Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-09 / 57. szám

ITT A 14-59«'. ' Betemették ^nintegy húszméteres szokaszon o salgótarjáni Petőfi utca vízelvezető árkát — már négy esztendeje, panaszolja Tolnai Gyula, salgótarjáni olvasónk. Mint mondja, emiatt évről év­re nem folyik le a víz az árkok­ban, s járhatatlanná teszi az utat. Négy évvel ezelőtt a ke­nyérgyári építkezések miatt kényszerült az árkok beteme­tésére a kivitelező, a Nógrád megyei Tanácsi Építőipari Vál­lalat, de ennek már négy éve. Illene hát „kitemetni" is... Többen telefonáltak, hogy vészesen közeledik a felsőoktatási in­tézményekben való jelentke­zés határideje, s nem lehet kapni a felvételi egységcso­magot, legalábbis Nógrád megyében. A valóban hamar hiánycikké vált jelentkezési lapoknak azonban a minap megérkezett az újabb szállít­mánya, így most már Salgó­tarjánban, a postán ismét kapható az egységcsomag. Üdülőövezet Szorospatakon 1 Tanulmányterv készült Szo- rospatak üdülőövezetté való fejlesztésére, .a megvalósítás Bátonyterenye tanácsának és Nógrád megyének közös ér­deke. A megyei tanács már eddig is segítette a cél valóra váltását. Megyei pénzügyi tá­mogatással üzemel a Mátra fogadó, növekedett a telepü­lésen a fizetővendéglátó he­lyek száma is. Ezzel megkez­dődött a település idegenfor­galomba való bekapcsolása, bár Szorospatak idegenforgal­mi alapellátását még ezután kell megoldani. „Arany” szakszervezeli munkáért A nemzetközi nőnap alkalmá­ból szakszervezeti aktivistákat tüntettek ki Budapesten, a SZOT- székházban. ahol Gáspár Sán­dor, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a SZOT elnöke adta át az elismeréseket. A ki­tüntetettek között ott volt Hu­szár Miklósné, a salgótarjáni Öblösüveggyár művezetője, a Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa nőbizottságának tagja, s Tarjáni Imréné, a MEDOSZ Nógrád megyei Bizottságának po­litikai munkatársa Mindketten a Szakszervezeti munkáért ki­tüntetés arany fokozatát vehet­ték át. NÓGRÁD Egy perc telefon Március 18-tól lesz megálló a buszmegálló... Egyházasgergén az elmúlt hónapban a közös tanács költségére kiépítettek egy autóbuszmegállót a lakosság kérésére, a község egyik leg­sűrűbben lakott területén. Január 29-én elkészült, de az autóbuszvezetők azóta sem veszik fel az utasokat a szóban forgó meg­állónál — panaszolta egyhá- zasgergei olvasónk és arról érdeklődött, mi ennek az oka. A kérdést továbbítottuk Vérségi Pálnak, a 2. sz. Vo­lán személyforgalmi osztály- vezetőjének. — Jóval korábban, már 1981-ben megbeszéltük a Mi- hálygergei községi közös Ta­nács vezetőivel, hogy milyen feltételek mellett készülhet másik buszmegálló Egyhá­zasgergén. Végül is a ter­vekből ez év januárja végé­re lett valóság. A műszaki bejáráson azonban néhány tennivalót, hiányosságot is észrevettünk, amelyeket azóta már pótoltak az építtetők. Gondot okozott az is, hogy csak az úttest egyik oldalán építették kj a megállóhelyet, a másik oldalon nem. pedig itt egy árok is húzódik. Ja­vasoljuk a tanácsnak, hogy idővel építtesse meg. mert így biztonságosabb. A lé­nyeg: már nem kell soká várakozni a községieknek. Március 18-tól az autóbuszok ebben a megállóban is meg­állnak. — szgys — Helyzetkép az influenzáról Enyhének ígérkezik... Tegnapi számunkban hírt adtunk arról, hogy az Egész­ségügyi Minisztérium tájékoz­tatása szerint megyénk egyes területein is kialakultak inf­luenzás gócok, helyi járvá­nyok. Az alábbiakban rövid körképet adunk a nógrádi ta­pasztalatokról. * Dr. Dömsödy Péter, a KÖJÁL megyei igazgatója: — Viszonylag enyhe lefo­lyású megbetegedésekről van szó! A betegek száma becs­léseink szerint nem éri el a korábbi évek hasonló idősza­kú arányát, s úgy tűnik, hogy nem is keli tartanunk súlyos­bodásától. — Várható-e a kórházi lá­togatások korlátozása? — Egyelőre szó sincs erről. Azt azonban valamennyi lá­togatótól joggal