Nógrád, 1985. január (41. évfolyam, 1-25. szám)
1985-01-21 / 16. szám
Munkásőr-egységgyűlések (Folytatás az 1. oldalról) Jókedvében hoz ilyen intézkedéseket. Ezek tulajdonképpen szükség- és kényszerkörülmé- nyekszülte intézkedések! És senkitől nem lehet zokon venni, ha mindjárt az első napokban nem számol azzal, hogy ez az 1985-ös esztendő lesz az az év, amikor összességében, társadalmi méretekben megállítjuk a reálbérek csökkenését. Ennek nem most, inkább majd az év második felében érződik a hatása. Nem lesz egyetlen olyan család sem — akár a bérfejlesztések, akár a szociálpolitikai, népesedéspolitikai intézkedések szempontjából —, amely ne érezné, hogy rá is kiterjed * kormányzat figyelme. Nem szabad elfeledkezni arról. hogy a mostani intézkedésekkel társadalmilag elvont' mintegy 36 milliárd forint el-» lenében a kormányzat — különböző címeken — körülbelül 5Q milliárd forintot juttat vissza az állampolgároknak. Mindamellett: az árak emelkedésekor senkitől nem lehet elvárni lelkes egyetértést. Elvárható viszont a megértés, a türelem, a szorgalmas és becsületes munka, mert csakis így juthatunk ki, s meggyőződésünk szerint ki is fogunk jutni a nehéz helyzetből. A továbbiakban Havasi Ferenc, az MSZMP XIII. kongresszusára készülődés kapcsán ez irányelvek kedvező fogadtatásáról és a felszabadulásiunk közelgő 40. évfordulójának jelentőségéről beszélt. Utalt a többi között a Központi Bizottságnak arra az állásfoglalására, miszerint úgy kell felkészülni, olyan kongresszust kell tartani, hogy Pásztó s nézzünk szembe a magyal valósággal. Olyan mérleget kell készíteni eredményeinkről, amelyekből kiindulva megalapozottan tudjuk felvázolni a megoldandó feladatokat is. Nem vagyunk babonásak saját intézkedéseinkkel, határozatainkkal . kapcsolatban: amennyiben azok nem bizonyulnak jónak, életrevalónak — a pártnak nemcsak a szembenézéshez, hanem a korrigáláshoz is kell legyen, lesz ereje. A realitások ilyen 6zigorú követelményei szerint kell folytatni a jövőben is a kongresszusi felkészülést, ösz- szegezni tapasztalatainkat. Lehetőségeink, életkörülményeink, életviszonyaink vizsgálatakor — mondta a Központi Bizottság titkára —, csakis teljesítményeinkből indulhatunk ki. Ma nem olyan a világ, hogy arra számíthatnánk: majd más segít rajiunk. Ugyanakkor tudjuk, hisszük: a 10 millió magyarnak van annyi szorgalma, tudása. akarata és hite a saját ügyében, hogy meg tud birkózni a jelenlegi nehézségekkel. ^ A továbbiakban a Központi Bizottság titkára megállapította: az országos vélemény- és tapasztalatcserék tanulsága szerint az irányelvek megfelelő programot tartalmaznak a jövőre nézve is,, kifejezik azt a közösségi érzést és kívánalmat, hogy a párt folytassa, erősítse meg eddigi politikáját. Programadó az irányelvekben — s ez már kifejezésre jut VTI. ötéves tervünk formálódó törekvéseiben —,■ hogy tovább kell javítani pénzügyi .egyensúlyi helyzetünket, korszerűsíteni gazdaságunkat, jobbítani az életkörülményeket, megőrizni és továbbfejleszteni szocialista vívmányainkat. Az irányelvekben kifejezésre jutó olyan törekvéseket is helyesléssel fogadta a közvélemény, hogy korszerűsítsük, fejlesszük* tovább a politikai intézményrendszert, növeljük az, önigazgatást, erősítsük az önkormányzatokat, a társadalmi demokratizmust, javítsuk a párt- és a kormányzati munkát, adjunk nagyobb önállóságot a gazdálkodó szerveknek, s fokozzuk a felelősségüket is. Mindez feltételezi — mutatott rá Havasi Ferenc — a politikai és társadalmi munkában hely- lyel-közzel még meglevő formalizmus, a gazdálkodásban előforduló ..kincstári szemlét let”, a bürokratizmus felszámolását, a fegyelem megszilárdítását a munka minden területén, mindenekelőtt azonban a politikai, a társadalmi élet pezsgőbbé, színesebbé tételét. Fontos, hogy a kommunisták és a velük egyetértő pár- tonkívüliek merítsenek erőt az elmúlt 40 esztendő eredményeiből, és