Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)

1984-12-09 / 289. szám

Romfanak-e közútjaink ? interjú Rósa Dezsővel, a Közlekedési Minisztérium NAGY IDŐK TANOf Mindig siolgálatban közúti közlekedési főosztályának főmérnökével Az infrastrukturális léte­sítmények színvonala sokat elárul egy ország gazdasá­gáról és gazdagságáról. Évek óta kevés a pénz is­kolákra. óvodákra, bölcső­dékre, utakra, telefonra... És amikor az országban az elmúlt években korszerű autópályák épültek, egyre többet hallani. arról, hogy mindinkább kevesebb a pénz az utakra, s ez rövi­desen az utak állagának romlásához vezet. Mi a helyzet a közutakkal ma és mi várható — erről beszél­gettünk Rósa Dezsővel, & Közlekedési Minisztérium közúti közlekedési főosztá­lyának, főmérnökével.-----Hogyan érzékeltetné az u tóbbi évek közútfejleszté­sét? — Először is el kell mon­dani, hogy 10 év alatt 11 ezer kilométeren épült asz­faltút, és kifejlődött Ma­gyarországon az útépítő nagyipar, emellett a köz­utak fenntartására, fejlesz­tésére korszerű szervezett­ségű üzemmérnökségi rend­szer alakult ki. Az utóbbi években azonban az útpá­lyaszerkezet-erősítésben je­lentős mértékű csökkenő tendencia látszik. Egyértel­műen mutatják ezt a szá­mok: az V. ötéves terv első évében, 1976-ban 1706 kilo­méteren történt a közút pá­lyaszerkezetének erősítése, 1980-ban megerősítés csu­pán 841 kilométeren volt. Tehát öt év alatt kevesebb mint felére csökkent az évente megerősített útpálya hossza. — És a VI. ötéves terv­ben is folytatódott ez a csökkenés? — Lényegében ugyanez a csökkenő tendencia érvé­nyesült ebben az öt évben is. Az első év 801 kilomé­teréhez viszonyítva ez év­ben már csak 480, a jövő évben pedig 460 kilométe­ren végzünk majd útpálya­szerkezet-erősítést. összes­ségében: míg az előző öt­éves tervben . 6110 kilomé­ter közutat erősítettünk meg, ez ebben az ötéves tervben csak 3300 kilométer lesz. — Együttjár ez a közút­jaink állagának romlásával is, hiszen egy bizonyos fej­lettségi fokon már ésszerű, hogy a fejlesztések aránya kisebb, illetve csökkenő az állagmegóvást szolgáló fenn­tartáshoz viszonyítva? — Ma azonban az orszá­gos .közúthálózat állapota nincs azon a bizonyos fej­lettségi fokon. Az utak „er­kölcsi”, fizikai adottsága évente egy százalékkal rom­lik, ezzel együtt az utak teherbírása is rohamosan csökken. Természetesen az egyszázalékos országos átlag megyénként változó, magasabb-alacsonyabb mér­tékből tevődik össze, s így a rosszabb állapotú közutak­kal rendelkező megyéket a fejlesztésben preferálni, a jobbakat diszpreíerálni kell. Ennek ellenére, a fejlesztés­re szánt összegek csökke­nésével, nincs lehetőség ar­ra, hogy a közúthálózat­ban meglevő lényeges szín- vonalbeli különbségek csök­kenjenek. — Mi jellemzi ebben a képben Nógrád megyét? — Az országos közutak széles körű, újbóli minőségi felmérése még nem fejező­dött be, így csupán az utak nettó és bruttó értékének iránya fejezi ki a megye országos közútjainak álla­potát. Ezek szerint Nógrád útjai kétszázaléknyival job­bak az országos átlagtól, hídjainak állapota pedig hatszázaléknyival rosszab­bak az országos állapothoz viszonyítva. — Mind ez idáig csupán az országos közutakról beszél­gettünk, mi a helyzet a ta­nácsi közutaknál? — A tanácsi utak álla­pota egy jellemző szám­adattal érzékeltethető: a 38 ezer kilométer tanácsi útból 18 ezer kilométer a kiépített és 20 ezer kilo­méter a nem kiépített, bur­kolattal el nem látott út. Alapvető követelmény a tanácsi utak építésénél is, hogy a minimális műszaki paramétereket biztosítani kell, ugyanis lényeges