Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)

1985-02-16 / 39. szám

Ki a művelt?

i^íint a bizonytalan táncos, aki csak a kályhától tud

* ■ elindulni, öregedő emberként azon kapom magam, hogy essék bármiről szó, starthelyül falusi gyerekkorom jut eszembe, o-da futok vissza képzeletben, és onnan indítom bizonytalan tűnődéseimet. Ki a művelt? —teszem föl magamnak a mindig időszerű —, de ma, a sokat kárhoztatott „tévéműveltség” korszakában különösen időszerű — kérdést, és rögtön az egykori Pesti Hírlap vasárnapi képes melléklete jut eszembe. Az a reszkető kíváncsiság, amellyel vártam. De az a tehetetlen szomorúság is, amely rámtelepült, ha nem értettem belőle valamit. Volt egy állandó rovata: apró érdekességek nagy emberek életéből. Olyasmik, hogy milyen szellemeset válaszolt Nagy Frigyes valamely szemrehányására Voltaire: hogy mit evett reggelire Napoleon Szent-Ilonán; vagy, hogy mit szagolgatott— rothadt almát szagolgatott — írás közben Friedrich Schiller. A tehetetlen szomorúság annak szólt, hogy fogalmam se volt róla: ki az a Voltaire, Napoleon vagy Schiller. De még- inkáöb a rovat címének. „Miniatűrök” — ez volt a cím, és senki a környezetemben meg nem tudta mondani, hogy ez mi az ördögöt jeleníthet. Merthogy valamelyik számban a budai pasáról íródott az egyik apróság, a hangalaki rokonság alapján arra a gyermekes szófejtési ötletre jutottam, hogy a rovatcím voltaképen azt jelenti: „Nini, a török”. De, akkor miért írják úgy, hogy „miniatűrök” és, hogy kerül a rovatba Voltaire, Napoleon, vagy Schiller, akik a nevük alapján aligha lehetnek törökök. A tehetetlen szomorúság önnön műveletlenségem miatt telepedett rám. Ügy éreztem, körülvesz egy mérhetetlen nagyvilág, s én nem tudok róla semmit.

Most viszont úgy érzem, hogy kérdéses: csakugyan műveletlen voltam, csakugyan nem tudtam semmit? Mert először is írni-olvasni-számolni tudtam, és ezek nagyon fontos gyakorlati készségek, de volt bennem egy szellemi készség is: a kíváncsiság. Ha azt akarja a világ, hogy megismerjem, jöjjön csak, mutatkozzék be, én örömmel fogadom. Másodszor azonban tudtam én egyebet is. Tudtam, hogy a búzának kövérebb, az árpának soványabb a kalásza és hosszabb rajta a toklász. Tudtam, hogy aratáskor, hajnali harmattal, hogyan kell a kévéhez kötelet csinálni. Tudtam, hogy kacsatöméshez sós vízbe kell áztatni a kukoricát, s egy kis zsírt is kell a vízbe tenni, jobban csússzanak a szemek a kacsa nyelőcsövén. Hogy őrléskor mennyi vámot tart magánál a molnár. Hogy a bicikli beisőgumiját miként kel] mesragasztani. Hogy legeltetéskor mit ehet a tehén a felifújódás veszélye nélkül. Hogy a lovas kocsi melyik részét hívják fürhécnek. Hogy Luca-napkor záptojást kell áthajítani a háztetőn. Hogy mennyi szalma vagy hány kéve szárízig kell a kemencébe, kenyérsütéshez. Hogy szél lesz, ha napnyugtakor vörös az ég alja. Hogy a kehes lónak égő-füstölő rongyot kell az orra alá tartani. Hogy augusztusban reggeli kilenc óra van, ha Kásóék nagy diófájának a tetejéig érkezett a nap.

Fölsorolhatatlan, hogy mi mindent tudtam, és most hajlamos vagyok rá, hogy azt gondoljam: ez a műveltség. Tájékozottság a közeli környezetben és kíváncsiság a távolabbi iránt. Hajlamos vagyok rá, hogy a műveltség ösz- szetevői közül azt tartsam fontosabbnak, ami életműveltségnek nevezhető.

