, de nem kevésbé jelentős, a magyar és világirodalmi klasz- szikusok kiadása sem. Csak égy példa: nem sokkal a fel- szabadulás után a Vidám könyvek-sorozatbam jelent meg Bessenyei György Tari- ménes utazása című munkájának átdolgozott változata.

Az irányítók tudatosan törekedtek arra, hogy a kultúra kontinuitásának lenini elve érvényesüljön. Az a történelmi vállalkozás, amely egy elmaradott, elszigetelt kultúrából valóban hathatós, a széles tömegekre kiterjedőt akar teremteni, nem jöhet másképp létre, mint úgy, hogy a gazdasági és kulturális követelmények egy irányban.

hatnak, nincs közöttük ellentmondás Ugyanakkor egy ilyen változás nem jöhet létre spontán módon. Ehhez feltétlenül szükség van tudatos vezetésre, s ennek a vezetésnek a hordozója a felszabadulás utáni időszakban is a kommunista párt volt.

A múlt rossz örökségei közül eddig nem említettük az analfabetizmust. Az analfabetizmus felszámolása éppen úgy, mint a kultúra demokratizálása általában, a leglényegesebb feladatok közé tartozott, hiszen egy népi demokratikus fejlődés sem tűri el a kirívó elmaradottságot. Ezt szolgálta a könyvtári hálózat gyors kiépítése, valamint az is, hogy a felnőttoktatás soha nem látott méreteket öltött. Megértetni és megérteni a tanulás, a tudás, a kultúra szükségességét — így lehetne összefoglalni a fő feladatot a kultúra területén.

P

olitikai szempontból ma már differenciáltan értékeljük a „holnapra megforgatjuk az egész világot” életérzést, mely nem csupán a népi kollégisták gondolatvilágát fejezte ki. Annyi azonban bizonyos, hogy a kultúra területén ennek sajátos tartalma jött létre. Ahogy mind szélesebb néptömegek közé hatolt, egyre többen éreztek elhivatottságot a kultúra iránt. S nemcsak a népi kollégista színészekre kell gondolnunk, hanem a szinte gombamódra szaporodó színjátszó körökre, tánccsoportok-, ra, olvasómozgalmakra, ankétokra is. Persze voltak olyan formális keretek, melyek szintén a kultúrát voltak hivatva szolgálni, a gyakorlatban azonban formális jellegük érvényesült csupán, mint például a szemináriumoké. De emögött is az az elképzelés munkált, hogy az emberek szabad idejét a kultúrával való foglalkozás töltse 3d, méghozzá lehetősegek szerint minél inkább az aktivitásra építve.

A demokratikus kultúra alapjainak lerakása tehát nem jelent többet és nem jelent kevesebbet, mint mindenfajta kulturális monopólium megszüntetését. A kultúra nyitottságát bizonyította a tömegek számára, és a tömegeket ezáltal a kultúra iránt nyitottá tette. Mindenkinek joga van a kultúrára, s a kultúra mindenki számára művelhető. Ennek tudatosítása mindenképpen feltétele volt a további szocialista fejlődésnek.

Hermann István

Érzelmes madarak

földi Péter festőművészt szívesen nevezném afféle „világügyelő" embernek, akinek figyelme a finnugor regék és mondák sámán hitű „pogány” évezredeitől napjainkig terjed, akinek — teszem azt — a vogul viiágteremtés „vasmellű hét kacsái” éppen úgy jó ismerősei, mint a mai ba- í-omfiudvar fényes tollú szár. nyasai. vagy azok a kis kacsák, akik a népdalban fekete tóban fürdőnek, anyjukhoz készülve. Dehát végeredményben minden művész afféle „világügyelő” a maga mód ián. Milyen módon az Földi Péter?