gond ma még a víztelenítés majdnem mindenütt. — Visszatérve az utak romlá­sához, az a célunk, hogy a leromlási folyamatnak las­sulnia kell, az utak fenn­tartási munkálatai ma ki­emelkedően fontosak, az utak melletti árkok rende­zése, rendbetétele a víztele­nítést biztosítja, s ez igen lényeges az állagmegóvás szempontjából. A pénzügyi korlátok miatt háttérbe szorult fejlesztések helyett tehát jobban oda kell fi­gyelni a fenntartási tevé­kenységre. Annál is in­kább, mivel várhatóan a jövőben az össztevékenvség és -költség kétharmadát a fenntartási munkák teszik ki. Az ötéves terv kezdete­kor az útvagyon megóvása volt a cél, ma pedig a lát­ványos leromlást kell el­kerülnünk. — Mivel ellensúlyozható a fejlesztések pénzügyi szű­kössége? — A bitumen ára a több­szörösére emelkedett az elő­ző ötéves tervidőszakhoz képest. Szükség van olyan olcsó pályaszerkezetekre, mint a pernyebeton, ez év­ben is több út épült ezzel a technológiával. Hosz- szabb útszakaszok forgal­mát javíthatják az úgyne­vezett lokális beavatkozá­sok, például csomópontok, kapaszkodósávok kiépíté­se. — Elkerülhető hát, hogy a közúthálózat olyan szint­re essen vissza, mint ami­lyen ma az országos tele­fonhálózat? — Ez nemigen fog bekö­vetkezni, s a lényeges kü­lönbség abban is mutatko­zik, hogy míg a telefonhá­lózat kiépítetlensége aka­dályozza, vagy akadályoz­hatja a gazdaságot, az út­ról, illetve a közlekedésről ez nem mondható el ma sem, s remélhetőleg a jö­vőben sem. Emellett az utaknál még van belső tar­talék, s nem lehet azt mon­dani, hogy rosszabbul áll­na, mint más infrastruktu­rális létesítmény. — Az útra fordítandó egyre kevesebb pénz miatt nincs-e szó a pénzügyi for­rások valamilyen módon való kiegészítéséről, s a kevés pénz nem jelent-e majd „visszalépést” a for­galombiztonságban is? — A fejlesztések pénz­ügyi forrásigényének meg­teremtését újra és újra vizsgálni kell. Ausztriában például a benzin árának, Szovjetunióban pedig a szállítóvállalatok szállítá­si költségeinek bizonyos százaléka az útfejlesztést szolgálja. Hasonló elképze­lések nálunk is felmerül­tek, most például arról van szó. hogy úgy, mint az álló­eszközök esetében, az ér­tékcsökkenési leírás az út­nál is .jelentkezzen a költ­ségvetésben. De ez csupán felvetés... Bár szerény méretű visszafogások je­lentkezhetnek az úttal kap­csolatos egyéb tevékenysé­gekben, de a forgalomtech­nikában, a forgalom biz­tonságának megteremtésé­ben nem lehet visszalépni. (zsa) APÁM BÁNYÁSZ VOLT. 1914. október 15-én Kisgergén születtem, itt jártam elemi iskolába. A gimnázium négy osztályát Balassagyarmaton végeztem el 1931-ben. Ezután rövid ideig ingyenes munkás voltam a MÁVAUT-nál. Egy év múlva az.öblösüveggyárba kerültem, ahol 1941-ig dol­goztam, utána a mihálygergei körjegyzőségen adóügyi ki­segítőként tevékenykedtem, megjártam a nógrádmegyeri körjegyzőséget is, majd is­mét visszahelyeztek Mihály- gergére. 1948 októberéig dol­goztam itt, közben négyhóna­pos tanfolyamon jegyzői ké­pesítést szereztem. S, kö­vetkezett Tápióbicske, itt egy évig voltam segéd jegyző, Nagytarcsán pedig már több mint egy évig vezető jegyző, de elláttam ezt a munkát Kistarcsán is, amikor ott az előző jegyzőt állásából fel­függesztették. A tanácsok megalakulása után, 1950. ok^ tóber 15-től 1952. június 1-ig az aszódi járási tanács vb titkáraként, utána pedig a ceglédi járási tanács elnöke­ként dolgoztam. Bele is rá- zódtam úgy a tanácsi munká­ba. hogy 1954. decemberében a Somogy megyei Tanács el­nökének választottak. 