Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-06 / 30. szám
ITT Ä n-Sffl Fák védelmében fordulí hozzánk Magyar József a 11-277-es telefonról. Szomorúan tapasztalta, hogy múlt hét végén nyárfákat vágtak ki Salgótarjánban, a Tóstrand környékén. Miért? — kérdezi. Sörös Erika, a városgazdálkodási üzem munkatársa megnyugtató választ adott. Mint azt lapunk Hasábjain ősszel már közöltük, a megyeszékhelyen hároméves tervet dolgoz- tak ki fakivágásra és pótlásra. Ennek első lépéseként kerül sor a strand környéki kanadai nyárfák kivágására, me-» lyek öregek, belül korhadtak. Nagy a veszélye annak, hogy egy erős szél, vihar az úttestre dönti ezeket. Tavasszal repítőkészülékkel „felszerelt" virágjuk vattaként kavarog a Jevegőben, sok kellemetlenséget okozva ezzel a köztisztaság fenntartóinak, és az allergiás betegségekre hajlamosaknak egyaránt. Természetesen nem marad „kopaszon" a strand környéke. Hamarosan a vízpartra illő, ott megfelelően tenyésző enyves égerfákkal pótolják az elöregedett nyárfákat. A közeljövőben a Rokkant-telepen folytatódik a parkrendezés, Beázás miatt zárták be Salgótarjánban a megyei tanáccsal szemben' levő újságárusitó pavilont, mélynek szolgáltatásait Ste- fán György (tel.: 11-255) és bizonyára még sok törzsvévő hiányolja. Dr. Kotroczó Jó- zsefné, a városi hírlaposztály vezetője elmondta, hogy miután a javítással megbízott szövetkezét elkészítette a költségvetést, a hiba kijavítása — a kivitelezők megítélése szerint - néhány napon belül megtörténhet. Marékosság Ecsegen r Több múi-t nyolcvanmillió forintnyi betétet bízott a lakosság az Ecseg és Vidéke Erakaí'éksaövetlke jetire, egy étijén óv alatt a tervezettet jóival meghaladó mértékben — H8..3 százalékkal — nőtt a betétállomány. Az elmúlt évben tovább változott az összetétel is, a korszerű betétfajták «lánya immár eléri a 24 százalékot. Az átlagot, meghaladó mértékben nőtt az ifjúsági betét, a takarék-levél és a nye- reménylbetét. A kamatemelés hatását Ecsegen is érzékelték: több ügyfél átváltotta betétjét takaréklevélre, illetve két-há- rom évre lekötötte megtakarított pénzer. Az Ecseg és Vidéke Takarékszövetkezet egyébként 1984-iben majdnem hárommillió forintot fizetett ki kamatként. Ezen kívül két szerencsés nyertes gépkocsihoz jutott, tizenheten pedig kisebb-nagyobb összegei! nyerték betétkönyvükkel. Jelentős anyagmegtakarítást tesz lehetővé az új lemez- megmunkáló központ, amely most készült el az ország legnagyobb mezőgépipari vállalatánál, a Szolnoki Mezőgépnél. Az új üzemben, amely még februárban megkezdi az üzemszerű termelést. szám- ijegyvezerlésű lemezszabó gépet is beállítanak, s a pontos. anyagtakarékos szabás révén jóval könnyebbé tehetik a gyárban készülő mezőgazda- sági gépeket, épületvázakat. A vállalat számításai szerint a lemezmegmunkáló központ üzembe helyezésével a lemez- felhasználás egy tizedét takaríthatják meg. ami évente két és fél ezer tonnával kevesebb anyag \felhasználását jelenti. NÓGRÁD Kilenc közül a legjobb megvalósul Pályázat községközpontra Mint ismeretes, 1984 elejétől Mátraterenye nagyközségi rangot kapott, ám az már kevésbé ismert, hogy az országban elsőként itt hirdettek meg egy olyan