Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-12 / 59. szám

NÓGRÁD Salgótarján tömegközlekedése és fejlesztése Végrehajtó bizottsági ülés a megyeszékhelyen, Pásztóit és Szécsényben ITT A 13-596! Összefogdossák o kenyeret a zagyvapálfalvai élelmiszerüzletben a bánya­gépgyári kultúrházzal szem­közt — panaszolta Sándor Ist­ván Hársfa úti olvasónk. ,,A kenyér nagy részét kirak­ják a gondolákra és ott meg­tapogatja azokat mindenki. A gyerek pedig szereti rág­csálni a kenyérhajat. Pana­szoltam már a boltiaknak, de azt mondták: ez bevett ke­reskedelmi szokás. Most, szombaton délelőtt kénytelen voltam bejönni a városköz­pontba kenyérért. A buszkölt­ség nyolc forint, és elmen* rá több mint egy órám. Nem le­hetne valahogy másképp elhe­lyezni a kenyeret?" Málranovákról c Ganz-MÁVAG helyi gyárá­nak telefonközpontjából ér­deklődik Nagy Zoltánná, hogy Salgótarjánban épül-e tej­üzem? Ugyanis, két gyermeke tejipari szakmát szerzett, s a megyeszékhelyen szeretnének dolgozni. De anyukájuk hiába kérdezi, senki nem tudja meg­mondani, hol lesz az új tej­üzem? Nos, információink szerint: Salgótarjánban nem épül új tejüzem. A közeli évek­ben adtak át egyet Pásztón, s a jövőben a szécsényit korsze­rűsítik. Tanácstalan Salgótarján város Tanácsá­nak Végrehajtó Bizottsága hét­főn ülést tartott. A dr. Szitt- ner András tanácselnök veze­tésével tanácskozó testület el­sőként a megyeszékhely helyi­járati közlekedésének helyze­tét és a fejlesztés főbb fel­adatait vitatta meg. Húszak Artúr, a Volán 2. számú Vál­lalata Igazgatója, a helyi köz­lekedés főbb jellemzőit, a munkába járással összefüggő utazási igények kielégítését foglalta össze, majd a fejlesz­tési elképzeléseket vázolta. A végrehajtó bizottság a városi tanács műszaki osztályának kiegészítő jelentésével együtt vitatta meg a napirendet. A testület elismeréssel szólt a Volán törekvéseiről, majd hosszabb távú teendőket is ■megalapozó döntéseket hozott. A végrehajtó bizottság elfo­gadta a városgazdálkodási üzem ez évi gazdálkodási ter­vét, majd egyeb napirendek mellett dr. Sándor Gyula vb- titkár tartott tájékoztatót a választások előkészítésével kapcsolatban. Ugyancsak hétfőn ülésezett Pásztó város Tanácsának Vég­rehajtó Bizottsága is. A többi között tájékoztatót hallgatott ■meg a testület a Kun Béla körzeti Általános Iskola fel­újítási munkálatairól, majd a soron következő tanácsülés előkészítésével összefüggő na­pirendeket vitatták meg. Szécsény városi jogú nagy­község Tanácsa Végrehajtó Bi­zottságának hétfői ülésén a költségvetési üzem múlt évi munkájáról készített beszámo­ló-' szerepelt a napirenden. Szécsényben is előkészítették a tanácsülést, majd a válasz­tásokra való felkészülést vi­tatták meg. Naptár 1985. március 12., kedd. Gergely napja. A Nap kel 6.04 — nyug­szik 17.45 órakor. A Hold kel —, nyugszik 8.45 órakor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, IDOO. március 12-én született Kecskeméten és 77 éves ko­rában, 1977-ben halt meg Bu­dapesten, Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karnagy, zene­szerző, főiskolai tanár, a Ma­gyar Népköztársaság kiváló művésze, a hazai kóruskultú­ra kimagasló egyénisége. Időjárás szerdától szombatin Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: megszűnő, gyen­ge havazás, néhol havas eső. Ke­leten hosszabb időszakra csökken a felhőzet, ott csapadék nem lesz. Az északkeleti, keleti szél mér­sékelt marad. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet plusz 3, plusz 8 fok között valószínű. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: Eleinte felhős, párás idő vár­ható. maid megnövekszik a fel­hőzet, s havas esőre, havazásra lehet számítani. Legalacsonyabb hajnali hőmér­séklet eleinte —5, 0, később —3, plusz 2 fok között várható. Leg­magasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm napi) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Alapítók voltak Emlékünnepség az évfordulón Gecse Jánosné Homoktere- nyén, a Kossuth út 11. szám alatt, s mint telefonálta, végső elkeseredésében az újsághoz fordul. Hiszen már teljesen elöntötte telküket a víz, nem győzik lapáttal, vödörrel mer­ni. Talán valaki segítségükre siet. .. Hasonló problémával hívott föl bennün­ket Salgótarjánból a zagyva­pálfalvai Déry út 8. szóm alól Aranyi Gábor, aki azt tette szóvá, hogy utcájuk járhatat­lan. Mintegy kétszáz család közlekedését „árnyékolták be" az esőzések, sáros, latyakos a talaj, balesetveszélyes a járás­kelés. .. meddig? Kérdi. Bmd ékünn épség en ta Iá lkoz- ták Jászberényiben az elmúlt hét végén az 1945. március elején alakult 1. magyar gya- loghadosztály egykori tagjai. A Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetsége által szer­vezett rendezvényen Nógrád megye több veteránja részt vett, míg az országból össze­sen négyszázan érkeztek az ünnepségre. Az új demokrati­kus honvédelem megalapítói bensőséges ünnepségen emlé­keztek meg a negyven évvel ezelőtti eseményekről, majd a szovjet hősi emlékműnél elhelyezték a kegyelet és a hála virágjait. Népfrontosok a választások előkészítésében — Forgóváz gyártásában és egy szentgotthárdi csarnok acélszerkezetének összeállítá­sában jeleskedtek szombaton a Ganz-MÁVAG mátratere- nyei gyáregységének dolgozói. Összesen 712-en vettek részt kommunista műszakban, s mintegy 100 ezer forint állt össze munkájukból. Az össze­get a dolgozók lakásépítésé­nek támogatására fordítják. A Hazafias Népfront me­gyei és salgótarjáni városi bi­zottsága programtervezetet készített az idei képviselői és tanácstagi választásoikkal kap­csolatos népfrontmozgalmi fel­adatokról. Ennek célja, hogy valamennyi réteg körében is­mertessék a tennivalókat, a választással kapcsolatos válto­zásokat. Tegnap a megyeszék­helyen a salgótarjáni nőbi­zottság és a nőklub együttes tanácskozásán Szabó Ferenc Könyvtári tagok Pásztón városi népfronttitkár tájékoz­tatta a megjelenteket a vá­lasztási időszak „női” tenni­valóiról. A nőbizottság tagjai eddig is sokat tettek a szava- zatszedő bizottságokban, so­kan közülük levezető elnöki tisztet vállaltak, de ott voltak a mozgósításnál is. Az idei ■választások lebonyolításánál ■még többet várnak az asszo­nyoktól, tekintettel az új vá­lasztójogi törvényre. A nép­front feladatait a lakóterüle­teken, a fiatalok, az értelmi­ségiek körében ugyancsak ta­nácskozásokon ismertetik ezekben a hetekben. Mit fizet a fotó? A Sportfogadási és Lottó' Igazgatóság közlése szerint a totó 10. játékhetének végle­ges adatai a következők. 