elvárjuk, hogy amennyiben influenzás, akkor betegsége ideje alatt ne menjen látogatni. Egyébként, tőként Salgótarján és Rétság von záskör aetében érzékelhető nagyobb arányú influenzás megbetegedés, de mondom, semmi ok az ijedelemre, * Dr. Ottmar Edit, a salgó­tarjáni, Arany János úti, li­es körzet orvosa: — Az átlagosnál valame­lyest nagyobb nálunk a for­galom ezekben a napokban. Influenzás betegeink magas lázra, fejfájásra panaszkod­nak, ez együttjárhat szédülés­sel, hányingerrel, de ami ve­szélyesebb: tüdőgyulladásos szövődménnyel! Az enyhébb esetekben gyógyszer nélkül is elérhető a gyógyulás, párna­pos fekvéssel, vitaminok fo­gyasztásával. inhalálással, eset­leg Kalmopirin szedésével, szövődménynél természetesen az antibiotikum szedése elen­gedhetetlen. Nagyon fontos a helyes, vitamindús étrend ösz- szeálliítása is! * Kertész Miklós, a Nógrád megyei Gyógyszertári Központ főgyógyszerésze: — A megye harminckét gyógyszertárában érezhető az enyhe forgalomemelkedés. A napokban tájékoztatót adtunk ki, jelezve, hogy a szükséges gyógyszerigényt soron kívül is biztosítjuk. Az influenza le­küzdéséhez szükséges gyógy­szerekből, mint például a láz­csillapító, köptetők, köhögés- csillapító, vitaminok stb. rak­táron és a gyógyszertárakban is bőséggel van, (ta-) Naptár 1985. március 9., szombat. Franciska napja. A Nap kel 6.10 — nyug­szik 17.41 órakor. A Hold kel 20.59 — nyugszik 7.29 órakor. * 1985. március 19., vasárnap. Ildikó napja. A Nap kel 6.08 — nyug­szik 17.42 órakor. A Hold kel 22.24 — nyugszik 7.50 órakor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1910. március 9-én született, és 71 éves korában, 1981-ben halt meg Samuel Barber amerikai zeneszerző. * Huszonöt évvel ezelőtt, 1960. március 10-én nyitották meg hazánk egyik legnagyobb ércbányáját, a Halimba—II. üzemet, majd 1973-ban a Ha. limba—lll-at. Felhős ég Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Jobbára erősen felhős lesz az ég, elszórtan várható kisebb eső, északnyugaton, északon időnként havas eső, gyenge havazás. A többnyire északnyugati, északi szél időnként megélénkül. Reg­gel párás lesz a levegő, néhol köd várható. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 2 és 7 fák kö­zött alakul. (MTI) A lottó nyerőszámai: 3,36,41,58,69 — Többletbevétel a háztá­jiból. Csaknem 3 és fél mil­lió forinttal nőtt a háztáji ágazatból származó bevétel a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben 1984- ben, 1983-hoz viszonyítva. vízhiány és forgalomkorlátozás Üzemzavar elhárítása miatt szünetel Salgótarjánban az Alsó-idegén, valamint a Be- reczki úton a vezetékes víz­ellátás március 9-én 22 órá­tól március 10-én 12 óráig. A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű Vállalat a munka­végzés idején tartálykocsival szállítja az ivóvizet. A hiba­elhárításhoz szükségessé válik az út teljes szélességében való lezárása az Alsó-idegéri út kereszteződésénél. A helyijá­ratú autóbuszok ezért a fenti időpontban a Karancs utca felöl közlekednek Idegérbe, a Kővár alatti buszmegállóig. — Kézimunka-bemutató a NAÉV-nál. A megyei állami építőipari vállalat salgótarjá­ni ifjúsági klubjában kézi­munka-kiállítás nyílt a NÁÉV kötelékében dolgozó lányok és asszonyok kézimunkáiból. A klubvezetőség és a szak- szervezet nőbizottsága hagyo­mányosan a nemzetközi nő­nap idején rendezi meg a tetszetős, tanulságos bemuta­tót. Az érdeklődők több mint száz munkát láthatnak. — Ajándékkoncertet adtak a Rózsavölgyi Márk Zeneis­kola tanárai a minap a ba­lassagyarmati Mikszáth Kál­mán Művelődési Központban. Az idősebb, illetve egyedül­álló nők részére szervezett műsorban közreműködtek a családi ünnepeket rendező iro­da versmondói is. — Egyetemi felvételi módo­sítás. A Művelődési Minisz­térium közli, hogy az egye­temi és főiskolai felvételi je­lentkezések határideje — a felvételi tájékoztatók kése­delmes megjelenése