Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)
1984-12-12 / 291. szám
Labdarúgó NB l. Asifalitenis? NB II. Az őszi fordulók gyorsmérlege Rangadót nyert és vezet a Bányász Nagvbátony —Kiskunfélegyházi Szöv. Sp. 14 — 11 Legördült a függöny a labdarúgó NB I-ben, befejeződött az eláő felvonás, végétért az 1984/85. évi bajnokság őszi idénye. A csapatok ugyan még nem térnek pihenőre, hiszen hátravan a teremtorna, ám a bajnoki értékelést már valamennyi csapatnál elkezdték. Szükség van erre, január elején ugyanis elkezdődik a felkészülés a második felvonásra, a tavaszi szezonra és ott már kevésbé lehet hibázni. Az őszi elsőséget megérdemelten szerezte meg a Videoton gárdája. Végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak a fehérváriak, hazai pályán veretlenek maradtak, és helytálltak az UEFA Kupában is. A legegységesebb csapat: kitűnő a védelmük, Búr- csa visszakerülésével sokat erősödött a középpályás soruk, elől pedig Szabó és Má- jer gyakran állítja megoldhatatlan feladat elé az ellenfél védőit. Kellemes meglepetés az újonc debrecenieknek kitűnő szereplése. Jól megválasztott taktikájuk végig eredményesnek bizonyult. A biztonságos védekezést alkalmazzák, az ellentámadásoknál ott van a két gyors csatár Magyar és Mörtel. Szezon közben edzőjük Nagy György kórházba került, helyettese, dr. Petró- czy Gábor, jól pótolta őt. A DMVSC 11 fordulón keresztül veretlen maradt. A bajnok Bp. Honvéd ugyanannyi pontot gyűjtött össze, mint a Debrecen, egymás elleni eredményük alapján szorultak a piros-fehérek a harmadik helyre. A bajnokcsapat kilenc (!) játékost „Slágerdöntő" előtt a Davis Kupában Az Egyesült Államok tenisz válogatottja hétfőn megérkezett Göteborgba, a vasárnap kezdődő, Svédország elleni Davis Kupa döntő színhelyére. Arthur Ashe, az amerikaiak csapatkapitánya a svéd rádiónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta: ritka nehéz mérkőzés vár együttesére. — A papírforma alapján az utóbbi harminc év legküzdelmesebb Davis Kupa döntőjére van kilátás — mondta az egykori ' wimbledoni bajnok. — 1954-ben 3—2-re győztünk Ausztrália ellen, s úgy érzem, most is hasonlóan szoros lesz az eredmény. A továbbiakban Ashe arról beszélt, hogy szívesebben látná az ellenfél csapatában Sundström helyett Jarrydot. — Ügy tudom, még csak Wilander játéka biztos ellenfelünknél. Ami a másik egyest illeti, értesüléseim szerint a világrangsorban előkelőbb helyen álló Jarrydra eshet svéd kollégám választása, pedig Sundström sokkal jobb salak- pályás teniszező. Ismeretes, hogy a svédek a számukra kedvezőbb salakkal borították a Scandinavium sportcsarnok szintetikus pályáját, csakúgy, mint két évvel ezelőtt Grenoble-ban a franciák. Akkor ez nem vált be, mert az amerikaiak 4—1- re legyőzték Noah-ékat. Az amerikai csapatban egyébként. már bizonyos, hogy McEnroe és Connors játssza az egyeseket, a párosban pedig a világ legjobb kettőse, McEnroe és Fleming lép pályára. (MTI) 1986: ökölvívó VB az Egyesült Államokban A hét végén Rio de Janeiro- ban ülésezett a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága, s bejelentette. hogy 198S májusában, az Egyesült Államokban, közelebbről a Nevada állambeli