Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)

1984-12-08 / 288. szám

Reflektorfényben a megyei amatőr színjátszó mozgalom i „Tizenegy több, mint három (KiViSzi együttes) Meglepően sok együttes, meglepően magas, kiegyensú­lyozott színvonal. Igen, a Nógrád megyei irodalmi szín­padok napokban megrende­zett találkozója igazi megle­petés volt. Bár feladatunk elsősorban a két nap során látottak ér­tékelése, elöljáróban érdemes megemlíteni néhányat a „meglepetést” kiváltó, felté­telezett okok közül. Lássuk csak! Az év elején lapunk ' asábjain vita robban ki a megyei színjátszó mozgalom válságáról. Ezenközben a sal­gótarjáni József Attila váro­si-megyei Művelődési Köz­pontban — a Népművelési In­tézet szakmai támogatásával — színjátszó-rendezői tanfo­lyam zajlik, mintegy húsz fővel. A legerősebb megyei együttesek időközben nem csak kikerülnek a hullám­völgyből, de legjobb formá­jukra emlékeztető sikereket érnek el, mind több helyre jutnak el, és ennek is kö­szönhetően gyarapszik taglét­számuk. Ami a közvetlen okokat illeti: az idei talál­kozó időben, jó propaganda- munkával hirdettetett meg, szerencsés volt az időpont megválasztása stb. Mint ismeretes, a találkozó első napján gyermekcsopor­tok mutatkoztak be. Szám szerint nyolc produkciót lát­hattunk. Általános iskolás gyerekek előadásairól lévén szó, a teljesítmény megítélése természetesen némileg más szempontok alapján történik, mint a „nagyok” esetiben. Közismert vélekedés, hogy gyermekcsoportoknál a da­ra bválasztáson múlik minden. (Ehhez hozzá szokták tenni a sajnálatos tényt; kevés az iga­zán jó5 gyermekeknek szóló, gyermekekkel eljátszható da­rab.) Bármily kézenfekvőnek tű­nik is, hogy mesejátékot vá­lasszon egy csoport, a sal­gótarjáni Csiribiri Társulat (rendező: Barna Ferencné) „Csiribiri komédiák” előadá­sa is. bizonyította, hogy a me­sék szigorú dramaturgiai kö­vetelményeinek nem könnyű megfelelni. A dramatizált me­sék ugyanakkor tág teret en­gednek fantáziának, és peda­gógiai szempontból is messze­menő jótéteményei lehetnek az előadásnak, ha a gyerekek- maguk is részt vesznek a díszletek, jelmezek kitalálá­sában. elkészítésében. A gyermek is hajlamos - a színészkedésre, de alapvetően mégis csak játszani szeret. Nos. a látott előadások több­ségéből sugárzott a felszaba­dult játék derűje. Ezért ha­tott üdén Biekova egyébként kissé didaktikus „iskolada- r.abja” a „Vízözön a 8. a- ban”, melyet két együttes, a salgótarjáni Mini-Aula (r: Patakiné Kerner Edit) és a palotáshalmi Bóbita (r: Haj­nal István) is bemutatott. A litkei Nevesincs Színkör „Pi- nok-kió” feldolgozása (r: Kál­mánná Miricz Aranka) és a bárnai Gyermekszínjátszó csoport TersánsZky-adaptácló­ja, a „Művész Maci az erdő- bén” (r; Hagymási Józsefné) megint csak arról tanúsko­dott, hogy a gyermekszínját- szás akkor meggyőző, ha el­sősorban játék. (A magunk részéről egyébként e két elő­adás rendezését véltük legsi­kerültebbnek.) Népi játékokat fűzött csokorba a berceli Di- ákszin játszó Csoport (r; Ko­vács Pál és Berger Hajnalka), illetve a karancskeszi Gyer­mekszínjátszó Együttes (r: Lipták Gyuláné). Produkció­ik legfőbb érdeme ezúttal azonban mégsem a játék, ha­nem a hagyományőrzés ténye volt. Merőben más jellegű fel­adatra vállalkozott a salgó­tarjáni Beszterce-lakótelepi Általános Iskola irodaimii színpada (r: Krisikó Lajosné) amikor. Arany János „A fü­lemüle” és a „Bajusz” című versét