Szemben azzal a maikacs hagyományú műveltségideállal, amelynek nevében engem kinevetnivalóan műveletlennek bélyegezhettek azért, mert Voltaire nevét úgy olvastam a Pesti Hírlap képes mellékletében, ahogy kinyomtatva állt: Vol-ta-ire.

Ha netán olvassa, ne sértődjék meg a mama Újkígyóson azért, hogy most kiszerkesztem, a makacs hagyományú műveltségideál jegyében ót is műveletlennek bélyegezhetnék. Hat elemi, göcsörtös írás, helyesírási hibákkal, foglalkozási minősítés szerint háztartásbeli, és bizonyos, hogy Voltaire-t ő is Vol-ta-ire-nek olvasná. De mennyi természetes báj a hatelemis, göcsörtírásos, helyesírási hibás leveleiben. A maguk nemében remekművek mind. És mennyi szakismeret a szakmátlanná minősítő „háztartásbeli” megnevezés mögött. Annyi, hogy ez aztán végképp fölsorolhatalan. A mama ezernyi dolgot tud. A kenyérsütésről, a ruha varrásról, a kacsatömésről, a hurkabélmosásról, a folttisztításról, a tehénfejésrői, a palántázásról, a csirke- nevelésről, a balbafürdetésröl, a betegápolásról. A maga nevében valóságos polihisztor, toronymagasságban egy agyoniskolázott kékharisnyához képest. Azzal a kíváncsisággal ráadásul, amely a televízió elé ülteti mindennap, és amely — minthogy nem szégyen már falun sem olvasással tölteni az időt — könyvet vetet a kezébe.

Ha így kiszerkesztem őt, és dicséretét zengem, ne tekintessék ez a fiúi elfogultságnak. A dicséret nem egyedül neki szól, hanem annak a műveltségtípusnak, amelyhez rajta kívül sokan sorolhatók még, és amelyet életműveltségnek neveztem az előbb. Olyanfajta műveltség ez, amely nélkül lexikonfejű ember elképzelhető ugyan, de harmonikus személyiség sehogysem.

Én magam lépten-nyomon műveletlenségbe ütközöm, de egyik ütközéses esetnek sincs köze Voltaire nevének helyes kiejtéséhez. Hanem az életműveltségbe tartozó magatartás-műveltséghez van például köze.

Jönnék ki este egy lakóházból, aiz üveges naígy kapun kívül gimnáziumi osztály toporog, a kapu csak belülről nyitható. Nyitom tehát, hogy kilépjek, s jót tegyek velük is. Még csak résnyi a nyílás, de már tódulnak befelé, ajtóstul sodorva félre engem, és egyikük sem tudja, hogy megköszönve a segítséget, engem kéne először kiengedniük. Műveltek? Talán ismerik a halmazelméletet, az orosz mel- léknévragozást vagy a popzenei újhullám sztár jait. És mégis műveletlenek.

Pillanattal hamarább érkezem az áruházi üvegajtóhoz, minit a kifelé igyekvő elegáns pár. Elöl a hölgy, mögötte aiz úr. Nyitom az ajtót, de nem lépek be, kézmozdulattal jelzem a hölgynek: tessék, lépjen ki ő. Kilép, nem köszöni meg a gesztust, de kilép mögötte az úr köszönet nélkül, mánitlha szolgalatom nékii is járna. Valószínűleg doktor. Doktor med. Vagy doktor iuris. De műveletlen.

Megírok valamit, vélemény van benne. X-nek ez nem tetszik, de nem a véleményt cáfolja, engem ócsárol. Mintha erkölcsi vétket követtem volna el azzal, hogy olyan véleményt mondtam, amely nem egyezik az övével. X. szakmabeli, mindenféle iskolákba járt, házikönyvtára van. De műveletlen.

Mert nemcsak az udvariassághiány számít műveletlenségnek. A tolerenciahiány is.

H

ogy ki a művelt ezek utón? Tökéletesen senki. De valamelyest mindenki, aki törekszik rá. Élettapasztalással, viselkedéskultúrával, türelemgyakorlással. Függetlenül attól, hogy le tudja-e írni jól Rousseau nevét. Pedig ez még kacifántosabb, mint a Voltaire.