1963. októberéig voltam ebben a funkcióban, ekkor jöttem vissza Nógrád megyébe, s a megyei népi ellenőrzési bi­zottság elnöke lettem. 1977 februárjában innen mentem nyugdíjba. Nyugdíjasként rö­vid ideig a BRG salgótarjáni egységének jogsegélyszolgá­latát vezettem és 1978-tól az SZMT jogsegélyszolgálatár/ál dolgozom. Közvetlenül a háború utá­ni években együtt dolgoztam a nemzeti bizottságokkal az igazgatási rendszer újjászer­vezésén és a közélelmezés biztosításán. A négyhónapos tanfolyam után kerültem Pest megyébe? Kellettek a munkáskáderek: Nógrádból 13-an voltunk ezen a tanfo­lyamon, és tízünket alföldi megyékbe, körjegyzőségekre helyeztek. Tápióbicskén aztán a pártélet fejlesztésében is dolgozni kellett: rengeteg gyű­lést, politikai előadást tar­tottunk, szinte minden este más és más tanyasi iskolában, szerveztük az arany-, ezüst- kalászos gazdatanfolyamokat. A tanácsok megalakulásakor még több munkáskáder ke­rült a helyi államhatalmi, ál­lamigazgatási szervekbe, hat­nyolc osztályos tanácselnökök voltak sok községben, s mint járási tanács elnökének fel­adatom volt állandó oktatá­suk, továbbképzésük meg­szervezése. Cegléden, ami jelentős me­zőgazdasági város volt, de Somogy megye Tanácsának el­nökeként is a legfőbb felada­tom volt a termelőszövetkeze­tek szervezése. Somogybán 1955—56-ban a megye pa­rasztságának 60 százaléka volt termelőszövetkezeti tag, és a 60-as évek elejére az gész megye mezőgazdaságának szo­cialista átszervezése befejező­dött. A mezőgazdaság átszer­vezésében végig jelen volt a tanács, tárgyaltunk, agitáltunk rövid időn belül aránylag jó eredményeket értünk el. Sze­rettem a mezőgazdaság át­szervezésének munkáját, el- vem volt, hpgy az önkéntesség megsértése nélkül legyen meg , az átszervezés. A KEZDET KEZDETÉVEL még a mezőgazdaság átszer­vezése előtt Nagytarcsán ve­zető jegyző koromban talál­koztam; itt sem ifjúsági szer­vezet, sem pártszervezet nem volt, bigott vállásosság ural­kodott: a parasztfiatalok a lagziban ekkoriban nem tán­coltak, hanem imádkoztak. A tánc az ördöggel való incsel- kedés — hirdette a község papja. Mi csalogattuk őket, a kultúrházba —, mert szép kultúrház volt ott — bálokat rendeztünk a fiataloknak. Az első bálon négyen voltak, de nem adtuk fel, a másodikra már tízen jöttek, így lassan­ként csalogattuk vissza őket „a természetes életbe”, s az ifjúsági szervezetekbe. Az ellenforradalom idején sem hagytam el munkahelye­met, a gazdasági egységek szétzilálódtak, ezeknek hely­rehozásához kezdtünk hozzá. És — pontosan emlékszem a dátumra — 1956. november 11-én már minden üzem teljes létszámmal kezdett dol­gozni. Gondok voltak a szén­ellátással, s a kormány en­gedélyével Jugoszláviában voltunk szenet kunyerálni. Ugyanis nem akartuk meg­engedi, hogy Kaposváron a cukorgyár üzemelése szünetel­jen. s a jugoszlávoktól az egyezség szerint a feldolgo­zatlan cukorért kaptuk a sze­net. Majd decemberben a pécsi bányászokat kerestük meg, s azt kértük, hogy éle­lemért szánjanak le a bányá­ba. hamarosan aztán innen is kaptunk szenet. Aztán a konszolidálódó évek alatt szerveztük Somogybán a bé­kés gazdaságot: iparosítás, faluvillamosítás, az Egyesült Izzó üzeme települt le Ka­posvárra, üzemet telepítet­tünk Barcson, fejlesztettük a szövetkezeti ipart Csurgón, üzemet Marcaliban, baromfi- feldolgozó vállalatot a megye- székhelyen. És létrehoztuk az állandó színházat Kaposváron. Akkoriban kezdődött a bala­toni szállodák építése, tovább­fejlesztettük a mezőgazdasá­gi technikumokat... A megyei pártbizottság kérésére jöttem haza, 1963 végén. Nógrád megyében a népi ellenőrzési bizottságok szervezése során sikerült