Nógrád, 1985. március (41. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-22 / 68. szám

Pentamer Ipari és Szolgáltató Szövetkezet, Bátonytcrenye Igazodva V a megrendelők igényeihez Ismét eredményes eszten­dőt tudhat maga mögött a bátonyterenyei Pentamer Ipa­ri. és Szolgáltató Szövetke­zet, amely valóban kiemelke­dő eredménnyel járult hozzá az MSZMP XIII. kongresszu­sa és hazánk felszabadulásá­nak negyvenedik évfordulója tiszteletére indított munka- verseny-mozgalomhoz. így a mai napon, amikor is a Pen­tamer mintegy másfél száz fős kollektívája elvégzi számveté­sét és körvonalazza az idei te­endőket, nos a több mint három évtizedes fennállásuk egyik legsikeresebb esztende­jének vonhatják meg mérle­gét. Milyen is volt hét az el­múlt tizenkét hónap? FIGYELNI A VÁLTOZŐ VILÁGRA Mielőtt a konkrét számokra térnénk, néhány mondat ere­jéig érdemes bepillantani a korábbi évek mérlegébe, ön­magában is sokatmondó ki­fejezések: biztosítaná tudták a jövedelmezőséget, növelték a tőkésexportot, igazodtak a keresleti igényekhez, javult a termelékenységük, eszközei­ket és a munkaerőt gazdasá­gosan használták .ki. Minden­nek illusztrálására egy-ikét számadat: közel tízszázalé­kos létszámkiesés ellenére si­került teljesíteniük tervüket; anyagmentes termelésük több mint harminc százalékkal nőtt, például az egy fizikai dolgo­zóra jutó termelés csaknem húsz százalékkal emelkedett az elmúlt évben. Több jutott a dolgozók borítékjába is, át­lagosan hatvankétezer forint volt az évi kereset! Az eredményesseg egyik „titka” a rugalmasság. Az, hogy szakítani tudtak á* ko­rábbi mennyiségi szemlélettel, gyorsan reagálnak a piaci fel­tételekre, kapacitásukat ru­galmasan állítják át, egyszó­val, figyelnek a folyton-foly- vást változó világra, az igé­nyekre. SZÉLES TERMÉKSKÁLA Termelésüknek több mint a fele ipari termékek gyártá­sából áll, míg negyed részét adja a technológiai szerelés, tizenkét százalékát az építő­ipar, a többi szállítás. Laka- tosrészlegüik egyedi termékeket gyárt, például az ország szá­mos vidékén ismertek a kon­ténerék, a bortartályok. Teljes gyártmányskálájuk így áll össze: acél- és vasszerkeze­tek, híd-, daru-, csővezetékék és épületszerkezetek, egyedi és sorozat vasszerkezetek gyár­tása és szerelése; egyedi lég­technikái rendszerek csőveze­tékeinek, elemeinek gyártása és szerelése; lakó- és szociális konténerek, speciális beren­dezések befogadására szolgáló egyedi konténerek, sorozatok, s olajtároló konténerek: sav­álló és hőálló anyagokból ké­szült egyedi gyártmányok; a már említett bor- és folya­déktartályok, acéllemezből, műanyag bevonattal, alumíni­um és saválló acélból; köny- nyűszerkezetes csarnokok, raktárak, épületek, iroda és szolgáltatóegységek épületei; továbbá igény szerinti egyedi gyártmányok. Partnéreik köre megyén, sőt az országhatáron túlra is kiterjed, hiszen Ausztriában, az NSZK-ban, s Irakban is dolgoztait. Aztán az itthoni munkálatok közül néhány: a Salgótarjáni Kohászati Üze­meknél üzemfenntartási mun­kálatokat láttak el, dolgoztak a Ganz-MÁVAG soroksári ön­tödéjénél, számos 1 konténert készítettek a Nógrád megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnak, a VEGYÉPSZER- nek, acélszerkezetéket gyár­tottak, az Dkladi Műszergyár részére egy komplett bemuta­tótermet készítettek el rekord- gyorsasággal és kiváló minő­ségben, ugyancsal? sok konté­nert szállítanak a MÉH Trösz- nek, míg a Gyöngyöstarjáni Borkomtoinátnak folyadéktar­tályokat, de említhetnénk még a partnerek sorában a Me- tollökémiát, az E-komplexet, a Mátravidéki Fémműveket. Azon kevés termelőegység közé , tartoznak, amelyek nem termelnek raktárra. Két tevé­kenységükkel érdemesebb kis­sé behatóbban is megismer­kedni. NAPPAL SZEMBEN PENTA-ROLL! A legfrissebb termékek kö­zé tartozik a Penta-Roll ki­nyitható napellenző, amely napjaink egyik legkorszerűbb, egyszerű működésű és eszté­tikus kivitelű fényvédő ter­méke. Prototípusai iránt nem csak idehaza, hanem külföl­dön is van érdeklődés, ezt jelzi, hogy nemrégiben a lip­csei nemzetközi tavaszi vásár és bemutató közönsége előtt „vizsgázhatott”. Egyébként, felhasználható erkélyek, teraszok, kirakatób- lákok, kereskedelmi elárusí­tóhelyek szabad ég alatti elő­lamiijt csapadék elleni meg­óvására. Gyártása, kivitele, alapanyagai kielégítik a leg­magasabb esztétikai és minő­ségi követelményeket, a fém- szerkezetek a fölszerelést kö­vetően karbantartást nem igényelnek, ugyanis alumíni­um alapanyagú, eloxált kivi­telű elemek. A borítóvászon amellett, hogy esztétikus ki­vitelű, a megfelelő színvá­lasztékkal harmonikusan, íz­lésesen illeszthető a környe­zetébe. A vászon jó minősé­gű, nagyszerű víztaszító ké­pességű, s az időjárásnak is jól ellenáll. További előnye a Penta- Rollnak, hogy felszerelése egyszerű, gyors, különösebb szakértelmet nem igényel, működtetése történhet kéz­zel, vagy akár elektromos motorral is. Az ára sem ma­gas hiszen a kisebb formá­tumú, alig kilencezer, míg a nagyobb .tizenháromezer fo­rintba kerül. A szövetkezet eltérő, egyedi típusok kivite­lezését is vállalja, ha szűk; séges, a helyszínen föl is szereli, továbbá színválaszté­kot is nyújt. Jóllehet, a so­rozatgyártás csak a második negyedévtől indul be, azon­ban az igények azt jelzik, hogy már a nyár folyamán jó néhány Penta-Roll nyújt majd kellemes húst erkélye­ken, teraszokon, elárusító- helyeken. MILYEN HÁZAT ÉPÍTSEK? Ezzel a kérdéssel az elkö­vetkező hónapokban bizonyá­ra igen sok bátonyterenyei fogja fölkeresni a Pentamer Ipari és Szolgáltató Szövet­kezetét, amely országszerte ritka kezdeményezésbe kez­dett.” Ugyanis a helyi, városi jogú nagyközségi tanáccsal karöltve, magánlakás-építé­si információs iroda nyílt a szövetkezetnél. Már az elején le kell szö­gezni, hogy elsősorban nem anyagi célok vezérelték a szövetkezet vezetőit, amikor az elképzeléseket egyeztet­ték, hanem az a szociálpoli­tikai szempont, hogy a bá- tonyterenyei lakosság boldo­gulását, az önálló otthon megteremtését ily módon is elősegítsék. Ennélfogva ket­tős szerepkört lát el az iro­da: egyrészt széles körű tá­jékoztatást nyújt a magán­erőből építkezők részére, másrészt pedig közreműkö­dik gondjaik megoldásában a szövetkezet építőipari és la­katosrészlegének munkájával. Mit jelent ez konkrétab­ban? Például szóbeli tájékoz­tatást — természetesen in­gyenest — a magánerős la­kásépítés lehetőségeiről, a te­lekkel kapcsolatos felvilágo­sításokat, az építkezésekkel összefüggő tudnivalók ismer­tetését. Aztán igény és pénz­tárca szerint, az építési és városfejlesztési miniszter en­gedélye alapján a különféle tervek elkészítésére, a mű­szaki vezetés vállalására, anyagbeszerzésre, szállítás­ra, gépkölcsönzésre, sőt kivi­telezésre is sor kerülhet! A magánlakás-építési in­formációs iroda voltaképpen e napokban állítja össze vég­leges programját, feladatkö­rét, így részletesebben szólni még korai lenne tevékenysé­gükről. Annyi azonban máris bizonyos, hogy a bátonytere­nyei épitkezőknek nagy se­gítséget nyújt ez a szolgál­tatás! KÖNNYEN, GYORSAN „COMFORTH”-TAL % Ha már a Pentamer szol­gáltatásairól, termékeiről esett szó, meg kell említeni a szintén népszerű „Com- forth” előre gyártott szerke­zetű panelépületet. Ezeket olyan építtetőknek ajánlják, akik kedvelik a könnyen szerelhető szerkezeteket. Az épület egyedi tervezésű, de több célra fölhasználható. Könnyű, mobildaruval, átla­gos képzettségű szakember közreműködésével hamar megépíthető. Ugyanakkor a Műanyag bevonattal gyártják