Faragó Vilmos

Tallózó a piacon

Napjainkban szokássá vált általában a lakosság igényére hivatkozni olyan esetekben is, amikor ez az igény legalábbis nem egészen körvonalazott, sőt, az is előfordult már, hogy éppenséggel nincs is. Vagy ha létezik, akkor ez elsősorban az igényt hangoztatok részéről merül föl, gazdasági vagy egyéb okból. Természetesen, önmagában ez sem baj, hiszen az igényt föl is lehet kelteni. Sőt, föl is kellene kelteni az élet több területén.

Közművelődési példát említve, az elmúlt évtizedben kétségkívül nagy eredmények születtek hazánkban, többeik között, a könyvvásáiTásba, könyvterjesztésben, a múzeumok látogatottságában, a rádiózás és a televíziózás kiterjedésében és így tovább. Igaz, nem elégséges csak statisztikákat emlegetni, bár bizonyos tendenciáik fölismeréséhez ezek is segítséget nyújtanak. Sok példát lehetne airra is fölhozni, amikor a statisztikák kedvezőtlen jelenségekre utalnak. Ezek emlegetése helyett maradjunk csak a könyvszakmánál egy friss kezdeményezés kapcsán.

A szákmára nehezedő gondokról és problémáikról az utóbbi időkben sokat hailLhat- tak az érdeklődők s miagiuk az olvasók, akiket e gondok szintén érintenék. Mert igaz ugyan, hogy az elmúlt évtized eredményed méltánylian- dóafc, viszont az is tény, hegy még távolról sem vagyunk „olvasó nép”, meglehetősen nagyok az olvasáskultúra tartalékai. Ilyen helyzetben maga a könyv terjesztés — annak minden eredményével és anomáliájával együtt — közművelődési kérdés is. Üj olvasóés vásárlórétegeket kellene megnyerni a könyv számára olyan helyzetben, amikor az eddig rendszeres vásárlók egy része is kénytelen mérsékelni vásárlásait anyagi Okokból. Meglehetősen ismertek a könyvkészietezéssel, raktározással, szállítáissall stib. kapcsolatos gondók is. A könyv- kiadási arányokról szintén sok szó esik mostanában. Éppen ezért érdemelnék különös figyelmet. azok a kisebb-na- gyobb kezdeményezések, amelyektől valamilyen módon remélni lehet a könyvvásárlás némi élénkülését, vagy legalább a növekvő készletek arányának csökkenését.

Ezek közé tartozik többek között a Művelt Nép Könyv- terjesztő Vállalat új formájú szolgáltatása, a Tallózó könyvesbolthálózat létrehozása.

A kezdeimenyezést szolid reklámozás előzte meg. Eszerint, február 1-től Tallózó él- nevezéssel bolthálózatot nyit a vállalat az ország 13 városában. Ezek a könyvesboltod: — többnyire inkább csak boltocskák — egész évben kedvezményes áron kínálják könyv választékjukat Békéscsabán, Debrecenben, Egerben, Gyöngyösön, Győrött, Pápán, Pécsett, Salgótarjánban, Százhalombattán, Szegeden, Székesfehérvárott, Szombathelyen és Veszprémben. Az engedmény mértéke általában ötven százalék. A boltok készletüket ígéret szerint folyamatosam bővítik, ügyelve a választékra. Kezdeti lépésről van szó, a vállalat a jövőben szeretné kiiiter- jeözteni e könyvesbolthálózatát is a többi városra, számítva a helyi szervek segítségére, anyagi támogatására.. Azokban a városokban, ahol

még nem sikerült megnyitná Tallózó-boltot — s ez a többség —, továbbra is megrendezik időnként az ötvenszázalékos könyvvásárokat.

Salgótarjánban a vásár- csarnokban korábban is meglévő kis könyvesbolt alakult át Tallózóvá, szintén február

1-én nyílt meg. Így tapasztalatról még nem nagyon lehet beszámolni. Arról azon.ban igen, hogy eddig meglehetősen kevesen látogatták a nem túlságosan ió helyen lévő boltocskát. Csak remélni lehet, hogy a későbbiekben ez változhat. Egyelőre 100 ezer forint értékű könyv közül választhatnának az érdeklődők, ha betértének a boltba. Főként ifjúsági, ismeretteriesztő szépirodalom jelenti a választékot. A könyvek, amelyek

1982-ig jelentek meg, féláron kaohatók.

