Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-23 / 69. szám

Családias körülmények között élnek az általános iskolai hétközi diákotthon lakói Salgótarjánban, a baglyasaljai városrészben. Nyolcvan kisdiák elhelyezésére nyílik itt lehetőség, jelenleg hatvanhétén élnek a lehetőséggel. A hat és tizennégy év közötti gyerekek veszélyeztetett, hátrányos körülményű családokból kerülnek ki, itt hétfőtől péntekig élvezik a pedagógusok segítségét. Tanulnia

Ezresek és mosolyok

Ámít nem lehet számon kérni...

nyi munkájukat rendszeresen figyelik, a délutáni foglalkozásokon tanári felügyelet mellett készülnek házi feladataikkal.

Bal felső képünkön Fiilöp Éva nevelőtanár segít az egyik kisdiáknak a lecke elkészítésében. Jobb felső képen: Farsang táján disco. Alsó kép: Barátság, testvéri szeretet jellemző a gyerekekre a diákotthonban.

— képek: kulcsár —

IGEN NAGY nemzetközi rangja van a mi gyesünknek. Tagadhatatlan, hogy ebben a formájában egyedülálló a világon: három évig otthon nevelheti gyermekét az édesanya, s még pénzt is kap érte. Az új intézkedések nyomán most már fizetése hetvenöt százalékát. Humánus, gyermekközpontú intézménynek tartják, bár olykor kissé csodálkoznak az állam nagyvonalúságán.

De ez jól átgondolt nagyvonalúság — ha egyáltalán jó ez a szó ide —, hisz a holnap felnőttéiről a mai felnőtteknek kell gondoskodniuk, s ezen nem lehet spórolni. Bizonyított tény, hogy e harmonikusan, mindenol- dalúan fejlett ember nevelő- déséhez elengedhetetlen kicsi korban az anyai gondoskodás. A kisbaba komfortérzetéhez az anya mosolya, a személyre szóló figyelem, az ebből adódó biztonságérzet oly’ szarosán hozzátartozik, hogy ha valami miatt elmarad, soha, semmivel sem pótolható. S a mai Magyarországon, a nőkre is kiterjedő teljes foglalkoztatottság idején ez csak a hároméves gyermekgondozási szabadsággal oldható meg.

Úgy tűnik azonban, hogy a gyes lényegét —, hogy tudniillik ez a gyermek érdekét szolgálja — épp az anyák nem veszik tudomásul. Új jelenség figyelhető meg mostanában : ahogy átvonulnak az óvodákon a nagy létszámú korosztályok, s csökken a zsúfoltság, egyre több olyan gyermek is óvodába jár, akinek az édesanyja otthon neveli a kistestvért.

Balassagyarmaton már tavaly sem voltak szűkében az óvodai férőhelynek. Egyetlen kérelmet sem kellett elutasítani. Így idén már olyan jó a helyzet, hogy például a Móricz Zsigmond úti 1. számú óvodában a háromszázötven gyermek között hetven olyan kisfiú és kislány van, akinek édesanyja most a gyermeknevelésért vesz fel fizetést a postástól.

Csajbók Jánosné. a vezető óvónő előbb szabódik, kitérne a beszélgetés elől. Még a látszatát is szeretné elkerülni, hogy bárki is azt higgye, ők itt ezt vagy azt a gyereket nem szívesen látják. Le is szögezi gyorsan, minden gyereknek egyformán örülnek, mindegyiket egyformán szeretik.

— Nagyon ellentmondásos dolog ez... Mindenképp a gyerek érdekeiből kell kiindulni. s ha ezt tekintem elsődlegesnek, azt kell mondanom, hogy bizonyos szempontból hasznosabb neki az óvoda, mint az otthon. Jóval hatásosabban tudjuk önállóságra szoktatni, gyorsabban fejlődik nálunk a beszédkészsége, gondolkodása, mint otthon.

— Miért?

Erre a kérdésre már Ben- kő Zsoltné óvodai szakfelügyelő válaszol:

— Nagyon fiatalok az édesanyák, s nem tudnak mit kezdeni a gyerekükkel, nekem ez a tapasztalatom. Ez alól természetesen vannak kivételek ... Sok oviba kerülő gyermek szokáskészsége kétségbeejtően fejletlen, mert az anyák következetlenek a gyermeknevelésben.