bátran, hittel, erővel nézzenek szembe a megoldandó feladatokkal is. További előrehaladásunkhoz még céltudatosabb kiállásra, politikánknak nemcsak a védelmére. hanem megértetésére és eltökéltségre, bizalomra van szükség. Ezeknek az emberi tényezőknek az erősítéséből, küldetéséhez méltó módon, kiveheti a részét a munkásőrök nagy családja is — hangsúlyozta befejezésül Havasi Ferenc. (MTI) Nyolcadszor élenjárók Pásztó és vonzáskörzete tmmkésőreinek különösen emlékezetes lehet a szombati egységgyűlés, az elmúlt évi munkát értékelő eseményen adták át az Élenjáró mun- kásőregység kitüntető, címmel járó elismeréseket. A pásztói munkásőrök kiemelkedő munkáját bizonyítja, hogy ezt a kitüntetést immár nyolcadszor nyerték el, s ez csaknem példa nélkül álló az országban. A Lovász József Művelődési Központban megtartott ünnepi egységgyűlésen ott volt Boros - Sándor, az MSZMP KB osztályvezetőhelyettese, Gordos János, a megyei pártbizottság titkára, Péter Balázs, a munkásőrség Nógrád megyei parancsnoka. Az évzáró-évnyitó munkás- őrrendezvényen köszöntötték az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport képviselőit, és megjelent a pásztói vonzás- körzet számos gazdasági egységének, tanácsának vezetőbe is. Az elnökségben foglalt helyet Lőrincz Pétemé Gubis Erzsébet, a Gubis Ferenc nevét viselő munkásőregység. névadójának testvére is. Vincze István egységparancsnok beszámoló jelentésében mindenekelőtt felidézte a sorsfordító hapokat. megemlékezett a felszabadulás 40. évfordulójáról. Méltatta a történelmi lehetőséget hozó szovjet hadsereg szerepét, majd az embert és hazát gazdagító orszégépítés főbb állomásait. Jelenünkről szólva hangsúlyozta: a mindennapi termelőmunkában is élen járnak a szolgálati kötelességeiket legjobb tudásuk szerint teljesítő munkásőrök. Az egységgyűlésen felszólaló Péter Balázs gratulált az Élenjáró egység cím elnyeréséhez. A munkásőrség megyei parancsnoka a többi között ezeket mondotta: — A magas elismerés elnyeréséhez nem volt elegendő a feladatok egyszerű teljesítése. A mérce magas: tudatos, kemény helytállást kíván a termelőmunkában és a munkásőri szolgálat teljesítésében egyaránt. Péter Balázs Vincze István egységparancsnoknak adta át a kitüntető címmel járó serleget. és zúgott a háromszoros Hajrá!, amint a magasba emelte a kiemelkedő munka jutalmát. A munkásőrség megyei parancsnoka átadta Vincze István egységparancsnoknak és helyetteseinek az országos parancsnok által adományozott kitüntetéseket és jutalmakat, majd a szocialista versenymozgalom legjobbjait szólították az egység elé. Különösen kedves színfoltja volt az ünnepségnek, amikor a 25, illetve 20 éve szolgálatot teljesítő munkásőrök feleségeit köszöntötték és átadták az országos parancsnok levelét. A munkásőrök munkájának segítéséért az ÜM pásztói szerszám- és készülékgyára megkapta az országos parancsnok emlékplakettjét, és díszoklevelét, amelyet Pádár Sándor igazgató vett át. A kitüntetések után kért szót az egységgyűlésen Füssy József, a városi pártbizottság első titkára. A munkásőrök felelősségteljes munkájáról szólva, a többi között a helytállás fontosságát hangsúlyozta, majd arról beszélt, hogy a fegyveres szolgálatot pártmegbízatásként teljesítő munkásőrök milyen sokoldalúan vesznek részt a társadalmi és közéletben. Füssy József a párt nevében fogadta az új munkásőrök esküjét, a csapatzászló előtt hetvennégy, az előképzést sikeresen befejezett mun- kásőrjelölt tett fogadalmat. Az idősebb munkásőrök nevében Nagy János adta át jelképesen a fegyvert Krátki Csaba most esküt tett munkásőrnek. Jelképesen, mert ebben az évben egyetlen leszerelő munkásőr sem búcsúzott a Gubis Ferenc munkás- őreeységtől. Az ünnepi egvséggyűlést követően a pásztói munkáskórus. a salgótarjáni TEMP- RESS együttes, és a pásztói szövetkezeti Muzsla népitánc- egyűttes mutatta be műsorát. Várkonyi Péter Bukarestben