miatt — március 15. helyett március 22. — Vízbetörés Kányáson. Tegnap reggel az egyik ká- nyási feltáró aknába betört a víz és az iszap. A betörés a feltárást jelentősen hátrál­tatja, de a termelést nem be­folyásolja. A bányamentők a szükséges intézkedéseket megtették.' KÖZLEKEDÉSIEK ÉS HATÁRŐRÖK EGYÜTTMŰKÖDÉSE Ä Volán 2. sz. Vállalat és a BM-határőrség balassagyar­mati kerületparancsnöksága közel másfél évtizede kötötte meg együttműködési szerző­dését, amelyet azóta ötéven­ként felújítanak. A minap Balassagyarmaton került sor az együttműködés értékelésé­re. Előbb Vincze Zoltán ha­tárőr ezredes, keriáletparancs- nok tájékoztatta a Volán ve­zetőit az időszerű feladatok­ról, majd Huszák Artúr vál­lalati igazgató beszélt a köz­lekedési dolgozók munkájá­ról. Ezután került sor az újabb öt évre szóló megállapodás, s ezen belül is az ez évi mun­katerv megbeszélésére. PIACI JELENTÉS —- Járdák felújítására 12t> ezer forintot használ fel eb­ben az évben az Ecsegi köz­ségi Tanács. Az elosztásban döntő szava ván a tanácsta­gi csoportoknak: Ecseg, Csé- cse és Kozárd tanácstagi cso­portjai határoznak arról, hogy mely utcákban használják fel a rendelkezésre álló pénzt. — Tizenegymillió forintos tartalékról is gondoskodik Salgótarján város Tanácsá­nak működési költségvetései Ebből a pénzből fedezik a tanácstagi alapot és a társa­dalmi munkaverseny jutal­mát, de segítheti a tartalék az év során váratlanul bekö­vetkező, előre nem látható fel-! adatok megvalósítását is. — Érsekvadkerten bonvo-3 lítja kiskereskedelmi forgaN mának több. mint felét a he-' lyi áfész a település nyolc üz­letében. összesen 57 és fél millió forint árbevétellel. — A vegyszerek tárolását biztonságosan oldják meg a pásztói körzet mezőgazdasági üzemei. Az előrelépést megál­lapító NEB-vizsgá!at tapasz-: talatai szerint az előírásoknak megfelelőek a tárolók, besze­rezték a szükséges védőfel­szereléseket is, a KÖJÁL és a növényvédő állomás szak­emberei pedig rendszeresen tartanak oktatásokat. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI ÉRVÉNYBEN! 1985. március 9-től 11-ig Devizanemi vétel) árf. too eladást Ft-ban Angol font 5500,73 5601.93 Ausztrál d. 3628,69 3635.95 Belga frank 76,59 76,75 Dán korona 430,64 431,50 Finn márka 745,48 746.98 Francia frank 504.00 .505.00 Hollandi f. 1381,04 1364,36 Japán y. (1000) 201,54 201.94 Kanadai d. 3787,36 3774.90 Kuvaiti d. 17174,54 17208,9? Norvég k. 538,74 539,82 NSZK márka 1540.84 1543.9? Olasz 1. (1000) 24.74 24.78 Osztrák s. 219,25 219.69 Portugál e. 28.43 28,49 Spanyol p. 27,84 27,90 Svájci f. 1807,81 1811,43 Svéd korona 544,39 545,47 Tr. és cl. rubel 2597,40 2602.60 USA dollár 5274,30 5284,86 Az államközi megállnnndáso- kon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. december 11-i közlésnek megfelelően van­nak érvényben. Drága a virág A pásztói mezőgazdasági boltban Kínálat kistermelőknek Bár még nem szabadultunk még teljességgel a mínuszok­tól mégis a tavasz jelei visz- szavonhatatlanul megérkez­tek. Az egyik ilyen árulkodó mozzanat, hogy megnőtt a mezőgazdasági szakboltok for­galma, készülődnek a kister­melők is a tavaszi munká­latokra. Pásztó város centru­mában kapott helyet a múlt év őszétől a helyi áfész me­zőgazdasági szakboltja, amely tavaly közel ötmilió forintos forgamat bonyolított le. És mi a helyzet most? — Napró napra többen jön­nek hozzánk — említi Klonka Imréné. boltvezető. — Épp most érkezett egy nagyobb szállítmány a vetőmagokból, kapható szinte minden: sár­garépa, petrezselyem, paradi­csom, paprika, saláta, uborka, retek, dinnye, aztán, hogy né­hány különlegességet is mond­jak: pattisszon, pasztinák, brokkoli, padlizsán, s termé­szetesen káposzta- és hagy­mafélék is kaphatók. A mintegy százhúsz négy­zetméteres alapterületű üzlet­ben, természetesen nem csak magféleségek, hanem kisgé­pek, a kiskertek egyéb kellé­kei is kaphatóik. Az