— EBBŐL A SZEMPONTBÓL tehát jó az óvoda a gyereknek, de van valami, amit mi itt nem tudunk, amit csak az édesanya tud

— folytatja az óvodavezető.

— Az óvónő bárhogy is szereti a gyerekeket, úgy nem szeretheti, mint az édesanya, és a gyermek bárhogy is ragaszkodik az óvó nénihez, úgy nem, mint az édesanyjához. Nem ér fel az óvónői simogatás, mosoly az anyáéval — és ez objektív. Márpedig a gyermek harmonikus fejlődése szempontjából ezek az ’ „apróságok” óriási jelentőségűek. Hogy milyen felnőtt lesz belőle, tud-e majd szeretni, tud-e gyengéd lenni, nagyrészt ezen dől ed. Növeli a feszültséget, hogy a gyermek tudja, az édesanyja otthon van a kistestvérével,

s nem érti — hisz ön se. én se —, miért kell akkor neki itt lenni. Ezek a gyerekek itt az óvodában érzékenyebbek, idegesebbek, mint társaik.

Mi sem értjük? Dehogynem. Ha leszállunk az elvi magaslatokról, mindjárt érthető lesz minden. Csajbókné is ismeri a válaszokat:

— Sok fiatalasszony a gyes idejét használja fel továbbtanulásra. A vizsgaidő- szakban egy gyerek is sok, nem kettő. Vagy vannak, akik bedolgozást vállalnak, hisz mostanáig a gyes ösz- szege jócskán elmaradt a nő fizetésétől... S az anyagi kényszernek más formája is érzékelhető. Nem tett jót érzelmi szempontból az OTP gyermekekért járó lakásvásárlási kedvezménye... Ez persze bizonyíthatatlan, de érzékelhető.

Mondanom sem kell, nem találtam olyan gyesen levő anyukát, aki a fentieket vállalta volna. Nagyon nem is firtattam: milyen alapon?

Már az is kínos volt, hogy két asszonykától megkérdeztem, miért viszi óvodába a gyerekét, amikor gyesen van. Tulajdonképpen a magánügye. A törvény is lehetővé teszi. Hát akkor meg? S összevetni egy szeretetten simogatást súlyos ezer forintokkal, ez sem való. Különben is kész rá a válasz: este is tudunk mosolyogni egymásra. Vagy azon verjük el a port, aki továbbtanul? Az is társadalmilag hasznos tevékenység.

Egy fiatalasszony jut eszembe, akitől megkérdezték, miért nincs még gyerekük, négyévi házasság után. „Nagyon rossz lenne szegénykének, ha most megszületne. Annyi gondunk van. Neki akkor kell érkeznie, ha már ő lehet a főszereplő”.

NEKEM TETSZIK ez az

idealizmus. Mert, ha abszolút főszereplő nem is lehet a kis jövevény — figyelembe véve a realitásokat —, bizonyára kap majd annyi figyelmet, amennyi feltétlenül megilleti.

.Veszprémi Erzsébet

4 JMŰGRAD - £985. március 23., szombat

Ui élet kezdete Mátraverebélyhen

Alig, hogy elcsitultak a fegyverek, a falu népe máris szervezkedni kezdett. Előbb, akkor még a községházára kötötték magukat valamiért. Hallgatóztak, hümmögtek. a véleményeket figyelték. Voltak, akik attól tartottak, hogy nem úgy lesz-e megint, mint 1919-ben volt, amikor pár hónap múlva ismét a légi rendszer lépett életbe. De Tóth Sándor (pini) igazi kommunista volt társaival együtt. Verebélyi Lajos (bogár), Kormos Géza. Jakubo- vics István (petva). Kormos Kálmán, Jakubovics József és Pál (palkó) testvérek és Zagyi Pál (kora) nem riadtak meg a rémhírektől. Ahogy a frontról fogságból hazajövögettek. úgy nőtt a párttagság létszáma.

A pártok szervezése már januárban megkezdődött. Három párt alakult: kommunista párt, titkára: Tóth Sándor (pini). szociáldemokrata párt, titkárg: Verebélyi Lajos (kása), kisgazdapárt, titkára: Verebélyi Lajos

(kiári).

A szervezés úgy történt, hogy a megbízottak házról házra jártak aláírást gyűjteni. Voltak olyanok is. akik pár hónap után kiléptek az egyik pártból és beléptek a másikba. Rémhíreket terjesztettek, hogy megbontsák a kommunisták egységét. Ők azonban nem gyöngültek a kilépések ellenére, mert akik maradtak, azok hittek is benne. Mint máshol úgy Ve- robélyben is voltak 1945-ben, akik nem jó szemmel néztek a kommunistákra. Mátrave- rebély lakosainak többsége azonban mindig haladó szellemű volt, mint most is, amit bizonyít az is, hogy az első választáson a szavazatok többségét megkapták. Különösen április 4-e után, már a fiatalok közül is sokan lettek MKP-tagok.

A szervezkedés közben az első teendő a megrongált középületek, magánházak endbe hozása, meg a tavaszi nagytakarítás az otthonokban. De honnan vegyenek faanyagot, cserepet, me.4*et, amikor 1945 tavaszán még nem voltak üzletek, hisz’ cserevilág volt? Segített Tóth Sándor (pini), akinek három legény fia volt s építeni akart számukra, beszerzett mindenféle anyagot hozzá. A letőanyagot szétosztotta oda,

ahol megrongálódott a ház, mint ács, ott volt a középületek kijavításánál, azt is a saját anyagából. A meszet is mind szétosztotta, egy fillér nélkül.

A másik nagy munka a földosztás volt. Nagyon várta már mindenki. Mátrave- rebélvt a múltban nagyon szegény parasztok lakták. A lakosság zöme iparos volt, kőműves, meg ács. A nők pedig az uraság földjén dolgoztak pár fillér fejében. Mátraverebély községet a múltban két felől vette közre a nagybirtokosok földje.

1945 márciusában megalakult a földosztó bizottság, amelybe mind a három párt 2—3 tagot küldött. Tagjai voltak a párttitkárok és mások. Az elnöke: Verebélyi Lajos (kiári) lett. A mérési munkákat Tóth Sándor (pini) és Verebélyi Lajos (kása) végezte. A földdel foglalkozók 2—7 holdig kaptak, lettek újgazdák is, de az iparosok is kaptak konyhakertet.

A földosztást Kányáson kezdték el, mert ez tartozott a községhez. A Kereszti-táblát, ahol most a bányatelep áll, egész a kastélyig, meg a Veres-földet a verebélyiek kapták. Szentkúton a Gorzsást meg a kányási rétet a volt kányási uradalmi cselédeknek osztották ki. Szentkúton csupán 4 család volt. Aratáskor érdekes eset történt. A földről learatták a búzát, és ezért a kányási volt uradalmi intéző beperelte őket, merthogy az őt illeti, hisz ő vetette be. Tóth Sándor bácsi biztatott, hogy az intéző nem fogja megnyerni a pert. Igaza lett.

Tiribesen a földosztás bonyolultabb volt. Az egykori cselédek, ahol ma a Petőfi- telep áll, kiosztottak maguk között családonként 5—6 holdat. Nagy harc volt ezért a földért, mert jó termő volt. Jöttek a nagybátonyiak is, bottal, kaszával elfoglalni a földet. Kiabálták, hogy a ti- ribesi földek Bátonyhoz tartoznak. A tiribesiek harcba szálltak a mátraverebélyi néppel is, hogy őket illeti az a föld, mert évtizedek óta ők dolgozták az uraságnak. Viszont a verebélyi népnek az említett föld nagyon kellett házhelynek. Tóth Sándor próbált a volt .cselédek lelkére beszélni. Magyarázta, hogy a kastély másik oldalán kapnak

földet, telket pedig az út mentén, a főhelyen. De nem sok eredménnyel, sok cirkusz következett, ha nem is 1945- bcn. Tóth Sándor, mivel ács volt, gyorsan elkészítette a karókat és a területet kiosztották házhelynek a verebélyiek részére. Egyik nap leverték a karót, másnap a tiribesiek kidobálták, elvitték. Igv ment ez egymás után vagy háromszor, míg a verebélyiek küldöttsége Budapestre ment és döntéssel a kezükben tértek vissza: 195 házhelyet alakítottak ki a tiribesie- kével együtt, de már ekkor 1947-et írtak. A kiosztott telkekre azonnal nem mertek építeni.