Tájékoztató 1 tömegközlekedés ii| diai Nógrád megyében Várkonyi Péter külügyminiszter Stefan Andreinek, a Román Szocialista Köztársaság külügyminiszterének meghívására. január 21—22-én hivatalos baráti látogatást tesz Romániában. Várkonyi Péter vasárnap elutazott Bukarestbe. * Vasárnap este megérkezett Bukarestbe Várkonyi Péter külügyminiszter. A repülőtéren fogadta Stefan Andrei külügyminiszter, jelen volt a fogadásnál Barity Miklós bukaresti magyar nagykövet is. Indiai kémbotrány A független India történetének talán legsúlyosabb kémbotránya pattant ki szombaton: őrizetbe vettek hét vezető beosztású kormánytisztviselőt, s e letartóztatások nyomán lemondott Radzsiv Gandhi miniszterelnök szemé- ,lyes titkára. Gandhi pénteken a parlamentben tett először nyilatkozatot az ügyről: „A kormány tudomására jutott, hogy bizonyos érzékeny beosztásokban dolgozó alkalmazottak gyanúba kerültek, hogy a nemzeti érdeket sértő üzel- mekbe keveredtek. A vizsgálatok nyomán letartóztatásokra került sor, amelyek jelenleg is folynak.” Bővebb részletekkel a nyomozás sikere érdekében nem szolgált. A letartóztatások, amelyeket említett, csütörtökön és pénteken történtek. Az egész vizsgálat a néhai Indira Gandhi miniszterelnök meggyilkolása után a biztonsági intézkedések felülvizsgálatából indult ki. Indiai lapjelentések szerint a hét személy között van a miniszterelnök titkárságának három tagja, a hadügyminisztérium két munkatársa és két üzletember, akik szintén a kormány szolgálatában álltak. A vizsgáló- bíró valamennyiük tíznapos őrizetbevételét, .nentjelíej,, el. Az a vád elleítűk, fapgy- nemzetbiztonsági tárgyú, titkos információkat, köztük hadititkokat juttattak el külföldi megbízóiknak. A Minisztertanácsnak az 1985. évi központi fogyasztói árintézkedésekről szóló határozata alapján, 1985. február 1-i hatállyal emelkedik a helyi tömegközlekedésben a vonatjegyek, az egyvonalas és összvonalas bérletek ára. A díjemelés nem vonatkozik a kedvezményes tanuló- és nyugdíjasbérletekre, am.elv azt jelenti. hogy továbbra is változatlan díjak mellett utazhatnak a megyében levő helyi.iáratokon. A szociálpolitikai megfontolásból változatlan diiszinten lartott tanuló- és nvugdíjasbérletek ára 70—75 százalékos kedvezményt jelent az általános bérletek árához kéjest. Az 1985. évi központi fogvasztói árintézkedések egyik alapvető célkitűzése volt a jelentő* költségvetési támogatás mérséklése. Fz vonatkozik a helyi «zeméiv- szállftásra is. ahol az 1966. július őta változatlan tarifák és a «zolgá’ta'ás «színvonalának lé- nvpn-oc növekedése meUett a költségvetés által adott, foc'rasz- tői árkie<rés7ftés lOfir-hez kénest több mint tfzcrerecére növekedett és meghaladja a 9 milliárd forintot. Ez az összeg megyénkben több «mint 33 millió forint. Ez azt jelenti, hogy díjemelés nélkül 1985-ben az utasok által fizetett összeg a díjnak csupán 41 százalékát fedezné. Az 1985. február l-i díjéin*'** hatására országosan ez a mérték úgy alakul, hogy a díjbevétel megközelíti a ráfordítások egv- harmadát. tehát továbbra is jelentős marad az ártámogatás. Megyénkben ez az összeg eléri a ráfordítás 70 százalékát. A költségek és árkiegészítési igény növekedésében szerepet játszik az is. hogy az elmúlt években országosan és megyénkben is folyamatosan bővült á he- !vi közlekedés hálózata, az új lakótelepek többségét bekapcsolták a helvijárati közlekedésbe, az eszközpark korszerűsödött, nőtt a járatsűrűség, a céTjáratok «zárna és gyorstáratokat állítotok be. Megnövelte az árkie^s^f^si igényt az energiaárak többször rösére emelkedése is. A Miniszt°rtanács határozata alánján megyénkben a következő menetdijak kerülnek bevezetésre? Helység menetjegy B é tanuló nyugdíjas r 1 e t j e g egyvonalas y összvonalas Salgótarján 4,— 30,— 80,— 130,— St.—Somoskőújfalu 8,— 30,— — 130,— Balassagyarmat 4,— 30,— 70,— 120,— * Pásztó 4,— 30,— 70,— 120,— Bátonyterenye 4,— 30,— «0,— 100,— Mátramindszent 4,— 30.