dramatizálta, — siker­rel. A csoport tagjai aligha fognak ódzkodni az'. iskolai memoriterek megtanulásá­tól. .., és ez sem lebecsü­lendő eredmény. Mindent egybevetve, talán e kényszerűen vázlatos ösz- szegzés is érzékelteti, a me­gyei színjátszó mozgalom ál­talános iskolai helyzetével is érdemes volna a közeljövő­ben behatóbban foglalkozni, akár egy újabb nyílt vita ke­retében is. A felnőtt és ifjúsági cso­portok vasárnapi seregszem­léjén természetesen nem az volt a meglepetés, hogy a salgótarjáni Kohász Műve­lődési Központ Petőfi Szín­játszó Szakosztálya és az őb- lösüveggyári Kossuth Műve­lődési Ház TEMPRESS cso­portja kapta megosztva a nagydíjat. Csics György és Molnár Ernő rendezők kivé­teles kvalitásai régóta ismer-' tefc, szokatlan módon ezúttal egy-egy gyenge — irodaltoi­Exupery: „Kis herceg” (A Furák Teréz leánykollégium irodalmi színpadának előadá­sában.) nak sem nevezhető — alap­anyag (Kőváry: „Modern pa­radicsomi” jelenet, illetve Bródy: ,.A kitaszított”) „fel­javításával” is bizonyították méltó régi jó hírüket. A szé- csényi Rokka Színpad Mol­nár Ernő rendezte előadását (Erdős István: „Nyomába ért a gyorsvonat”) ugyancsak meghatározta a rendező sze­mélye, de ez az előadás hi­bátlan szereplőválasztásával is kitűnt. Valódi meglepetéssel szol­gált viszont egy másik szé- csényi csoport, a Variator Színpad (r: Baranyi József), 4 NÓGRÁD — 1984. december 8., szombat — mindenekelőtt a darabvá­lasztással. Boldizsár Péter „Félálmaink” című darabjá­nak színrevitele gondolati igényességről, problémaérzé­kenységről tanúskodott, csak­úgy, mint a salgótarjáni Ki­ViSzi együttes — sajnálatos módon kevésbé sikerültén megvalósított — Galgóczi- adaptációja. a „Tizenegy több mint három” (r: Susán Fe­renc és Jakubovics Judit). Ha a salgótarjáni egészség- ügyi szakközépiskola (r: Sep- si -István) és a Furák Teréz Leánykollégium csoportjának (r: Vincze Marietta), vala­mint az ugyancsak salgótar­jáni ACTIO együttes (r: Ozs- vard József), és a berceli műhely két előadójának (Eszé- nyi Mária és Barton Gábor) produkciója ezen a sereg­szemlén nem is tartozott az „élmezőnyhöz”, nem árt meg­jegyezni, hogy két évvel ez­előtt örültünk volna, ha az átlagszínvonal eléri az álta­luk képviselt szintet. Radnóti-emlékműsorral mu­tatkozott be a találkozón a salgótarjáni Bolyai János Gim­názium csoportja (r: Kalo- csiané Varga Éva), és nem kisebb fegyvertényt hajtottak végre, minthogy, bebizonyítot­ták: a korszerűtlennek el­könyvelt oratoriikus pódium­műfajt is lehet korszerűen, magas színvonalon művelni. A Nógrád megyei irodalmi színpadok találkozójának a salgótarjáni József Attila városi-megyei Művelődési Központ volt a gondos há­zigazdája. Bár egy esti gá­laműsor ezúttal is indokoltan tehette volna fel a koronát a kétnapos monstre programra, hiányérzetünknél fontosabb a tény; a mozgalom újra „meg­mozdult” megyénkben. Pintér Károly „Hogy Jézus ki volt, azt nem tudjuk, de hogy hite megszállottja volt, az biztos!’