pályázatot, amelynek célja egy majdani köz- ségközpont . kialakítása. A több minisztérium, országos hatáskörű szerv, valamint a Nógrád megyei Tanács által finanszírozott pályázatra kilenc munka érkezett be. Az elképzelések szerint a közeljövőben a község lakosai is megtekinthetik majd a tervrajzokat, melyek közül a leginkább a település hagyományaihoz. gazdasági, társadalmi szerkezetéhez igazodót választják ki megvalósításra. Várhatóan a VII. ötéves terv során kezdődnek meg az építkezések. Kányás kivágta a szenet Szívderítő adatokról árulkodik a Nógrádi Szénbányák januári széntermelési gyorsmérlege. A bányászok a tervezett 71 050 tonna helyett 72 259 tonna szenet termeltek, tehát a tervet 101.7 százalékra teljesítették. / Kiemelkedő a külfejtési bányaüzem 135.4 százalékos és Kányás-bánya- íizem 106.2 százalékos teljesí tmén ye. S zorospa tak -bányaüzemben 86 százalékra, Mén- kesen 81.4 százalékra sikerült a tervet teljesíteni. Összességében a tervhez képest 1210 tonna többletszenet adtak a népgazdaságnak a nógrádi bányászok. Különösen örvendetes, hogy Kányástul a lakossági szénből jóval többet termeltek, mint tervezték. Önzetlen kisiparosok Tavaly január elseje óta módja van a tanács végrehajtó bizottságának arra, hogy a kisiparosok adóalapját csökkentse. A pénzügyminiszteri rendelet az iparengedéllyel rendelkezőket igyekszik olyan feladatok elvégzésére ösztönözni, amelyekre másként nem nyílna lehetőség a tanácsoknak. Balassagyarmaton négy kisiparos kapott 20 és 30 ezer forint közötti kedvezményt tavalyi kiemelkedő társadalmi munkájáért. Baráz László ács, Horváth János és ifjabb Horváth Imre kőművesek, valamint Kormosói Ferenc villanyszerelő alkotta azt- a „kvartettet”, amelynek tagjai általános és középiskolákban, a művelődési központban es másutt segédkeztek különféle építkezéseknél. Az elvégzett murikéért járó bér egy részét a közös kasszában hagyták. Íz ÚTIHFORM tájékoztatója Az ÜTINFORM-től kapott tájékoztatás szerint kedden reggel száraz utakon, jó látási viszonyok mellett indulhattak útnak az autósok. A korábbi viharos szél is lecsendesedett, széllökésekre csak a Bakony körzetében kellett számítani. Az alsóbbrendű utak nagy része is járható, mindössze Borsod megye északi részem és a Mátrában maradtak helyenként síkosak. A Dunán megindult a személyszállítás Mohács és a Mohácsi-sziget, Szob és Pilismarót, Vác és Tahitótfalu, valamint Dunakeszi és Korány között. A Tiszán ideiglenesen ladikforgalom indult reggeltől Csongrádnál, a pontonhíd helyén. Naptár 1985. február 6., szerda. Dorottya, Dóra napja. A Nap kel 7.04 — nyugszik 16.53 órakor. A Hold kel 17.52 — nyugszik 7.59 | órakor. Kétszáztizenöt évvel ezelőtt, 1770. február 6-án született, és 74 éves korában, 1844-ben hunyt el Francois Honoré Jacob neves francia bútorkészítő és tervező mester, a XVIII., XIX. századi hírneves párizsi müasztaloscsalád egyik kimagasló egyénisége. Felhős ég Várható időjárás ma estig: Gyakran lesz erősen felhős az ég, és többfelé várható inkább csak gyönge csapadék. Előbb havazás, majd ónos eső, eső is valószínű. Napközben megélénkül az északnyugati szél. A hőmérséklet napközben 0, plusz 5 fokig emelkedik. A négyes ikrek