Nógrád. 1984. december (40. évfolyam. 282-306. szám)
1984-12-24 / 302. szám
Színes étele kés — Színes étele kés — Színes ételeke s Színes étele kés iiinmti'ütiiimilliii .......................................................................................iiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimimiiiiiimiiiiiiiiiimiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiimHiimiiiiiMiiiimmmitMmmwmumnmmH.iimmiiimmiimiiiuHimimiiMuu ..iiim.mtuMiMmiiiiiiimiimiiit L e vente-búcsúztató Koncert Öt világrész betlehemei Kedves három királyok... A koncert előtti napokban ínár ezerötszáz forintért cseréltek gazdát — feketén — 8 belépők. A jegyüzérek ezúttal biztosra mehettek. Ugyan, ki ne hozna egy kis áldozatot, ha tudja, hogy ez lesz a végső... Márpedig futótűzként terjedt el a sajtó- tájékoztatón bejelentett hír: Szörényi Levente, az Illés-, majd a Fonográf együttes oszlopa, a magyar beatzene úttörője végleg elköszön a koncerttermektől. Levi döntéséről természetesen nyomban megoszlottak a vélemények. A többség szerint a legjobbkor — sikerekben gazdag két évtizedes pályafutásának csúcsán — szánta rá magát a nyilvános szerepléstől] való visszavonulásra. Voltak, akik úgy vélték; már előbb le kellett volna lépnie a pódiumról. Mások meg úgy; most már minek... Megint mások megkönnyebbülten sóhajtottak fel; ,,Lám csak, a kapitány is elhagyja a hajót!” Azután bizonyára akadtak olyanok is, akiket kifejezetten bosszantott a dolog, hogy tudniillik a ,,kapitány” mégiscsak sikeresen kötött ki, míg ők esetleg zátonyon vesztegelnek. Igen, Levente ez idő tájt valóban révbe ért, ha nem is biztos, hogy azzal a hajóval, és nem is biztos, hogy abba a kikötőbe, amellyel és ahová készült. Búcsúkoncertjének nosztalgikus alaphangja mindenesetre megengedett ilyen kételyt. De kétségeink támadhattak affelől is, hogy a háromszor három és fél órás koncert válóban búcsú volt-e. S, ha igen; ki búcsúzott el, kitől?... Arról aligha kell bárkit meggyőzni, hogy újabb két évtized múltán a Fonográf együttes muzsikájához másként viszonyul majd az akkori lemezgyűjtő. Nem biztos, hogy rosszabbul, de bizonyos, hogy másként. Következésképp a mai Fonograf sem az, ami volt, mondjuk tíz évvel ezelőtt. Zenéjükhöz már ma is másként viszonyul a közönség, mint mondjuk ’74-ben. De nem mintha muzsikájuk olyannyira megváltozott volna. (Zeneileg természetesen rengeteget fejlődtek, de ki merné állítani, hogy szerzeményeik tíz évvel ezelőtt kevésbé érvényes tartalmakat, életérzéseket közvetítettek.) Nem, a lényegi változás nem az együttes munkásságában, sokkal inkább közönségük „pályafutásában” történt. Ne feledjük, a Fonográf — még inkább a hajdani Illés — egy meghatározott időszak sajátos viszonyai között talált hívekre a hatvanas évek fiataljai között. Szörényiiék sikere — s ez mit sem von le személyes értékeikből — elsősorban mégiscsak az akkori közönségük fogékonyságán múlott. Nefciéz volna azt most eldönteni, hogy ők hatottak jobban nemzedékükre, avagy nemzedékük hatott inkább inspirálóan rájuk, de tény. hogy egy jobb sorsra érdemes generáció előéneke- sei lehettek. Csakhogy, akik akkor a koncerttermekben velük énekeltek, azok már jó ideje hallgatnak! Hallgatnak persze Fonográf-lemezeket is, könyvespolcaikon még megtalálhatók a dalok szövegkönyvei, de hallgatnak arról is, hogy miért nem énekelték Szörényivel a „mindent újra kezdők himnuszát”, hogy miért nem lesznek többé Bródi János társszerzői.) Nos, a változás alighanem akkor ment végbe az együttes és a közönség viszonyában, amikor a kórusból szép lassan hallgatóság lett... Levente búcsúkoncertjére az apropót egyébként a „Jelenkor” szolgáltatta. A Fonográf új nagylemezéről azonban csupán