az ötven köbméteres bortar­tály belső felületét. szerkezeti kialakítás variá­lási lehetőséget ad számta­lan rendelői igény kielégíté­sére. Különösen előnyös a használata ipari és mezőgaz­dasági csarnokok, raktárak és technológiai épületek, mű­helyek, garázsok, motelek gyors megépítésére. Az élet igazolta ezeket az elképzeléseket is. Hiszen ezekből a panelokból Sere­gélyesen épült fel a szenny­víztisztító technikai és szo­ciális épülete, a tárolókkal együtt, Tatabányán savgyár­tó, Gávavencsellőn aknatá­roló. Ikladon pedig egy' be­mutatóterem készült a „Com- forth” technológiával. Már a termékszerkezet is­mertetéséből kitűnt, hogy a szövetkeze"! az anyagigénye­sebb termékek irányába ha­lad, mégis anyagfelhasználá­suk jóval a tervezett alatt maradt, csökkent a szén-, a tűzifa-, a gáz- és fűtőolaj-, s a villamosenergia-felhaszná- lásuk, amj az ésszerű gaz­dálkodást, takarékosságot is jelzi. A HÁRMAS JELSZŐ EGYSÉGÉBEN A szövetkezeti eredmények, nem lettek volna elérhetők, ha a közel százötven fős kol­lektíva nem tekinti szívügyé­nek a közösség boldogulását, a jó hírnév öregbítését, a minőségi és a mennyiségi fej­lődés szorgalmazását. Veze­tők és beosztottak, fizikai és szellemi dolgozók, kezdők és az idősebbek egyaránt tisz­tában vannak azzal, hogy csakis a reális, kritikus-ön­kritikus szemlélet bztosítja a szövetkezet mind jobb ered­ményeit, a becsületes mun­ka, a szakmai hozzáértés szaporíthatja a borítékban található forintok számát. A dolgozók fele vesz részt a munkaverseny-mozgalom- ban, a kilenc szocialista bri­gádban. Az MSZMP XIII. kongresszusa és hazánk fel- szabadulásának negyvene­dik évfordulója tiszteletére felajánlásokat tettek a Pen­tamer szocialista kollektívái, s azokat teljesítették is. Ami pedig az elmúlt évi munkaversenyt illeti, az ér­tékelő bizottság, igen szigo­rú sz'empontok alapján úgy döntött, hogy a Béke, az If­júság és a Május 1. nevet vi­selő szocialista brigádok ezüst fokozatot értek el, a Március 21., a Delta és a Gagarin brigádok pedig a bronzkoszorút vehetik át. Közgyűlésen szokás átadni egyéb elismeréseket is. így e fórumon kapják meg törzs- gárdajelvényüket tizenné­gyen. míg Kiváló dolgozó el­ismerést ugyancsak tizennégy dolgozó érdemelt ki. MERRE TOVÁBB? A számvetés, a tapasztala­tok összegzése mellett na­gyon fontos a reális célkitű­zés, tervkészítés. Ennek meg­felelően állította össze idei tervmutatóit a Pentamer szövetkezet is. Árbevételi rubrikájukban hetvenkét- millió forint szerepel, míg nvereségi tervük: 11,7 millió forint, így a bérszínvonaluk az év végére elérheti a 65 ezer forintot. A termelés növelését az új részlegek belépésével, a szé­lesedő tevékenységi körrel, a termelékenység növelésé­vel. a hatékonyabb munká­val kívánják elérni. Tovább folytatják a munkaszerve­zést, szorosabbra fűzik a termelői, műszaki és közgaz­dász! területek kapcsolatát, tervezik a számítógép alkal­mazását,, korszerűsítik a la­katosüzemet, s más ésszerű­sítési törekvéseket is meg­valósítanak. Mindezen elképzelések nem csupán a szűkebb pátria élet- és munkakörülményeit befolyásolják, hanem me­gyénk. sőt az ország más tá­jaira is kihatnak. Sokolda’ú tevékenységükkel az ipari szolgáltatás maradandó ér­tékéit hozzák létre — liléi­ben is. (x) A Orsós György és Sütő Ernő lakatosok a három köbméteres ■yitott, csuklós konténert készítik. A konténer-termékcsalád legújabb típusa: a csuklós konté­ner. A legújabb termék: a Penta-Roll napellenző, amelyet a lip­csei nemzetközi vásár közönsége is láthatott. terének leárnyékolására, va­Magánépítkezők régi vágya teljesülhet Bátonyterenyén az információs iroda megnyitásával. Ugyancsak keresett termék az öt és a hét köbméteres nyitott konténer.

Next

/
Oldalképek
Tartalom