Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-07 / 55. szám
I nr A 13-396! Miért nincs ? kérdezte o balassagyarmati kábelgyárból Tóth János nevű olvpspnk. Tudniillik napilap, reggel nyolc órakor szerdán a város egyetlen standján sem? Hart Sándorné, a balassagyarmati posta Hírlapfelelőse ezt válaszolta: „Szerdán hét óra 5 perckor érkezett be ä pesti túraautó, amelyik az országos napi- és hetilapokat hozta. Az ilyen késés sajnos, gyakran előfordul. Egy ilyen késés nekünk sok gondot okoz, hiszen o tengernyi lapot át is kell számolnunk még, ami miatt az árusokhoz csak nagyon későn juthat ki. Mindenki minket szid ilyenkor, pedig semmiről sem tehetünk- Egyetlen kocsink hordja ki reggelente a standokra az olvasnivalót, de a takarékosság miatt csak egyszer megy, akkor, amikor minden újság együtt van. Én nagyon sajnálom, hogy szerdán is késtünk.” Ez a válasz aligha nyugtatja meg a balassagyarmati újságolvasókat, akik nem délelőtt tíz órakor, netán délután szeretnének hozzájutni a napilapokhoz, mert akkor már tekintélyes részük érdektelenné válik. Ez az előfizetés lemondásához vezethet, ami nem a legjobb üzletpolitikára vall. Beszerzés saját tartálvkocsíval Ä balassagyarmati városgazdálkodási vállalat jelenleg 9S1 lakást és 24 intézményt fűt a városban, részben táv-, részben központi fűtéses rendszerrel. Ezen a télen sok dolga akadt a hőszolgáltatási tizem vezetőjének és az ötven fűtőnek, akiknek munkáját öt karbantartó segíti. Miután az energiát az olajból nyerik, s az energiafogyasztók száma erősen gyarapodott, már gazdaságtalan volt a fűtőolaj kiskereskedelmi beszerzése. Ezért az üzem tartálykocsit vásárolt, s most a nagykereskedelem ajtaján kopognak olajért. Ezzel a módszerrel ezen a télen megelőzték az Wajhiány miatti fűtéskimaradást. Sonkát, csülköt füstölnek ’ Megkeződött a húsvétra való felkészülés tegnap a salgótarjáni KARANCSHŰS-nál. Két nap alatt összesen mintegy háromtonnányi parasztsonkát, „négyeit” malacot, kötözött, darabolt combot, csülköt, tarját, kocsonyahúst, raknak a füstölőbe. Az anyagot kétnapi füstölés után hétfőn kezdik el kiszállítani a nógrádi üzletekbe. Ez lesz az első húsvéti szállítmányuk az idén. Tisztítsuk ki az árkokat! A városi tanács vb. műszaki osztálya felhívja a lakosság. a vállalatok és intézmények figyelmét az 11981. sz. a köztisztaság fenntartásáról szóló tanácsrendelet 10. § (4) bekezdésben foglaltak maradéktalan betartására, miszerint az ingatlanok előtti átereszek, folyókák, árkok és csatornanyílások tisztán tartása az ingatlanok tulajdonosainak feladata. F.rre az enyhébbre fordult időjárás következtében — a nagy mennyiségű hó olvadása miatt — azért van szükség. hogy a csapadékvíz okozta károk elkerülhetőek, illetve mérsékelhetőek legyenek. Salgótarján városi Tanács VB. műszaki osztály NÓGRÁD Huszonnégyezer hektár szántón Nógrádban Szövetkezeti társulás Naptár 1985. március 7., csütörtök. Tamás napja. A Nap kel 6.14 — nyugszik 17.38 órakor. A Hold kei 18.10 — nyugszik 6.47 órakor. folyékony műtrágyázásra öt Nógrád megyei termelő- szövetkezet gazdasági társulást alapított Saécsényben huszonnégyezer hektárnyi szántóterületük folyékony műtrágyázására. A központi telepet a társult karancssági, endrefal- vai, varsányi és őrhalmi tsz- ek anyaga támogatásával a saécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezetben alakítják ki tizenkétmillió forintos beruházással. A kivitelezést még ebben a hónapban megkezdik, s 1985 őszétől már e központi telepről történik az öt közös gazdaság földjeinek folyékony műtrágyázása. Az új mezőgaz.dasági technológia bevezetése Nyugat- Nógrád e néhány termeiőszö- v* rkezetében számos előnnyel kecsegtet, A szakemberek szerint a világszerte terjedő eljárás olyan minőségi változást leien t a termőföldek tápanyag-gazdálkodásában, mint Ki veszélyezteti a békét? A fiatalkorú bűnözés helyzete, rockoperák története, video- musor, diaporáma, könyvárusítás, polkaszinó, diszkó. VIT- történet. — a többi között ezen programokból válogathatnak a pásztói fiatalok^ március 8-án, pénteken délután a Lovász József Művelődési Központban. A házigazda a KISZ Pásztó városi bizottsága a rendezvényt a forradalmi ifjúsági napok eseményharminc évvel ez.előtt a porozás felváltása a permetezéssel a növényvédelemben. A gyökérzet által könnyebben hasznosítható, a permetező- gepek pontosságával célzott és hatékony műtrágyázással mintegy tíz-tizenöt százalékos hozamnövekedésre lehet számítani. A folyékony műtrágyázás gazdaságosságát fokozza, hogy a drága víz helyett vivőanyagként a szécsénvi tsz biogáz- telepén keletkező napi 50— 60 köbméter, különböző ásványi és növényi tápanyagokban gazdag, folyékony biomasszát alkalmazzák. Ezt. az anyagot a központi telephelyen megfelelő mennyiségű nitrogénnel, káliummal, foszforral. sőt növényvédő szerekkel dúsítják, majd a folyékony műtrágya kiszórásához alkalmazott speciális tartálykocsikkal permetezik ki a kijelölt területre. •orozatának felkészítésére szánja. s a helyieken kívül a környékbelieket is szívesen látják. A politikai témájú előadásokon túl a szórakozásról, a Gyurma együttes és Bagó László diszkós gondoskodik, de lesz. az.említetteken kívül kóstolóval egybekötött bemutató a város hat üzemének termékeiből. vetítés a világifjúsági találkozókról — s még sok más egyéb meglepetéssel várják az érdeklődőket a rendezők. Kilencven évvel ezelőtt, 1895. március 7-én született, és 88 éves korában, 1983-ban hunyt el Drahos Lajos lakatos, előbb szociáldemokrata, majd kommunista mozgalmi harcos. 9—14 fok Várható időjárás az ország területén ma estig: Változóan felhős, párás marad az idő. Napközben a köd általában feloszlik. Eső nem lesz. A keleti, délkeleti szél a nappali órákban időnként. megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában plusz 9, plusz 14 fok között, a tartósan ködös helyeken plusz 5 fok körül alakul. Liszt Ferenc taráim A legjoÉk között A Magyar Rádió Kóruspódium című műsorának évadzáró, kétnapos, hét végi hangversenyére meghívták a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ Liszt Ferenc kamarakórusát is.' A rádióműsorban tavaly kétszáz kórus kapott szereplési lehetőséget, közülük harmincán nyerték el a Kóruspódium kiváló plakettjét es nyolcán szerepelhettek az évadzáró nyilvános hangversenyen, melyet egyenesben közvetített a rádió. Ez a felléoés újabb bizonyítéka a kórusban folyó lelkiismeretes, magas színvonalú szakmai munkának. — Hallgassuk együtt. Zenés rejtvényjátékunk február 25-i feladványának helyes megfejtéséért Balogh Jánosné (Tar, Felszabadulás u. 25.) olvasónk nyert könyvjutalmat. A nyereményt postán küldjük el részére. Pásztói randevú fiataloknak Békéről, rockról, VIT-ről A tavalyi munkáról és az idei újszerű teendőkről tanácskoztak a megyei társadalombiztosítási igazgatóság ez évi munkaér tekezletén. A dolgozóknak Viczián Gyula igazgató arról számolt be, hogy tavaly jó munkát végzett az igazgatóság, ezt támasztják alá az ügyfelek visszajelzései és az ellenőrzések. Az idei feladatokkal kapcsolatban főként a táppénzfizetés változásairól, valamint a gyedről, a gyermekgondozási díj néven nevezett új népesedéspolitikai intézkedésről esett szó. A szakmai jellegű vitában a részt vevő dolgozók egy negyede véleményt nyilvánítóit. Reszt vett a mumkaertekezleten az Országos Társadalom- biztosítási Főigazgatóság két képviselője, valamint a megyei társadalombiztosítási tanács elnöke is. — Megcsúszott, keresztbe fordult és busznak ütközött gépkocsijával Orosz Imre 38 éves salgótarjáni lakos. A szerdán reggel Salgótarján belterületén bekövetkezett balesetben a gépkocsi női utasa súlyosan megsérült, a két járműben összesen mintegy tízezer forint kár keletkezett. Az iroda ára Az Érsekvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet héttagú „központi stábja” űj épületbe költözött a napokban. Ez a modern vonalú, takaros ház a falu központjában épült, s ezzel egyelőre befejeződött a centrum régi épületeinek újakra cserélése. A takarékszövetkezeti központ mindent egybevetve, hatmillió forintba került, amiből 3,6 milliót a