jó aktívákat beszervezni, s meg­teremteni azt a légkört, ahol a véleményeket nyíltan, őszintén elmondhatták, s így születhettek meg a nem lát­ványos eredményeket, de tényleges sikereket hozó dön­tések. A népi ellenőrzési bi­zottság kezdeményezésére szü­letett az az intézkedés is, hogy Salgótarján üzemeibe bevezették a földgázt. Ismer­tük az üzemek energiaellátá­si problémáit, s mert tervbe volt véve a szénbányák be­zárása, fontosnak éreztük, hogy e munkában kezde­ményezők legyünk. Mondták is rá, hogy ez nem neb-fel- adat. Ennek ellenére gazda­sági számításokat készítettünk. S, mire a földgázvezeték ide­ért, a város minden üzeme kész volt arra, hogy fogadja a gázt, s megvoltak az elkép­zelések arra is, hogy a gáz­energiára való átállás beru­házásának költségei rövid időn belül megtérüljenek. Foglalkoztunk még akkori­ban a népi ellenőrzési bizott­ságban az anyagmozgatás kor­szerűsítésével, a gazdaság­talan termékek gyártásának megszüntetésével, segítettük az új gazdasági mechanizmus bevezetését, s többször vizs­gáltuk a mezőgazdaság pénz- gazdálkodását. Amikor szó volt az üvegipar fejlesztéséről és Orosházát jelölték ki, szin­tén számításokkal bizonyítot­tuk. hogy Salgótarjánban gaz­daságosabbnak mutatkozik az üvegipar fejlesztése. (Meg is kérdezte Fehér Lajos minisz­terelnök-helyettes: ki az a László, aki a tervezett kor­mányprogramot fel akarja borítani? — Aztán mégis meglett a Zagyva—III.) * Kiről is van szó? DR. LÁSZLÓ ISTVÁN. Salgótarjánban él, 1945 óta a kommunista párt tagja. Min­dig pártmunkát végzett, pro­pagandistaként, alapszerve­zeti titkárként, a megyei párt­végrehajtóbizottságának tag­jaként, és minden egyéb be­osztásában is. Munkáját elis­merték, a Munka Érdemrend arany fokozatát többször is megkapta és egyéb elismerés mellett Kaposvár állandó színházáért, a Szocialista Kul­túráért kitüntetés birtokosa. Legutóbb 70. születésnapján a szakszervezetek megyei ta­nácsán köszöntötték... Zsély András Balassagyarmat védelmét a rémetek — visszavonuló egy­segeikkel, a 24. páncélos had­osztály ez időre beérkezett ré­szeivel (20 harckocsival, kö­zöttük ,,királytigris”-ekkel), magyar légvédelmi ütegekkel és póíalakulatokkal —- jelen­tősen megerősítették. A fel­derítőik, jelentései alapján a várost az ellenség délről ak­namezőkkel zárta le. A két sikertelen kísérlet után Plijev altábornagy 8-án éjjel előrevonta Nyükitin ez­redes 14. és Andrianov alez­redes 15. gárda gépesített dan­dárét, Pavlov vezérőrnagy 8. és Belouszov vezérőrnagy 13. gárda lovas^ hadosztályát, va­lamint a -lovas-gépesített cso­port tüzérségét is... Ezalatt Csampalov ezredes 312 éjjeli bombázó hadosztályának gé­pei támadásaikkal egész éjjel zavarták az ellenséget. A támadást az előrevont egységek 9-én hajnaliban, 5 órakor, a tüzérség rövid, de hatásos tűzcsapósa után in­dították meg. Az ellenség a védelem teljes szélességében heves ellenállást tanúsított, a város felszabadítását azonban megakadályozni -nem tudták, és Balassagyarmat este 18 óra­kor már szilárdan a szovjet csapatok kezén volt... A né­metek jelentős veszteségeket szenvedve (megsemmisült töb­bek között 11 harckocsijuk, 2 roham! övegük, 11 aknavető és 3 lőszerraktár) az Ipolyon túlra vonultak vissza, ésmi­Nográd megye felszabadítása haza höszsnele 8. A után felrobbantották m-aguk mögött a folyó ^hídját, az Ipoly jobb partján levő ma­gaslatokon ásták be magukat. * A szovjet haderők legfőbb parancsnoka 1944. december 9-én a következő napip-arain- csot intézte a 2. ukrán had­seregcsoport parancsnokához és vezérkari főnökéhez: „A 2. ukrán