egyik sláger a Robi 52, amelyet 17 500 forintról 14 600-ra ér­tékeltek le. De sokan visz­nek locsolót, ásót, kapát — nagyharang nincs! — gereb- lyét, permetezőgépeket, s gazdag a választék a külön­féle gyékénytermékekből is. — Hiánycikk viszont a fólia — teszi hozzá Klonka Imréné. — Szállítóink arra hivatkoz­nak, hogy elsősorban azokat kell kielégíteniük, akiknek a vihar szétbontotta fóliáikat, s csak utána jöhetnek a töb­biek. A választék bőségét jelzi, hogy a több mint egymillió forintos árukészletbe belefér­tek a falakat díszítő virágké­pek is. Többen már a ba­romfi neveléshez készülődnek, etetőket, itatókat vásárolnak, mások fűnyírókat, a ház kö­rül hasznos kisgépeket veszik. Minden jel arra mutat hát, hogy alig várják a kisterme­lők, végre hozzáláthassanak a földmunkálatokhoz! Élénkült a salgótarjáni vá­sárcsarnok felhozatala, úgy látszik a közelgő tavasz érez­teti hatását a standok kör­nyékén is. Legnagyobb for­galmat kétségtelenül a virág- kereskedők bonyolították le. Eddig is drága volt a virág, de ezen a héten csak a „csil­lagos ég” volt a határ. Tartja magát a burgonya ára, kilója 7.10—10 forint. Sárgarépa 10—20, petrezse­lyem 14—25, vöröshagyma 10—20, fejes káposzta 6—10, kelkáposzta 18—30, karalábé 9—14, téli retek 10—16 és fokhagyma 30—40 forint/ki- logrammos áron kelt el a piacon. Több a primőr mint az elmúlt héten és jó a vá­laszték is. Nincs jelentős vál­tozás az árukban sem. Csu­pán parajt kerestünk hiába. Megjelent a fehér paprika, még kevés van belőle, da­rabja 10—12 forint. Sok van hegyes-erős zöldpaprikából, 2—10 forintos áron kínálják. Továbbra is nagyon borsos áron adják a paradicsomot, kilóját 500 forintért. Uborka 100—120, hónapos retek cso­mója 12—14, sóska 120, ter­mesztett gomba 100 forint/ki- logramm. Bőven van tojás 2,40—3,20 forint. Sok és jő minőségű az alma, kilója 12—24 forint. Elvétve van körte 12—36 forintért. Múlt héten és most is ke­vés volt a baromfi. Csak élő csirkét 50 forint/kilogramm, vágott csirkét és tyúkot egy­ségesen 70 forint/kilogrammos áron kínáltak a standokon. Héjas dió 40—50 forint.’ Dióbél 120—140. Száraz bab 60—80, savanyú káposzta 12—20 forint. Mák 80—100 forint. Véget ért a kedvez­ményes mákvásár. Sikeres lehetett, mert sok vásárló még mindig keresi. Bőségesen volt tejfel és túró. A tejföl literét 45-ért, a túró kilóját 28 forintért árulták a házi­asszonyoknak. A balassagyarmati piacon: élő tyúk 50, élő csirke 55 fo­rint. A tojás ára 2 forint. A fejes káposzta 10, kelkáposzta 28, fokhagyma 32, sóska 130 forint kilója. A gomba ára 100 forint. Almát 16—22-ért, a körtét 26, a szőlőt 60 fo­rintért árulták. Az uborka ára 100 forint. Egy fej salá­ta 12, a hónapos retek csomó­ja 12, a zöldpaprika dara­bonként 5—10 forint. Tűzhalál Debercsényben- Melyiket ii vegyem? Pénteken reggel tűz ütött ki Debercsényben az egyik tanársi lakásban, ahol Gyu- rek János 35 éves foglalko­zásnélküli helyi lakos tartóz­kodott. A vizsgálat szerint Gyurek János az ágyban fi­gyelmetlenül dohányzott s ettől gyulladt lángra a lakás, amelyben mintegy nyolcvan­ezer forint értékű kár kelet­kezett. A tűz következtébe! Gyurek János olyan égési sé. rüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A tüzet a lakosság bejelentés« alapján a balassagyarmati tűzoltók oltották el. A vizs­gálat folyamatban van. NÓGRÁD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNÉ. Szerkesztőség: Salgótarján. Palóc* Imre tér 4. Telefon: 19-977. Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4>' Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V., József nádor tér 1. 1900. közvetlenül, vagy postautalványón. valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 129 , forint, egy évre: 516 forint, Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér *. ff.: 96. felelős vezető. KELEMEN GÁBOR igazgató. HU ISSN 0133-1358

Next

/
Oldalképek
Tartalom