Renoban rendezik meg a soron következő ökölvívó-világbajnokságot. adott a válogatottnak, így nem minden mérkőzésen voltak elég frissek labdarúgóik. Talán ennek tulajdonítható, hogy be kell érniük az őszi harmadik hellyel. A Rába ETO hullámzó teljesítményt nyújtott, de a hajrára sikerült felzárkózniuk a győrieknek, az élcsoporthoz és továbbra is versenyben vannak a dobogós helyezésért. Bizonyára kevesen gondolták, hogy a gyengén rajtoló ZTE az ötödik helyről várhatja a tavaszt. Az egerszegiek fokozatosan lendültek játékba és jó képességű középpályás soruk révén nem egy meglepő győzelmet arattak. Az MTK- VM teljesítménye is figyelmet érdemel, ök a hajrára torpantak meg — három mérkőzésen egy pontot szereztek — és ezért csúsztak le a hatodik helyre. Ha Fodorék képesek lesznek egyenletes formára, akkor még sok örömet szerezhetnek szurkolóiknak. A hetedik helyen álló Haladást sokan „leírták” az indulásnál. Három vereséggel kezdtek a szombathelyiek, de a nyolcadik forduló óta veretlenek, és Győrből is képesek voltak elvinni a két pontot. Ha a folytatás nem marad el. akkor kiesési gondoktól mentes lesz a tavasz számukra. A sorban három 50 százalékos csapat következik. A Csepel és a Tatabánya úgy indult, hogy ott lehetnek majd a végelszámolásnál a legjobbak között, a hajrá azonban egyiküknek sem sikerült. Az Űjpest viszont az idény második felére szedte össze magát, de ennél jóval többet várnak a lila-fehérektől a szurkolók. A Pécs is meglepetéscsapatnak indult. Nyolc forduló után még másodikok voltak a baranyaiak, pályafutásuk alatt sohasem szerepeltek ilyen jól/ Az utóbbi hét mérkőzésen viszont mindössze három pontot szereztek, és lecsúsztak a kiesőjelöltek közé. Óriási csalódás a Vasas és a Ferencváros gyenge őszi mérlege. A Vasas a nevek alapján jól erősített a nyáron, de a beilleszkedés döcögött, Mészöly Kálmánnak sem sikerült egységes csapatot kialakítania. A Ferencváros alaposan megfiatalított csapata csak felvillanásokra volt képes, a zöld-fehéreknél hiányzott a meghatározó játékos, a „karmester”. A téli szünetben alapos elemzést kell végezni az Üllői úton, ellenkező esetben kellemetlen meglepetés érheti őket. Az újonc Eger és a Békéscsaba igyekezett; voltak ugyan meglepő eredményeik, de összességében erre a teljesítményre képesek. Valószínűleg mindkét csapat a kiesés ellen küzd majd tavasszal. Nagy kérdés a SZEOL AK szereplése. A szegediek az elmúlt bajnokságban elkápráztatták a szurkolókat, most viszont csak csodával határos módon kerülhetik el a kiesést. összességében a mérkőzések többsége megfelelt a kívánalmaknak. Ezzel összefüggésben van válogatottunk sikeres szereplése is. Ugyan akadt néhány „langyos” ösz- szecsapás, de a nézőknek ezúttal több örömük volt a látottakban, mint az előző bajnokságokban. Emelkedett a színvonal és küzdelmesebbek Is lettek a mérkőzések. Ezen az úton kell haladni tovább. Lázár Lajos TÖMEGSPORT Kányáson a Kupa Nemrégiben befejeződött a Nógrádi Szénbányák sportbizottsága által szervezett, nagypályás labdarúgó-bajnokság több hónapos versenysorozata. A hat csapat (Kányás, Szorospatak, Kisterenye, Gépüzem, Külfejtési üzem és FÜTŐBER) két csoportban játszott, a döntőbe a két első helyezett került. Ennek eredménye: Kányás—Gépüzem 7—2 (3—1). A vezetést a Gépüzem gárdája szerezte meg, de a rutinosabb kányásiak egyenlítettek, és végül magabiztosan játszva nyertek a lelkes ellenféllel szemben. * A közeli napokban a bá- tonyterenyei Bartók Béla Általános Iskola tornatermében asztalitenisz egyéni versenyt rendezett a NSZV sportbizottsága. A színvonalas küzdelmek során Sulyok József (Nb.) bizonyult a legjobbnak. Második Baráth Lajos (tervező- iroda), harmadik Král Gyula (külfejtési üzem). Atlétika Bátonyterenye, 100 néző, v.: Varga, Deák, Csíki. Győztek: Salamon és Pávelkó 4—4, Trei, Baráth és Rubi 2—2, illetve Verebes és Bene 4—4, Huszta 3, Laczkó és Erdélyi nem nyert mérkőzést. Edző: Kövendi József, ill.: Halász Kázmér. Az első harmadban a következő eredmények születtek: Baráth—Verebes 2—1, Rubi—Huszta 0—2, Pávelkó— Bene 2—1, Frei—Laczkó 2—0, Salamon—Erdélyi 2—1. Ezáltal a hazaiak 3—2 arányú vezetéshez jutottak... A második „körben” továbbra is fej fej melletti küzdelmet vívtak a csapatok. A Rubi—Bene összecsapás 3 szettet, és a döntőben minimális arányú vendéggyőzelmet hozott. (A volt jászberényi Bene ettől kezdve nem is hibázott, és minden találkozón nyert...) Pávelkó simán verte a Spartacus ifistáját, a mindössze 11 esztendős Lacz- kót, a Frei—Erdélyi találkozót a helyi versenyző magabiztosan nyerte, és Salamon is jobb volt a balkezes Verebestől. Baráth ellenben alulmaradt Husztával szemben... A harmadik menetet a Baráth—Bene mérkőzés vezette be. A látványos csatát a vendégek legjobbja bírta jobban erővel és idegekkel, így nyert. Pávelkó hozta a várt pontot, de így tett Rubi és Salamon is. Frei vesztesként hagyta el a színteret. Az állás így: 9—6. Az utolsó előtti szakaszban jobbak voltak a félegyháziak A vendégek közül Verebes, Huszta és Bene nyert, a bátonyiak győzelmeit Baráth és Rubi aratta. A döntés a végére maradt... A befejezés méltónak bizonyult a rangadóhoz! A Bá- nvász-fiúk 3. a vendégek 2 győzelmet szereztek. Kiemelkedőt nyújtott Pávelkó, valósággal „lesöpörte” Husztát, aki szintén ragyogó formában játszott. Salamon is folytatta remek sorozatát: most Laczkót hagyta helyben; de Baráth is igyekezett és győzött. .. A két remek együttes találkozója méltó volt az élmezőnyben tanyázó csapatokhoz. A Bányász sorrendben nyolcadik (!) győzelmét aratta, és az újabb két ponttal megerősítette vezető helyét a tabellán. A Gárdos-csoport állása 1. Nagybátony 2. BVSC II. 3. ÉGSZÖV 4. Cegléd II. 5. K.-félegyháza 6. Szeged 7. MMG (Bp.) 8. Dec. 4. 9. Jászberény 10. 2. sz. Építők 11. Spartacus II. 12. Nyíregyháza 8 8 - 130- 70 ltf 761 98- 77 12 7 6 1 120- 55 12 752 100- 75 10 853 105- 95 10 734 84- 91 8 734 87-88 6 725 71-104 4 7 1 fi 81-94 2 7 1 6 66-109 2 7-7 43-132 ^ Tóth István Drótmű 7 3 4 90- 85 fi i* A Nagybátonyi Bányász e hét szombatján Budapesten, a BVSC II. csapata ellen lép asztalhoz. Amelyik gárda nyer, nagy lépést tesz a bajnoki cím felé! Á tavaszvárók utolsó téli fellépése Szerdáin a labdarúgó UEFA Kupában is eldől, melyik nyolc együttes várhatja a pénteki sorsolást, s csatlakozhat a BEK-ben és a KEK- ben állva maradt csapatokhoz, akik tavasszal tovább