hadseregcso­port csapatai Budapesttől északkeletre áttörték az el­lenség erősen kiépített és megerősített védelmi vonatát, és az áttörési szakaszt 120 ki­lométerre kiszélesítve, 60 ki­lométer mélyen behatoltak az ellenség védelmi berendezésé­be, átkelve, Budapesttől észak­ra, a Dunán. Ezzel egyidőben az arc vonal csapatai Buda­pesttől délre is átkelték a Dunán-, áttörték a folyó nyu­gati partján levő ellenséges erődvonalat, és a Velencei­tónál egyesültek azokkal a csapatokkal, amelyek a Duna mentén, annak nyugati párt­ján, északi irányban támad­nak. A támadó hadműveletek so­rán a hadseregcsoport csapa­tai az ellenség számos fon-tos védelmi támpontját foglalták a el úgymint Balassagyarmat,, Nógrád, Vác, Aszód és Ercsi városokat, és ezenkívül még 150 más helységet. Az elért sikerek emlékére mindazon az egységek és csa­pa- ttes-ték, amelyek legi-nkálj'b kiváltak az ellenség védelmi vonalainak áttörésében és a dunai átkelésnél, kitüntetésre térj esztendők elő. Ma december 9-én, este 20 órákor hazánk fővárosa Moszkva a haza nevében 224 ágyúból 20 üdvlövéssel üdvöz­li a 2. ukrán hadseregcsoport diadalmas csapatait, az ellen­ség védelmi vonalainak áttö­rött és a dunai átkelőket. A kiváló ha-d Ítéltekért kö- szönetemet fejezem ki az önök által vezetett hadsere­geknek, melyek az ellenség vételmi vonalai áttörésénék és a dunai átkelésnék harcaiban kitűntek. Örök dicsőség hőseinknek, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért vívott harcokban életüket áldoz­ták”. Halál a német hódítókra! Moszkva, 1944. december 9. Sztálin legfelsőbb parancsnok, a Szovjetunió ma-rsail-lja A napipa-ranccsal nagy, kol­lektív kitüntetés érte Nógrád megye felszabadítóit... 224 ágyú 20 össztüze... A sztálin­grádi győzőket köszöntötte ilyen ünnepélyesen a haza! * Ha az előbbieknél lassab­ban is, de mozdult a front vonala az 53. hadsereg szaka­szán is. Lőrinci 6-i elveszté­se után a németek fokozato­san feladták a Szűcsi—Lőrin­ci közötti állásaikat, és har­colva hátsóbb vonalakba vo­nultak vissza... Ezt követően a hadsereg Tyerentyev vezér­őrnagy vezette 49. lövészhad- testéne-k hadosztályai — az ellenség nyomában haladva, és a németek tüzérséggel és harckocsikkal támogatott el­len-lökéseit kivédve — még 8-án felszabadították Zagy­vaszántó, Palotás, Szarvasgedé, Kisbágyon, A-pc, Jobbágyi köz­ségeket, majd 9-én a Szurdok­püspöki—Csecse—Buják elő­terében megkapaszkodó ellen­séget támadtak. Kruze vezér­őrnagy 24. gárda lövészhad- tes-ténék csapatai ugyanakkor északnyugati irányban há­„... a város felszabadítását ladva felszabadították Szan- dát, Terónyt és Cserháthaláp községeket és elérték a He- rencsény—Cserbáts-u-rátny te­repszakaszt. Bár az elért eredmények nem voltak olyan látványo­sak, mint a 6. gárda harcko­csi-hadseregé, mégis, az itt -harcoló alegységék szívós elő­nyomulása mind nehezebbé -tette a Mátra déli lábánál megkapaszkodó ellenség hely­zetét, amelyet a békerítés ve­szélye fenyegetett, az 53. had­sereg jobb szárnyának csapa­tai ugyanis ez idő alatt jobbról NÓGRÁD - 1984. megakadályozni nem tudták” is megkerülték a Mátrát és el­érték Nógrád megye keleti előterét... A szovjet csapatok vonala ezzel december 8-á-n (a jobb szárnyról kiindulva) Egerbakta-—Sírok—Domosz- ló—Mát-rafüred—Gyöngyös- pata—Szurdokpüspöki—Cse­cse—B u jáfc—Cserhá tsurá ny —Szügy községék előterében húzódott, mind határozottab­ban kialakult tehát a hadtör­ténészek által „mátrai kiszö- gieldés”-ként emlegetett front­vonal. (Folytatjuk) Dr. Gáspár János 9., vasárnap 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom