Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
i Farkas András: Kovács CSANÄDY JANOS: Vállra vetem Vállra vetem, viseltes ködmönöm, meleg terű hátamon a világ, mert bús az utca, zajlik már a jég az ég alatt, míg újra összeáll a pocsolya-tükör, síkos bakkancs a lábamon, mint lovak csánkjai bokám erős, cipőfűzőm kötöm, , hó vattáz a sötét posztón, sebes, hideg szél lökdös haragos, láthatatlan hullámokban, a kő-templomtorony megáll még biztatón, mint jégbefagyott hajók árboca int, célom a tenger, hív a hó-határ köd-kavaró fekete madarak mezők, télbe-fagyott mezők sirályai kiáltozzák az én dalom, s magam. KISS DÉNES: Sorok a suhanásban Majd évek múlnak el és arra rettenek hogy rázkódik az ágy és zúgnak a falak S fölsikoltanék hol van az anyámT Hol van aki volt? Majd évek múlnak el észre se veszem irgalmaznak-e éhinségeim? Szeretetlenül vergődve tovább mivé változik a csillagarculat? Minden ugyanúgy fájdít és emészt? Vagy föl se foghatom pillanatokban évezred suhan?! ZELK ZOLTÁN: Téli falevél * Itt lengek, ringok még a fán. Olykor még nap is süt reám. Ha szél fúj, meg-megremegek s testvéreim, a levelek búsan repülnek már tova és vissza nem térnek soha. Már itt a tél, már itt a köd s tán hó szitál a hegy fölött, de: még az ágon lengek én, magányosan, mint a remény... (1934) *A költő könyvben még meg nem jelent verse. Németh László a háború előtt már nagynevű ember, az akkori értelmiség legérzékenyebb rétegének írója Hatása jelentős, filozófiája — amely a minőség forradalmában, a Tanúban. Az ember és szeren ben. A Medve utcai polgáriban és megannyi más rendkívül fontos írásban fogalmazódik, alakul, fejlődik — gondolkodás — meghatározó erejűvé válik. Különösen a pép, a nemzet sorsáért felelősséget érző fiatal pedagógusok azok. akik a Németh László-i tanítást magukénak érzik. A háború alatt egy magyar szellemi attitűd kialakításáért harcol, féltve népét a germán mítosztól, kialakítva azt a szuverén gondolatmenetét, amely a minőségben, a magyarságban, az európaiságban találja meg a „kett-Magyarországban* élő lehetséges alkotó „polgár” helyét. Csakhogy ez a gondolatmenet olyan elméleti funkcióvá vált a valóság tengerében, hogy ő maga is érezve, milyen kicsiny az a sz'ellemi sajka, amiben hajózik, Németh László a valóságban is megélte, hogy áthidalhatatlan távolság jött létre saját személye és a társadalmi környezet között. Mindenki azit várta volna, hogy a felszabadulás tényével ez a távolság megszűnik, és a kívánt azonosság, élet, életmű, befogadó közeg között létrejön. Holott az a szellemi áramlat, amelyet „harmadik utas” szemléletnek szoktunk nevezni, s amelynek Németh László valóban egyik megalkotója volt, új világunkban is azt a kívülmaradást hozta számára, amely aztán az ötvenes évek szektás kulturális politikájában szinte már-már az ellenség közt jelölte ki a helyét. Sokáig első számú célpontja volt minden támodásnak. Az a süketség, amely 1945 óta visz- szautasította Németh László próbálkozásait, amikor bekapcsolódni akart az új magvar építkezés szellemi munkájába, gyakorlatilag 1957. március 15-ig tartott. Ekkor megkapta a Kossuth-díjat, és ezzel megnyílt előtte a folyamatos és tágabb közlés lehetősége, természetesen most sem vita nélkül, de immáron nem a kirekesztés, hanem a befogadás szándékával. Ezt az élethelyzetet 1959-ben bonyolítja a szovjet író- szövetség meghívása egy tanulmányútra. 