édesanyjukkal A tűzoltóság adatai Szomorú januári rekord Nóprádban Januárban megszaporodtak a NÓGRÁD-ban a tűzesetekről szóló tudósítások, a Nógrád megyei Tűzoltóparancsnokság havi összesített adatai elszomorító képet, mutatnak. A korábbi években is állandóan nőtt a tüzek száma, 1985 első hónapja azonban minden képzeletet felülmúlt. Soha ennyi tűz — kiváltképpen pedig lakásűz — nem fordult elő januárban. Sőt, a nyolcvanas éveket megelőzően egész esztendő alatt sem. Mit mutatnak az összehasonlító adatok? Az elmúlt év januárjában 26 tűz volt, az idén 51 esetben keltett riadalmat a „vörös kakas”. S ami a lakóházakat illeti: tavaly 20. az idén 43 esetben gyulladt ki laká.s. Az illetékesek természetesen keresik az okokat is? Ä legtöbb tüzet a tüzelő- berendezések szabálytalan használata, a könnyelműen kezelt nyílt láng, az elektromos áram, illetve a hősugárzó okozta. A tüzelőberendezéseknél a tűz okai között első helyen szerepel az olajkályhák házilagos javítása és karbantartása. E szakszerűtlen beavakozások következtében nem ritka az olaj túlfolyása, ami már veszélyforrás. Természetesen a megszaporodott tűzesetek és az időjárás között is összefüggés lehet. A begyújtásnál nehezebben ég az olaj. majd ugyancsak túlfolyás következik és a rendszerint felügyelet nélkül hagyott. immár felmelegedett olajkályha lángra lobban. Ez idén januárban például az összes- tűzeset hatvan százaléka a lakószobákban keletkezett, A szomorú statisztikát még tovább növeli a másik szezonális veszélyforrás, a hús- füstölés. A Nógrád megyei Tűzoltóparancsnoikság szerint tavaly januárban hétezer, az idén pedig egyetlen hónapban tizenkétszer keletkezett ily módon tűz, s a kárérték is jelentős. S ami a legszomorúbb: a veszélyes tűznek tavaly halálos áldozata is volt, az idén „csak” négy égési sérülést kellett regisztrálni. • Ezek a száraz tények. A statisztikához a tűzoltóság illetékesei még hozzáteszik: a tűzesetek 65 százalékát utólag jelentették be, a tüzet tehát sokszor magük a lakók oltották el. Sajnálatos, hogy sokan csak több napos késedelemmel adnak hírt a tüzek- ről, holott a bejelentést az illetékesnek haladéktalanul meg kell tenni. ötvenegy tűz egyetlen hónap alatt ilyen kicsiny megyében — enyhén szólva is figyelmeztető adat. Különösképpen az, ha arra is gondolunk: milyen hatalmas értéket veszélyeztethet egy ócska húsfüstölő, vagy egy lángra lobbant, megbütykölt olajkályha. Az intő példákból pedig tanulhat mindenki, nemcsak az, akit a januári tűz töb- bé-kevésibé „megégetett”.- k — Két és fél ezer lakás volt negyven esztendeje Balassagyarmaton, jelenleg 6400 szerepel a nyilvántartásokban. Az utóbbi tizenöt évben ebből 3500 épült, tehát a lakásállománynak több. mint a fele már korszerű, új otthon. — Munkavédelem. A dolgozók biztonságos és egészséges munkafeltételeinek jobbítására közel hatmillió forintot fordított az elmúlt évben a Pásztó és Vidéke Áfész. A tervezettnél mintegy kétmillióval nagyobb összeget a 770 fős kollektíva zömmel a környezetvédelemre, védőfelszerelésekre, s a munkakörülmények javítására költötte. — Rétság tanácsának hatósági osztálya tavaly 47 vizsgálatot végzett különféle kereskedelmi és vendéglátó egységekben. Nyolc