Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-29 / 74. szám
Befejezte munkáját az MSZMP XIII. kongresszusa I IFolytatii a 2. »Idáiról.) hagy károk származnak még * megnevezett rétegekre nézve is. Helyes volt, hogy felhívták itt a figyelmet ezekre a gondokra, amelyekkel kötelezően foglalkoznunk kell az említett szakmai rétegek esetében, de — ahogyan annak fedezete létrejön — meg kell Vizsgálnunk a szükségleteket inás rétegeknél, össztársadalmi szempontból is. Felelősen most ezt mondhatom, és kérem, fogadják el, hogy ezekkel a központi kérdésekkel a párt-, az állami, a gazdasági vezetés foglalkozik. A lényeg, hogy munkával teremtsük meg a jövedelmek növelésének alapjait, fedezetét. Ügy igyekszünk kimozdulni a kissé élénkebb fejlődés irányába, hogy az életszínvonal is emelkedjék. S, ha bizalom van politikánk iránt és dolgozunk, akkor megoldjuk fezeket a kérdéseket is. Mjnk u irányítási rendszert Amikor az összefoglalón gondolkoztam, természetesen szót váltottam a kollégákkal arról, hogyan tudnánk felelősen szólni a vitában felvetődött kérdésekről, igényekről. !A Politikai Bizottság egyetértett azzal, hogy a gazdaság- irányítási rendszer fejlesztése, javítása szükséges. De emellett indokolt a termelőegységek vezetőinek és most már kollektíváinak is az az igénye, hogy a gazdasági szabályozók a lehetőség szerint Btabllak legyenek. Ez a felelősen gazdálkodó emberek részéről teljesen jogos igény; a pártnak, a kormányzatnak elő kell segítenie, hogy ez mielőbb ígv legyen. Az országnak stabil gazdasági szabályozó rendszerre van szüksége. Egy másik, a vezetés részére kötelezettséget jelentő feladat, amely a kongresszuson feltétlen megerősítést nyert, hogy a munka szerinti elosztás elvét fokozottabban kell alkalmazni. A kereset a teljesítmény, a szociális támogatás a szükségletek, a közteherviselés a jövedelmek szerint alakuljon. A vezetésnek azon kell dolgoznia, hogy a gyakorlat ezen elvek szerint formálódjon. A beszámoló és a határozati javaslat foglalkozik a társadalmi rendszerek közötti világméretiá iedológiai, politikai harccal. A kapitalista propaganda a szocializmusról mint társadalmi rendszerről és a szocialista országokról nem valami tapintatosan, udvariasan, hanem általában agresszív hangon szól. Bár ezzel időnként segítenek felismerni . gyenge pontjainkat, mégis úgy vélem, hogy mi viszont mintha túl tapintatosak lennénk velük kapcsolatban. így például egyes létesítményeknél unos-untalan megírjuk, milyen külföldi hitelt vettünk igénybe. Pedig a külföldi tőkést ez nem érdekli, neki legfeljebb az jelentene reklámot, ha a cégét megneveznénk. Mi pedig tudjuk, hogy ezeket a hiteleket nem ingyen adják, megfizettetik velünk a kamatokat, vagyis tisztán kereskedelmi ügvletről, s nem valamiféle szívességről van szó. A jó kooperációt persze értékeljük és becsüljük. Különösen nem kell olyan tapintatosnak lenni, amikor a társadalmi rendszerek ösz- szehasonlításáról van szó. és a mi viszonvaimkat a legfejlettebb tőkésországok bizonyos eredményeivel mérik össze. Ezt persze meg lehet tenni, de ne felejtsék el, hogy a legfejlettebb kapitalista országoknak bizony nagy a gazdasági erejük, ott hatalmas méretű tőkekoncentráció megy végbe, é.s a gazdasági életet a határok felett átnyúló, nagy nemzetközi monopóliumok uralják. A pénznek pedig megvan az a természete, hogy oda gyűlik, ahol sok van belőle. A legfejlettebb kapitalista ország óriási idegen tőkét vont magához, még saját tőkéspartnereitől is, és kemény adót fizettet kamatok formájában az egész világgal. Ebből persze tudnak produkálni egyet és mást. Ha ezt a békés emberi élet fejlesztésére fordítaná, még nem is kifogásolnám. II lakosság ismeri a világot Ha összehasonlítják a két társadalmi rendszer viszonyait, ne felejtsék el azt sem, hogy