Nógrád, 1985. február (41. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-02 / 27. szám
Aki még pici a sílécre, az Van akinek még a lankásabb szánkóval próbálkozik lejtők is gondot okoznak A merészebbek kitalálták a hó fürdést, ami állítólag kellemes, de nem annyira nedves mint a hagyományos. Bizony a sicipő szorítását nem könnyű megszokni. Kedves Barátom! Tudatom, jól vagyok, a hótakaró vastagsága meghaladja a negyven centimétert, a hőmérő higanyszála — hál’ istennek — leparkírozott a mínusz öt környékén, s a közeli hotel bárjában remek szlovák sört mérnek. Szóval, minden feltétel adott, hogy egy magamfajta turista kellemesen pihenjen itt a Tátra hófödte hegyvidékeiben. Lavinák? Legrosszabb álmaimban sincsenek, ez csak mese habbal! Viszont sízők annyian vannak. mint a hangyák. Tudod, felkapott hely a szlovákiai hegyvidék, Nógrádból is több százan jönnek. Habár, azt hallottam, hogy a korona decemberi árfolyam-emelkedése sokakat visszariasztott. Ezzel kapcsolatban van egy Cse- dok-információm is, nevezetesen. hogy április elsejétől (nem tréfa) 7—8,2 százalékkal emelik a nem szervezetten kiutazók számára a szállodai szobák árát. Ez annál is érdekesebb. mert a magyar turisták előszeretettel utaznak „egyénileg”, persze inkább magánházaknál szállásolnak, átlagosan hatvan-kilencven korona napi és fejenkénti áron. Na, és a sízés! Vagy síelés? Ügy is írhatnám: síkolyozás, hiszen, ha annak idején honi nyelvújítónkra hallgatunk, akkor ma csak úgy mondanánk, „milyen jót sikolyoztunk!” Azt hiszem, a kettő együtt igaz, különösen a kezdőknél. Képzelj el egy gyönyörű, vakítóan fehér, lankás domboldalt, imitt-amott meredek ívekkel —, dehát ki a fene látja ezeket, ha minden energiájával arra összpontosít, hogy el ne induljon alatt a a léc! Szóval, fönn vagyunk a dombon, mondja a Tamás, fogadott mesterünk, hogy a kormányzási fázis döntő momentuma a fékezési technika, arra vigyázzunk, mindig csak annyira gyorsuljanak be a lécek, amennyire uralkodni bírunk fZlötte. — Láttad, amikor Sten- mark az utolsó bukkanónál... — eddig emlékszem szavaira, s akkor valami megmozdult alattam. Határozottan éreztem, ez csak a léc lehet. Két síléc. Nem dramatizálom, de az ezt követő mozzanatok inkább hasonlítottak a sikolyozáshoz, mint a síeléshez. Hát, ez volt a kezdet, ami ugye köztudottan nehéz. Tamás mester egyébként — miután fölsegített — elmondotta, a jó sízéshez három dolog kell: a gyakorlat, a gyakorlat és a gyakorlat. A többi már gyerekjáték. Naponta öt-hat órát csúszkálunk — megfogadva a tanácsot — így már némi gyakorlatra is szert tettünk. Csak- hát ezek a ,,puklis” dombok olykor nagyon megkeserítik az életünket. Ha nem sízünk, akkor szánkózunk. Tegnap éjszaka, vagy tizenöten kimentünk az egyik hegyre, beszúrkáltunk a hóba két sorban tíz-tíz égő fáklyát — ez volt a szánpálya. Kellemesen csípős hideg volt, csöndesen szállingózott a hó, és a vaksötét éjszakában csak a fáklyák világítottak, valóságos ibseni világ! Suhantak a szánok, majd egy-egy buckánál repültek is nagyokat, nem mondom, bizonyos testrészeim kiváló fékezőerőről adtak tanúbizonyságot, közben megörökítvén a földdel való találkozás emlékezetes pillanatait. Mégis mindent megért ez az élmény! Egyéb szabadidős-programról nem sok jót írhatok. Először is, mert amikor esténként holtfáradtan hazaérkeztünk, sebeink gyógyítgatása után sem kedvünk, sem erőnk nem volt arra, hogy a három kilométernyire lévő kultúrköz- pontba elmenjünk. Másrészt, szerény valutakeretünk föl- használását a gazdálkodj okosan elvre alapoztuk. A felvonó —, ahol egyáltalán van — napi bérlete harminc-negyven korona, ez drágább a korábbinál, továbbá néhány fogyasztási cikk (sör, üdítő, élelmiszerek) ára is fölfelé ment, de azért az ígért sport- cuccot megvettem neked. Viszem. Be is fejezem levelem, mert sítúrára indulunk. Vagy sikolytúrára? Baráti üdvözlettel T. L. (szövck) Beucze Péter (képek) Sokan fürdetik arcukat a Nap gyógyító sugaraiban Szlovákiában is olcsóbb a „házi", vacsora, mint az fttl«r«i, A hét végeken bizony még az órás sorban állások sem ritkák a kedveltebb siterepek felvonói nál.