tagság teremtett elő célrészjegyek vásárlásával. A SZÖ- VOSZ egymillióval, a MÉSZÖV ennek félévéi járult hozzá az építéshez, a többit a takarékszövetkezet fejlesztési alapjából biztosították. uiiiitmiHitiumimMiiimiiiiiiiiiimiiiiiiiimmimiiiüiHMiiiiiimiiiiHiii imiim un i minim mn inti uhu muiiiuiiiiiiiiii mi mimininiiiimiii mi imiiiiiiiii' Szellemi torna a Karancshús- nál A felszabadulási ünnepség- sorozat részéként tegnap fejeződött be a Kavancshús Szövetkezeti Közös Vállalat többfordulós vetélkedője, amelyen tíz csapat merte öss/.e politikai tájékozottságát, történelmi ismereteit. A szellemi mérkőzést a Viktor Ágnes vezette KISZ -szervezet kezdeményezte, ehhez csatlakoztak az üzem szocialista brigádjai is. A szoros küzdelmet végül is a Herczeg Józsefből, Nyilas Lászlóból és Romhányi Józsefből alakult csapat nyerte meg, jutalmuk reprezentatív köcnyvkollekció, a további helyezettek ugyancsak értékes könyveket és tárgyjutalmakat kapak. — kj — — .Tufalom a legjobbaknak. A berceli Vörös Csillag Termelőszövetkezetben 12 brigád nevezett be a szocialista cím különböző fokozatainak elnyeréséért folyó kongresz- szusi és felszabadulási munkaversenybe. Közülük 4 brigád arany, fokozatot nyert el, egy kollektíva pedig a szocialista brigád címet érdemelte ki. A legjobbakat összesen 154 ezer forint jutalomban részesítették. — Rádióhullámokon. A Petőfi rád'óban csütörtökön délután két órakor kezdődik az a zenés, szórakoztató műsor, amelynek első szereplői a mohora—magvarnándori népdalkor és a rimóci asszonykórus tagjai. Ugyanezen a napon a miskolci rádió 17 óra 5 perckor kezdődő magazinjában hangzik el riport Nógrád megye természetjáróiról. — Palma- cipőtalptól a Törley pezsgőig, megannyi egykori kurrens cikket reklámozó plakát látható azon a kiállításon. melyet tegnap délután nyitottak meg a salgótarjáni Kohász Művelődési Központban. A századforduló kereskedelmi plakátjaiból készült válogatást a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönözte az intézménynek. Jelenkor A Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának lírai rovatában Garai Gábor, Kálnoky László, Kiss Dénes, Rába György és Rákos Sándor verseit, a prózai írások sorában Fekete Gyula aforizmáit, Kalász Márton regényrészletét, valamint Mándy Iván és Szántó Piroska elbeszélését olvashatjuk. A tanulmányok, jegyzetek, dokumentumok közül figyelmet érdemel Fodor András és Marosi Ernő írása Fülep Lajosról, Király István „befogadói elmen vf> es zámoló”-ja a száz éve született Kosztolányi Dezsőről, továbbá Poszter György Lukács György portréjának befejező része. —Két színházi beszámolót is találunk a számban: Koltai Tamás két kaposvári, P. Müller Péter pedig két pécsi előadást elemez. A kritikai rovat élén Rákos Sándor verseskötetéről Futaky Hajna, Somlyó Györgyéről Fenyő István, Garai Gáboréról pedig Szabó B. István írását közli a pécsi folyóirat. A MAGVAR NEMZETI BANK HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI Érvényben .• 1985. március 7-én. Devizanem: vételi árf. 100 eladást Ft-ban Angol font 5569,*0 5580,34 Ausztrál dollár 3590,44 3597,62 Belga frank 76,2« 76,42 Dán korona 429,07 429,93 Finn márka 743,5« 745,04 Francia f. 502,41 503,41 Hollandi f. 1357,04 1359,76 Japán y. (1000) 201,81 202,21 Kanadai dollár 3758,22 3765,74 Kuvaiti d. 17195.09 17229*51 Norvég k. 537,79 538,87 NSZK márka 1535,03 1538,11 Olasz 1. (1000) 24,66 24,70 Osztrák s. 218,51 218,95 Portugál e. 28,48 28,54 Spanyol p. 27,79 27,85 Svájci frank 1801.10 1804.70 Svéd korona 544,19 545,27 Tr. és cl. rubel 2597,40 2602,60 USA dollár 5284,05 5294,63 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1984. december 11—i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Orosz István kiállítása A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsának oktatási és művelődési intézményében nyílt meg szerdán Orosz István salgótarjáni pedagógus- festőművész kiállítása. A műveket — öt grafikát és tizennégy akvarellt — Laczkó Pál, a Palócföld című folyóirat szerkesztője ajánlotta a közönség figyelmébe. A tárlat április 10-ig. naponta nyolc órától 18 óráig nézhető meg. VSZB-ÜÍ.ÉS AZ ELZETT-BEN 3 ÉV UTÁN Az ELZETT Művek vállalati szakszervezeti bizottsága legutóbb 1982-ben tanácskozott Szécsényben. Szerdán újra kihelyezett vszb-ülésre került sor, amelyen három témakört tárgyalt meg a 13 fős testület. Kovács Ferenc, az ELZETT Művek gazdasági igazgatója részletes tájékoztatást adott a művek 1984. évi gazdasági és gazdálkodási eredményeiről. A szécsényi gyár munkavédelmi helyzetéről Róka Miklós igazgató és Tóth László szakszervezeti titkár tájékoztatott. Németh Tamás, a vállalat szakszervezeti bizottsága titkára a különböző szintű szak- szervezeti szervek tevékenységéről adott tájékoztatást. — Továbbképzést tartottak Salgótarjánban a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek és a szövetkezeti közös vállalatok munkavédelmi vezetőinek. A Nógrád megyei Tanács VB mezőgazdasági és élelmezésügyi osztálya által szervezett továbbképzés munkájában részt vett a MÉM és a Nógrád megyei munkavédelmi felügyelőség. HUNYADI LÁSZLÓ A SZÍNHÁZBAN Háromhónapos szünet után,' kedden folytatódott Salgótarjánban a színházi évad. A bérletes sorozatban a debreceni Csokonai Színház mutatta be Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját a József Attila Művelődési Központ közönségének. A címszerepet Karnausz Tibor énekli, partnerei — többek között — Kecskés Sándor, Tréfás György, Marsay Magda, Hegyes Gabriella. Kertész Tamás. A Kertész Gyula által rendezett produkciót az operatársulat ma délután mutatja be Salgótarjánban a harmadik —, egyben az utolsó — alkalommal. livegszállltmány Japánba Kétszáztízezer négyzetméter üveget exportált az év első két hónapjában a salgótarjáni síküveggyár. A kivitel legnagyobb része Kanadaba irányult, emellett jelentős mennyiségű két-három milliméteres képüveget szállítottak Angliába, Ausztriába. az NSZK-ba, Svédországba, sőt Japánba is. Márciusban fokozzák a kivitelt: ugyanezeknek a vevőknek összesen 150 ezer négyzetméter üveget szállítanak el a gyárból a kamionok a tervek szerint. Fellebbezés után jogerős ítélet Építőanyagokkal üzleteltek! Szerdán, a Legfelsőbb Bíróságon kihirdették a jogerős ítéletet abban a szövevényes bűnügyben, amelynek 16 vádlottja bűnszövetségben, üzletszerűen és folyamatosan elkövetett sikkasztások és csalások miatt került a vádlottak padjára. Különféle építőanyagokkal üzleteltek, részben egyes munkahelyek hivatalos bélyegzőjének illetéktelen felhasználásával is, s a társadalmi tulajdonban több 100 ezer forintos kárt okoztak. A vádlottak közül négyen fellebbeztek a Legfelsőbb Bírósághoz, a többiekkel szemben már korábban jogerőre emelkedett a Komárom Megyei Bíróság börtön- és pénz- büntetéseket kimondó ítélete. A fellebbviteli eljárásban a legmagasabb bírói fórum helybenhagyta azt a háromévi és négyhónapi börtönbüntetést, amelyet Szamos Józseffel szemben szabtak ki, és ugyancsak jóváhagyta a másik három vádlott rövidebb tartamú szabadságvesztés-büntetését. K-! 596 NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyét Bizottsága óe a Nógrád megyei Tanács lapja. Mazeriere«: VINC2B ISTVANN*. Szerkesztőségi Salgótarján, Palóca Imre tér I. Telefoni IS-»77. Főszerkesztő: U-5ÍM. Sportrovati 14-586. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat- Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palóca Imre tór á. Telefon: 12-542 Telex: 228 18». Irányftószám: 8101. Terjeszti a Magyar posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hfrlapkézbeaitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V., József nádor tér 1. 180(1. közvetlenül,-vagy" postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—86162 pénzforgalmi Jelzőszámra. Előfizetési dfj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 13$ i forint, egy évrei 616 forint, ElóáUltJai a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, <101 Salgótarján, Palóca Imre tér L Pl* 86. Felelőt vezetői kelemen GAjbob Igazgató, hu ISBN 0133-15» < Társadaionibiztasílúk munkaértehezlete