* (Részlet egy középiskolai fe­leletből.) Az egész úgy kezdődött, hogy azt mondták neki: te úgy is ráérsz, csinálj már va­lamiféle falutörténetet, mert azt várják tőlünk. Akkor már pár esztendeje bejárt a ta­nácsra, hogy jó lenne vala­hol helyet találni azoknak a szerszámoknak. edényeknek, szőtteseknek, amiket az el­múlt években összegyűjtött, de mindig elküldték azzal az egyszerű mondattal: nincs pénz. Csak mosolygott. Másnap beállított az elnökhöz a Vas­kos kis iraicsomóval: — Erre gondoltál? — kér­dezte, s némiképp zavarban érezte magát. Az elnök belelapozott a gondosan gépelt, bekötött könyvecskébe, aztán fölné­zett. A szeme csodálkozott: — Hogy tudtad egy éjsza­ka alatt megcsinálni, János bátyám? — Nem egy éjszaka alatt. Tíz év kellett hozzá. Jó lesz? — Nagyon. És... köszönöm. A következő tanácsülésen külön szóltak róla, dicsérték segítőikészségét, kötődését a szülőföldjéhez, s valaki azt is javasolta, jusson neki va­lamiféle társadalmi munká­ért. járó kitüntetés. Aztán lett helye a gyűjteménynek is. Hamarosan kipipálták a be­Á TKM Kiskönyvtár — Nógrádiról A Tájak—Korok—Múzeu­mok művelődési mozgalom kiteljesedéséhez igen eredmé­nyesen járult — és járul — hozzá a Tájak Korok Múzeu­mok kiskönyvtára című ki­adványsorozat, amely lassan már a kétszázadik kötet körül jár. Aki megvásárolja ezeket az olcsó, de ízléses kivitelű tartalmas könyvecskéket, né­hány év múlva elmondhatja magáról, hogy rendelkezik a magyarországi múzeumi, mű­emléki, természetvédelmi . lát­nivalók „katalógusával”. A kis könyvek a Tájak— Korok—Múzeumok szervező bizottsága megbízásából lát­nak napvilágot, tízezer pél­dányban. Örvendetes, hogy szinte hetek, sőt napok alatt elkapkodják őket, több köny­vecskéből második kiadás is készült. Az érdeklődés indo­kolt, a könyvek jó reklámjai az adott országrésznek, mű­emléknek, múzeumnak, gyűj­teménynek, természetvédelmi területnek. Segítségükkel ol­csón juthatnak hozzá a láto­gatók és az érdeklődők olyan történelmi, szakmai ismeretek­hez, amelyeket egyébként csak vaskos monográfiákból, történelmi művekből szerez­hetnének meg. A könyvek szakmai hitelessége garantált, hiszen a miniatűr tanulmá­nyok szerzői valamennyien szakemberek, s az adott te­rület gazdái, vagy legalábbis ismerői. A könyveket gazdag képanyag teszi szemléleteseb­bé, s a belső borítólapon tér- kéDvázlatok segítik a tájéko­zódást. A sorozatban a korábbiakban már jelentek meg nógrádi könyvecskék, például a salgói természetvédelmi területről, ezt Márton Ferenc írta. vagy a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumi-ól,' Praznovszky Mi­hály tollából. Örömmel szá­molunk be arról, hogy a kis­könyvtár újabb kötetei között most három nógrádi füzet is megvásárolható a múzeumok- • ban. 4 a barokk Szécsény. A szerző ezután a település történetét foglalja össze, amely annál is inkább indokolt, hiszen ameny- nyire igaz, hogy a város tör­ténete legizgalmasabb esemé­nyéről, az 1705-ös szécsényi országgyűlésről könyvtárnyi irodalom szól, annyira igaz az is, hogy a középkori városról jóval gyérebb az irodalom. A következőkben Szécsény mű­emlékeit ismerteti a tanul- fnány írója. Részletesen szól a szécsényi várat, annak ma­radványait, ma is látható ré­szeit, annak környékét és a barokk várost, többi között a megye első, 1741-ben létrejött gyógyszertárát az előtte álló Szentháromság-oszloppal együtt, amelyről nevét is kap- 1 ta a patika, a jellegzetes tűz­tornyot, a temető melletti kis barokk kápolnát. Említi a volt Forgách-kastélyt, a mai Kubinyi Ferenc Múzeumot (erről, — mint utaltunk rá — a TKM Kiskönyvtár sorozat­ban külön kötet, a 82. jelent meg), a katolikus templomot, a volt ferences kolostorral, külön is szól az értékes góti­kus káptalanteremről, vala­mint az úgynevezett Rákóczi- szobáról. A sorozat 176. kötete szin­tén nógrádi: Horpács, Mik­száth Kálmán Emlékmúzeum. Szerzője