próbálkozhatnak az európai kupákban. A Videoton és a Dinamo Minszk nyugodtabb .lehet a többieknél, hiszen a székesfehérváriak hazai pályán öt, a minszkiek pedig idegenben két góllal nyertek az első mérkőzésen. A Hamburger SV az utóbbi időben gyengélkedik, így nagyon nehéz másfél óra elé néz a milánói Meazza stadionban. Ellenfele, a Rummenigge vezérelte Internazionale, 83 ezer néző buzdítása mellett kísérli meg ledolgozni egygólos hátrányát. A másik, még versenyben , lévő nyugatnémet “csapat, az FC Köln a Szpár- tak Moszkva gárdája ellen lép pályára. A két együttes már évekkel ezelőtt csatázott egymással: 1975-ben a szovjetek két győzelemmel jutottak tovább. A Real Madridnak is nehéz, csaknem lehetetlen feladatot kell megoldania, a brüsszeli 0:3 ugyanis az Anderlecht sikerét sejteti. A Craiovából hárman hiányoznak eltiltás miatt, ez megkönnyítheti a Zseljeznyicsar dolgát, bár a két gól hátrány így is elég sok. Két héttel ezelőtt a forduló egyik meglepetését jelentette a Dundee United 2:2-je a Manchester United ellen az Old Trafford stadionban, az angol csapat azonban így sem teljesen esélytelen. A nyolcadd ön tő párosítása (elöl a pályaválasztók, zárójelben az első találkozó eredménye) : Zseljeznyicsar (jugoszláv)—Craiova (román) (0:2). 15.15. Bohemians Praha (cshszlovák)—Tottenham (angol) (0:2). 16.00, Dinamo Minszk (szovjet)—Widzew Lodz (lengyel) (2:0). 17.00, FC Köln (nyugatnémet)— Szpartak Moszkva (szovjet) (0:1). 20.00, Internazionale (olasz)—Hamburger SV (nyugatnémet) (1:2). 20.30, Dundee United (skót)—Manchester United (angol) (2:2). 20.30, Real Madrid (spanyol)—Anderlecht (belga) (0:3). 21.00, Partizán Belgrad (jugoszláv) —Videoton (0:5). 17.00 óra. A manchesteri Old Trafford stadionban sem a Celtic Glasgow, sem a Rapid Wien nem élvezheti a hazai pálya előnyét. A két együttes a Kupagyőztesek Európa Kupájában a nyolc közé jutásért ezúttal már a harmadik találkozót vívja, mivel az első visszavágó eredményét az emlékezetes botrány miatt az UEFA érvénytelenítette, s az újabb mérkőzést a Celtic nem já'szhatja otthonában. Becsben a Rapid 3:l-re győzött, két héttel később a Celtic 3:0 arányban diadalmaskodott. Az osztrákok remélik, hogy elég lesz a két gól előny, a skótok pedig abban bíznak, hogy Manchesterben (20.30 ó) ismételni tudják a glasgowj teljesítményt. (MTI) A NÓGRÁD fotótippjei, 50 hét 1. Aston Villa—Liverpool 1 x 2 2. Coventry—Southampton X 2 3. Ipwich—Sunderland 1 4. Watford—Tottenham X 2 5. Leicester—Luton 1 2 6. West Ham—Sheffield 1 7. Cremonese—Internazionale X 2 8. Lazio—Verona 1 x 2 9. Napoli—Roma X 10. Arezzo—Genoa 1 X 11. Bari—Pisa 1 X 12. Monza—Bologna X 13. Padova—Pescara 1 X 14. Parma—Lecce X 15. Taranto—Catania X 16. Triestina—Perugia X Pontverseny az általános iskolások között A Nógrád megyei Tanács művelődési osztálya a közelmúltban összesítette Salgótarján és környéke általános iskolásainak őszi körzeti versenyein elért eredményeit. Ezek közül kiemelkedik a — testnevelés tagozatos — Petőfi Sándor Általános Iskola kisdobos leány- és fiú-, négy- és öttusa leány-, valamint az ugyancsak tagozatos Petőfal- vi Lajos Általános Iskola fiúcsapatának négytusaered- ménye. Az egyéni