néhány számot hallhattunk. A „jelenkornál” beszédesebb volt a „múltkor”. Pedig a koncertprogram „csak” a Fonográf évtizedes ouvrjén vezetett végig. A kezdet kezdetéről, a ’64-es indulásról, az Illés- korszakról csali egynémely dalszövege emlékezett meg. De a Budapest Sportcsarnokban december 14-én, 15-en és 16-án mégis megtörtént a csoda. A hallgatóságból háromszor három és fél órára ismét „kórus” lett. No, nem olyan erőteljes, mint hajdanán, de így is azt éreztük, hogy újra együtt van a nagy csapat, együtt a legénység a hajón. Aztán ismét megjelent Levente. Egyedül. Nyakába vette a gitárt, de nem fogott újra a húrok pengetéséhez. Meghajolt, és alakja eltűnt a ködben. Mármint a szárazjéggel keltett működben. A befejezés túlságosan is jól sikerült. Nem volt több taps, nem voilt több dobogás, az alkalmi kórus elhallgatott, és fegyelmezetten tudomásul vette, hogy a búcsú is csak illúzió volt. Valójában ünnepélyes búcsú nélkül hagyta el ki-ki évekkel ezelőtt a „hajót”, amely immár kapitányostul legendává lett. ★ „Lehetett volna más is talán ” — énekli Wágner úr, egyedül. Pintér Károly Fotó: Bencze Péter A betlehemezés öt világrész keresztényei között mindenfelé elterjedt. Lengyelországtól Mexikóig, Finnországtól Angoláig. A néprajztudomány jól ismeri, a művészettörténet mostanában figyel fel arra a csodálatos változatosságra a naiv művészet páratlan remekeire, amelyek a betlehemekben megtestesed- tek Hogy mikor készültek az első álló, vagy hordozható betlehemek, nem tudjuk. A karácsonyi játékokat ismerte már a középkor, mint a vallásos nevelés szemléltetőeszközét. A színpadiasán. dísz- letszerűen megmintázott, épített betlehem a tizenhatodik században került be a templomokba és a palotákba, s tiszteletük olyannyira elhatalmasodott. hogy a XVIII. században már nem jó szemmel nézte a katolikus egyház, és száműzte az oltárok közeléből. A nép azonban megszerette ezeket a meghitt hangulatú életképeket. Előbb a polgárság adott szállást otthonaiban a Jézus születését, az angyali üdvözletét, a három királyokat példázó ábrázolásoknak, faragásoknak, papírfiguráknak. viasz- és agyagszobrocskáknak, majd a parasztság fogadta be a szemléletéhez oly köze! álló jászolállításokat. betlehe- mes templomokat. Hogvne fogadta volna, hiszen az -ö k>- feiezési formájukban beszélték el, képzetlen, de jó kezű, élénk kéozeletű társaik a biblia áhítatot keltő történeteit, s éppen a dolgozó emberi pihenőnapjaira, az év legnagyobb ünnepén, a téli napfordulat ooeány szokásait tovább örökítő karácsonykor. A hívő ember szívesen vette szemléletesen azt, amire emlékeztették. Jézusban oltalmazó menedékét látta, és saját küzdelmes Sorsának megtisztult mását is részvéttel nézte, a nagy szakállú Józsefben a jóságos férfit szerette, Máriában az édesanyát tisztelte. örvendett hát, ha nem csupán karácsonykor, de mindennapjaiban is ott tudhatta maga körül a példás családot, a betlehemi pásztorokat, a három királyokat süveges koronával, s fekete áb- rázattal, aranyos bíborpalástban a „szerecsen királyt”, Boldizsárt. Helyet szorított nekik a hajdani házi istenségnek szentelt, pogány szokás szerint a napkelte felé eső sarokban, s a házról házra járó betlehemezők pedig szívesen látott vendégek lettek. A házi szentély betlehemében karácsonykor gyertyát gyújtottak, karácsony után Krisztus történetének újabb és újabb alakjait állították a jászol köré. Nőttön- nőtt a kicsi „színpad”, olyany- nyira, hogy sok helyt a hálókamrát is ki kellett az ünnepre üríteni, s a gyerekeknek a földre ágyaztak, a jászolt hordó állvány alá. Később kisebb-nagyobb szekrénybe került a féltve őrzött örökség, üveg mögé, míg a gyermekek a maguk módján gyúrták, faragták, ra- gasztgatták