Kamarakiáliitás

munkásságától

Mint az emberiség mítoszait. regéit és mondáit, az ő vásznait is jócskán benépesítik az ártó és segítő madarak, a csúszómászók és az emlősök, vagy éppen a növények, az ő nemük szerint. Ezek a gyermekrajzok tisztaságával megfestett képek szinte szétfeszítik a három és félszer négyméteres szoba falait. Meglep, hogy e nagyméretű képek ilyen kis szobában, műteremmé kinevezett szűk helyiségben készülnek, hiszen Földi Péter mögött már számos sikeres hazai és nemzet- I közi szereplés, díj, televíziós i bemutatkozás van. A tavalyi salgótarjáni tavaszi tárlat nagydíjasaként például az idei tárlaton külön kamarakiállításon ad számot munkásságáról. Az ablak alatti lócán Laczkó Pál, a Palócföld szerkesztője üldögél otthonosan a föltorpvozott könyvek és tubusok között, a szoba legkényelmesebb „képnéző” székét magam foglaltam el, a festő j pedig a hatalmas vásznakat ( forgatja a fal mellett. A raj- I zok egy szószéket töltenek meg. Nem is igen férnénk el többen a szobában. Nagyobb méretű képet nem Is nézhetnénk meg igazán itt, ki kellenne cipelni az udvarra, de ott most sár van, kicsit olvad. Az ablakból a Narancsra és a Sátoros kupolájára látni, még igen szürke a késlekedő tavaszban. Földi Péternek ez a táj a legkedvesebb, itt Somoskőújfaluban született 1949-ben, 1972-ben az egri tanítóképző főiskolán szerzett diplomát matematika—rajz Szakon, 1973-tól szülőfalujában I él és tanít. Magánya úgy ér- I zem, teremtő magány, faluFöldi Péter

(Buda László felvétele)

ja és tanítványai szeretete veszi körül. Legfeljebb néha az idő kevés a festésre, dehát ez is régi gond, nem panaszképpen mondja.

Gyeimekrajzok

tisztaságával...

Képei — említés történt már róla — gyermekrajzok tisztaságát őrzik, álmok, mesék és látomások világát idézik, de eltérően a gyermek- rajzoktól nagyon is tudatos gondolkodási folyamatok eredményei, következésképpen a nézőt is gondolkodásra késztető alkotások. A művész — s ez a már emlegetett figyelő alapállásból is adódik — sohasem volt mégis ismerős teremtményei által ugyanazon helyzet különböző fázisállapotait rögzíti. S bár emberszemű állatai, madarai mitologikus, időtlenebb tartalmakra is utalnak, képi elrendezettségük alapvetően nem mítoszi helyzetre utal, mert hiszen a mítoszi rendtől eltérően itt megjelenik a többi szereposztás is. Ez pedig jellegzetesen XX. századi gondolkodás, azaz ugyanannak a szerepnek többféle felfogása lehetséges, .miként az adott történelmi helyzeten múlik az is, hogy valamely szerepvállalás jó vagy rossz. Mindez leszerelő is iehetne. de nem az, mert a festő annak ellenére, hogy tudja, századunkban, a veszélyessé vált világban egyre ritkábban lelhető fel a tiszta szerepe és tiszta lehetőség, állhatatosan hisz a jóban es a cselekvő szerepvállalás elengedhetetlen szükségességében.

Művészete a

fá'sadalmi egészber

Földi Péter rendszertípusú festő, művészetét bele kívánja helyezni a nagy társadalmi egészbe. Állatfigurái emberi magatartások hordozói. Egyik képének sugárzó lényei — talán baglyok — a felülről való szemlélődés fölényét is kifejezik egy adott világállapottal szemben. Ugyanakkor különnkülön különböző magatartásokat jelenítenek meg. Van, aki fé1 szemmel figyel a világra. Van, aki egy kiharcolt helyzet előnyeibe gubó- zik. Akadnak kibicfk is, akiknek semmi se drága, s van olyan is, aki túlságosan nacy feladatot vállal és elbukik. Rokonszenvünk mégis az utóbbiaké, a feladatvállalóké.