lakosságunk most már ismeri a világot. A múlt évben 5 millió 440 ezer magyar utazott külföldre, különféle társadalmi rendszerű országokba. Lassan igaz, hogy már háromszor örülnek a külföldi útnak; egyszer, mikor készülnek, másodszor mikor ott vannak és harmadszor, mikor hazajönnek. S mind gyakrabban harmadszor örülnek a legjobban. A kapitalizmus lényegéhez tartozik, hogy — miközben egyik-másik technikai vívmánya okkal kelt elismerést — van egy olyan kísérőjelensége, amely akár csökken, akáir egy helyben topog, akár növekszik a termelés, mindig jelen van, s ez a munkanélküliség. Aztán, amikor megcsodálják egy fejlett kapitalista ország valamely világvárosát, ahol a központban a neonok még éjfélkor is szinte nappali világosságot árasztanak, menjenek el énnek a fénynek a határára, és nézzék meg, hogy ott mi van. Meg fogják látni a kábítószertől szenvedő, emberformájú kísérteteket és a legsötétebb nyomort. Mert ez még a legfejlettebb kapitalista országokban is megtalálható. Nálunk sok a panasz, az igény — itt is lehetett belőlük hallani bőven, és ez helyes —. de azért az emberek alapvető létbiztonságát a szocialista rendszer biztosítja.' Itt a munkanélküliség nem fenyegeti az embereket, itt nincs létbizonytalanság, niint a kapitalizmusban. Aki dolgozni akar, itt munkát talál és megél. És olyan elveszett lények, akikből a kapitalista országokban százezrek, milliók tengődnek — Magyarországon nincsenek! Itt megvannak az intézmények és fórumok, amelvek a bajban levő emberen mindig tudnak és akarnak segíteni, s segítenek is. II tasiles mim\ legyen tekintélye A kongresszusi felkészülés során nagy nyomatékot kapott — s itt is szóltak róla — a társadalmi igazságosság követelése, az, hogy rendszerünk ne tűrje a munka nélküli jövedelmet. Ennek az igazságosságnak a része az is, hogy szocialista viszonyaink között ki-ki munkája, az általa létrehozott értékek arányában részesüljön a javakból és a közterheket is ennek arányában viselje. Az is felvetődött, hogy a társadalmi értékrendben is van valami torzulás. Megfogalmazódott az a jogos igény, hogy változtassunk ezen. Ha e tekintetben a pártban megfelelő a közszellem, annak ki kell sugároznia a társadalom gondolkodására is. Az első számú követelmény, hogy a becsületes munkának legyen tekintélye, és ne az ügyeskedések, az ügyeskedők imponáljanak az embereknek. Ugyanúgy a képzettséget is jobban kellene becsülnünk. A vitában felszólalt egy művezető elvtárs, s rögtön eszembe jutott: amikor a műszaki értelmiség nagyobb megbecsüléséről beszélünk, hány éve törjük a fejünket azon, hogy a művezetői munkával járó felelősséget is jobban el kellene ismerni. Ne úgy legyenek nálunk művezetők az emberek, hogy a legjobb szakmunkások sorsot húznak, jövőre ki legyen a művezető. És az lesz a művezető, aki a rövidet húzza, mert a többi addig pénzt keres. Ezen is gyökeresen változtatni kell! Én így értem a gazdasági életben a felelős vezetők jobb megbecsülését. Az újért bátran és határozottan kiálló, a rendet és fegyelmet tartó vezetőt becsüljük, népszerűsítsük, g ha kell, védjük is meg. A kongresszuson felvetődött további kérdések közül az egyik — amelyet már az elsőként felszólaló bányász elvtársunk is szóvá tett — : micsoda tömegű túlórát kell nékik teljesíteniük, azért, hogy az ország energiaszükségletének és a lakosság fűtőanyag-szükségletének kielégítéséhez biztosíthassák a szenet. Azt hiszem, ez nemcsak a bányászatban, hanem az ipar sok más ágazatában Is így van. A túlóráztatás most — különösen ennek a súlyos télnek a következményeképpen és más problémák miatt is — még sajnos elég jelentékeny. Szokták mondani, hogy aki szombaton meg vasárnap dolgozik, az nem műveli magát, nem szórakozik. Én pedig azt mondom, hogy a dolgozó embert sose bántsuk! Még akkor sem, ha