Salgótarjánban tehát nagyon szerény a kezdet. Ügy néz ki, hogy az eddig évenként — vagy tavaly kétszer is — megrendezett ötvenszázalékos árleszállítás idején is nagyobb volt a forgalom, mint eddig a Tallózóban. A bolt már említett kedvezőtlen he]vén túl, masa a kezdés időpontja sem volt a legszerencsésebb. egybeesett a szezon végi árleszállítással. Talán jelenthet némi élénkülést az, hogy a jövőben szakirodalommal és képzőművészeti kiadványokkal is gazdagítják majd a választékot. S egy idő után a közönség is megszok- hatja, ho"rv a piacon a zöldségen, wflmö'csön. egyéb é’é1- mi.szereken és cikkeken kívül könvvet i.s vásárolhat, kedvező áron. Igaz ugyan, hogy az utóbbi nem egészen friss. Annyira azonban nem olyan régi a könyvek többsége, hogy ne lenne alkalmas például az iskoláknak, amelyek az év végi ajándékozásihoz a Tallózóban vásárolhatnának könyveket. Vonatkozhat ez a különböző üzemek, vállalatok kolletiíváina is, számukra előnyös könyvvásárlásra nyílik itt mód. Egyébként, az engedmény mértéke nagyobb is lehet. Azok a könyvek, amelyek még leánazva is polcokon maradnak, pár hónap múlva egységérazásra kerülnek.

A Tallózó könyvesbolthálózat a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat szándéka szerint enyhíteni kivánia a könyvek iránt érdeklődőkre nehezedő anyagi megterheléseket s újalbb rétegeket szeretne megnyerni a kö-ninr^k számára. T. E.

Szobrászok a bécsi Künstler hausból

Az Osztrák Képzőművészek Szövetsége és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége egy esztendeje kötött egyezményt egymással Az osztrák szövetség elnöke. Hans Mayr professzor válogatásában most két ausztriai szobrász — Wolfgang L. Haidinger és Osamu Nakajima — munkáit mutatják be a Fényes Adolf-teremben.

Wolfgang L. Haidinger: Ikarusz

Osamu Nakajima: Kigyókö

.......mim............... ..................................................................................................................................................................................................

T

öbb tanulságot kínál Serfőző Simon Szépirodalmi Könyvkiadónál tavaly megjelent kötete is, pályája is. Több ez és más is, mint az 1962. és 1983. között íródott versek gyűjteménye. Több azzal a néhány verssel, amelyek megírásuk idején nem jelentek meg, mert valós, vagy csupán vélt érzékenységeket sértett volna. Az elmúlt két évtized — noha még nem történelmi távlat — számos sebet gyógyított, balhiedelmet megcáfolt, más dimenziókat tárt fel. A mindent békévé oldó feledés azonban soha nem a költők sajátja. Serfőző mindenkor azt érezte kötelességének, hangot adjon vérei, szerettei gondjairól, s ha azt érzik, akkor riadalmaikról, aggályaikról, aggodalmaikról is. A magyar parasztsággal hosszú évszázadok alatt nem történt ennyi és ilyen gyökeres változás, mint az elmúlt évtizedekben. Tulajdonviszonyok alakultak át, 6 velük a viszony a földhöz, a jószághoz, a szerszámokhoz, önmagukhoz. Serfőző ezt a viszonyt a Kalevalára emlékeztető nomenverbu- mokkal fejezi ki. Mert nála nemcsak a természet él és kap emberi arculatot: a fák, a bokrok, az indázó tök, Uborka, a pusztán nyargalá- szó szelek, a pocsolyát és sarat dagasztó esők, az izzad- ságos munkára serkentő napfelkelték, az éltörődött, megfáradt embernek rövid pihenőt ígérő holdsugár; de lelkes állatként mozdulnak és ösztökélnek munkára a szerszámok is: a kapa, a tenyerébe „sebet pusziló villanyéi”, a fáradtan zörgő szekér.