Nyilvánvaló, a képeknek — miként a művészi alkotásoknak általában — több rétege, több olvasata lehetséges. Első pillanatban élvezzük a mesebeli állatok és növények gazdag festőiségét, élénk színvilágát, vitalitását, a látvány örömét, az artisztikum szépségét. Az elsődleges élmény mögött azonban ott van tartalom, a festői jelentés. Nem irodalmi tartalmat illusztrálva, hanem a forma és a szín komoozíciós egységében. Fázisállapotokat fejeznek ki ezek a képek, minden részletformának megvan a ma°a jelentéstartalma, he'vz.etétől függően, mint a népművészetben.

A festő ugyanakkor vállalja akár a romantikus atti’ű- döt is, ha megszenvedett igazságának kimondásáról van szó. Így például elhíresült Nyitva van az aranykapu című képében, ahol csak jóemberek vannak, akik átmehetnek azon a bizonyos kapun, amely egyébként mindenki számára nyitva áll. ha nem is mindenki mehet ét rajta.

Tóth Elemér

SZEPESI JÓZSEF;

Vers

a mesterségről

Mesterség a mestersége annak, aki mestere készségének, lapát, hangszer, véső, toll az, vagy szike.

S minden mester hivatása rokon, közös küldetés, művész, hóhér, lelkipásztor, kéményseprő, vagy pöcés. Mindegy miként, aki alkot, teremt, s mester, nem vitás, hajót tervez, házat épít, űrt kutat, vagy árkot ás.

K mind-mind alkot, aki fungál műhelyében, csillagász, mérnök, orvos, masiniszta, paraszt, bányász, martinász. Mesterség a mestersége mindnek és mind alkotó, vipész, bognár, komponista, eeobafestő, ács, szabó. t>e a szerszám csak kitartó kézben eszköz; elvetél minden készség, ha a mestert nem vezérli eszme, cél.

A mesterség fő erénye kell legyen hát szorgalom bárhol folyvást, hivatalban, gyárban, műtőasztalon.

Szabályos megjelenési idejénél jóval korábban látott napvilágot Salgótarjánban a Palócföld áprilisi száma. A szerkesztők és a nyomda igyekezete arra irányult, hogy hazánk felszabadulása 40. évfordulójára a lap kapható legyen. Érthető ez a törékvés, hiszen az évforduló előtti ünnepi tisztelgés az egész számon végigvonul. Korántsem szabványosan! Ahogy az utóbbi időiben már megszokhattuk, a rendelkezésre álló szűk terjedelem ellenére most is igen változatos olvasnivalót talál az érdeklődő.

Az olvasói kitekintést szolgáló Ablak rovat a hagyománytól eltérően most a la.p élére került, kemerovói költők, írók műveiből közölnék rendkívül színvonalas összeállítást. A színvonalat ebben az esetben az is garantálja» hogy a Szovjet Irodalom című folyóirat hasábjain és különböző kötetekben már nevet szerzett fordítók vállalkoztak a kemerovói anyag tolmácsolására, így Hars György, íresik Vilmos, Földeák István, Erdődi Gábor, Rigó Béla. Az összeállítás elé dr. Csongrády Béla írt ihletett és gondolat- ébresztő bevezetőt: „Arany- hídon érkezett szépírások a

Palócföld ünnepköszöntő sza- |;á* 12 ^iÓGRÁD — ,1985. április 4., csütörtök

K. * K‘ '

■

Unnepköszöntő Palócföld

mában. Szerzőikkel úgy ismeredtünk, amint közel két évtizede betűzgettük Kemerovo, Novokuznyeck, Belovo és más városok, falvak neveit. De ahogy akkor egy csapásra barátokra leltünk a zord természeti viszonyokkal dacoló, meleg szívű szibériai emberekben, úgy érezzük most nekünk is szólónak e távol fogant irodalom üzenetét.” Igor Kiszeljov, Vlagyimir Mama- jev, Mihail Nyebogatov, Va- lentyin Mahalov, Mihail Bo- riszov, Gennagyi) Jurov verseit, Vlagyimir Mazajev elbeszélését tartalmazza ez a szibériai üzenet.