Megvolt a földosztás. A kapott földet mindenki — állatok híján — ásóval, kapával, gereblyével művelte meg, — s hangyaszorgalommal vetett, ültetett. Örült a nép, hogy lesz bőven bab, kukorica, búza. liszt, krumpli és minden. Lett is jó termés. Volt mit vinni cserébe a pesti népnek. Vitték a zsenge kukoricát főzni és sok mást. Még a vonatok tetején is utaztak. Cserébe sok szép holmit kaptak a városiaktól. Elevenen élt a munkás-paraszt szövetség. De nem csak a falusiak mentek a városba, a városiak is jöttek és keresték a falusi rokont, meg azt, akinek volt cserélnivaiója.

Később is egymásra talált a város és a falu. a munkás és a paraszt. Sok helyen megjelentek 1946-ban a volt föld- birtokosok. vagy megbízottjuk,' s szerették volna a földet visszaszerezni. A városi munkásság kiállt, s megvédte a földosztást.

Nagyon emlékszem arra az időre, a nép örömére két nagyon kedves, biztató plakát is megjelent. Az egyiken egy derék parasztember félrecsapott kalapban az ingujja kö-' nyékig felgyűrve erős, büszke mosollyal vetette a búzát! Aláírva: „Enyém a föld. a magamén dolgozom!” A másik plakáton: sok asszony,’ gyerek, férfiakkal vegyesen, kezüket magasba tartva. Aláírva: „Földet vissza nem adunk!” Nem is adtunk, s így dőlt el végleg a nép javára a nagy per, s azé lett a föld, aki meg is műveli.

Szelei Mari Jakubovics Jánosné

Mátraverebély

Határ menti emlékek a XII. századból

HAZAI TÁJAKON

Az országhatár közelében fekvő településeik, még ha becses művészeti emlékeket kínálnak is a látogatóknak, kiesnek a hazai idegenforgalomból.

Pedig apró falva- inkban, eldugott völgyeinkben is húzódnak olyan épületek —, kastélyok, udvarházak, templomok —, amelyek értékes emlékei múltunknak. Hiszen számtalan középkori kőfaragó műhelyünkről, építőmesterünkről, pingáló — asztalos provinciális művészről vallanak, akik nem csupán a városokban, ismert kulturális-egyházi központokban vagy azok környékén dolgoztak, hanem szerte a hazának legeldugottabb zugaiban is, már abban a korai évszázadban, amelyben Könyves Kálmán és III. Béla ült a királyi trónon.

Egyike ezeknek a XII. században emelt kis határ menti falusi szentegyházaknak az Ózd szomszédságában megbújó Szentsimon falucskában található. A XIV. században már átalakították, majd 1423- han hajóját freskókkal díszítették, amelyek közül három

jelenet maradt ránk. E képek stílusa megegyezik a pesti belvárosi templom drámai erejű, monumentálisam egyszerű freskóinak stílusával. Az 1948- évi restauráláskor akadtak rá e falképekre. 1650-ben az akkor mér ötszáz f esztendős templom kazettás f-amenmyezetet kapott, amelyet Lévay István és Komárom y István készített. Színpompás reneszánsz alkotás, a legkorábbi ilyen emlékeink között, A XVIII. század elején a templom barokk szószéket, oltárt, majd 1750- ben karzatot is kapott.

A másik, szintén román stílusú templom a szép szállodával is rendelkező Sátoraljaújhely közelében fekvő Felsöregmecen áll a falu fölötti magaslaton, az országhatártól kőhajításra, kétemeletes, román ikerablakos tornyával, impozáns, faragott köveivel. Valamikor egy magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok építették, majd a gótika idejében új szentéllyel toldották meg. Ma a reformátusoké.

Szentsimon és Feisőregmec között, majdnem félúton van Rakacaszend. Megközelítene nehezebb, mint a másik kettőé, s legjobb összekötni a tőszomszédságéban omladozó szendrői vér megtekintésével, bár végül is Miskotlctól sem esik 50—60 kilométernél messzebbre. A rakacaszend! templom érdékessége, hogy téglából épült. Már a XIII. században kicsinek bizonyult, s ekkor építették hozzá az egyenes záródásé, ma is álló déli részit. A XIV. században falképeket kapott, két évszázaddal később újabb előcsarnokot, valamint fálmennyezetet. Gyakorlatilag így i egy ikertemplom. jött létre, mígnem 1820-ban az északi, XII. századi részt lebontották s ma már csupán a XIII, századán épült, kibővített déli temn- lomrész áll. Képünkön a fel- sőregmeci Árnád-kori fém p- lom.

Dr, Csonkán: ti KároJf