Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-09 / 57. szám
. M . Ifjúkon emlék egy munkásasszony emberségéről (1944. december 25-én szabadult fel Salgótarján) 1944. év karácsonyát már az óvóhelyen töltöttük, délelőtt a pince felett lévő erdőből néhány i'enyőgallyat vágtunk le, amit szüléink egy Vödörbe teltek, ez volt a karácsonyfánk! Arra is emlékszem, hogy gyertyát is gyújtottunk, de ajándékot nem kapott senki, hiszen kenyerünk is alig volt. Emlékezzünk mi akkori fiatalok! Ha nem voltunk az óvóhelyen, hanem kint a főutcán, bámulva néztük a robogó tankokat, az elcsigázott kerékpárjukat toló honvédeket. De mindenki óvott a fémtáblát viselő cse bőröktől, a fekete ruhát viselő, karszalagos nyilasoktól! Nagyon kevés magyarázatot kaptunk a felnőttektől, később megértettük, mindenki a saját maga bajával volt elfoglalva. Mi fiatalok vártunk valamire? Talán arra, hogy újra szabadon játszhassunk, rendetlenkedjünk, úgy mint amikor BÉKE volt! XXX Talán soha nem lehet elfelejteni azt, amikor a szirénák megszólaltak, hiszen szaladni kellett a kis csomagjainkkal. A kishúgom ilyenkor nagyon durcás volt, mert nem hagyták őt aludni. Városunk egyik főutcájának — jelenleg a Rákóczi út — első házait úgy nevezték: Clement-, Káposztás-, Szabó-udvar. Laktak itt jónevű hentesek, kiskereskedők, de az udvarokban lévő szoba, konyhás lakásokban egyszerű munkásemberek és családjaik laktak. Mi a Káposztásudvarban laktunk és közvetlen szomszédunk volt a Tóth család! Igen, erről a családnak harcias — kissé nagyszájú, de igen szeretetre méltó édesanyáról szól a történet! A városi elöljáróság a régi Füleki utca 21. sz. alatt lévő Kálmán nevű cipészmester udvarában — jelenleg Vöröshadsereg út 21. — lévő pincét jelölte ki több család számára és itt kaptunk mi is helyet más családokkal. Én úgy emlékszem, hogy a cipészmester — Kálmán bácsi — nagyon szigorú ember volt! Bennünket nem engedett ki csak nagyon ritkán az óvóhelyről! 1944. december 25-én este nagy dörömbölésre ébredtünk, Kálmán bácsi nyitotta ki a pince ajtaját és ott állt 2—3 szovjet katona. Mivel a pincében németet nem találtak, elmentek, és az óvóhelyünkhöz közeli házakban helyezkedtek el. Még e nap este nagy zajra riadtunk, a visz- szavonuló németek lőtték a várost és találat érte a Füleki utcát is. Én úgy emlékszem 5—8 szovjet katona sérült meg. Persze Kálmán bácsi senkit nem akart kiengedni a pincéből, de Bözsi nénit — Tóth Istvánnét — nem lehetett visszatartani, mert jajgatás hallatszott az udvarról. Kirohant, de gyorsan visszajött és lepedőket szedett össze, meg azt kiabálta, valaki segítsen! Talán sohasem tudom meg annak a 16—17 éves leánynak a nevét — pedig igyekeztem kutatni — akivel az udvari kerekeskútról hordtuk a vizet Bözsi néninek, aki a lepedőket csíkokra szaggatta és kötözte a sebesült katonákat. Még reggel megjelentek a szovjet szanitézek és köztük egy orvosnő, aki nem tudom hogvan — de többször megcsókolva — köszönte meg Bözsi néninek a sebesültek ellátását. Sokat köszönhetünk neki, mert másnap már megjelent egy lovas kocsi és kenyeret, húskonzervet hozott nekünk és velük volt az a kedves doktornő. Ezen a napon kiparancsoltak a hideg és nyirkos pincéből és hazamehettünk. de boldogok voltunk!!! Természetesen Bözsi nénit be kell mutatni: Tóth . Ist- vánné (szül.: Kiss Erzsébet. 1914. november 9. Anyja: Kirberger Teréz, a kereskedelemben dolgozott, most a megérdemelt nyugdíját élvezi). Többen voltak testvérek, szegény családból származik, férje egyszerű gyári munkás volt az acélgyárban, két gyermek anyja, fiait nagyon szereti és ez kölcsönös. Így történt Bözsi néni emberséges cselekedete, melyet nem lehet elfelejteni, még akkor sem ha túlságosan is fiatalok voltunk. Huszár Lajos Varga János, 8 diákotthon vezetője családfőként foglalkozik a gyerekekkel, ö a szlovák nyelvleckék korrepetálója PÁSZTÓ MECÉNÁSAI Régi magyar igazság szerint kongasd meg a Hordó falát, mielőtt a számukból, vagy éppen szép dongájukból próbálsz következtetni a pince gazdagságára. Az a mívesen faragott, szép hordó, amit úgy hívunk: „városi rang”, bármennyire fitymálhatjuk, Pásztó esetében mégsem kong üresen. Gazdasága, történelme, társadalmi élete egytől egyig bizonyítják: nem előlege a megkapott városi rang Pásztónak, hanem a kifejeződése. vállalták a híres pásztói képzőművész, - Csohány Kálmán által „Ósszefirft'áTt”, Kormos István-verseskötet hasonmás- kiadásának költségeit. Az új, szenzációszámba menő felfedezés: ugyancsak Csohány- illusztrációkkal Nagy László- kötetet találtak Szombathelyen, a művész egyik ott élő barátjánál. — Hogyan fogadják mindezeket a kiadásokat a gazdaság dolgozói? — kérdezem Juscsák Györgyöt. — Ha arra gondolunk, hogy például az iskola számára juttatott támogatás a gyerekeink: kiegyensúlyozottabb, gazdagabb nevelését, jövőjét segíti, akkor nem akad olyan dolgozó, aki sajnálná az erre szánt összeget. Ugyanígy vagyunk a város számára nyúj- tott támogatással is. Fel kell ismernünk, hogy egy közösség városi öntudatra ébredése, aktivizáló erő is lehet. És ez az aktivitás a munkában is megjelenik: a magunk városát építjük. Mindehhez azonban szükségesek a városi lét jelvényei, többek között a művelődési, művészi élet által felmutatott értékek. Azt pedig mindenki érzi, hogy így, ilyen megfontolások alapján, mindenképpen hasznos egy kissé az otthon „mecénásának” lenni. Persze azt mi is megnézzük, mire adjuk a pénzünket. Számtalan dologról lehet még szólni: esetleg a Muzsla népténcegyüttes patronálá- sáról, a sziráki születésű Teleki László Kegyenc című művének tervezett új kiadásáról. A sportegyesületekről, a videó- és számítógép-szakkörökről. És arról is, hogy miképp tudják „kigazdálkodni” a hasonló célokra szánt összegeket... De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy már önmagában is a városi lét jogosultságát bizonyítja: érdemes a gazda felelősségével ezt a hatszáz éves motívumokkal faragott míves „hordót” töltögetni; érdemes a várost ébresztgetni, érd pfn.es Pásztó mecénásának lensfi. i Fornai Molnár Kamilla keszegi és Tarcsi Viktória bánki diákok a könyvtárban keresnek olvasnivalót Ferkó Zoltán nevelőtanár az Ötödikesek atyai teendőit látja ei. Varga Edit és Varga Adrienn barátsága nemcsak a púié- vrrkészítéssel köttetett... Családias diákotthon Rétságon 1973-ban hozták létre Rét«’ Ságon az általános iskolások diákotthonát, ahol a település vonzáskörzetéhez tartozó tizenegy kisközségből helyezik el azokat a tehetséges diákokat, akiket az előzeuss jelentkezés alapján érdemesnek tartanak a hétközi bentlakásra. A hatvannyolc felső • tagozatos tanuló főleg Keszegről. Alsó- és Felsőpetányből, Legéndről él a lehetőséggel,* 1 * nem kell nekik naponta utazással tölteniük az időt a lakóhelyükről az iskolába és vissza, hanem családias körülmények között, pedagógusok irányítása mellett, korszerű taneszközöket használva végezhetik tanulmányaikat. A korábbi esztendők tapasztalatai alapján egyértel-' műén megállapítható, hogy aa intézményben elhelyezett diá- , kok továbbtanulásuk során is megállják helyüket, érdeklődésüknek megfelelően magasabb színvonalon sajátítják el ismereteiket, mint arra egyébként otthoni lehetőségeik adottak. Valamennyien a rétsági szlovák tagozatos osztályokba járnak, így nemzetiJ ségi nyelvüket is szakos tanárok oktatják. A szőlők is gyakori látogatók a diákotthonban, a hétfőtől péntekig tartó bentlakás ideje alatt bármikor felkereshetik csemetéiket, s anyai, apai sze- retettel, hazai csemegékkel naponta frissítik a családi kötődést. Kulcsár József képriportja „Minden ami szép, ehhez a tájhoz „Szeretem a gyerekeket... A kecskeméti óvónőképzőt végeztem el levelező tagozaton. Őszintén szólva, nehéz szívvel hagytam ott az óvodát. Itt dolgozom a Radnóti Miklós körzeti Művelődési Házban. Korábban úgy véltem, nem tudom ellátni azt a hatalmas feladatot, amit a müvelödésiház- igazgató szerepkör jelent. De a tanácselnökünk és mindenki, még a közvetlen barátaim is, arra biztattak, vállaljam csak el- A szakértelmet, hozzáértést megszerzem majd menet közben, a lelkiismeretesség pedig segít a kezdeti nehézségek megoldásában. Hát így kerültem ide! Szerettem mindig szervezni, szeretem az embereket. És azt sem érzem rangon alulinak, ha széket kell cipelnem, gépelnem kell, vagy, ha be kell segítenem a takarítói munkába. Gondolná, hogy ilyen feladetai is vannak a népművelőnek?... Sokat számított, hogy itt nőttem fel Magyarnándorban. Édesanyám korán özvegy lett, egyedül nevelt kettőnket. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy ma nyitottabb vagyok a közösség dolgai iránit. Fájó, de mindenképpen jóleső érzés volt a számomra. hogy én voltam a Nagy Miska lánya. Édesapámat, aki kereskedőként dolgozott, csak hallomásból ismerhettem. Sokan tisztelték, és mindig megbecsüléssel beszéltek róla. Amikor születtem, ötvenháromban veszítettük el őt. Tanáraim közül Bencze Sári néni jut az eszembe; jó út- ravaló volt az ő szeretete, lelkiismereles pedagógusi munkája. Nem véletlen, hogy az ő osztályából sokan a pedagógiai pályát választottuk. A középiskolai évekből peI dig Meggyesi Sándor tanár ! úrnak, a balassagyarmati Ba! lassi Bálint Gimnázium ta- 1 nárának a képe villan elém. Ezekből az évekből a legfontosabbnak érzem azt a na- g.yon-nagyon „klassz” életet, amit megteremtettek a számunkra. Rengeteget kirándultunk, jártuk az erdőket, és gyakran voltunk együtt. Mindkét iskolában jó nevelőgárda segített bennünket, és ez meghatározónak bizonyult az életemben. A középiskolai évek alatt lettem tagja a KISZ-nek. A magyarnándori KlSZ-szer- vezeíbe kértem magam, részben. mert a barátnőm volt a KISZ-titkár, részben pedig azért, mert itt akkor éppen jobban működött a KTSZ- alapszervezet.. . Tulajdonképpen minden jó ide köt, Magvarnándorhoz. Itt ismerkedtem meg a férjemmel, itt született meg a kislányom, Anita, aki ma ugyanabba az iskolába jár, amelyikbe én. Persze már az új épületbe. Most harmadik osztályos ... És itt kerültem szorosabb kapcsolatba jelenlegi munkámmal, a közművelődéssel is. Alapvetően a hetvenes évek elején megalakuló pávakor tette vonzóvá számomra a népművelői munkát. Kezdettől fogva tagja voltam a csoportnak. Ma is az egyik legjobb együttes a megyében. Ugyanakkor az is nagy vonzerőt gyakorolté hogy ez volt az első ..nvitott ház'-^nt” működő művelődési /mény. Gyakran bejártunk de. Sőt, baráti viszony alakult ki köztem és az intézmény akkori vezetője, dr. Kecskeméthy Gyuláné között. S most már nem tagadom, kissé tartottam is attól, hogyan állom meg a helyemet két olyan nagy tapasztalaté kolléga után, mint Kecskeméthyné és elődje, Radácsi László. De azért, úgy érzem, sikerült. Az itt töltött másfél év alatt többé-kevésbé elértem azt a szintet, amit legalább a napi feladatok megkövetelnek. Személyes szándékom is, hogy a művelődés minél szélesebb rétegek számára legyen vonzó és nyitott. Ezért nem szabad előítélettel lennünk — például — a szórakoztató rendezvényekkel szemben. Az is a népművelői munkához tartozik... A községi pártalapszerve- zet titkáraként is tapasztalatom. nagyon sokat számít, ha minden vezető és minden párttag részt vesz a népművelői munkában. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a községi és a balassagyarmati városi pártértekezleten küldöttnek választottak, de ez természetesen munkafeladat is. Az előkészítő munka során elmondhattam a véleményemet. s az beépült a pártértekezletek anyagába. Nem pontos a kifejezés, hogy halát érzek, többet annál... Azt viszont határozottan tudom. hogy itt, ezen a tájon él az én közösségem. És bármit teszek, legyen az a legkevesebb, tudom, hogy őket is gyarapítja. Azt a sok szépet és jót, amit tőlük kaptam. most küldöttként is így, ebben az értelemben szeretném viszonozni. Elmondta: Filiczkiné Nagy Éva, a magyarnándori Radnóti Miklós körzeti M-*'r“Tő- dési Ház igazgatója. Lejegyezte: Fornaj Miklós» Akik a várost ébresztik... menyek kozott sem szabad lemondanunk a legfontosabb termelőerő, az ember, az emberi képességek bővített újratermeléséről. Az előttünk álló feladatok egyre magasabb képzettséget, műveltséget igényelnek, következésképpen nekünk sem szabad szűklátókörűeknek lennünk. Kinn, a gazdaság központi épülete körül új házsorok épülnek. Az utcák még sárosak, kuszák, rendezetlenek. De nem lehet elvitatni, hogy ebből a látszólagos rendezetlenségből egyre inkább az új város arca kezd kibontakozni: új épületek, parkok körvonalai. Odébb a zsivalygó gyerekek, akik már városi emberek lesznek. Sokat számít kétségtelenül, hogy ne csak a „hivatásos” vá-xs'.a- kók: tanácsi tisztviselők, népművelők, helytörténészek eb- resztgessék a várost, hanem gazdasági vezetőikkel együtt maguk az emberek ;s. — Nem, tudunk — egyelőre — olyan kéréssel főt dúlni az állami gazdasághoz, amit ne teljesítettek volna — mondja Simon Imre, a Dózsa György Általános Iskola igazgatója. — A gyerekek utaztatásához, kirándulásaihoz autóbuszt adnak, számítógépet vesznek az iskola számára, most pedig egy új Dózsa- szobrot is megrendeltek Bo- bály Attila szobrászművésztől, amelyet az idén, az iskola fennállásának hetvenötö- dik évfordulója alkalmából, a tanévkezdés tájékán avatunk fel. Mi tagadás, kissé drukkolunk is a gazdaság vezetőjének, hogy meg tudja-e ezt a lendületet a későbbiekben is tartani. S amiről már nem az iskolában értesülünk: a gazdaság emellett nagy segítséget ad az egész település és az egész megye művelődéséhez A már említett kallói termelőszövetkezeti,®! közöse Persze ehhez valóban kellenek olyan jó gazdák — kerül szóba a város kultúráik életének egyik képviselőjével, Kovács Mária tanácsi főeíőadóval beszélgetve —, akik hozzáértően „töltögetik’1 I is ezt a hordót, akik szívügyüknek érzik a hatszáz éves várost, közel nyolcvan évig tartó Csipkerózsika-álmából felébreszteni. A kiemelkedő munkát végzek közül mindenképpen az e's.ők között kell megemlítenünk a Mátraaljai Állami. Gazdaságot. A szó legnemesebb értelmében a mecénás szerepét töltik be. Bár vezetőjük és ők maguk szabadkoznak — sok hasonló vari még i városban és a megyében is nevezetesen a kallói, szécsényi, karancslapujtői példa —■ de az állami gazdaság művelődést és tágabb értelemben várossá fejlődést segíti tevékenysége elvitathatatlan. — Hogyan kezdtük? — gondolkozik el Juscsák György, az állami gazdaság igazgatója. — A közvetler előzményt ennek az új iro daháznak a berendezési feladatai jelentették. Képei- kellettek a falakra, és akkoi jutott az eszünkbe, miért < kereskedelem útján szerez nénk be ezeket a tárgyakat amikor mi is felkarolhatnánk olyan megyénkbeli mű vészeket, akik szívesen vál lalkoznak erre a feladatra Ettől kezdve tekinthetjük tu dalosnak a művészet- és mű velődéspártoló tevékenysé günket. Ennek a munkánál a kibontakozásában azonbai az emberi élet teljesebbé té telének a szándéka volt i döntő. Ezt igényli a gazda ság, a város és ezt igényül a saját eredményeikkel, ja vaiikkaá élni kivánó emberei is. Mélyebb filozófiai gondo latokat vet ugyan fel, d nem szabad elfelejtenünk: . szűkösebb gazdasági körül