évről évre saját kis figuráikat, s helyezték el a jászolt a két ablak közé. A fában bővelkedő tájakon faragóiskolák születtek, s a betlehemfaragás népi foglalkozás lett Lengyelországban csakúgy, mint a Feketeerdőben. A fazekasság egvik központjában, a Pozsony közelében levő Modrában pedig olyan kiváló naiv szemléletű alkotók kezéből kerültek ki mesterművek, mint H r g á szszcrencsc Jonasz Maszkjalisz földműves lett a litván amatőr horgászok rekordere. Pergőcsa- lis horgászfelszerelésével 177 cm hosszú és csaknem 42 kg súlyú harcsát fogott a Nya- munasz folyón. A horgásznak néhány dzsúdóíogást is al-. kialmaznia kellett a termetes hal megfékezéséhez. Ebben a folyókban és tavakban rendkívül gazdag balti köztársaságban csaknem negyven évig visszamenőleg jegyzik a legnagyobb horgásizsikereket és szervezik á már hagyományos versenyeket az „év haláért”. A litván vadászok és horgászok már egész nyilvántartási rendszert állítottak össze a „halnagyságokról” szóló leírásokról és fényképekből. Lengyel gyermek betlehem Menekülés Egyiptomba (guatemalai kerámia) Finn betlehem a habán hagyományokat őrző Ignác Bizmajer mester, akinek nálunk is volt kiállítása éppen tíz évvel ezelőtt. A népi leleményesség, formálókészség, képzeletgazdag birodalma a betlehem. Bár a mi fából, színes papírból, szta- ni ólból, kenyérbélből, szalmából, gyékényből, rongyból összeállt hordozható betlehemeink talán a legszerényebbek abban a káprázatos felvonulásban, amelyben különösen a lengyel és latin-amerikai betlehemek fényesked- nek. A betlehemeket minden nép a maga képére és hasonlatosságára formálta, s még hasonló sincsen közöttük. Az csak természetes, hogy Afrikában a szent család fekete, hogy Kenyában, vagy Tanzániában túlontúl felöltöztetve sincsenek alakjai, hogy Peruban lámák köszöntik az újszülöttet, s Felső-Voltában nagyszarvú kecskék, hogy Finnországban gerendaház elé járul a nyírfakürtöt fújó pásztor, s Krakkóban a Má- ria-templomhoz hasonló gótikus agyagépítményeket hordoznak a betlehemezők. Egyiptomban pálmák alatt, Németországban, Ausztriában hegyoldalban, erdő ölén nyugszik a jászol, a spanyoloknál tengerparton, a katalánoknál sziklák tövében. És Guatemalában kakas adja hírül Jézus születését, Brazíliában pedig páva, a „mennyei kakas”. S, ahol az ajándékozási kedv is megnőtt az ünnepi szeretet jegyében, ott nem csupán bárány kerül a jászol elé, hanem molnár is lisztesbödön- nel, tejesember kannával, s gyümölcskosár olyan gyümölccsel, ami a falusi embernek karácsony táján ritka csemegéje volt, valóságos ajándék, alma, szőlő, Afrikában pedig a kincset érő ivóvíz. Másutt a Cola gyümölcse. Bizmajer fajansz betlehemének Egyiptomba menekülő családja kedves, szívet vi- dámító. A megfáradtak rokokó pózban, a „nemes Jáno- sik rabló” társaságában —, ahogy a betlehem felirata jelzi — élvezi pihenését, míg a legalább karácsonyra megszelídült betyárok hegedűvel, furulyaszóval ünnepük védenceiket. Egy brazíliai betlehemen állig felöltözött fényes kator.azenekar szolgáltat ünnepi koncertet a megváltónak. Szinte bravúros szobrászt remek, ahogy Mexikóban stilizált életfák ágbogai közé rejtik Jézust, Máriát, Józsefet, ahogy a három királyok, madarak, angyalok összefüggést sejtetnek a paradicsomi állapot, az életfa» az élet és megváltás között. Minden betlehemi plasztikus megformálásban van valami paradicsomi hangulat: a békesség, a nyugalom, a szeretet, a másik ember megbecsülésének, védelmének, a természet és ember harmóniájának ritka ünnepi pillanata. Népek karácsonyán, népek szokásai még őreik számunkra ezt az áhított békét, csak ne fenyegesse a múzeumi ritkaság sorsa. Koczogh Ákos NÓGRÁD — 1984. december 24., hétfő 13