történetesen szombaton vagy vasárnap dolgozik, mert szerintem még mindig jobb, mint ha a kocsmában támasztja a pultot. Egy más természetű vitatott kérdés: a vállalati gazdasági' munkaközösségek ügye. Kísérletről van szó, azt hiszem, ez mindenki előtt világos. Célja, hogy bizonyos hiányosságokat pótoljon, amit sok helyen meg is tesz. De torzulásai is tapasztalhatók. Mégis úgy véljük, hogy a megfelelően dolgozó vállalati munkaközösségekre szükség van. Jó vonásaikat erősítsük, a rosszakat faragjuk le. Ebben sokat segít majd az — amit javasoltunk —, hogy a vállalati munkaközösségeket a dolgozó kollektívák demokratikus . ellenőrzése alá kell helyezni. Ha a vállalati kol- lektíva megnézi, mi történik ezekben a munkaközösségekben, akkor nem lehet majd manipulálni, akkor .rendben mennek majd ott a dolgok és kidomborodik pozitív szerepük. , lapui a lámitai Most visszatérek arra, ami társadalmi szükséglet és jogos igény, nevezetesen, hogy a gazdaság feladatait az egész termelési szférában döntően a főmunkaidőben kell és csak ebben lehet megoldani. Mindjárt hozzáteszem ennek munkaügyi. szociális vonatkozását: a dolgozó embernek a fő- munkaidejében kell a megélhetéshez szükséges anyagi alapokat biztosítani. Ez Központi Bizottságunk, kormányunk álláspontja. Ha ez a cél azonnal nem is valósítható meg, következetesen ebbe az irányba kell haladnunk. Belátható időn belül el kell érnünk, hogy főmunkaidőben végezzük el az építőmunka alapvető feladatait és teremtsünk megfelelő kereseti lehetőséget is. Ehhez járulhat azután a szükséges kiegészítő munka. Az itteni vita alapján bízom abban is, hogy a társadalmi értékrendben, a köztudatban is terét nyer a munka szerinti elosztás és a rászorultság szerinti támogatás elve. A társadalmi rétegekről elhangzottakhoz is szeretnék néhány megjegyzést fűzni. A vitában viszonylag kevesen foglalkoztak a nők társadalmi helyzetével. Talán joggal mondhatom: ennek az az oka, hogy több évtizedes erőfeszítések nyomán javult a helyzet. Nem arról van szó, hogy már nincs mit tenni, hiszen itt is hangot kaptak jogos igények, például a továbbképzéssel kapcsolatban. Szeretnénk továbblépni a nők társadalmi megbecsülése és az egyenjogúság valóságos érvényesítése terén is. Vannak olyan társadalmi kérdések, amelyek a nőket — Milyen volt a kongresszus így „felülnézetből?’’ — Sokszínű, izgalmas, érdekes... örülök, hogy ott lehettem, meghallgathattam a Központi Bizottság beszámolóját a munkáról, amelyet öt év alatt végeztünk, a három nap alatt kibontakozott felelősségteljes vitát és végül Kádár elvtárs sok mindenre kiterjedő kötetlen, de mély gondolatokat hordozó ösz- szefoglalóját ■— mondja Flllnszkiné Nagy Éva, a magyarnándori művelődési központ vezetője, aki egyben pártszervezeti titkár is a településen. Először vett részt a párt'felsőbb fórumának kongresszusán és az elnökségbe választották. — A megtiszteltetés talán elsősorban nem is nekem szól. Mindössze négy éve vagyok alapszervezeti titkár, a pártmunkában még nincs igazán nagy tapasztalatom — magyarázza természetes egyszerűséggel —. Ügy gondolom annak a közösségnek a becsülése ez, ahonnan jöttem. A falué, amely éppen úgy, mint az ott élő emberek gondolkodása, sokat változott, formálódott. Szóltak arról többen is a kongresszuson, ha nem is gondok nélküli folyamat ez, mégiscsak minden nappal közelebb kerülünk a városhoz. .. Később arról beszél: a beszámoló, a vita, a hozzászólók sok-sok megállapítása szíve szerint volt. II kongresszus „felüinézelből ft — A leginkább azért azok a gondolatok fogtak meg, amelyek közel állnak a munkánkhoz, gondjainkhoz és személy szerint az enyémhez is. Pedagógus vagyok, évekig dolgoztam óvónőként, így aztán érthető, ha kissé elfogult az ítélkezésem. A beszámolóban, a vitában, a szocialista, az