1959 szeptember közepén indult el felesége ás Király István társaságában Moszkvába, és öt hét alatt Leningrádban. Harkovban, Grúziában. Szocsiban járt.. Eközben ahogy ő maga mondta a szovjet írószövetség fogadásán: ..elsősorban szívesebben fedeztem fel azt, ami reményeimnek adott tápot, mint azt, ami ngaodalmaimat igazolta.” Hazatérve az írót itthon kétoldali bizalmatlanság is fogadja. (Nem véletlen, hogy az MSZMP legfontosabb jelszava ekkor a kétfrontos harc.) Az egyik oldalról kaján mosollyal nézték: „po, mi van, ez a külön- utas is beadta a derekát?”, és a másik oldalról: — kísérve a világsajtó kórusától — dühödten árulásról beszéltek. Maga Németh László először egy kicsit értetlenül majd egyre ingerültebben kéri ki magának, hogy bármely szélsőség a saját, tulajdonának itekintse őt és életművét. Ezért aztán 1962-ben egy ironikus drámával felel a világnak. Az utazással. Ennek főhőse, Karádi tanár úr, akitől utazásából visszatérve mindenki a maga igazát akarja hallani, es mindenki a saját szája íze szerint kommentálja szavait. Az utazás bemutatója váratlan nagy sikert hozott az írónak. és ezt a sikert is követte a kétoldali szélsőség dühödt, de összecsengő acsarkodása: „Németh László eladta magát”, mondták az egyik oldalon, míg a másik oldalon a drámát „művelődéspolitikánk elvtelen eredményeként” nyugtázták. Holott arról volt szó. amit Sőtér István fogalmazott meg: „Ha van olyan magatartás — írja az íróról szóló esszéjében, — mely nem marxista alapról kívánja igen élni és elfogadni a maxizmuson alapuló szocializmust: úgy Németh Lászlót ilyennek kell tekinteni.” Szalontay Mihály NÉMETH LÁSZLÓ: LAJCSI: Te, Bandi bácsi, gyere már ide egy kicsit. Épp az öreg Karádi Józsi bácsiról beszélünk. Mi történt az öreggel ? MACSKÁSI: Megérkezett. A körülményekhez képest elég jó karban. LAJCSI: De ez az újságcikk? MACSKÁSI: Az öreg vigyázatlan volt. Hagyta, hogy az újságírók kiszínezzék. SZIVAROZGATÖ: Ugye? Mindjárt mondtam én, nem ínta azt az öreg. MACSKÁSI: De eltekintve a stílvirágoktól, a lényeg — LAJCSI: Persze, ráismerni a stílusára. A föld ráduusza, a Tiensára. Én ugyan csak átfutottam — SZIVAROZGATÖ: De hát lehetséges ez? Alig három hete találkoztam vele. A főnökével volt egy kis dolgom... Léptél, Sandikám? Az előbbi jelenet szó nélkül. Persze az erek. Az ember egy bizonyos koron túl nem lehet biztos maga felől... A sakk erre is jó: figyelmeztet. Az Izguló föláll, jelzi, hogy így nem lehet játszani. Koncentrálok, Sandikám. Végleg odafordul: Macskási és Lajcsi elfordulnak. LAJCSI: Macskásihoz. Talán a családja vette rá? ... Úgy tudom, nehéz helyzetben vannak. MACSKÄSI: Pont fordítva. Énnekem kellett a vejét csillapítanom. El is időztünk majd éjfélig a Kis Gso- csoportban. Halkabban. Én neki is azt mondtam, amit most neked. Ne hidd, Pityu, hogy az öregnél rosz- szuí forog a kerék... LAJCSI: Azt gondolod: valami pozíciót kínáltaik fel neki? MACSKÁSI: Annál az öreg sokkal puritánabb jellem. Suttogja. ö látja, kérlek, hogy ez így nem megy tovább. Lassan nem lesz jó magyar ember az altisztnél magasabb beosztásiban. Ha meg nem tanulunk egy kicsit gazsulálni... Elhúzódik a sarokban levő filodent- rom mögé. Horn közben bejön, felvesz egyet a biliárdasztalon heverő lapokból, MÜZEUMIGAZGATÖ: utána jön, s megfogja a kabátszárnyát. Bocsánat, főorvos úr, ha nem zavarom. HORN: Tessék, parancsoljon az igazgató elvtárs... MÜZEUMIGAZGATÖ: Ugyan hagyjuk azt az elvtársazást. Ügy vagyok elvtárs, mint a főorvos úr: amíg másnak nem kell a helyem. Az ember megcsinál európai szinten egy intézményt, mint főorvos úr a szemészeti osztályt... De nem erről akarok beszélni... Mért vagyunk mi itt? HORN: Ügy hiszem, hogy a Karádi tanár úr úti beszámolóját meghallgassuk. MÜZEUMIGAZGATÖ: Akkor úgy kérdem: ö miért lesz itt? Mit akar ezzel az örökös beszámolással? HORN: Nyilván Ilyen hatással voltak rá az úti élményei... MÜZEUMIGAZGATÖ: De akkor is ez a szokatlan szereplési láz! A moszfkyai rádióban, a hírlapokban, itt. Hallom, hogy a gimnáziumban is beszélni akar. Nyilván énnekem is fel kell kérnem őt. Ha egyszer a múzeumot is a kinn látottak alapján akarja átszervezni. HORN: Talán csakugyan rakott táskával tért haza. MÜZEUMIGAZGATÖ: Jó, jő. Én igazán régi szocialista vagyok... S, nagy bámulója a Szovjetuniónak. De nem érzi, hogy ez az' ő