A felszabadulás gondolatköréhez kapcsolódik Benjámin László önéletrajzi visszaemlékezésének első része. Csak méltányolni lehet, hogy a lap korábban meghirdetett eszmei programjának megfelelően a szerzői kör olyan jelentős névvel bővült, mint Benjámin László. Meg kell jegyeznünk azt is, ezt a közlést még külön izgalmassá teszi, hogy Benjámin László az igen ritkán publikáló alkotóink közé tartozik, központi lapjainkban hosszabb ideje nem is láttuk a nevét.

A. 40 éve történt rovat ismét jelentkezik, a salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum archív anyagából közölnek ösz- szeállítást a háború utolsó napjainak és a felszabadulás pillanatainak megyei eseményeiről. Többek között Hidasi József, Mucsi Lajos, Somoskői József és Tatár István visszaemlékezéseit olvashatjuk. A Történelmi figyelő című rovat történelmi igényességű ismertetést közöl A Magyar Diákok Szabadságfrontja című M. Kiss Sándor—Vitányi Iván kötetről, Romsics Ignác tollából, amely tovább mélyítheti ismereteinket a magyar antifasiszta ellenállás részleteiről, jellegéről.

A lap rendhagyó módon emlékezik és tiszteleg József Attila 80. születésnapja előtt. Simor András azt vizsgálja, hogy József Attila forradal- misága milyen hatással voltés van a latin-amerikai költészetre, sőt, magukra a forradalmi mozgalmakra. Ügy gondoljuk, a szerkesztőség érzékenysége és ideológiai átgondoltsága fejeződik ki abban a a körülménybe», hogy ezt a tanulmányt éppen a 40. évforduló tiszteletére megjelent

számban közli. Az illusztrációs anyagban több mint kuriózum a versplakát, amely Santiago de Chile külvárosának, munkásnegyedeinek falain volt látható József Attila A város peremén című versének fordításával és a költő portréjával.

Ugyancsak a tudatosság jelének véljük, hogy a kemerovói szerzőkkel együtt most elsősorban Nógrádban élő alkotók szerepelnek a folyóirat hasábjain, így Baranyi Ferenc, Bódi Tóth Elemér, Szepesi József, Karácsondi Imre.

Bizonyára lesznek, akik rögtön a közéleti líráról folyó vitára lapoznak rá. Az eddigiek alapján is világos már, hogy itt nem csupán költészetről van szó, hanem arról a megújulási folyamatról is, melyről oly sok szó esik mostanában. E szántban Kerékgyártó T. István, Petőcz András és Kassai-Végh Miklós hozzászólását olvashatjuk. Lényegében ehhez a gondolatkörhöz kapcsolódik L aczkó Pál nem szokványos elemzése Váci Mihály legutóbb megjelent gyűjteményes kötetéről. Ügy gondoljuk, hogy hozzászólása a „Váct-pör”-höz több mint figyelemre méltó.

A Műhely rovat az egyik legtehetségesebb mai fiatal, de már három kötettel rendelkező költő új verseit mutatja be, Zalán Tiborról van szó. Bizonyosak vagyunk abban, hogy képzőművészeti életünkben kisebbfajta vihart kavar majd Menyhárt László könyörtelenül minősítő tanulmánya a legutóbbi salgótarjáni rajzbiennáléról. A számot Czinke Ferenc külön e célra készült lírai hangyvéte- lű alkalmi rajzai teszik teljessé.

Szólni kell arról is, hogy egy idő óta az apró, de nem elhanyagolható, sőt „könyvészeti” szempontból fontos információk vonatkozásában is körültekintő, eligazító, mondhatni pontos a lap. Csak üdvözölni lehet az E számunk szerzői című kis rovatot, valamint a szerkesztőségre, vaay a tartalomra vonatkozó hiánytalan eligazításokat. Ezek első pillantásra apróságnak tetszenek, valójában gyakran a lényeg kifejezői, összegezésül elmondhatjuk, hogy múlt és jelen, valamint a távlataink. helyi jelleg és nyitottság, elkötelezettség és vitázókedv, értékeink megbecsülése és lövőnkre irányuló perlekedés !ó színvonalon, több helyütt kiugró minőségben van ielen ebben a figyelemre méltó ünnepköszöntő számiban.

I. *

r