esetben olyan súlyos hiányosságokat tapasztaltak, amit csak bírság kiszabásával honorálhattak. A szabálysértők pénztárcája több, mint húszezer forinttal lett vékonyabb. totótAjékoztatő — SOK A TELITALÁLAT A Sportfogadási é§ Lottó Igazgatóság közlése szerint az 5. fogadási hétre beérkezett 20 793 005 szelvény értékelésekor összesen közel 1 millió 400 ezer nyerő- síreivényt találtak. Az ezekre eső összegek az előzetes számítás szerint a következőképpen alakulnak : 13 plusz t találat érteke az eddigiek szerint 14 483 forint, a 13 találatért várhatóan 7399, a 12- esért 265, a 11 talál atosért 32, a LO-esért 13 forint jár. A közölt adatok nem véeiere- sek- a nvereménvek ellenőrzése még lapzártakor tartott. Az első hét alkalmazkodási nehézségei után kitűnően érzik magukat a négyes ikrek, akik az év első napján jöttek a világra. A három kislányt és egy kisfiút édes» vj juk tizennégy napos koruk óta naponta négyszer tápl; », háromszor pedig eumisüvegből kapják az anyatejet. .Képünkön: Bakó, Sándorné négy gyermekével. Új szakmérnöki képzés indulf Gépészeti elektrotechnikai szakmérnöki szak indult februártól a Budapesti Műszaki Egyetemen. A képzést az oktatási intézmény gépészmérnöki kara szervezte meg, a kétéves tanulmányi idő alatt elektronikai és épületviílamo- sítási ágazaton ötvenöt mérnök kezdte meg stúdiumait. E képesítéssel az ipar olyan területein tudnak majd dolgozni, amelyekben az elektronika, az elektrotéhnika, a mikroelektronika, valamint a villamos-irányítástechnika és az automatizálás meghatározó. A nagy érdeklődésre való tekintettel és a várható jó tapasztalatok alapján a jö- vőben kétévenként újra meghirdeti a gépészeti elektrotechnikai szakmérnöki képJ zést. (MTI) A MERKUR jelenti Autósorszámok 1985. február 5-én; Trabant L. H. (Bp.) 1307 Trabant H. C. (Bp.) f98 Trabant L. (Bp.) 31 0C9 Trabant L. (D.) 21 9fi6 Trabant L. (Gy.) 28 7«3 Trabant Combi (Bp.) 9194 Trabant Combi (Gy.) 4442 Wartburg L. (Bp.) 13 938 Wartburg L. (Gy.) 7790 Wartburg de L. (Bp.) 20 624 Wartburg de L. (Gy.) 11 093 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 4418 Wartburg T. (Bp.) 749S Wartburg T. (Gy.) 3239 Skoda 105 S (Bp.) 8669 Skoda 105 S (D.) 6737 Skoda 305 S (Gy.) 6S49 Skoda 120 t (Bp.) 17 3.73 Skoda 120 I, (D.) 10 048 Skoda 120 I, (Gy.) 12 283 Skoda 120 GLS (Bp.) 1076 Lada 1200 (Bp.) 33 390 Lada 1200 (D.) 20 481 Lada 1200 (Gy.) 1» 560 Lada 1300 S (Bp.) 12 524 Lada 1300 S (D.) : 9312 Lada 1300 S (Gy.) * 4490 Lada 1500 (Bp.) W’ 12 402 Lada 1500 (D.) 8445 Lada 1500 (Gy.) 3937 Lada Combi (Bp.) 5900 Lada Combi (D.) 3296 Moszkvics (Bp.) 13 485 Polski FIAT 126 P (Bp.) 20 839 Polski FIAT 126 P (Gy.) 7093 Polski FIAT 1500 4908 Dacia (Bp.) 24 381 Dacia (D.) 15 220 Zasztava (Bp.) 8421 Magvar napok Kubában Magyar kulturális napokat tartanak a kubai fővárosban. A február 5—10. között tartó rendezvényre hétfőn dr. Kö- peczi Béla művelődési miniszter vezetésével kormány- küldöttség érkezett Havannába. A gazdag választékot kínáló kulturális hét keretében komoly- és könnyűzenei hangversenyek lesznek, fellép a BM Duna Művészegyüttese. Bemutatnak hat magyar filmet, fotó-, könyv- és nép- művészeti . kiállításokat rendeznek. A