nyilatkozata a Reggeli Újságban... mégiscsak ízléstelen. Én, tudja, hogy nagyra becsülöm őt. Hisz a múzeumba is én hoztam he őt, pedig akkor nem állt úgy, mint most. De ez a váratlan fordulat... HORN: Mit tegyen, ha fölismerte az igazságot? A következetesség, úgy mondják, az öszvérek erénye. MÜZEUMIGAZGATÖ: De hatvanhárom éves korban! Több következetességet vártam volna tőle. S őszintén megvallva, nem is hiszem... Főorvos úr ott lakik, egy portáin,.. HORN: Kérem, én olyan ritkán találkozom vele. Épp, hogy üdvözöltük egymást az út után. MÜZEUMIGAZGATÖ: S a múzeum? Az azzal kapcsolatos tervei? HORN: Múzeum? Csak az Er- mitázs múzeumról beszélt. Annak az albumát mutatta. (...). HANT AI: beront, nagy tele irattáska a hóna alatt, beszéde gyors, inkább mókából, mint beszédhibából kissé akadozik. Mi az? Karádi Józsi bácsi még nincs itt? Karórájára néz. Pedig az öreg pontos szokott lenni. LAJCSI: Tán ebben a tekintetben is megjavult... HANTAI: Aligha, aligha... Ott szigorúan büntetik a késést. Macskásihoz. Te sem tudsz semmit, Bandi bátyám? MACSKÁSI: Tegnap még szó sem volt erről az egészről. Én is csak a telefonodból tudtam meg. HANTAI: De jön, jön? Kedves főorvos úr, megengedi, hogy igénybe vegyem a telefonját? HORN: Kérem, én már át is adtam... Jobb a kihasználás nála. Ötvenöt. HANTAI: már telefonál is. Édes kisasszony, ötvenöt — Horn főorvos rendelőintézete... Karádiné nagyságos asz- szony? Az öregúr elindult már?... Nem? Az teljesen lehetetlen. Még meghalni sem szabad. A párttitkár elvtárs, a tanácselnök elvtárs, mind bejelentették magukat. Kérem kedves Teréz mama. De ezt ne tessék említeni. Szétnéz. Nem értem, az öreg szavát adta. Ennyire mégsem változhatott meg. A telefonba, ölellek, Józsi bátyám... Nagyon kellemetlen helyzetbe hoznál, Józsi bátyám. Az emberek be- gvűltek; tudod, milyen nehéz becsalogatni őket. Nem, dehogy, csak néhányan. De rossz vért szülne. Még ezrt az egyet, Józsi bátyám. Nem — csak egy kis kötetlen beszélgetésre. Leteszi: Hű! Már attól féltem megmakacsolja magát. MACSKÁSI: A kötetlen beszélgetés megnyugtatja (...) HORN: átnéz a másik terembe. Az igazgató főorvos... az utódommal. Húzódjunk el. KÓRHÁZIGAZGATÓ a kísérőjéhez: Morális tünemények, úgy látszik érdeklik még az embereket. Meglepő, milyen szépen begyűltünk a Karádi tanár úr órájára. Hantáihoz. S az ünnepelt? HANTAI: Azonnal itt lesz, igazgató főorvos elvtárs... Hopp, az őrölt kávé... Az itt van a táskámban. Utánasiet Júliának, közben keres a táskában. KÓRHÁZIGAZGATÓ észreveszi Hornot: Szervusz, édesem. Milyen jól nézel ki. Hiába a félállás. Bár én is követhetném a példádat a másféllel. HORN: Ebben, sajnos, nem tudlak, kedvesem, segíteni, Lajcsihoz. Ügy mint te en- gemet... Egy alak bekukkant, tiszteletteljes hangon: Forgács elvtárs! Továbbadják: Forgács elvtárs! Az egész szoba megmered, s az ajtó felé fordul; még a Szi- varozgató sakkozó is, csak az Izguló nézi tovább a táblát. Forgács bejön, egy kis kíséret alakul körülötte. Zsizsik, az újsígíró is köztük van. FORGÁCS Hantáihoz: Karádi tanár úr? HANTAI: Már elindult. Forgács elvtárs. Már elindult. Itt lakik egész a szomszédban. FORGÁCS: Tudom, jártam nála. Hornhoz. Jó napot, főorvos úr. Na, sok szemüveget kell írni az új téesztagoknak? HORN: Igen, kérem; valósággal dúskólkodnak az új juttatásban. FORGÁCS: Azt tartják, legalább ebből vegyék ki a részüket. Udvarias nevetés. Na, majd rájönnek a többi előnyére is. Volna egy kérésem: a rokkantakat minősítő bizottság elnökéül szeretném felkérni. HORN: Kérem, amennyiben rajtam múlik... FORGÁCS: Macskásihoz. Na, ked ves Macskási, mit szól a barátja pálfordulásához? Bizonyos városoknak van ilyen hatásuk. Hantáihoz. Ha jól emlékszem, az a Szent Pál is valami úton tért meg. \ OLVASSUK OJRA - EGYÜTT ! Németh László AZ UTAZáS (RÉSZLET A HARMADIK FELVONÁSBÓL) Bényi László: Sirályok