H. Szabó Ágnes. Kis tanulmánya a Mikszáth és Nógrád címet viseli, utalva ezzel az emlékmúzeum állan­dó kiállításának lényegére is. Ez az emlékház ugyanis nem a máshol is megszerezhető is­mereteket kívánja bővíteni, hanem a kiállított műtárgyak, dokumentumok segítségével elsősorban az élménykeltést tűzte ki célul, ilyen módon is további olvasásra ösztönözve a látogatót. Horpács lakosai­nak száma ma a háromszázat sem- éri el, pedig a múlt szá­zad politikai és tudományos életének két jelentős egyéni­sége is élt itt, Nagy Iván és Szontagh Pál, akinek kúriá­ját vásárolta meg a későbbi­ekben Mikszáth Kálmán. A szerző ezután áttekinti a hor- pácsi irodalmi emlékház tör­ténetét. Mint írja, az 1950-es évek eleiétől a horpácsi kas­tély néhány szobája- őrizte Mikszáth emlékét, emlékszo­bát létesítettek, amely 1959- ben bővült emlékházzá, s 1982-ben nyílt meg a Mik­száth és Nógrád című állandó kiállítás. A kiállítás, több egy­ségbe foglalja össze az író és Nógrád kapcsolatát. A 177. TKM Kiskönyvtár kötet címe Salgótarján, Nóg­rádi Sándor Múzeum, ezt Szvircsek Ferenc írta. Rövi­den áttekinti a múzeum tör­ténetét. Salgótarján város gyűjteménye 1923-ban jött létre, Dornyay Béla tanár 1929-ben megjelent kalauzá­ban (Dornyai Béla: Salgótar­ján és á Karancs—Medves vi­dék részletes kalauza, Salgó­tarján, 1929) már említi, hogy keletkezőben van egy városi múzeum. Ez azonban nem jött létre. Az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága, s a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1959-ben hívta életre a Nógrád megyei Mun­kásmozgalmi Múzeumot. a Tanácsköztársaság 40. évfor­dulója tiszteletére. Ez a volt Jankovich-kuriában kezdte meg működését, amelyet az­óta lebontottak. Az új salgó­tarjáni múzeumot, amelyet Nógrádi Sándorról neveztek el, 1980. október 3-án adták át rendeltetésének. Szvircsek Ferenc a továbbiakban a mú­zeum Munkásélet Nógrádban a XIX—XX. században című állandó kiállítását ismerteti, amely á múlt század közepé­től napjainkig tekinti át Nóg­rád legújabbkori történelmet, különös tekintettel a munkás­élet változásaira. A sorozat most ismertetett kötetei is megvásárolhatók a a nógrádi múzeumokban. T. E. Űrhajós golyóstoll A kiskönyvtár 170. kötete a Szécsény, Műemlékek címet viseli, ezt szintén Praznovsz­ky Mihály írta. Mint beveze­tőjében utal rá, Szécsény 1.334- ben nyerte el a mezővárosi rangot, de a jubileum idősze­rűségén túl a városias telepü­lés azért is megérdemli a fi­gyelmet, mert olyan műemlé­ki együttesekkel bír. amelyek a magyar építészettörténetben kiemelt helyet biztosítanak a településnek. Ezek közül az egyik a középkori városfal- és kolostoregyüttes, s a köréje települt város, a másik maga Az űrhajósok számára az első golyóstoliakat még 1969- beri gyártották a leningrádi Szojuz ipari egyesülésnél. Ki is próbálták ezeket a súlyta­lanság állapotában a Szojuz— 4 és a Szojus—5 űrhajókon. Az űrhajósok számára készü­lő tolláik titka a golyós író­egység elveiben új szerkeze­tében rejlik. Míg a megszo­kott, földi toliakban a tinta a fizikai törvények alapján — a nehézségi erő hatására — jut el a golyóhoz,! a súlyta­lanság á.la.potában nem léte­zik ez az erő. Ekkor a ter­vezők olyan nagy térfogatú íróegységet dolgoztak ki, amelyben a különleges tintát egy hengeres rúgó segítségé­vel juttatják el az írógolyó- hoz. Kellenek-e megszállottak? számolóban a tételt: fakikró- nika kész, helytörténeti