Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-01 / 50. szám
A Mátráterenyei Általános Iskola ötödik osztályosai a rajzóra keretében a görög művészettel is megismerkednek. Pádár Ildikó tanárnő vezetése mel lett a diákok maguk is készítetlek apró szobrokat gyurmából, amelyek a görög sportoló kát ábrázoló alkotásokat stilizálták. mindezzel művészetanatómiai tudásukat fejlesztik. A legsikerültebb munkák Telek Zsuzsa, Répás Attila, Eczet Brigitta, Búzás Andrea kezéből került ki. — kj — Mozart-est és Kalevala-emlékkoncert Zenei élmények a salgótarjáni zeneiskolában Elégedetten távozott a Mo- zart-hamgverseny után a nem túl nagyszámú, de annál lelkesebb közönség. Színvonalas hangverseny részese volt. iA megszólaltatott három mű külön-iküiön is élmény, így egy csokorban azonban biztos siker. A műsort megnyitó D-dúr Divertimento lassú, majd befejező gyors tétele kitűnően hangzott a salgótarjáni szimfonikusok, előadásában. Előbbinél a 'bensőségesen megszólaltatott líraiságot, utóbbinál a technikai bravúrt élveztük. Külön dicséretet érdemel a Kazinczi Andrásné által precízen, zeneileg szépem megoldott oboaszólam bejátszása. A hangverseny fénypontja az Esz-dűr szimfónia concer- tante (K. 364.) volt, melyen két jeles, fiatal előadóművész működött közre: Bálint Mária (hegedű) és Bársony László (brácsa). E két név már külföldön is ismert. A művet nem élőször játszotta a zene-, kar, ezt. érezhettük a biztos, érett előadásiból. A két nagyszerű szólista szinte magával ragadta, „vitte” az együttest. Az egymásnak fölelgető szóló- hangszerek mellett fontos szerep jutott egy-egy ha.ngszer- csoportnak is. Így az I. tétéiben a bársonyos hangon megszólaltatott kürtöknek örülhettünk. Az érzelmi húrokat megrezgető, lassú II. tételben pedig a vonóskar jeleskedett a szép, egységes hangszínű együtt játszásban. Hozzá kell tennem, hogy nem csak erre a műrészletre vonatkoztatható a vonósok dicsérete. A gyors III. tételben ismét meggyőződhettünk a zenékar technikai tudásáról. A C-dúr (Linzi) szimfóniát most játszották élőször a salgótarjáni szimfonikusok. ■ Jó választásnak bizonyult Róna Frigyes karnagy részéről ennek a darabnak a megtanulásával bővíteni a már eddig is gazdag repertoárt. összességében: a zenekar fejlődésének szép bizonyítéka volt ez a Mozart-hangverseny. Előrehaladásukhoz azonban elengedhetetlenül szükséges a gyakoribb szereplés, valamint az, hogy — a mostanihoz hasonlóan — alkalmuk legyen kiváló szólisták kísérésére. Dr. B. L.-né * A finn irodalom születésnapjának március 4-ét tartják, mivel 150 évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg testvérnépünk nagy nemzeti eposzának, a Kalevalának első kiadása. Nem véletlen tehát, ha erről a napról rendszeresen megemlékeznek nemcsak a finnek, hanem mindazok a nemzetek, melyeket baráti szálak fűznek ehhez az északi országhoz. Népeink eredete, rokonsága ma már bizonyított tény. Mióta Salgótarján és a finnországi Vantaa testvérvárosi kapcsolata kialakult és elmélyült, még fokozottabb érzékenységgel ápoljuk és erősítjük a barátságot. Ennek szellemében fogott össze a salgótarjáni Bolyai János Gimnázium és a zeneiskola, hogy közös rendezvénnyel emlékezzen meg a Kalevala első megjelenésének 150. évfordulójáról. A hangverseny