13 plusz 1 találatos szel­vény 1 darab, nyereménye 3 284 094 forint, 13 találatos szelvény 3 da­rab, nyereményük egyenként 1 407 469 forint, 12 találatos szelvén;' 80 darab, nyereményük egyen­ként 46 916 forint, 11 találatos szelvény 1124 darab, nyereményük egyen­ként 3339 forint, 10 találatos szelvény 9275 darab, nyereményük egyen­ként 607 forint. A kifizetések időpontja: 10 000 forint alatt március 16-tól, 10 000 forint felett már­cius 21-től. (MTI) — Együttműködési szerző­dés. A MÁV balassagyarmati körzeti üzemfőnökségének Baross Gábor Szocialista Bri­gádja együttműködési szerző­dést kötött a kábelgyár Kan­dó Kálmán Szocialista Bri­gádjával. A kollektívák 1 a kongresszusi munkaversenv- ben szeretnének jobb ered­ményt elérni azzal, hogy a vasútiak a szállítási kapaci­tás jobb kihasználását, a gyá­riak a ki- és berakodás gyor­sítását vállalták. Hatvanhéfezer kötetből válogathatnak Több mint 67 ezer kötet könyv, 200 időszaki kiad­vány,' mintegy kétezer doku­mentumot tároló adat-, kép- és hangrögzítő: íme egy kis ízelítő a pásztói városi könyv­tár állományából. Tavaly az olvasók száma elérte a 2600- at, a látogatások száma a több mint 34 ezret. Az olvasók kor szerinti megoszlásában élen járnak a 15—29 év fe­lettiek, őket követik az álta­lános iskoláskorú gyerekek, majd a harminc év felettiek. A könyvtárintézményekkel, gazdasági egységekkel, társa­dalmi szervezetekkel megja­vított együttműködése lehető­séget teremt a legfontosabb rétegekkel való foglalkozás­hoz. Ezekhez az utat a kü­lönböző mozgalmakba való bekapcsolódás — Munka és művelődés mozgalom, Olvasó ifjúságért, olvasónapló-pályá­zat — segítette elő. Nógrádban háromszázezerrel több... Hasznosított hulladékok A' Hazafias Népfront a MÉH Tröszttel együttműköd­ve több éve részt vesz a hul­ladék- és másodnyersanyag- hasznosítási kormányprogram végrehajtásában. Elkészült a tavalyi eredmények összegzé­se: a fővárosban és az or­szág 849 településén több mint huszonegymillió forint értékű hasznosanyagot adtak át. Nógrád megye számos te­lepülése is csatlakozott az akcióhoz, s munkájuk ered­ményeként közel 850 ezer fo­rint értékű hulladék és másod- nyersanyag került hasznosí­tásra, ez csaknem háromszáz- ezer forinttal több az 1983-as teljesítménynél. Különösen eredményesen dolgoztak a cserháíhalápiak, a szirákiak, a nógrádiak, az alsópetényiek, a rétságiak, a mátraterenyeiek s a diósjenőiek. A megyénkben tartózkodó indiai ifjúsági delegáció hét­főn a Nógrád megyei Tanácson kezdte programját. Vendé­geink előbb Berki Mihály, tanácselnök-helyettestől kaptak tájékoztatást Nógrád megye történelmi múltjáról, jelené­ről, majd Juhász András, a KISZ Nógrád megyei bizott­ságának első titkára beszélt a közel húszezer fős ifjúsági mozgalom politikai munkájáról, programjáról. Délután a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben dr. Hut­ter Csaba elnök kalauzolta a vendégeket, majd este Salgó­tarján művelődési központjában a Nógrád táncegyüttes pró­báját tekintették meg az indiai delegáció tagjai, akik az esti órákban visszautaztak Budapestre. Képünkön a me­gyeszékhely főterével ismerkednek. ■— Műhelybeszélgetés. X Palócföld sz:rkesztőségének rendezésében hétfőn a me­gyeszékhely TIT-székházában műhelybeszélgetést tartottak. A vendég Alföldy Jenő kri­tikus. az Élet és Irodalom rovatvezetője, az eszmecsere témája pedig napjaink ma­gyar lírája, s a Madách- pályázat versenyanyagának tanulságai voltak. — Szerződésben. A Balas­sagyarmat és Vidéke Áfész vendéglátóüzletei közül ti­zenkettő működik szerződés­ben. A fogyasztási szövetke­zetek az idei év második ne­gyedében újabb öt vendéglá­tóhely szerződésbe adását tervezi. — Hazám címmel nyílt ki­állítás Verpeléten, a helyi pártházban, a balassagyarma­ti Csikász István Lászlónak. A tárlat anyagát a festő éle­tének főbb állomásai, a hazai táj adják. A képek ősi technikával készült akvarel- lek. — Hajdara Viktória és Szűcs Zsolt nyerte meg a szomba­ton Salgótarjánban rendezett „Lenin ifjú távírásza” című MHSZ-versenvt. A két út­törő — a salgótarjáni lány és a bátonyterenyei fiú — tovább­jutott az április elején, Le- ninvárosban megrendezendő országos távírászversenyre. — Húskészítmény Jászbe­rényből. A Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat szerződést kötött a jászberényi Kossuth Mgtsz húsüzemével. Az egyezség szerint a húsüzem az idén 22 tonna húskészítményt szállít a vállalat üzleteibe. ' BIZTONSÁGOSABB KÖZLEKEDÉSÉRT A Pásztói Közlekedésbizton­sági Tanács a helyi Vöröske­reszttel és az autóklub városi szervezetével karöltve a téli estékre előadásokat szerve­zett a közlekedőknek. Az elő­adások hallgatói elsősorban a mezőgazdasági üzemek teher­autóinak és vontatóinak „pi­lótái” voltak. Vetélkedőt hir­detett a gyerekek között is, amelyben tizenkét iskola ta­nulói vettek részt. A napok­ban adtak számot tudásukról fiatalabbak és idősebbek egy­aránt. A tehergépkocsik ve­zetői köjzül Racskó Ödön vizs­gázott a legjobban, a vonta­tók volánja mögött ülők első díját Augusztán József kapta. Az általános iskolák négyta­gú csapatai közül a lányok közül a pásztói Dózsa iskola, a fiúk versenyében az ugyan­csak pásztói Kun Béla nevét viselő iskola gárdája jutott a megyei döntőbe. REVÉTLENITÖGÉP Újításban tervezett, mintegy ötvenezer forint értékű gépet helyeztek üzembe a Salgótar­jáni Kohászati Üzemekben. Kereken két esztendővel az újítás benyújtása után vált valóra Szmorad Ferenc és Báli Nándor műszaki kezde- menyezése. A két technológiai csoportvezető a melegen ko­vácsolt gépjármű-alkatrészek revétlenítését oldotta meg az elmés szerkezettel. Újításuk érzékelhetően javítja a gyár­ban előállított gépkocsi- és traktoralkatrészek minőségét a jövőben. Forintban kiszá­mítható hasznát utókalkulá­cióval állapítják még. Ittas vezetésért — Gyorsított eljárással hirdet­tek ítéletet a szécsényi Bátori József ügyében, aki március első hetében Balassagyarma­ton — saját bevallása sze­rint — egy liter bort fo­gyasztott, aztán a volán mö­gé ült, hogy tízéves Ladáját hazavezesse. A • véralkohol­vizsgálat közepes alkoholos befolyásoltságot mutatott ki, ezért tízez.er forint pénzbün­tetésre ítélték, a személygép­kocsi vezetésétől egy eszten­dőre eltiltották az ittas ve­zetőt. Az ítélet jogerős. SzemEintegséiiel Ezekben a hetekben több alkalommal esik szó a köH zépiskolák osztályfőnöki óráJ in a -káros szenvedéivekl egészség- és személyiségrom­boló hatásáról. E negatív tár­sadalmi jelenség visszaszól rítására és a megelőzésre irá­nyuló egészségnevelő munkái az ifjúsági Vöröskereszt prog­ramjában is szerepel. A mi-J nap a Madách Imre Gimná­zium és Szakközépiskola har-' madikos diákjainak a megyei kórház nőgyógyász szakorvosa tartott tájékoztatót a szexu­ális élet kérdéseiről, a nerrt kívánt terhesség megelőzésé­nek lehetőségeiről. A Tán­csics Mihály Közgazdasági] Szakközépiskola