általános emberi értékek erősítése mellett különösen tetszett nekem, ahogy az ideológiai munka, a művelődés, a műveltség kérdései, a fiatalok nevelése, nyelvünk tisztasága, a szép magyar beszéd, a család, az anya kultuszának erősítése került szóba. — Pedagógusok is szóltak munkájukról, gondjaikról. — Igen, nagyon figyeltem valamennyire. Áz oktató-nevelő munkában szerzett tapasztalataink közreadása, a fiatalok nevelése, ebben az iskola és a szülői- ház együttes felelőssége és együttműködésének igénye szinte mindenütt felvetődött. Az észrevételek, a tanácsok úgy gondolom tanulságosak mindannyiunk számára. — Mi lesz az élményeivel? — Megosztom másokkal, ahogy hazaérek. Sokan várnak rá otthon — mondja derűsen. — Tíz kiscsoportunk van a művelődési házban, közte nyugdíjas- és ifjúsági klub is. Elénk figyelemmel kísérték a kongresszus minden napját. A gyerekek az ifjúsági klubban azt is megígérték, magnóra rögzítik a tanácskozás anyagát... Jó lesz a- lapnak, otthoni közös beszélgetéseikhez. V. G. talán súlyosabban érintik, mint a férfiakat. Ilyen a válások nagy száma. Ebben nyilvánvalóan sok minden szerepet játszik, talán az is, hogy a nők most kevesebbet tűrnek el, mint régen, hiszen maguk is dolgozók, szavuk van a közéletben és otthon is. Lehet, hogy sokan túl fiatalon házasodnak. Mindenesetre a válások nagy száma valós probléma, amellyel úgy kell foglalkoznunk, hogy tudjuk: a családok felbomlása nemcsak a felnőtteket érinti, s nemcsak az asszonyokat sújtja erősen, hanem meg- gyötri a gyermekeket is. Társadalmunk eddig is sokféleképpen segített a nőknek, például a családot, a gyermeknevelést támogató kedvezmények útján. Mindebben elismerésre méltó módon előbbre léptünk az utóbbi években, s most arra törekszünk, hogy a helyzet tovább javuljon. Nagyon jó volna a harmonikus család, az anya és a gyermek jó értelemben vet kultuszát erősíteni társadalmunkban. le „kiskorúsílsuk” a nyugdíjasokat Sok szó esett a nyugdíjasok helyzetéről is. Azt hiszem, ebben a kérdésben helyes álláspontra jutott pártunk, a kongresszus; tennivalóink világosak. Egv dologra azonban szeretném felhívni a figyelmet: tegyünk meg mindent, amit kell a nyugdíjasok érdekében — az igazán rászorulóknál tegyük ezt minél gyorsabban —, de ne „kiskorúsít- suk” a nyugdíjasokat. Társadalmunk teljes értékű, megbecsülésre érdemes tagjai ők, akiknek érezniök kell, hogy a társadalomnak szüksége van rájuk. Ez a legfontosabb. Hallottam már olyan fiatal marxista előadóról, akinél sokkal különb veteránt tudnék az előadói emelvényre képzelni, hogy a munkás- mozgalomról beszéljen, még akkor is, ha bottal sétál odáig. A fiatalokról szólva Is csatlakozhatom számos felszólaló megállapításához. A döntő: erőt próbáló feladatot adni a fiataloknak. Itt persze a társadalmi szereplésre érett fiatalokról beszéltünk, de szerintem még egy gyermek nevelésének is az a titka, hogy már hároméves korban kapjon olyan feladatot, amelyet el tud végezni, és ha teljesíti a megbízatást^ dicsérjük meg érte. Ezzel formáljuk ébredő öntudatát. Felelős, a képességeiket próbára tevő feladatokat, társadalmi megbízatásokat kell adni tehát a fiataloknak. Mert enélkül soha nem derül ki, melyikük alkalmas a nagyobb megbízatások teljesítésére, és melyikük nem. Kedves elvtársak! Amikor még egyszer megemlítem azt a nagy figyelmet és fegyelmet, amellyel a küldöttek és a meghívottak a kongresszus vitáját követték, arra gondolok, hogy ez a más országokból érkezett küldöttségeknek is sokat mond pártunkról. Itt szeretnem még egyszer megköszönni a szovjet, a portugál és az etióp küldöttség vezetőjének felszólalását, a többi testvérpárt üdvözletét, amelyet a sajtóban nyilvánosságra hoztunk és hozunk. Kongresszusunkra — kellő szerénységgel — ezúttal sem hívtuk meg az egész világ kommunista