kulturális héttel párhuzamosan magyar áruházi -napokat is rendeznek Havannában. A magyar és a 'kubai belkereskedelmi minisztérium közti megállapodás értelmében 1984 novemberében a Decuba kereskedelmi vállalat mutatkozott be Magyarországon kubai termékekkel, moát pedig a Centrum Áruházak kínálnak több mint 10 millió forint értékű magyar árut a havannai vásárlóknak. — Nőtincs és társközségei is csatlakoztak az MSZMP XIII. kongresszusa tiszteletére meghirdetett társadalmi munkaversenyhez. A települések fejlesztésére, szépítésére fölajánlott kétkezi munka idei tervezett értéke 4 millió 660 ezer forint. Utazás '85 Az idén is nagy az érdeklődés a tavasszal megrendezendő nemzetközi idegenforgalmi kiállítás iránt. A hazad kiállítóik mellett eddig 19 országból jelezték részvételűiket utazási irodák, légitársaságok. Az előzetes jelentkezések alapján a szocialista országok közül Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Kuba, Lengyel-; ország, az NDK, Románia és a Szovjetunió utazási irodái, valamint Ausztria, Egyiptom, Finnország, Franciaország, iM'lta, az NSZK, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Törökország, idegenforgalmi hivatalai, illetve utazási irodái, valamint az egyesült államokbeli PAN AM légitársaság képviselői vesznek részt az idei nemzetiközi utazási kiállításon. Néhány ország, így például Ausztria és az NSZK több idegenforgalmi céggel is képviselteti magát. Kuba az idén első a lka lommal ajánlja idegen-forgalmi látványosságait a magyar utazóknak. Az Utazás ’85 kiállítás az idén hat napig lesz nyitva a kőbányai vásárvárosban, március 22-től 27-ig, HIVATALOS DEVITAARFOT VAMOK Érvényben: 1985. február 6-án. Devizanem: vételi árf. 109 eladási Ft-bao Angol font 5740,05 5751,5« Ausztrál d. 4025,47 4033,53 Belga frank 80,15 80,31 Dán korona 449,16 450,06 Finn márka 766,85 768.39 Francia f. 525,14 526,20 Hollandi forint 1417,19 1420,03 Japán y. (1008) 198,44 198,84 Kanadai d. 3867,02 3874,76 Kuvaiti d. 16794,00 16827,62 Norvég korona 556,02 557.14 NSZK márka 1603,43 1606,65 Olasz líra (10(H)) 26,10 26,16 Osztrák s. 228,38 228,84 Portugál e. 28,89 28,95 Spanyol p. 29,02 29,03 Svájci f. 1882,83 1886,59 Svéd korona 563,32 564,44 Tr. és cl. rubel 2597,40 2602.60 USA dollár 5157,44 5167,76 'UfCct'íZeer 14-5! 96 NOCH AB a Marvar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lap.la. Főszerkesztő: VINCZB ISTVANN8. Szerkesztőség: Salgótarján, Palóca Imre tér 4. Telefon: lé-977. Föszerkewtö: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMÄS, a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palőcz Imre tér i, Telefon* 12-542 Telex- <29 189. Irányítószim: 3101. Terjeszti a Magyar posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hfrlapkézbesftőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI) Budapest V József nádor tér I. 190(1. közvetleniii, vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dfj egy hónapra: 43 forint, negyedévre 12» i (wont, egy évre: US forint, BiőáUújai a, Nógrád megyei Nyomdaipari VáUalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér L PÍ.J 96. Felelős vezetői kelemen GABOR igazgató, hu ISSN 0133-1558 KÖIUIVCÉ mezigazdaságj gépek