első részében a gimnázium leánykórusa és vegyes kara adott nagyszerű műsort. Ennek az iskolának hosszú évek óta kiemelkedően és egyenletesen jó kórusmunkája ma már nem meglepetés. A két énekkar — Rozgonyi István karnagy vezetésével — méltán nyerte meg a zsúfolásig megtelt nézőtér közönségének tetszését. Az est második részében — a szerencsés véletlenek összejátszásának eredményeképp — Sirkka Kuulát ismerhette meg a salgótarjáni közönség. Sirkka Kuula vamtaai hegedűművész — muzsikuscsaládból származik. A század- fordulón élt Toivo Kuuila zeneszerző leszármazottja, aki korának meghatározó finn muzsikusa volt. A fiatal művésznő szülei is muzsikusok, mindketten orgonisták és mindketten zeneiskolai igazgatók, de testvérei is muzsikálnak. Salgótarjánban másodszor járt, mivel 1980-ban a vamtaai szimfonikus zenekar tagjaként mér megismerkedett a várossal. Hazánkba ezúttal kilencedik alkalommal utazott. Műsorét Hándél A-dúr szonátájával kezdte, majd a legnagyobb finn zeneszerzőnek, Sibeiiusnak három darabját játszotta: a Keringőt, a Románcot és a Mazurkai A magyar muzsikát Bartók Román táncok című műve képviselte. Kétségtelen, hogy műsorának csúcspontját Yseye Balladája jelentette. A szólóhegedűre írt darab bemutatásával! mind zenei, mind technikai téren bizonyította kiemelkedő művészi kvalitásait. A nagy közönségsiker ráadást is követelt, így a már említett Toivo Kuula Dail szöveg nélkül című darabjával búcsúzott a helsinki konzervatórium tanára a salgótarjáni közönségtől. A sikerben méltán osztozott a hangverseny két zongorakísérője, Erdeiné Tóth Emília és Torják Vilmosné. V. L. A szocialista saitó Nógrádban (6.) A fiatolok lapjai Sorozatunkat a lapok jellege szerint csoportosítva közöljük. de ha időrendben néznénk át a megyei lapkiadás fejlődését, jól láthatnánk, melyek a hangsúlyos időhatárok. Az ötvenes években aránylag esetleges még a megyei lapkiadás. 1957 után. a hatvanas évek kezdetével élénkül meg. s majd 1976-ban éri el tetőpontját. Ekkor igen sok lapot megszüntettek, s többségük már nem is indult meg többet. Mára normális, elfogadható szinten áll mind a lapok számát, mind azok színvonalát tekintve, de a nyomdatechnikai kívánalmak még mindig magasak velük szemben, s ez alól a NÖGRÁD sem kivétel. A hatvanas évek nagy áttörésének új színfoltját jelentette az ifjúsági sajtó, amely szinte előzmények nélküli a megyei lapkiadásban. Két jól látható területe volt: az egyik az ifjúsági mozgalom újságjai, a másik az egyes iskolák belső diáklapjai. Mindkettőben akadt kiemelkedően jó, s akadt alkalmi, röpke életű kezdeményezés is. Nógrádi KISZ-vezetö volt az első, amely 1960-ban indult és 1963-ban szűnt meg. A megyei KISZ-bizottsóig szakmai kiadványaiként, rendszertelen megjelenéssel tájékoztatta az ifjúsági mozgalom vezetőit és tagjait az aktuális eseményekről. Folytatója a legrangosabb megyei ifjúsági lap a Nógrád Ifjúsága volt, amely 1963— 1971. között élt. Havonta jelent meg gazdag, változatos tartalommal, sok fotóval illusztrálva. Az úttörőmozgalomnak három lapját ismerjük. 