Holddal világítottunk

{Összegyűjtött versek 19S2-1983J

tudja indulatait. A kezdeti naiv lelkesedést, vagy éppen nekibúsulást — (érezhető Vácihatás) — a tudatos rendcsi- nálás-akarás racionalitása váltja fel. Aki idejekorán, s nem a saját akaratából szakad ki egy közösségből, az élete végéig keresni fogja azt. Szomorúan, elkomorodó dühhel tapasztalja, hogy vérei hogyan áldozzák fel hagyományos értékeiket, sőt a gyermekek hiányával a jövőt is, a tárgyak, megszerezhető javak fetisizálásával. Érti, de nem ért egyet vele, mert:

„Ja) annak, kinek

Szívében nincs szándék,

Csak alázat.” (Sisaktalan)

„Lent él a lélek is” — írja Lent lépdelnek című versében, de ő mást akar: „A lélekben lassúakkal / nem vánszorgok” / nem akármiért / Ciklusai, mint a téglák épülnek egymásra. Az első: Vigyázok a házra, az utolsó: Innen. Ez az összegzés, az ars poétika, mintha az idős Kassák kemény hangját hallanánk:

Itt, a természetben, kint a tanyán még minden azonos volt önmagával — a gyerekkor távolodva idillinek tűnő világa ez —, ám egyszer- csak kizökkent az idő, a dolgok, jelenségek, az öröknek hitt rend kimozdult, a képek, események egymásba torlódtak, áttekinthetetlenné váltak. A parasztok — a költő szülei — mindezt nem értették, mert kívülről, az ő észjárásuktól, megrögzött szokásaiktól, szemléletüktől eltérő logika diktálta az eseményeket. Később ismét elrendeződtek a dolgok, mert a helyükre kerültek, új helyet találtak maguknak, ám, ezt a költő már nem otthon éli meg, mert a mozgás centripetális ereje a városba repíti. Idegennek, ahol csak nehezen — és mindmáig félig-meddig — találja meg a helyét. Még odafigyel, haza, de a felfokozott érzékenysége sorstársakat fedez fel a városban is. A bejárókat, a munkásszállók, albérletek időtlen ideiglenességét, az otthontalanokat és otthonkeresőket.

Innen nézve, hirtelen szűkké válik a tanya határa, — a költő látóhatára viszont az egész országra és a történelemre tágul. Serfőző verseinek egyik leplénvegesebb eleme az IDŐ, de nem ama szárnyas, amely Berzsenyinél még elröpült, hanem a gondokban araszoló, minden pillanatban a LÉT súlyát tudatosító. Mert Serfőző ifjúsá„Erre a részére tartozom hazámnak. S az éjszakai tanyákban vakláló vakoskodókat, akikre szúnyogok morognak befelé szőrösen az ablakon, az összetört életű ingázókat, s a munkát két kézzel végzőket: munkásokat és parasztokat nincs miért megtagadnom. Értük van dolgom, s dolgaim megmérnek. S nem a megalázkodással magasztosunkkal és a megalkuvás árán dicsöülőkkel tartok, hanem megyek tenni a dolgom, mintha szerszámmal mennék az elgazosodott kukoricák felé, hogy hasznot hajtsak, s a bizodalom nevelkedjen magasra!"

Horpácsi Sándor

| NÓGRAD — 1985. február 16., szombat 9

V

ga — mint oly sok sorstársáé — komor volt és zaklatott, s ez a feszültség — először — csak a szerelemben, társát megtalálva oldódik fel. Teljesen ekkor sem és soha már, mert jobbágyőseitől a szolgálat fegyelmét tanulta és vállalta fel.

Ha szabad így mondani —, s miért lenne ez sértő? — fokról fokra érik értelmiségivé, ahogyan megérti, mert makacsul elemzi is, azt, amit átélt. Minden verse súlyos, mert még a legihletettebb is csak a földről (a szántókról, majd az aszfaltról) tud felröppenni. Alkotó elemük a természeti kép, amely egyre bonyolultabb, áttételesebb gondolati íveket képes átfogni. Mindenkor tárgyias, de soha nem nehézkes. Nem ellentmondás ez, vagy ha az, akkor tudatosan vállalt

Hangja halk, de kemény, mert. fAcrvol r-ri i i e