verseny győztesei közül Sándor Mónika, Budavári Gábor és Földi Zsolt (mind petőfalvts), Markó Karola, Jeck Gabriella, Simon Zsolt (mind petőfis), valamint Barta Zsolt (Ka- rancslapujtő) teljesítménye dicsérhető. Az első körzet mindhárom korcsoportjában a Petőfi iskola leány- és fiútanulói vezetnek, a második és negyedik korcsoportban a Szalvai Mihály, a harmadikban a bárnai általános iskola áll a második helyen. Az egyéni versenyben kivétel nélkül a Malinovszkij úti intézmény tanulói az éllovasok, névsze- rint (II. korcsoporttól fölfelé): Harai Tímea 150. Angyal János 139, Markó Karola 275, Tóth Zénó 184; Je«! Gabriella 323, Simon Zsolt 302 ponttal. A második körzetben nagy a versengés a Beszterce-tele- pi és a Lovász József úti Általános Iskola között. A II. korcsoportban a telepiek, a IV.-ben a Május 1. útiak állnak az élen, míg a III.-ban a besztercei lányok és a belvárosi fiúk. Az egyéni versenyben ugyanez a helyzet, sorrendben: Fehér Ágnes 141, Kozma László 122: Petik Rita 214, Bonivárt Ferenc 185, Pénzes Irén 292, Bonivárt Zsolt 273 ponttal vezet. A Gagarin iskola az első, csaknem minden kategóriában a harmadik körzetben; egyedül a II. korcsoportos fiúknál előzik meg őket a kazárjait, akik az egyéni versenyben mindkét nemben az első helyezettet adják ebben a csoportban. (A többi élen álló gagarinos.) A csapatok versenyének érdekessége, hogy a Rákóczi útiak sak két korcsoportban állnak a második helyen, míg a Bem útiak mindenütt a negyedikek. Az egyéni listavezetők: Szabó Csilla 132. Lázár Krisztián 126; Miklós Kinga 191, Szilágyi Gábor 187, Knopiczi- us Vera 283, Csongrádi Tamás 287 pont. A karancslapujtőiek állnak az élen a IV. körzet minden korcsoportjában, és egy kivétellel mindenütt a litkeiek követik őket. Ugyanez a helyzet az egyéni versenyben is, ahol egyedül a III. korcsoport fiúinak vetélkedésében vezet litkei kisdiák, a többiben lapujtői. A II. korcsoporttól fölfelé: Tórák Ildikó 147, Barta Zsolt 152; Rács Katalin 163, Oláh Dezső 130; Freistág Erzsébet 224, Klement Ernő 204 pontos. Kivétel nélkül a Petőfalvi Lajos Általános Iskola tanulói vezetnek az V. körzet minden korcsoportjában, a lányok és a fiúk egyéni és csapatversenyében egyaránt. Egyedül a III. korcsoport lányai között előzik meg a Csizmadia útiak a baglyasia- kat, míg a legfiatalabbak vetélkedésébe bekapcsolódott sóshartyániak egyelőre a negyedik helyen állnak. Az egyéni verseny éllovasai: Sándor Mónika 159, Mázuk László 115; Gordos Beáta 242, Budavári Gábor 224; Jusztin Katalin 291. Földi Zsolt 301 ponttal. A vetélkedés tavasszal folytatódik. .. Góltotópályázat Múlt heti pályázatunkra 279 szelvény érkezett. A két kiemelt mérkőzés végeredménye: Cagliari—Arezzo 1—1, Genoa—Catania 0—0. Az előbbit egyetlen pályázó sem találta el, az utóbbit 28-an. Közülük sorsolás útján öt-öt darab totószelvényt nyert: Csikós Istvánné, Salgótarján, Csizmadia u. 89., Kerek István, Jobbágyi, Akácfa u. 5., László István, Egyházasgerge, Táncsics u. 7., Berki Tivadarné, Salgótarján, Arany János u. 19., Mészáros Jánosné, Balassagyarmat, Deák F. u. 24., Tóbiás Elemér, Homokterenye, János- akna, Dózsa Gy. u. 6. NÓGRÁD — 1984. december 12., szerda 7