tanulói a do-j hányzás, az alkohol és a ká­bítószer okozta betegségekről hallgattak előadást ,,Szenve­délybetegségek” címmel. A MESEKÖNYVEK BIRODALMÁBAN A salgótarjáni 16. sz.' napközi otthonos óvoda íaz Arany János úton) 1976-ban nyitott kaput a körzet óvo­dáskorú gyermekeinek. Kor­szerű épületben, kellemes körJ nvezetet biztosítanak jelenleg 160 kisgyermeknek. Ma már ez természetes, hiszen a vá­ros többi óvodáiban is azono-' sak a nevelési módszerek, a foglalkozások. Ez az óvoda azonban annyiban különbözik a többitől, hogy szinte egye­dülálló, 3500 kötetes gyer­mekkönyvtára van, amelyben a természettől az állatvilágtól kezdve, a mesék sokszínű bi­rodalma tárulkozik fel. Elsőd­leges célja az óvodai könyvtár létrehozásának, hogy a gyer­mekekkel már itt megszeret­tessék a könyvet. Mint. ahogy arról Mészáros Ottóné, az óvoda vezetője tájékoztatott, az óvoda anyanyelvi megyei munkaközösségi feladatokat 's ellát. Évente 4 alkalommal fo­gadják, a munkaközösségi ve­zető óvónőket tapasztalatcse­rére a megyéből. Az óvoda vezetése jó kap-' csolatot tart a szülőkkel, a különböző szervekkel, vala­mint 8 szocialista brigáddal,’ amelyek sokat tesznek az óvo­da parkosításáért, az épület­ben keletkező hibák kijaví­táséért. Az így nyújtott tárJ sadalmi segítség évente hatJ vanezer forintra tehető. — Juhhodályépítés, villa­mosítás. A mátramindszenti Mátragyöngye Termelőszö­vetkezet tavaly építési beru­házásokra 2 millió 200 ezer forintot költött. Ebből az ösz- szegből megépítették a 640 férőhelyes íunhodálvt, Nem­űben pedig elvégezték a juh- hodály belső villanyhálóza iá­val kapcsolatos munkálatokat.’ Az előbb említett összegbe még belefért a tan kos tejfe­jésre való áttérés költsége is.’ A MAGVAR NEMZETI BANK HIVATAI.OS DEVIZA ÁRFOLYAM AI Érvényben: 1985. március 12-én. Devizanem! vétel) eladási árf. 1(H) Ft.-ban Angol font 5053,57 5664.89 Ausztrál dollár 3607,70 3675.04 Belga frank 77,64 77,80 Dán korona 437,00 437.88 Finn márka 752,78 754.28 Francia frank 511.10 512,12 Hollandi forint 1380.54 1383 30 Japán yen (1000) 201,69 202.09 Kanadai ö. 3759,04 3766.56 Kuvaiti d. 17082,41 17116.61 Norvég korona 545,14 546.24 NSZK márka 1561.56 1564.68 Olasz 1. (1000) 25,03 25.09 Osztrák sch. 222.27 222.71 Portugál e. 28,39 28.45 Spanyol peseta 28,16 28 22 Svájci frank 1834.16 1837.85 Svéd korona 5*9.58 550.68 Tr. és Cl. rubel 2597,40 2602.60 USA dollár 5237,47 5247,95 Az államközi megállapodáso­kon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. december ll-i közlésnek megfelelően van­nak érvényben. U-5! ifi] NÓGR.AD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Sál gőtarján, Palóez Imre tér 4 Telefon- 10-977 Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója, kiadóhivatal: Salgótarján, Palóez Imre tér 4. Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3tM.-JerjesVui a Mágyar PoSta Előfizethető; bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta központi Hírlap Irodánál (Kill) Budapest V., József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a KH1 215—90162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 12» i forint, egy évre: 516 forint. Előállítja; a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér A, pí*; 3«, felelős vezetői KELEMEN GAneil igazgató, HU ISSN 0133-1553

Next

/
Oldalképek
Tartalom