1976-ban jelent meg a Parlamenti Pajtás a megyei mozgalom eredményeiről szólva, maid 1969— 1970-ben egy-egv számmal a Tarjáni Ifivezető, amelyet a salgótarjáni úttörőház adott ki táborokról, akciókról, eseményekről tájékoztatva a .címben jelölt fiatalokat.. Balassagyarmaton 1976-ban indult, és 1979-ig jelent meg a kukkantó, a városi úttörő- ház lapja, amelyet a laptudósitó-szakkör tagjai, valóságos kis újságírók írtak és szerkesztettek életük eseményeivel megtöltve a negyedévente megjelenő lapot. Az első diáklap Balassagyarmaton jelent meg a Balassi Bálint Gimnáziumban. A Diákélet 1957-től 1961-ig élt, s büszkén hirdette, hogy az iskolai KISZ-szervezet lapja. Alighogy megalakult az első KISZ-szervezet máris szükségét érezte, hogy ebben a formában is szóljon a diáktársakhoz. egyre többeket vonjon be a mozgalom szép. izgalmas feladataiba. A rend- szertelenül megjelenő lapot diákok szerkesztették természetesen egy-egy tanár felügyelete mellett, és sokszorosítva jelent meg. (Ezt természetesen valamennyi diáklapról elmondhatjuk.) Salgótarjánban a másik nagy múltú megyei középiskola, a Madách Imre Gimnázium diákjai adtak ki lapot. 1960—61- ben jelent meg a Gimnazisták ugyancsak, mint az iskolai KISZ-szervezet lapja. Ügy véljük sem ennek, sem a többi diáklapnak nem kell külön a tartalmát jellemezni, egységes volt az mindenhol, legalábbis formai tekintetben. Hírek, beszámolók, rendezvények, szakköri élet, kirándulások. sport, s számos elbeszélés, vers, tele világfájdalommal, ahogyan azt egv tizenéves természetesen átéli. Pár évvel később indult, 1967-ben a megye egyik legjobb és leghosszabb életű diáklapja a pásztói gimnázium Fórum című újságja. Később nevét Tiszta Szívvel-re változtatta. Kisebb-nagvobb megszakításokkal mindmáig megjelenik. Egvik-másik szerkesztőjéből mára hivatásos újságíró lett, s a háttérben álló szerkesztő-tanár Pintér Nándor jóvoltából a lap valóságos helytörténeti kiadvánnyá is fejlődött. A sorban a salgótarjáni közgazdasági szakközépiskola következett, "akik ugyancsak 1967-ben indították diáklapjukat a nem túl találékony Iskolai Híradó címmel. 1970-ben a salgótarjáni Bolyai János Gimnáziumban jelent meg az Utódok című lap, nevében is vállalva az iskola névadója szellemi örökségének folytatását. 1977-től Bolyai Stúdió címmel folytatódott. s ők voltak azok, akik felújították az iskolai évkönyvek kiadásának szép hagyományát is. ámbár ez már nem a sajtótörténethez tartozik. Ugyancsak ebben az évben a Madách Gimnázium úira megindította a Gimnazisták című lapot, maid 1971-től a CLUB—70 című diák’aoot adta ki a Furák Teréz KISZ- alapszervezet tagjainak szerkesztésében. Reflektor címmel Szécsénv gimnazistái következtek, akik 1971—1972-ben adták ki iskolai híradójukat. 1973-ban a Stromfeld Aurél Gépipari Szakközépiskola jelent meg a porondon az Iskola és Élet című diáklapjával. Ugvancsak ebben az évben indult a Szamunkástanuló, a 211. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet híradója. EGO címmel 1975-ben Balassagyarmaton a Szántó Kovács János Szakközépiskola diákjai jelentkeztek lapjukkal, maid vele egv időben a szé- csénvi szakközépiskola Ag- ricola című lapja indult el, amelyet egy ideig az Ifjú Riporterek alanszervezet tagjai szerkesztettek. S. végezetül meg kell említenünk, hosv a megye egyetlen felsőfokú tanintézetének a Pénzügyi és Számviteli Főiskola hallgatóinak is meglőtt a lapkiadási kedve, s 1977_ben kiadták a Piszkafa című lapot. amely megfogalmazásuk szerint „tartalmát tekintve humoros összefoglaló iskolánkról és a diákotthonról”. Azaz kimondatlan is vállalták azt, ami minden, a fiatalok által szerkesztett komoly úiság legfőbb jellemzője: a vidámságot. P. M. 'I | | . # I » " ‘fí Hatok „erőmüvei A belsőégésű motorokat hajók hajtására századunk 20- as éveinek, végétől kezdték alkalmazni. Az Otto-elven felépült benzinmotor hajók hajtására magas fordulatszáma és nagy üzemanyag-fogyasztása, továbbá az üzemanyag magas ára miatt nem alkalmas. Azonkívül a benzinmotor nem bírja a hajókon szükséges ál'andó terhelést, összhatásfoka elég kicsi (20—22 százalék), fajlagos fogyasztása nagy. A hajók hajtására a Diesel-motorok a legalkalmasabbak és mai fejlettségüket elsősorban a hajózásnak köszönhetik. Fordulatszámuk lényegesen kisebb, mint a benzinmotoré, és összhatásfokuk (30—35 százalék) valamennyi dugattyúsgép közül a legjobb. Kezdetben kompresszoros Diesel-motorokat alkalmaztak, ma már azonban csak a kompresszor nélküli közvetlen, elő-, lég-, illetve örvénykamrás befecskendeze- sű motorokat használják. A főüzem Diesel-motorjai kötés négyütemű kivitelben készülnek. Működés szerint lehetnek egyszeres, vagy kétszeres működésűek. (Az utóbbi típus előnye a kisebb hely- szükséglet.) Angol szakemberek „Seahorse” elnevezéssel egy olyan nagy teljesítményű, közepes fordulatszámú Diesel-motort alakítottak ki. amelyet — hengerteljesítmény szempontjából — a világ legerősebb tengeri Diesel-motorjaként reklámoznak. Konstrukciója a jól bevált kétdugattyús rendszer javított és továbbfejlesztett változata; az égéstér a két egymással szemben mozgó dugattyú közt helyezkedik el. Iker-, vagy négygépes elrendezésben 7 500—50 000 kW közt van a teljesítménye. Négyhengeres változata 180 tonnát nyom, szemben a hagyományos kivitel 340 tonna, súlyával. Új oltóanyag... Az esseni (NSZK) egyetem kutatói veszettség elleni új oltóanyagról számoltak be. az ún. HDCS-vakcináról. Ezt, ellentétben az oltóanyag előállításának korábbi módjával, emberi sejttenyészetekből kapják. Alkalmazása előnyösebb, mert kevesebb injekcióra van szükség, ugyanakkor a szervezetben gyorsabb és hatékonyabb védelem alakul ki. Alkalmazásának gyakorlatilag nincs kockázata, ötvenezer oltást végeztek vele eddig, s egyetlen esetben sem lépett fel a retteeett agvveiő- gyulladás. A védettség három évig tart, és egyetlen megerősítő injekcióval helyreállítható. Az oltóanyaggal megelőző vakcinálás is végezhető. Erre főként a veszettségnek különösen kitett személyeknek (állatorvosok, erdészek, laboratóriumi alkalmazottak) van szükségük. usor ) KOSSUTH RADIO: 8.20: Ml lesz veled, paprika? 8.50: Versenyművek ».SS: Egy, kettő, három IM.05: Csak mint eddig. .. Fodor József versel »*.10: Monteverdi operáiból 9,1.00 .* Gondolat 11.15: Katonadalok 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Kritikusok fóruma 12.55: A zene is összeköt. 15.30: Régi híres orosz-ízovjet énekesek Medea Fignyer 10.05: Éjszakai dolgozatjavítás. Lux Alfréd rá dió játéka 17.00: Iskolakerülők 17.25: Daloló, muzsikáló tájak 17.45: Díjnyertes zeneművek a rádióban. IV/2. rész 19.15: Embermesék 20.15: ÜJ lemezeinkből 20.59: Kovács Kati és Sztevanovity Zorán énekel Í1.S0: Bojler és mosógép. Riport 22.20: Tíz pero külpolitika 22.30: Nem szentlrás. Késő esti töprengések a gazdaságról. Az adás vendégei Csikós Nagy Béla közgazdász 23.00: A Bartók vonósnégyes felvételeiből 0.10: A Mertens rézfúvós- együttes játszik PETŐFI RADIO: 0.05: Az Állam! Népi Együttes felvételeiből 4 £iÓGRAD - 1985. március A, péntek 0.50: Tiz pero külpolitika. (Ism.) ».05: Napközben 12.10: Magyar zeneszerzők fúvósműveiből 12.21: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullám 14.00: Péntektől, péntekig 17.30: ötödik sebesség 18.30: Fiataloknak 20 .00: Nótakedvelőknek 21.05: Kritikusan. A A. «. Bizottság. Jégkrémbalett és a Rolls együttes nagylemezéről beszélgetés. 21.4»: Könnyűzene, hangszerszólók 22.05: Rádlószlnház 23.05: Lakatos Mihály népi zenekara játszik 24.10: Éjféltől, hajnalig MISKOLCI STUDIO: 17.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. 17.05: Péntek este Eszak-Magyarországon. (A tartalomból : Szolgáltatások a háziipari szövetkezetnél. — Divat a kalap, de nem divat a kalaptisztítás. — Közérdekű bejelentések a N£B-nék — Az üdülésé térítési dijakról. — Programok a hét végén.) Szerkesztő Nagy István. 18.00: Észak-magyarországi krónika. 18.25—18.30: Lap- és mü- sorelözetes. MAGYAR TELEVÍZIÓ: 8.00: Tv-toma (ism.) 8.05: Iskolatévé. Világnézet. 8.45: Kémia (középisk. I. oszt.) 8.55: Játékok maskarában II. 9.20: Kamera 16.25: Hírek 16.30: Nyolclábú ragadozók 16.50: Szélhámosok parádéj: A Jaguár 1936. 17.40: Képújság 17.45: Száz híres festmény 17.55: Reklám 18.00: Kalendárium 19.00: Reklám 19.10: Tv-toma 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hlradó 20.00: Valerlja Peruanszkaja: Anna és Anton. 11.20: Sylvie Vartan Las Vegasban 22.00: Tv-hiradö 3. 22.10: Himnusz 2. MŰSOR: 18.15: Képújság 18.20: Don Quijote. XXXIX/21. rész. 18.50: Az energia kalandja 19.00: Keresztkérdés 19.30: Mozart: C-dúr (Dissonanzen) vonósnégyes. K. 465. 20.00: Péntek esti randevú 21.00: Tv-híradó 2. 21.15: Fortunata és Jacinta. X/8. rész. BESZTERCEBÁNYA j 19.30: Tv-híradó 20.00: Hangok a mélyből. 3. rész. (Ism.) 20.30: Winnetou. 1. rés* 21.25; Szélrózsa 22.05: Az én szerelmem 23.35: Hírek 23.45: Dzsesszpődlum 2. MŰSOR! 19.30: Tv-híradó 20.00. - Első szerelmek. (Ism.) 21.00: időszerű események 21.56: Időjárásjelentés 22.00. - Ez történt 24 őrá alatt 22.10: Emlékeznek még? moziműsor: Salgótarjáni November 7.t NAPKÖZIS MOZI: Hótündér. Háromnegyed 6 és 8-tól: Aranyoskám (14). Színes, szinkronizált amerikai filmvigjáték. 10- től: Filmklub: Missouri fejvadász. Színes amerikai western. — Kohász, Emlékszel Dolly Belire? (16) Jugoszláv film. Di- ákfilmtolub: Emlékszel Dolly Belire? (16) Jugoszláv film. — Balassagyarmati Madách: Fél «- tői: Hurrá, nyaralunk! Színes szovjet film. Háromnegyed 6 és 8-tól: Scapin furfangjai. Színes francia filmvígjáték. — Pásztói Mátra: Hiúz a vadászösvényen. Színes, szinkronizált szovjet film. — 8-tól: Kizökkent világ. Színes amerikai film. Rétsás: Szuperexpress (14). Színes, szinkronizált japán katasztrófafilm. — Érsekvadkert: A matróz, a kozák és a hamiskártyás. Színes, szinkronizált szovjet háborús kalandfilm. ISKOLAMOZI: A hófündér. — Nagylóc: Gengszterek sofőrig fi 41. Színes, sztnk- rnnlzá’t bónUcvl film. — Fét- Ság: MESEMOZI: A szalláskérő róka. é