és munkáspártjait. Tanácskozásunkat a nemzetközi részvétel szempontjából európai jellegűnek nevezhetjük. Mégis nagyon sok üdvözlő távirat érkezett a kongresszus címére olyan kommunista és munkáspártoktól, amelyek itt nincsenek képviselve. Nekik is illő módon meg fogjuk köszönni az üdvözletét és a szolidaritást. Kedves elvtársak! Néhány szót a sajtóról. Mi a sajtó dolgozóinak munkáját — ide értve a nyomtatott sajJ tót, a rádiót, a televíziót és a hírügynökséget is — nagyon fontosnak tartjuk. Nem mindig mondjuk így, vagy ilyen! szépen, de a lényeg ez. A kongresszusra készülve is arra törekedtünk, hogy a sajtó dolgozóinak megfelelő munka- feltételeket biztosítsunk. A lapoknak a távirati iro-2 dának, a többi sajtószervnek: ki k llett elégítenie a kongresszus iránti nagy érdeklő^ dóst. Tanácskozásunk alkal-J mából számos kü lfödi tudós ÍJ tó is érkezett hazánkba szo-^ dolista és kapitalista orszá-J gokból egyaránt. Számukra ia megfelelő feltételeket igyekeztünk biztosítani, külön televíziós rendszeren követhették a kongresszus minden eseményét, hallhatták minden szavát. Tudomásom szerint ezzel elégedettek is voltak. Azért tettük mindezt, meri! komolyan gondoljuk, hogy pártunk hazafias, internacio-i nalista párt, a népek barátsá-J gának híve. Ehhez az is hoz-' zátartozik, hogy segítsük a népek kölcsönösen jobb megismerését. S ebben óriási szerepe van a sajtónakNyilván nem mindenkinek: volt alkalma követni a kongresszus nemzetközi sajtóvisszhangját. Hadd mondjam ell nagyon nagy figyelmet fordít erre a kongresszusra a Szov-J jetunió, a tóbbi szocialista ország sajtója, s nagy terjedelemben számolnak be munkánkról a kapitalista országokban működő testvérpártok lapjai is. Ez jó és megtisztelő számunkra. Nagy figyelem kísérte a tanácskozási A kapitalista világ polgári lapjai szintén foglalkoznak pártunk kongresszusával. Teszik ezt a maguk módján, egy részük korrektan ad hírt róla, más részük — hol a „politika megmerevedéséről”, hol „liberalizálódásról” cikkezve — politikai jósolgatásokba, személyi kombinációkba bocsátkozik. Erre még néhány órájuk van, azután azt ajánljuk, hogy a kongresszus határozatain gondolkodjanak eL Egy polgári lap azt írta: Budapesten nem látszik, hogy összeült a kongresszus, az emberek úgy jönnek-mennek a óvárosban, mint más napokon szoktak. Ezzel arra célzott, hogy érdektelenség mutatkozik kongresszusunk iránt. Az igazság, hogy mi munkakong- resszust tartottunk és az embereket is arra kértük, hogy rendesen végezzék a dolgukat. Ez is történt. A kongresszus küldöttei itt, kollégáik pedig a maguk helyén dolgoztak De akárhol is tevékenykedtünk, azonos szellemben, egy ügyért dolgoztunk. Itthon Is nagy figyelem követi tanácskozásunkat, a kongresszus munkájával valósággal együtt élt a párttagságunk, sőt az ország egész politikai közvéleménye. Ennek sok jele van. Nemcsak az, hogy az újságok nagyobb számban fogynak, hogy a tv-nézők keveslik a kongresszusi adásidőt. Ennek vannatk más, még ennél is fontosabb jelei. A szerkesztő bizottság jelentésében szó volt azokról a levelekről, amelyek nagy tömegben érkeztek a kongresz- szus előkészítésének időszakában- Sokszor valóban megható, megrendítő formában fejtik ki egyes emberek a véleményüket, álláspontjukat. A kongresszus ideje alatt is ki- sebb-mgyobb " kollektívák, szocialista brigádok, egyes emberek elküldték üdvözletüket táviratban, levélben. Ezekben kifejtették nézeteiket, felajánlásokat tettek a kongresszus tiszteletére' s közölték: teljesítik, amit korábban vállaltak. A bizalom legmagasabb fokénak tartom, hogy ezek az üdvözletek nasvon gvakran azt is tartalmazták: amit a kongresszus határoz, annak megvalósításában készek részt venni. Ez a bizalom értékes jele. (Folytatás a 4. oldalon) NÓGRÁD — 1985. március 29., péntek 3