— 60,— — Az új tarifák bevezetésével egyidöben nem állnak rendelkezésre a nyomdai úton előállított új jegyek, illetve bérletek. Ezért az új árakat feltüntető vonaljegyek helyett 1985-ben az átmeneti időszakban — egyszeri utazásnál — a régi árszintű jegyekből 2 db menetjegyet kell felhasználd ni, az ..M”-es járatokon és Somoskőújfalura 4 db menetjegyet kell érvényesíteni. A bérletekért fizetendő ös«zeg a fenti díjtételtáblázatból állapítható meg. és az 1985. február 1- től érvényes díiat kell fizetni a bérletszelvényért . akkor is, ha a jegyen még a régi ár van nyomdailag feltüntetve. Az I. negyedévre váltott dolgozó (egyvonalas, összvonalas) bérletjegyek február l-töl érvénytelenek. A negyedéves bérleteket az árkülönbözet megfizetése mellett havi bérletjegyre átváltjuk. Amennyiben 1985. december 31-ig a 2 forint értékű, vonalas jegyek nem kerülnek felhasználásra, azokat új jegyekre beváltjuk. További részletes felvilágosítással a. bérletpénztárakban, szolgálatot teljesítő dolgozóink készséggel állnak utasaink rendelkezésére. Volán 2. sz. Vállalat Salgótarján Budapest napok Moszkvában M. Lengyel László, az MTI képvisel, amelyek kapcs°tet°-' tudósítója jelenti kát tartanak különböző SS i uM&Wiiokka1, üzeBarátságvanat érkezett vásár* .mekkpL irifflWfiPekkel. A ba- nap Budapestről Moszkvába, "rátságvonáton érkezett kül- A vonat 350 utasa olyan bu- döttség tagjai részt vesznek a dapesti üzemeket, vállalatokat, moszkvai Budapest napok ren- intézményeket, tanintézeteket dezvénysorozatán. Folt a tiszta lapon A hivatalos protokoll szerint már vasárnap, a valóságban azonban csak hétfőn kezdődik Ronald Reagan második elnöki időszaka. A praktikus okokból megismételt beiktatási ceremónia után újabb négy évre lesz a Fehér Ház lakója. Üj szakasz — tiszta lap. Legalábbis így gondolhatja a felületes szemlélő. Csakhogy Reagan tiszta lapján máris folt esett. Az Egyesült Államok — azután, hogy kivonult a nica- raguai panaszt kivizsgáló hágai nemzetközi bíróság tárgyalásairól — fölfüggesztette a kis latin-amerikai országgal folytatott közvetlen párbeszédet is. Az indok egyszerű: az eddigi kilenc forduló „nem hozott eredményt”. A washingtoni nyomás miatt elmaradt a miszkitó indiánok és a ni- caraguai kormány képviselőinek újabb találkozója, és végveszélybe került a Contadora-csoport rendezési terve. Világosan látható, hogy a Fehér Ház célja nem a megegyezés, hanem a nicaraguai rendszer lényegének megváltoztatása. A már nem is leplezett beavatkozási kísérletek egy szuverén állam belügyeibe azt jelentik, hogy az Egyesült Államok politikája jottányit sem enyhült e térségben, sőt, Reagan újraválasztása óta kifejezetten keményedért a washingtoni hangvétel. Félbeszakított fátgyalások Az amerikai külügyminisztérium pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan félbeszakítja a mexikói Manzanillo városban Nicaraguával folytatott tárgyalásokat. A Nicaraguával folytatott tárgyalások felfüggesztését azzal indokolták, hogy azok eddig nem hoztak kielégítő eredményt, ugyanakkor' a Contadora-csoport javaslatai — amelyek tulajdonképpen a megbeszélések kereteit adták — jelenleg átdolgozás alatt vannak, sőt a csoport összetételében is lehetnek változások. Bátonyterenye: Büszkék lehetnek eredményeikre A bátonyterenyei munkásőrök egységgyűlésén is hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára es a párt XIII. kongresszusára való készülődés csengett ki szombaton. Bodor József, a városi jogú nagyközségi pártbizottság titkára köszöntötte az ünnepségen megjelent Vendegeket, köztük Ozsvárt Józsefét, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkárát, Tőzsér Gáspár országgyűlési képviselőt, Nagy Józsefet, a munkásőrség Nógrád megyei parancsnokának helyettesét, Kovács Lásziót. á" Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének főtitkárát, a párt-, az állami és társadalmi élet számos vezetőiét, a munkásőrség személyi állomány tagjait, az ünnepségen résztvevő feleségeket, hozzátartozókat. Az évzáró-évnyitó ünnepi egységgyűlésen György Gáspár egységparancsnok adott számot az elmúlt év munkájáról, az idei év feladatairól. A murikásőrökről kijelentette: az egység személyi állományát a megallaíkulás pillanatától a magasfokú erkölcsi, politikai összeforrottság, a forradalmi fegyelem, a szocialista hazafi- ság, az internacionalizmus jellemzi. Nagy taps fogadta a bejelentést, hogy a munkásőrök között folyó szocialista ver- senymozgalomban a megyei parancsnokság értékelése szerint a bátonyterenyei munkásőregység ellátó raja a Kiváló szakailegység címet, a velejáró zászlót és oklevelet nyerte el. Több más kitüntetés átadására is sor került. Köszöntötte az ünnepi egy- ségayűlés tagjait Czene József, a városi jogú nagyközségi pártbizottság első titkára. A többi között kijelentette: — Büszkék lehetnek arra, hogy a növekvő követelményeket alapvetően, eredményesen teljesítették. Az állomány eszmei, politikai és erkölcsi állapota szilárd. A 25, illetve 20 éve szolgálatot teljesítő munkásőrfele- ségetonefc átnyújtották Borbély Sándor, országos parancsnok köszöntő levelét. A munkásőr-kollektívák nevelése, segítése terén elért eredményekért, a Ganz-MÁVAG mátraterenyeá gyára és a ménkesi bányaüzem kollektívája díszoklevélben és emlékplakettben részesült. A bátonyterenyei munkás- őröik szombati ünnepségén 38 új munkásőr fogadta . a párt fegyveres szolgálatát. A leszerelek nevében Láng István adta át fegyverét, az új mun- kásőrneik, Sátoros Sándornak. Az Egyesült Államok szeretné elérni, hogy Costa Rica, Honduras és más szövetségesei megtorpedózzák a Contadora-csoport Nicaragua hátrányára módosított tervét és egyáltalán ne vegyenek részt a tárgyalásokon. Ezen kívül egyértelmű nyilatkozatokkal uszítja az ellenforradalmi erőket és mindenáron akadályozni szeretné az ország belső erőinek összefogását, a miszkitó indiánokkal való megegyezést, az ellenzék és a kormány bármilyen párbeszédét. Nicaragua természetesen további törekvéseket tesz a helyzet stabilizálása, az amerikai kormánnyal való megegyezés érdekében. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az ország egyszerűen kapitulál az amerikai követelések előtt és engedelmesen visszatér a Somoza idején megszokott statusquó- hoz. Minden józan politikai erő előtt nyilvánvaló, hogy az amerikai irányvonal csak egyfajta érdeket hajlandó^ figyelembe venni: az amerikait. A térség államainak ettől esetleg eltérő törekvéseit bármilyen eszközzel, de le kell szerelni. Az első áldozat Grenada volt, a másodiknak Nicaraguát szemelték ki és nem tudni, ki a soron következő. Hiszen az Egyesült Államoknak jócskán vannak még követelései más országokkal szemben is. (Elég Kuba helyzetére, a Panama-csatorna hovatartozására, vagy a hondurasi amerikai támaszpontok kérdésére utalnunk.) Reagan közép-amerikai politikája a konfrontáció, a fegyveres megoldások erőltetése már eddig is sok nyomorúságot, áldozatot okozott. Mindenki számára jobb lenne a békés rendezés. Erre azonban mind kevesebb az esély. Horváth Gábor Reagan letette az esküt Vasárnap délben letette a hivatali esküt második négyéves elnöki periódusára Ronald Reagan. Ugyancsak felesküdött az amerikai alkotmányra George Bush alelnök. Az eskütételt szűk körben, a kormány tagjainak jelenlétében tartották meg a Fehér Házban, de a televíziós állomások helyszíni közvetítést adtak az eseményről. Az amerikai alkotmány értelmében a megválasztott elnöknek január 20-án kell elfoglalnia hi-i vatalát. Mivel ez most vasárnapra esett, a nyilvános ünnepséget, s az ezt követő nagyszabású parádét hétfőn tartják meg. Reagan ekkor mondja el mintegy húszpercea beiktatási beszédét, amely a Fehér Ház előzetes tájékoztatása iszerint politikai néző-' telnek összefoglalása less.