gyűj­temény rendben. A szerzőt,, az idős tanítót, már rég eltemették, s csak néha jut eszébe egy-egy ko­rosabbnak az öregúr. De az már senkinek, hogy nél­küle ma sem lenne hová for­dulnia a csit.ri tanítónőnek, ha a község távolabbi múlt­járól kérdezik az aprósá­gok. János bácsi beleveszett az időbe még akkor is, ha negyvenkét esztendőt töltött a katedra mögött, ha ő szer­vezte az egykori „efemeszt”, s ha nélküle tán nem lett volna olyan egyszerű a téesz megalakítása sem. Ha majd, valaki kibővíti a falukróni- kát, vajon szentel-e majd egy, csak egyetlenegy kis fejezetecskét János tanító úr­ra? Remélem igen, ,bár mos­tanában hamar elfelejtik az ilyen megszállottakat. Magá­nak akart volna valamiféle dicsőséget? Közlési kényszere volt? De hát akkor szerve­zési kényszere is. meg közös­ségformáló kényszere is, meg emberség kényszere is... Megszállott volt. Az a faj­ta ember, aki úgy vélte, ér­demes Tamási Áronnak hin­ni: az a dolgunk a világban, hogy otthon legyünk benne. Otthon pedis csak úgy lehe­tünk, ha ismerjük ezt a vilá­got, s ha testünk érte, ha változtatjuk a magunk képé­re és hasonlatosságára. János tanító úr ismerte és szerette Sütő András írásait, gyakor­ta mondogatta a falubeliek­nek a puszlakamarási író sza­vait is: úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk. Ö ak­ként cselekedett. Tanítóhoz méltón élt. Azt akarta, hogy a lassan magára maradó falu gyerekei többet tudjanak az elődökről, mert akkor talán jobban megköti őket a szü­lőföld. Ha pedig őket meg­köti, akkor nem porladnak el nyomtalanul. a hegyoldali temetőben az ősök, lesz aki vigye tovább hírüket a világ­ba: emberek, itt is éltünk, így ’s éltünk! Nem állítom, hogy János tanító úr — még az ántivi- lágból maradt rajta a titu­lus — falukrónikája volt az? egyetlen dolog, ami a dom­bok közé bújt kis falu elván­dorlását megállította. De mondom, hogy hite, a kis kö­zösségért való annyi mun­kálkodása nem múlott el nyomtalanul. Lehet, sok he­lyütt nem emlegetik föl töb­bé a János tanító urakhoz hasonlókat, mert az emléke­zet gyarló. Nem hősök ők, nem nagy tettek emberei, nem formálták át csinnadrat­tával a világot. Az ő világuk kicsi világ, s abban nem sok idő jut a csinnadrattára. De megtette, amit a lelkiismere­te parancsolt. Szolgált egy közösséget esküje szerint. Ne ezt a János tanító urat keressük. Ügy hallom, vala­kiben fölvetődött az eretnek gondolat a faluban, utcát ké­ne elnevezni róla. Én az igen­nel szavazók mellett eme­lem föl a kezemet. Az enyém is egy szavazat. Ügy tűnik, helyhez jut a nap alatt, ha nem is süt már rá. Halála után elrendeződik az élete. Nehéz emberek a megszál­lottak, legalábbis ez a hír járja róluk. Abból a fajtából valók, akik konokul ragasz­kodnak elképzeléseikhez. Ne­héz velük vitatkozni, mert az ellenérvek leperegnek . róluk. Közben az állandó csatákban fogyatkozik erejük, de a cél világos marad, eléréséről nem mondanak le. Sebeket, kapnak, adnak. Sokan afféle habókosnak tartják őket. Pe­dig. .. pedig csak tudomásul kéne venni, hogy kiért kon­gatják a harangot. S talán néha többen is húzhatnánk azt a harangkötelet Mert ér­tünk kongatják a harangot, ha dadogva, ha rosszul vagy épp sehogysem tudják elma­gyarázni is. A segítség ppriig mindig jól jön. Ha Kicsit gondolkodunk ezen, akkor... akkor tudjuk, magunknak se­gítünk. Kellenek a megszállottak! Hortobágyi Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom